Sztefano-Space

Egyszerűen csak fényképezni szerettem volna. Lazán, nem sietve, meg-megállva elkapni az őszi napsütésben ragyogó természet színekben gazdag rebbenéseit. Ehhez nem kell nagyon magasra menni, a legjobb az erdőhatár alatt maradni. Jó cél az őszi klasszikus, a Kieneck. A meteorológia szerint, vasárnap délelőtt még van remény néhány óra napsütésre. Nos, a valóságban aztán ebből egy kis csalódás bontakozik ki. Szép színes erdő ugyan van, de napsütés egyetlen percnyi sem. Kár!

A megtett táv (Thal, Weidengraben, Atz, Atzsattel, Geißruck, Kieneck, Enziansteig, Thal) 14.7 km, 820 m szintemelkedés bruttó 5:20 óra alatt

8:40-kor kezdjük meg Cirmivel aznapi túránkat. Thalból indulunk és egy kibővített variáns mentén az Atzsattel nyeregben szeretnénk elérni a jelzett turistautat. Először tehát aszfaltúton gyalogolunk Atz tanyáig (lenti kép), majd ritkán használt erdészeti úton kaptatunk mérsékelt emelkedőn északi irányba tovább.

9:50-kor érkezünk az út azon kanyarulatába, ahol jobbra fel úttalanul és jó meredeken kapaszkodunk az Atzsattelba (alábbi kép). Mindössze 10 perc alatt érjük el a nyeregben futó drótkerítés vonalát. Itt balra fordulunk és a jelzett turistaúton haladunk nyugati irányba.

Menetelésünket számtalan kisebb-nagyobb emelkedők és lejtők sorozata tarkítja. 10:28-kor érkezünk a Geißruckra (1024m) majd 11:15-kor már a Kienecken lévő vendégház tövében vagyunk (indulástól számítva 2:35 óra alatt).

A teraszon nincs senki, ami érthető, hisz napfény hiányában az északról lebbenő szellők elég kellemetlenek. Odabenn jóleső, kellemes meleg fogad és a kicsiny belső tér ellenére még szabad asztalt is találunk. Félórás ebédszünet után 11:45-kor távozunk, ami egyben a tömegek Kieneckre irányuló rohamának kezdetét is jelenti. Az Enziansteig felé vezető letérőig (12:20) pontosan 28 túrázót számlálunk meg, akik kisebb-nagyobb csapatokba verődve nyomulnak a menedékház felé. Mintha csak összebeszéltek volna. Ha tehát vasárnap és Kieneck, akkor korán kell érkeznie annak, aki kényelmesen szeretne itt helyet foglalni (lenti kép == már amennyiben betérni kíván). Nekünk speciell, korai érkezőként, szerencsénk volt.

A továbbiakban az Enziansteigen laza tempóban ereszkedve, nem sokkal 14:00 óra után érkezünk vissza reggeli kiindulópontunkba. Fotók készültek, de sajnos nem a remélt ragyogó kulisszák ölelésében, hanem kizárólag szürke és még szürkébb fényviszonyok közepette.

Juhé! Öt hetes kényszerpihenő után ismét bakancsot húzhatok. Új utak és ösvények után kutatgatva jön a képbe a Kuhschneeberg. A Schneeberg északi oldalához tapasztott nagy kiterjedésű fennsík úgy 1500 méteres szinten. Még nem jártam arra, nosza tehát…

A megtett táv (Wegscheidhof, Vois, Steinlehgraben, Kuhschneeberg, Schauerstein, Fischerhütte, Kaiserstein, Fadensteig, Edelweißhütte, Römerweg, Wegscheidhof) 18 km, 1550 méter szintemelkedés bruttó 8:15 óra alatt (B variáns)

Hosszú kihagyás után óvatosan tervezek. Az alapterv (A variáns) értelmében  Wegscheidhofból indulok Vois felé, hogy a Steinlehgrabenon át jussak fel a Kuhschneebergre. Miután átvágok a platón, kelet felé fordulva az ismert Fadenwegen elérem az Edelweißhüttet, majd onnan a 231-es turistaúton visszaereszkedem a kiindulópontba. A vérmes B variáns értelmében a Fadenweget elérve nem az Edelweißhütte felé, hanem ellenkező irányba fordulva felbaktatok még a Schneebergre is.

7:50-kor, vacogtató 4 C fokban indulok körutamra a Klostertalból. Aszfalton haladok nyugati irányba Vois felé, a tanyán át egészen egy kápolnáig (8:20 == fenti kép) ahonnan a Steinlehgrabenben lévő Fleischersteig indul. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy a hegy északi oldalán napsütésre egyelőre hiába áhítozom. A turistaút jól jelzett, a platóhoz közeledve egyre meredekebben veszi a szerpentineket, mígnem az út végén már sziklát is kell fogni, imígyen az út felső szakasza eléri az 1- szintet.

A platón (10:04) végre napsütés fogad. A táj megegyezik a képzeletem szültével. Nem is csoda, hogy a vidék nem a legfelkapottabb attrakciók egyike. Nagy kiterjedésű mezők és fenyvesek váltogatják egymást (lenti kép). A jelentős tengerszint feletti magasság ellenére gyakorlatilag nincs kilátás a környező világra. Még a szomszédos Schneeberg szelíd füves háta is csak később bukkan elő, a ki tudja hányadik erdőliget mögött. A tájékozódást fémkarók segítik. Az erdőben jobb résen lenni, mert könnyű elvéteni a kijelölt utat.

Amikor elérem a Fadenweget (10:55) meghányom, vetem magamban az esélyeimet. Vajon induljak balra az A variáns szerint, avagy vállaljam a még cirka 600 méteres plusz szintemelkedést a csúcsig? Érdekes, hogy gondolkodás közben meg sem állok. Szinte ösztönösen, mintegy válaszként a felvetett kérdésre, jobbra, a Krempel-Hütte felé veszem az irányt (B variáns).

11:10-kor érkezem a Schauerstein-ösvény tövébe. A tábla szerint másfél óra a Fischerhütte. Némi rövid pihenő és elemózsia után nekidurálom magam a hegynek. Lássam, hosszabb kihagyás után, időben, beleférek-e a papírformába? A Schauerstein (kép lent) alsó szakasza a keményebb. Az út javarészt törpefenyők között, meredek sziklafokokon át visz felfelé. Az ösvény a névadó Schauerstein sziklái felett szelídül. A továbbiakban elbarnult füves hegyháton, időnként hómezőket keresztezve kaptatok.

És íme, láss csodát, a papírformát alaposan meghazudtolva, pontosan egy óra alatt, 12:11-re érkezem a Fischerhütte szintjére. A jó tempójú kapaszkodás nyomán eléggé kifacsartnak érzem magam, és utánpótlás felvétele céljából mindjárt be is fordulok a menedékházba, anélkül, hogy szokás szerint még előtte tiszteletem tenném a Klosterwappenon.

Ez ennyiben is marad, ezúttal nincs csúcskereszt. Egyszerűen nem vonz, nincs hozzá humorom. Ebéd után 12:41-kor távozom, de még felbaktatok a Kaisersteinhez, hogy legyen legalább egy icuri-picuri csúcsélmény is a pakliban. Bekukkantanék a Breite Riessbe is, de sajnos párafelhők takarják a ki- illetve lelátást.

Lévén idefenn elég sok a hómaradvány, a Fadesnteig felől érkezőktől megtudakolom az ottani viszonyokat. Az információk bizalmat keltőek. És valóban, hónak nyoma sincs a Fadensteigen. Lefelé menetben ugyan nem tartozik a kedvenceimhez, de erre rövidebb lejutni és jó odafigyeléssel megmegy gond nélkül.

Az Edelweißhütte (14:36) mellől lefelé vezető 231-es ösvény teljesen felázott. Sáros, ingoványos. Az utat, melynek felső szakasza az ismert Römerweggel azonos, több helyen is patak keresztezi. Ez sem gazdagítja tehát kedvenceim listáját. Wegscheidhof felé haladva a turistaút leválik a frekventált Römerwegről és végre szárazon vezet tovább. 16:05-kor érkezem vissza reggeli kiindulópontomba. Kezdetnek, illetve hát újraindulásnak, bevallom, egy kicsit túlsúlyosra sikeredett, de azért élveztem, hogy újra úton lehetek.

Amikor e fenti panorámát készítettem a Greifenberg tetejéről, még nem voltam teljesen tisztában merre visz majd a lefelé vezető út. Így fentről az sem volt világos, hogy hol is van az a bizonyos Klafferkessel katlan (kattint a képre a teljes felbontás kedvéért – 11MB). Annyit tudtam csak, hogy a bal szélen, a távolban látható hegyvonulat a Dachstein.

Mint később kiderült, a kép közepén-alján lévő két tó (Unt. Klaffersee és Rauenbergsee) lejjebb fekszenek, mint a tulajdonképpeni katlan. Jóval lejjebb. A Klafferkessel (katlan) a fenti kép jobb szélén van, sok apróbb tengerszemmel megszórva (lásd az innen származó képkivágást lejjebb).

A panoráma-felvétel jobb széléből kiemelt részleten jól lehet látni az út vékony csíkját, amint a Klafferscharte felé közelít, majd azon át bukik alá. Egy jellegzetes alakulat a 2397 méteres Greifenstein (szintén piros nyíl mutatja), mely az alatta lévő tó szintjéről imígyen néz ki:

A Klafferscharte (piros nyíl a kiemelésen) pedig az alábbi kép kellős közepén van, illetve tehát az előtte elhelyezkedő tó szintjéről kissé felfelé kell pillantani. Az út balról érkező csíkja is jól látható.

Az utolsó felvétel, amivel lezárom a dolgok efféle elemzését visszapállatás egy a Klafferscharte alján lévő kisebb tó szintjéről a Greifenbergre. A 2618 méter magas csúcs a kép felső részén, kissé balra dudorodik ki. Megfigyelhető, hogy egy jelentéktelen hegy takarása miatt a Klafferkessel a hegy tetejéről nem teljesen látható be.

Kivételesen valamennyi képet teljes felbontásban töltöttem fel.

Vége az idei nyári szabadságnak (és a Dachstein/Tauern túráknak). Sajnos! A befejezést még az időjárás jóvoltából, meg kell édesíteni egy változatos, érdekes túrával. Cirmi még nem járt a Veitschalpen (A Hochschwab és a Schneealpe közé beékelődött hegység), most lehet pótolni a hiányosságot.

A táv (Rodel, Gingatzwiese, Hohe Veitsch, Graf Meran Haus, Großer Wildkamm, Sohlenalm, Rodel) összesen 13.4 km, 1280 m szintemelekdés bruttó 6:44 óra alatt (nettó 5:00 óra)

Az egysíkú, közönséges “fel majd le” stílusú túra helyett egy kifejezetten érdekes variánst lehet összedobni a Nagy Vandtaréj (Großer Wildkamm) bekomponálásával. Ez utóbbi egy afféle miniatűr Érdes Taréj (Rauher Kamm).

8:15 lehet, amikor útra kelünk, hogy a Rodeltalon át érjük el a Veitschalpe legmagasabb, 1981 méteres pontját. Jól jelzett turistaúton, két és egynegyed óra leforgása alatt érkezünk a csúcskereszt tövébe. Odafenn egy kisebbfajta zsibvásár, összességében legalább húszan forgolódnak a kereszt körül. Később aztán egy tízfős csapat távozik a völgy irányában.

11:00 óra van, amikor aztán lehuppanunk a csúcs alatt alig félórányi járásra elhelyezkedő Graf Meran Haus teraszán. A menedékháztól a napsütötte teraszon és szomjoltó italokon kívül túl sokat elvárni nem lehet. Megjegyezném még, hogy hasonlóan frekventált menedékházak (pl. Schießtlhaus vagy akár a Fischerhütte), azért valamivel többet adnak magukra. Na, ez a menedékház sem várományosa a dobogós helyezéseknek.

Ebédszünetünk után következik a túra igazi fénypontja, a Nagy Vadtaréjon történő átkelés. Ehhez visszaereszkedünk a Gingatzwiesere, majd derékszögben balra kanyarodva rátérünk egy hivatalosan nem jelölt csapásra, ami a taréjon át a Sohlenalmra vezet. Legutóbbi 2014-es itt jártam óta valaki krémszínű festékkel friss jeleket pingált a sziklákra, ami nagyban megkönnyíti  tájékozódást.

A taréj egy közönséges turistaútszerű csapással indít, majd ott ahol elvékonyodik a szikla, kezeket is igénybevevő, legfeljebb egyes szinten mászunk felfelé. A mászós szakasz összességében rövidke, de élvezetes, főként pedig a két oldalra történö jó meredek kilátás. Alig melegednénk be, máris vége szakad.

12:40-kor érjük el a kicsiny csúcskeresztet, azaz alig fél óra a Gingatzwiesetől a taréj legmagasabb pontjáig. Az ereszkedés a Kleiner Wildkammon át valamivel hosszabb. 14:00-kor vagyunk a Sohlenalmon. Érdemes tudni, hogy az út végében, ahol már elfogynak a törpefenyők, a fák kérgére pingált krémszínű/sárgás jeleket kell keresni és követni. Van belőlük jó egynéhány. Itt tudniillik nincs jól követhető csapás.

További 50 perc az út hossza a kiindulópontig, mely egy hangosan csobogó patakot is érint. Megfáradt vándorok bizonnyal örömmel áztatják majd lábaikat a friss vízben.

Aki életében először érkezik Ramsauba vagy Schladmingba és felpillant a Dachsteinre, a tekintete valószínűleg a Scheichenspitzen illetve a lentről is jól látható csúcskeresztjén akad meg. Esetenként akár a Hoher Dachsteinnek nézik. Ez azért van így, mert a sűrűn lakott lenti területekről nem látszódik a Dachstein tulajdonképpeni legmagasabb triója a Hoher Dachstein, a Mitterspitz és a Torstein.

A táv (Feistererhof, Lärchbodenalm, Anton Baumweg, Guttenberghaus, Gruberscharte, Hoher Rams, Scheichenspitze, Ramsauer Höhenweg, Gruberscharte, Guttenberghaus, Lärchbodenalm, Feistererhof) 17.3 km, 1680 m szintemelkedés, bruttó 8:30 óra alatt

2014-es előszöri ittjártam óta vágyakozom megmászni a hívogató Scheichenspitzet. Végre teljesülhetett ez az óhajom is. Stabil túraidőben indulok 7:20 órakor a Feistererhof alatti parkolóból. A Guttenberghausig vezető 1000 méteres szintkülönbséget leküzdő turistautat már jól ismerem, harmadszor jövök erre. Az ösvény jól jelzett, meglepetések nincsenek. Mint legutóbbi alkalommal, ismét 2:20 óra alatt érem el a menedékházat.

Késedelem nélkül indulok is tovább a 2364 méteres szinten fekvö Gruberscharte felé. 10:15-kor vagyok ott. Mivel a Ramsauer Klettersteig keleti ágán kívánom elérni a csúcsot, amit még nem ismerek, felveszem az előírásos kantárt, beülőt, sisakot.

A Klettersteig cirka B szinten kezdi, ahol bár technikailag az akasztás még nem lenne kifejezetten szükséges, de jó érzés, jót tesz a pszichének a lehetőség. A mászás a folyamatosan képződő és sűrűsödő párafelhők miatt a vártnál misztikusabbra sikeredik. Déli irányban szinte semmit sem lehet látni. A hegy gerince, amin haladok a két világ közti választóvonal. Északon viszont tiszta az ég, nincs pára.

A kitűnő állapotban lévő drótköteles szakaszok közé beékelődnek a legfeljebb 1- szintű mászós részek, sőt gyakran közönséges turistaösvényen haladhatok. 10:55-re érem el a kőhalommal jelzet 2551 méteres Hohe Ramsot. Innen lefelé visz az út a két csúcs közti bevágásba (Scharte).

A pára gyakran teljesen eltakarja célomat. Időnként fel-fellibben a köd és sikerül kivennem a csúcskeresztet. A tövében néhány korai látogatót látok. A drótköteles szakaszok egyre könnyebbek, így aztán a karabinerek az övemen maradnak. A haladás olyan könnyű, hogy egyszerűen nincs rájuk szükség.

11:37-kor bukkanok ki a kereszt alatt. Boldog vagyok annak ellenére is, hogy déli irányban gyakorlatilag zéró a láthatóság. Északi irányban viszont továbbra is kék ég mosolyog. Bár hűvös szél leng, a csúcs közeli tartózkodás mégsem nevezhető kellemetlennek. Tulajdonképpen maradnék még, de meg kell találnom a lefelé vezető utat.

Nyugati irányban haladok tehát tovább a gerincen mindaddig, amíg jobbról egy jól látható, lefelé vezető csapást nem találok. Jelöletlensége ellenére sincs kétségem afelől, hogy ráakadtam a helyes levezetőre. Az ereszkedés, mint általában ilyen magasságból, elég kellemetlen, meredek, morzsalékos, nagy odafigyelést kíván. Később aztán néhány piros jelzésre is lelek, ami megnyugtat.

Alig 15-20 percig tarthat lejönni a hegy északi oldalán. Az út azonnal szelídül, amint elérem a plató szintjét. Egy kereszteződésben rátérek a Ramsauer Höhenwegre, mely egy kis emelkedő árán visszavisz a Gruberscharteba (12:52).

A Guttenberghausban (13:25) megejtem ebédem, majd laza tempóban 15:50-re érkezem vissza reggeli kiindulópontomba.

A Duistzkarsee egy hegyek közé szorult gleccsertó, a hasonnevű gleccser formálta katlan közepén (Kar). A tóba ömlő patakok túlcsorduló vizét egy hangosan robajló vízesés vezeti le. A zuhatag mentén az Eschachalmról visz a kifejezetten meredek turistaút fel a Karba, 1648 méteres magasságba.

A fent ábrázolt nyomvonal hossza 7.8 km, 490 méter szintemelkedés bruttó 4:40 óra alatt (nettó 2:40 óra)

A kaptatót mintegy másfél óra alatt gyűrjük le. Az idő, a tegnapelőtti front után, még viszonylag hűvös. A reggel még imitt-amott kikandikáló napot is egyre inkább elrejti a az ég borúja. Nem is csoda tehát, hogy a Karba érkező csapzott turisták szinte azonnal a tó partján lévő két menedékház valamelyikébe keresnek menedéket. Néhány perces várakozás után szabadul számunkra is két hely a Duisitzkarhütte belsejében. A teraszon most inkább csak vacogni lehet.

Odabenn a fahasábokat fogyasztó kályha áldásos melege fogad. Átöltözünk, és forró rumos teát iszunk. Miután jól átmelegedtünk, körbejárjuk a szép tavat. Hivatalos turistaút ugyan nincs, de jól látható a kitaposott ösvény. Lefelé a széles erdészeti úton jövünk.

		Duisitzkarsee 2017 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL