Idill

 

IMAGE_053 Két napot a csodaszép Salzkammergutban (Felső Ausztria) töltöttem. Az idő pompás volt, az Attersee smaragdzöld tiszta vize hívogató, a természet zöld és buja, a falvak rendezettek, szemetet hiába keresnél, nagyítóval sem találsz. A környező fenyvesek és a tó illatával telített levegőt tüdőre szívni mámoros érzés a megcsontosodott városlakóknak. És itt, hirtelen belém nyilallt a felismerés, megértettem. Teljes bizonyossággal megvilágosodott előttem az, hogy aki itt él, avagy gyakran ide látogat, az nincs, nem lehet tegező viszonyban a világ gondjaival. Itt még látszólag minden rendben van. Az éjszaka csendje simogat, a víz halk hullámzása megnyugtat, az erdők sóhaja balzsam, a hajnali párába veszett, meredeken a magasba ívelő Alpok csúcsain fennakadnak a baljóslatú felhők. Az emberek barátságosan mosolyognak egymásra, hangulatos kiskocsmákban jófajta bort szopogatnak, jól megy soruk, a civilizáció kivételez velük tán.

Itt szinte illetlen bunkóságának tűnik az kőolajat említeni, mesebeszédként hat a klímaváltozás, értetlenül bámulnak rád, ha környezetszennyezésről beszélsz és ismeretlen fogalom a lazacok, jegesmedvék, méhek pusztulása – ki hallott itt ilyesmiről? Igen a Rába habzik, a TV-ben is mintha említették volna. Megmérgeztétek, elpusztítottátok! De megállj, az nem is Ausztria, úgymond az valami távoli Burgenland, tán nem is a miénk. És Magyarország, az még nem a Balkán? Nagyon messze lehet. Igen. Itt viszont minden rendben van. A tiroli muskátli az ablakpárkányokon az idén is gyönyörű sziromkölteményeket produkál, a vitorlások árbocai vidáman integetnek tó vizén. Itt a jólét dominál, és azt suttogja, álmodj csak tovább nyitott szemmel, csendesen, szenderegj – ettől tán a készülő apokalipszis is megtorpan egy pillanatra.

IMAGE_058 IMAGE_065

Travel Kategória | Hozzászólás

Képzelt riport egy kontinens felfedezéséről (rövid út a paradicsomból a pokolba)

 

Miért kell állhatatosan szemünk előtt tartani a magyar nép sorsának brutális „keresztényi” kerékbetörését az első millennium idején valamint az amerikai, ausztráliai és óceániai bennszülött indián népcsoportok és kultúrák kiirtásának tényét? Azért, hogy tisztában legyünk civilizációnk lényegi ideológiai alapjaival, melyek az elmúlt évszázadokban mit sem változtak.

Képzeld, el mi történne, ha hipp-hopp, egy mesebeli expedíció felfedezne egy teljesen új, érintetlen, természeti forrásokban bővelkedő kontinenst, melyet számtalan különféle „primitív” (meghagyó) népcsoport népesít be. Képzelj el hasonlóan paradicsomi állapotokat, mint amilyenekre Kolumbusz lelt, amikor partra szállt a Bahamákon. Negyedik expedíciója alkalmával (1503) a Cayman szigetcsoport egyik szigetén a tengeri teknősök példátlan sokasága szinte lehetetlenné tette a kikötést és partra szállást. Ennek az emlékét őrzi a sziget mai neve, Las Tortugas (teknős). De ez már csak emlék, mint a Viza (extinct) a Dunában. A tengeri teknősök veszélyeztetett állatfaj (endagered). Egyébként a veszélyeztetettség fokozatait a mellékelt kép mutatja:

extinct_endagered

 

  • EX – extinct (kihalt)
  • EW – extinct in the wild (a vadonban kihalt)
  • CR – critically endanagered (fokozottan veszélyeztetett)
  • EN – endangered (veszélyeztetett)
  • VU – vulnerable (sérülékeny)
  • NT – near threatened (fenyegetett)
  • LC – least concern (aggodalom)

Szóval szerinted mi történne ma, a „fennkölt” és „magasztos” civilizált eszmék vezérelte 21. században?

A. A kontinenst azonnal karanténba helyeznék, hogy megvédjék egyrészt az őslakosokat az esetlegesen behurcolt betegségek kórokozóitól, másrészt pedig a kontinens egyedi őshonos faunáját, flóráját (lásd pl. a macskák kiirtották a Galápagos szigeteken az énekesmadarak jelentős részét). A világ népeivel egyetértésben az új kontinens az Antarktiszhez hasonló státuszt kapna. Az ENSZ légi és tengeri záró gyűrűt létesítene a csodás új világ körül és oda csak külön engedéllyel tudósok, néprajzkutatók léphetnének be.

B. Azonnal megindulna a kontinens „civilizálása” és az őslakosság kényszer-evangelizációja. Ha az amerikai szárazföld esetén ez ötszáz évig tartott, akkor ez, jelen esetben a mi gyorséletű világunkban már csupán csak néhány évtized kérdése lenne. Az ENSZ-ben a nagyhatalmak vétója miatt a kontinens nem kapná meg Antarktisz státuszát. A multinacionális cégek versenyében az amerikai érdekeltségűek szereznék meg az elsőbbséget, mert az USA haderejével biztosítaná „békés” gazdasági tevékenységüket. Néhány régiót viszont sikeresen megkaparintanának maguknak a kínaiak és az oroszok. Hamarosan megindulna az esőerdők pusztítása és ültetvények létesítése, az olaj és egyéb más nyersanyagok kutatása és kitermelése, a bennszülött népek érdekeinek semmibevétele és ügyes politikával azok egymás elleni kijátszása. Éhínség, háborúk és a belviszályok nyomán az első menekültek hamarosan kopogtatnának Európa és Amerika partjainál.

Tehát? Mire szavazol?

Humanity, soul, mind Kategória | Hozzászólás

Koppány az igazi magyar szabadsághős

 

Úgy kellett nekünk a kereszténység, mint szabadembernek a járom

csodaszarvas Augusztus 20 közeledtével, ismét el kívánom mondani, hogy véleményem szerint e hivatalos piros betűs ünnep identitásunk nyilvános megtagadása. Olyan ez, mintha az indián őslakosság Amerika felfedezését, Kolumbusz partraszállását vagy az USA megalapítását ünnepelné.

Ez valójában egy nemzeti gyásznap, amikor arra kéne emlékeznünk, amit István és a kereszténység elvettek tőlünk. Mi magyarok Európa különleges népe vagyunk. Mi voltunk az akkor már javában pusztító civilizáció legutolsó leigázott áldozatai. Mert nem kellett nekünk új keresztényi hit, sem idegen német kultúra, sem latin írás, hiszen volt a magyarnak saját identitása, évezredes kultúrája, animista hite, vallása, hagyományai és saját rovásírás is. István hitszegő és trónbitorló volt. A magyarok ősi hagyományai szerint (a szeniorátus elve) Géza halála után Tar Zerind fiát, Koppányt illette a fejedelmi süveg. Minő fájdalom, miféle aljasság! Vajk német lovagok segítségével vonult hadba saját vére ellen. Koppány még a döntö csata elött a sváb Wasserburgi Vecellin áldozata lett. Gyászolj te, a végtelen puszták láncra vert szabad népe. A kereszténység felvétele éket vert a nemzet húsába mely mind a mai napig rányomja bélyegét az irányát vesztett, gyökereitől fosztott nép civódásaira és belviszályaira. Közvetlenül vagy közvetetten, de behódolásunk olyan nagy katasztrófákhoz vezetett, mint a Muhi vereség (tatárjárás), Mohács, Világos és Trianon. Ébredjetek!

Korábbi megemlékezésem:

 

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Mátyás mit szólna?

 

Az idei évben a reneszánszra, és Mátyás korára (1458 – 1490) emlékezünk. Ez még a középkor volt, ugyanis tudvalevő az újkort 1492-től számítják, amikor is szerencsétlenségünkre (de legfőképp az indián őslakosok szerencsétlenségére) Kolumbusz kikötött a Bahamákon. Ezt csak azért jegyzem meg, mert valamiképp bennünk, felvilágosult civilizáltakban a középkor leginkább a sötét jelzővel szokott párosulni (a történelemoktatás eredményes és céltudatos minősítés nyomán). Pedig ha gyakrabban vetnénk össze néhány szerény tényt a fennkölt, felvilágosult, szabad, demokratikus jelen és a „sötét” középkor között, bizonyára gyorsan kiderülne, hogy ama homály és áthághatatlan sötétség máshol sokkal otthonosabb.

vizaItt van egy jó példa. Hetekkel ezelőtt lehetett, hogy a Kossuth rádió egyik adása a reneszánsz étkezési kultúrával foglakozott. Ennek kapcsán többször elhangzott a bőséges és változatos étrend, mely a korszakot jellemezte (vesd össze fastfood & McDonald’s kultúra). Galeotto Marzio, a jeles humanista feljegyezte azt is, hogy Magyarország vizei annyira tele vannak hallal, hogy a magyarok szerint a folyóknak csak kétharmada víz, mert a többi hal. Jól fogózkodj meg és képzeld el ezt a „sötét” paradicsomi állapotot. Nemrég a fenoltól illatozó Duna partján jártam és egy apuka lelkendezve próbálta csemetéje figyelmét egy a távolban magát feldobó halra terelni. Képzeld, még van hal a Dunában! Igaz egyre ritkábban, de még itt-ott előbukkan. Fogyasztásra nyilván már teljesen alkalmatlan, hisz dioxinnal és mérgező nehézfémekkel telítettek szövetei. Mi ezt fejlődésnek hívjuk! Tudniillik a sötét középkortól az atomkorszakig megtett utat. Mátyás király nyilván forogna a sírjában, ha tudná mi lett tiszta vizű országával.

kecsege Képzeld, még húsz éve is évente négy mázsa kecsegét fogtak ki a Dunából. A gyors és feltarthatatlan fejlődés fényes és dicső mértéke a puszta tény, hogy ez a mennyiség az utóbbi években tíz (értsd 10) kilóra csökkent. Nem sokkal inkább megérdemli ez a korszak a gonosz, gondatlan, pusztító és a sötét jelzőket mely nemcsak szemrebbenés nélkül tűri hanem aktívan hozzájárul ezekhez az állapotokhoz?

Ám a civilizáció nemcsak a folyami halakat falja fel a szemünk láttára. A Maurice Ewing egy a tenger élőlényei számára halált hozó kutatóhajó melynek költségeit az amerikai Nemzeti Tudományos Alapítvány (U.S. National Science Foundation) fedezi. Fő célja a kontinentális talapzat feltérképezése. Illetve hát, magyarul ez annyit jelent, olajlelőhelyek után kutat. Teszi ezt egy külön erre a célra kifejlesztett húsz darab akusztikus ágyúból álló rendszerrel. A hajó 240 decibel hangerejű lövéssorozatokat ad le a tenger fenekére és a nyomában keletkező visszaverődő lökéshullámokból a geológusok következtetéseket vonhatnak le a talapzat összetételéről. Ennyi a hivatalos sztori. A hangágyú használata halálos a delfinekre, bálnákra és a többi tengeri emlősre nézve. Ők ugyanis legalább annyira a hallásukra vannak utalva, mint az ember a látására. A bálnák süvöltő akusztikus kommunikációját felvevő környezetvédők szerint a hangágyú használata után négy napra elnémul az érintett tengerszakasz, majd a közeli partokon tájékozódásukat vesztett bálnák nagyszámban követnek el öngyilkosságot.

Melyik kor tehát a felvilágosult vagy sötét?

News and politics Kategória | Hozzászólás

A mustármag

 

Általában megválogatom, mit veszek a kezembe. A könyveket akkor is megkísérelem végigolvasni, ha már az elején csalódtam bennük. Hátha mégsem – reménykedem. Ilyen azonban ritkán fordul elő. Az olvasmányaim egy nagy szerteágazó családfa csomópontjait alkotják, melyekből minduntalan újabb és még újabb könyv-ágacskák fakadnak, hogy később hatalmas koronájú lombozattá terebélyesedjenek. Így eshetett, hogy nálam Derrick Jensen az aktuális jelenben az Endgame című kétkötetes könyvével, valamiképp Daniel Quinn munkáiból fakad, illetve hát abból az egyetlen egészen picinyke kis mustármagból (Izmael), amiből időközben a legnagyobb és legpompásabb fa nőtt. Bár Quinn számomra az egyik legjelentősebb író marad, mégis Derrick Jensen nyelvezete az, melyet a kezdet kezdetétől teljességgel sajátoménak érzek. Pontosan úgy szól, ahogyan azt én is mondanám, úgy fogalmaz, olyan egyenesen, kertelés nélkül és nyíltan, ahogyan azt én is tenném. Mintha a szívem legközepéből törne fel az, amit leír. Olyan mintha már legalább száz éve nyomná titkon a lelkem mind amennyi homályos ötlet, szorongást okozó, félnótásnak hitt gondolat, kényszerűségből tarthatatlannak beskatulyázott meglátás, és akkor jön Jensen, aki mindezt kikürtöli, amitől megkönnyebbülök, amitől feloldódom. Áldott legyen az Úr neve!

Howard Zinn így méltatta a könyvet:

A rare and original voice of sanity in a chaotic world. He has wisdom and wit, grace and style, and is a wonderful guide to a good life beautifully lived.”

Egy zűrzavaros világ, józanészről tanúskodó ritka és eredeti hangja. Egy jobb, szebb, élhetőbb élet bölcsen, intelligenciával, elegánsan és stílusosan megírt csodálatos kalauza.

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

The North Pacific Gyre

Néhány rövidfilm a nemrég említett műanyag-hulladék levesröl. Ha netán még lennének illúzióid… Az angol sem lehet akadály ha látod.

A világ legnagyobb szeméthegye – műanyag az óceánban (World biggest garbage dump – Plastic in the ocean)

Műanyag óceán (Ocean of Plastic)

Szeméttel foltozott óceánok (Oceans becoming a garbage patch)

Jó étvágyat

 

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Végjáték (Endgame), első felvonás…

 

Olvasom Jensent és máris millió gondolatot szabadított rám az olvasmány. Szaladgálnak a képzetek, cikáznak ide-oda a fejemben, hirtelen megvilágosodnak homály fedte lankák és új összefüggések felismerésén érzett őszinte csodálatom úgy megdöbbent, hogy többször is leteszem a könyvet. Felkapok egy korábbi olvasmányt, lapozgatom és igen, igazolva látom a megsejtéseket. Libabőrös leszek. Heuréka! Itt van mindjárt jó példának okáért Jensen 14. előfeltétele, mely magyarul így szól (fordítás Mohari András oldaláról):

Tizennegyedik előfeltevés: Születésünktől fogva – talán fogantatásunktól fogva, bár nem tudom, ezt hogyan bizonyíthatnám – egyénileg és közösen arra szocializálnak bennünket, hogy utáljuk az életet, utáljuk a természetet, utáljuk a vadont, utáljuk a vadállatokat, utáljuk a nőket, utáljuk a gyerekeket, utáljuk a testünket, utáljuk az érzelmeinket, féljünk az érzelmeinktől, utáljuk magunkat. Ha nem utálnánk a világot, nem hagynánk a szemünk láttára elpusztítani. Ha nem utálnánk magunkat, nem hagynánk megmérgezni az otthonunkat – és a testünket.

Nem ismerős? Vajon hol hallottam ehhez hasonlót? Csak nemrég olvastam Jean Liedloff könyvét, lásd lejjebb, tán tegnapelőtt említettem. Igen! Pontosan. Az elveszett boldogság nyomában! Ha a boldogság elvész, helyén nem maradhat űr sokáig. A hátrahagyott lakba bekötözik a félelem, a rettegés, a gyűlölet az utálat és mindaz, ami a boldogság antitézise. Születésünktől, fogantatásunktól fogva manipulálnak bennünket. Mert bizony jól tudjuk, hogyan kell atomot hasítani és lézert gyártani, és velük hatásosan gyilkolni, de látszólagt halvány sejtelmünk sincs róla, hogyan kell boldog gyermekeket nevelni. Ez is része a Nagy Felejtésnek (lásd ott)… Én ezt mostantól bizonyítottnak látom.

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

A világ nélkülünk (The World Without Us)

 

TheWorldWithoutUs Alan Weisman egyik 1994-ben írt cikkében (lásd a Harper’s magazinban) arra hívja fel a figyelmet, hogy a csernobili lezárt övezetben elképesztő gyorsasággal tölti ki a természet az ember által hátrahagyott űrt. Plutónium ide, sugárzás oda, az ökológiai rendszer úgy tűnik, jobban megbirkózik ezekkel az ártalmakkal, mint az ember jelenlétével (lásd előző írásaimat is ez ügyben). A Harper’s egyik szerkesztője különös ötlettel állt elő. Azt kérdezte Weismanntól, vajon mi történne, ha az emberek nem csak a csernobili lezárt övezetből tűnnének el mindörökre, hanem az egész földről? A felvetett gondolat nyomán született meg ez a könyv, melyet éppen most olvastam el.

Létezik még néhány a csernobili zónához hasonló terület. Az egyik a hermetikusan lezárt koreai demilitarizált övezet (DMZ), mely az északi kommunista rezsimet választja el a déli országrésztől. Senki sem tudja még pontosan hány ritka növény- és állatfajt rejt magába a mintegy négy kilométer széles és kétszázötven kilométer hosszú áthághatatlan dzsungel. A megfigyelhető jelek alapján azonban ősi paradicsomi állapotokról lehet beszélni. A sors fintora, hogyha egyszer a két ellenséges állam mégis kibékülne és újraegyesülne, akkor ez a terület pillanatok alatt a teljes pusztulásra lenne ítélve.

Egy hasonló katonai övezet van Ciprus szigetén is, mely a görög és török részeket választja el egymástól. Itt található Varosha, a szellemváros, mely egy modern szállodákból álló tengerparti üdülő volt valaha. A konfliktus kitörése miatt a reszortot feladta a görög fél. A karbantartás nélküli Varosha épületeit néhány rövid év leforgása alatt átvette az újraéledő természet. A terület mintapéldája annak a folyamatnak, mely az ember ténykedésének megszűntét követné világszerte.

Sajnos nem mindenhol lenne a fentiekhez hasonlóan zökkenőmentes a folyamat. A civilizáció bővelkedik rengeteg olyan instabil állapotú területben, mely csak az ember állandó és lankadatlan felügyelete mellett maradhat egy katasztrófa eseményhorizontja mögött. Ilyenek például az olajfinomítók és egyéb petrokémiai üzemek, ahol az ott alkalmazott eljárások természeténél fogva bármikor elszabadulhat a pokol. Ha az ember úgy tűnne el színről, hogy előtte senkinek nem lenne ideje leállítani az éppen működő technológiai folyamatokat, akkor hamarosan levegőbe repülne az üzem és a kiáramló vegyi anyagok több évtizedre sterilizálnák az érintett területeket, melyek nagysága minden bizonnyal vetekedne a csernobili zóna méreteivel. Világszerte több ezer gyárról van szó.

Rosszabb lenne a helyzet az elhagyott atomerőművekkel. Itt ugyanis a környezetre gyakorolt potenciális ártalom még akkor is fennmaradna, ha történetesen az erőművet kezelő személyzetnek még lenne ideje leállítani a nukleáris reaktort. A kiégett fűtőelemek karbantartása, hűtése áramot igényel. Ha eltűnne az ember és ennek következtében teljesen leállna az áramtermelés, akkor egy bizonyos idő elteltével elforrna a hűtővíz, és a kiégett fűtőelemek begyulladnának. Ez a nukleáris energiával táplálkozó hő lángba borítaná az egész leállított erőművet melynek következtében legalább annyi mérgező hasadó anyag szökne a környezetbe, mint a csernobili katasztrófa alkalmával. Ez igaz mind a 441 ma világszerte regisztrált atomerőműre.

NorthPacificGyre A civilizáció által produkált szemét, köztük pedig a műanyagok, több évezredig tanúskodnak még majd áldatlan létünkről. A legújabb megfigyelések szerint a Csendes-óceán északi részén (a North Pacific Gyre belsejében – lásd a képet) a felszínen úszó műanyag szemét máris kontinensnyi méretre duzzadt. A tudósok becslése szerint több millió tonna hulladékról van szó, mely napnál világosabban árulkodik a természethez fűződő „felelősségteljes” viszonyunkról.

Egyetlen felfogás miatt merészelném kritizálni az írót. Alan Weisman meggyőződése, hogy az ember természete alapvetően pusztító. Nem tesz különbséget elvevők és meghagyók, természeti népek és civilizáltak között és a pleisztocén túlvadászás hipotézisének vehemens képviselője. Bár könyvében becsülettel beismeri, hogy nincs rá egyértelmű tudományos bizonyíték, hogy a vadászó kőkorszaki ember irtotta volna a ki az utolsó jégkorszak végén nagyszámban élő nagytestű emlősöket, mégis e teória mellett teszi le voksát. Weisman úgy gondolja, hogy az ember, megjelenésével mindenhol környezetei katasztrófát idézett elő. Ez belátásom szerint inkább csak a cilvilizált ember attribútuma.

Books Kategória | Hozzászólás

Az elveszett boldogság nyomában

 

continuum Jean Liedloff könyvét (The Continuum Concept – In search of hapiness lost) szinte egy ültömben olvastam ki legutóbbi transzatlanti repülőutazásom alkalmával. Hézagos angol nyelvtudásomat alaposan igénybe vette a szótár kényszerű nélkülözése, ám igyekezetemet messzemenően kárpótolt a maga nemében egyedülálló tartalom. Később itthon a hálón keresgélve kiderült, hogy a könyv 2007-ben magyarul is megjelent a kétezeregy kiadó gondozásában. Üzenete hihetetlen természetességgel illik bele az általam piros pirula világának nevezett torzításoktól mentes perspektívába és így méltán képviseli ama nagy mozaik egyik legfényesebb darabkáját.

Ép lelkű, boldog, kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkező egyének nem alkothattak volna maguknak egy ilyen erkölcsileg kétségtelenül teljesen romlott, agresszivitástól túlfűtött, kapzsi, színlelő, hazug, kegyetlenkedő, kirekesztő és a kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető társadalmat. A szerző valós példából kiindulva leli meg a lelkileg többszörösen megtört, egyéniségében megsemmisített modern ember iszonyú neurózisainak az okait. A civilizált világ sokszor megtapasztalt, érthetetlen és ellentmondásos motívumainak egyik kulcsfontosságú hajtóereje, az ösztöneitől  megfosztott ember boldogság utáni beteges, csillapíthatatlan vágya. A pszichopatákra jellemző kóros tünetek elhatalmasodásának az okai pedig a csecsemőkorban és a korai gyermekkorban elviselt lelki traumák következményeiben keresendők.

Egy újszülött számára még nem létezik az idő csak jóval később kialakított fogalma. LiedloffA csecsemőnek nincs semmilyen elképzelése a jövőről, számára minden a végtelenül hosszan tartó jelenben játszódik le. Később a korral megtapasztaljuk az idő múlásának szubjektív vonzatait. A kisgyermek már tudja mit jelent a holnap, de egy esetleges karácsonyi ajándék augusztusban történő kilátásba helyezése még túlterheli képességeit, mert az időpont számára egy elképzelhetetlenül távoli jövőt jelöl. Ezért van az, hogy a korai traumák végzetesek, és visszafordíthatatlan személyiségváltozást okozhatnak, hiszen azok a csecsemő szempontjából állandó jellegűek, örökösek, végtelennek tűnőek. A magára hagyott, kiságyba, kocsiba zárt síró csecsemő a legszörnyűbb visszaélések egyike, amit szülő elkövethet. Jean Liedloff szerint a folytonosság elvének ilyen jellegű megszakítása (the continuum concept), az anya akár rövididejű távolléte is betegítő, sokkoló hatással van a gyermekre.

A könyv pszichológus szerzője venezuelai megfigyelései alapján írja le a kontinuum-elvet, amelyben a boldogság nem egy fiktív, elérendő cél, hanem az ember magától értetődő természetes állapota. A könyv minden aktív és leendő szülőhöz, nagyszülőhöz szól.

Egy rövid részlet abból a beszélgetésből, melyet Chris Mercogliano folytatott az írónővel:

Chris: Hisz ön abban, hogy ha elég sok gyermek részesülne a folytonosság elve szerinti bánásmódban, akkor egy jobb világra ébredhetnénk?

Jean: Kétségtelenül, de az a nagy kérdés, hogy miképp lehetne a folytonosság ősi elvét újraéleszteni és általánosan elfogadottá tenni. Sajnos erre még senki sem tudja a választ. A lényeg abban rejlik, hogy ha az egyén megkapja mindazt a figyelmet, amit az evolúciós fejlődés szükségszerűen minket megillető osztályrészünkké tett, akkor az ember hinni fog saját képességeiben és nem lesz belőle másokat veszélyeztető antiszociális egyéniség. Minél több ilyen ember nő fel, annál nagyobb a valószínűsége egy jobb világ létrejöttének. Azt hiszem erre gondolt John Holt amikor kommentálta a könyvemet…

Nem tudom vajon megmentheti-e egy könyv a világot, de ha mégis létezik ilyen, akkor minden bizonnyal ez az.” John Holt

Books Kategória | Hozzászólás

A rövid szünet oka…

 

Erre jártam a héten (folyt. köv.)

IMAGE_031 IMAGE_049 IMAGE_040
Travel Kategória | Hozzászólás

Tanulságok

 

Érdemes levonni az előző cikk (lásd a fordítást) tanulságát, ami nem úgy szól, hogy ihaj-csuhaj , a csernobili katasztrófa nem is volt olyan nagy tragédia, mert lám a természet újraéledt és azok az elvárások, melyek évszázadokra holdbéli pusztasággal számoltak, nem igazolódtak be. Szóval határozottan tagadom ezt a fajta szerencsétlen, cinikus álláspontot. A számomra egyedül lehetséges konzekvencia imígyen hangzik: A csernobili lezárt zónában újraéledő természet példája a napnál világosabban bizonyítja, hogy az élet egyetemes közösségére nézve a leghalálosabb radioaktív sugárzásnál is ártalmasabb a civilizált ember normálisnak elfogadott hétköznapi tevékenysége. A mi kultúránk olyan hatásosan irtja önmaga körül az élet mindazon formáit, melyek nem közvetlen elemei az élelmiszerláncnak, hogy ebben a tekintetben az emberiség történelmének legszörnyűbb atombalesete sem ér fel a civilizáció békésnek titulált, de halálos pusztítással járó gőgős magatartásával.

Humanity, soul, mind Kategória | Hozzászólás

A csernobili zónában életre kelt természet

 

Ez egy kommentár nélküli fordítás az independent 2000 június 6.-án megjelent cikke nyomán Nature thrives in Chernobyl címmel. Az eredeti angol változat itt található: http://ranprieur.com/crash/naturechernobyl.html

Egy hasonló tartalmú cikk jelent meg a National Geographic 2006, áprilisi számában is: http://news.nationalgeographic.com/news/2006/04/0426_060426_chernobyl.html

chernobyl_big Csernobil, a világ legszörnyűbb nukleáris katasztrófájának a színhelye, végzetes jóslatokat meghazudtolva nemcsak egyszerűen Európa leggazdagabb vadállományának ad ma otthont, hanem egyenesen bővelkedik a ritka, kihalástól fenyegetett fajokban is.

Az ukrán katasztrófareaktor körüli 30 kilométeres lezárt zónából több tízezernyi lakóst telepítettek ki. Az otthonaikat kényszerből elhagyók nyomában olyan változatos állat- és növényvilág kelt életre, mely valósággal megdöbbentette a biológusokat.

A robbanás okozta radioaktivitás mintegy 2800 négyzetkilométernyi területet fertőzött meg Ukrajnában és Fehéroroszországban, összesen 135000 embert és 35000 lábasjószágot evakuáltak, aminek a következtében több tucatnyi falu és város lett hirtelen lakatlan.

Annak ellenére, hogy a lezárt zóna az emberiség történetében idáig soha nem látott radioaktív fertőzésnek lett kitéve, az itt honos élet minden formája példátlan ellenálló képességről tett tanúbizonyságot mind a vélhető mutációkkal mind pedig a várt születetési rendellenességekkel szemben.

Az IAEA REL (Nemzetközi Radioökológiai Intézet) kötelékében a területet tanulmányozó tudósok több ritka, a kihalás veszélyétől fenyegetett állat- és növényfaj visszatéréséről valamint az élet különösen gazdag diverzitásáról adhattak hírt.

A kutatásban részt vett brit tudósok javaslatot tettek a zóna természetvédelmi területté való nyilvánításra, amelyben a veszélyeztetett fajok természetes környezetükben, szabadon szaporodhatnának. A nemrég még mezőgazdaságilag intenzíven hasznosított területeket és legelőket lassan visszahódítják az erdők.

A zónában jól megtalálhatóak az olyan nagytestű európai emlősök is, mint a jávorszarvas, vaddisznó, őz, vagy a rőtvad, továbbá a hód, farkas, borz, vidra, hiúz. Érdekes viszont, hogy az ember közelében élő állatok száma jelentősen lecsökkent, az olyanoké, mint a patkány, háziegér, veréb, és galamb. Dr. Michail Bondarkov, az intézet igazgatója szerint a zónában legalább 48 olyan védett növény és állat él, amelyeket a vörös könyv is jegyez.

A 270 madárfajból mintegy 180 őshonos a területen, a többi költöző madár. Köztük olyanokra lehet felfigyelni, mint a ritka zöld daru, fekete gólya, fehérfarkú sas, halász sólyom. Az édesvízi halak között bőségben van ponty, csuka, harcsa, sügér. A tudósok még az erőmű fertőzött hűtővizes tavacskáiban is gazdag vízi életformák közösségére leltek.

A kérdésre, hogy van-e arra vonatkozó bizonyíték, miszerint a radioaktivitás miatt az állatvilágot valamilyen formában maradandó kár érte volna, Dr. Bondarkov azt mondta, nem, ilyen bizonyítékok nincsenek.

Andrey Arkhipov, a nemzetközi Csernobil Központ (Chornobyl Center) kijevi ágazatának igazgatója figyelmeztetett, hogy bár az ember távollétének köszönhetően a zónában gazdagabb lett a vadvilág, még korai lenne hosszú távú következtetéseket levonni. A természetes környezet és a vadállomány regenerálódása egy bonyolult folyamat és még nincsenek ilyen jellegű tudományos tapasztalatok.

Red_forest Dr. Arkhipov szerint, közvetlenül az 1986-os robbanás után, mely rengeteg radioaktív port és törmeléket szórt szét, a reaktor körüli viszonylag keskeny 3 kilométeres körzetben az erős ionizáló sugárzástól jelentősen károsodott a növényzet. Innen ismeretes az úgynevezett „vörös erdő”, ami az érintett fenyvesek rozsdabarnára színeződött, elhaló leveleinek köszönheti a nevét (lásd a képen).

Rengeteg hamis hír terjedt el az ukrán újszülötteket ért állítólagos születési rendellenességekről, valamint pedig a vadállományban jelentkezett deformációkról. Szerencsére egy nemzetközi vizsgálat ezeket a híreszteléseket nem tudta alátámasztani. Egyedül a pajzsmirigy rák gyakorisága volt lényegesen magasabb az átlagosnál.

Orosz mezőgazdasági kutatóintézetek tanulmányai kimutatták, hogy a környező, komolyabb károkat szenvedett erdőségek is mára már a teljes felépülés útján vannak.

Úgy tűnik, hogy a szerencsétlenség kizárólagos, hosszú távú kihatása csupán csak abban nyilvánul meg, hogy az elnéptelenedett vidék, az elhagyott farmgazdaságok, a lakatlan falvak és városok előnyösen érintették a vadállomány minőségi és mennyiségi alakulását. Itt kell megemlíteni, hogy Csernobil lakosainak a száma mintegy 50000 fő volt. Az orosz kutatások kihangsúlyozzák, hogy az emberi tevékenység hiánya miatt a természeti környezet felvirágzott. Nincsenek arra vonatkozó bizonyítékok, hogy a fertőzött zónában bármilyen állati vagy növényi faj kipusztult volna. Az ökológiai rendszer csupán csak ott változott meg drasztikusan, ahol a fertőzött talaj felső rétegeit eltávolították.

A tudósok jelentéktelen biológiai eltéréseket is megfigyeltek az állatokon, ám ezek egyike sem gátolja túlélésüket vagy szaporodó képességüket. Egy 1990-ben közzétett tanulmányról, mely rágcsálóknál tapasztalt állítólagos genetikai károsodásokról számolt be, később kiderült, hogy hamis és visszavonták.

Jim Smith a Dorchesterban székelő Hidrológiai és Ökológiai Centrum munkatársa, aki a Csernobil következtében kontaminált brit juhokat tartotta vizsgálati megfigyelés alatt, úgy fogalmazott, hogy a lezárt forrózónában legutóbb feltárt állapotok meglepőek és egyértelműen bizonyítják, milyen nagymértékben járulhat hozzá a vidék az ökológiai egyensúly megértéséhez.

Még nem született kötelező döntés a lezárt terület sorsát illetően. Nem hinném, hogy visszatelepülnének ide az emberek. Azt szeretném, ha valami jó dolog történne a területtel, például egy állandó, védett rezervátumot lehetne itt létesíteni. – mondta Dr. Smith

Ez egy egyedülálló vidék, melyhez hasonló sehol Nyugat-Európában nem létezik. Jó lenne látni, hogy védelem alá helyezik.

 

Uncategorized Kategória | Hozzászólás