Egész héten tart a magasnyomású stabil légkör, érdemes tehát megszakítania a dolgos hétköznapokat és egy kiadós sétát tenni a közeli hegyekben. Egy olyan útvonalat választok magamnak, melyet legutoljára Attilával jártunk be, így természetszerűleg gyakran gondolok vissza azokra a derűs, könnyed időkre. A Schober csúcskeresztnél küldök is egy rövid üzenetet Attilának, hogy tudassam, hiányolom a társaságát.

A táv (Puchberg am Schneeberg, Sierningtal, Hanslsteig, Öhler, Schober, Mamauwiese, Fadengraben, Römerweg, Langseitenweg, Unternbergweg, Puchberg am Schneeberg) pontosan 17 km, 800 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra alatt (nettó 5:00 óra)

Háromnegyed kilenc lehet, amikor megkezdem ezt az elnyújtott kört. Napsugár és lassan-lassan de határozottan melegedő levegő ölelésében kaptatok először aszfalaton, majd széles erdészeti úton (Schoberweg) egy jobbra leváló hajtűkanyarig, ahol a nem túl hosszú Hanslsteig keményít be egy cseppecskét. Nem is tart sokáig elérnem az árva Öhlerschutzhaust. Elbaktatok mellette és máris folytatom első csúcsom, az Öhler irányában.

Az Öhlerig díszelegnek bár nagy kiterjedésű hófoltok, de a terep szerény hajlásszöge, nem kívánja meg, hogy a biztos áthaladást valamiféle extra segédlettel támogassam. Nem így a továbbiakban. Készültem rá tudniillik, hogy az Öhler északi oldala furfangos terepet rejteget, ami sokáig állja a nap tüzét anélkül, hogy kiengedne. Itt tehát bevetésre kerülnek a magammal hozott csúszásgátlók (szpákjkok). Szóval nem azt mondom, hogy ezek nélkül teljességgel lehetetlen lett volna tovább haladni, csak annyit állítok, hogy a segédlet egyértelműen megkönnyíti a haladásom.

A Schober és az Öhler közti nyeregben aztán leveszem a jeges terepen jó támaszt adó segédletem, mert bár hófoltok továbbra is virítanak, de ezek áthidalása könnyű, semmi gondot nem okoz. A Schober keresztjénél (lenti képek) aztán letelepszem egy fotel-szerűen kiképzett sziklára. Még párnát is nyújt, puha moha formájában. Teljesen száraz, a nap jól sütögeti. A nap és az ég ma érdekes, szűrt hátteret mutat. Az időjárás-jelentésből tudom, hogy a Szaharából származó finom por-homok függönyözi a látóhatárt, attól van ilyen tompított fény.

Uzsonnám elköltése után szépen lassan leereszkedem a Schoberalmra, ama emlékezetes kis kápolnához, amikor még zöldfülű üzemmódban Cirmivel kezdtük a vándorlást. A Scnheeberg látványa még akkor számunkra teljesen sokkoló volt, elképzelni sem mertünk, hogy valaha majd egyszer oda is feljutunk (és hja, azóta, nem is egyszer). 11 évvel azelőttről idézem „Mintha a vidék kulisszáit uraló behavazott Schneeberg fagyos lehelete telepedett volna a mezőre is.” Ezek a gondolatok és a hozzájuk kapcsolódó érzések jutnak eszembe, valahányszor erre vetődőm (lenti képek).

A továbbiakban áthaladok a Mamauwiesen majd a Römerwegen visszacsordogálok Puchbergbe, mégpedig anélkül, hogy a rendes és megszokott kis kerülővel ellátgatnék a Szebasztian-vízeséshez. Na, bumm! Egyszerűen nincs hozzá kedvem, inkább cammogok máris jól elfáradva tovább. Az út maradék része kissé unalmasra sikeredik.

Ismét aszfaltutakon át, házak között teljesen sima terepen, de végülis csendes napsütésben, rövidujjú trikóban nem gond. Marad megtudni, hogy ezzel vajon végérvényesen ki lett-e végezve a tél, avagy maradt még némi ereje visszavágni. Ahogy nézem az időjárás távlati kilátásait, rendíthetetlen folytonossággal húzunk bele a tavaszba.