Sztefano-Space

Tudod-e milyen érzés elmerülni a természet szerelmes ölelésében, kihegyezett érzékekkel beleolvadni és eggyé válni a való világgal, észrevenni a csend hangjait, rettenetes mélységek fölé emelkedni és megfürödni a nap kristálytiszta sugaraiban? Milyen az, amikor a leghangosabb zörej lépéseid hangja, sóhajod förgeteges szélviharként szól, és ha megállsz, füledben ott dobol, szíved egyenletes ritmusa, azt dübörgi, élsz, most élsz igazán.

Ilyen és ehhez hasonló benyomások hatása alatt másztam fel vasárnap a Novembergraton a Schneeberg platójára. A rózsaszínű világ kulisszái építéséhez nagyban hozzájárult az a pompázatos túraidő, amelyhez hasonlót találni is nehéz. A ragyogó napsütés a völgyben 24-25 fokig űzte a hőmérő higanyszálát, míg fenn a hegyen alig érte el a 15 fokot. Korareggel az Alsó Schneidergrabenben még hűvös szellő is gondoskodott a felhevült test megfelelő hűtéséről, és a napsütés a hegygerincen sem volt bántó, hanem inkább kellemesen melengető.

Nyomvonalam letölthető

… és plasztikus ábrázolásban

Novembergratnak nevezik a Schneeberg azon gerincét (Grat), mely az Oberer Schneidergrabent választja el a Krumme Riestől. Az ösvény jellegében minden tekintetben ikertestvére lehetne a Nadlgratnak. Mindkét gerinc az UIAA szerinti 1-es mászó ösvény. Az Oberer Herminensteiggel (1+) összehasonlítva technikailag mindenképpen könnyebb, és trükkös kulcsfaltól sem kell tartani. Nézetem szerint a Novembergrat a legélvezetesebb valamennyi általam bejárt, a Schneeberg platójára vezető Steigek közül. Főleg azért, mert alig-alig kell kellemetlen görgeteges kaptatókkal birkózni és szinte folyamatosan és egyenletesen lehet mászni. Igaz, a platóhoz közeledve technikailag érezhetően igényesebbé válik a terep, de ez csak zamatosabbá teszi a vállalkozást, anélkül, hogy akár egy pillanatra is megrettentene.

A változatosság kedvéért lefelé a számomra még ismeretlen sárgával jelzett Emmisteiget választom. Nehézségét tekintve valamivel könnyebb és rövidebb, mint a Fadensteig, de akad egy-két könnyű mászást igénylő pont. Aki tehát nem szeretné bepiszkítani zsebre tett kezeit, kerülje.

Az útvonalam:

• 07:00 – indulás Schneebergdörflból (750 m)
• 07:15 – elérem az Unterer Schneidergrabent (800m), a kék jelzést követem
• 08:40 – elérem a Nördlicher Grafensteiget (1337m), majd jobbra a piros jelzésen
• 08:50 – a Sitzstatton (kilátó a Nö. Grafensteigen), pihenő tízóraizással
• 09:00 – a Sitzstattal szemben indul az ösvény a Novembergratra
• 09:05 – az első piros jelzés a Novembergraton mely végig elkísér
• 10:35 – elérem a platót 1830m
• 10:45 – Damböckhaus
• 11:00 – a csúcskeresztnél, Waxriegel (1888m)
• 11:15 – Hochschneebrg, ebédszünet
• 11:40 – indulás lefelé
• 11:50 – az Emmisteig elágazásánál, majd a sárga jelzésen meredeken lefelé
• 12:55 – elérem a Grafensteiget (1450m), majd könnyű és kellemes gyaloglás
• 13:15 – Baumgartner állomás, itt rövid szusszanás és sütkérezés a napon
• 13:30 – ereszkedés a Mieseltalba
• 15:00 – visszaérkezés Schneebergdörflbe

		Novembergrat – Emmisteig VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Folytatom a Schneeberg becserkészését. Sorra veszem és kipróbálom a legnépszerűbb platóra vezető utakat. Ma a Nandlgrat volt soron, mely a Nemzetközi Hegymászó Szövetség (UIAA) szerinti első fokozatú, azaz nagyon könnyű mászó ösvény. Valamivel könnyebb, mint a Herminensteig. A rendes négyvégtagos mászás nehézsége leginkább csak az egy mínuszt éri el, illetve az út végén van egy egyesre (mínusz és plusz nélkül) értékelt szakasz is. Lefelé a legrövidebb úton, a korábban már megismert Fadensteigen ereszkedtem le, csak most nem ködben, hanem ragyogó napsütésben.

Ma jól bejött az elmélet, miszerint a kánikula elöl felfelé is meg lehet szökni, mert 100 méterenként egy fokkal csökken a hőmérséklet. Az egyik korábbi (Herminensteig) kalandom alkalmával az említett feltételezés csak részben váltotta be a hozzá fűzött reményeket, aminek persze meg is ittam a levét.

Az előrejelzés a mai pénteket a kalendáriumi év utolsó legforróbb napjának kiáltotta ki. Ez persze, enyhén szólva, nem nyugtatta meg kedélyeimet. Így történhetett, hogy ezúttal már kora reggel 6:30-kor ott csörtettem a Schneeberg alatti Weningersteigen, mely Losenheimből visz fel a Ferdinand Bürkle kunyhóhoz. Úgy gondoltam ugyanis, ha elég korán indulok, valamelyest elejét vehetem a nap tűző erejének. Ahogy ott baktattam, bizalmatlanul méregetve az éppen felkelő nap első gyengéd sugarait, csak azt sajnáltam, hogy nem sikerült még korábban, már pirkadatkor (6:04) nekivágnom.

Ahogy így morfondírozok magamban, veszem észre, hogy az erdő körülöttem kezd susogni és szuszogni. Először csak halkan, majd egyre hangosabban zúg, és már-már jajgat, ahogy a hideg északi szél rátelepszik a fák koronáira. Mire a Bürkle kunyhóhoz érek, a kellemes korareggeli idő a múlté. Olyan hideg van, hogy egy plusz réteg hosszú ujjút kell magamra húznom és a tervezett kis élvezetes tízóraimat elfújja a szél. Az elemózsiát ugyan elfogyasztom, de csak állva és tipródva, mert szinte már-már didergek a fuvallatokban. Na, mondom, ennek csak a fele lehet komoly (a másik fele tréfa), mert mára így, vagy úgy de felhőtlen napsütéses kánikulai időben egyeztek meg a helyi meteorológusok. Erről persze a kandi északnyugati szél semmit sem tud, és szerencsésen el is kísér egészen a Schneeberg tetejéig, aminek köszönhetően a Nandlgraton nem lett belőlem pirítós.

Kis bonyodalom, hogy a Losenheimből vezető erdei ösvény (Weningersteig) útépítés miatt hivatalosan le van zárva (egy árválkodó tábla tanúsága szerint). Az eredeti turistautat tömegével zárják el a szép szál kivágott fenyők. Elég elszomorító látvány. Ügyes és tapasztalt túrázók viszont kitapostak egy új utat, mely a régi fölött vezet az erdőben, ezért aki mostanában jár majd arra, nem árt kicsit nyomot olvasni (lásd az albumot is).

		Nandlgrat VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

A Hallstätter See partján, közvetlenül Bad Goisern mellett, délceg kétezresek tőszomszédságában szerénykedik a maga 1278 méterével egy nem túl magas, de annál kedveltebb hegy, a Predigstuhl, magyarul Szószék. Kletterezők itt egy helyen és egy fél nap alatt mindjárt három pikáns kis ferratát is megejthetnek – innen a trilógia. Átlagosan mindhárom Klettersteig “csak” C besorolású, ám pontszerűen C/D elemekkel úgy meg vannak tűzdelve, hogy még kemény D-khez szokott hadfik számára sem teljesen érdektelen a vállalkozás. Ráadásul a sziklahasadékokba és szakadékok mélyére rejtett vonalvezetés egészen különleges élményt kínál.

A trilógia összefoglalva

Leadership és Mein Land – Dein Land nyomvonala (letölthetö).

A Leadership

A legcélszerűbb a szűk alpesi úton felhajtani a Predigstuhl fogadóig és a Leadership Klettersteiggel kezdeni. Némi kimerítő kaptatózás és nyomolvasás után, cirka háromnegyed óra alatt lehet elérkezni a beszállóhoz. Az útbaigazító jelzések elég gyérek és viseletesek, mintha jusztból sem lenne senkinek érdeke, hogy az idelátogató vendégek könnyen megleljék. Az albumban (lejjebb) szolgálok némi fogódzókkal. A Leadership Klettersteig sikeresen elégíti ki mind a gyönyörű panoráma (Dachstein látványa), mind pedig vadregényes, árnyékos sziklahasadékok szerelmeseit. A vasalt út egyenesen a csúcsra, a Predigstuhlhoz vezet.

Mein Land – Dein Land

Az Obermoos Steigen a csúcsról lefelé ereszkedve van mód megejteni a Mein Land – Dein Land Klettersteiget. Ez a második ferrata még az előzőnél is eldugottabb, ugyanis egy privát létesítmény, és az építőinek nem fűződik érdeke ingyen kletterezők hadát kiszolgálni. Az Obermoos Steig lefelé haladva egy pontban, nyugat-keleti irányban vágja át a Predigstuhl gerincét. Pontosan ott, kell a fal tövében északi irányba (azaz balra) fordulni és lefelé araszolni egy markáns szakadékba ahol egy szűk sziklahasadékot kell keresni. Egy sárga tábla jelzi a Steig bejáratát. A drótköteleket kintről egyáltalán nem lehet látni, legfeljebb csak a magasban kihúzott kétszálas drótkötél hidat. Ez a ferrata sem csúcskereszttel, sem pedig panorámával nem szolgál. Első részét, mely sötét barlangban visz (lámpára borús időben, vagy szürkületkor szükség lehet) az említett drótkötél híd köti össze a külszínen futó második résszel. A külvilágon elhelyezett részén dominál egy nagyon hosszú és kimerítő traverz. A Steigböl kiérve hiába keresünk valamiféle útbaigazítást. Rosszemlékű Strohli kalandom jut eszembe. A privátcégnek persze semmi érdeke, hogy vadidegenek hazataláljanak. A tájékozódás itt mégsem nehéz. Egy kitaposott úton kell déli irányba haladni mindaddig, amíg nem keresztezzük saját korábbi nyomvonalunkat az Obermoos Steigen. Ez pontosan ott van, ahol a Steig átvágja a gerincet, azaz simán kiérünk a kiindulási pontunkhoz (lásd kőemberkék). A továbbiakban célszerű visszatérni a Predigstuhl fogadóhoz és néhány perces kocsikázással átparkolni a Rathluck’n Hütte elé. Aki egész napot szeretne itt eltölteni, gyalog is odaér cirka félóra alatt és a Höhenweg Klettersteig megejtése után visszakaptatózhat a fogadóhoz.

Höhenweg

A Höhenweg Klettersteig egy alig 15 perces, de nagyon kitett, nagyon C/D-be hajló izmos kis élményt nyújtó mászás. Az odavezető turistaút önmaga is egy kis élmény. Első része egy gyönyörű vegyes erdő mélyén fut, ahol még nagy nyárban is hűvös van. Az utat faragott faszobrok szegélyezik, valamennyihez egy-egy népmese csatolva német és angol nyelven. Az út második fele művileg lett a sziklafalba vájva (Ewige Wand). Hatalmas munka lehetett elkészíteni. A második alagút homlokzatáról indul a Klettersteig és a visszafelé vezető út ugyanide hoz le.

		Trilogia VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Az 1837 méter magas, jellegzetes formájú hegy neve, az angolban vesztest jelent. Számomra, az Altaussee partján fekvő Loser mégis szép és sikeres emlék marad.

A vidéken, télen van a nagyobb jövésmenés. Nyáron csak unottan rozsdásodnak bele a világba a környék magukra hagyott sífelvonói. A holtszezont kitöltendő építettek ide 2007-ben egy jó kis izomszaggató Klettersteiget (D rangsorolt). Idegenforgalmi reklámszakemberek mindjárt tudni vélték, hogy a hegy tetejére, ahol most a csúcskereszt áll, saját egymaga erejéből még a magyarok szeretett Sisije is felmászott, persze csak a rendes turistaúton, ami akkor még minden bizonnyal nem volt annyira kitaposva, mint most. A Losernek adtak tehát egy reklámnevet is (ne ragadjon rá az a csúf angol), így lett belőle Sisi Klettersteig.

Nyomvonalam letölthető, pirossal a Steig

Sisi, nevét meghazudtolva, látogatóinak nem tartogat tarsolyában semmiféle gyengédséget. Kőkemény bicepszek nélkül életveszélyes vállalkozás a vele való találkozás. Jócskán elmúlt már dél, mire a Loserhütte fogadóhoz vivő alpesi út 11. kanyarja előtti parkolóba érek. Amint kiszállok, és úti célom vizsgálgatom, konstatálnom kell a fénykép és valóság közti óriási a különbségeket. A hegy olyan méltóságteljesen és elegánsan tornyosul emberi törpeségem felé, hogy puszta optikájával is majdnem agyonnyom. Fejem és tekintetem magasba kell emelni, hogy láthassam ő hatalmassága ragyogását, és a belőle kisugárzó büszkeséget. Hipnotikus pillanat.

Heves szívdobogással készülődöm és közben önkéntelenül is mérlegelem az esélyeimet. Tavaly itt járt ismerősöm mesélte, hogy egy előtte haladó hegymászónak elfogyott az ereje és belezuhant a beülőjébe. A sztori ott cseng a fülemben, de nem veszi el a kedvemet. Bízom önmagamban. Mászós kalandjaim során még soha nem voltam olyan jól felkészülve, mint aznap. Érzem az élet kacéros ficánkolását a vállaimban és karjaim szinte epedve várják a találkozást a függőleges sziklafalon felfelé vezető drótkötéllel.

A körülmények kiválóak. Délutáni vihar valószínűsége a nullával egyenlő. Az ég kék, csak itt-ott tűnnek fel ártatlan bárányfelhők. A nap ugyan tüzel rendületlenül, de hevét jól ellensúlyozza hűvös, 16-18 fokos szél, mely a csúcshoz közeledve egyre inkább hallat magáról.

A meredek kaptató a falhoz törpefenyők tőszomszédságában, sziklagörgetegen át visz. Amolyan tipikusan unalmas, gatyarohasztó menetelés, alig lehet kivárni a végét. Talán ezért vagyok egyedül? Egyetlen merész vállalkozó sem mutatja magát? Csak a hegyről lefelé ereszkedők kisebb nagyobb csoportjait látom a távolban. Utóbb is nem igazolódik be a szólás-mondás, miszerint egy Klettersteigen sohasem vagy egyedül. Ez nyilván igaz a könnyen hozzáférhetőekre és a nem túl nehezekre (pl. Drachenwand). A Sisi egyikben sem partner.

A fal tőszomszédságába érve szinte érzem, amint súlya nyomasztóon telepszik rá a lelkemre. Kicsit elbizonytalanít, hogy nem lelem azonnal a beszállót. Látok egy nagyobbacska barlangot, ösvény vezet fel a szájához. Nekem még tovább kell mennem. Egy kis ereszkedés jön, majd jobbról rám köszön a keskeny beugrás a sziklafalban, melyből a drótkötél indul. Csak annyi hely van benne, hogy még meg lehessen fordulni. Kritikus pillanat ez. Latolgatok, de komolyan nem habozok, csak megadom a tiszteletet a hegynek, amit éppen legyőzni készülök. Nincs bennem semmi fennhéjázás, semmi önteltség, csak szerény eltökéltség. Akasztom a karabinert és jó szerencsét kívánok magamnak.

Az első meredek felszökés a vártnak megfelelő keménységű. Hirtelen megszűnik idő és tér. Csak a feladatra összpontosítok. A “D” szakaszokon folyamatosan és a lehető leggyorsabban kell átjutni. Közben ugyanis egyáltalán nincs mód a pihenésre. Aki tétovázik, erőt pazarol, mely egy-két méterrel feljebb hiányozhat. Az ilyen szakaszokon az átcsatolás a drótkötéllel való szerelmes összefonódásban végezhető, avagy erőt csapoló bicepszezéssel.

A nagyon nehéz szakaszokat rendszeresen követik pihenésre és gyönyörködésre alkalmas könnyű részek is. Van tehát alkalom megcsodálni a páratlan panorámát. Lenn az Altaussee kékje, fenn a Dachstein fehér gleccserei. De vigyázat, a könnyű részeket folyamatosan fokozódó követelmények váltják! Az utolsó, legnehezebb felszökés ráteszi a koronát Sissi fejére. Előtte van egy menekülőút az olyanoknak, akikből a hegy már minden erőt kiszívott. Betyáros áthajláson kell magam felkarizmozni. Egy többé-kevésbé szusszanásra alkalmas pont után egy utolsó hasonlóan kemény felszökés következik az orrszerűen kiugró szikla gerincén.

Felhevült testem jóleső, jeges lehelettel köszönti a csúcs. A turistaúton felkapaszkodottak csoportjai napoznak a magas fűben, így nem érzik a hideg fuvallat. A táj szépsége kápráztató. Boldogság, gyönyörűség itt lenni!

		Loser-Sisi VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Hogyan lehet egy napsütötte vasárnapon tülekedés nélkül, magányosan a természet szép ölelésében feljutni a Schneeberg legmagasabb csúcsára? Nyilván nem a fogaskerekűvel, mely ilyenkor monoton rendszerességgel ontja a hegyre a naiv tömegeket. A segítség nélküli önerős feljutásnak rengeteg módozata van. Az egyik legigénytelenebb és talán legmagányosabb útvonal a Schneeberg legkeletibb csücskéből, egy jól eldugott falucskából (Rohrbach im Graben) indul és a Ternitzer Hütte irányába visz. Utam Mária Országa (Marias Land) nevű vendéglő parkolójában veszi kezdetét. Innen nem tessékelnek ki, még akkor sem, ha éppenséggel nem térsz be falatozni.

Nyomvonalam letöltehtő

Az ösvény egy meredeken felfelé tartó szorossal (Rohrbachklamm) indít, mely tán az egész útvonal egyik legszebb és legigényesebb szakasza. A mintegy 15-20 perces jelölés nélküli kaptató később egy széles erdei útba torkollik, mely erdőkön-mezőkön át emelkedik mérsékelten de mégis határozottan.

A Ternitzer Hüttenél egy kis bonyodalmam támad, mert egy olyan nyomvonalat próbálok követni (forrásom a bergefex.at), mely bár elméletileg a térképen fel van tüntetve (lásd pirossal keretezve), de mintha benőtte volna a növényzet, számomra fellelhetetlen. Mint később kiderül a rendes út az alábbi képen a kékkel jelzett vonal lenne. Mivel erről nincs tudomásom, improvizálok és a Salamander legközelebbi megállója (Haltestelle Ternitzer Hütte) felé veszem az irányt. Néhány perc alatt rendre el is érem. Itt keresztezem a fogaskerekű sínpárját, majd ráfordulok a széles turistaútra, mely egyenesen Baumgartner megállóig visz.

Baumgartnerben tartok némi tízóraizással egybekötött pihenőt. A csendes idill rögvest véget ér, amint bepöfög egy nosztalgiavonat és öt perc szünetet tart. Az állomást elözönlik a kényelmes turisták és a korábban uralkodó nyugalom elporlad. Egyesek úgy viselkednek, mintha csak a Mariahilfer Strassen korzóznának. A természet szépségei iránt teljesen immunis gyereksereg, kutyák, kiabáló, hadonászó apukák, irritált anyukák és nehezen mozgó túlsúlyos nagymamák. Csendes meditációmat gyorsan be is fejezem, hogy nekivágjak utam cirka egyórás kulcsfontosságú szakaszának, mely immár a platóra visz.

Baumgartner egyben az erdősáv határa is. Az út további része magashegyi környezetben kanyarog felfelé. A ragyogó napsütéshez erős, hűvös déli szél társul, mely a testhez tapadó nedves ruhán áthatolva kéjesen borzongató érzést vált ki. Az ultraibolya sugárzás erőssége szinte szagolható a levegőben. Izomgörcs elleni aktív prevenció részeként itt-ott megállok nyújtani. Óvatoskodásom ellenére is mintegy 50 perc alatt, baj nélkül érem el az Erzsébetnek (Sissi) szentelt templomocskát és a platón vagyok.

Cirka 1300 m leküzdött szintkülönbséggel a lábaimban vegyülök a fogaskerekűből éppen kiszállók friss mozgású csoportjai közé. A maradék mintegy 250-300 méteres kaptató arra a meredek domboldalra összpontosul, mely közvetlenül a Klosterwappenra vezet.

A kép, ami jelenleg odafenn a látogatókat fogadja nem túl romantikus, ugyanis a már régebben idetelepített radarállomás körül valamiféle katonai építkezés van folyamatban. Mindezek ellenére a kilátás Alsó-Ausztriára a párját ritkítja. Ebből a szél szaggatása sem tud sokat elvenni. Miután aznapra kitűzött főcélomat, a kondíciós tesztet teljesítettem (mission completed), utam további része laza sétává válik.

A Fischerhütteben rendre ebédelek és pihenek. A csúcsforgalom ellenére az ottani önkiszolgálós rendszer jól működik. Mivel az idő közben jócskán előrehaladott, megpróbálok Hochschneeberg állomásban egy jegyet venni a Hengsthütte megállóig. A körülményeket figyelembe véve lélekben fel vagyok készülve a gyalogos ereszkedésre, meglepetés tehát nem érhet. Szerencsém van, mert enyém a soron következő vonatra szóló legeslegutolsó szabad jegy. További helyek már csak az utolsó szerelvényekre válthatók (17:00 és 17:30). Azt semmiképpen sem vártam volna meg.

A járatom pontosan indul a völgy felé. A Hengsthütte egy vendégfogadó, ahová gépjárművel is fel lehet hajtani, amiben persze nem vagyok érdekelt. Az út további része folyamatosan lejt egészen Marias Landig Rohrbachban. Mivel a meredek szorost most kikerülöm, az út valamelyest tovább tart. Megközelítőleg egy és egynegyed óra elteltével érek vissza a parkolóba.

A túra teljes hossza 24 km, ebből 5km lefelé a fogaskerekűvel, azaz cirka 19 km gyalog. Az időtartalma bruttó 8 óra, a szintkülönbség 1550m.

.

		Klosterwappen VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Az Alberfeldkogel (1707m) csúcsán elhelyezett Európa kereszthez (Europakreuz) kétféleképpen lehet feljutni. Kirándulók a Feuerkogel kötélpálya hegyi állomásától vezető rendes turistaúton, cirka háromnegyed óra kényelmes gyaloglással érik el a kockákból összerakott csúcskeresztet. Minden egyes kocka egy EU tagállamot szimbolizál. A via ferrata szerelmesei nem mennek végig a turistaúton, hanem egy táblával jelzett helyen jobbra letérnek egy hajmeresztően meredek árokba, hogy mintegy negyedórás lélekvesztésszerű ereszkedéssel az Alberfeldkogel kitett gerince alá érjenek. Aki sikerrel veszi a csúszós kanyargókat, mindjárt túl is lenne a kaland nehezén (tényleg). Lentről, az árok aljáról indul ugyanis a HTL Wels elnevezésű rendkívül élvezetes vonalvezetésű Klettersteig.

Pirossal a Klettersteig van jelölve

Jobbról a kötélpálya fel- és lefelé tartó ágai

Elsőre az elegancia szó jut eszembe, amikor valamiképpen tömören jellemezni szeretném ezt az alkotást. Sok más Klettersteig ugyanis esetenként egymással nem harmonizáló, különféle töredezett darabkákból áll össze. Emitt létrák, amott felszökések, majd egy és még több össze nem illő traverz. Mintha a trükkös alkotók művészi hajlamaiktól vezérelve döntenék el, hogy merre menjen a drótkötél. A HTL Wels esetében ilyen erőltetett kuszaságról szó sincs. Az ösvény természetesen célratörő. Mindvégig érzed, hogy a legrövidebb úton, csalfa kerülők és pihenők nélkül, természetes eleganciával, lendületesen, cirka egy óra alatt visz egyenesen a csúcsig.

Mivel kelet-délkeleti fekvésű, a délelőtti nap erősen pirít. A kabinos kötélpálya félóránként ontja felfelé a hegy szerelmeseit, ezért a kletterezők is ilyen diszkrét halmazokban érkeznek. Jó esetben senki sem liheg a nyakadban, mint mondjuk a Drachenwandon. Ha meg a fél kilenckor induló első járattal érkeznél, mint jómagam is tettem, úgy előtted sem lesznek sokan, ha egyáltalán valaki.

A bergsteigen.at jellemzően ismét alulértékel és C-ben határozza meg a HTL Wels nehézségét. Itt nyilván a vasizmú Axel Jentzsch-Rabl és iskolája dominálja a színteret. Az idősebb generáció, Kurt Schall és társai, Klettersteig-Atlas Österreich c. klasszikusában viszont egyenesen D-re értékeli a beszállót követő meredek bevágást mely a Klettersteig kulcsa. Szerény és szubjektív véleményem szerint az igazság valahol a kettő között lebeg. A HTL Wels egy B és C tésztából sütött kalács, amiben a mazsola képviseli az élvezetes C/D beütéseket.

		HTL Wels VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL