Utóbbi túráimon viszonylag alacsonyra merészkedtem csak, jöjjön most tehát valami izgalmasabb, feljebbre. Szűkebben vett környezetemben ez a szándék, három alternatívában merül ki, tudniillik vagy a Schneeberg (áh, voltam már, kicsit unalmas), vagy a Rax (úgyszintén), avagy pedig a Schneealpe. Nocsak, ez utóbbi jól hangzik, jöhet. Annál is inkább, mert téli „beütésű” viszonyok között bár már volt szerencsém néhányszor arra járni, de mindez a tél korai kezdetén, amikor még lenge halmazállapotú porhó fedte a vidéket. Meglett korú télben tehát még nincsenek tapasztalataim vele.

A táv (Hinternaßwald, Reißtalklam, Naßkamm, Kamperl, Lurgbauer, Schauerstein, Lurgbauer, Karlalm, Hinternaßwald) 13.7 km, 1150 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra (nettó 4:45 óra)

A viszonyokat illetően abból indulok ki, hogy jó egy héten át olvadozott minden, odafenn is meg lenn is. Tegnapelőtt érkezett egy kis fagy, minek következtében, kemény halmazállapotú, jeges, kérges hóra számitok (ún. harsch) amihez hótalp nem igazán szükséges, hanem inkább csúszásgátló (szpájk). És nem tévedek.

A völgyben bár híre hamva sincs hónak, de a csúcsok csillognak és hivalkodóan fehérlenek a reggeli napfényben. Olyannyira, hogy mindjárt meg is illetődön egy cseppet. Vajon jól mértem-e fel a helyzetet? Lássuk a medvét, visszafordulni mindig lehet (ha kell). Először a Reißtalklammban sétálok déli irányban, a völgy vége és a meredekebb kaptatók felé. Ott ahol a Habsburgházat ellátó teher-lift völgyi állomása árválkodik (fenti kép), jobbra rátérek a Naßkammra vezető ösvényre.

Lassan-lassan felfelé haladva szaporodnak, gyűlnek az eljegesedett szakaszok, de még nem akarok addig csúszásgátlóra váltani, amíg nem látom a taréjon (Naßkamm) uralkodó viszonyokat (fenti kép). Reményeim szerint, mivel jobban ki van téve a déli napnak, javarészt hómentesnek képzelem. Csak részben igaz…

Elégé meglepődőm, hogy a szintre való kilépéskor szép, összefüggő, kemény hótakaró fogad, ami aztán későbbi haladtomban, mégis elfogy (fenti kép). Árnyékot adó fák gyér állaga miatt-e, avagy mert eredetileg is szél fújta-tisztította, kitett rész, amit a nap is jobban meg tud dolgozni?

A térképen „Kamperl” néven jelölt az a szakasz (fenti kép), ami miatt kicsit furfangos a Naßkammon való haladás. Ez egy meredek szikla-hasadék (a fenti kép balközepén kezdődik), ahol bizony kezet is ajánlatos emelni a sziklákra, lehet szépen mászni. Az ide beszorult havat puhára olvasztotta a nap melege. Gondot csak ebből a hasadék szerű vályúból való kilépés okoz. Egy afféle miniatűr szérak-nyelv (sérac) pózol magának határozottan. Elég nagy viszont ahhoz, hogy direkt fel lehessen rá mászni. Oldalról próbálok tehát kikecmeregni a lyukból, ami látszólag nem néz ki nehéznek, de az olvadozó hó alatt száraz tavalyi fű lapul, ami sikamlós. Csúszom vissza. Négykézláb, kapaszkodom mindenbe, ami elérhető, és így sikerül felkászálódnom a rendes útra. Kicsit kifújom az ijedtséget. Az út innentől kezdve folytonosan télies (lenti képek sorozata).

Kilátások a túloldalra (Rax/Heukuppe)

Élvezetes, szép úton közeledem tehát célom felé. 1600 m szinten, az Oberes-Karlböndlbe jobbról, befut egy lentről, a Karlalmon át érkező út (lenti kép). Mivel arra terveztem majd lemenni, mustrálgatom a viszonyokat. Kell is, hisz északi oldalról van szó. Szerencsémre látok nyomokat, amivel a dilemma, hogy vajon merre menjek majd le, el is lett döntve.

Patyolat hófehérség vakít tehát a továbbiakban, amerre csak megyek. A normálút vastag jégréteg alatt, csak sejteni lehet merre fut. Végülis gondok nélkül bukkanok ki a platón, a teljesen behordott Lurgbeuerhütte tőszomszédságában. Folytatom az immár csak egy ugrásnyira lévő Schauerstein keresztig. Reménykedem, hogy lesz rajta valamiféle jégborda, mert ilyenem még nincs. Aztán ha nem is nagyon sok, de van jól látható jeges ciráda a fémszerkezetén.

A Windberg közelítve (na odáig, most biztos nem megyek)

Digitális óda egy doboznyi elktrolithoz a Schneeberggel a háttérben

A csúcskereszt közvetlen közelében van egy pad is, amit a nap már szépen leszárított, és mivel szél alig lebben, ha egyáltalán, a nap meg langymelegen simogat (fenti kép). Nem is marad más hátra, mint oda lehuppannom és kicsomagolni a magammal hozottakat. Némi ücsörgés és a panorámában való gyönyörködés után csak-csak fel kell kászálódnom, hogy meginduljak lefelé. Még gondolkodom egy sort, hogy vajon megejtsem-é pluszba a Hangyadombot is, de ma inkább nem. Már száraz gúnyára váltottam, semmi kedvem újfent beleizzadni.

A Karlalmig minden gond nélkül lejt az út, majd utána jeges útszalagok, szűk, sziklafal mentén vezető ösvények teszik élményben gazdaggá az alászállást. Nagyban segít, hogy az út nagyrészt már kitaposott, ellenkező esetben bizony némi gondot jelentene a meglelése. A kacifántos lejtők sorozata egy széles erdészeti úton ér véget, ahol a hóval fedett részek is gyérülnek, majd teljesen el is tűnnek.

Itt balra letérek a Naßkammról

Még lefelé befogom az Ötschert és a Göllert

Jó időben, a vártnál egy fél órával korábban érkezem vissza Hinternaßwaldba, ama bizonyos túra-eldorádó központjába.