Schauerstein via Naßkamm


Utóbbi túráimon viszonylag alacsonyra merészkedtem csak, jöjjön most tehát valami izgalmasabb, feljebbre. Szűkebben vett környezetemben ez a szándék, három alternatívában merül ki, tudniillik vagy a Schneeberg (áh, voltam már, kicsit unalmas), vagy a Rax (úgyszintén), avagy pedig a Schneealpe. Nocsak, ez utóbbi jól hangzik, jöhet. Annál is inkább, mert téli „beütésű” viszonyok között bár már volt szerencsém néhányszor arra járni, de mindez a tél korai kezdetén, amikor még lenge halmazállapotú porhó fedte a vidéket. Meglett korú télben tehát még nincsenek tapasztalataim vele.

Schauerstein_2D Schauerstein_3D

SchauersteinProfile

lila A táv (Hinternaßwald, Reißtalklam, Naßkamm, Kamperl, Lurgbauer, Schauerstein, Lurgbauer, Karlalm, Hinternaßwald) 13.7 km, 1150 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra (nettó 4:45 óra)

A viszonyokat illetően abból indulok ki, hogy jó egy héten át olvadozott minden, odafenn is meg lenn is. Tegnapelőtt érkezett egy kis fagy, minek következtében, kemény halmazállapotú, jeges, kérges hóra számitok (ún. harsch) amihez hótalp nem igazán szükséges, hanem inkább csúszásgátló (szpájk). És nem tévedek.

DSC00875

DSC00877

A völgyben bár híre hamva sincs hónak, de a csúcsok csillognak és hivalkodóan fehérlenek a reggeli napfényben. Olyannyira, hogy mindjárt meg is illetődön egy cseppet. Vajon jól mértem-e fel a helyzetet? Lássuk a medvét, visszafordulni mindig lehet (ha kell). Először a Reißtalklammban sétálok déli irányban, a völgy vége és a meredekebb kaptatók felé. Ott ahol a Habsburgházat ellátó teher-lift völgyi állomása árválkodik (fenti kép), jobbra rátérek a Naßkammra vezető ösvényre.

DSC00881

Lassan-lassan felfelé haladva szaporodnak, gyűlnek az eljegesedett szakaszok, de még nem akarok addig csúszásgátlóra váltani, amíg nem látom a taréjon (Naßkamm) uralkodó viszonyokat (fenti kép). Reményeim szerint, mivel jobban ki van téve a déli napnak, javarészt hómentesnek képzelem. Csak részben igaz…

DSC00884

DSC00890

DSC00893

Elégé meglepődőm, hogy a szintre való kilépéskor szép, összefüggő, kemény hótakaró fogad, ami aztán későbbi haladtomban, mégis elfogy (fenti kép). Árnyékot adó fák gyér állaga miatt-e, avagy mert eredetileg is szél fújta-tisztította, kitett rész, amit a nap is jobban meg tud dolgozni?

DSC00895

A térképen „Kamperl” néven jelölt az a szakasz (fenti kép), ami miatt kicsit furfangos a Naßkammon való haladás. Ez egy meredek szikla-hasadék (a fenti kép balközepén kezdődik), ahol bizony kezet is ajánlatos emelni a sziklákra, lehet szépen mászni. Az ide beszorult havat puhára olvasztotta a nap melege. Gondot csak ebből a hasadék szerű vályúból való kilépés okoz. Egy afféle miniatűr szérak-nyelv (sérac) pózol magának határozottan. Elég nagy viszont ahhoz, hogy direkt fel lehessen rá mászni. Oldalról próbálok tehát kikecmeregni a lyukból, ami látszólag nem néz ki nehéznek, de az olvadozó hó alatt száraz tavalyi fű lapul, ami sikamlós. Csúszom vissza. Négykézláb, kapaszkodom mindenbe, ami elérhető, és így sikerül felkászálódnom a rendes útra. Kicsit kifújom az ijedtséget. Az út innentől kezdve folytonosan télies (lenti képek sorozata).

DSC00901

DSC00903
Kilátások a túloldalra (Rax/Heukuppe)

Élvezetes, szép úton közeledem tehát célom felé. 1600 m szinten, az Oberes-Karlböndlbe jobbról, befut egy lentről, a Karlalmon át érkező út (lenti kép). Mivel arra terveztem majd lemenni, mustrálgatom a viszonyokat. Kell is, hisz északi oldalról van szó. Szerencsémre látok nyomokat, amivel a dilemma, hogy vajon merre menjek majd le, el is lett döntve.

DSC00905

DSC00908

DSC00913

DSC00919

Patyolat hófehérség vakít tehát a továbbiakban, amerre csak megyek. A normálút vastag jégréteg alatt, csak sejteni lehet merre fut. Végülis gondok nélkül bukkanok ki a platón, a teljesen behordott Lurgbeuerhütte tőszomszédságában. Folytatom az immár csak egy ugrásnyira lévő Schauerstein keresztig. Reménykedem, hogy lesz rajta valamiféle jégborda, mert ilyenem még nincs. Aztán ha nem is nagyon sok, de van jól látható jeges ciráda a fémszerkezetén.

DSC00924

DSC00931
A Windberg közelítve (na odáig, most biztos nem megyek)

DSC00937

DSC00939

DSC00940
Digitális óda egy doboznyi elktrolithoz a Schneeberggel a háttérben

A csúcskereszt közvetlen közelében van egy pad is, amit a nap már szépen leszárított, és mivel szél alig lebben, ha egyáltalán, a nap meg langymelegen simogat (fenti kép). Nem is marad más hátra, mint oda lehuppannom és kicsomagolni a magammal hozottakat. Némi ücsörgés és a panorámában való gyönyörködés után csak-csak fel kell kászálódnom, hogy meginduljak lefelé. Még gondolkodom egy sort, hogy vajon megejtsem-é pluszba a Hangyadombot is, de ma inkább nem. Már száraz gúnyára váltottam, semmi kedvem újfent beleizzadni.

DSC00944

DSC00948

DSC00950

DSC00954

DSC00956

A Karlalmig minden gond nélkül lejt az út, majd utána jeges útszalagok, szűk, sziklafal mentén vezető ösvények teszik élményben gazdaggá az alászállást. Nagyban segít, hogy az út nagyrészt már kitaposott, ellenkező esetben bizony némi gondot jelentene a meglelése. A kacifántos lejtők sorozata egy széles erdészeti úton ér véget, ahol a hóval fedett részek is gyérülnek, majd teljesen el is tűnnek.

DSC00957

DSC00961
Itt balra letérek a Naßkammról

DSC00965
Még lefelé befogom az Ötschert és a Göllert

DSC00966

DSC00968

Jó időben, a vártnál egy fél órával korábban érkezem vissza Hinternaßwaldba, ama bizonyos túra-eldorádó központjába.

DSC00975

Kategória: Hiking-Climbing, Hobbies
Címke: , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Schauerstein via Naßkamm bejegyzéshez

  1. Szemák Attila szerint:

    Kedves Sztefánó! Évekkel korábban, amikor azt olvastam, hogy “elektrolit”, arra gondoltam, nahát ez valami spéci lötty lehet, de mint már közösen is megtapasztaltuk, ez bizony SÖR. 🙂
    Szép túra volt ismét, és ismét nélkülem… 😦

    • Sztefanó szerint:

      Az “elektrolit” csupán csak a fedönév, avagy “alias” (elöre megfontolt szándékú ködösítés). Néha azért van igazi elektrolit is a porondon. Sajnálom, hogy ismét nélküled. És még meddig? Ez lett a nagy EU igéret vége, ama határok nélküli belsö piacról. Szemenszedett hazugság. Legelsö kritikus alkolommal újra lecsapódtak a sorompók. Hogy ott kolduljanak töle… Amíg még így mehetek magamnak, addig elvagyok. Ha majd már ezt is betiltják, nos akkor …

Hozzászólás a(z) Szemák Attila bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s