Sztefano-Space

Miként lehet egy fölöttébb népszerű hegyre, történetesen a Preinerwand/Rax platójára, ünnepnapon és káprázatos időben úgy feljutni, hogy közben megmaradjon a tisztes távolság a zajos  tömegek hadától? Nyilván nem kötélpályás segédeszközzel, sem pedig a túlcsordult Hans Haidsteig egyébként első osztályú élménnyel kecsegtető ferratáján. Nem, egy olyan szombaton, mely egyben államünnep is, más útvonalat kell választani! Ilyenkor ugyanis a bevásárló templomok  zárva vannak, és ez még azokat is a hegyre animálja, akik egyébként ilyesmire nem kaphatóak.

Nos, a Preinerwandsteig ilyen tekintetben egy tökéletes választás. A káprázatos idő ellenére elmondhatom, hogy aznap arra még a madár sem járt. A magány és csend tökéletes. Hosszasan és zavartalanul tudok gyönyörködni a Rax alatti völgy egyik szorosán át, kiömlő és azonnal elpárolgó ködfolyamon. A látvány lenyűgöz!

Pillantás a Preinerwandsteigről: a völgyből kifelé áramló ködtenger 

Ha a Preinerwand alatt állsz, akkor a csúcskereszthez balról a Hans Haidsteig kanyarog felfelé, míg a vele átellenesen, jobbról a Preinerwandsteig. Ha Griesleitenből indulunk, akkor a beszállókhoz vezető útvonal is azonos,  és csak a Bachinger Bründl forrás előtt ágaznak el. Balra, kissé lefelé a Hans Haidsteighez vezet az út, én viszont jobbra veszem az irányt, majd megkezdem az erőteljes kaptatást a Preinerwandsteig irányába. Az útvonal alsó sziklagörgeteggel kitöltött része elég vesződséges és jól oda kell figyelni, nehogy visszacsúszás legyen egy-egy próbálkozás vége. Mielőtt még kiérnék a fal tövébe, egy arra alkalmas helyen felveszem a sisakomat. Később, szilárdabb, sziklás terepre érek, mely élvezetes mászást nyújt.

A táv (Griesleiten, Preinerwandsteig, Seehütte, Predigstuhl, Schlangenweg, Waxriegelhaus) cirka 14 km, 1200m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A Preinerwandsteig sok helyen, mint könnyű, A/B kategóriájú Klettersteig van feltüntetve. Ez nézetem szerint helytelen besorolás, bár valóban lehet itt találkozni efféle vasalt biztosításokkal is. A Preinerwandsteig inkább a felső Herminensteighez (Schneeberg) hasonlítató a legjobban. A fal leküzdéséhez valamennyi végtag koordinált bevetése szükséges. A szakirodalom ezt, UIAA I-es szintű mászásnak nevezi, tehát igazi hegymászás. Főleg akkor, ha kiderül, a kihúzott ósdi drótkötél mellőzésével, sziklát fogva, jobban és tán biztonságosabban lehet haladni.

A Preinerwandsteig felső, biztosított szakászához érve és a drótkötelet megmarkolva én is megpróbálok ösztönszerűleg ferratás stílusra váltani, de ez valahogy nem illik a képbe. A rengeteg remek fogást nyújtó szikla szinte kínálgatja magát, ezért felhagyok a kletterezéssel és a továbbiakban megpróbálok a drótkötélről tudomást sem venni. Ez jól működik. A drótkötéllel biztosított második szakasz egy traverz, de a biztosítás annyira laza, hogy ismét csak mellőzöm ahol csak tudom.

Az 1280m magasságban lévő útelágazástól valamivel több mint másfél óra alatt (1:40) érek fel a preinerwand csúcskeresztjéhez (1783m). Némi nézelődés után fél tizenkettőkor érem el a Seehüttet, ahol megebédelek. Ha tehetem, csakis ezt a kunyhót választom, mert ide “ingyen” eljutni nem lehet. Még aki a kötélpályával érkezik Hirschwangból, annak is némi táv-gyaloglásra van szüksége ideérni. Ezért aztán itt általában még ideális túraidőben és vasárnap sincs akkora tülekedés, mint mondjuk az Ottohausban vagy uram bocsá a tömegektől teljesen ellepett, szinte már-már ellehetetlenített Waxriegelhausban.

A Predigstuhról a Karlgrabenba pillantva. A távolban a Semmering

Elemózsiaszünetem után még nem indulok el a völgybe, hanem egy még számomra ez idáig ismeretlen magaslatra, a Predigstuhlra (1902m) igyekszem. Itt már persze gyakrabban találkozom túrázókkal, de úgy tűnik, a Predigstuhl gerince mégiscsak elég fűszeres akadályát képezi a tömegek inváziójának. A kép aztán változik, amint 13:00-kor a Karl-Ludwig Haus alá érek, ahol az úgynevezett Kígyóút (Schlangenweg) kanyarog lefelé a Waxriegelhausig. Még nem ismerem, tehát ez a természetes választásom.

Itt már helyenként olyan érzésem támad, mintha a Mariahilferstrassen korzóznék. Szinte összefüggő sorokban kígyóznak a hegyre törekvők. Jól látszik, hogy sokan még ehhez az egyszerű kaptatóhoz sem nőttek fel. Kutyástól, macskástól, ronggyá izzadt trikókban kapkodnak levegő után az útszélen pihengetve. Ha tehetem, a jövőben ezt az utat megpróbálom mellőzni. A nyugalmat és harmóniát kereső túrázó számára viszont a legelrettentőbb kulissza, a Waxriegelhaus. Preiner Gscheidből ide lehet a legkönnyebben felkaptatni és ezzel összhangban fullasztó ostromzár alatt tartja a jobbára csak a zsíros falatokra éhes tömegek léha hada.

Felüdülés letérni a túrázó-autópályáról és a Waxriegelhaus mögötti erdőben ismét csendes magányban lefelé ereszkedni. Az útvonal innentől számítva már jó ismerősöm, hiszen azonos a Hans Haidsteigről illetve a Seehütte irányából lefelé tartó ösvénnyel.

Preinerwandsteig DIASHOW ANZEIGEN ALLE HERUNTERLADEN

Eisenerz a természetimádók és a kletterezők kisebbfajta eldorádója. A felszíni vasbányájáról (lásd Erzberg) és vasgyártásáról híres vidék (VoestAlpine) egykor fényesen ragyogó csillaga leáldozóban. A legutóbbi parlamenti választások sokatmondó statisztikái szerint itt, Leoben körzetben, országosan is legmagasabb az idős lakósok aránya. A fiatalok menekülnek, nem látnak jövőt Eisenerz zord völgyében. Különleges építészeti bravúrral kellett ide egy viaduktrendszert kiépíteni, hogy a régiót rá lehessen kapcsolni a civilizáció ütőerére. Minden hiába, a sorvadás folytatódik.

Nyomvonalam letölthető. A táv (Eisenerz, Markussteig, Pfaffenstein, Markussteig) cirka 8 km, 1060m szintemelkedés, bruttó 6:30 óra

Az említett negatív folyamatnak köszönhetőek az itteni híres és rendkívül népszerű Klettersteigek. Valakik úgy gondolták, hogy ez majd élénkíti a turizmust, ami segít a gondokon. Nos, a tervek nem nagyon váltak be. A Klettersteigeket ugyan ellepték a tömegek, de a cseh, lengyel magyar mászók otthonról hozzák hamuban sült pogácsáikat és sokszor az útszélen vadkempingeznek. Egy garas nem sok, annyit sem hagynak Eisenerzben. Másfelől meg a Kaiser Franz Josef Klettersteig kivételével a helybéli gazdaság sem kattant rá a felkínált lehetőségekre. Ott is csak azért, mert a Leopldsteiner tó egymagában is vonzza a látogatókat. A Kaiserschild esetében ecseteltem milyen kiábrándító az egyetlen árva helyi fogadó vendégszeretete. Két éve Johannessel másztunk a Pfaffensteinre, és bár a kiindulópont Eisenerz közvetlen peremén van, vendéglőt arrafelé aligha lelni. Mikor szomjunkat oltani betértünk egy helyi kisfogadóba, mindvégig éreztük a tulaj és a törzsvendégek testünket is átható szúrós tekintetét. Úgymond, kik ezek a jöttmentek, mit keresnek itt?

Ez az ismétlések évada. Ilyen vagy olyan okból, végigmegyek egy-egy korábbi útvonalon. Tegnap a Pfaffensteinre vezető kletteren Cirmi volt a társam. Ha nem számoljuk a Grete Klinger C kategóriás klettert, ami inkább egy túra (mondják sokan), akkor az Eisenerz/Paffenstein lenne a legkönnyebb a többi négy közül. Persze az, hogy mi a könnyű, relatív fogalom. Valamennyi eisenerzi ferrata komoly és megerőltető alpesi vállalkozás. Már korábban is megemlítettem, hogy számomra érthetetlen, hogy a papírforma (pl bergsteigen.com) miért értékeli a valójában könnyebb Haidsteiget (Rax) az Eisenerz/Paffenstein fölé. Személyes tapasztalataim egészen más képet mutatnak. Téves elképzeléssel érkezik Eisenerzbe az, akinek csak a HaHa megmászása lapul a tarsolyában. Itt komoly meglepetések érhetik! Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy HaHán szerzett legitimáció szükséges, de nem elégséges feltétele még e “legkönnyebb” Eisenerz Klettersteignek sem. Ezt tegnap is nyilvánvalóvá vált, miután, beismerem, némileg alábecsültem a kalandot. Abból indultam ki, hogy egyszer már sikerrel abszolváltam az utat, meg a jóval nehezebbre értékelt eisenerzi kletterekkel is köszönő viszonyban vagyok. Hol lehet itt gond?

Cirmi és Sztefanó a Pffafenstein zászlórúdjánál. Egy lélegzeteállítóan szép panoráma helyszínén.

A gond sajnos ott van, hogy három hetet kihagytam és gyengélkedésem során (mint hírül adtam), teljesen leépültem (a folyamat sajnos villámgyorsan beindul, amint abbahagyod a rendszeres tréninget). Ezt onnan is tudom, hogy hetente felbicózok a Kahlenbergre és a múlt csütörtökön észrevettem, hogy azokon a szakaszokon, ahol feljegyzéseim szerint rendesen csak 120-125 a pulzusom, most percenként 140-t ver a szívem. A hosszútávfutók szokták mondogatni, hogy ahány hét kihagyás, legalább ugyanannyi hét/hónap tréning szükséges az eredeti kondíció visszaszerzéséhez. Tegnaptól ez még nyilvánvalóbban rajzolódik ki előttem. Amiről úgy képzeltem el, hogy majd könnyed sétafikálás lesz, abból egy megerőltető mászás lett.

A beszállóig 750m szintkülönbséget kell jócskán kaptatós terepen legyűrni, amit hosszabb pihenő beiktatása nélkül cirka egy és háromnegyed óra alatt teszünk meg. Az időjárás zavarba ejtő változatossággal kedveskedik, vagy éppen riogat. Amikor kitisztul az ég és napsütésben baktatunk, akkor gyorsan kimelegszünk és igyekszünk gyorsan megválni egy-egy réteg ruhától. Árnyékos, nedves, sáros latyakos részeken dideregünk a ránk izzadt göncökben és a levetett ruhadarabok után sóvárgunk. Nincs ez másként a hegygerincen, mászás közben sem. A hideg drótkötél miatt Cirminek a tenyérkesztyűben mindjárt az elején lefagynak az ujjai és szerencsére az ilyen esetre becsomagolt egészujjas kesztyűre vált. A hegygerincen, ha kisüt a nap, élvezetes a mászás, majd nyitott, szellős árnyékos részeken téli hideget lehel ránk az ég. Később kiderül, honnan a jeges lehelet, tudniillik a környező hegyek hófödte északi oldalairól.

Cirmi a kesztyűben felmelegedett ujjaival rendületlen elszántsággal követ. A HaHán még nehezményezte, hogy a beígért “szellős” kulisszából szerinte csak a fele igaz, addig itt tökéletesen elégedettnek látszik a látvánnyal és a szabad “fílinggel”. Immár csaknem három órája vagyunk pihenés nélkül úton. A legeslegutolsó meredek felszökés alá érve, ahol az ösvénynapló is el van helyezve, még időben megérzem a vészjeleket. Ha még egyet taposok, akkor menten begörcsöl a belső combom. Így aztán korábbi keserűen elszenvedett tapasztalataim azonnali megálljt parancsolnak. Kénytelen kelletlen itt hosszasan elidőzünk és pihengetünk. Cirmi megszid, hogy nem iszom eleget, ami persze tökéletesen igaz, mert majdnem a végénél járva még mindig szinte színültig a tömlőm.  Ezen nyomban változtatok. Beveszem az ilyen esetekre magamnál tartott só tablettát és bőven kortyolgatok hozzá, legalább vagy másfél liternyi italt. Ennyi aztán elég is ahhoz, hogy rendesen felérjünk a zászlórúdig (Fahnenköpfel) illetve a csúcskeresztig.

Fenn a kellemetlenül metsző szél elöl a hegy árnyékában menedéket találva elköltjük magunkkal hozott elemózsiánkat, majd betelve a csodás panorámával elindulunk lefelé a részben behavazott Markussteigen. Ez meglep minket. A lejtő betyáros meredeksége, a hó meg a lazán ülő görgetegek erősen igénybe veszik figyelmünket. Helyenként úgy érezzük, lefelé menni sokkal nagyobb kihívás, mint maga a Klettersteig. Szerencsére a Markussteig drótkötéllel és korlátokkal biztosított alsó szakasza, mely a beszállónál ér véget, kiér a hegy napos oldalára és ezért ott száraz. Valósággal fellélegzünk, amikor majdnem egyórás küszködés után idáig érkezünk. A menet további része szinte eseménytelenül telik el. A parkolóba visszaérve csodálkozunk a rengeteg gépkocsin, mely arra utal, hogy még csak utánunk érkezhetett a csúcsra a hegy szerelmeseinek nagyobb ostroma.

A tanulságok pedig így hangzanak:

• Soha ne becsüld alá az alpesi ferratákat, még akkor sem, ha már korábban tiszteletedet tetted. Minden kihívás új!
• Vedd komolyan tested jelzéseit!
• Ha folyamatosan verejtékezel, igyál eleget még akkor is, ha közben nem érzel szomjúságot.
• Hosszú túra előtti napon bővelkedj, tobzódj az innivalóban!
• Őszi (október/november) mászások esetén, különösen árnyékos, északi lejtőkön számolj hóval, jéggel.
• Rövidülő őszi napok beálltakor fordíts nagyobb gondot a tervezésre és korábban indulj útnak. Estenként a visszaérkezés hosszabb ideig is eltarthat, mint az belátható lenne.

		Eisenerz-Markussteig VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Három hét kényszerszünet után nagy a megkönnyebbülés. Ismét neki a hegyeknek! Cirmi is alig bírta már kivárni, hogy nekiveselkedhessünk a soron következő kalandunknak. A mai vasárnapon aztán az őszi idő szerencsénkre a legbarátságosabb oldalát mutatta. Így tehát nem állhatott semmi annak útjában, hogy Cirmi a fokozatosság elve szerint, a Hans von Haidsteig arénája után a szerintem legalább egy fokkal technikásabb és igényesebb Gebirgsvereinssteigen is próbát tehessen. Ennek következtében tehát immár harmadszor látogattam el ide. Korábbi híreim itt meg itt találhatóak.

Színpompás őszi Hohe Wand. A színültig megtelt zweiersdorfi parkoló

Persze sejteni lehetett, hogy egy aranyszínekben pompázó vasárnapon a Hohe Wandot majd szabályszerűen megostromolják a természet csodáira éhes látogatók. A Gebirgsvereinssteig beszállójánál Magyarország és Csehország vetélkedtek a tömegdíjért. A magyarokat képviselő nagytucatnyi főből álló társaságot sikerült némi szemfülességgel leelőznünk, minekutána a sárga falon beszorultunk egy kínosan evickélő cseh csapat mögé.

Mint megfigyeltem, esetükben az alpesi tanok nem nagyon hullnak termékeny talajra. Volt rajtuk mindenféle kacat, régi fémplakett-fékes kantár, az egyiken habszivacs sisak (ilyen csodadarabot még nem láttam!) a másikon meg éjfekete sí sisak. Mivel a Klettersteig napsütötte déli falán a hőguta ütögette az alá beszorult tulaj fejét, le is vetette. Mit számít a kőomlás! Hullott is rendesen a nyomukban a kőzápor, de egyikük sem méltatta volna az ilyenkor szokásos hangos figyelmeztetésre a mögöttük érkezőket.

Erről jut eszembe az a vicc, amikor az öreg cigány egy kiaggott lovat akar a vásárban elsózni. Az egyik érdeklődő bizalmatlanul méregeti a lovat, majd rácsap a farára, mire az megijed, nekiiramodik és egyenesen nekimegy a szemközti falnak. Te betyár! – fakad ki a vevő – Ez a ló vak! Ó, kigyelmes uram – mondja a cigány – dehogy vak! Bátor!

De vissza a valóságba. A mászás durván 1 óra 25 percig tartott, amiből 20-25 percre tehető az előttünk haladók miatti várakozás. A remek idő és a szép kilátás miatt ez nem okozott különös gondot. Cirmi sikeresen tornázta fel magát az áthajlásokon, amivel kvalifikálta magát a továbblépésre, mely az időjárás függvényében tán még az idén megvalósulhat. Summa summarum, Cirmi szerint is megalapozott volt a szubjektív feltevésem, miszerint a Gebirgsvereinssteig érzékelhetően nehezebb, mint a Haidsteig. A sorrend tehát megalapozott.

Gebirgsvereins – Klettersteig DIASHOW ANZEIGEN ALLE HERUNTERLADEN