Ezzel a csodálatos kisfilmmel szeretnék minden idelátogatónak boldog karácsonyt, és felejthetetlenül szép téli élményeket kívánni.
Photographer Spends Five Years Shooting Winter Timelapse Movie | PetaPixel Winter on Vimeo
Jamie Scott fényképész öt évnyi munkája fekszik ebben a tél betörését bemutató 4 perces kis videóban, amely New York államban illetve Kanada, Montreal vidékén készültek.
Télen nincs szebb, mint szikrázó napsütésben behavazott hegyvidéki tájban barangolni, sportolni. Az időjárás kegyéből, végre sikerül összehoznunk egy olyan kirándulást, mely elméletileg kilátásba helyez egy ilyen élményt. Sajnos érkezéskor, a völgyben, csak barnuló őszi avar és sárig felázott talaj fogad. Tulajdonképpen csalódottak vagyunk, mert elvárásaink szerint Lilienfeld környékének (Gutesteiner-Alpen), jobban kellett volna bírnia a pár napja beállt olvadást. Hát, mint tapasztaljuk, a cirka 400 m szinten fekvő Fallgrabenben, ami a kiindulópontunk, téli „feelingnek” sajnos nyoma sincs.
Fordítás: A szabadság illúziója mindaddig tart, amíg profitot hoz a konyhára [mármint a minket uraló elitnek], hogy rendre folytatódhasson az illúzió. Azonban abban a pillanatban, amint az illúzió fenntartása túlságosan költségessé válik [a világot uraló elit számára], azonnal lebontják a kulisszákat. Elhúzzák a függönyöket, eltávolítják az asztalokat és a székeket az útból, és akkor közvetlenül is megpillanthatjuk a színház hátterében a nyers téglákból épített torlaszt [tudniillik ahol a kijáratnak lennie kéne].
Megj: a szögletes zárójelben a saját (naiv) kommentjeim, magyarázataim. További Frank Zappa (1940 – 1993) idézetek itt: Quote by Frank Zappa: “The illusion of freedom will continue as long a…” (goodreads.com)
Jobb lenne újra nyergelni és több időt tölteni odakünn a természetben. Bizonyos körülmények, többek között az időjárás is, az utóbbi hetekben inkább gátoltak, semmint segítettek volna ebben. Így aztán, sajnos, több időm marad agyalni, ami az elmúlt napokban közzétett cikkeimhez is elvezetett. Pedig jobban szeretek túrabeszámolókat írni. Sokkal jobban! Legutóbbi bejegyzéseim tükrében, viszont, még idekívánkozik rámutatni, hogy esetenként milyen mélyre le kell leásnia annak, aki áhítja az igazságot.
Nem könnyű a hamis, fősodrú médiák terjesztette propagandából kihámozni a valóságot. Például, amikor azt hazudják nekünk, hogy a széndioxid minden határok feletti folyamatos növekedése lenne az emberi tevékenység okozta felmelegedésnek megdönthetetlen bizonyítéka. Eközben, korabeli, jól dokumentált mérések, melyek metodikája a mai modern szabványok (például a DIN – Deutsche Industrienorm, DIN EN 13779) alapjait képzik, jól mutatják, hogy ez legalábbis, revízióra szoruló hipotézis.
A levegő széndioxid tartalma mérésének szabványosítása a bajor Max von Pettenkofer az 1850-es években végzett munkásságra tekint vissza. Több forrás utal a tényre (pl. Ernst-Georg Beck monumentális kutatása), hogy a 19. század első felében a levegő széndioxid koncentrációja hasonlóan magas volt (> 400 ppm) mint a mai. Ez az érték aztán lecsökkent, majd az 1940-es években újra növekedett, mígnem a 20. század közepén beállt a Keeling/Callendar-féle 300 ppm körüli érték (lásd a Beck-tanulmányból ollózott lenti ábrát).
Kattint a képre a forrásmunkához PDF-formátumban.
Amennyiben tehát a tudomány alapvetően kíváncsi természetű, mint állítják, akkor elsősorban azt kellene kiderítenie, hogy milyen körülmények vezettek el ezekhez a változó értékekhez (Ernst-Georg Beck nem marad adós ilyen tekintetben sem). De mint sajnálattal tapasztaljuk, efféle tudásszomj manapság alig-alig tapasztalható (nincs rá keret) a meglévő eredményeket pedig, melyek nem illenek bele a polotikailag korrekt narratívába, elhallgatják, ignorálják. Csak a propaganda gőzhenger dübörög. Egyébként megértem, mert ha „hivatalosan” is kiderülne, hogy a széndioxid koncentrációja nem monoton növekedett, hanem az elmúlt két évszázadban is gyakran változott, sőt akkor és ott is, amikor még nem léteztek tömegesen gyártott robbanómotorok (az Otto-motor elve 1862-ben lett megalkotva), akkor a mai klíma-hisztéria alapjai azon nyomban rapityára hullanának.
Bejött a felmelegedés, egy hétig bírta nálunk a permanens fagy. Legalábbis itt az alsóbb régiókban, a Duna mentén. De az erdőhatár feletti területek hótakarói sem lesznek megkímélve a következő napokban. Kár, mert egy kicsit drukkoltam, hogy végre legyen egy hosszantartó és keményebb telünk. Mint valamikor régen, amikor gyerekként még előttem volt ama úgynevezett szép és boldog jövő. Amikor a karácsony utáni napokban, éveken át, szinte menetrendszerű pontossággal érkezett meg az orosz tél hozta fagy és be lehetett önteni a korcsolyapályát. Január és a február pedig a hokizás égisze alatt telt el. Még a Vág mellékágai is befagytak és néha szinte végtelen, tükörsima, álomszép természetes jégpálya jött létre, mely annyira átlátszóan tiszta volt, hogy látni lehetett az aljzatot is, a repedések mentén pedig a jég vastagságát.
Szóval valami hasonlóra vágynék, de nem azért, mert annyira imádok korcsolyázni. Á dehogy! Van már tán húsz éve is, hogy utoljára korcsolya volt a lábamon. A sízés sem vonz már, mert bár nagyon élveztem, hogy 50+ újra megtanulhattam az alpesi lesiklás alapvető technikáját, de mostanra, a térdem gyengélkedése miatt, már nekem nem téma.
Másfelől, valljam be, tavaly sem bántam, hogy december 29.-én afféle napos, gyengéd, hómentes túrával búcsúztathattuk az évet. Nem bánom a meleget, még akkor sem, ha loncsra izzad az ember egy-egy csúcsostrom során. Fontos, hogy legyen egy kunyhó, ahol hideg sör vár. Nos, tehát, adós vagyok a magyarázattal. Hogy jön ide akkor a kemény tél iránti vágy?
A válaszom pedig elég egyszerű. A jelen uralkodó, zöld- és világvége-szekták terjesztette veszélyes klíma-ideológia alapjait, csak Természet-Anya határozott közbelépése rengethetné meg. Ha beleszaladnánk egy afféle Maunder Minimum (1650 – 1715), vagy Dalton Minimum (1790 – 1830) okozta kis jégkorszakba (sajnos van rá reális esély), ami még véletlenül sem lenne kellemes és kívánatos tapasztalat, de úgy tűnik, csak ilyen brutális érvelés mentén lenne foganatja a tudományos ellenvetéseknek, miszerint a széndioxid-hipotézis nem állja meg a helyét, nem lehet okozója bármiféle felmelegedésnek.
Ama híres Keeling-görbe mely tudni véli, hogy 1700-tól számítva, a levegőben pontosan így változott a széndioxid koncentrációjának a tratalma. Közvetlen gyakorlati mérések adatai csak 1950-től állnak rendelkezésre.
Érdemes fellapozni a régiek tudását is, ami nem olyan egyszerű, hisz féltett történelmi dokumentumokról van szó. Úgy mint például a német Meyers Großes Konversations-Lexicon, 1857-61 években megjelent kiadása (itt lehívható). Az enciklopédia második kötete 320. oldalán olvasható a következő (lásd lejjebb a képen is):
„Saussure [hat] in den Jahren von 1827 bis 1829 in der Nachbarschaft von Genf nicht weniger als 225 Versuche über den Kohlensäuregehalt in der Luft unternommen…Zu Chambésy, einem Dörfchen von Genf, auf einer trockenen luftigen Wiese mit thonigem [lehmhaltigen] Boden, die 16 Meter über dem Genfer See liegt, fand sich, 4 Fuß über dem Boden, nach einem Mittel aus 104 Beobachtungen, zu allen Jahres- und Tageszeiten angestellt, das Mittel des Kohlsäuregehalts = 4,15 Vol[umseinheiten] in 10.000 Vol. Luft. Das Maximum betrug = 5,74, das Minimum = 3,15.”
Magyarul: „Az 1827-töl 1829-ig terjedő években, Saussure [Nicolas Theodore de Sassauer, 1767-1845, svájci tudós, vegyész, a fotoszintézis kutatója], Genf tőszomszédságában, a levegő széndioxid tartalmával kapcsolatban nem kevesebb mint 225 kísérletet végzett. Chambésyben, egy Genf melletti falucskában, egy száraz, széljárta, agyagos mezőn, mely 16 méterrel fekszik a genfi tó felett, 4 láb magasságban [mérve], minden napszak és évszakban elvégzett 104 megfigyelésből a [levegő] átlagos széndioxid tartalmának értéke, 10000 egységre vonatkoztatva 4.15 [azaz 415 ppm, ma használatos egységben]. A megfigyelt maximum = 5.74 illetve a minimum = 3.15 voltak”
A képre kattintás elvezet az eredetihez
Sassauer a genfi tó tükre felett is végzett hasonló méréseket, melyek során átlagosan 460 ppm-re jutott. Részleteket ezekkel, illetve a svájci vegyész munkásságával kapcsolatban Peter F. Mayer blogjában lehet olvasni. Fontos megjegyezni, hogy más korabeli lexikonok is alátámasztják Sassauer méréseit. Példának jó okáért a közismert és arany etalonnak számító Encyclopaedia Britannica 9. kiadásában (1875-1889) a harmadik kötet 32. oldala a levegő átlagos széndioxid tartalmát 400 ppm-ben szabja meg (lenti képen). További érdekes részletet, illetve magáról a mérés technikájáról Markus Fiedler írásában lehet megtudni.
![clip_image002[5]](https://sztefano.com/wp-content/uploads/2023/12/clip_image0025.jpg?w=644&h=770 "clip_image002[5]")
Kattintás a képre elvezet az eredetihez
Az elmondottakból levont tanulság pedig annyi, hogy a mai széndioxid alakulását ábrázolni hivatott, folytonosan növekvő (Keeling-féle) görbék manipuláltak, és történelmi adatok esetében, a mindenkori átlag helyett, nagy valószínűséggel a mért értékek minimumát veszik alapul. Ők azt a kifejezést használják, hogy „data splicing”, azaz a korabeli értékeket rekonstruálják (a maguk módján). Mai tudásunk alapján ez a Keeling-féle görbe, mely csak és kizárólag 1950-töl alapul közvetlen méréseken, mindenképpen revízióra szorulna.
Nem lenne sem objektív, sem pedig igazságos elsiklani előző posztom kapcsán, azon tény felett, hogy én ugyanúgy naivan hittem az úgynevezett emberi tevékenység okozta globális felmelegedés (éghajlatváltozás) hipotézisben, mint sokan mások. Ez a blog a tanúja, hogy sokáig gyanútlanul istenítettem Al Gore téziseit és sziklaszilárdan meg voltam győződve ama bizonyos Keeling Curve abszolút és megdönthetetlen igazságáról.
Egyszerűen hiszékeny vagyok. Ugyanúgy belesétáltam egy ideológiai csapdába, mint mindazok, akik őszinte riadalommal tekintenek a nyugati modernitás, a profit mindenekfeletti elve okozta környezetpusztító életmódra és féltik természeti értékeinket. A szovjet disszidens Yuri Bezmenov által kiemelt „Useful Idiots” kategóriába voltam (vagyok?) sorolható. A fogalom a mindenkori uralkodó rezsim számára hasznos idiótát jelöli.
Legkésőbb azonban úgy 2017 tájékán nekem is leesett a tantusz és világossá vált, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel az egész klímaváltozás körüli hisztériával. Azóta a gyanúm bizonyossággá vált, főleg két alapvetőn ok miatt. Elsőként megjegyzendő, hogy a Club of Rome disztópiás jövőképe egy teljesen hiányos matematikai modellen (World3) alapult, melyről kiderült, hogy a jóslatai egyáltalán nem stimmelnek, nem következnek be. A másik dolog, ami nagyon meglepett, hogy az általánosan megkérdőjelezhetetlennek számító “fosszilis energia” elmélet, nem egyéb, egy be nem bizonyított hipotézisnél. A német Hans-Joachim Zillmer, könyvében ismerteti részletesen, hogy miért nem állja meg a helyét a hivatalos tudomány eme szent tehene.
A könyv rengeteg forrásmunkára és kutatási eredményre hivatkozik, és egy valóban nehéz, igényes, részetekbe menő tanulmány. Zillmer szerint, földtörténeti évmilliók tükrében sem létezhetett, összességében a Föld felszínén olyan nagy tömegü vegetáció, mely a jelenleg ismert és feltárt kőszén, olaj és gáz kizárólagos (fosszilis) forrása lehetne. Gyakorlatilag nem ismertek olyan geológiai-fizikai folyamatok sem, melyek felelősek lennének a növényi cellulóz tömeges kőolajjá vagy kőszénné való transzformációjáért. Legfeljebb a barnaszén és a lignit esetében beszélhetünk ilyesmiről. Egyébként már Vine Deloria Jr., a kimagasló amerikai, indián származású teológus, író, filozófus is kételkedett a fosszilitás elméletének érvényességében.
Az energia-tévedés, miért kifogyhatatlanok a gáz és kőolajtartalékok, Dr. Gerhard Gerlich fizikus professzor által írott utószóval (méltatással)
Tehát akkor honnan van a szén meg az olaj? Nos, pont ezt fejtegeti mindenre kiterjedő részletességgel az író. Tudniillik valamennyi energihordozó alapja a metán (földgáz), mely az univerzumban egy elterjedt gáznak számít. Nemcsak a Föld van bővében a metánnak, hanem szinte valamennyi bolygó és a nagy (metán-)gázóriások holdjai is. Az alulról feltörő metán, ott ahol nem képes a felszínre törni, metán-hidrát formájában halmozódik az óceánok mélyén. Kőzetrétegek közé szorulva viszont átalakul kőolajjá a felsőbb rétegekben sűrűsödve, köszénné. A felsorolt bizonyítékok része, hogy a kőszén mindig radioaktív tulajdonságokkal is rendelkezik, melyek ellentmondanak a fosszilitás elméletének. Másként fogalmazva, amennyiben igaz lenne, hogy elkorhadt és nagy nyomáson/hőmérsékleten átalakult növényi élet a fosszilis energiahordozók forrása, akkor ezek nem lehetnének radioaktívak, hiszen az elhullott biológiai szervezetek sem azok.
Zillmer és az általa felsorolt tudományos feltáró kutatások szerint az alulról feltörő metánból folyamatosan újra képződik mind a kőolaj mind pedig a kőszén, de maga a földgáz sem egyéb, mint a mélyebb rétegek repedésein át, utat találó metán. Megnevez több olyan, kiapadt olajmezőt, mely néhány évtized elteltével ismét feltöltődött és gazdagabb hozammal működhetett tovább, mint annak előtte. Zillmer tézise, hogy mai szempontból szinte kifogyhatatlanok a tartalékaink. Alapvetően téves a tézis, miszerint az elkövetkezendő évtizedekben vagy évszázadokban hiányt szenvednénk ezekből az alapvető energiahordozókból.
Ezek a gondolatok természetesen felvetik a kérdést, hogy ha ez valóban így van, akkor most gondtalanul pazarolhatunk nyakra főre, hisz a kamrában van elég bővében? A válasz pedig a környezetünket féltő, a profit egyedüli szentségét tagadó felfogásban leledzik. Továbbra sem helytelen tehát az ökológiai egyensúlyra való törekvés, a környezetet kímélő és a takarékosságra építő technológiák kifejlesztése, azaz egy alapvetően egészséges viszony ember és környezete között (ami sajnos teljesen idegen és összeegyeztethetetlen a mai rablókapitalista felfogással). A tanulság pedig, hogy felettébb óvatosan kell bánni a jól hangzó, de hamis dogmákká degradálódott hitekkel és tévhitekkel.
Utóirat, Thomas Gold még 2013-ban megjelent könyvében (A fosszilis energiahordozók mítosza) hasonló téziseket vall mint Zillmer, mégha azok nem is egyeznek minden tekintetben. Abban viszont igen, hogy sem a kőszén, sem a kőolaj nem lehet fosszilis eredetű.
Hiú feltételezés volt hasonlóan kegyes téli időjárásra számítani, mint tavaly. De még nem szabad elkiabálni. A karácsonyi olvadás még vastagon bejöhet. Ami viszont tagadhatatlan tény, ami errefelé már évek óta nem történt meg, hogy a lehullott hó 24 óránál tovább bírja. Legtöbbször, ha az éjjel havazott is, délre már csak hűlt helye maradt, a szó legszorosabb értelmében is. Most meg a tegnapi adagtól fehérlik még minden. Legalábbis a kertek alja, mert az utakat mint megfigyeltem, vastagon sózzák.
A természetes klímaváltozás geológiai, archeológiai és asztrofizikai szemszögből.
A téma kapcsán elolvastam pár érdekes cikket és könyvet, melyekből például azt is meg lehet tudni, hogy a korábbi földtörténeti korszakok jégmentes periódusait szó szerint klíma optimumnak nevezi a tudomány (igen, még ma is). Így például a római optimumot (az interglaciális optimumokon belül), mert tudniillik a Krisztus születése körüli évtizedekben, Európa és a Mediterrán területén átlagban legalább 1 – 2 C fokkal volt a mainál melegebb. Egyébként is, az interglaciális időszakok, cirka kilnec-tízszer rövidebbek az átlagosan százezer évig tartó jégkorszakoknál.
Ha a továbbiakban figyelembe vesszük az úgynevezett Milankovitch ciklusokat (a K&K területén született szerb csillagász után), akkor meglehet nem leszünk olyan szerencsések, mint a rómaiak voltak. Mármint ami a meleget illeti, mivelhogy a kutatások alátámasztják Milankovitch tézisét. Ennek értelmében hamarosan beleszaladhatunk egy újfent ránk köszöntő masszív lehűlésbe. Tudniillik miután már 12000 éve tart a jelen meleg periódus, melyek átlagos hossza legfeljebb 11000 év, akkor méltán lehet számítani valami változásra, hisz már ezer évvel túlfutottunk egy küszöbön. A természet jobban tudja és közbeszólhat.
Egyébként megalapozott véleményem, hogy ama bizonyos vírus ügyben is természet Anya hasonlóan gondoskodó közbeavatkozásának a tanúi lehettünk. Tudniillik szinte már eltagadhatatlan, hogy az amerikai Gain of Function program keretében kifejlesztett kórokozóról van és volt szó (legkésöbb RFK Jr. legutóbbi könyvében bizonyított). Tudatosan terjesztették, vagy hagyták, hogy terjedjen, de elég gyorsan kitörtek a fogai. Mert a természeti erők rendje szerint, a kórokozók mutációjával általában is gyorsan csökken a mortalitásuk.
Jelen estben a klíma-hisztériások által bezengett katasztrófa sem fog bekövetkezni, mert a világ nem úgy és nem olyan egyszerű-primitív sémák mentén működik, mint azt a zöld mozgalmak terjesztik. Íme egy horrorisztikus cikk a Spiegel két évtizeddel ezelőtti kiadásából, mely tudni vélte, hogy Németországban hamarosan ismeretlen lesz télen a hó. Na jóéccakát, köszönjük!
„A folyamatos kitartás képessége, amikor nem adjuk fel a próbálkozást azzal kapcsolatban, amiről eldöntöttük, hogy megtesszük, még akkor sem, ha nehéz megtenni. Hosszú távú akarat a céljaink elérésére”, mondja az egyik értelmező szótár az állhatatosságról. Mióta több-kevesebb sikerrel blogolásra adtam a fejem, eltelt több mint egy évtized. Tulajdonképpen majdnem kettő is, ha beleszámítom a kezdeti éveket is. Tudniillik egy kevésbé állhatatos platformon kezdtem, mely elég gyorsan lefulladt és a wordpress vette át kárvallott klienseit.
Nos, azóta is folyamatosan akadnak figyelemreméltó kezdeményezések, melyeket ilyen vagy amolyan okból kifolyólag az „ajánlott oldalak” címszó alatt szoktam belinkelni. Sajnos a tapasztalataim esetenként kiábrándítóak, különösen ami a magyar kezdeményezéseket illeti. A nagy garral beindított blogok gyakran, sőt szinte előrelátható bizonyossággal dobják be egy bizonyos idő után a törülközőt. Ami két-három éven túl is bírja a strapát, az már majdnem matuzsálemnek számít. Minél nagyobb vehemenciával és zengzetes szólamokkal indít a tartalom, annál valószínűbb a gyors és biztos végzet. Az okok legtöbbször homályba vésznek, mert vagy nem frissül többé, vagy hirtelen elérhetetlen lesz a megadott link.
Ha egyszer én is abbahagyom, akkor azért előtte majd jelzem. Valahogy úgy, ahogy Robert Rosenkranz is bejelentette. Ha ez nem következne így be, akkor egyszerűen hirtelen szólt közbe a sors és kész. Amit most mondani szerettem volna, az csak annyi, hogy látszólag általában is hiányában vagyunk ennek a bizonyos állhatatosságnak és hajlamosak vagyunk hirtelen fellángoló érzések sodrába hamis, vagy meg nem gondolt döntéseket hozni.
A hétvégén újfent dolguk akadt a hegyi mentőknek a Raxon. Túrára teljesen alkalmatlan idő ide, lavinaveszély oda, egyesek mégis ilyenkor találnak útnak eredni. Most egy 55 éves apa és 22 éves fia, gondolták úgy, hogy ők dacolhatnak az elemekkel. Szombaton neki is veselkedtek a Rudolfsteignek, hogy a továbbiakban elérjék a Waxriegelhaust. A betyárját! Nem semmi terv a javából! Tudniillik aki ismeri a terepet, (ezt nyugodt szívvel állíthatom), az tudhatja, hogy ez az útvonal még nyáron, optimális viszonyok mentén is elég hosszúra nyúlhat. Legalább 6 – 7 órát kell rászánni. Emilyen télies, havas viszonyok közepette viszont, szerintem, racionálisan gondolkodó ember erre nem vállalkozhat.
Aki már próbálta, tudhatja, hogy a Rudolfsteig nyáron sem alábecsülendő kaland. A két férfi valahol ez után, a Klobentörl környékén, azért belátta, hogy a tervük kivitelezhetetlen és keresték a kiutat. Sajnos rosszul! Nem tudni, hogy vajon nem ismerték a Gaißlochot, vagy továbbra is illúziók mentén gondolkodtak, de annyi biztos, hogy rossz döntést hoztak, megpróbálni ott leereszkedni. Megítélésem szerint, az egyedüli lehetséges és kivitelezhető variáns a rendes-becsületes visszaút lehetett volna, mely bár hosszú, de sokkal jobb alternatíva, mint a Gaißloch. 16:00 órára nyilvánvalóvá vált, hogy a télies viszonyok túlmutatnak képességeiken leereszkedni a Gaißlochban és kapcsolatba léptek a hegyi mentőkkel, majd a Dirnbacherhütteben várakoztak a megmentésükre. A mentőszolgálat emberei gyalog indultak keresésükre lentről, mert helikopter nem szállhatott fel az ítéletidőben. Több órás küzdelem után meglelték a bajbajutottakat és 22:30-re kötélhágcsón, biztonságban leeresztették őket a Gaißlochon át.
Azon túlmenően is, hogy a szentéletű sportoló, meghúzta-e az Unterbergen az isteni vonalat, avagy sem, tagadhatatlan tény, hogy tövestül bejött a tél. Azonnal hármas fokozatúra emelték a lavinaveszélyt. Ezután tehát a lawine.at böngészése szinte kötelező lesz (mármint azoknak akik odakünnre vágynak). De nem érdemes elkiabálni, mert tavaly is valahogy ilyesmi stílusban indított az évszak. December 18.-án még nagy örömömre szolgált belemerülni a tél hozta csodákba. Úgymond a lábaim előtt hevert az a bizonyos, gyakran emlegetett, mesebeli Hinteralm, aztán meg lám mi lett belőle. Hó és hideg híján Attilával, december 29.-én tavaszi kikeletet rendeztünk ezen a bizonyos Unterbergen (nem volt érdemes a Göllerig utazni). Ilyenre sem emlékszem, mióta túrázásra adtam a fejem. Na, lássuk tehát a továbbiakban, mit fog még alkotni.
Erre nyilván létezik többféle definíció is, de az ultimatív meghatározás úgy szól, hogy errefelé (a Geutensteini-Alpok vidékén) akkor kezdődik meg a tél, amikor az Unterbergen megjelenik az első sítúrázó által húzott sítalpnyom. És íme, folyó hó 25.-én 13:46 órakor az angyalok táncra perdültek az égen, Holle-anyó kipillantott az ablakon és megszólaltak az egek magasztos harsonái, mert az Unterbergen az első sítúrázó meghúzta az isteni vonalat, és tehát megnyitotta a telet.
Abban is biztosak lehetünk, ismerve a korai sítúrázók szellemi-mentális állapotát, hogy ez a szentéletű illető, már augusztusban, amikor még nem ült el a kánikula, beállította az előszobája ajtajába s sítalpakat, fóka szőrrel és minden egyéb szükséglettel ellátva, hogy amikor eljön az ideje, azonnal lecsaphasson. Közben mindegy, hogy egy, vagy csak két centiméternyi vastagságú a hó, vagy hogy lefelé sikláskor több sarat, mint havat kavar fel. Ez már csak részlet, apróság, mellékzönge! Az első, szépen meghúzott sítalpívnek az Unterberg szövetébe kell íródnia. És így akkor, már tél van! Csókol benneteket anyátok, Rezső…. (mondta a sítúrázó 
)
Egyeseknek olyan szürke és unalmas lehet az életük, hogy időnként okvetlen szükségét érzik kitörni a béklyóként rájuk telepedett unalomból és legalább egyszer valami nagy tettet végrehajtani. Például hősködésre, teljesen alkalmatlan időben, nekimenni Alsó-Ausztria legmagasabb csúcsának. A Schneeberg, egy nyilvánvaló „semmiség” (szerintük). Kettőt sem pillant az emberfia és máris hipp-hopp, feljuthat. Ne csak a felkészülteknek teremjenek babérok! Hisz ott vannak ők is, szerencsétlenek, akik eleddig csak hallomásból ismerték a hegyek szeszélyeit, ha egyáltalán.
Nem lehet az olyan nagy dolog feljutni a Schneeberg tetejére, gondolták ők hárman, akik szerdán, november 22.-én, kalandokra vágyva, 8:30-kor nekivágtak Losenheimből (írja a tegnapi Kurier). De Uram bocsá! Miért pont azon a szerdán, amikor felhős idő, viharos szél volt odafenn kilátásba helyezve? Miért nem másnap, csütörtökön, amikoris bár szélcsendről nem, de legalább 8 óra napsütésről szólt a fáma? Történt ugyanis, hogy a teljesen felkészületlen trió, még azt sem tudta, hogy a Fischerhütte régen bezárta portáit. Nem, ők ezt nem tudták! 5 (öt) órás küszködés után végre elérték áhított céljukat a 2049 méteren téli álomba szunnyadt Fischerhüttet (fenti képen a viszonyok). De micsoda sokk! Csak a téli helyiséget találták nyitva, na meg odabenn a szükségtelefont, melynek segítségével riadóztathatták a hegyi mentőket. Tudniillik erejük a visszavonulásra már nem maradt. Közben valamelyest csökkent a szél ereje és így a pórul jártakat sikerült helikopterrel lehozni a hegyről.
Utóirat: Erről jut eszembe, hogy ismertem valakit, aki nekem jó pár éve panaszolta, hogy a párjával micsoda ítéletidőbe kerültek a Raxon. Esett is, fújt is, látni sem láttak semmit, de szerencsére őket nem kellett megmenteni. Nyári időszak lévén a kunyhók nyitva voltak és hát sikerült egy ilyenbe bemenekülniük. Csak azért említem az esetet, mert akkor speciell, alkalmam volt megkérdezni, hogy bocsika, de miért? Az időjárás akkori tükrében (előre lehettet tudni), azon a napon normális embernek keresnivalója nem volt a hegyen. Miféle gondolat vitt benneteket oda fel? A válasz pedig annyi volt, hogy a feleség, már hetekkel ezelőtt betervezte, és tehát menni kellett…. ☹ Na bumm!
Sztefano-Space 