Néhány hete két linket kaptam egy barátomtól, melyek Bödők Zsigmond oldalán ez év májusában megjelent írásokhoz vezetnek. A cikkek a bősi vízierőm fennállásának 15 éves múltját mérlegelik és a vízlépcső elvetésével járó, Magyarországra rótt kíméletlenül magas erkölcsi és anyagi terhekröl szólnak. Miután mára virradóra mindkét cikknek mind pedig Bödők Zsigmond blogjának hűlt helye lett a neten, utánanéztem és a google.hu keresőportálon még megleltem mindkét írás tárolt változatait. Második pillantásra kiderült, hogy Bödők Zsigmond csak átvette Ujhelyi Géza okleveles gépészmérnök – energetikai szakértő, a mérnökújságban és a Magyar energetikában megjelent szakvéleményét. A cikket teljes terjedelmében lementettem egy pdf állományba és feltettem ide magamhoz arra az esetre, ha netán megint innen-onnan eltűnne. Így csak idéznék néhány gondolatot (kiemelések tőlem):
A gátrendszer mellett szóló pozitívumok között, azonban azt is feltétlenül meg kell említeni, hogy egyáltalán nem igazolódtak be azok a félelmek, melyek az ivóvíz bázis tönkremenetelét jósolták! Ugyancsak nem jött be a Hágai eljárásban a magyar tárgyalók részéről jósolt ökológiai katasztrófa sem!
Az egyoldalúság elkerülése érdekében szólni kell azonban, a Duna eltereléséből adódó negatívumokról. A Szigetközben a csökkent átfolyó vízmennyiség hatására nyilván jelentkezik természeti kár (kiszáradás, növénypusztulás), de ez messze nem olyan mértékű, mint azt korábban hangoztatták. Az igazság azonban az is, hogy ezen a tényen semmit sem változtatott a Nagymarosi lépcső elhagyása, sőt éppen Dunakiliti gát ellehetetlenítésén keresztül, az eredeti tervhez képest lényeges romlást jelentett! Ugyanis amíg a Dunakiliti műtárggyal saját kezünkben tarthattuk volna a Szigetköz vízpótlását, addig a „papírtigrisnek” mondott Dunacsúnyi gát ezt a lehetőséget is kivette kezünkből.
A nagymarosi gát megvalósítására annak idején, az osztrák Donaukraftwerke-vel szerződtek. A nagymarosi gátrendszer a benne foglalt erőművel 158 MW teljesítményű lett volna s az ausztriai Greifenstein-i objektum szolgált a megvalósítás példájául. A szerződés ára kereken 2,9 milliárd ATS volt. A megvalósítás leállításakor az építkezés már meglehetősen előrehaladott állapotban volt, így a szerződés felmondása jelentős kötbérrel járt. Az Osztrák fél a helyzetet ügyesen kihasználta s Nagymarosra megrendelt berendezéseket egy új Bécsben létesített gátban (Freudenau 173 MW ) használta fel, de ebből mi természetesen nem profitálhattunk. Nota bene ezt a vízlépcsőt az Ausztriában tartott népszavazás támogatását követően építették meg s ezzel Ausztriában 11 fokozat lett a dunai kaszkádrendszerben, melynek jelenlegi összteljesítménye: 2197,4 MW.
Tanulságok:
- Magyarország Dunakilitivel a kezében tartotta az egész rendszer kulcsfontosságú kapuját. A létesítmény segítségével saját igényeit szem előtt tartva Magyarország annyi vizet engedhetett volna a felvíz csatornába illetve az eredeti mederbe, amennyit csak jónak látott. Ezzel a mosoni Duna-ág ökológiai egyensúlyát is garantálni lehetett volna.
- Ausztria a markában röhögött, mert gyakorlatilag potyára berendezte saját, Freudenaunál megépült vízlépcsőjébe az eredetileg Nagymarosra szánt turbinákat. Ezzel a magyar adófizető aktívan is hozzájárult osztrák jólétállam finanszírozásához, cserébe habzó Rábát kapva.
- A Dunak Kör vízlépcső elleni riadalmat keltő tiltakozó akciója, a jelenlegi teljesen inkompetens politikai elit pusztító ténykedésének nyitánya volt.
És még akkor még jöjjön Bödők Zsigmond bufferolt írása is Nyolcadik utas a benzinkutas címmel:
Semmilyen visszhangot nem váltott ki a Paraméter olvasói között az a cikk amelyet mintegy két hete bátorkodtam a köz elé tárni. Eredetileg a Mérnökújság májusi számában jelent meg, a szakavatott szerző pedig a bősi erőmű 15 éves múltjáról, jelenéről értekezik abban. Nem mellékesen kitér arra is a szakember, milyen károkat okozott Magyarországnak, hogy a politikai vezetés a plebsz, a különféle zöld mozgalmak, a Duna-kör és egyéb gittegyletek nyomására elállt az erőmű eredeti tervek szerinti megépítésétől.
A Duna-kanyarban súlyos milliárdokból felépült védműveket újabb súlyos milliárdokból lebontották, s mialatt vígan kígyózott az élőlánc itt és odaát a gátakon, a szlovákok Dunacsúnynál csúnyán elvágták a Duna útját és rávezették a vizet a bősi turbinákra. A parton még ideig-óráig piknikező, öklét rázó ezernyi szakember pedig látva, hogy nem szakad le az ég, nem száradnak ki kútjaink, sem ligeteink s a bánáti bánatos rózsák sem indulnak hervadásnak, sőt, Csaba királyfi sem fordul vissza seregeivel égi útjáról, szépen hazamentek.
Bő permetlével megspriccelték zöldségeiket, emésztőgödreik aljának szigeteléséről gondosan elfeledkeztek, s az összegyűlt szemétkupacaikat továbbra is az utak mellé és az erdők aljába hordozták éjszakánként. Energiára pedig továbbra is szükség vala, a hiányt pótolandó Magyarország külföldről kezdte vásárolni a kilowattokat, nem ritkán éppen Szlovákiától.
Eltelt tizenöt év, az ügynek még koránt sincs jogilag vége, az ügyvédek szépen zsírosodnak Hágában az adófizető pénzéből, aki pedig káromkodik, mert drága az áram és még drágább lesz. Belátható időn belül Magyarországnak egy újabb atomerőművet kell építenie, de a zöldek már most berzenkednek. A szalmatüzelésű erőmű ellen tiltakoznak, a szélerőművek rontják a táj szépségét, az atomerőmű pedig a sátán találmánya. A fúziós erőművek egyelőre a Holdban.
Vízerőművekkel meg egyetlen kormány sem mer majd foglalkozni a korábbi tapasztalatok alapján, mert azonnal jönne egy népszavazás. Hiszen még vizitdíjat sem tudtak bevezetni, nem vízerőművet. A csőcselék dőzsöl, szakért, kordont épít és bont, a benzinkutas meg naponta állítja át a pumpa díjszabást mutató kerekeit. A benzinpumpát meg egyáltalán nem érdekli sem az élőlánc, sem a szitkozódás.
Kapcsolódó link:
Sztefano-Space 