Robert Wolff, Original Wisdom, Stories of an ancient way of knowing
Ez az alig 200 oldalas könyvecske egy igazi gyöngyszem. Jelentőségében, témájában és mondanivalójában eddigi olvasmányaim közül leginkább talán Jean Liedloff, Az elveszett boldogság nyomában illetve Daniel Quinn, A Szent (The Holy) című munkáihoz hasonlít.
Az író, kutató pszichológust, különleges bensőséges szálak fűzik Malajziához. Ebben az országban nőtt fel, itt töltötte gyermekkorát. Miután bejárta a fél világot, a sors egy időre ismét itt vetette partra, és alkalma nyílt kapcsolatba kerülni az ősi tudás elveszettnek hitt kincseivel.
Bevezető történeteiből kiderül, a maláj, kifejezetten békés, megnyilvánulásaiban csendes, halk beszédű, agressziótól mentes földművelő nép, akik körében már a hangos szó is otromba durvaságnak számít. Itt nem szokás másokra nyomást vagy céltudatos befolyást gyakorolni, mert mindenkinek elég idő jut saját döntéshozatalaihoz.
A félszigeten a létezik azonban egy a malájnál is ősibb népcsoport, a gyűjtögető, vadászó életmódot folytató sng’oi, akik otthona az úttalan felföldi dzsungel. Néprajzkutatók és lexikonok esetenként a szemai (semai), szenoi (senoi) neveken említik őket, illetve a tágabb értelemben vett orang asli (aboriginal peoples) népcsoport körébe sorolják.
Ők a sng’oi, nem kérnek a civilizáció vívmányaiból. Stressz nélküli, boldog, már-már giccsesnek tűnő idillikus, önellátó életmódot folytatnak (mindaddig, amíg a civilizációs fejlődés ki nem irtja az életük lényegét jelentő esőerdőket). A sng’oi , az elveszettnek hitt ősi tudás birtokosa. Felfogásuk szerint, ők, az emberek (egyszerűen csak így hívják önmagukat), részei a nagy Mindenségnek, az élőnek és az élettelennek egyaránt. A sng’oi lényében érzi és ismeri az őt körülölelő természetet, amihez elválaszthatatlan kapcsolatok fűzik. Mi ezt banálisan leegyszerűsítve esetenként a hatodik érzéknek, avagy ösztönös tudásnak nevezzük és hétköznapjainkban, felületes fantazmagóriáinkban leginkább az ezoterika hamiskás világával azonosítjuk.
Számunkra például felettébb meghökkentő a nyugovóra térő sng’oi család, vagy csoport közös álma. Reggel felébredés után megbeszélik az éjjeli víziókat, amelyek valamilyen formában, többségük álmában megjelentek. Utalásokat, következtetéseket vonnak le az új napra, esetleg egy távolabbi jövőre, avagy éppenséggel máshol lezajlott eseményekre vonatkozólag. A közös álomlátást az író, Robert Wolff is többször megtapasztalhatta. Éveket töltött a sng’oi nép körében, megtanulta nyelvüket, szokásaikat, miközben megszerette, a szívébe zárta, ezt a csendes, szerény, intelligens népet, akik által felismerte a természeti világgal szembeni elidegenedésünket.
Wolff így fejezi be a könyvét (saját fordításomban):
Egy barátom azt mondta nekem „Te szerencsés vagy, neked különleges gyermekkorod volt”. Az én gyermekkorom hasonló volt a világ e részén felnövő nemzedék gyermekkorához. Az én barátaim gyermekkora, akik Amerikában nőttek fel, sokkal különlegesebb volt. Én még olyan világban nőtten fel, ahol az emberek megsimogatták egymást, az állatokat és a növényeket bensőségesen ismertük. Csak később, a nyugati világban, ahol tanulmányaimat folytattam és átéltem egy háborút, éreztem magam elidegenítve a földtől és embertársaimtól. Nem azt mondták nekem, hogy éljem az életem, hanem azt, hogy felelős vagyok érte, meg hogy küzdenem kell a túlélésért, bizonygatták. Azt is mondták, a világ olyan veszélyes, mint egy dzsungel, de amikor magam is megismertem a dzsungelt, megtudtam, hogy az élő vadon egyáltalán nem olyan, mint a nyugati világ dzsungele és mostanra biztosan tudom, távolról sem olyan veszélyes.
Éveken át tettem, amit elvártak tőlem, végeztem dolgaimat, és mindezt olyan kemény igyekezettel, hogy közben süketté és vakká lettem mindarra vonatkozólag, ami valóban fontos számomra. Szerencsém volt, hogy összetalálkozhattam azokkal, akik emberségesek a szó valódi, ősi értelmében. Szerencsém volt, hogy felismerhettem és visszaszerezhettem a földben gyökerező emberi mivoltomat.
Mindazok, akik kapcsolatban állnak a természeti világgal, érzik erejét, szenvedélyét és ismerik mind az állatok mind pedig az emberek szándékait. Ha odafigyelünk és hallgatózunk, mi is megtudhatjuk, megtapasztalhatjuk mindezt, csupán csak fel kéne adnunk az elképzelést, hogy a világ megbízott felügyelői vagyunk. A belülről jövő tudás nem különleges adottság. Egyszerűen csak ilyenek vagyunk, mindig is ilyenek voltunk. Minden ember megtapasztalhatja a Mindenséget. A kapcsolat felvételének a képessége ott rejlik bennünk.
Remélem, hogy ezek a történek segítségére lesznek mindazoknak, akik emlékezni szeretnének.
Volcano, Havai’i, 2001
Linkek:
Sztefano-Space 