Az őszi ráhagyás, avagy Grete Klinger

Közzétéve 2011-11-01 | Szerző: Sztefanó

Bevezető jellemzés

Gyermekkoromban azt képzeltem, hogy egy hegy csúcsán még annyicska hely sincs, ahol egy ember kényelmesen állni tudna. Később tapasztalataim helyesbítették a képet, mert a legtöbb hegycsúcson azért mégiscsak rengeteg hely van, lásd például a Klosterwappen, Zwölferhorn, Hochkar, Hochlantsch, Jakobskogel, meg a többi hasonló. A tegnapi kiruccanásom a Grete Klinger Steigen viszont korai elképzeléseimet idézte, mert bizony a hegygerincen vezető ösvény helyenként inkább egy kés élén történő egyensúlyozással felérő mutatvány közelében járt. Mit nekem Hans von Haidsteig és Eisenrz szellős kulisszái, ahol legalább egy köldökzsinórral mindvégig össze vagy kötve a biztonságot jelentő drótkötéllel, nem úgy, mint a Grete Klingeren. Itt helyenként megszűnik az önbiztosítás lehetősége és az ösvény szélessége a két oldalon tátongó szakadék között csak centiméterekben adható meg.

GreteKlingerGps
A barangolás nyomvonala 		PA314052
A Fahnenköpfl lentről
GreteKlingerProfile

A táv (Hirnalm, Barbarakreuz, Fahnenköpfl, Vordernberger Zinken, Krumpenalm, Hirnalm) cirka 14 km, 1300m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A nehézségek

Az időjárás kegyéből adódó lehetőséget kihasználva megvalósítottam egy régóta tervezgetett kirándulásomat. Bevallom kissé alábecsültem a rám váró nehézségeket. Ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy maga a Klettersteig (lásd pirossal jelzett szakasz a képen) nehézsége A/B-C, ami számomra, úgy gondoltam, nem igazán jelenthet kihívást. Nem is ezzel volt bökkenő, hanem azzal a magashegyvidéki, alpinista környezettel, amelybe beleágyazódik. A Grete Klingert tapasztalt hegymászók “csak” hegyi túraként emlegetik, szinte tudomást sem véve a drótkötéllel biztosított mégiscsak valódi kletterezős szakaszokról. Megértettem az okát. Tudniillik, a túra megerőltetéseinek túlnyomó többsége a kaptatók és leereszkedések szinte szűnni nem akaró végeláthatatlan láncából adódik, melynek során 1308 magassági métert lehet összeszedni, miközben a kiindulási pont (Hirnalm) és a legmagasabb csúcs közti szintkülönbség durván 1000 méter.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy azon a bizonyos C nehézségű szakaszon túljutva, melyet a túra kulcsaként minden szakirodalom megemlít, azt gondolhatnád, megérkeztél a panteonba, és ezután már csak laza vándorolás jön. Óriási tévedés. Ez csak a nyitány és a java még ezután következik. Mivel a csúcsok összefüggő láncolatát mindig eltakarja a soron következő kaptató, folyton az a benyomás keletkezik, hogy elég feljutni az előttünk tornyosulóra, akkor azután majd lefelé megy már az út. De nem! Felérve egy döbbenet, hogy egy kisebb-nagyobb horpadás után egy még magasabb csúcs zárja el az utat, és ez a “le-föl” végigkísér egészen a Rottörl útkereszteződésig.

PA314081
Ködtenger a völgyben, verőfény a gerincen		 PA314091
A C felszökés

A hegygerincen fagyos, élénk szél süvít. A hátizsákból előkerülhet egy plusz réteg kabát vagy mellény és az előrelátásomnak köszönhetően becsomagolt, jó fülre húzható sapka. Kesztyű is elkelhet, amire jól megfelelhet a kletterező kesztyű is. Alábecsültem viszont a folyadékszükségletemet. Egy és háromnegyed liter vizet vittem magammal (1.75), amivel végig csínján kellett bánnom. Legalább két liter kellett volna vagy inkább annál is kicsivel több. Nyáron, gondolom ez is kevés lehet. Van ugyan útközben a gerinc alatt 5 perc leereszkedésnyi távolságban egy forrás, de amikor elgondoltam, hogy onnan újból vissza kell mászni a gerincre, úgy döntöttem inkább spórolok a vízzel, nem éri meg az erőfeszítést, ráadásul nem lehetett tudni, működik-e még ez a forrás. Később a leereszkedés közben a Krumpenalmot elérve, van még egy forrás, amit köszönettel mindjárt meg is csapoltam és fél liter jéghideg forrásvizet olyan mohón nyeltem le, mint a legfinomabb csapolt sört a nyár hevében.

A túra főbb szakaszai

A kiindulás és a kletterezős szakaszok (Vordernberger Mauern), állandó kaptató, majd váltakozó fel és lefelé vezető részek. Egyensúlyozás a szakadékok szélén. Egy három főből álló, futócipős, könnyen öltözött, mini hátizsákos csapat húz el előttem. Nincs kletterező felszerelésük. Így is lehet a vakmerőknek és a nagy menőknek. Én az első drótköteles szakasz beszállója előtt felveszem a beülőt és a kantárt. A Fahnenköpfel alatti első igényesebb szakaszig azonban nincs rá igazán szükségem. Majd a kulcsfontosságú C szakaszon jól jön, illetve ez után is még kétszer igénybe veszem az önbiztosítás adta lehetőséget. El tudom viszont képzelni, hogy a rettenetesen nagy profik felszerelés nélkül is elboldogulnak.

A középső rész a dombokon (Vordernberger Zinken). Amint elhagyjuk az utolsó drótkötéllel biztosított szakaszt, magunk mögött hagyva a csupasz sziklákat, helyenként behavazott, optikailag szelídnek tűnő, füvel benőtt tájra érünk ki, de ohó(!), a kaptató java még csak most jön. A végső füves csúcsról aztán tényleg jön a várva-várt leereszkedés a Rottörl kereszteződésig. Innen jól lehetett látni a hegy északi részén a Reichensteinre vezető teljesen behavazott utat. Egy más csapat éppen feladata a 2165 méteres csúcs ostromát, arra kifejezetten téli alpinista felszerelés kell.

A leereszkedés (Krumpen). Először meredek, sziklatörmelékkel borított lejtős ösvény, helyenként nagy kiterjedésű hófoltokkal tarkítva, melyben itt-ott térdig is besüppedek. Veszélyes, mert nem lehet tudni, milyen mélység van alatta, ezért igyekszem elkerülni a hómezőket. Végre elérem az erdősávot, jobbról egy vízesés morajlik bele a tájba, lefotózom.

PA314096
Az első szakaszon. Megint egy csúcs bukkan elő.		 PA314103
Egy csúcskeresztnél, a hattérben újabb csúcs köszön.

A tanulságok.

Bár jó korán érkeztem a Hirnalmra, mégiscsak október vége, november eleje lévén, egész idő alatt attól tartottam, hogy valahol útközben rám esteledik. Ez nem jó, ezért tempósabban haladtam. Egyszer ugyan megpihentem (kb. 10 perc) elemózsiázni úgy, hogy a középső szakaszon a süvítő szél elöl a hegy gerince mögé vonultam. A tempós kaptatás vége az lett, hogy a leereszkedő szakaszon (nem tudni miért csak itt) combgörcsöt kaptam. A böngésző szerint a “musculus adductor longus” jelentett be unalmast és feltehetően a megerőltetéshez járuló folyadékhiány válthatta ki. A földre vetettem magam vonaglani (szerencsére pont füves szakaszon) és bármilyen pózt vettem is fel iszonyú fájdalmat éreztem. Eszembe jutott, hogy hasonló esetem volt a Franz Scheikl Klettersteig végén is, és akkor egy fél liter ásványvíz elfogyasztása után szinte azonnal enyhültek a panaszok. Így aztán mind egy cseppig kiittam a vastartalékomat, ami tényleg csodás enyhüléshez vezetett. Még üldögéltem egy darabig masszírozgatva az érintett részeket, majd minden különösebb gond nélkül tudtam folytatni az utamat. Mint említettem a közeli Krumpenalmon aztán jó bevedeltem forrásvízből. A tanulságok pontokba szedve:

  1. Vedd komolyan a túra megerőltetéseire vonatkozó figyelmeztetéseket. Csak átlagon felüli kondícióval rendelkező, rendszeresen sportoló, futó vagy egyéb nagy kitartást igénylő sportot űzők vállalkozzanak.
  2. Ne becsüld alá a folyadékszükségletedet. Inkább egy flaskóval több, mint kevesebb legyen a jelszód!
  3. Ne becsüld alá az időjárást. Fenn a gerincen akkor is süvölthet a jeges szél, ha lenn éppenséggel kellemes szélcsendes idő uralkodik. Gondold meg viszel-e ilyen esetre megfelelő ruházatot.
  4. Kora tavasszal és ősszel, hómezőkkel is találkozhatsz.
  5. Vidd csak magaddal a kletterező cuccaidat, mint szoktad. A kantárt, sisakot, kesztyűt és persze a beülőt. Gondold meg, az előtted mászó túrázók akaratlanul is a fejedre lökhetik a rengeteg szerteszét heverő öklömnyi szikladarab valamelyikét, mellyel az út felfelé vezető része bőven borított.
  6. Mászás közben, jól vigyázz, ha fogódzkodót keresel a sziklán, sok lazán ül és egy rántásra a markodban maradhat.

A túra átlagos időtartama 7-8 óra, hossza kb. 13 km. A GPS nyomvonalam innen letölthető.

PA314108A középső szakaszon. A háttérben a jeges leheletű Reichenstein (2165m) PA314147
Hóban tipródva
Sport, Story Kategória | , , Címkézve | Hozzászólás

Az őszi ráadás

Közzétéve 2011-10-29 | Szerző: Sztefanó

Szegény rég megboldogult nagyanyám szokta öcsém élénkségét úgy jellemezni, hogy “ez a gyerek kiveszi az ember spikkjét”. A „spikk” valószínűleg a német Speck begömöriesített változata lehetett, és a panasz annyit jelent, hogy a gyermekkel való foglalatoskodás annyi energiát emészt fel, melytől az ember lefogy, zsírja, hája is leépül. Nos, elvileg pont így tudnám jellemezni a mai kletterezésemet a HTL-Steigen. Egyszerűen kiveszi az ember „spikkjét”. Tán egy hónapja lehet, hogy először végigmentem rajta és most úgy gondoltam megismétlem a mutatványt, még mielőtt a téli időjárás teljesen ellehetetleníti, illetve még jobban megnehezíti (a [K1] szerint egész évben bejárható) a megmászását.

Most nem fönt kívántam kezdeni (az utolsó harmaddal), hanem rendesen lent. Bevallom, utolsó pillanatig nyitva hagytam a végső döntést arra vonatkozólag, hogy beszállok-e avagy szépen összecsomagolok és elnapolom az akciót tavaszig. Mára ilyen szupi időt (lásd a képet lejjebb) jósolt a Schneebergland vidékére a meteorológia, amiről úgy látszik a Hohe Wand szellemei nem értesülhettek, mert bár megérkezésemkor a nap még halványan láttatta magát, de később aztán teljesen a felhők mögé vackorodott.

image

Most is a Postl fogadó előtt parkoltam le és a Völlerin-Steigen ereszkedtem le a beszállóhoz. Útközben alkalmam nyílt, alaposan megszemrevételezni a nedvességi viszonyokat. Az eredmény nem volt kápráztató. A leereszkedést nem csak a sikamlós és helyenként sáros út nehezítette, hanem a lehullott falevelek is. A növényzetmentes területeken viszont a szikla egészen jó állapotban volt. Néhány sziklamászót is megpillantottam, amint felfelé küzdik magukat. A Wandfußsteigre érve, még mindig nem szántam el magam és továbbra is nyitva hagytam a mai mászás ügyét.

A beszállóhoz érve kíváncsian meresztgettem a szemem, vajon vannak-e hasonszőrű vállalkozók (csehek például). Igen, voltak, de nem csehek (azok csak később érkeztek). Egy páros már fent jár szép magasban, egy másik duó meg éppen hegymászó kötélen ereszkedett alá. Na, mondom, ezeket meg mi lelte? Mindenképpen meg kellett várnom őket, majd mikor földet értek kíváncsian érdeklődtem fordított útirányuk okát. Mint kiderült, a behajlás felett elfogyott az erejük és úgy döntöttek, hogy inkább visszavonulnak. Okos belátás.

Ez mondjuk, speciel a lelkületemre, nem hatott biztatóan. Az sem, amikor azt kérdezte az egyik, hogy vajon tényleg egyedül kívánok-e nekivágni. Már-már kezdtem fátylakat borítgatni vérmes reményeimre, amikor is, na, vajon kik bukkantak fel? Igen, igen, megérkeztek a csehek. Hárman. Azt kérdezgették, vajon miféle Steig ez C-s vagy D-s? A múltkorihoz hasonló, teljesen felkészületlen csapat. Hát mondom, sajna sem C, sem D mert így az elején inkább E, meg itt-ott D/E. Ezen látszólag kicsit meghökkentek. Arról beszéltek, hogy a Dolomitokban már klettereztek. Nekem meg biz arról nem volt fogalmam, hogy ott milyen Kletterek vannak. Lélekben meg csak zsörtölödtem hogy lám lila gőzük sincs, mire vállalkoznak. Ezután bújtam is bele gyors elhatározásomban a beülőbe, nehogy elém húzzon a csapat, mint a múltkor. Semmi kedvem nem volt fölös erőfeszítéseket végeznem az esetleges kényszerű előzgetések miatt (lásd előző beszámolómat).

Egyszóval, nagy durral elindultam. Előtte még bakancsom rovátkáiból egy ágacskával kipiszkáltam a sarat, ami bizony utólag is, jó ötletnek bizonyult. Úgy terveztem (a csehek vizslattak lentről nagyon) hogy az E-s áthajláson most lendületből elegáns mutatvánnyal jutok túl. Ez nagyjából sikerült is, mert nem kellett magam bekattintanom a pihenőbe, mint a múltkor, de ez a snájdigozás úgy kivette a “spikket” a karjaimból, hogy magam is megrémültem egy halovány pillanatra. Némi szusszanás után folytattam utam, ám konstatálnom kellett, hogy tapasztalat ide, mutatvány oda, ma mintha ólmosabbak lennének a karjaim, mint a legutóbb. Ennek okain egy kicsit még elmorfondíroztam, és egy magyarázatot is találtam. Az utolsó négy hétben a fél maratoni futóversenyre készültem és minden mást hanyagoltam, pl. a fekvőtámaszokat. A verseny egy hete volt, az is jól kivehette a “spikkemet”. Úgy döntöttem tehát, a bravúros-sziklanyűvős, brutális-drótkötelezéses, felszaladós-kletterező módszerem helyett most megpróbálok lazán technikázni. A technikás módszerrel sok erőt meg lehet spórolni. És képzeld, ez nagyjából be is jött. Még csodálkoztam is, hogy olyan szakaszokon, ahol szeptemberben még erőfitogtatósan, jól megmarkolva és két lábam közé véve a drótot felszaladtam a falon, most találtam, réseket, jó támaszokat, beugrásokat a lábnak, ami jelentősen csökkentette a karizmozás intenzitását. Hogy mi-mindenre jó az is, ha a bicepszek éppen nem pukkadoznak a túlcsorduló energiakötegektől!

Azt terveztem, most mindhárom harmaddal végzek, de közbeszólt a köd. Amint megpillantottam a fejem fölött a szakadék fölé kinyúló Sky-Walk körvonalait, a felhők kezdtek olyanféleképpen sűrűsödni, hogy hiába közeledtem a kilátó felé, egyre kevesebbet láttam belőle. Mire kiértem a második harmad végére, a látótávolság már csak néhány méterre csökkent a Sky-Walk meg komplett eltünt. Ezt mondjuk még meg lehetett volna emészteni (mert ugye csak a drótkötél mentén kell araszolgatni), de a ködből kicsapódó finom nedvességet már nem! Csak semmi felesleges kockáztatás! Fogtam magam és kihasználva a menekülő út adta lehetőséget, szépen távoztam a Völlerin irányába. Így is elég volt. A maradék harmadot majd egy verőfényes napon pótolom, de akkor tényleg egyszerre.

Sport, Story Kategória | , , Címkézve | Hozzászólás

Kiváncsivá tesz a 11.11.11

Közzétéve 2011-10-24 | Szerző: Sztefanó

A thrive angol szó magyar jelentése boldogul, prosperál. A thrive movement egy újabb mozgalom, mely a lehetséges boldogulásról szól, illetve azokról, akik ennek az útjában állnak és azt hirdeti, szedjük végre össze magunkat és nyissuk ki a szemünket. A november 11.-ére meghirdetett filmvetítés (azaz 11.11.11) sok vonásban hasonlít a nagy lendülettel megindított, de (főleg a megoldásaiban) végső soron rendkívüli csalódást kiváltó Zeitgeist mozgalomhoz. Joggal tartok tehát egy újabb luftballon hangos, de ártalmatlan pukkanásától. Sajnálatos, hogy bár a ballon tartalma nyilván most is tele lesz friss és üde hegyi levegővel, mely jót tesz a krónikus hurutban szenvedő légutaknak, ám azon túlmenően, hogy néhányszor majd teleszívhatjuk vele a tüdőnket, nem lesz elég hatásos gyógyító ereje. Ugyanarra a sorsa jut, mint mondjuk a Quinnek, Jensenek, Deloriák, Heinbergek, Perkinsek, Lányik és Hetesik, akikre ugyan itt-ott sokan felkapták a fejüket, de mint kiderült, valamennyi tanításuk magától kihunyó szalmaláng. Minden maradt, marad a régiben, mintha soha meg sem szólaltak volna. Nem érdekeses ez? Szerintem onnan lehet majd tudni, hogy mégis történik valami, ha az imént felsoroltakat és a hozzájuk hasonlókat a rezsim kegyetlenül meghurcolja. Ugye érted mire gondolok. Ha majd a kultúra is úgy érzi, napjai megszámláltattak. De ez még nem most van, not yet, not yet… de lehet, hogy holnap?

Humanity, soul, mind, The Problem of Civilization Kategória | 1 hozzászólás

Évadzár 2011 és kísérlet “live”

Közzétéve 2011-10-23 | Szerző: Sztefanó

imageA mai LCC őszi fél maratoni futóversennyel (1:52:42) úgy gondolom, lezárható az évad. Tavaszig várhatnak az újabb kihívások, a hegyek, a klettersteigek, nagylélegzetű túrák és a futóversenyek. A futás az idén jelentősen háttérbe szorult új keletű szerelmem, a vasalt utak (via ferrata) egyre meredekebb világába tett kalandozásaim jóvoltából. Ez meglátszik az idei eredményeimen is, melyek a tavalyi babérok árnyékába kényszerültek. Sajnos nem sikerült megjavítani ez eddigi legjobb fél maratoni időmet, melyet pont egy éve a 2010-es őszi LCC-n állítottam be (1:51:19).

A kérdés, hogy ez a végállomást jelző csúcs volt-e? Lehet még egy kicsit fényezni, csiszolgatni ezen az eredményen? Tudniillik egy egyéni geriátria kísérlet alanyává tettem magam. Merthogy egy kicsit későn kezdtem el az efféle versenyszerű sportolást. Az életkor olyan szakaszában, amikor a biológiai óra már határozottan beharangozta az őszt. Ezt észre lehet venni, mind ahányszor belenézek a tükörbe, például borotválkozás közben. Láthatóan öregszem és ez olykor-olykor nagyon meglep. Lehet-e még a leszálló ágon állhatatos kitartással, lényeges előrelépésre, fejlődésre számítani? Konkrét leszek, valós cél, avagy délibáb 1:45 körül teljesíteni? Húsz évvel ezelőtt nem kételkedtem volna benne, de mostanra vannak bizonyos kétségeim. Pedig csupán csak 6 percről (mai nézőpontból 7 percről) van szó. Ennyit kéne lefaragni.

Az idei rendkívül ígéretes téli felkészülésemet (lásd az elektronikus tréningnaplóm feljegyzéseit) dugába döntötte a tavaszi hörghurutom, majd később azon kaptam magam, hogy fáj a jobb sarkam és Achilles-ín gyulladást diagnosztizáltam magamnak. Mivel úgy gondoltam, oda kell figyelnem testem panaszaira, jelentősen redukáltam a futótréningek számát és hegymászással próbáltam tartani a kondit. A tartás sikerült az előrelépés nem.

image

Megj: A számok az egyes tréningek intenzitását jelzik

A tét tehát arról szól, hogy egy minden ízében hanyatló test, képes lesz-e még kiszolgálni a képzet erejét? Majd meglátjuk! Most mindenképpen 5-6 hét pihenő és lazítás következik, melytől a sarkam tünetmentességét remélem. Decembertől újra beindulhatnak a laza kocogások, majd januártól a felkészülés a VCM-re majd pedig a hegyekben a hó elolvadásával a csúcsok ostroma. Persze a legalapvetőbb feltétel az egészség, ez az egyenlet megoldásának kritikus kulcsa (a másik pedig az időjárás).

Health, Hobbies, Running, Sport Kategória | 1 hozzászólás

Sebeket nyalogatva

Közzétéve 2011-10-02 | Szerző: Sztefanó

A túlpörgést és a túlhevülést valószínűleg néha fékezni kényszerül a psziché, például egy jó kis hörghuruttal. Szombaton megtapasztalhattam milyen egy kezdődő torokgyulladás tüneteivel a szó szoros értelmében a falra mászni. A ragyogó őszi idővel szinkronban, tanítványommal egy haladó tréninget terveztünk a Hochkaron (Heli-Kraft Kletterseig).

Pénteken este már nagy dilemmában voltam, mert éreztem, mint tör rám tövestől az égi áldás és a döntést (menni vagy nem menni) elodáztam reggelre. Szombaton aztán jó korán felkeltem, hogy nyugodtan tisztába jöhessek hogylétemmel és dönthessek. Először is a sérüléseket és a horzsolások gyógyulásának az ütemét szemrevételeztem. A könyökömön a HTL ütötte seb már jól nézett ki. A jobb sípcsontomon viszont az éjszakai borogatás hatása nem nagyon látszott meg. A boka fölött továbbra is jól kivehetően díszelgett az aggasztó duzzanat. Ez csak érintésre fájdalmas, a járásban és a mászásban nem gátol. Viszont rémes volt rágondolni, hogy a Strohlin és a HTL-en előrepreparált alsó lábszáram ismét összeszed egy újabb koccanást a sziklával. Ezt úgy gondoltam kivédeni, hogy extra vastag duplaréteg téli térdzoknit húztam a sípcsontomra és a vastagabb anyagból szőtt nadrágomba bújtam. Egy focistáknak való sípcsontvédő lett volna optimális megoldás.

DSCN6246Ezután analizáltam a rekedtségemet, az orrom folyását és a garatom pirosságát Ááááá…. Az összegyűjtött pontszámok alapján kijött, hogy indulhatunk. Persze legalább 20% rabatt bejött azon a címen, hogy Cirminek semmiképpen sem szerettem volna csalódást okozni, hiszen már számolta a perceket szombatig és egyébként is ilyen remek őszi időben nehéz tétlen maradni és nem kimenni a szabadba.

Érdekes volt megfigyelnem, hogy milyen pompásan éreztem magam a Heli-Kraft drótkötél -labirintusában. Már-már azt hittem, a szervezetem gyorsan és végérvényesen legyőzte a támadó kórt, mert legfeljebb két-három erőtlen köhintés formájában adott életjelet magáról. Meglehet, hogy ez tán csak az adrenalin hatása lehetett, mert amint kibukkantunk a csúcskeresztnél valami szokatlanul nagy levertség telepedett rám. Szépen lebandukoltunk a parkolóba, miközben szinte tapintható volt, hogyan fonja körém szálanként a hálóját a hurut.

Mire hazaértünk, túlvilági állapotban kerültem. A fülem bedugult és egyfajta öblögetésre emlékeztető háttérzörejen át jutottak el hozzám a külvilág tmpított hangjai (középfülgyulladás?). A torkom lángolt, a köhögés fullasztott, a fejem meg akkorára nőtt nagy hirtelen, mint egy görögdinnye. Annyi erőm maradt még mielőtt ágyba dőltem, hogy lemondjam a mára tervezett ünnepségen való részvételt (ezúton is ezer bocsánat). Ma kvázi delíriumban nyomtam az ágyat. Mostanra kikászálódtam egy kicsit ülni, hogy szipogva, krákogva, megírjam ezt az élménybeszámolót. Az interneten át, remélem nem fertőzök meg senkit.

DSCN6231A tanítványom lassan iagazi hegymászó partnerré cseperedik. Remekelt a falon. Részleteiben már nem is emlékeztem rá, hogy ezen a hivatalosan “csak” C-re ertékelt falon, legalább féltucatnyi egészen kemény olyan felszökés és traverz van, mely nem kis leleményességet, erőt és pszichikai kihívást jelent még a tapasztaltabbaknak is. Végül is úgy gondolom, a fokozatosság elvére épülő fejlődés receptje minden tekintetben beválik. A tanulónak örömet okoz a képességeihez jól megválasztott, egyre igényesebb akadályok önerőből való legyőzése. Sajnos vannak ellentétes tapasztalataim is, amikor csoportok felelőtlenül, felkészületlenül, saját és mások testi épséget veszélyeztetve úgy indulnak útnak, mintha csak korzózásról lenne szó a főutca napsütötte kövein.

Health, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

A projekt neve HTL

Közzétéve 2011-09-24 | Szerző: Sztefanó

P5193484A HTL Steig nevét sokáig csak suttogva és rettenetesen nagy tisztelettel mertem kiejteni. Az idén májusban cirmivel a Frauenlucken gyakorultunk, majd a Sky-Walkra is kinéztünk. Remegő ajkakkal mutattam az akkor még lezárt, és szanálás alatt álló HTL Steig drótköteleire (kép lejjebb), mondván, ez az a Steig amire valószínűleg soha nem merészkedem. Ezt akkor nagyon őszintén gondoltam, hiszen még az évad kezdetén voltunk minimális tapasztalatokkal a tarsolyomban.

Nos, soha ne mondd, hogy soha, mert ma volt a napja, hogy Klettersteigezéseim következő természetes állomása végül is a HTL lett. Egyik korábbi blogomban, konkrétumok nélkül megszellőztettem, hogy egy nagyobb dobásra készülök. A felkészülés szerves részei voltak Johnsbach, Kaisergams és a Salza (Strohli’s) Klettersteigek meg egy kis rendszeres izomtorna. Utólag is úgy ítélem meg, hogy helyes volt nem hűbelebalázskodva nekivágni.

Ma sajnos tanúja voltam egy hordányi cseh zöldfülű köcsög tévelygésének. Tudnivaló, hogy ez a vasalt út abban is klasszikus, hogy rögtön az elején van egy nagyon nehéz áthajlást (D/E), mely a felkészületlenek kiszűrését szolgálná. Igen ám, de ha megjelenik egy egész banda, akkor az egyén aláveti magát a csoportos délibábnak és azon csüng, mint gyümölcs a fán. Ennek ergo az a vége, hogy ha a köcsög már háromszor is visszacsúszott az áthajlás alján, de más társai már felette bóklásznak, akkor csak azért sem adja fel és addig feszegeti a lantot, amíg mintegy negyedórányi borzalmas küszködés után mégis átlendíti magát a párkányon. Az ilyeneknek ezek után aznapra már nyilván kisültek az elemi, és rengeteg időre van szüksége, hogy valamelyest újratöltődjenek. A mintegy másfél- kétórás út további része ugyanis még bővelkedik hasonló parádés kis felszökésekben.

P5193458Addig nem mertem elindulni, amíg a cseh csapat utolsó tagja is át nem evickélt a kezdő áthajláson. Arra gondoltam, hogy ha mégsem sikerülne nekik, akkor visszafordulás esetén nekem is le kellene másznom. Így aztán a fal alatt szobroztam, vagy háromnegyed órát eltöltve, kőomlás közepette, amit a csehek veszett kalimpálása okozott. Miután végre valamennyien kiértek a következő D szakaszra (a bevágás), nagy szívdobogással én is elindultam. Megelégedéssel töltött el, hogy az előttem haladók tempójához viszonyítva elég jól sikerült a mutatvány. Egyszer ugyan beakasztottam magam a beülőbe, de csak azért, hogy nyugodtan, erőt spórolva csatolhassam át a karabinereket. Ezután, hipp-hopp, ott leltem magam a falban remegő csehek mögött. Némi mérlegelés után közöltem velük, hogy szeretném kikerülni a kis csapatot. Hajlottak is kérésemre, mert mint észrevettem addig is jól elpihengettek. Volt aztán a bevágás és az azt követő traverz után egy olyan rész, ahol megtörténhetett a leelőzés. Sajnos a karizmozás több erőmet követelte, mint éppenséggel szükséges lett volna. Így aztán az előzés után pihennem kellett egy arra nem igazán alkalmas helyen ami miatt jobbnak láttam ismét bekattintanom magam a beülőbe. Az út további részén még utolértem egy háromfős osztrák csoportot, de maradtam a nyomukban, mert nem kívántam újra feleslegesen megcsapolni az energiatartalékaimat.

A HTL-Steig az összes eddigi vasalt útjaim koronázatlan királya. Szerintem nem lehet egy napon említeni egyetlen más Steiggel sem. A konstans C/D és D vonalvezetés rendkívüli fizikumot, erős karizmokat és technikai tudást igényel (tapasztalt rókák ne figyeljenek ide). Amikor technikai tudást említek, arról beszélek, hogy a Steigeken alapvetően kétféle módszert lehet alkalmaznia fel- illetve a továbbjutáshoz:

  • A technikás módszerlényege, hogy a karizmok helyett az erősebb lábizmok segítségével próbáljunk haladni, mégpedig úgy, hogy megtaláljuk azokat az apró, gyakorlatlan szem elöl néha rejtett kis bevágásokat, repedéseket és vékonyka párkányokat a sziklafalon, melyeket támpontként lehet használni. A cipő orrát például egy-két centire be lehet dugni az ilyenekbe. Közben az ujjakkal és a tenyérrel fogást, támaszt lehet tapintani a sziklán. A HTL-en sajnos a kelleténél több lazán ülő szikladarabra találtam, melyek bár jó fogódzkodónak mutatkoztak, de kockázatos volt, vajon elbírják-e majd a rájuk nehezedő testsúlyt.
  • Brutális karizmozáskor két kézzel megmarkolod a lábaid közé vett drótkötelet, és egyszerűen felgyalogolsz a falon úgy, hogy a maximális súrlódás érdekében kitolod az ülepedet. Ezt szinte mindig lehet alkalmazni, de nagy az ára, mert mértéktelenül csapolja az erőtartalékokat.

A technikás és a brutális-markolós előrejutás között erőkifejtésben akár öt-tízszeres különbség is lehet. A kezdők persze sem a technikás sem a brutális módszert nem bírják jól. Az utóbbinál, ha a feneküket nem rakják ki elég messzire és nem nehezedik megfelelő erő a talpra, nincs súrlódás, és garantált a lecsúszás, a csúszgorálás, ma tanúja voltam.

Néhány további tapasztalat az esetleg utánam következőknek.

  1. A HTL-t komolyan kell venni és már hetekkel, vagy hónapokkal a Steig kitűzött meghódítása előtt, tudatosan kell rá készülni.
  2. A HTL legyűrésének abszolút minimális, de nem elégségesfeltétele az alábbi Steigek megtétele. Lehet (legyen) több is, csupa D.
    • Wildenauer (Hohe Wand) : mert a 2. legnehezebb a Hohe Wandon
    • Hans von Haid (Rax): mert Jentzsch-Rabl ugyanannyi ponttal értékeli [K4]
    • Bürgeralm (Hochschwab): mert hasonlóan kell itt is karizmozni végig
    • Salza (Wildalpen): mert a Steig felsö része szinte ugyanolyan (csak drótkötél)
  3. Az előzőkben felsorolt vasalt utak abban különböznek a HTL-töl, hogy a rajtuk található D szakaszok csak mint hab a tortán értendők. A sütemény maga legfeljebb konstans C. A HTL esetén viszont a hab, a D/E áthajlás, amibe beleharapsz, a sült tészta, konstans C/D de inkább D (végig!).
  4. Ha úgy érzed megértek a körülmények és vállalod a HTL-t, kezd fent! A HTL ugyanis három szakaszra osztható. A felső harmad elérhető a Völlerin nevezetű ösvény felöl. Itt érdemes kezdeni, én is itt veselkedtem neki. A próbálkozás előnye, hogy kikerülheted a habot (D/E) és harmadolhatod az erőfeszítéseket, miközben teljes tüdővel mellre szívhatod a Steig gyönyörűségeit.
  5. Ha a felső harmaddal úgy végeztél, hogy sehol nem voltál a limiten, azaz, erőid nem fogytak el és ezért nem is kellet egyszer sem becsatolnod magad a beülőbe, akkor szépen legyalogolhatsz a Völlerinen a Wandfußsteigig ahonnan a HTL java indul. Nálam jól bevált (lásd a lenti falrajzot az útmutatásokkal).
  6. Végül néhány megjegyzés a ruházatról:
    • Ha az idő engedi, én preferálom a hosszúszárú nadrágot és hosszú ujjú trikót. Néha jól össze lehet csókolódzni a sziklák éles peremével, ilyenkor a sípcsontom köszöni, ha van egy réteg védelme. Olykor-olykor a drótkötéllel is szerelmetes ölelésbe kényszerülve lógunk a falon, és ha a felkar nincs takarva, garantált a véraláfutás.
    • Kletterező fórumokon (pl. www.gipfeltereffen.at) vitatkoznak, miféle lábbelibenimage érdemes a HTL-re menni. A hegymászók esküsznek azokra a bizonyos előremerevített spéci csukákra, melyekből egy-két számmal kisebbet szokás felvenni. Mások a rendes GTX ferrata bakancsot javasolják, ugyanis az ilyen a cipők talpán (orrán) van egy sima “climbing zone”, ami kiválóan alkalmas a fent említett résekbe belenyomni. Teljesen alkalmatlanok a felfelé gömbölyodő, tompa orrú túrabakancsok és a hasonlóan tompaorrú tornacsukák, bár ez is nagyon szubjektív.

image

Hobbies, Sport, Story Kategória | , , Címkézve | 1 hozzászólás

A megújult Ganghofersteig

Közzétéve 2011-09-19 | Szerző: Sztefanó

Legutóbbi túránkon kellemesen meglepődtünk. A Ganghofersetig alsó részét ugyanis vadonatúj drótkötéllel szanálták az illetékesek. Valószínűleg a nyár folyamán történhetett a nagy attrakció, ugyanis tavaszi itt jártamkor még nyoma sem volt. Kevesen tudják ugyanis, hogy a Ganghofernek volt egy nagyon elhanyagolt és szinte teljesen feledésbe ment alsó része is, aminek okán a legtöbben a Steig középső részén vélték megtalálni a beszállót, holott, az eredetileg jóval lejjebbről indult. Továbbra is a Zischkasteig mentén található régi jelzésnél kell a Ganghoferhoz vezető ösvényre térni, de nem felfelé a régi nyomon, melyek az U-vasak felé vezetnek (azaz a középső részhez), hanem a már rendesen kitaposott lefelé vezető csapáson ajánlatos továbbhaladni. Az új és feszes drótköteleket már messziről meg lehet pillantani, tehát aki jól figyel kizárt, hogy elvétse.

Az alábbi régi képen látható három darab mintegy százéves vas mellett most vadonatúj drótkötél feszül, körülbelül B (legfeljebb B/C) nehézség.

Képforrás:http://www.volki.at/cgi-bin/wegtab.pl?B=hw&Z=GH

Ganghofer

A felső kék vonal mutatja a korábban vélt beszállóhoz illetve az alsó a mostanra szanált régi-új beszállóhoz vezető ösvényeket. A bergsteigen.at falrajza már régen nem volt időszerű, mert a pirossal jelzett ösvényt gyakorlatilag benőtte a növényzet és így felismerhetetlen volt. Jelenleg is inkább az alsó kék vonallal jelzett úton lehet a legjobban megközelíteni.

Hobbies, Sport, Story Kategória | , Címkézve | Hozzászólás

Ahonnan nehezebb lejönni

Közzétéve 2011-09-11 | Szerző: Sztefanó

Figyelem anno 2014: a Salza privát tulajdonban lévő Klettersteig. A cikkben itt ismertetett kapcsolatfelvétel (telefonszám, személy) időközben elévülhetett. Akinek ezzel kapcsolatban friss információi vannak, kommentálja a cikket, vagy küldjön nekem egy Emilt (cím lásd „rólam”). 

A Salza Klettersteig, más néven Strohli’s még sokáig emlékezetes kaland marad a számomra. Történt ugyanis, hogy fejembe vettem, megtalálom a lefelé vezető utat és fényképekkel, GPS nyomvonallal közrendelkezésére bocsátom. Nos, ez csak részben sikerült. Bevezetőnek még annyit tudni kell, hogy itt egy olyan Klettersteigről van szó, melyről hivatalosan nincs levezető ösvény és aki egyszer vette a bátorságot és felkúszott, vállalnia kell, hogy ugyanazon az útvonalon le is ereszkedik.

Nem hivatalosan persze rengeteg hír kószál a neten egy jelzett, de valamiképpen mégis rejtett ösvényről, mely visszavezet a völgybe. Hetvenkedők lenéző értetlenkedéssel kezelik a témát, persze bizonyítékot még eddig senki sem szolgáltatott.

Szóval, aki egyszer a saját erejéből feljutott a csúcsra, meg tudja érteni, miért lenne fontos egy biztonságos leereszkedés. A Klettersteig vége ugyanis a D kategória legfelső végébe illő (helyenként szerintem D/E-s áthajlásokkal), minden izmot komoly bevetésre kényszerítő bűvészmutatvány. Ez persze csak az átlagember, akarom mondani a nem izompacsirtának született fizikumúak szemszögéből nézve.

Különösen igaznak tűnik az általam posztulált megállapítás köszikla nevű kedves ismeretlen kletterező és csapata híradásának a tükrében, aki 2008-ban, a Strohlin elszenvedett (valóban helyénvaló a választott szó) élménybeszámolóját teszi itt közzé.

A fenti riport azért különleges, mert mint kiderül, a csapat szerintem tisztán elvétette a legkeményebb végső D-s felszökést, azt tudniillik, melynek keménysége egymaga felér az egész alatta fekvő Steig erőfeszítéseinek az összegével. Ezt kőszikla egy kijelentése és egy fényképe is bizonyítja, amikor ezt írja “Én már csak a vége felé tudtam meg, hogy D-s szakaszok is voltak a kletterben, amin kicsit meg is lepődtem, mert noha nem áll mögöttem hű de nagy klettertapasztalat, mégse nagyon vettem őket észre, mint többen mások se a csapatból.” Nos, nem is csoda, hogy nem vette őket észre, hiszen eme kép “Csapatunk eleje a Salza klettersteig kimászása után” világosan bizonyítja, hogy ők már szilárdan azt hitték vége a dalnak, és ennek okán diadalfotót ültek egy olyan ponton, mely még a legjava előtt van.

Sajnos itt majdnem valamennyi falrajz hibás. Ha jók is lennének a rajzok, a fenti idézet nem vall lelkiismeretes és körültekintő felkészülésről. Nos, mondandóm lényege, hogy ha ez a vakmerő csapat az elvétett (kikerült) D szakasz ellenére sem vállalta a visszafelé történő mászást, akkor ez azért kijelentés értékű.

Itt közlöm a kérdéses szakaszról a saját falrajz-változatomat. Vesd össze az eredetivel. A sárga jel közönséges hegymászó kötelet, azaz nem drótkötelet jelez. Kőszikla fotója a piros és sárga jel határán készült, ott ahol az alsó D szakasz kibukkan egy nyúlfarknyi platón és a drótkötél véget ér.

StrohliFalrajz
Ahogy én látom		 image
Az eredeti

Én három terv-variánssal a tarsolyomban indultam útra:

  1. A terv: megtalálom a jelzett lefelé vezető utat
  2. B terv: van egy biztonságos erdei kerülőút a közelben, erre próbálok kijutni
  3. C terv: ha nem lelem a kerülőutat sem, akkor visszamászok, illetve visszatérek a GPS nyomvonalam alapján a csúcsra és teszik vagy nem teszik, leereszkedem

A legvalószínűbbnek a B-terv tűnt, és erre készültem elemózsiával és vízzel jól felszerelkezve, hiszen legalább háromórás túráról van szó, amit eleve nem bántam volna a káprázatos későnyári időjárás miatt sem.

DSCN6194

Az Agnetúra, a Klettersteig pont onnan indít ahonnan a fénykép készült. Az úton tovább következik rögtön a gazda háza.

Még annyit el kell mondani Steigröl, hogy magánlétesítmény, így használata engedélyhez kötött, illetve személyenként 5€ díj megtérítése melegen ajánlott. Ellenkező esetben a Steig alatt leparkolt kocsidat visszaérkezve esetleg hiába keresed majd, mert elhúzatják. A dolog így működik (2011-es állapot):

  1. Felhívod Christa Strohmüllert (Gesäuse Sportagentur) +43-664-424-7960 és közlöd a szándékodat.
  2. Ha megérkezel a helyszínre, felkeresed az említett agentúra tábora melletti egyetlen épületegyüttesben gazdálkodó tulajt és Christa Strohmüllerre hivatkozva hátrahagyod az 5€ illetéket, illetve közlöd, hogy a kocsid itt parkol. A gazda ugyanis meg van bízva a nem bejelentett gépjárművek feljelentésével és elhúzattatásával. A táborban valószínűleg ritkán vannak, de ha találsz valakit egyenes itt is lehet intézkedni.
  3. Ha első beszélgetésetek alkalmával még nem mondtam meg a rendszámodat, Christa mobiljára okvetlen egy SMS-ben küld el, mi így egyeztünk meg.

Christa Strohmüllernél érdeklődtem a lefelé vezető ösvény titkairól is, hogy ha legalább azt meg tudná mondani, mely világtáj irányába vezet. Sajnos, mint elmondta, ő személyesen még soha nem járt fenn, de úgy gondolja, hogy aki (idézem), nem találja meg a lefelé vezető utat, annak semmi keresnivalója sincs ott (“..hat am Berg nichts zu verloren”). Na, bumm!

A Steig eleje, illetve az odavezető falétrák teljesen használhatatlan, szétrothadt állapotban vannak. Átfutott az agyamon, hogy vajon ilyen gondoskodásban részesül-e a Steig is? Ez nem hatott rám kifejezetten bátorítólag. A tökéletes egyedüllét és a verőfényes idő ellenére is komor árnyékba borult, felettem tornyosuló falnak tulajdonítható a kelleténél tán egy kicsivel erősebb kezdeti szorongásom. Tulajdonképpen már régen éreztem ilyet, sőt a legutóbbi mászásokat (pl. Eisenerz, Johnsbach, Kaisergams) inkább a teljes lazaság és a megszerzett tapasztalatokból eredő biztonságérzés jellemezte.

A rengeteg U-vason felfelé araszolva csak lassacskán oldódott a gyomrom táján jól kivehető gombóc, melynek egyedüli pozitív vonása a fokozott figyelemösszpontosítás volt. Meglehet a tudati állapotomat a lejutás bizonytalansága is nagyban befolyásolta. Érdekes, ahogy növekedett a leküzdeni való akadályok nehézsége, úgy oszlottak félelmeim is, valahogy úgy, mint amikor a zeniten felfelé haladó nap ereje eloszlatja a völgybe magát makacsul befészkelő hajnali ködöt. Az a bizonyos utolsó D szakasz pedig annyira igénybe vette minden porcikámat és idegszálamat, hogy már csak az áldásos transz-állapot rám telepedését éreztem (adrenalin?), ami abban nyilvánul meg, hogy a világból az előttem tornyosuló sziklán meg a felfelé vezető drótkötélen kívül megszűnik létezni minden más.

DSCN6196Kijutva a Steigből legnagyobb meglepetésemre a lefelé vezető ösvény piros jelzése fogadott. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, annyira kiabál. Na, gondoltam, a Christának mégiscsak igaza lesz. Ebben a pillanatban azt is megértettem, hogy köszikla beszámolójában miért nem említi ezeket a később is sűrű n található piros jeleket. Hát nyilván ezért, mert mint jól sejtettem, a csapat kikerülte a végső D felszökést és egészen máshol bukkant ki a csúcson.

DSCN6201 DSCN6202

Kezdtem örülni, hogy sima lejutásban lesz részem (egyik internetes fórumon valaki azzal büszkélkedett, hogy könnyen találta meg) és szépen nyugdíjazhatom a B, meg a C terv-variánsaimat. A jelzés mentén haladva az ösvény gyakran villába torkollilk és jól oda kellett figyelni a helyes irányra. A jobbra tarts elve szinte majdnem mindig bejött, azaz kétségek esetén a jobbra haladó ágat kell választani. Végül aztán már annyi sok piros jelet találtam, hogy levetettem a beülőt is, gondolván erre ma már szükségem nem lesz.

StrohliGPX

Szép kis túra, narancsszín a Steig

Mint kiderült, korai öröm volt. A jelzett ösvény a hegy nyugati részén lévő árokba visz, majd egy vihar döntötte tisztás szélénél megszűnik létezni. Az utolsó jelzés egy nagy fekete, a Salza-völgy irányába mutató nyíl, melyet még aztán követ egy tuskóra rakott kőhalom jelzés (Steinmännchen) majd kakukk. Hiába kémleltem csendben, figyelmesen, sehol semmi jel. Még haladtam egy darabig az árokban (lásd a nyomvonalam), illetve hát addig, amíg az ereszkedő nem torkollott vészes meredekségbe. Nem szeretném a szakadék szót használni, mert nem az volt, és egy kis jóakarattal valami ösvényszerűségek (több is) halvány nyomai is kivehetőek voltak, de mérlegelnem kellett mit tegyek. A GPS szerint még alig falt fel az ösvény valamit a magasságból, tehát a java még hátra lenne. Ha ereszkedem tovább lefelé az árokban, esetleg eljuthatok egy olyan pontig, egy párkányra mondjuk, ahonnan nincs tovább. Úgy döntöttem tehát, jöjjön a B terv. Lehet cserbenhagyott a hatodik érzékem, de képzeletemben a kerülő túra mindenképpen szebb színekben tündöklött abban a pillanatban, mint a bizonytalan leereszkedés. Elvégre nem lehetett tudni, hogy az útvonal ebben az árokban marad-e, avagy át kell menni egy kis emelkedőn a szomszédos árokba.

Fogtam hát magam és az előre elkészített GPS nyomvonalon megpróbáltam kiérni a rendes erdei útra. Ebből aztán egy árkon-bokron át történő bukdácsolás lett, két hasalással. Szerencsére a talaj puha, de tele moha benőtte frappáns kis nedves gally-csapdákkal. Gyanútlanul egy ilyenre lépve szinte biztos a kicsúszás és az anyafölddel történő érintkezés. Végül is állhatatosságom gyümölcsözött és a domboldalról megpillantottam az utat. Innentől kezdve aztán be nem kalkulált események nélkül átlagos, kellemes vándortúra következett. A piros körrel jelzett helyen (lásd a fenti nagy nyovonalon) jól hozzáférhető a patak medre (Krimpenbach), felfrissültem, lecsutakoltam magam, kulacsomat kristálytiszta jéghideg vízzel feltöltve jókedvvel gyalogoltam tovább, élvezve a valószínűleg egyetlen útikalauzban sem szereplő táj szépségét. Tényleg három órás kerülő lett belőle, mint ez várható is volt.

StrohliGPX2
A piros jelzések mentén, a jelzett kör után teljesen eltünnek		 StrohliGPX_3D2
3d-s ábrázolás bizonyítja, ha létezik is ösvény, elég meredek lehet

Jó lenne, ha valaki végre megszellőztetné a Strohli igazi titkát, a völgybe visszavezető rövid utat. Gondolom, az Agentúra gondoson titkolhatja, hiszen ha ők adnak neked hegyi vezetőt a Klettersteig megmászásához, annak borsos ára van 220 € (lásd a honlapjukon http://www.salza.at/klettersteig/), viszont kalandok nélkül érsz a völgybe. Mi is lenne, ha mindenki ismerné a titkot? Kinek kellene még egy vezető?

Hobbies, Sport, Story Kategória | , Címkézve | Hozzászólás

Dupla “D” day

Közzétéve 2011-09-04 | Szerző: Sztefanó

DSCN6140A szombat és a hétvége alakulása mostanában elsősorban az időjárás függvénye. Napos, száraz idő esetén ellenállhatatlan a hegyek hívó szava. Eisenerz után ismét egy nagyobb dobásra készülök, és mivel nem kenyerem a hűbelebalázskodás előtte még néhány erőnléti és technikai tesztre határoztam el magam. Nem fontos, hogy még az idén megvalósulhat-e a célkitűzés, mert határidő nem sürget, nincs sietség. Ha az idén nem megy, akkor majd jövőre.

A felkészülésem egyik része két “D” nehézségű Klettersteig megmászásából áll, melyekre most szombaton kerítettem sort. Az egyik a Johnsbach Alpinepark, illetve a Johnsbachtól félórás autóútra fekvő Kaisergams (Stájerország, Gesäuse Nemzeti Park).

DSCN6150A johnsbachi Alpinepark azért érdekes, mert három különböző nehézségű tréningösvény között választhat az idelátogató. A legkönnyebb ág B/C kategóriájú, a középső majdnem konstans D, míg a legnehezebb egy extrém, azaz E ágból áll. Én csupán csak a D szakasz iránt érdeklődtem, mely ráadásul egy D/E-s áthajlással indít. Nem csalódtam. A vasalt út pontosan azt nyújtja, amire számítani lehet. Meredek felszökések és karizomtorna a legjavából. Boldog megelégedéssel nyugtáztam, hogy különös nehézségek nélkül (bár nem mindig mosolygós arccal) tudtam feljutni.

Lefelé eredetileg a Bibelwegre (Biblia út) keresztelt ösvényen szerettem volna visszatérni a Donnerwirt fogadó előtti parkolóba, de tévedésből a rövidebb utat választottam, mely egy a kelleténél meredekebb ösvénybe torkollik, és egyenesen a kiindulóponthoz visz vissza. Ez olyanoknak jó alternatíva, akik még egyszer végig kívánnak menni egy más fokozatú vonalon.

Végül így is a Donnernél kötöttem ki. Meglepetésemre rendkívül barátságtalan fogadtatásban volt részem. Minden asztal foglalt, közölte a mogorva gazda (temetés volt a közelben, sokan jöttek) és csak ismételt hitetlenkedéseimre vallotta ki, hogy mely asztalok szabadok. Nyilvánvaló, hogy a gyászoló vendégseregen kívül mindenki persona non grata volt aznap. Egy flaskó alkoholmentes sör után sietve távoztam, evésre nem is gondoltam már egy ilyen köcsögnél.

Az Alpineparkról tudni kell, hogy egy magánlétesítmény. Különféle hírek terjengnek, hogy hol és kinél kell jelentkezni engedélyért. Nos, némi telefonálgatás után kiderítettem, hogy csak csoportoknak kötelező a bejelentkezés és a használati díj kifizetése. Egyedül, vagy kettesével a Klettersteig ingyen is használható. Csoportok ezen a telefonszámon érdeklődhetnek: +43(0)36-12-25-343. Ez nem a Gasthof Kölbl és nem a Gasthof Ödsteinblick telefonszáma (mint a Kletterstig Atlas illetve a Klettersteig Guide ajánlják).

DSCN6169A Kaisergams is megfelel a papírformának. Nem éppen tipikus, hogy a Steig nehézsége lentről felfelé fokozatosan növekszik. A/B-vel indít, majd B-re vált, aztán C következik, hogy erre egy C/D-s felszökés jöjjön, és a legvégén az egészre feltett korona a tekintélyes erőbedobást megkívánó, kissé visszahajló D fal. Rendesen a Steigek erősen indítanak, hogy időben kiszűrjék a gyanútlanokat és a felkészületleneket.

A Kaisergams egyébként a lazán húzott drótkötelek abszolút birodalma. Még eddig nem láttam, nem tapasztaltam sehol ehhez hasonlóan lötyögős huzalokat. Ez talán azért van így, mert a legtöbb helyen a drótkötél segítsége nélkül, puszta sziklát fogva is fel lehet húzódzkodni. A drótkötél ténylegesen csak az önbiztosítást szolgálja. Lefelé persze fordul a kocka, mert a drótot markolva azért egyszerűbb visszacsúszni.

A csúcsról a fenyveserdőn át, egy rövid, de nem kifejezetten jól beazonosítható ösvény vezet vissza a Steighez (a kiszállótól balra), mely kikerüli a legkeményebb szakaszt. Jól körül kell nézni, nehogy elvétsük és valamely sziklapárkányon landoljunk.

Hobbies, Sport, Story Kategória | , , Címkézve | 1 hozzászólás

Pánik a Steigen – nézz csak le a mélybe!

Közzétéve 2011-09-04 | Szerző: Sztefanó

Ma tanúja voltam egy szerencsés kimenetelű pániknak a Raiffeisen Klettersteigen. A tanítványommal kerestük fel a koranyáron már általam egyszer meglátogatott stájerországi Steiget. A falon nyomunkban egy apuka kilenc év körüli csemetéjével. Sajnos mint utóbb kiderült, ez a gyermek korábban még alig járt ilyen típusú falon. Tulajdonképpen már riasztó volt hallani felfelé menetben, amint az apa arra kéri a gyermekét, hogy ne nézzen a mélybe. Mit keres egy sziklafalon olyan valaki – gondoltam – aki retteg a mélységtől?

Én ezt pont fordítva csináltam! Tanítványomat elsö alkalommal elvittem egy könnyű (B), de nagyon szellősen kitett Steigre (Hanselsteig / Karnitsch-Stüberl) és arra biztattam, nézzen le. Minduntalan felhívtam a figyelmét a az alattunk tátogó mélység gyönyörűségére és figyeltem a reakcióit. A teszt jól sikerült, mert a látvány egy pillanatra sem ingatta meg az önbizalmát.

A Raiffeisenen éppen a mélybe tekintés képessége kulcsfontosságú, ugyanis az ösvény egy fordított U betűt formáz. Fel kell mászni mintegy 70m magasságba és ezután az U átellenes szárán lehet leereszkedni. Felfelé akár olyanoknak is sikerülhet a mutatvány, akik irtóznak a mélységtől, mert a szem csak előre és felfelé pásztázza a falat. Így tudatosan elkerülhető a magasság által kiváltott kellemetlen érzés. Persze ez egy eleve abszurd hozzáállás, hiszen a valóságban, mászás közben aligha kerülhető el a konfrontáció az alattunk elterülő világgal. A hegymászás szépségét tulajdonképpen éppen a váratlan és vad mélypillantások gyönyöre feletti érzés formálja.

A páros szépen fel is ért a tetőre, ahol akár ki is szállhattak volna, hiszen van egy menekülő ág. Igen ám, de ők jöttek mögöttünk lefelé lankadatlanul. Jómagam kissé aggódó pillantásokkal figyeltem, hogyan küzdi át magát a társam egy nem lebecsülendő áthajláson, amikor a fejem felett sírásra és köhögésre lettem figyelmes. Lefelé lehetetlen nem letekinteni a mélybe. Egy Klettersteigen történő leereszkedés alkalmával a pszichének a legnagyobb kihívás éppen a mélység állandó látványa. Míg felfelé haladva a tekintet átlagosan 50-70 cm-re van a biztos támpontot nyújtó faltól, addig fordított irányban ez a távolság az exponenciális függvényeken is túlmutató gyorsasággal növekedhet.

A fiúcska bizony begörcsölt és apja lélekjelenlétén és tapasztalatán múlott, hogy nem történt nagyobb baj. Közben teljes figyelmemet az én tanítványom haladása kötötte le. Adódott egy váratlan probléma is, mely nem járult hozzá a lejutást felhőtlenségéhez. A lefelé hajló szakasz egy része ugyanis árnyékban van és a szikla itt nedves, csúszós. Ez engem azonnal a Franz Scheikelre emlékeztetett. Egy kezdőnek nyilvánvalóan nem elhanyagolható körülmény, mivel fokozottan veszi igénybe a karizmokat. A társam végül is verejtékezve, de biztosan ért földet. Nagy-nagy késedelemmel aztán az apa-fiú páros is landoltak. Nem tudom, a fiúcska mikor fog újra egy falra kéredzkedni. Mi viszont máris újabb terveket kovácsolgatunk.

Hobbies, Sport, Story Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Ma új csúcsok nélkül

Közzétéve 2011-08-28 | Szerző: Sztefanó

Van egy szorgalmas Klettersteig tanítványom, akivel most apránként bejárjuk korábbi útvonalaimat. Ma a szép idő engedelmével először is a felmásztunk a Springlessteigen a DSCN6113Hubertushausig (Hohe Wand) ahol a Steirerspur lett minden részletében szemrevételezve, analizálva és természetesen kipróbálva (kép). Közben már el is felejtettem, mekkorát kell húzni a dróton, a rámpán történő C-s felszökésnél. De ez is megment, igaz, többé-kevésbé brutális erőbedobás alkalmazásával.

Egy kiadós pihenő után leszálltunk a völgybe és 15 perces autózással áthelyeztük magunkat a Flatzer Wand alá ahol az E60 került sorra. Itt is van egy emlékezetes kulcspont, melyet így utólag, egynéhány komolyabb Klettersteig megmászása után is, D-vel kell értékelnem. Ezen a nem alábecsülendő áthajláson, vagy valami frappáns könnyed technikával (mely számomra ismeretlen) vagy az előzőekben említettekhez hasonlóan derekas “felhúzom magam, ha belepusztulok is” stílusú karizmozással lehet túljutni. Legnagyobb örömömre némi próbálgatás után a társamnak is sikerült fellendítenie magát. Közben a környéket betöltötte a Naturfruende Hausban aznap megrendezett ünnepség (Kirtag) zenebonája, ezért felérve a tetőre nem is maradtunk sokáig, éppen csak levetettük a beülőket és sietve leballagtunk a parkolóba.

Hobbies, Sport, Story Kategória | Címkézve | Hozzászólás

Évforduló

Közzétéve 2011-08-23 | Szerző: Sztefanó

Nem szeretek sem név- sem pedig szülinapozni. Kifejezetten viszolygok, ha valaki ebből az alkalomból gratulál. Aki ismer, már tudja, de nem mindig tartják be. Persze elnéző vagyok, ha illemből, jó szándékkal melléfognak. Viszont most sem értem, mire jó az egész cécó, hiszen semmit sem kell tenni, nem kell megdolgozni azért, hogy öledbe hulljanak az ajándékok és a jókívánságok. Máskor viszont, egy-egy remekül elvégzett munka után, az általános fásult közömbösség helyett jól esne, ha durranhatna a pezsgő.

DSCN6069Példát mondok. Pont egy éve tettem a lábam, életem legelső “igazi” vasalt útjára a Währingersteigen. Ez meg is lett örökítve (íme). Jó, hogy nem látszik, mekkora rémületnek adom ki éppen az útját. Így utólag, visszagondolva, csak mosolygok az egészen. A dolog sója és különlegessége, hogy autodidakta lennék (ezen a téren is), könyvekből meg az interneten található szakirodalomból olvastam össze, hogyan és mit is kell csinálni, milyen felszerelést és miként kell használni. Nem mutatta senki. A Duna menti alföldön születtem, ott telt el ifjúságom. Magas hegyeket sokáig inkább csak képeken láttam.

Minden egyes új Klettersteig egy-egy új kihívás, a természetes félelem és a kétségek legyőzéséről szól. A B/C nehézségű túrákkal kezdve a számolgatást, az elmúl egy évben összesen 14 vasalt ösvényt jártam be, időben egyre növekvő nehézségi sorrendben. A közben megélt vívódások és kétségek egyik jellemző riportja a Heli-Kraft beszámolómban található.

Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás