Hohe Wand (Kleine und Große Klause)

A kb. négyórás túra Dürnbachból, a már évekkel ezelőtt bezárt (ehemalige) Nazwirt nevű vendéglő melletti parkolóból indul. Itt mindjárt könnyen el lehet véteni az út kezdetét, ugyanis a Hohe Wand irányába vezető keskeny és kaptatós ösvény az országút átellenes oldalán, a buja vegetáció mögött búvik meg. Célom a Kleine Klause szurdok, mely a plató tetejére visz.

A szorosban a szokásosnál valamivel nagyobb odafigyelés szükséges, ugyanis egy meredek sziklafalon kell feljebb jutni. A fejem fölé meredő sziklafalba vert sikamlós felületű U-vasak és fogódzók segítségével mászom. Már-már azt hiszem, erre a madár se jár, mikor gyerekhangok ütik meg a fülem. Egy hegymászó család edzi ötéves forma ikreit. Az apuka fent biztosít. A kötél végébe lenn becsatolja magát a gyerek. Az anyuka követi. Ezt megteszik háromszor, fel és le. Nem várom meg a procedúra végét. Egy alkalmas helyen kikerülöm őket.

A heveny kalóriaégető kapaszkodásnak gyönyörű napfényes panoráma a gyümölcse. A csúcson (Waldeggerhuas 1004 m) szokás szerint beiktatok egy pihenőt és pótlom a folyadékvesztést. A kékkel jelzett erdei úton érem el a Disznóárkot (Saugraben). Innen folytatom az ereszkedést a Große Klause szurdokon át. Itt ugyan több sziklafal is utam állná, ha nem lennének rendes vaslétrával ellátva.

Szóval ez a túra még nem minősül hegymászásnak, de már itt-ott tarkítják ilyen jellegű elemek is. Annak, aki már megmászta a Mt. Blancot, tök unalom, viszont aki még soha nem próbált saját erőből függőlegesen felfelé (utána meg lefelé) kapaszkodni egy sziklafalon, annak egész érdekes kihívás.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Estimese

 

Az, ami a Mexikói öbölben történik, nem meglepő. A probléma és a minta, amire az egész épül, már régen le lett jegyezve, sőt neve is van. Úgy hívják externalizáció (lásd pl. Joel Bakannál) azaz, a saját magad okozta költségek és problémák másra, idegenre, mindegy hogy kire (leginkább balekokra) történő teljes áthárítása. Erre szleng-magyarul van több jobb szó is, de nem írom le… Egyszóval, ha az építkezési törmelékedet az erdő alatt fordítod ki, a fáradt olajad a lefolyóba öntöd, és nem szortírozod a szemeted, hangoskodásoddal nem vagy tekintettel a szomszédaidra, akkor tulajdonképpen semmivel sem vagy különb, mint a BP. Semmivel! Te kicsiben itt, ők nagyban amott.

Ami a romlásba viszi ezt a világot, az egy kultúra, egy kultúrában kialakult (már-már természetesnek nevezhető) magatartásforma, mely egyébként csak a pszichopatákra jellemző. Ennek következtében, ha egy fiatal szülő ma valami hasznosat és jót szeretne kívánni újszülött gyermekének az “előbbre jutáshoz”, akkor azért imádkozik, hogy pszichopata legyen belőle. Hidd el, ez a világ kifejezetten nekik való. Nem véletlen, mint tanulmányok bizonyítják, hogy éppen a sikeres menedzserek között van az átlagmegoszlásnál is sokszorosan több pszichopata.

Tudniillik, arra csak egy ilyen tud rábólintani, hogy lefúr mélyen a tengerfenék alá, azzal a kifejezett céllal, hogy olajt hozzon fel, miközben teljes a tanácstalanság az esetlegesen adódó hibák elhárítására vonatkozólag. Az ember ugyanis azt hinné, hogy tudják, mit csinálnak és már ideje korán begyakorolták a megfelelő eljárásokat az esetleges hibák gyors és hatékony elhárítása céljából. Mint például ez az űrutazások esetében szokásos. Tudniillik amint előáll egy nem sok jóval kecsegtető helyzet, máris előveszik a megfelelő forgatókönyvet és a szerint járnak el. Tehát valaki még a bevetés előtt végigment egy listán, mely a lehetséges balul ütős helyzeteket sorolja fel. Mint kiderült, a BP-nek és gyaníthatóan más olajtársaságnak sincs ilyen terve, mert ha lett volna, gyorsan véget vethettek volna az olajömlésnek. Csak a helyzet az, hogy a balesetet követően mind a mai napig folyt az improvizáció. Mikor azt mondtam, csak egy pszichopata vállalkozik ilyesmire, helyesbítenem kell, mert csak egy vagy több pszichopata engedi meg emezeknek, hogy ilyet tegyenek.

Nyilván a civilizált ember egyik főági mutációja a pszichopatizmus és a kemény, kegyetlen agresszió. Láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy miként nemesítettek ki az oroszok mintegy ötven generáció után, vad és agresszív rókákból kezes háziállatokat. Tudniillik ezek az ezüstrókák borzasztóan harapós jószágok, de minden századik szelíd (valószínűleg lökött egy kicsit). Nos, az oroszok ezeket a szelídeket párosították egymással és több évtized után lett nekik kezes bárány ezüstrókájuk. A civilizált emberrel szerintem ez pont fordítva történt. Valamikor több évezreddel ezelőtt a törzsekben, nagy családokban élő emberek matriarchátusba szerveződve, azaz egymással és környezetükkel alapvetően békében éltek. Ez fejlődéstanilag jól megmagyarázható, ugyanis csak együttes erővel tudtak túlélni. Az individualista bajkeverőket, hamar kiebrudalták és így nem is nagyon lehettek utódaik, azaz genetikailag sok ezer éven át a szociális kapcsolataikban az egymást segítők a kooperálók szaporodtak tovább. Mígnem az emberiség történelmében eljött egy olyan szörnyű korszak, amikor valami okból (erről már korábban többször is írtam – lásd pl. James DeMeo, Daniel Quinn, stb.) az agresszív individualisták, az érzéketlenek, azaz a pszichopata jegyekben bővelkedőek egyszerre csak (túlélési) előnyben részesültek. Nos, ezek aztán elég gyorsan és nagyon hatásosan elkezdték tömegesen kiirtani a békeszeretőeket (pl. az indiánokat) és ez olyannyira jól sikerült nekik (a fehéreknek), hogy mára túlnyomóan ők uralják, irányítják pszichopata világukat, melyet elneveztek nyugati civilizációnak. Ennyi volt a mese mára…

Uncategorized Kategória | 2 hozzászólás

Széllel szemben

 

Amennyiben még nem tudtad volna, Jerzy Miller a lengyel belügyminiszter megtalálta és vitézül a nevükön nevezte az árvízért felelős tetteseket. A tragédiát ugyanis a hódok okozták. Igen, jól értetted, ezekről a rettenetes és kegyetlen fenevadakról van. Már a kinézetük is hátborzongató! Néhány szakértő (ez a kedvenc szörnyszavam, tudniillik a “szakértő”) ezt azonban kétségbe vonja, és szerintük a gátakban alagutakat építő mezei egerek a bűnösök.

A hódok és pockok ellen az a vád, hogy fajuknak megfelelően viselkednek, amivel is halálos bűnt követtek el az ember ellen. Következésképpen, elkerülhetetlen teljes megsemmisítésük. Amint vége az árnak, máris megindulhat mind a hódok mind pedig az egerek elleni irtó hadjárat. Így kell móresre tanítani az ebadtákat! Egyébként is mindent likvidálni kell, ami valamiképpen nem tartozik közvetlenül a jól ellenőrizhető táplálék- és profitszerző lánchoz.

Az embert, akarom mondani a civilizált embert, semmiképpen sem terheli felelősség semmiért, hiszen derék módon gátakat is emelt a folyóktól nagy stílben elrabolt, egykor még árterületnek számító térségekben. Az már csak részletkérdés, hogy folyamatosan ignorálja az élet törvényeit, és hogy arrogáns életvitelében teljesen elfejtette, mit jelent összhangban élni a természettel és olyan ártalmatlannak lenni, mint egy varjú, vagy egy róka, vagy akarom mondani egy hód. Nekünk okvetlenül széllel szemben kell pisálnunk, és ha levizeltük magunkat, akkor persze a szél a bűnös – ugye világos a dörgés.

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Dürre Wand

 

A túra átlagos időtartama 4 óra, eltévedve és látogatást téve egy be nem tervezett hegytetön is, összesen cirka 5 óra. De kezdjem az elején, azaz Frohnbergben, mely alig néhány házból és gazdasági udvarból áll csak. Északi irányból (Oed) érkezve Miesenbach községben kell az országútról jobbra lekanyarodni. Egy tábla jól látható nagy betűs felirata jelzi a Dürre Wand irányát. Az útikönyv a Szép Kilátás (Gasthof zur Schönen Aussicht) névre keresztelt fogadó parkolóját ajánlja kiindulópontnak (550m). Ilyen  fogadót azonban hiába kereresnél, valószínűleg átkeresztelték (Berghotel Postl) és egy ott elhelyezett tilalmi tábla szerint csak fogyasztó vendégek gépkocsija számára van hely. Mivel a fogadó udvara egyébként is dugig telve autókkal (mi a szösz?), némi tanácstalan tétovázás után visszafordulok és vagy száz méterrel lejjebb, egyszerűen az út szélén parkolok le (több más sorstársammal egyetemben).

DürreWand3_ OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az idő kellemes, itt-ott kisüt a nap is. Jó illatú fenyőerdőn keresztül emelkedik mérsékelten az út nyugat- délnyugati irányba. Szerencsétlenségemre eltévesztek egy leágazást. A leírás úgy tűnik stimmel. Nekiveselkedem a meredek kaptatónak (lásd a piros vonalat). Gyanús, hogy nincs jelzés a fákon. Még gyanúsabb, hogy egyszerre csak eltűnik az út is és egy mezőn találom magam, valószínűleg a Martersbergen (918m). Közben csöpög rólam a verejték. Belátom, hogy eltévedtem, gyerünk hát vissza. Lent a széles úton egy párral találkozom és óvom őket az iménti letérőt választani. Azt hiszem férj feleség, de helyreigazítanak, fiatalos mama és fia állnak előttem. Tanakodunk. Előkerül az útikönyv (Wiener Hausberge) és felolvassuk a megfelelő bekezdést, mely elvileg pontosan ráillik erre a hamis kaptatóra. Végül belátják, hogy bárhol legyen is a leágazás, ez itt (fenti kép), biztos nem az

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tovább haladva a szélesebb erdei úton aztán megtaláljuk a piros-fehér és kék sávokkal jelzett helyes letérőt. Ha ők nincsenek, biztosan elvétem. Nehéz felismerni, mert a fakéregre felvitt festék halvány, megkopott, az ösvény keskeny, a fenyőerdő árnyékában nehezen kivehető. Innentől kezdve ismét meredek kapaszkodás következik fel a Dürre Wand gerincére. A nagyszerű panoráma kárpótol a fáradalmakért. Mivel késésben vagyok, nincs már semmi kedvem ellátogatni a közeli Tabler barlangba (Tablerhöhle).

A Plattensteinen (1154m) felállított kereszt tövében friss szél szolgál hátszárítással. Jól esik hát gyorsan betérni és megpihenni a kereszt alatt néhány lépésnyire fekvő Gauermannhütte fogadóba. Egy spárgaleves és némi folyadékpótlás után megkezdődhet a túra befejező szakasza, a leereszkedés. Egy idősebb úr verődik hozzám és hallgatom történeteit. Érti és beszéli is a szláv nyelvek legtöbbjét, megtudom, a neje Kassán született. Ungerberg környékén aztán elválunk, betér egy házba, ismerős lehet ott. Egy sáros erdei csapáson érek vissza Frohnbergbe.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Lehülés vagy továbbra is melegedés?

 

Miközben a hűvös és nedves május gyorsan feledteti a klímaváltozással kapcsolatos aggodalmakat, érdemes egy rövid pillantást vetni a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) 2010. januártól áprilisig terjedő összefogó jelentésére, melyből kiderül, hogy a feljegyzések kezdete óta ez a négy hónap volt minden tekintetben a legmelegebb. A mellékelt térképen a piros pöttyök azokat a területeket jelzik, ahol az átlagosnál jóval melegebb időjárás uralkodott (a legnagyobb eltérést +5 C fokot az egészen nagy pötty jelenti) illetve azokat a területeket ahol az átlagosnál hidegebb volt (kék pöttyök).

A szárazföldek és az óceánok felülete januártól áprilisig átlagosan 0.69 C fokkal volt melegebb. Az 1971-2000 évek átlagához viszonyítva április egymaga csúcsot állított fel +0.76 C fokkal . A szárazföld átlagosan 1.29 C fokkal haladta meg a 20. század átlagát. Utánanéztem a ZAMG ausztriai adatai alátámasztják a NOAA jelentését – ha tudniillik a közép európai pöttyöket vizsgáljuk.

NOAA_Jan-Apr2010 NOAA_map-blended-mntp-201004
Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Két könyv

 

A tisztánlátás és a történelmi, szociális, hatalmi összefüggések megértése különösen fontos egy olyan zavaros korban, amikor a tévinformáció, a tudatos elbutítás és szellemi-fizikai kizsákmányolás szinte minden fellelhető, egyszerű és körmönfont, tudományos és ezoterikus eszközt bevet gazdasági-hatalmi pozíciói fenntartása, stabilizálása és kiépítése céljából. Ennek köszönhetően a mai nyugati társadalom átlagpolgára tudtán kívüli áldozata egy degeneratív szellemi fejlődésnek, melynek kizárólagos célja a kritikus gondolkodás elfojtása, a lojális, nem sokat akadékoskodó fogyasztó kinevelése, aki valós viszonyain és reális szükségletein felül költekezik, hogy így gyorsan és feltartóztathatatlanul kerüljön ebek harmincadjára, pszichéje felőrlődjön, szabad akarata megsemmisüljön a felhalmozódott és visszafizethetetlen adóságok terhei alatt. Így válik ugyanis tökéletesen irányíthatóvá és ellenőrizhetővé, következésképpen politikailag ártalmatlanná. A teljes szellemi lezüllésben gyakran vállal észrevétlenül is oroszlánrészt a szórakoztatóipar és ezen belül is az irodalom, a könyvpiac. Ilyen szempontból tennék ma említést két homlokegyenest különböző könyvről, melyeket épp a napokban volt szerencsém elolvasni.

Dan Brown, Az elveszett jelkép című kalandregénye nem minősíthető teljesen ártalmatlannak a krimik és hasonszőrű szellemi ürülék csoportjában. Azért nem, mert a lebilincselően izgalmas történetnek komoly és vaskos ideológiai üzenete van, miközben nehéz fajsúlyú témák vegyülnek híg levessé a dinamikus forgatagban. Ez a könyv gyakorlatilag a szélsőjobboldali, agresszív imperialista ideológia harsonája, az egyetlen helyes kapitalista út és a tudományos-technológiai haladás szócsöve. Brown üzenete a szubjektív idealizmus féligazságokra épített propagandisztikus gyöngyszeme, mely azt sugallja, minden ember egy földön járó isten-jelölt és létének egyetlen célja van, az apotheosis, azaz az istenné válás. Ez az ideológia teljes mértékben megfelel a civilizáció preferált áramlatainak mely egy megfoghatatlan hamis virtualitásra (istenné válás, üdvözülés, stb.) irányítja a (pór-) nép figyelmét, miközben tudatosan elszigeteli az egyént, az öt körbe vevő, élő, valós természeti világtól.

A könyv az Egyesült Államok megalapítóinak kritikátlan ódája, többek között George Washington egekig történő magasztalása. Egyetlen utalás kivételével, miszerint a kapitóliumot fekete rabszolgák építették, Dan Brown hazafias ódájában a történelmi hitelesség több szempontból is csorbát szenved. Nem tartja fontosnak megemlíteni azt a mégsem teljesen elhanyagolható tényt, hogy az Egyesült Államok első elnöke kora egyik legnagyobb rabszolgatartója volt, az indiánok elrabolt földjeit felvásárló, telekspekulációra szakosodott óriásvállalt tulajdonosa és viselt dolgai egyik legsötétebb és legtragikusabb fejezete (aszerint, hogy honnan nézzük) az irokéz nemzet teljes megsemmisítése volt. George Washington akkori ténykedését ma úgy hívjuk, hogy népirtás. Dan Brown szórakoztatásra szánt könyvén egy nem egészen jól értesült, óvatlan olvasó, valami egészen elképesztően egyoldalú, a nyugati civilizáció bölcsőjére írt hőstörténeten szenderülhet hallucinogén álomba.

imageA másik könyv Jean Ziegler munkája, címe A nyugat iránti gyűlölet. Ez a könyv legalább annyira izgalmas olvasmány (bár olvasója válogatja) mint az előző, mégsem fenyeget a félrevezetés vagy a dezinformáció veszélye. Éppen ellenkezőleg. Ritkán akad a könyvesboltok polcain ilyen józan és nagy alapossággal megírt feltáró mű, mely tükröt tart a hazug propagandán élni kényszerülő nyugat polgárai elé. Jean Ziegler könyvében megpróbálja megértetni olvasóival, hogy miben rejlik a világ sorsát és jövőjét alapvetően meghatározó konfliktus, nyugat – dél viszálya. Miért gyűlölik a harmadik világ népei a fejlett országokat, melyek bár mindössze 12%-át teszik ki a föld lakósságának, mégis fojtogató hatalmi szorításukban tartják az egész világot.

A Nigériában és a Bolíviában jelenleg is zajló események részletes elemzésével Ziegler jól megvilágítja számunkra annak a mérhetetlenül kegyetlen és megalázó nyugati gazdasági-hatalmi politikának a lényegét, mely brutalitásában és egyéb más tetteiben is túltesz a letűntnek hitt rabszolgatartó és gyarmatosító rendszereken. Megismerjük a multi- és transznacionális cégek profitmaximalizáló módszereit, hatalmi összefonódásiad a politikával. Megismerhetjük Nicola Sárközi francia elnök és Angela Merkel kancellár asszony fellépése néhány jellemzöen visszataszító mozzanatát. Megtudjuk, kik és miként tartják sakkban, miként szipolyozzák, miként rabolják folyamatosan a harmadik világ természeti kincseit. Válasz derül arra a látszólagos ellentmondásra is, hogy ásványokban olyan gazdag országban, mint Nigéria vagy Bolívia, miért kénytelen a lakósság túlnyomó többsége mégis kimondhatatlan szegénységben, nincstelenségben élni. Hogyan profitálnak az úgynevezett szabad piacgazdaság hiénái, miközben ténykedésük nyomán az őslakosság a legszörnyűbb nélkülözésnek van kitéve.

Jean Ziegler a magyar olvasóknak is szolgál fontos háttér információval. Akik ugyanis mind a mai napig értetlenül állnak Eduardo Rózsa Flores bolíviai meggyilkolása előtt, kapnak jó néhány eligazítást azokra a körülményekre és eseményekre vonatkozólag, melyek közvetve vagy közvetlenül is elvezettek a Santa Cruzban történtekhez. Megvilágosodik a kép azon tekintetben is, hogy miként vetette a sors Eduardot a horvát harcterekre illetve milyen kapcsolatok és történelmi események állnak a mai bolíviai horvát érdekeltségű töke mögött, mely nagyban és döntően járult a délszláv válság idején a háború illetve az ellenállás finanszírozásához.

Jean Ziegler tavaly ősszel előadást tartott Bécsben az egyetemen, amikor a baloldali érzelmű diákság egy tiszavirág életű forradalmi próbálkozással próbálta felhívni önmaga gondjaira és a világ bajaira a figyelmet. Mint tudjuk a diákság kezdeményezése gyorsan füstbe ment, Jean Ziegler látogatását a média, élükön az ÖMV befolyása alatt álló ORF teljes sikerrel elhallgatta. Ismét győzött a finánckapitalizmus.

Jean Ziegler előadása bécsi Audimaxban, illetve Ziegler szolidaritási nyilatkozata:

 

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Ma túra a Sebastian vízeséshez

A Sebastian vízesés csak néhány perces séta a völgybe beszorított, túrázóknak szánt kicsiny parkolótól. Jó időben, valamint vasárnap és ünnepnapokon valószínűleg korán kell kelnie annak, aki itt helyet szeretne találni magának.

DürreLeiten DürreLeiten3D

A túra időtartama pihenővel együtt bruttó 4:00 óra. Hossza legfeljebb 9-10 km. A felfelé leküzdött szintkülönbség alig 300m, lefelé 650m.

Délelőtt tizenegyre érhettem a Salamander libegő völgyi állomásához (872m), ahol rengeteg a szabad parkoló. A téli síszezon kivételével valószínűleg soha sem telik meg. Egy jegy ára a csúcsra 6.50€. Pár perces kellemes utazás után lélegzetelállítóan gyönyörű kilátás fogadja a túrázót. Itt még felkapaszkodom a hegyi fogadóhoz (Edelweißhütte – 1222m) és jobbra kanyarodva irány a Mamau rét (Mamauwiese). Az út a hegygerincen, folyamatoson lejt, először csak lankásan majd később picivel jobban, de igazából sehol sem túlzottan meredek. Szétnyitom a teleszkópos vándorbotom, hogy itt-ott rátámaszkodjam. Ki hitte volna, hogy az állandó ereszkedésbe is gyorsan ki lehet melegedni. Jól esik a frissítő a Mamauwiese fogadóban (957m). Ajánlanám erre vetődő látogatóknak az almás rétest – egyszerűen fantasztikus, duplázom is belőle (megjegyzés: 2011-beni ott jártamkor már sajnos nem szolgáltak ezzel az ínyencséggel).

SebastianWassefall SebastianWassefall2

Pihenőmet a vízesés völgyébe vezető enyhén meredek ereszkedés követi. A meglepően magas sziklafalról lezúduló patak tövében hegymászók gyakorlatoznak. Innen érek a közelben szabad helyekért ostromlott parkolóhoz (664m). Amint túrám során idáig érek és látom a bősz tülekedést, csak áldani tudom döntésemet, hogy egy hosszabb, de annál élvezetesebb kerülővel érjem el célomat. Utam ezután a változatosság kedvéért felfelé vezet vissza a libegő völgyi állomásához.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Beteg….

 

Találkozik két bolygó az űrben.

– De cudarul nézel ki hallod! Mi lelt téged? – kérdezi az egyik.
– Homo Sapiensem van – mondja  másik.
– Áh, semmi gond – legyint az elsö – hamar el fog múlni.

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Én Rezső…

 

A minap egy hír a Kossuthon arról szólt, hogy az Ausztrál kontinensen a kutatók olyan varjakra leltek, melyek a belátáson alapuló intelligenciában még a csimpánzokon is túltesznek. Ez lényegében azt jelenti, hogy ezek a madarak előzőleges gyakorlati tapasztalatok nélkül is, pusztán elképzelt, azaz virtuális lehetőségek alapján képesek bonyolult feladatokat megoldására. Ebben nyilván túltesznek a civilizált emberen is. Nekünk ugyanis minduntalan katasztrofális gyakorlati tapasztalatokra kell szert tennünk, mielőtt hajlandóak lennénk bármit is jól elsajátítani. Itt van jó példának okáért a Mexikói-öböl ahol a szó szoros értelmében is a BP olajtársaság kinyitotta Pandora szelencéjét. Mintha nem tudnánk, miféle veszélyeket rejt magában az olaj, mintha soha nem hallottuk volna, hogy ez az ásvány tömény méreg az élet minden formája számára.

image

Az ausztrál varjak soha nem engedték volna meg, hogy házuk tája előtt olajfúrótornyok tegyék bizonytalanná az életet. Mi viszont bátran vállaljuk az úgynevezett kalkulált rizikót – ez most modern. Azt jelenti, hogy az egyes multinacionális cégek kiszámítják, hogy ha minden kötél szakad, akkor a felmerült gondokból ez nekik mennyicskébe kerül, de főleg pedig azt, hogy mennyit lehet majd áthárítani a gyügén tűrő és balga népre.

Mint tette ezt mondjuk az Esso amikor az Exxon Valdez 1989-ben zátonyra futott és környezeti katasztrófát okozott Alaszka mintegy 2000 kilométeres partvonalán. Bár az olajtársaságot majdnem hárommilliárd dollár kártérítésre ítélték, és a több mint húsz éve kiömlött olaj mind a mai napig mérgez és öl, az Esso még nem fizetett a károsultaknak. Ezt nevezik kalkulált rizikónak, hogy tudniillik én Rezső, te meg Pofafog. Egyébként a közvetlen károsult fóka-, rozmár-, hering-, kagyló- és más állatcsaládok nyilván rettenetesen sokat tudnának kezdeni a zöld bakjegyekkel. Odáig voltak örömükben, amikor a bíróság kimondta az ítéletet, melyet aztán ügyes és derekasan vívott jogi csűrcsavarok után 2008-ban 500 millió dollárra csökkentett, ami majd lassan úgyis elévül. Ezt Joel Bakan a The Corporation című könyvében externalizációnak, azaz a költségek a közre történő áthárításának nevezi.

Humanity, soul, mind, News and politics Kategória | Hozzászólás

Vasárnap túrázás (A Schober és az Öhler körbejárása)

Ragyogó tavaszi napsütésben keltünk útra, hogy körbejárjuk a Schobert és az Öhlert, a Dürre Wand (Gutsteiner Alpen) két jellegzetes hegycsúcsát. Kiindulópontunk a Gutsteintöl délre fekvő  Zinsensteinerhof (587 m), melyet nem igazán könnyű meglelni, mivel csak egy privát gazdasági udvarról van szó és a főúton Gutensteinben a természetbe igyekvő túrázó hiába kémleli az útbaigazító táblákat. A tájékozódáshoz biztos pont lehet a falu temploma, illetve a templom előtti parkoló. Onnan vezet egy rendkívül szűk aszfaltozott út a Zinsensteinerfofhoz ahol már parkolnak előttünk érkezett vándorok.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ösvényünk e gazdaság kapuin keresztül vezet délkeleti irányba. Néha az a benyomásunk, hogy csapdába estünk, mivel újra egy zárt kapu elé érünk, de aztán kiderül néhány lépésre nyílik a gyalogos átjáró. További bonyodalom, hogy elhagyva a magángazdaság bekerített birtokát az útjelző tábla balra utasít, míg zsebkönyvünk a tolvaj utat (Diebessteig) ajánlja, melyet viszont nem lelünk. Némi tanakodás után hiszünk a helyi útjelzőnek, és a Mamauwiese irányába indulunk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ez legalábbis nem rossz döntés. Az erdei utat egy a fák között felfelé meredeken kanyargó ösvény váltja fel. Lihegünk és csöpög rólunk a verejték, amikor elérjünk a hegygerincen lévő kápolnát (Schoberkapelle 961 m). Itt fenn a legelőn csontvelőt is átjáró hideg szél fogad, ami egészen kellemetlen a felhevült testnek. Mintha a vidék kulisszáit uraló behavazott Schneeberg fagyos lehelete telepedett volna a mezőre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A kápolna szélárnyékos oldalán száraz ruhát váltunk és kávézunk egyet a magunkkal hozott termoszból. Úgy döntünk, nem mászunk fel a Schoberre, mondván mára elég volt idáig is felkapaszkodni. Inkább a kényelmesebb kerülőt, a hegyvonulat déli oldalán futó gazdasági földutat választjuk. Bár déli lejtő, mégis helyenként vastag foltokban olvadozik a hó. A végén aztán ez az út is egy meredek ösvénybe torkollik, mely a hegygerinc másik végén fekvő Öhlerschutzhaushoz (1028 m) vezet fel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Itt nem vagyunk elájulva a pazar kínálattól (egyhangú disznóhús alapú menü) és csak egy levest eszünk (az finom). Az immár lefelé vezető szerpentines erdei úton eluzsonnázzuk a magunkkal hozott elemózsiát. Visszafelé sajnos ismét kapuk gátolják a szabad haladást, de szerencsére nincsenek bezárva és könnyen nyithatóak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA         OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csodálkozunk egyet a gazdasági udvarból kivezető kapun elhelyezett erőteljes fenyegetőzésen, miszerint mindenki, aki ide behajt, birtokháborítás miatt feljelentéssel számoljon. Gyalogosokról, speciell, nem esik szó, de úgy tűnik, őket sem kedvelik errefelé. A végállomásunk (Zinsensteinerhof) előtt még megtaláljuk a parasztgazdaságot elkerülő ösvény torkolatát. Útikönyvünk ezt nem említi, térképünkön sincs bejelölve. Lényeg hogy kellemesen elfáradva hazafelé indulhatunk.

Wandern_Schober_und_Öhler Wandern_Schober_und_Öhler2

A túra időtartama cirka 5 óra, hossza körülbelül 10 km.

Hobbies Kategória | Hozzászólás

Ma Vienna City Marathon

 

Ma kiváló tavaszi időben, végre sikerült megvalósítanom kitűzött célomat és két órán belül lefutni a fél maratoni távot (21.1 km). Ez az áhított belépőm az igazi hobby-futók klubjába: 1 óra 57 perc és 4 másodperc. További részletek itt tekinthetőek meg. Négy éve lettem komolyan szerelmes a futásba. Azóta öregszem ugyan de egyben fiatalodom is, íme:

image 

Hobbies Kategória | Hozzászólás

Vákuum

 

image A Holdra utazó asztronauták életét gyökeresen megváltoztatták, az út során szerzett különleges és misztikus tapasztalatokat. Érdemes erről szólva elgondolkodni azon, hogy milyen kritériumok alapján választották ki az űrutazásra alkalmas pilótákat. Ők egy olyan rostán estek át, mely csakis a legjobbakat, a legügyesebbeket, a legokosabbakat a legtehetségesebbeket engedte át. És mégis, vagy talán éppen ezért voltak fogékonyak olyan üzenetek és információk iránt, melyek az említett változásokhoz vezettek.

Mivel egytől egyig egészen különleges emberről van szó, nem lehet a dolgok későbbi menetét holmi egyszerű kulturális élménysokkal magyarázni. Egyes szkeptikusok ugyanis úgy vélik, a Holdon eltöltött idő puszta ténye volt több mint meghatározó. Tagadhatatlan, hogy egy ilyen tényező is közre játszhatott, de itt nem a szomszéd Mari néne hídon túli kalandjáról van szó, hanem módszeres rendszerességgel kiképzett profik élményeiről, akiknek a legváratlanabb és legádázabb helyzetekből is szinte kötelességük volt jól kivágni magukat.

Itt van példának jó okáért Edgar Mitchell, az Apolló 14 űrhajósa, aki arról számol be, hogy testének minden egyes porcikáját, mondhatni molekuláris szinten járta át, hatotta át egy különleges, mindenhol jelenlévő erő és egy rövid pillanatra bepillantást nyert az univerzum titkaiba (angolul Ephiphany). Ha ezt a kertjében kapálgató Mari néni mondja, akkor tán mosolygunk egyet és tesszük tovább napi dolgainkat. Mosolygunk megbocsátó lenézéssel még akkor is, amikor hasonlóan meghatározó tapasztalásról beszél Jean Liedloff a Kontinuum elv című könyvében, avagy Robert Wolff az Ősi tudás című munkájában. Ám, egy Edgar Mitchellt jó lenne komolyan venni, főleg akkor, amikor szimptomatikus, hogy valamennyi holdutazó társával egyetemben, úgymond ezoterikus tapasztalások birtokában értek Földet (lásd a könyv borítólapját). A tudomány itt teljesen tanácstalan és szokott zavarában anomáliákról beszél, melyek sehogyan sem látszanak jól beleilleni civilizált képzetvilágunkba. A NASA mintha szégyellné is, hogy a legkiválóbb és legfelkészültebb pilótái fordítottak hátat karrierjüknek.

Másfelől pedig éppen a részecskefizika az, mely az utóbbi évtizedek kutatásai alapján lándzsát törhet Edgar Mitchell és társai mellett. A kvantumfizika Max Planck és Albert Einstein óta folyamatosan sokkolja a kutatókat és egy sereg olyan új ismeret birtokában vagyunk már, melyek egyenként is gyökeres szemléletváltást eredményezhetnének – sajnos az erre utaló jelek egyelőre még igen csak ritkák, bár kétségtelenül rügyezőben vannak.

Itt van mindjárt jó példának jó okáért a nulla pont energia (Zero point energy) mely nevét az abszolút nulla fokról kapta. Mínusz 273.15 C fokon ugyanis elvileg minden mozgásnak meg kéne szűnnie és az anyagnak, illetve mindennek, ami az anyagot alkotja, energia hiányában úgymond „bálvánnyá” kéne merevednie. A kutatók azonban felfedezték, hogy nem azt teszi. Még az abszolút nulla fokon is létezik az energia egy bizonyos tömény formája, mely elemi részecskéket tart mozgásban. Hol egyesülnek, hol pedig szétválnak, információt közvetítenek és hullámokat keltenek. A hullámtér pedig a nullpont tér, mely az anyag stabilitásáért felelős. A lényeg abban rejlik, hogy a vákuum, a csillagközi tér nem üres, nem is a semmivel van kitöltve, hanem csordultig telt a nullpont-, más néven vákuum energiával, az járja át.

A tér nem csupán energiák kusza gyülekezete, hanem valami olyasmi, mint a világegyetem információs sztrádája. Átjár mindent és folytonos kölcsönhatásban van mindennel. A testünkkel, a körülöttünk lévő tárgyakkal, a természeti világgal, a bolygókkal és csillagokkal. Minden mindennel összefügg.

Ahogy Ran Prieour oly szépen megfogalmazta „…a valóság olyan, mint egy álom, melyben az álmodók elképzelhetetlen mélységeket járnak be. Te és én olyanok vagyunk, mint a kéz ujjai, melyek nem is sejtik, hogy valahol létezik a test, és ezek a testek olyanok, mint más nagyobb ujjak, melyek valahol a rejtett mélységekben egy még hatalmasabb testből nőnek ki.” A kvantumfizika ismeröi meg tömör egyszerüséggel úgy fogalmaznak, hogy meglehet az univerzumunk és az élet, a nulla pont tér egy bizonyos vetülete.

A nulla pont térben megbúvó mérhetetlen tudás úgy tűnik elérhető az ösztönök rejtélyes szintjén. Eleink, az emberiség korai békés korszakában közvetlen érintkezésben álltak a tudás forrásával, valahogy úgy, mint amikor a fecskék visszatalálnak szülőfalujukba, annak a bizonyos háznak az eresze alá. Vagy mint amikor termeszek kollektív munkával megépítik légkondicionált váraikat, meg amikor a hangyák, háziállatokat tartanak és egy kinevezett sztár-építész nélkül is koordinált, egymásba fonódó tevékenység nyomán létrehozzák zegzugos városállamaikat. Vagy mint amikor a halraj egyetlen szempillantás alatt szinkronmozgást hajt végre és egy gondolatnyi idő alatt változtat menetirányt. Meg egy kicsit olyan is ez az egész, mint a természet ölén élő népek tudása, melyről mi azt hisszük a klasszikus „try-and-error” (azaz próbáld mindaddig, amíg sikert nem érsz el) eredménye. De ők ezen csak jót szórakoznak, hiszen mindig is tudták, mely növény a hatásos fogamzásgátló, mely csillapítja a lázat vagy a vérzést, és hogyan, miképpen kell kikeverni öt-hat alapanyagból a vérmérgezés elleni gyógyszert. A mi kultúránk sajnálatos hozzájárulása a sztorihoz abban is lakozik, hogy jól végzett dolgunk következtében egyre kevesebb hírmondója marad az ilyen ősi tudásnak.

A paradicsomból való kiűzetésünk, valószínűleg, éppen ennek az elemi kapcsolatnak a megszűnésére is utalhat. Amikor ugyanis az emberiség egy bizonyos kultúrája konok makacsságból megszűnt követni, az átfogó szellemvilágból, a nulla térből származó, ösztönös sugallatokat, és a saját ítéletalkotó és analitikus képességeire bízta magát.

Rövidre fogva a szót, úgy tűnik, most utolérhet minket sorsunk, és szembetalálkozhatunk azzal a mágikus szellemi erővel, melyet egykor megtagadtunk. Ez az, amit Daniel Quinn úgy nevez, az Új Reneszánsz.

Uncategorized Kategória | 1 hozzászólás