A Holdra utazó asztronauták életét gyökeresen megváltoztatták, az út során szerzett különleges és misztikus tapasztalatokat. Érdemes erről szólva elgondolkodni azon, hogy milyen kritériumok alapján választották ki az űrutazásra alkalmas pilótákat. Ők egy olyan rostán estek át, mely csakis a legjobbakat, a legügyesebbeket, a legokosabbakat a legtehetségesebbeket engedte át. És mégis, vagy talán éppen ezért voltak fogékonyak olyan üzenetek és információk iránt, melyek az említett változásokhoz vezettek.
Mivel egytől egyig egészen különleges emberről van szó, nem lehet a dolgok későbbi menetét holmi egyszerű kulturális élménysokkal magyarázni. Egyes szkeptikusok ugyanis úgy vélik, a Holdon eltöltött idő puszta ténye volt több mint meghatározó. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen tényező is közre játszhatott, de itt nem a szomszéd Mari néne hídon túli kalandjáról van szó, hanem módszeres rendszerességgel kiképzett profik élményeiről, akiknek a legváratlanabb és legádázabb helyzetekből is szinte kötelességük volt jól kivágni magukat.
Itt van példának jó okáért Edgar Mitchell, az Apolló 14 űrhajósa, aki arról számol be, hogy testének minden egyes porcikáját, mondhatni molekuláris szinten járta át, hatotta át egy különleges, mindenhol jelenlévő erő és egy rövid pillanatra bepillantást nyert az univerzum titkaiba (angolul Ephiphany). Ha ezt a kertjében kapálgató Mari néni mondja, akkor tán mosolygunk egyet és tesszük tovább napi dolgainkat. Mosolygunk megbocsátó lenézéssel még akkor is, amikor hasonlóan meghatározó tapasztalásról beszél Jean Liedloff a Kontinuum elv című könyvében, avagy Robert Wolff az Ősi tudás című munkájában. Ám, egy Edgar Mitchellt jó lenne komolyan venni, főleg akkor, amikor szimptomatikus, hogy valamennyi holdutazó társával egyetemben, úgymond ezoterikus tapasztalások birtokában értek Földet (lásd a könyv borítólapját). A tudomány itt teljesen tanácstalan és szokott zavarában anomáliákról beszél, melyek sehogyan sem látszanak jól beleilleni civilizált képzetvilágunkba. A NASA mintha szégyellné is, hogy a legkiválóbb és legfelkészültebb pilótái fordítottak hátat karrierjüknek.
Másfelől pedig éppen a részecskefizika az, mely az utóbbi évtizedek kutatásai alapján lándzsát törhet Edgar Mitchell és társai mellett. A kvantumfizika Max Planck és Albert Einstein óta folyamatosan sokkolja a kutatókat és egy sereg olyan új ismeret birtokában vagyunk már, melyek egyenként is gyökeres szemléletváltást eredményezhetnének – sajnos az erre utaló jelek egyelőre még igen csak ritkák, bár kétségtelenül rügyezőben vannak.
Itt van mindjárt jó példának jó okáért a nulla pont energia (Zero point energy) mely nevét az abszolút nulla fokról kapta. Mínusz 273.15 C fokon ugyanis elvileg minden mozgásnak meg kéne szűnnie és az anyagnak, illetve mindennek, ami az anyagot alkotja, energia hiányában úgymond „bálvánnyá” kéne merevednie. A kutatók azonban felfedezték, hogy nem azt teszi. Még az abszolút nulla fokon is létezik az energia egy bizonyos tömény formája, mely elemi részecskéket tart mozgásban. Hol egyesülnek, hol pedig szétválnak, információt közvetítenek és hullámokat keltenek. A hullámtér pedig a nullpont tér, mely az anyag stabilitásáért felelős. A lényeg abban rejlik, hogy a vákuum, a csillagközi tér nem üres, nem is a semmivel van kitöltve, hanem csordultig telt a nullpont-, más néven vákuum energiával, az járja át.
A tér nem csupán energiák kusza gyülekezete, hanem valami olyasmi, mint a világegyetem információs sztrádája. Átjár mindent és folytonos kölcsönhatásban van mindennel. A testünkkel, a körülöttünk lévő tárgyakkal, a természeti világgal, a bolygókkal és csillagokkal. Minden mindennel összefügg.
Ahogy Ran Prieour oly szépen megfogalmazta „…a valóság olyan, mint egy álom, melyben az álmodók elképzelhetetlen mélységeket járnak be. Te és én olyanok vagyunk, mint a kéz ujjai, melyek nem is sejtik, hogy valahol létezik a test, és ezek a testek olyanok, mint más nagyobb ujjak, melyek valahol a rejtett mélységekben egy még hatalmasabb testből nőnek ki.” A kvantumfizika ismeröi meg tömör egyszerüséggel úgy fogalmaznak, hogy meglehet az univerzumunk és az élet, a nulla pont tér egy bizonyos vetülete.
A nulla pont térben megbúvó mérhetetlen tudás úgy tűnik elérhető az ösztönök rejtélyes szintjén. Eleink, az emberiség korai békés korszakában közvetlen érintkezésben álltak a tudás forrásával, valahogy úgy, mint amikor a fecskék visszatalálnak szülőfalujukba, annak a bizonyos háznak az eresze alá. Vagy mint amikor termeszek kollektív munkával megépítik légkondicionált váraikat, meg amikor a hangyák, háziállatokat tartanak és egy kinevezett sztár-építész nélkül is koordinált, egymásba fonódó tevékenység nyomán létrehozzák zegzugos városállamaikat. Vagy mint amikor a halraj egyetlen szempillantás alatt szinkronmozgást hajt végre és egy gondolatnyi idő alatt változtat menetirányt. Meg egy kicsit olyan is ez az egész, mint a természet ölén élő népek tudása, melyről mi azt hisszük a klasszikus „try-and-error” (azaz próbáld mindaddig, amíg sikert nem érsz el) eredménye. De ők ezen csak jót szórakoznak, hiszen mindig is tudták, mely növény a hatásos fogamzásgátló, mely csillapítja a lázat vagy a vérzést, és hogyan, miképpen kell kikeverni öt-hat alapanyagból a vérmérgezés elleni gyógyszert. A mi kultúránk sajnálatos hozzájárulása a sztorihoz abban is lakozik, hogy jól végzett dolgunk következtében egyre kevesebb hírmondója marad az ilyen ősi tudásnak.
A paradicsomból való kiűzetésünk, valószínűleg, éppen ennek az elemi kapcsolatnak a megszűnésére is utalhat. Amikor ugyanis az emberiség egy bizonyos kultúrája konok makacsságból megszűnt követni, az átfogó szellemvilágból, a nulla térből származó, ösztönös sugallatokat, és a saját ítéletalkotó és analitikus képességeire bízta magát.
Rövidre fogva a szót, úgy tűnik, most utolérhet minket sorsunk, és szembetalálkozhatunk azzal a mágikus szellemi erővel, melyet egykor megtagadtunk. Ez az, amit Daniel Quinn úgy nevez, az Új Reneszánsz.
A tisztánlátás és a történelmi, szociális, hatalmi összefüggések megértése különösen fontos egy olyan zavaros korban, amikor a tévinformáció, a tudatos elbutítás és szellemi-fizikai kizsákmányolás szinte minden fellelhető, egyszerű és körmönfont, tudományos és ezoterikus eszközt bevet gazdasági-hatalmi pozíciói fenntartása, stabilizálása és kiépítése céljából. Ennek köszönhetően a mai nyugati társadalom átlagpolgára tudtán kívüli áldozata egy degeneratív szellemi fejlődésnek, melynek kizárólagos célja a kritikus gondolkodás elfojtása, a lojális, nem sokat akadékoskodó fogyasztó kinevelése, aki valós viszonyain és reális szükségletein felül költekezik, hogy így gyorsan és feltartóztathatatlanul kerüljön ebek harmincadjára, pszichéje felőrlődjön, szabad akarata megsemmisüljön a felhalmozódott és visszafizethetetlen adóságok terhei alatt. Így válik ugyanis tökéletesen irányíthatóvá és ellenőrizhetővé, következésképpen politikailag ártalmatlanná. A teljes szellemi lezüllésben gyakran vállal észrevétlenül is oroszlánrészt a szórakoztatóipar és ezen belül is az irodalom, a könyvpiac. Ilyen szempontból tennék ma említést két homlokegyenest különböző könyvről, melyeket épp a napokban volt szerencsém elolvasni. 
Sztefano-Space 