A Rax platójára vezető turistautak némelye bővelkedik a tüdőköptető kaptatók változatos sokaságától. Annakidején a Rudolfsteiget neveztem meg, mint díjnyertes rámpát, de van jóegynéhány hasonszőrű képződmény, egyebek között a Peter Jokel-Steig. Amikor 2015-ben ezen találtam leereszkedni, fogadkoztam hevesen, hogy lefelé, soha többet. Na, de felfelé, azt még meg lehet kísérelni. Hát, akkor tegyek próbát.

A megtett táv (Hinternáßwald, Peter Jokel-Steig, Zikafahnlergraben, 1842 méteres csúcs, Habsburghaus, Zikafahnlergrabe, Kaisersteig, Reißtalklamm, Hinternaßwald) 14 km, 1140 m szintemelkedés bruttó 6:45 óra alatt (nettó 5:00 óra)

Odafenn, néhány napja, beköszöntött a tél, és ennek megfelelően készülök. Az időjárás-jelentés értelmében, kásás, olvadó hóra számítok. Még 2000 m szinten is plusz három fok, de lejjebb akár 10 fok is lehet. Célom egy (bármely) névtelen kidudorodás a Habsburgház felett. A vendégházig történő bandukolás, szintemelkedés terén, elvileg kimeríti az aznapi szükséges minimumot és tehát amennyiben a hó állaga és vastagsága engedi, felderítenék egy névtelen csúcsot is.

Maradok a szokásos “kilenc-órakor-indulok” minta mentén. Hinternaßwaldban még ugyancsak fagyos az idő, de hónak csak a magasabb csúcsokon van nyoma. Az idő tiszta, valóban szép napnak ígérkezik a mai. Hamarosan feltűnik a Peter Jokel felé, balra terelgető, sárga útjelző tábla (fenti kép).

Kilátás a Hangyadomb felé

Máris az erdőben vagyok és egyelőre a hegyek árnyékában, meredeknél meredekebb kaptatók sorozatán haladok a napsütötte plató felé. A jól jelzett turistaút első része afféle bemelegítő, mert cirka fél óra elteltével elérem a sziklafalak (Scheibwaldmauer) alkotta zárógátat.

Az út itt szerpentinekben keresgéli a megfelelő csapást felfelé. Egy öklömnyi kő zúg el mellettem pár méterrel. A nemjóját! A lejtők meredekebbek, és helyenként drótkötél biztosítással ellátottak. Az utolsó emilyen rámpa után (fenti kép) vége a sziklás részeknek és néhány perces erdei kaptatás után, lőn halleluja, kiérek a langymeleg napsugarak nyaldosta, ingoványos platóra.

A fagy még nem engedett fel, az út mélyedéseit kitöltő pocsolyák rendes jégkéreggel vannak lefedve. Misztikus pára száll fel az aljnövényzetből.

A kép közepén a távolban a Habsburgház sejlik

… kicsit közelíve, lásd a dombtetőt

Ezen a szép mezőn áthaladva véget ér az idilli langymeleg napsugarak simogatása

A távolban a Heukuppe fehérlik

A séta a kellemes napfényben pontosan ott ér véget, ahol a Zikanfanlegraben kezdődik. Az árok dermesztő levegővel van kitöltve. A napnak itt sem rálátása sem pedig ereje nincs ahhoz, hogy érdemben beavatkozhasson. Az út jeges hókéreggel fedett. Az árok oldalai fehérek. Akár december is lehetne (lenti kép).

Óvatosan haladok, miközben arra gondolok, hogy a könnyű, bakancsra húzható szpájkok most tehetnének jó szolgálatot. Na, de ilyesmivel valóban nem számoltam. Csak latyakos hóval. Itt meg mínusz fokok uralkodnak! Fel kell vennem egy réteg ruhát, kesztyűt, sapkát. Végülis semmi gond nincs, kicsúszás nélkül felérek.

Odaát a Schneealpe/Amaißbichl

A Habsburgház alatt kilyukadva teljes a téli benyomás. A hóréteg bár nem vastag, alig néhány centi, de részeiben összefüggő. Kinézem magamnak a menedékház fölé emelkedő legközelebbi csúcsot. Feltérképezem magamban a törpefenyők zárvonalát és beazonosítom a rést, ahol út nyílik. Felérek gond nélkül. Remek panorámát kapok ajándékba (lenti képek). Kinézek magamnak két más névtelen domborulatot a legközelebbi alkalomra, begyűjtés céljából.

Kőhalom jelzi a Habsburgház “házi” hegye 1842 méteres csúcsát

Szemben a télbe aggott Heukuppe

Szemben kissé balra, egy a meghódításomra váró 1902 m magas névtelen kis óriás

A továbbiakban marad a szükséges és elengedhetetlen leereszkedés. A Habsburgházban tett rövid háztűznézőm után jöhet a menet a lényegesen szelídebb Kaisersteigen (már a Peter Jokel viszonylatában).

Két fiatal leányzó kéri tanácsomat a Zikanfahnegraben végében (ahol az út a Peter Jokel felé leágazik), mivelhogy a Bärenlochsteiget keresik. Nos, ekkorát nem lehet tévedni! Nézegetik az okos telefonjukat, de minden bizonnyal térképet olvasni nem tudnak. Mondom, a Bärenlochstaig felé vezető letérő odalenn a völgyben van, sárga tábla jelzi a jobbraátot. Az egyik hitetlenkedik. Na, mondom, akkor még szép napot kívánok.

A mulatságos intermezzo után már semmi említésre méltó nem történik. Rendesen, a nagykönyv szerint megálmodott ütemben érkezem vissza Hinternaßwaldba. Nos, ezek után már számolni kell teljes téli arzenállal. Már amennyiben még majd beengednek a hegyekbe…