A halál és a deák históriája

Egy szegény vándordeák barangolásai során kőfalakkal körbevett város alá érkezett. Delelőjén túl volt volt már a nap, amikor a város őrtornyos kapuja felett megpillantotta a halált. „Mit akarsz itt?” – kiáltotta fel neki a deák. „Azért jöttem, hogy elvigyek innen 100 embert” – válaszolt a halál. A deák megrettenve szaladt be a városba, egyenesen a piactérre, hogy mihamarabb elhíresztelhesse amit hallott.

A város kapujában leselkedik a halál! Azért jött, hogy elvigyen közületek százat. Meneküljetek! Védekezzetek!” – kiabálta a deák. Pánik és felfordulás lett úrrá a városban. A népek megrohamozták a kereskedőket, hogy feltöltsék készleteiket és még az éj leszállta előtt elbarrikádozták magukat otthonaikban.

Hamarosan meghaltak százan, majd ötszázan. A halottak száma folyamatosan emelkedett ezerre, kétezerre, a végén ötezerre. Egy hét elteltével a deák kilopakodott a városból, ám a kapuban újra a halálba botlott. „Mit tettél? 100 embert akartál elvinni, és most 5000 veszett oda!” – vonta őt kérdőre a diák. „Én csak 100 embert vittem el,” – felelte a halál. „Öregeket, betegeket, és az elgyengülteket. Úgy mint ezt általában is teszem. A többi a félelem áldozata lett, és azt pedig TE MAGAD vitted be a városba”.

Források:

Az eredeti német változat:

Der Student und der Tod

Ein Student kommt auf seiner Wanderschaft an ein Stadttor.
An der Stadtmauer kauert der Tod.
Der Student fragt: „Was hast du vor?“
Der Tod antwortet: „Ich komme, um 100 Leute zu holen.“

Der Student verkündet auf dem Marktplatz:
„An der Stadtmauer sitzt der Tod – er kommt, um 100 Leute zu holen.
Schützt euch, rettet euch!“

Die Aufregung ist groß,
Hamsterkäufe beginnen,
die Leute verbarrikadieren sich.“

Es sterben 100, dann 500, 1000 –
schließlich sind 5000 Tote zu beklagen.

Als der Student eine Woche später die Stadt verlässt,
sitzt an der Stadtmauer wieder der Tod.
Der Student spricht ihn an:
„Was hast du getan?
Du wolltest 100 Leute holen – jetzt sind 5000 tot.“

Der Tod antwortet:
„Ich habe 100 Leute geholt – Alte, Kranke, Gebrechliche – so wie immer.

Die übrigen sind an der Angst gestorben –
und die hast DU in die Stadt gebracht!

Health, Humanity, soul, mind, News and politics Kategória | Hozzászólás

A tél

Az Unterberg síterep a Schneeberggel a háttérben (egy ritka szép web-kamera kép).

image

Weather Kategória | 2 hozzászólás

Preinerwandsteig

Az elmúlt évek gyűjteményéből ollózom, amikor Péterrel megtervezzük soron következő túránkat. A Preinerwandsteig, immár harmadszor, egy kifejezett csemege, már annak, aki nem átall kezet emelni a sziklákra és biztosítás nélkül, de legfeljebb 1/1+ szinten nyers és meredek falak mentén mászni. Közben érdemes külön pillantást vetni a Bécsi-Alpok vidéke ismétlődő túráira, tudniillik ezek a kiemelten érdemesek. Az egykék, mert ilyenek is akadnak, bár lehetnek kalandosak és kihívóak, de valami oknál fogva mégiscsak alulmaradnak ha választásra, és kirostálásra kerül a sor. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , Címkézve | Hozzászólás

Egy „cenzúrázott” orvos cenzúrázatlan gondolatai

News and politics Kategória | Hozzászólás

Diktátorok korszaka

Az angol ellenállás honlapjáról ollóztam néhány sokatmondó képet (nem csak Viktátor bontja a demokráciát hanem, Boris is). Az angol “decay” == > elbomlás, szétesés, romlás.

boris-decay-4-1024x837image

Nagy Britanniában akár 75000 nem vírusfertőzés okozta közvetett elhalálozást is okozhat egy soronkövetkező lockdown, mondja egy 188 oldalas tényfeltáró elemzés a SAGE beszámolója (Scientific Advisory Group for Emergencies). Olyan ez, mint amikor kalapáccsal harcolunk a legyek ellen. Emezek vidáman röpködnek továbra is, de az asztalt sikerrel verjük rapityára. De mi továbbra is csipkerózsák álmát szuszogjuk, ugye!

Stop-living

News and politics Kategória | Hozzászólás

Mi kell még az ébredéshez?

“Nincs gyilkos vírus” címmel (hangsúly a gyilkos szón) 2020 szeptember 5.-én több mint 300 belga orvos és 1100 egészségügyi alkalmazott követelte nyílt levélben a korona ürügyén életbe léptetett intézkedések azonnali feloldását. Az eredeti levél itt olvasható: https://docs4opendebate.be/open-brief/ Az aláírók listája itt található: https://docs4opendebate.be/ondertekenaars/ A levél német nyelvű fordítása pedig itt van: https://fassadenkratzer.wordpress.com/2020/10/01/es-gibt-keinen-killervirus-1400-belgische-arzte-und-medizinisches-fachpersonal-fordern-sofortiges-ende-des-lockdown/#more-6653 

image

.LennonQuotes1

A fenti képen található Lennon idézet saját fordításomban: Kétségtelen, hogy őrült célokat követő, őrültek vezette társadalomban élünk. Úgy gondolom, hogy elmebajosak irányítanak minket mániákus céljaikat követve, és amikor ezt kimondom, kiteszem magam annak a veszélynek, hogy elmegyógyintézetbe zárnak a kijelentéseimért. Nos, ez maga az őrület.

News and politics Kategória | Hozzászólás

BRAVÓ! Szabad-e a vélemény?

News and politics Kategória | Hozzászólás

Amennyiben még nem hallottad volna…

… a maszkák csomagolásán egyértelműen fel van tüntetve, hogy nem védenek a vírus ellen: WILL NOT PROVIDE ANY PROTECTION AGAINST C…19 (de mit neked a figyelmeztetés, bégess csak tovább birka módjára, majd Viktátor megjutalmaz, amiért a fejed önként a járomba hajtod. Mi van veletek?).

maskenbietenkeinenschutz

News and politics Kategória | Hozzászólás

Az emberiség ellen elkövetett bűntett

Rechtsanwalt Dr. Reiner Fuellmich fasst die vorläufigen Ergebnisse des Corona-Untersuchungsausschusses zusammen (Dr. Rainer Füllmich, ügyvéd, a német Korona-Vizsgálóbizottság eredményeinek az előzetes összefoglalójával). A vizsgálat röviden összefoglalt 28 oldalas dokumentumát PDF formátumban innen lehet letölteni (német). Az irat 28 meghívott tanú, szakember, orvos, tudós, videóra is rögzített vallomása alapján, több hónapos munka eredményeként született.

image

News and politics Kategória | Hozzászólás

Egy érdekes hirdetés az óceánon túlról

Hoax-2020-08-19-11-15-27

News and politics Kategória | Hozzászólás

Kieneck

Európa felett, vasárnap, ritka időjárási fenomén uralja az eget. Három ciklon feszít ki egy háromszöget, melynek közepén, felhőtlen, kék ég dominál. Pedig nincs magas nyomású légköri képződmény, nincs anticiklon. Kicsit vacillálok is, hogy lehet-é ennek az egész „legből kapott” sztorinak hinni? Hát kedves barátaim, lehet. Mert bár elég zimankósra sikeredik a reggel, a nap, ragyog rendesen. A Schneeberg a távolban pompázik a fehér lejtőivel (képek lejjebb), vajha lennék inkább ott. De csak a Kienckig merészkedem, mert kimozdulni azért mégiscsak kell. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , Címkézve | Hozzászólás

Vad Zergesarok III.

Valahányszor a Vad Zergesarokra tévedek, itt-ott felötlik bennem az eretnek gondolat, hogy tulajdonképpen minek is vagyok itt? Mit keresek itt a falban, amikor pedig lehetnék máshol is? Merthogy ezek veszélyes gondolatok. Ha elhatalmasodnak, oda az összpontosítás. A cirka 180 m szintkülönbséget áthidaló, 2-es mászás, fokozott koncentrációt, nagy odafigyelést igényel. A kulcspontok áthidalása megköveteli azt a bizonyos „flow” állapotot, ahogy azt Csikszentmihályi meghatározta. olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | , , , Címkézve | Hozzászólás