Hoyossteig a szelíd

Folytatom a Rax platójára vezető alpesi ösvények skalpjainak begyűjtését. A mostani alkalommal az Ernst Hoyos grófról elnevetett Hoyossteig volt soron. A Pokolvölgyből (Höllental) induló ösvény kiindulópontján több más hasonló alpesi turistaúttal osztozik, az olyanokkal mint a Teufelsbadstubensteig vagy az Alpenvereinssteig. A túrázókra rótt igényeket összevetve, a Hoyossteig sokkal szelídebb az említett másik kettőnél. Az irodalom szerint is legfeljebb csak A/B kategóriás ferrata, ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy nem igazi Klettersteig, hanem inkább egy fekete kategóriás alpesi vándorlás. A ferrata nehézségei is jobbára csak a beszálló falra összpontosulnak, majd a továbbiakban aligha haladják meg az A kategóriát. Az ösvény vasalt biztosítása, a drótkötelek és a kapaszkodást segítő láncok (két vaslétra) tökéletesek, biztonságosak  és megbízhatóak.

Hoyossteig_2D_  Hoyossteig_3D
 HoyossteigProfil

A táv (Höllental, Großes Höllental, Hoyossteig, Klobentörl, Praterstern, Wachthüttelkamm) cirka 15 km, 1350m szintemelkedés, bruttó 7:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A Hoyossteighez vezető ösvény bár pirossal jól jelzett, mégis némi koncentráció szükséges a beszálló megleléséhez. A probléma így ősszel a rengeteg lehullott levéllel van, melyek esetenként teljességgel elrejtik a helyreigazító jeleket. A másik probléma, hogy a hivatalosan kijelölt ösvény utolsó szakasza nem igazán sikeredett optimálisra. Számtalan szerpentines kanyargás után az út hirtelen stílust vált és egy sziklafal közvetlen tövébe érve meredeken felfelé kaptatat. Tapasztalt túrázók az évek során egy szelídebb alternatív csapást gyúrtak ki, mely elkerüli ezt az említett szakaszt és mely követésre csalogat. Sajnos az ösvény nem kizárólag a Hoyossteig beszállójához vezet. Egy helyen éles kanyarban jobbra felfelé elágazik. Az egyenesen tovább, északra vezető ágát valószínűleg sziklamászók használhatják és mely a Großes Höllental végében lévő sziklafalakhoz vezet. Kis figyelmetlenséggel, jól el lehet távolodni az eredeti úti céltól. Azt tanácsolom tehát, hogy aki először jár erre, szigorúan tartsa magát a piros jelekhez, és ha ilyeneket nem talál, addig keresgéljen, amíg meg nem leli valamennyit, mert bizony ott vannak, földön, elszórtan, sziklán vagy fán és ezek vezessék a beszállóhoz.

A Hoyossteig tehát nem a technikai nehézségével tűnik ki társai közül, hanem a legnagyobb szintemelkedéssel. A turistaút a Großes Höllental nyugati oldalát határoló fal a Klobenwand tetején lyukad ki. Aki innen a Klobentörl, Praterstern (Ottohaus) érintésével kíván a Wachthüttelkammon át visszaszállingózni a völgybe, annak először is le kell ereszkednie a Rax plató egyik legmélyebb pontjára, oda ahol a Wolfgang Dirnbacher Hütte található (bajbajutottak és megszorultak menedékhelye), majd innen 200 m kaptatással elérni az Ottohaust.

A Hoyossteig-Klobentörl útvonal a magányt és a meghitt csendet kedvelő túrázók útvonala. Ezt én úgy szoktam mondani, hogy amerre még a madár se jár. Sajnos az Ottohaushoz közeledve egyre nagyobb a forgalom. A visszafelé vezető úton aztán ugyan gyérül az emberi nemmel való találkozás gyakorisága, de soha meg nem szűnik. Nem is csoda, hiszen a platóra felvezető egyik legkedveltebb ösvény pont a Wachthüttelkamm. Ez szintén egy A/B ferrata, melyen 29 vaslétrát és három-négy szakaszon kihúzott drótkötél biztosítást számoltam meg.

Néhány hete már ereszkedtem erre lefelé, és akkor panaszoltam a vaslétrák cudar, billegő, már-már életveszélyes állapota miatt. Mostanra nagy meglepetésemre és megelégedésemre nyugtázhatom, hogy a létrarendszert komplett felújították. A laza részeket rögzítették, a letörött korlátok helyébe újakat szereltek fel, sőt új pót-létrákat is kihelyeztek a turistaút fenntartói.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Preinerwandsteig és Predigstuhl

Miként lehet egy fölöttébb népszerű hegyre, történetesen a Preinerwand/Rax platójára, ünnepnapon és káprázatos időben úgy feljutni, hogy közben megmaradjon a tisztes távolság a zajos  tömegek hadától? Nyilván nem kötélpályás segédeszközzel, sem pedig a túlcsordult Hans Haidsteig egyébként első osztályú élménnyel kecsegtető ferratáján. Nem, egy olyan szombaton, mely egyben államünnep is, más útvonalat kell választani! Ilyenkor ugyanis a bevásárló templomok  zárva vannak, és ez még azokat is a hegyre animálja, akik egyébként ilyesmire nem kaphatóak.

Nos, a Preinerwandsteig ilyen tekintetben egy tökéletes választás. A káprázatos idő ellenére elmondhatom, hogy aznap arra még a madár sem járt. A magány és csend tökéletes. Hosszasan és zavartalanul tudok gyönyörködni a Rax alatti völgy egyik szorosán át, kiömlő és azonnal elpárolgó ködfolyamon. A látvány lenyűgöz!

Preinerwandsteig

Pillantás a Preinerwandsteigről: a völgyből kifelé áramló ködtenger 

Ha a Preinerwand alatt állsz, akkor a csúcskereszthez balról a Hans Haidsteig kanyarog felfelé, míg a vele átellenesen, jobbról a Preinerwandsteig. Ha Griesleitenből indulunk, akkor a beszállókhoz vezető útvonal is azonos,  és csak a Bachinger Bründl forrás előtt ágaznak el. Balra, kissé lefelé a Hans Haidsteighez vezet az út, én viszont jobbra veszem az irányt, majd megkezdem az erőteljes kaptatást a Preinerwandsteig irányába. Az útvonal alsó sziklagörgeteggel kitöltött része elég vesződséges és jól oda kell figyelni, nehogy visszacsúszás legyen egy-egy próbálkozás vége. Mielőtt még kiérnék a fal tövébe, egy arra alkalmas helyen felveszem a sisakomat. Később, szilárdabb, sziklás terepre érek, mely élvezetes mászást nyújt.

 Preinerwandsteig_2D Preinerwandsteig_3D 

 PreinerwandsteigProfil

A táv (Griesleiten, Preinerwandsteig, Seehütte, Predigstuhl, Schlangenweg, Waxriegelhaus) cirka 14 km, 1200m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A Preinerwandsteig sok helyen, mint könnyű, A/B kategóriájú Klettersteig van feltüntetve. Ez nézetem szerint helytelen besorolás, bár valóban lehet itt találkozni efféle vasalt biztosításokkal is. A Preinerwandsteig inkább a felső Herminensteighez (Schneeberg) hasonlítató a legjobban. A fal leküzdéséhez valamennyi végtag koordinált bevetése szükséges. A szakirodalom ezt, UIAA I-es szintű mászásnak nevezi, tehát igazi hegymászás. Főleg akkor, ha kiderül, a kihúzott ósdi drótkötél mellőzésével, sziklát fogva, jobban és tán biztonságosabban lehet haladni.

A Preinerwandsteig felső, biztosított szakászához érve és a drótkötelet megmarkolva én is megpróbálok ösztönszerűleg ferratás stílusra váltani, de ez valahogy nem illik a képbe. A rengeteg remek fogást nyújtó szikla szinte kínálgatja magát, ezért felhagyok a kletterezéssel és a továbbiakban megpróbálok a drótkötélről tudomást sem venni. Ez jól működik. A drótkötéllel biztosított második szakasz egy traverz, de a biztosítás annyira laza, hogy ismét csak mellőzöm ahol csak tudom.

Az 1280m magasságban lévő útelágazástól valamivel több mint másfél óra alatt (1:40) érek fel a preinerwand csúcskeresztjéhez (1783m). Némi nézelődés után fél tizenkettőkor érem el a Seehüttet, ahol megebédelek. Ha tehetem, csakis ezt a kunyhót választom, mert ide “ingyen” eljutni nem lehet. Még aki a kötélpályával érkezik Hirschwangból, annak is némi táv-gyaloglásra van szüksége ideérni. Ezért aztán itt általában még ideális túraidőben és vasárnap sincs akkora tülekedés, mint mondjuk az Ottohausban vagy uram bocsá a tömegektől teljesen ellepett, szinte már-már ellehetetlenített Waxriegelhausban.

Karlgraben

A Predigstuhról a Karlgrabenba pillantva. A távolban a Semmering

Elemózsiaszünetem után még nem indulok el a völgybe, hanem egy még számomra ez idáig ismeretlen magaslatra, a Predigstuhlra (1902m) igyekszem. Itt már persze gyakrabban találkozom túrázókkal, de úgy tűnik, a Predigstuhl gerince mégiscsak elég fűszeres akadályát képezi a tömegek inváziójának. A kép aztán változik, amint 13:00-kor a Karl-Ludwig Haus alá érek, ahol az úgynevezett Kígyóút (Schlangenweg) kanyarog lefelé a Waxriegelhausig. Még nem ismerem, tehát ez a természetes választásom.

Itt már helyenként olyan érzésem támad, mintha a Mariahilferstrassen korzóznék. Szinte összefüggő sorokban kígyóznak a hegyre törekvők. Jól látszik, hogy sokan még ehhez az egyszerű kaptatóhoz sem nőttek fel. Kutyástól, macskástól, ronggyá izzadt trikókban kapkodnak levegő után az útszélen pihengetve. Ha tehetem, a jövőben ezt az utat megpróbálom mellőzni. A nyugalmat és harmóniát kereső túrázó számára viszont a legelrettentőbb kulissza, a Waxriegelhaus. Preiner Gscheidből ide lehet a legkönnyebben felkaptatni és ezzel összhangban fullasztó ostromzár alatt tartja a jobbára csak a zsíros falatokra éhes tömegek léha hada.

Felüdülés letérni a túrázó-autópályáról és a Waxriegelhaus mögötti erdőben ismét csendes magányban lefelé ereszkedni. Az útvonal innentől számítva már jó ismerősöm, hiszen azonos a Hans Haidsteigről illetve a Seehütte irányából lefelé tartó ösvénnyel.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Eisenerz, a nem alábecsülendő

Eisenerz a természetimádók és a kletterezők kisebbfajta eldorádója. A felszíni vasbányájáról (lásd Erzberg) és vasgyártásáról híres vidék (VoestAlpine) egykor fényesen ragyogó csillaga leáldozóban. A legutóbbi parlamenti választások sokatmondó statisztikái szerint itt, Leoben körzetben, országosan is legmagasabb az idős lakósok aránya. A fiatalok menekülnek, nem látnak jövőt Eisenerz zord völgyében. Különleges építészeti bravúrral kellett ide egy viaduktrendszert kiépíteni, hogy a régiót rá lehessen kapcsolni a civilizáció ütőerére. Minden hiába, a sorvadás folytatódik.

 Markussteig_2D  Markussteig_3D
 MarkussteigProfil

Nyomvonalam letölthető. A táv (Eisenerz, Markussteig, Pfaffenstein, Markussteig) cirka 8 km, 1060m szintemelkedés, bruttó 6:30 óra

Az említett negatív folyamatnak köszönhetőek az itteni híres és rendkívül népszerű Klettersteigek. Valakik úgy gondolták, hogy ez majd élénkíti a turizmust, ami segít a gondokon. Nos, a tervek nem nagyon váltak be. A Klettersteigeket ugyan ellepték a tömegek, de a cseh, lengyel magyar mászók otthonról hozzák hamuban sült pogácsáikat és sokszor az útszélen vadkempingeznek. Egy garas nem sok, annyit sem hagynak Eisenerzben. Másfelől meg a Kaiser Franz Josef Klettersteig kivételével a helybéli gazdaság sem kattant rá a felkínált lehetőségekre. Ott is csak azért, mert a Leopldsteiner tó egymagában is vonzza a látogatókat. A Kaiserschild esetében ecseteltem milyen kiábrándító az egyetlen árva helyi fogadó vendégszeretete. Két éve Johannessel másztunk a Pfaffensteinre, és bár a kiindulópont Eisenerz közvetlen peremén van, vendéglőt arrafelé aligha lelni. Mikor szomjunkat oltani betértünk egy helyi kisfogadóba, mindvégig éreztük a tulaj és a törzsvendégek testünket is átható szúrós tekintetét. Úgymond, kik ezek a jöttmentek, mit keresnek itt?

Ez az ismétlések évada. Ilyen vagy olyan okból, végigmegyek egy-egy korábbi útvonalon. Tegnap a Pfaffensteinre vezető kletteren Cirmi volt a társam. Ha nem számoljuk a Grete Klinger C kategóriás klettert, ami inkább egy túra (mondják sokan), akkor az Eisenerz/Paffenstein lenne a legkönnyebb a többi négy közül. Persze az, hogy mi a könnyű, relatív fogalom. Valamennyi eisenerzi ferrata komoly és megerőltető alpesi vállalkozás. Már korábban is megemlítettem, hogy számomra érthetetlen, hogy a papírforma (pl bergsteigen.com) miért értékeli a valójában könnyebb Haidsteiget (Rax) az Eisenerz/Paffenstein fölé. Személyes tapasztalataim egészen más képet mutatnak. Téves elképzeléssel érkezik Eisenerzbe az, akinek csak a HaHa megmászása lapul a tarsolyában. Itt komoly meglepetések érhetik! Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy HaHán szerzett legitimáció szükséges, de nem elégséges feltétele még e “legkönnyebb” Eisenerz Klettersteignek sem. Ezt tegnap is nyilvánvalóvá vált, miután, beismerem, némileg alábecsültem a kalandot. Abból indultam ki, hogy egyszer már sikerrel abszolváltam az utat, meg a jóval nehezebbre értékelt eisenerzi kletterekkel is köszönő viszonyban vagyok. Hol lehet itt gond?

IMG_2968

Cirmi és Sztefanó a Pffafenstein zászlórúdjánál. Egy lélegzeteállítóan szép panoráma helyszínén.

A gond sajnos ott van, hogy három hetet kihagytam és gyengélkedésem során (mint hírül adtam), teljesen leépültem (a folyamat sajnos villámgyorsan beindul, amint abbahagyod a rendszeres tréninget). Ezt onnan is tudom, hogy hetente felbicózok a Kahlenbergre és a múlt csütörtökön észrevettem, hogy azokon a szakaszokon, ahol feljegyzéseim szerint rendesen csak 120-125 a pulzusom, most percenként 140-t ver a szívem. A hosszútávfutók szokták mondogatni, hogy ahány hét kihagyás, legalább ugyanannyi hét/hónap tréning szükséges az eredeti kondíció visszaszerzéséhez. Tegnaptól ez még nyilvánvalóbban rajzolódik ki előttem. Amiről úgy képzeltem el, hogy majd könnyed sétafikálás lesz, abból egy megerőltető mászás lett.

A beszállóig 750m szintkülönbséget kell jócskán kaptatós terepen legyűrni, amit hosszabb pihenő beiktatása nélkül cirka egy és háromnegyed óra alatt teszünk meg. Az időjárás zavarba ejtő változatossággal kedveskedik, vagy éppen riogat. Amikor kitisztul az ég és napsütésben baktatunk, akkor gyorsan kimelegszünk és igyekszünk gyorsan megválni egy-egy réteg ruhától. Árnyékos, nedves, sáros latyakos részeken dideregünk a ránk izzadt göncökben és a levetett ruhadarabok után sóvárgunk. Nincs ez másként a hegygerincen, mászás közben sem. A hideg drótkötél miatt Cirminek a tenyérkesztyűben mindjárt az elején lefagynak az ujjai és szerencsére az ilyen esetre becsomagolt egészujjas kesztyűre vált. A hegygerincen, ha kisüt a nap, élvezetes a mászás, majd nyitott, szellős árnyékos részeken téli hideget lehel ránk az ég. Később kiderül, honnan a jeges lehelet, tudniillik a környező hegyek hófödte északi oldalairól.

Cirmi a kesztyűben felmelegedett ujjaival rendületlen elszántsággal követ. A HaHán még nehezményezte, hogy a beígért “szellős” kulisszából szerinte csak a fele igaz, addig itt tökéletesen elégedettnek látszik a látvánnyal és a szabad “fílinggel”. Immár csaknem három órája vagyunk pihenés nélkül úton. A legeslegutolsó meredek felszökés alá érve, ahol az ösvénynapló is el van helyezve, még időben megérzem a vészjeleket. Ha még egyet taposok, akkor menten begörcsöl a belső combom. Így aztán korábbi keserűen elszenvedett tapasztalataim azonnali megálljt parancsolnak. Kénytelen kelletlen itt hosszasan elidőzünk és pihengetünk. Cirmi megszid, hogy nem iszom eleget, ami persze tökéletesen igaz, mert majdnem a végénél járva még mindig szinte színültig a tömlőm.  Ezen nyomban változtatok. Beveszem az ilyen esetekre magamnál tartott só tablettát és bőven kortyolgatok hozzá, legalább vagy másfél liternyi italt. Ennyi aztán elég is ahhoz, hogy rendesen felérjünk a zászlórúdig (Fahnenköpfel) illetve a csúcskeresztig.

Fenn a kellemetlenül metsző szél elöl a hegy árnyékában menedéket találva elköltjük magunkkal hozott elemózsiánkat, majd betelve a csodás panorámával elindulunk lefelé a részben behavazott Markussteigen. Ez meglep minket. A lejtő betyáros meredeksége, a hó meg a lazán ülő görgetegek erősen igénybe veszik figyelmünket. Helyenként úgy érezzük, lefelé menni sokkal nagyobb kihívás, mint maga a Klettersteig. Szerencsére a Markussteig drótkötéllel és korlátokkal biztosított alsó szakasza, mely a beszállónál ér véget, kiér a hegy napos oldalára és ezért ott száraz. Valósággal fellélegzünk, amikor majdnem egyórás küszködés után idáig érkezünk. A menet további része szinte eseménytelenül telik el. A parkolóba visszaérve csodálkozunk a rengeteg gépkocsin, mely arra utal, hogy még csak utánunk érkezhetett a csúcsra a hegy szerelmeseinek nagyobb ostroma.

A tanulságok pedig így hangzanak:

  • Soha ne becsüld alá az alpesi ferratákat, még akkor sem, ha már korábban tiszteletedet tetted. Minden kihívás új!
  • Vedd komolyan tested jelzéseit!
  • Ha folyamatosan verejtékezel, igyál eleget még akkor is, ha közben nem érzel szomjúságot.
  • Hosszú túra előtti napon bővelkedj, tobzódj az innivalóban!
  • Őszi (október/november) mászások esetén, különösen árnyékos, északi lejtőkön számolj hóval, jéggel.
  • Rövidülő őszi napok beálltakor fordíts nagyobb gondot a tervezésre és korábban indulj útnak. Estenként a visszaérkezés hosszabb ideig is eltarthat, mint az belátható lenne.
Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Végre mászás!

Három hét kényszerszünet után nagy a megkönnyebbülés. Ismét neki a hegyeknek! Cirmi is alig bírta már kivárni, hogy nekiveselkedhessünk a soron következő kalandunknak. A mai vasárnapon aztán az őszi idő szerencsénkre a legbarátságosabb oldalát mutatta. Így tehát nem állhatott semmi annak útjában, hogy Cirmi a fokozatosság elve szerint, a Hans von Haidsteig arénája után a szerintem legalább egy fokkal technikásabb és igényesebb Gebirgsvereinssteigen is próbát tehessen. Ennek következtében tehát immár harmadszor látogattam el ide. Korábbi híreim itt meg itt találhatóak.

P1080232

Színpompás őszi Hohe Wand. A színültig megtelt zweiersdorfi parkoló

Persze sejteni lehetett, hogy egy aranyszínekben pompázó vasárnapon a Hohe Wandot majd szabályszerűen megostromolják a természet csodáira éhes látogatók. A Gebirgsvereinssteig beszállójánál Magyarország és Csehország vetélkedtek a tömegdíjért. A magyarokat képviselő nagytucatnyi főből álló társaságot sikerült némi szemfülességgel leelőznünk, minekutána a sárga falon beszorultunk egy kínosan evickélő cseh csapat mögé.

Mint megfigyeltem, esetükben az alpesi tanok nem nagyon hullnak termékeny talajra. Volt rajtuk mindenféle kacat, régi fémplakett-fékes kantár, az egyiken habszivacs sisak (ilyen csodadarabot még nem láttam!) a másikon meg éjfekete sí sisak. Mivel a Klettersteig napsütötte déli falán a hőguta ütögette az alá beszorult tulaj fejét, le is vetette. Mit számít a kőomlás! Hullott is rendesen a nyomukban a kőzápor, de egyikük sem méltatta volna az ilyenkor szokásos hangos figyelmeztetésre a mögöttük érkezőket.

Erről jut eszembe az a vicc, amikor az öreg cigány egy kiaggott lovat akar a vásárban elsózni. Az egyik érdeklődő bizalmatlanul méregeti a lovat, majd rácsap a farára, mire az megijed, nekiiramodik és egyenesen nekimegy a szemközti falnak. Te betyár! – fakad ki a vevő – Ez a ló vak! Ó, kigyelmes uram – mondja a cigány – dehogy vak! Bátor!

De vissza a valóságba. A mászás durván 1 óra 25 percig tartott, amiből 20-25 percre tehető az előttünk haladók miatti várakozás. A remek idő és a szép kilátás miatt ez nem okozott különös gondot. Cirmi sikeresen tornázta fel magát az áthajlásokon, amivel kvalifikálta magát a továbblépésre, mely az időjárás függvényében tán még az idén megvalósulhat. Summa summarum, Cirmi szerint is megalapozott volt a szubjektív feltevésem, miszerint a Gebirgsvereinssteig érzékelhetően nehezebb, mint a Haidsteig. A sorrend tehát megalapozott.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Hét perc rettegés

Steve Taylor rámutat a nagybetűvel írott Ego ellentmondásaira. Egyrészt képes a legfantasztikusabb technikai, mérnöki és tudományos bravúrokra, másfelől pedig ugyanaz a túlméretezett Ego, jobb sorsa szánt tulajdonságait ugyanazzal a vehemenciával használja fel a legelképesztőbb szociális egyenlőtlenségek létrehozására, a legválogatottabb elnyomás és brutalitás támogatására valamint a minket éltető ökológiai környezet pusztítására.

Jelen esetben arról hét percről van szó, melynek során a NASA Curiosity névre hallgató önjáró robotot járműve mesterséges intelligencia kizárólagos irányításával gyöngéden landolt a Marson. Az említett hétperces időablakban a földi irányításnak semmiféle információ nem állt rendelkezésére a rendkívül összetett művelet lefolyásáról. Innen a rettegéssel eltöltött hét perc.

image

http://www.jpl.nasa.gov/video/index.cfm?id=1090

Computers and Internet, News and politics Kategória | Hozzászólás

Hóra hangolódás panorámaképekkel

A meteorológusok szerint a jövő héten egy hidegfront nyomán 1500m szint felett már hóesésre is kell számítani. Hogy megkönnyítsem az átállást, felteszek ide néhány éppen összehegesztett téli panorámafelvételemet. Csodáld meg:

Falkenstein2

Legesleglső hótalpas, nyomaim a Falkensteinen, a pad mögött az Obersberg 2012.01.28

ObersbergWinter

Obersberg panoráma, szemben a Schneeberg és a Rax 2012.02.12

Obersberg2

Obersberg panoráma, Schneeberggel 2012.02.12

UnterbergSmall

Unterberg, a távolban a ködtengerből kiemelkedő Schneeberg 2013.01.19

Hiking-Climbing, Hobbies, Photo Kategória | Hozzászólás

Eisenerz panoráma

Már régebben tervbe vettem néhány korábbi felvétel széles formátumú összehegesztését. Mostanra sikeredett, íme, cirka 16 képből és két különböző mászásból (Kaiser Franz Josef Klettersteig és Kaiserschild Klettersteig).

PfaffensteinMax

2012.06.16 Hochblaserről északkelet-keletre pillantva (balról jobbra): Kaltmauer, Pfaffenstein

EisenerzHochblaser

2012.06.16 Hochblaserről délkelet-délre (balról jobbra): Pfaffenstein, Eisenerz Alpen, Kaiserschild

EisenerzHighMax

2012.10.08 Kaiserschildről északra pillantva (balról jobbra) Hochblaser, Kaltmauer, Pfaffenstein, Eisenerz, Eisenerz Alpen

Hiking-Climbing, Hobbies, Photo Kategória | Hozzászólás

Egyperces (17, Lampedusa)

A sziget neve immár legendás. Több száz afrikai menekült lelte halálát Lampedusa partjainál. A túlterhelt hajón tűz ütött ki, majd felborul és elsüllyedt. A hírek csak a szomorú tragédiáról szólnak. A miértekről, az exodust kiváltó okokról nem nagyon illik beszélni. Kínos. Sajnos a legtöbben (a tökjanik) nem is igénylik megismerni a kerek történetet. Megelégszenek rasszista közhelyekkel. “Azok ott – mondogatják – lennének olyan talpraesettek, mint mi civilizáltak… építenék fel végre a maguk jóléti államát,… de ahhoz lusták, buták és vadak… “ Sajnos ki kell mondani, a tömegtájékoztatás nem tesz szinte semmit annak érdekében, hogy ez a nyíltan ki nem mondott, de mindenhol jelenlévő háttérzörej letisztuljon, és helyet adjon az igazságnak. Persze ha utánanézünk, hogy miféle multik tartják kézen a média túlnyomó hányadát, akkor nem is lehet csodálkozni.

MutilatedChildrenFromCongo

Tegyük tisztába! Az afrikaiak tudniillik nem kalandvágyból vállalják a bizonytalan kimenetelű vállalkozás viszontagságait. Menekülnek. Egy felégetett, kifosztott, kisemmizett világból. A tettesek, a nyugati (és most már a sárga, keleti is) imperializmus, a finánctőke, a multinacionális cégek és helyi cinkosai. Brutális szabadrablás folyik immár egy évszázada. Hagyományteremtő kezdeteit és módszereit II. Leopold belga király vezette be (Árnyak Kongó felett). Akkor a kaucsuk volt a menő. Akinek nem sikerült a kiszabott napi adagot begyűjtenie, egyszerűen levágták a kezét (lásd a képet – kattint rá). A belgák ténykedése nyomán Kongóban a falvak végében egyre csak nőttek a fekete kezekből rakott halmok. Becslések szerint ezen felül tízmillióra tehetö a meggyilkolt áldozatok száma, az akkori összlakosság fele! Közben a tettesek jó keresztények lévén, este lefekvés előtt fohászaikban családjaik egészségéért imádkoztak. 

A jelenben sem történnek másként a dolgok, csak a módszerek lettek körmönfontabbak. Annyiban változott a helyzet, hogy most elrettentésül inkább nagy sikerrel egymásra uszítják a törzseket és népcsoportokat, így nem lehet olyan könnyen számon kérni gaztetteiket. Oszd meg és uralkodj!

Azok, akiknek valamelyest számít a téma, legkésőbb az osztrák Erwin Wagenhofer dokumentumfilmjeiből (We feed the world, Let’s make money) értesülhettek, hogy miféle válogatott körmönfontsággal zsigereli ki a fehér arcú imperializmus a kontinenst. A (gyermeki) rabszolgamunkával kitermelt ritkaföldfémek, ásványok, réz, szén, gyémánt töredékei sem maradnak a földrészen. Mert nekünk megkergült idióta civilizáltaknak mindíg a legújabb kütyüszar iPod, iPad, iMarhaságok kellenek! Te is sorbanálltál?

Nemcsak Charles Taylort kellene elítélni a vérgyémántok miatt, hanem a londoni bankokat is. Ezen túlmenően végre egyszerűen csak békében kellene hagyni Afrikát. Nem segélycsomagokat kell osztogatni, hanem fehéreknek és sárgáknak mindenestől kivonulni és betenni az ajtót. Néhány éven belül Afrika újrarendeződhetne, és új esélyt kaphatna önmaga erejéből felállni. Tudom, egy idealista elképzelés. Fájó, hogy pedig működne.

Nem kellene a hollandoknak a harmadrangú fagyasztott csirkét az afrikai országokba exportálni, és akkor nem mennének tönkre az ottani parasztok csirkegazdaságai. Nem kéne az ízetlen spanyol paradicsomot a legnagyobb afrikai piacokon, dömpingáron kínálni és akkor nem menne tönkre a zöldségtermelő parasztság. Nem kellett volna az európai halászflottáknak üresre halászni Szomália egykor halban gazdag vizeit, és akkor most nem lennének kalózok, mert a békés halászok el tudnák tartani családjaikat. Eszükbe sem jutott volna fegyvert fogni! Nem kéne a Shellnek kiszipolyoznia Nigéria olaját, akkor nem lenne megmérgezve Afrika egyik legnagyobb és legbővebb vizű folyójának a deltája. És ez még nem a gaztettek teljes listája. Csak egy kis ízelítő!

Ha mindezt nem követték volna el, akkor a feketéknek nem kellene életük kockáztatása árán is Európába menekülni. De mit számít ez a nagytőkének. Azt hiszed, érdekli a bankárokat és a profitot leső elitet néhányszáz nincstelen tragédiája? Köpnek rá. Inkább pusztuljanak ezrével, teljesen lényegtelen mellékzönge a fuldoklók halálhörgése, ha közben gyarapszik a profit, nemde bár… Rohadt egy rezsim!         

Egypercesek, Humanity, soul, mind, News and politics, The Problem of Civilization Kategória | Hozzászólás

Medical Nemesis

Bármit teszek, évente egyszer-kétszer rám telepszik egyik legjobb ismerősöm (bár ne lenne az), a hörghurut. Ilyenkor mindig eszembe jut Ivan Illich könyve a Medical nemesis, melyben alaposan leveszi a szenteltvizet a modern orvostudományról. Joggal! Fúrni faragni persze tudnak, de ami az ok-okozati összefüggéseket illeti, mély és sötét tudatlanságban tapogatódzik, akár csak a múltbéli boszorkányégető jezsuiták. A hurut és egyéb más kór is fittyet hány a szakma gyakran hangoztatott életmóddal kapcsolatos dogmáira. Az olyanokra, mint a rendszeres testmozogás, sportolás, egészséges táplálkozás, alvás, mértékletes alkoholfogyasztás stb. A könyökömön jönnek ki!

Munkatársam gyakran mesél Kurtról, a szálkás, életvidám, csupa izom, tökéletes egészségnek örvendő hegyi vezetőről, aki élete túlnyomó részét a természetben, sokszor a kék ég alatt töltötte. Utoljára 52 évesen néhány hegymászót kalauzolt Svájcban a hírhedett Eiger északi falán (lásd a képet), majd hazatérte után egy nappal szívinfarktban elhunyt. Hol van az a fehérköpenyes sarlatán, aki ezt megmagyarázná?

eiger_nordwand

Gyönyörű! Fennséges! Az Eiger északi fala.

Jegyezzem még meg, Kurt esete nem egyedi, sőt eme sablon antitézise is elég gyakori. A túlsúlyos kanapékrumplikról (couchpotatoes) beszélek, akik két zsíros falat között csak az illemhelyre menni állnak fel a TV elől. Ja és ami a fontos, hogy ezek soha nem betegek. Amikor másokat az influenza átka veri, ők még csak nem is tüsszentenek.

Mióta eszemet tudom, a felső légúti hurutomnak is mindig és minden alkalommal teljesen mindegy volt, hogy milyen állapotban talált, hogy erős vagy éppen gyenge voltam-e, hogy sportoltam-e avagy hetekig csak seggeltem, hogy húst ettem-e avagy csak zöldséget. Végigmasírozott rajtam, mint fűnyíró a friss pázsiton. Számtalan futóversenyre való felkészülésemet tette már tönkre. Kifejezetten olyankor is, amikor például több hónapos eredményes edzés nyomán kicsttanóan remek formába katapultáltam magam. Biztosnak éreztem egy új személyes csúcs megszületését. Aztán bekopogtatott…

Fázisai a következők:

  • 1.-3. nap. Kezdet. Torokfájás. Ej, mi a kő tyúkanyó! Reménykedés, hátha elmúlik az ebadta!
  • 4.-6. nap. Első fázis, fokozódó levertség. Hát nem múlt el! Száraz fulladásos tünettekkel álmatlanul átköhögött éjszakák. Esetenként hőemelkedés, ritkábban láz.
  • 7.-9. nap. Második fázis, teljes rekedtség, testi legyengülés, lassan felszakadozó stabilizálódó köhögés. Esetenként nátha, orrfújás.
  • 10.-17. nap. Harmadik fázis, szövödmények, visszaesés, mély hörgőtáji köhögés rohamokban.
  • 18.-21. nap Befejezés, jobbulás, hosszan elhúzódó felépülés.

Ha valakinek lenne ezzel kapcsolatos jótanácsa, szívesen meghallgatom.

Health, Humanity, soul, mind Kategória | 1 hozzászólás

Egyperces (16, válsztásokról)

Két kalap szar közül Te melyiket választanád? Körülbelül így lehetne röviden jellemezni a hétvégén Ausztriában megtartott parlamenti választásokat. Egy igazi alternatívák nélküli szórakoztató bohózat, melynek nincs és nem is volt tétje, csak füstje. Mert elvileg teljesen mindegy kik a nyertesek. Marad a megszokott “business as usual”, azaz a “minden úgy jó, ahogy volt” és “mindennek így is kell maradnia”.

Miért is lenne másként, amikor valamennyi szereplő a piacorientált, kapitalista fogyasztói társadalmi rendszer elkötelezettje. Hipnotikus álomba szenderült bábok, akik nem látják, vagy nem akarják látni a globalizált világ valós problémáit, az egyre hangsúlyosabban kirajzolódó ökológia apokalipszis jeleit (pl. IPCC jelentés). Olyanok, akik szellemi, spirituális és intellektuális korlátoltságaik miatt nem veszik észre a lábaik alatt vészesen korhadó pódium nyekergését.

Szerencsére egyre többen vannak azok, akinek a figyelmét mindez mégsem kerüli el. Így történhetett, hogy 1945 óta először, a legnagyobb párt a nemválasztók pártja lett, messze lekörözve az egyébként hivatalos nyertest. Ez azért is érdekes, mert öt évtized tapasztalatai szerint a rossz időjárás kedvezően hat a voksolókra és ilyenkor általában többen járulnak az urnákhoz. Hja, kérem, Ausztria a túrázók országa! Senki sem szalasztana el egy csodálatos napsütéses csúcsostromot holmi választások miatt. Nos, az elmúlt vasárnap egyértelműen NEM hozott túraidőt. A szavazók egyharmada mégsem adta le szavazatát. Vajon miért?

Freda Meissner-Blau, az osztrák zöldek karizmatikus megalapítója a Standardban hangot adott kétségeinek és elmagyarázta. Legszívesebben ő maga is távol maradna a választásoktól, de ezt nem teheti, mert azon generációhoz tartozik, mely még a választójogokért harcolt. Szerinte Ausztria egy megrögzött pártállam, a politikusok alapvető magatartása a gyávaság. Ha csak tüsszent egyet a nagytöke, ők máris ágyba bújnak a rémülettől (“Wenn das Finanzkapital niest, legen sie sich schon ins Bett vor Schreck”). A választási hadjárat csak hulladékot hozott (“Makulatur”). Az igazi nehézsúlyú, megoldásra váró problémák megszólítása teljességgel elmaradt (“nichts von Relevanz besprochen”). Milyen igaza van….

Egypercesek, Humanity, soul, mind, News and politics, The Problem of Civilization Kategória | 2 hozzászólás

Valóságshow

Verőfényes, csendes őszi szombat. Kék ég, szokatlan nyugalom. A napsütötte teraszon piros és lila muskátlik virítanak. Mellettük két hatalmas cserépben trombitavirág ágaskodik az ég felé. Az egyikben hetek óta bontogatja illatos szirmait a halványrózsaszínű. A sárga még késlekedik, mint általában. Hosszúkás bimbói már egy hete megjelentek és napról-napra kövérednek. Bármikor kifakadhatnak. Itt-ott friss szellő lebbenti a növények nagy leveleit. Az elviselhetetlen nyári hőség már a múlté. Jól beöltözve pihengetek egy nyugágyban és élvezem a napsugarak langyos simogatását. Számomra szokatlan csendélet.

Gyengélkedem. Időnként görcsbe rándít a köhögés. Kényszerpihenőm közben ábrándozom. Azon tűnődöm, vajon merre járnék éppen, ha nem vett volna le a lábamról a hűvös frontokkal érkező hörghurut. A Hoyosssteigen, vagy a Gaißlochsteigen, vagy a Gustav Jan Steigen, vagy a Preinerwandsteigen vagy a Großer Wildkammon, vagy Cirmivel valamely karizomszaggató Klettersteigen?

Sejtéseim vannak csak afelől, hogy miként törhetett rám a kedden enyhe torokfájással kezdődő nyavalya. A múlt vasárnapi mountainbájkozásom alkalmával a Wildsauban egyhajtásra legördített jéghideg korsó sörre gyanakszom. Ki voltam facsarva és túl mohó voltam. Az utolsó korty után már éreztem, hogy teljesen elfagyasztotta a torkomat.  Jól esett! Megártott? Vagy a vonaton, amin naponta munkába zötykölődöm szippantottam volna be a végzetes vírusokat? Tulajdonképpen most már mindegy. Türelemmel ki kell várnom a végét…

Health, Hobbies Kategória | Hozzászólás

Kaltenleutgeben és lainzi vadaskert körút (MTB)

A sár egy nagyon jó fajta lucsok. Tudniillik könnyű hideg vízzel és kefével eltávolítani. Tegnap a bringámról vagy kétkilónyit csutakoltam le, ezzel új fejezetet nyitva a hegyi biciklizéseim ifjonti történetében. Ehhez csatolhatom első szerencsés kimenetelű bukásomat is (állítólag nem is igazi mountainbájkos aki még nem csókolódzott az anyafölddel). Miután ilyesformán sikerrel meghemperegtem a sárban, a különbségek felsőbb és alsóbb testrégióim között eltűntek. Nem is beszélve a bringáról, mely szegény immár kormánytól pedálig vastag sárbevonattal kényszerült szolgálni a hazafelé vezető úton.

 LainzerTiergarten_2D  LainzerTiergarten_3D

 LainzerTiergartenProfil - Copy

A táv (Bécs-Rodaun, Doktorberg, Glasgrabenwiese, Hacking, Adolfstor, Lainzer Tor) cirka 42 km, 1060m szintemelkedés, bruttó 4:00 óra

Az elmúlt alkalommal megtetszett a Parapluie körút, meg a környék dimbjei-dombjai, de a kiruccanás nem merített ki igazán. Úgy éreztem rengeteg feles energia maradt még a végére a tartalékban. Nosza, miféle utak vannak még a környéken? Olyanok, mint Kaltenleutgeben-Strecke, meg Pappelteich-Strecke. Sajnos valamennyi rövid, alig több 20 kilométernél. Aztán itt van még a közelben, picivel északabbra a Lainzer Tiergarten–Strecke is. Úgy döntöttem tehát, hogy ezeket kombinálva, kihozok egy rendes körutat. Konstatálhatom, ez maradéktalanul sikerült.

Ismét csak a csendes Willergasseböl indulok (itt úgy tűnik, mindig akad parkolóhely az út szélén). A táv elsö negyede a Parapluie körút ellenkező irányú bejárásával kezdődik, majd Breitenfurtnál elhagyom a Parapluie vonalát és északnak fordulok, hogy a lainzi vadaskert alá érjek. A Parapluie, a Keltenleutgeben és a Pappelteich nem technikás útvonalak, inkább csak kitartást igényelnek. Ezzel szemben a lainzi vadaskert betonkerítése mentén kívülről haladó keskeny útvonal csíkja kiérdemli a technikás ösvényeket kedvelők őszinte csodálatát is. Különösen azután, hogy az ég csatornái az előző napon, szombaton, órákon át áztatták a terepet. Minek következtében az erdő árnyékos tövében egyes szakaszok ingovánnyá változtak, máshol időszakos patakok átláthatatlan zavaros víztükre teszi bizonytalanná az átkelést.

De ez még mind semmiség! Az útvonal legmagasabb pontjáról (520m) történő meredek leereszkedés (lásd pirossal jelölve) teszi fel a koronát a kalandra. Ilyet még nem pipáltam! Meglehet, önmagában a lejtő még nem is lenne olyan rettenetesen nagy kihívás, de az említett sikamlós, sáros viszonyokkal párosítva mégiscsak az. Érdekes megtapasztalni, hogy néhány helyen miként lehet blokkoló hátsó fék ellenére is lefelé gurulni (az első fékkel viszont jobb csínján bánni)!

A zamatot megadó fűszerek pedig a váratlan és beláthatatlan kanyarok kuszaságából, a fák kiálló sikamlós gyökereiből, valamint az talajt bőven borító öklömnyi és gyermekfej nagyságú sziklákból tevődnek össze. Amilyen vad terepet Természet Anya össze tud kotyvasztani, mégpedig egy nagyváros területén (mert ez még/már nem Alsó Ausztria), az kifejezetten fenomenális!

Igazi küzdelem előrehaladni! Aztán holtpontról bukom. Egy meredeken lejtő kanyar előtt kifarolva fékezek le, hogy betekintsem, mi rejlik a fordulaton túl. Az utat derékszögben keresztező pozícióból próbálok újraindulni és rögvest megbillenek, elvesztem az egyensúlyomat. A sárban fürdőzésen és néhány jelentéktelen horzsoláson kívül semmi ok az aggodalomra.

A vadaskertet északról megkerülve, a visszafelé vezető észak-déli szakaszon észreveszem, hogy innivaló tartalékaim a tervezettél gyorsabban fogynak. Ennek legfőbb oka a kora délelőtti zimankót felváltó, egyre bátrabb és főleg egyre melegebb napsütés lehet. Nem utolsó sorban pedig a lábaimban egyre csak gyűlő szintemelkedések méterei. Beismerem, hogy egy icipicit alábecsültem a kerülőt. A problémát a túra 36.-ik kilométerén  található a Wildsauhoz (Vaddisznóhoz) címzett fogadó (vagy inkább borozó) oldja meg, ahol egy hajtással lenyomok egy korsó “elektrolitot”. Ennek következtében azonnal új erőre kapok.

Megjegyzem, nem igazán értem, hogy miért silány a vendéglő kínálata, miért lehetetlenül barátságtalan, komplikált az (ön-) kiszolgálás, amikor pedig jó helyen fekszik, szép kerthelységgel megáldva. A Wildsaut bármely hegyi menedékház lekörözi, ha csak az olyanokra gondolok, mint a Fischerhütte, Göllerhütte vagy a Friedrich Haller-Haus, hogy csak néhányat említsek.

Ezúttal a táv rendesen megcsapolta energiatartalékaimat. Nem lehet panaszom. Szívesen jövök ide újra, de inkább csak akkor, ha száraz az erdő. A sárban kúszásból egy darabig kibántam magam.

Biking, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás