Sztefano-Space

Bár közismert tény, nem árt újfent megjegyezni, hogy a Wildenauer-Steig a Hohe Wandon nem egy klasszikus Klettersteig. Azt akartam írni, hogy nem hagyományos, de ez helytelen lenne, mivel éppen hogy hagyományos. A korai Klettersteigek ugyanis pontosan ilyen falba vert nagydarab vasakkal voltak biztosítva. A feszesre kihúzott drótkötél, ami a Wildenaueron nincs, egy későbbi találmány.

Tévelygések zivatar-formálta útvonala (Springlessteig és Wandfußsteig duplán véve) 6.5 km, 700 m szintemelkedés bruttó 3:40 óra

Alig indulunk el újfent, koraesti mászó kalandunkra, éppen születőben van egy zivatar a Hohe Wand déli tőszomszédságában. Zweiersdorf felé autózva balról egyre csak feketedik az égbolt, miközben jobbról még ragyog a kék a plató felett. Na, vajon ebből mi fog kisülni? Úgy határozunk, lesz, ami lesz alapon, legalább felbaktatunk a Wildenauer beszállójáig, ott majd döntünk a továbbiakról.

Elérkezünk a Wandfußsteigre majd a Gebirgsverein beszállójához, ahonnan a pirosan pöttyözött ösvény mentén kaptatunk jó meredeken feljebb a sziklafalak alá. Közben már érződik a karnyújtásnyira tomboló zivatar hűvös lehelete, sőt az égzengés is egyre közelebbről hallatszik. A nemjóját! Nem kifejezetten Klettetrsteigre való idő. Egyáltalán!

A beszállónál vágyakozva tekintgetünk a jól látható nittek irányában, de a  szűnni nem akaró égzengés jobb belátásra bír, és inkább továbbhaladunk a Hohe Wand függőlegesen az egeknek törő tipikusan sárgás falai alatt. Mivel ezt az ösvényt még nem jártam be soha, legalább valami új. A piros pöttyök mentén egy szűk, kitettségnek gyakran örvendő ösvény hamarosan a Springlessteigbe torkollik.

A Springlessteigen újra kémleljük az égboltozatot és fülelünk a kulisszák hangjaira. A dörgések mintha távolodnának. Mire elérjük a kékkel jelzett Wandfußsteiget, majdnem bizonyossá lesz, hogy a vihar elkerüli a Hohe Wandot. Lendületből, beletörődve a sorsba, ereszkedünk mégis tovább. Kiérünk egy széles erdei útra, amit már beragyog a nap. A távolban egy sötét kékesszürke háttér előtt szivárvány. Megtorpanunk és bizonytalankodunk. Illetve hát, már biztos, a zivatar elkerült minket. Nosza, akkor hátra arc!

Újfent nekivágunk a kaptatóknak. Vissza a Wandfußsteigre, vissza a Gebirgsvereinsteig beszállójáig, majd tovább a pirosan pöttyözött ösvényen a Wildenauer beszállója alá. Uff! Indulhat mégis a tánc. Igaz már elmúlt este 6 óra, de legkésőbb hétre a platón leszünk és nyolcra visszaérkezhetünk a zweiersdorfi parkolóba.

A rendhagyó kaland tehát innentől kezdve papírformát ölt. Meglepetések és megtorpanások nélkül vesszük az akadályokat. Felszökellünk az “új” bevezető ágon (egy C) ahol ki-ki biztosíthatja magát kedvére vaskapocstól-vaskapocsig. Jómagam a korábbiakhoz hasonlóan nem érzem szükségét a csatolásoknak

A tulajdonképpeni igazi Wildenauer alatt még kortyolgatunk, a magunkkal hozott elektrolitból aztán nekivágunk a cirka 1+ szintű biztosítás nélküli mászásnak. Azt hiszem már elmondtam, hogy ezen az első szakaszon nem érdemes kizárólag a vaskapcsok mentén haladni, hanem inkább balra tartva, a gerinc irányában találhatók a legjobb fogások a sziklán.

Amint elérjük a sűrűbb U-vasak láncát, ismét lehet biztosítani kapocstól-kapocsig. A standard Klettersteig-szettek kantárjai elég hosszúak ahhoz, hogy kihagyás nélkül működjön a művelet.

A kulcspont, egy kitett traverz, ahol az egyetlen ősrégi T-vasra kell ráhuppanni. Inkább csak a pszichére nézve megterhelő, egyébként egy nagy lélegzetvétellel elmegy. Ezután már csak kapocstól kapocsig mászunk (C – C/D) fel a kürtő alá, majd be magába a szűk kürtőbe. Itt a vékony és piciny hátizsákkal rendelkező alkatok előnyben.

A kürtőt elzáró szikla alatt jön a hátizsák-mutatvány. A magunkkal hozott hevederrel és egy karabinerrel ráakasztjuk a hátizsákot az egyik vaskapocsra, majd ezután ki lehet kecmeregni a kürtöböl. Ezután ki kell emelni a hátizsákot is. Amint hátunkra vettük, jöhet a rövid, de annál fűszeresebb folytatás és befejezés (cirka C/D – D szinten).

A platón kifújjuk magunkat es elkötjük uzsonnánkat. Eközben már szélesen vigyorog ránk az esteledő felhőtlen ég. Különös nyugalom és csend honol. Öröm belehallgatni a semmi kánonába. Szinte lábujjhegyen, a nyugalmat megbolygatni még véletlenül sem akarva ereszkedünk le a Springlessteigen.

Utóirat: mint később kiderült, a betyáros zivatar, mely szerencsére elkerült minket, hevessége nyomán nevet is kapott. Renáte Sturmtief sár- és sziklatörmelék-lavinával, medrükből kilépő patakokkal hagyta hátra védjegyét Gloggnitz és főleg Schottwien térségében, azaz légvonalban, a Hohe Wandtól cirka 8-10 kilométrre délnek.

A Hohe Wandon a hétvégék mostanság kissé túlcsordultak a látogatók tömegeitől. A dolgos munkanapokon, a koraesti órákban viszont még szinte akadálytalanul lehet bejárni a népszerű Steigeket.

A táv (Zweiersdorf, Springlessteig, Wandfußsteig, Gebirgsvereinsteig, Hubertushaus, Steirerspur, Hubertushaus, Springlessteig, Zweiersdorf) 4.5 km, 500 m szintemelkedés bruttó 3:00 óra

Van már öt óra mire Zweiersdorfból elindulunk a Wandfußsteig irányába. A néhány nappal ezelőtti esőzések kiszáradt nyomai jól kivehetőek. Az ösvények viszont mostanra kiszáradtak és ez jó jel. Árnyas fenyőerdőben kaptatunk felfelé sietség nélkül, mégis patakzik rólunk a verejték. Nem egészen egy óra alatt érkezünk a beszállóhoz. Egy sportos alkatú fiatalember indul előttünk és olyan gyorsan veszi a blattot, hogy mire kiérünk a sárga fal alá, alakja már a messzeségbe vész.

A szikla felülete végig remek, csontszáraz. Nem kell tehát sehol harcot vívni a nedvesség ellen. Cirka 50 perc alatt végzünk a Gebirgsvereinsteiggel. Gyorsaságunk fő oka a szabad pálya. Sehol sem kell senkire várakoznunk. A platóra kiérve aztán megbeszéljük, hogy bejárjuk még a közeli Steirerspurt is (ha már egyszer itt vagyunk).

A Steirerspur így a Gebirgsvereinsteig után valóban csak apró hab a tortán. Alig 15 perc alatt kivégezzük. Utána még iszunk és csendesen eluzsonnázgatunk az elhagyatott Hubertushaus előtti padon (a vendégház csütörtöktől vasárnapig van nyitva). Eltelve a közelgő est hangulatával szépen nyugodtan és főleg megelégedve a jól sikerült mászással leereszkedünk a Springlessteigen.

Ha valaki mindenáron sziklát tapintva kíván talpától a tetejéig stílusban feljutni a Schneeberg platójára, akkor a legtöbb sziklarandevút a Felső Herminensteig ígéri. Biztosítás nélküli mászásról van szó az UIAA 1+ szintjén, a kulcspontot pedig 2-re értékelném.

A táv (Schneebergdörfl, Schneidergraben, Nördlicher Grafensteig, Herminensteig, Waxriegel, Fischerhütte, Klosterwappen, Hochschneeberg, Baumgartner, Schneebergdörfl) 17.2 km, 1470 m szintemelkedés, bruttó 7:50 óra

Kellemetlen emlékek árnya vetül óhatatlanul tegnapi kirándulásunkra, melyet ugyan már egyszer kivasaltam, de a félsz bennem munkálkodik, hogy az áldatlan izomgörcs ismét jelentkezhet. Majd elválik. Elvileg megtettem mindent annak érdekében, hogy ez már ne következzék be.

Az előrejelzés szerint délelőtt még mindenképpen stabil idő lesz, majd az est közeledtével a zivatarok valószínűsége növekszik. Hajnalban kelünk tehát hogy már 6:20-kor indulhassunk Schneebergdörflből. Az időjárás függvényében több ponton is kiszállhatunk a völgy felé. A teljes 8 órás túra magába foglalja a Klosterwappent és a Fischerhütte meglátogatását is.

Biztató, hogy a korábban még eszméletlenül meredeknek és igényesnek megélt, sziklagörgeteggel borított Schneidergraben akadályait különösebb gyötrelmek nélkül vesszük. Egy szusszanásnyi pihenő a Nördlicher Grafensteig elérése után, majd 8:00-ra már a Herminensteig felé tartó leágazásban vagyunk, ahol viszont kötelezően 5 percnyi szünetet tartunk (megisszuk Cirmi varázsitalát melytől dagad bennünk ismét az erö).

A Herminensteigen kevés kivétellel majd a tűző napon visz az út. Az ösvény élénkpirossal jól jelzett. Ha később netán nem látnál ilyen jeleket, biztos eltévedtél. Folyamatos élvezetes mászással, három óra és tíz perc után 9:30-ra elérjük a Waxriegelt. A langyos szél elég durván dobál a tetőn. A Klosterwappen szürke felhők mögé rejtőzködött. A gyorsan szálló párafoszlányok olykor a Fischerhüttet is teljes eltakarják. Választhatunk, elindulunk vissza, vagy még bevesszük a legmagasabb pontokat is. Mivel a felhők nem néznek ki különösebben veszélyesnek, az utóbbi mellett döntünk.

Jól kilépünk és rekordidő, 45 perc alatt érkezünk el a Fischerhüttehez (normál esetben egy órás menetelés). 10:15-kor tehát már a kunyhóban iszogatjuk italainkat. A vendégház még ez idő tájt gyéren látogatott, ám hamarosan a fogaskerekűvel érkező ceprek hada fogja ellepni.

11:00-kor a csúcskeresztnél vagyunk, majd megkezdjük a folyamatos ereszkedést. Cirka 12:30-kor érkezünk Baumgartner állomásba majd innen a Mieseltalon át, 14:07-kor  érkezünk vissza a kiindulópontunkba.

		Herminensteig 2016 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Nem lehetne azt állítani, hogy amikor a Haidsteigre látogatok, akkor valamiféle ismeretlen terepre tévednék, hiszen már korábban háromszor is (2011, 2013, 2013) bejártam. Mindhárom alkalommal C-re értékeltem az út nagy részét és úgy véltem, hogy csak a katlanbéli rövid kulcs-szakasz miatt könnyű D (avagy C/D) besorolású ez a ferrata. De meglepetések vannak még! Uff! A tegnap megélt formájában ezt a népszerű Klettersteiget még nem ismertem. Az esőáztatta tavasz és koranyár valódi D/E-re emelte a kulcspont követelményeit. Jól vigyázz!

A táv (Griesleiten, Bachingerbründl, Holzknechtstieg, Hans Haidsteig, Preinerwand, Neue Seehütte, Göbl-Kühn-Steig, Griesleiten) 10.3 km, 930 m szintemelkedés, bruttó 5:50 óra

Sanyival már hetek óta figyeljük az időjárás alakulását és az első alkalmas pillanatban le is csapunk. Csütörtökön felhőtlen kék ég és ami a legfontosabb, stabil légköri viszonyok várnak ránk.

Nem sokkal múlik 8:00 óra, amikor Griesleitenből nekiveselkedünk a mérsékelt kaptatóknak. 9:00 órára elérjük a Bachingerbründelt majd 9:30-ra, tervszerűen a beszállónál vagyunk. Sanyinak ez az első úgymond igazi alpesi Klettersteig kalandja. Felkészülés gyanánt jól belőtte magát a magyar ferratákon. A Preinerwand látványa ebből a perspektívából nagy tiszteletet parancsoló. Mivel az idén ez az első mászásom, nekem is van egy piciny gombóc a gyomrom közepe tájékán.

Akasztunk tehát és indulunk. A szikla ez elején még száraz, remek állapotban van. A nap sem tűz ránk akadálytalanul. A délnek forduló főpillér még jól elfedi a jobbról kelő nap hevét.

10:18-ra érünk a sorsszerű katlanba. Ide valószínűleg csak néhány percre, vagy legfeljebb egy órára süthet be a délutáni nap. A ferrata útvonala nedves, tócsákban áll a víz és a számtalan bakancs koptatta szikla tükörsima. Ez így együtt eleve több mint fűszeres.

A Bergsteigen falrajza figyelmeztet, hogy nedves viszonyok esetén az ártalmatlan C/D-ből D is lehet. Igazolhatom, hogy akár D/E is veszélye is fennforog.

Az enyhén visszahajló vaslétráig még csak elmegy, de ami azután jön, az egy rémálom. A szűk bevágásban a lábnak nincs semmi támasza. A bakancs úgy csúszik le a sima nedves, nyálkás sziklán, mintha jéggel lenne borítva. Igen, egy jégpálya, mondja később az előttünk haladó páros hölgytagja is, amikor találkozunk a Neue Seehütte teraszán. Neki is több seb díszeleg a rövidnadrágos térdén és lábszárán, amiket itt szedett össze. Én sem úszom meg a küszködést horzsolások nélkül. Csak a karjaimban bízhatok. Az egyedüli fix pont a kezemben tartott drótkötél. Akinek itt elfogy az ereje, komoly gondok elé nézhet.

Szóval magam sem tudom miként, de végül sikerül kievickélnem a kuloárból. Annyit mondhatok, hogy a karjaimmal még tán soha nem szakítottam ekkorát, mint itt (na jó, azért volt már ilyen ). Következő gondolatom Sanyi! Hogyan fogja felküzdeni magát? Máris azon tépelődöm, miként tudnék neki segíteni. Közben látom, sisakja érkezik a nyílásból, tehát harcol és küzd. Nem tehetek érte pillanatnyilag semmit, készítek hát pár képet az utókornak.

Mindig is mondtam, hogy Sanyi született tehetség. Megdolgozik érte. Sikerrel veszi a kulcspontot és mindketten fellélegezhetünk. Jöhet a Fekete Madonna és egy kis pihizés a nagy erőfeszítés után. Ami még ezután következik, már papírforma, száraz szikla, 1-, B pontszerű B/C felszökésekkel.

A kötelező csúcskereszt fotó (11:15) után lebaktatunk tehát a Neue Seehütte felé, ahol megejtjük jól megszolgált ebédszünetünket (11:40). Nem sokkal 12:15 után elindulunk a völgybe a Göbl-Kühn-Steigen. 14:10-re érkezünk vissza a kiindulópontba.

A tanulság pedig annyi, hogy a hegyvilág nem statikus. Az évszakok és az időjárás függvényében egy jól ismert útvonal is rejtegethet még nem várt meglepetéseket. Mindig légy tehát résen!

		Haidsteig 2016 DIASHOW ANZEIGEN ALLE HERUNTERLADEN

Wienerwald XXL után azt hittük, könnyedséggel megejtjük majd szellemi testvérét, az “all inclusive” Schneeberg körbejárást is. Ismét Robert Rosenkranz ötletététől indíttatva tervezem meg e soronkövetkező túránkat. Valamennyire lefaragom, elveszem a dolog élét. Például kiiktatom az unalomig ismert Fadenweget valamint nem a távolibb Wegscheidhofot választom kiindulópontnak, hanem Losenheimet.

A megtett táv (Losenheim, Fadensteig, Fischerhütte, Klosterwappen, Kientalerhütte, Südlicher-Grafensteig, Baumgartner, Nördlicher-Grafensteig, Breite-Riess, Losenheim) 24.6 km, kicsivel kevesebb mint 2000 m szintemelkedés, bruttó 12 óra (nettó 9:30 óra)

Tervezés

A tervezés fontos eleme az időjárás. Vasárnapra tűzöm ki az indulást. Az előrejelzések szerint zivatarok valószínűsége elenyésző. Kizárni mégsem lehet semmit. Ha az óramutató járásával azonos irányba indulnánk, akkor a késődélutáni órákban kellene a Kientalerhütte szintjéről bevenni a Klosterwappent. Egy zivatarral fenyegető égbolt esetleg meghiúsíthatná a túra egyik elengedhetetlen elemét, a tulajdonképpeni csúcsostromot. Fordítok tehát a sorrenden.

1. Losenheim- Fischerhütte

A Klosterwappen megmászását áthelyezem a túra legelejére. A Fadensteigen mászunk célunk felé. Losenheimből jó tempóban, 2:40 alatt érjük el a Fischerhüttet. Nem sokkal múlik kilenc óra, a menedékházban éjszakázók még éppen a reggelinél ücsörögnek. Mivel hajnali négykor keltünk és máris 1300m szintemelkedést nyomtunk le, megéheztünk. Nagy örömünkre, a Fischerhütte már a nap ilyen korai szakaszán is szolgál meleg étellel. Az elektrolitok pótlása mellett megejtjük tehát kora délelőtti ebédünket is.

2. Klosterwappen – Kientalerhütte

Irány a csúcskereszt. Vacogtató déli szél hűti kedélyeinket. Felveszünk magunkra mindent, amit hoztunk, mégis didergünk. Néhány gyors fotó a keresztnél (jól ismert terep), aztán jön a hosszúra nyújtott ereszkedés a Kientelarhütte irányában, melyre egy órát szánok. A valóságban több mint másfél óra lesz belőle. Lefelé araszolgatva folyamatosan válunk meg a csúcson felvett ruhadarabjainktól. Mire elérjük a Kinetalrehüttet, már felettébb szellős-nyárias gúnyában menetelünk.

A menedékházban nincs étel, csak szirupos vízzel szolgálnak, de azt is köszönettel elfogadjuk. Tudjuk, hogy most majd a Schneeberg déli oldalán futó, hőségnek kitett Südlicher-Grafensteigen kell vonulnunk. Szükségünk lesz minden magunkkal hozott cseppre.

3. Südlicher–Grafensteig – Baumgartner

Mielőtt belevágnánk a túra legrázósabb részébe, időjárás kémlelést tartunk. Tudniillik, zivatar esetén a szakasz egy csapda. Nincs menekülőút sem előre sem pedig hátra, illetve minden menedékház több órányi megerőltető menetelésre van. Vihart hozó gmolyfelhőknek nyoma sincs, jöhet tehát a folytatás.

A Klosterwappen – Kientalhütte szakasz időtartamát alulértékelő tévedésemet kiegyenlíti a Kientelerhütte – Baumgartner szakaszt felülértékelő prognózisom. Eredetileg 5 órára saccolom. Felderít, hogy az útjelző tábla csupán csak 4 órában szabja meg a távot. A következő “Checkpoint” a Stadelwand/Märchenwiese csomópont. Az itt elhelyezett útjelző szerint a Kientalerhütte másfél órányira van. Mi alig több mint egy óra alatt érjük el. Innen még 2:30 óra Baumgartner állomás.

A Kientalerhütte – Stadelwand, tipikusan fel, majd lefelé tartó szakaszokból összetevődő, erdei ösvény. Ami ezután jön, egy merőben más ízt kölcsönöz a kirándulásnak. Nem a Klosterwappen, hanem a Südlicher-Grafensteig, a túra valódi kulcsa. Sziklás, kitett, durva, technikailag is igényes, mászásokkal megtűzdelt, a napnak kitett, brutalitás. Ember, ki ide belépsz, légy birtokába erőnléti képességeid legjavának. Nem is csoda, tehát, hogy a Südlicher-Grafensteig a Schneeberg legelhagyatottabb része, emberrel, mint fehér hollóval találkozhatsz itt legfeljebb.

A fáradtság jelei jelentkeznek. Nem is tudom, miféle tartalékokat mozgósít a szervezet, de úgy érzem, Baumgartnerig még biztosan elérkezem. Hogy utána mi lesz, azt majd meglátjuk.

4. Baumgartner – Nördlicher-Grafensteig

Betervezek pedig menekülő utakat hite- és ereje hagyott vándoroknak, illetve ha a késődélutáni órákban mégis zivatar szakadna a nyakunkba. Baumgertnertől gyorsan le lehet jutni Schneebergdörflbe, onnan pedig laposan vissza Losenheimbe. A következő menekülő kiút a Schneidergraben. A sziklagörgeteggel kitöltött árok is Schnebergdörflbe visz. A harmadik menekülő, amit majd választunk, közvetlenül a Breite Riess után visz le egyenesen Losenheimbe.

Egyszóval, nem sokkal múlik fél három, mire a megtervezett forgatókönyv szerint, elérjük Baumgartnert. Itt lehuppanunk, pihenünk és iszunk-eszünk. Még nagyon hosszú az út előttünk álló befejező szakasza, mely végigvisz a Nördlicher Grafensteigen. Az útjelző tábla szerint 4 óra az Edelweißhütte (t.i. a Salamander libegő hegyi állomása), és innen még fél óra lebaktatni Losenheimbe. Eszerint csak este hétre érnénk el az Edelweißhüttet. Közben már, mi tagadás, minden porcikánk sajog, az egyébként jó szolgálatot tevő bakancsaink is szorítanak. Feltehető, hogy vízhólyagokkal is van dolgunk.

A Nördlicher-Grafensteig a felső Herminensteig beszállójáig (cirka 1 óra), aznap, maga a horror. Az ösvény, az előző napi zivataroktól bőven locsolt, nedves, sikamlós. Számtalan névtelen és ismeretlen görgeteges árkon vágunk át. Nehéz és lassú az előrejutás. A Schneidergrabent elérve az időjárás még mindig tartja magát az előre jelzettekhez, és némi árnyékot adó ártalmatlan felhőn kívül továbbra sem fenyeget veszély. Menetelünk tehát tovább.

Érkezünk a Krumme Riessbe, majd ezt követően, egy derekas kaptatón át a szomszédos Breite Riessbe. Itt aztán úgy döntünk, hogy nem folytatjuk a tervezett vonalat, és kihagyjuk az utolsó attrakciót a Lahningriessen való átkelést. Elfogadjuk a Losenheimbe tartó, önmagát kínáltató turistautat. Cirka egy órát megspórolva, egy órás ereszkedéssel, teljesen kimerülve, de épen és sértetlenül, 12 óra elteltével érkezünk vissza a kiindulópontunkba.

5. Kiértékelés

Érdekes utólag összevetni a két XXL-en beszerzett tapasztalatokat. Kizárólag a paramétereit tekintve mindkét vállalkozás hasonló szintű, sőt a Wienerwald öt kilométerrel hosszabb, utólag, mégis jóval könnyebbnek tűnik. Erre meg is találjuk a magyarázatot. Míg a Kieneck & Co. körüli hegyvidéken, gyakorlatilag technikázástól mentesen (Gaisstein kivételével), jóindulatú turistautakon haladhattunk, a Schneebergen erősen tagolt, folyamatos koncentrációt megkövetelő, magashegyi tereppel volt dolgunk. A kitettség, kicsúszás veszélye a Schneeberg– kerülőn nagyobb. Testnek és léleknek egyaránt megterhelőbb.

6. Tanulságok

• A stabil időjárás kulcsfontosságú (máskor is, de itt különösen).
• Szükséges egy forgatókönyv arról, hogy mikor mely pontokat tanácsos elérni.
• A folyadékszükséglet különösen a törpefenyős fülledt utcácskákban extrém.
  • Személyenként legalább 3 liter elengedhetetlen
• A Südlicher-Grafensteig távol esik a forgalmas és népszerű utaktól
  • Zivatar esetén csapdába ejthet.
• Az energiaszükséglet cirka 6000 kcal (átlagos termetű férfi)
  • Megfelelő kondíció, tapasztalat 6 – 8 órás túrákkal feltétel

		Schneeberg XXL VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL