Sztefano-Space

A Gahns egy szelíden tagolt fennsík a Krummbachstein keleti oldalán. A Gahnsleiten pedig a plató déli fala melyen legalább négy jelölt turistaút vetekszik egymással a túrázók kegyeiért. Az 1325 méter magas Schwarzenberg a Gahns legmagasabb hegye (akarom mondani dombja), nosza, gyűjtsük be a skalpját.

A követett táv (Prigglitz, Gahnsleiten, Waldburgangerhütte, Schwarzenberg, Kaiserwiese, Hartriegel, Rote Wand, Potschaherhütte, Prigglitz) 15 km, 900 m szintemelkedés bruttó 5:30 óra alatt (nettó cirka 4:00 óra). S == Schwarzenberg, H == Hartriegel

Előtte hiába keresgélek a neten, egyetlen túrára sem lelek, mely a Schwerzenberget ismertetné. Ebből arra a következtetésre jutok, hogy valami okból vagy megközelíthetetlen (kerítés, árok, tilalmi tábla, stb.), vagy pedig teljesen jelentéktelen. Az utóbbi látszik valószínűnek. Majd meglátjuk, tudniillik a Schwarzenberg felderítését tűztük ki aznapi fő célunknak.

8:45-kor indulunk Prigglitzből és a Gahnsleitenen át közelítjük meg az immár téli álomba szenderült Waldburgangerhüttet (10:30). Itt pihenünk egy keveset a kunyhó szép napos teraszán, majd indulunk tovább a tulajdonképpeni felderítésre.

Egy darabig még felfelé kaptatunk a Gahnsleten gerincén, majd egy erdészeti utat keresztezünk, mely irányát tekintve pontosan a Schwarzenberg felé halad. Úgy döntünk tehát, hogy itt elhagyjuk a jelölt turistautat. Az északnyugat felé mutató széles út egy szép napos és tágas mezőbe torkollik (lenti kép). Nyáron minden bizonnyal legelőként szolgálhat.

A legelőn egy jól látható széles csapást fedezünk fel (fenti kép), mely egy szögesdróttal ellátott kapuszerűség felé vezet északnak. Az irány továbbra is stimmel, követjük tehát. Átmászunk a szögesdróton és, mindaddig el sem hagyjuk, míg az út el nem vész valahol a fák között az erdőben. A GPS szerint úttalanul próbáljuk tehát meglelni a szelíd domb legmagasabb pontját (lenti kép), melyet sikerül is beazonosítanunk (11:06). Semmi jel nem utal rá, hogy az elmúl hónapokban járt volna itt emberi lény. Kilátás nincs, csak az erdő fenyőfái sóhajtoznak a szélben körös körbe.

A Schwarzenberg déli lejtőjén ereszkedünk vissza egy a térképen berajzolt erdészeti útra. Északkeli irányba követjük mindaddig, amíg el nem érjük a hivatalosan is zölddel jelölt turistautat. Közben Cirminek még nem volt elég a cserkészetből, és javasolja a Hartrigel (1204m) bevételét is. Elhagyjuk tehát a jelölt ösvényt és toronyiránt úttalanul, az aljnövényzetet óvatosan kerülgetve beazonosítjuk a természetesen ismét csak egy erdő kellős közepén árválkodó Hartriegelt (11:55).

A továbbiakban a legkisebb ellenállás útján, illetve tehát amerre az erdő ritkásabb, próbálunk visszatalálni a Gahnsleiten taréján futó turistaútra. Ezután még elnézünk a Rote Wand tetején trónoló kilátóba (12:10 – lenti kép), melyet téli hótalpazásomkor elvétettem. Ha az élénk déli szél nem hűtené oly hevesen kedélyeinket, a remek látványra való tekintettel még bizonyára elidőznénk itt. Közben meg is éhezünk. A december végéig nyitva tartó Pottschaherütte felé vesszük tehát az irányt.

12:50-kor érjük el a vendégházat. Az őszi nap olyan erővel ragyog még az égről, hogy odakünn a teraszon foglalunk helyet. Igaz beöltözünk, mert az időnként feltámadó fuvallatok üzenete egyértelműen fagyos tartalommal bír. 13:30-kor kezdjük meg a rövid alig 40 perces ereszkedést vissza Priglitzbe.

Remek túra mely bizonyítja, hogy nem kell okvetlenül mindenáron az erdőhatár fölé tolakodni, hogy érdekes ösvényeket követve el lehessen tölteni egy szép túra-napot.

Az idén még sem Lurgbauernél nem jártam (Schneelape), sem pedig Hintenaßwaldból nem indultam túrára. Tudniillik a túra-eldorádóból. A két hely közvetlenül is összeköthető egy arra szolgáló turistaúttal. A kirándulást aztán még lehet egy kicsit tupírozni a Hangyadomb (Amaißbichl 1828m) és a Schauerwand (1812m) meglátogatásával.

A megtett táv (Hinternaßwald, Karlalm, Naßkamm, Lurgbauer, Schauerstein, Lurgbauer, Amaißbichl, Naßkamm, Karlalm, Hinternaßwald) 14 km, 1200 m szintemelkedés bruttó 5:45 óra (nettó 4:30)

Szokatlanul későn, 9:00-kor indulok Hinternaßwaldból. A sárga útjelző Lurgbauerig 3:30 órás meneteléssel riogat. Egyáltalán nem hiszem, hogy ilyen sok időre lenne majd szükségem. A felsőbb régiók határozottan “cukrozott” lejtői viszont kissé nyugtalanítanak, mert jelentősebb hóval aznapra egyáltalán nem számoltam (lenti kép). Ráadásul csak a könnyű túracipőmbe bújtam, hisz a jelentés szerint. aznap 1500 méteren is 10 fok feletti hőmérséklet várható.

9:47-kor vagyok a Gamskogel alatt, tehát azon a ponton, ahol a széles és immár évek óra nem használt erdészeti út hirtelen véget ér. Az ösvény itt jó meredeken fordul balra és afféle pihenős szakaszok nélkül kanyarog felfelé határozott akaratossággal az ugyancsak elhagyatottnak kinéző Karlalmig (10:25).

A Karlalmnál a turistaút kettéágazik. Nem árt odafigyelni. Amit én követek, az továbbra is virgonc kaptatós kedvvel nyomul egyenesen északnak, míg a leváló ág kissé balra tart és csak enyhén emelkedik.

A Karlalm felett kiterjedt hófoltokra lelek (fenti kép). Helyenként bokáig gázolok a nedves hóban ami még nem lenne baj, hanem bizony egyszer-kétszer jó alaposan ki is csúszom. Szerencsére a terep nem kitett, így lezuhanás közvetlenül nem fenyeget. Elbizonytalanodásra viszont jó okot ad, mivel még nem tudhatom, Holle Anyó feljebb mekkora asztalt terített meg.

10:45-kor érkezem a Naßkammra (fenti kép). Ezzel vége az út meredekebb részeinek. Innétől kezdve mérsékelt és napos emelkedőn bandukolhatok tovább. A nap jóságos sugarainak köszönhetően a hófoltok is jelentősen olvadoznak, így tehát megnyugodhatok. 11:13-kor érkezem Lurgabuerhez, azaz a beharangozott 3:30 helyett 2:13 óra alatt. Ennyire nem lehetek jó! Inkább a tábla adatai szorulnak javításra, gondolom.

Nincs igazán sok hó, de mintha a menedékház vonzotta volna az elmúlt napok hópihéit. Körös-körbe hótorlaszok. A gazda éppen serénykedik, hogy szabaddá tegye a bejáratot. Mivel az ebéd még korán lenne, meglátogatom még a Schauersteint (lenti kép) majd dolgom végeztével, cirka 25 perc elteltével térek be a vendégházba.

A gazdasszony sajnálkozik, hogy az elmúlt napokban fagyott és le kellett ereszteniük a víztartályt. Minek következtében tehát a Hütteben nincs víz, miből pedig az is következik, hogy nem tudnak főzni. A lényeg pedig, hogy tehát palackozott innivalón és meleg levesen kívül nincs más a jelen kínálatban. A forró levest és az elektrolitot elfogadom. Jobban zavar, hogy hideg is van odabenn. Befűteni tán még azért lehetett volna. Hm.

12:00-kor már távozom is tehát (még mielőtt vacognék), egyenesen neki a Hangyadombnak. Odafenn meghányom, vetem, hogy esetleg az Amaißbichl gerincén menjek le. Az utat már ismerem, két éve arra jöttünk fel Cirmivel. Hajlanék is a mókára, de olyen erővel tép a nyugati szél, hogy rögvest el is vetem az ötletet. Inkább a szélárnyékos ereszkedést választom ugyanazon az úton, ahogy feljöttem.

13:08-kor vagyok ismét a Karlalmon, majd 13:48-kor érek ki a széles útra. Még majdnem egészen pontosan 1 óra a kiindulási pontig. Ez esetben viszont a Gamskogel alatt elhelyezett sárga tábla alulértékel. 45 percben szabja meg az út hosszát Hinternaßwaldig. Ja, persze, futólépésben ki is jönne. Nyugodtan poroszkálva viszont csak 14:43-kor fejezem be aznapi kirándulásomat.

Végre sikerült Sanyival újra egy közös túrát összehoznunk. Nem is akármilyet! Bárki megirigyelheti! Közben kivasaltuk a Bismarcksteig múltkori sikertelen bejárását is, mivel hogy akkor még hó és jégpáncél alatt volt a beszálló.

A táv (Griesleiten, Bachinger Bründl, Preinerwandsteig, Preinerwand, Neue Seehütte, Bismarcksteig, Schlangenweg, Waxriegelhaus, Griesleieten) 14 km, 1200 m szintemelkedés bruttó 7:00 óra alatt (nettó 5:00 óra)

Griesletenből indulunk (9:10) a legpompásabb őszi napsütésben, tudniillik onnan, ahonnan a Hans Haidsteiget is ostromolják. Az út első fele is azonos és csak a Bachinger Bründl (forrás) előtt válik el jobbra fel a Preinerwandsteig felé vezető ösvény. A kereszteződésbe érve (10:00) látjuk, hogy a Haidsteig leágazása erdészeti munkálatok miatt le van zárva. Aki oda tart, ne ijedjen meg, mert egy terelőúton át (nyilak szerint) a Haidsteig továbbra is megközelíthető.

Minket tehát a bonyodalom nem érint. Egyre meredekebbé váló kaptatón érünk ki a törpefenyős magashegyi környezetbe (10:20), ahol a biztonság kedvéért aztán felvesszük sisakjainkat. Klettersteig szettre nincs szükség, de a ferrata kesztyű legkésőbb a Bismarckon jól jön majd.

A Preinerwandsteigen nem árt jól odafigyelni a helyenként alaposan megfakult piros jelzésekre. Amennyiben valaki sziklagörgeteg tengerben találja magát, tudniillik olyan helyen ahol két lépés felt egy lépés visszacsúszás kísér, akkor biztos elvétette. Mi is, de aztán gyorsan megleljük az út kijelölt folytatását.

Élvezetes mászás következik, ahol elég gyakran akad dolga a kéznek is. A laza drótkötél biztosítást lehet hanyagolni. Nézetem szerint a legjobb pusztán sziklát fogva 1- szinten szépen, folyamatosan felfelé dolgozni magunkat. Közben rá lehet csodálkozni az alattunk egyre mélyebben nyíló perspektívákra.

11:35-kor, azaz az indulástól számítva 2:25 óra alatt érkezünk a Rax platójára, alig pár lépésnyire a csúcskereszttől. Némi fotózás után a Neue Seehütte felé vesszük az irányt (12:05). Itt elköltjük ebédünket és meghányjuk, vetjük a továbbiakat.

Mivel még gyerek az idő, bevállaljuk még a Bismarckot is. 12:30-kor indulunk tovább. Először szerény emelkedőn közelítünk meg a Bismarck beszállóját (13:15). Itt újra felvesszük a sisakot, kesztyűt és indulunk a harántolós, drótkötéllel jól biztosított Klettersteigre. A nehézségek sehol sem haladják meg az A/B-t és szerintem, aki itt B szintről beszél, az túloz egy kicsit.

A mászás nem tart tovább fél óránál és 13:50-kor már a széles Schlangenwegen araszolgatunk nyugodt tempóban a Waxriegelhaus felé. 14:50 lehet, amikor idáig érünk. Szomjasak vagyunk és betérünk tehát egy korsó elektrolitra. 16:05-re érünk vissza a kiindulópontba. Nagyszerű túra volt Sanyi! Remélem újabbak követeik majd a közeljövőben.

Évek óta kerülgetjük Mária országát (Marias Land) Rohrbach im Graben kistelepülésen. Egy seregnyi túra kiindulópontja, szép nagy parkolóval, ahol még az olyanokat sem zavarják el, akik nem kívánnak rögvest betérni alpesi lazacpecsenyére (Saibling). Garantáltan nem fagyasztott limlomot kap a vendég, hisz a halak ott úszkálnak helyben, a tisztavizű patakok táplálta tavacskákban.

A fenti nyomvonal szerint megtett táv a Rohrbachgrabenben cirka 10 km, 510 m szintemelkedés bruttó 3:50 óra alatt (nettó 2:50 lenne)

Nos, ideje volt hát kivasalni évek óta halasztgatott látogatásunkat Máriánál. Természetesen előtte érdemes jól megéhezni, aminek legjobb módja egy kiadós kis séta-túra a Schneeberg tövében. Az őszi napsütés, a stabil időjárás egyébként is kicsalogat mindenkit, aki nem restelli ily módon köszönteni a természet csodáit.

Nyugodt tempóban vágunk neki a körútnak, mely betyáros kaptatóval indít, tudniillik a Rohrbachklammon (egy szurdok == fenti képen) át. A gyorsan leküzdött kezdeti nehézségek után a továbbiakban csak szelíd és még szelídebb emelkedőkkel és lejtőkkel van dolgunk.

Első célunk a Hengsthütte, a Szalamandra fogaskerekű egyik köztes állomása melletti vendégház (lenti kép). Itt megengedünk magunknak egy-egy kávét, majd csendes nyugalommal továbbállunk.

Elnézünk a Vinzenzkapelle (kápolna) felé is, de sajnos le van zárva (vandál biztosan). Még az ablakán sem tudunk bepillantani. A továbbiakban elbandukolunk a Rohrbachgraben végéig. Ott követjük a hajtűkanyarban keletnek forduló erdészeti utat, ami a Himbergerhaus mellett visz vissza Mária országához. Itt aztán le is huppanunk, és nem csalódunk. Az alpesi pisztráng nem is lehetne jobb. Bizonyosan nem ez volt itt az utolsó látogatásunk.

Egyszerűen csak fényképezni szerettem volna. Lazán, nem sietve, meg-megállva elkapni az őszi napsütésben ragyogó természet színekben gazdag rebbenéseit. Ehhez nem kell nagyon magasra menni, a legjobb az erdőhatár alatt maradni. Jó cél az őszi klasszikus, a Kieneck. A meteorológia szerint, vasárnap délelőtt még van remény néhány óra napsütésre. Nos, a valóságban aztán ebből egy kis csalódás bontakozik ki. Szép színes erdő ugyan van, de napsütés egyetlen percnyi sem. Kár!

A megtett táv (Thal, Weidengraben, Atz, Atzsattel, Geißruck, Kieneck, Enziansteig, Thal) 14.7 km, 820 m szintemelkedés bruttó 5:20 óra alatt

8:40-kor kezdjük meg Cirmivel aznapi túránkat. Thalból indulunk és egy kibővített variáns mentén az Atzsattel nyeregben szeretnénk elérni a jelzett turistautat. Először tehát aszfaltúton gyalogolunk Atz tanyáig (lenti kép), majd ritkán használt erdészeti úton kaptatunk mérsékelt emelkedőn északi irányba tovább.

9:50-kor érkezünk az út azon kanyarulatába, ahol jobbra fel úttalanul és jó meredeken kapaszkodunk az Atzsattelba (alábbi kép). Mindössze 10 perc alatt érjük el a nyeregben futó drótkerítés vonalát. Itt balra fordulunk és a jelzett turistaúton haladunk nyugati irányba.

Menetelésünket számtalan kisebb-nagyobb emelkedők és lejtők sorozata tarkítja. 10:28-kor érkezünk a Geißruckra (1024m) majd 11:15-kor már a Kienecken lévő vendégház tövében vagyunk (indulástól számítva 2:35 óra alatt).

A teraszon nincs senki, ami érthető, hisz napfény hiányában az északról lebbenő szellők elég kellemetlenek. Odabenn jóleső, kellemes meleg fogad és a kicsiny belső tér ellenére még szabad asztalt is találunk. Félórás ebédszünet után 11:45-kor távozunk, ami egyben a tömegek Kieneckre irányuló rohamának kezdetét is jelenti. Az Enziansteig felé vezető letérőig (12:20) pontosan 28 túrázót számlálunk meg, akik kisebb-nagyobb csapatokba verődve nyomulnak a menedékház felé. Mintha csak összebeszéltek volna. Ha tehát vasárnap és Kieneck, akkor korán kell érkeznie annak, aki kényelmesen szeretne itt helyet foglalni (lenti kép == már amennyiben betérni kíván). Nekünk speciell, korai érkezőként, szerencsénk volt.

A továbbiakban az Enziansteigen laza tempóban ereszkedve, nem sokkal 14:00 óra után érkezünk vissza reggeli kiindulópontunkba. Fotók készültek, de sajnos nem a remélt ragyogó kulisszák ölelésében, hanem kizárólag szürke és még szürkébb fényviszonyok közepette.

Juhé! Öt hetes kényszerpihenő után ismét bakancsot húzhatok. Új utak és ösvények után kutatgatva jön a képbe a Kuhschneeberg. A Schneeberg északi oldalához tapasztott nagy kiterjedésű fennsík úgy 1500 méteres szinten. Még nem jártam arra, nosza tehát…

A megtett táv (Wegscheidhof, Vois, Steinlehgraben, Kuhschneeberg, Schauerstein, Fischerhütte, Kaiserstein, Fadensteig, Edelweißhütte, Römerweg, Wegscheidhof) 18 km, 1550 méter szintemelkedés bruttó 8:15 óra alatt (B variáns)

Hosszú kihagyás után óvatosan tervezek. Az alapterv (A variáns) értelmében  Wegscheidhofból indulok Vois felé, hogy a Steinlehgrabenon át jussak fel a Kuhschneebergre. Miután átvágok a platón, kelet felé fordulva az ismert Fadenwegen elérem az Edelweißhüttet, majd onnan a 231-es turistaúton visszaereszkedem a kiindulópontba. A vérmes B variáns értelmében a Fadenweget elérve nem az Edelweißhütte felé, hanem ellenkező irányba fordulva felbaktatok még a Schneebergre is.

7:50-kor, vacogtató 4 C fokban indulok körutamra a Klostertalból. Aszfalton haladok nyugati irányba Vois felé, a tanyán át egészen egy kápolnáig (8:20 == fenti kép) ahonnan a Steinlehgrabenben lévő Fleischersteig indul. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy a hegy északi oldalán napsütésre egyelőre hiába áhítozom. A turistaút jól jelzett, a platóhoz közeledve egyre meredekebben veszi a szerpentineket, mígnem az út végén már sziklát is kell fogni, imígyen az út felső szakasza eléri az 1- szintet.

A platón (10:04) végre napsütés fogad. A táj megegyezik a képzeletem szültével. Nem is csoda, hogy a vidék nem a legfelkapottabb attrakciók egyike. Nagy kiterjedésű mezők és fenyvesek váltogatják egymást (lenti kép). A jelentős tengerszint feletti magasság ellenére gyakorlatilag nincs kilátás a környező világra. Még a szomszédos Schneeberg szelíd füves háta is csak később bukkan elő, a ki tudja hányadik erdőliget mögött. A tájékozódást fémkarók segítik. Az erdőben jobb résen lenni, mert könnyű elvéteni a kijelölt utat.

Amikor elérem a Fadenweget (10:55) meghányom, vetem magamban az esélyeimet. Vajon induljak balra az A variáns szerint, avagy vállaljam a még cirka 600 méteres plusz szintemelkedést a csúcsig? Érdekes, hogy gondolkodás közben meg sem állok. Szinte ösztönösen, mintegy válaszként a felvetett kérdésre, jobbra, a Krempel-Hütte felé veszem az irányt (B variáns).

11:10-kor érkezem a Schauerstein-ösvény tövébe. A tábla szerint másfél óra a Fischerhütte. Némi rövid pihenő és elemózsia után nekidurálom magam a hegynek. Lássam, hosszabb kihagyás után, időben, beleférek-e a papírformába? A Schauerstein (kép lent) alsó szakasza a keményebb. Az út javarészt törpefenyők között, meredek sziklafokokon át visz felfelé. Az ösvény a névadó Schauerstein sziklái felett szelídül. A továbbiakban elbarnult füves hegyháton, időnként hómezőket keresztezve kaptatok.

És íme, láss csodát, a papírformát alaposan meghazudtolva, pontosan egy óra alatt, 12:11-re érkezem a Fischerhütte szintjére. A jó tempójú kapaszkodás nyomán eléggé kifacsartnak érzem magam, és utánpótlás felvétele céljából mindjárt be is fordulok a menedékházba, anélkül, hogy szokás szerint még előtte tiszteletem tenném a Klosterwappenon.

Ez ennyiben is marad, ezúttal nincs csúcskereszt. Egyszerűen nem vonz, nincs hozzá humorom. Ebéd után 12:41-kor távozom, de még felbaktatok a Kaisersteinhez, hogy legyen legalább egy icuri-picuri csúcsélmény is a pakliban. Bekukkantanék a Breite Riessbe is, de sajnos párafelhők takarják a ki- illetve lelátást.

Lévén idefenn elég sok a hómaradvány, a Fadesnteig felől érkezőktől megtudakolom az ottani viszonyokat. Az információk bizalmat keltőek. És valóban, hónak nyoma sincs a Fadensteigen. Lefelé menetben ugyan nem tartozik a kedvenceimhez, de erre rövidebb lejutni és jó odafigyeléssel megmegy gond nélkül.

Az Edelweißhütte (14:36) mellől lefelé vezető 231-es ösvény teljesen felázott. Sáros, ingoványos. Az utat, melynek felső szakasza az ismert Römerweggel azonos, több helyen is patak keresztezi. Ez sem gazdagítja tehát kedvenceim listáját. Wegscheidhof felé haladva a turistaút leválik a frekventált Römerwegről és végre szárazon vezet tovább. 16:05-kor érkezem vissza reggeli kiindulópontomba. Kezdetnek, illetve hát újraindulásnak, bevallom, egy kicsit túlsúlyosra sikeredett, de azért élveztem, hogy újra úton lehetek.