Sztefano-Space

A mai keddre frontátvonulást jósoltak, szűnni nem akaró esőzésekkel tarkítva. Az éjjel valóban esett is, de már délelőtt kandikál ki a nap. Rossz idő esetére tervezett benti alternatív foglakozások helyett (olvasás, TV, sakkozás, etc.) induljunk egy mini-túrára Virgenbe. A település feletti várromot, rövidsége miatt, még akkor is meg lehet ejteni, ha közben mégis a nyakunkba szakadna egy zivatar. Aztán marad a borús, de száraz idő. Kifejezetten alkalmas (és kellemes) felkaptatni a várdombra.

Az út mindössze 4 km ami 235 m szintemelkedéssel jár. Bruttó 1:50 óra alatt ejtettük meg.

Virgen központjában egy fizetős parkolóházból indulunk. Megjegyzendő, hogy az első két óra ingyenes, ami elvileg elég a kalandhoz. Az ég árnyékolt.

Közelítésben a romvár a falu felett

Aszfaltúton enyhe kaptatón…

… majd itt balra fel még a híd előtt, ahol később elfogy az aszfaltburkolat.

Egyre meredekebb szerpentineken felfelé…

… és íme a célban.

Egy kisebb vár (lehetett valamikor)

Még oda fel a valamikori torony tövébe… (csak tapasztaltaknak, mert elég meredek)

… és a kilátás onnan fentröl

Pillantás a Zunigok felé (a kép bal oldalán): Zunigalm, Kleiner Zunig, Großer Zunig

Lefelé

Visszapillantásban a vár

Virgen felett elbandukolunk és visszaérkezünk

A Kalser Höhe egy szelíd, füves hegygerinc, valamelyest a stájer Fischbacher Alpenre emlékeztet. Legmagasabb pontja 2434 méteren fekszik. Tapasztaltabbak variálhatják a 2575 méteres Baluspitz megmászásával is. Megközelítése Matrei felől a Goldried kabinos felvonóval, illetve Kalsból az onnan induló gondolával lehetséges. Természetesen több más gyalogos kaptató közül is lehet válogatni, ki mint szereti.

Az út (Goldried Bergstation, Europa-Panoramaweg, Kals-Matreier-Törl, Kalser Höhe, Blauspitz Bergstation, Kals-Matreier-Törl, Cimaross, Adler Lounge, Goldried Restaurant, Goldried Bergstation) cirka 11 km, 550 m szintemelkedéssel jár, bruttó 6:00 óra (nettó 3:45)

Amint kilépünk a gondolából, egy seregnyi útmutató fogad.

Visszapillantásban a Goldried hegyi állomások (kettő is van)

A Kalser Höhe, melynek gerincén a panorámaút fut

Útban a Kals-Matreier-Törl felé

Kals-Matreier-Törl. A mendékház felett a Panoramaweg szalagja látszik.

Egy bizarr alkotás az út mentén, keresztre feszített (szobor)…

A Panoramaweg legmagasabb pontján

A visszafelé vezető út csíkja…

…közelítve az Adler Lounge és az ödavezető szerpentinek szövevénye

Blauspitz hegyi állomás, felette a hasonnevü csúccsal. Valahol ott vezet a Baluspitz-Klettersteig is, egy “D” amit majd legközelebb ejtenék meg. A beszálló a kép közepe felett a sziklás részen keresendő.

Közel már az Adler Lounge

A Großglockner a kép közepén sajnos fellegekbe burkolódzva.

Az Adler Lounge kilátójában, de ma, sajnos Großgockner-látvány nélkül

Vissza a Goldriedhez

A Goldried tó, ami egy víztározó a hóágyúk táplálására

A posztnak “Az ismeretlen Schneealpe III” címet is adhatnám, ugyanis az előző két beszámolóhoz hasonlóan, a méltatlanul a Schneeberg és a Rax homályába vesző Schneealpe nyugati felének a felderítéséről van szó. A Donnerwand pedig a Schneealpe eme szegletének a koronázatlan királya.

A megtett táv (Neuwald/Leitner, Kleinbidengraben, Griesleitensattel, Großbodenalam, Donnerwand, Kleines Waxenegg, Taborsattel, Neuwald/Leitner) 16.6 km, 920 m szintemelkedés bruttó 6:20 óra alatt

A Donnerwand megközelítése az átlagosnál (pl. Windberg) kissé bonyolultabb, mert nem vezet fel rá hivatalosan jelölt turistaút. Sziklamászás nélkül nyugati irányból, a Taborsattel felől, illetve déli irányból valamelyest meredekebb kaptató árán lehet elérni.

Felkeltette figyelmemet egy beszámoló, mely a Kleinbodenbach völgyéből, azaz a Kleinbodengrabenból, egy nem jelzett vadászösvényen visz fel a csúcsra. Mivel egyébként is bizonyos affinitást érzek a régi, elfeledett ösvények iránt, ezúttal tehát a Donnerwand a célom.

7:30-kor indulok a Neuwald-béli Leitner fogadó elöl. Kánikula ide, kánikula oda, itt bizony vacogtató 10 C fok van csak és elbírok egy pulcsit is, míg követem a széles és némileg unalmas bevezető erdészeti utat (fenti kép).

Félórányi baktatás után érkezem a Kleinbodengrabenba terelő hivatalosan is jelölt turistaút leágazásához (fenti kép). Itt nekivetkőzöm és előveszem a túrabotokat is. Továbbra is a környező hegyek árnyékában kaptatok.

A nyári saláta magasra nőtt és harmatos. Nem árt egy jól impregnált lábbéli, bár alternatívának a „nem árt ha loncs leszek” stílusú kánikulai nyitott terep-szandál is megteszi ilyenkor.

Itt keresztezem először a patakot…

másodszor…

… és harmadszor

A turistaút többször is keresztezi a Kleinbodenbachot, mely számtalan csobogón és kisebbfajta zuhatagon át önti vizét a Kalte Mürzbe. Számolom, hányszor vágok át a patakon, ugyanis harmadszori alkalommal (9:15) maradok a sziklahordalékos mederben.

Követem tehát a vadregényes patak kanyarulatait, melyből rejtélyes módon eltűnik a víz. Feltehetően a vastag sziklamorzsalék alatt csordogál. Közben jobbra fel tekintgetek, mert keresek egy markáns, időszakos patak vájta medret, ami a Gläserkogel felől zuhan a Kleinbodengrabenba. Szerencsém van, mert egy kőemberke jelzi, hogy jó helyen járok (9:20 – lentik épen kissé balra a kép közepétől).

Nekiveselkedem tehát az ároknak (fenti kép), mely száraznak tűnik, de később feljebb víz csobog benne. Legfeljebb 40-50 m szint leküzdése után jobbra felfelé kell kikecmeregni belöle (9:30). GPS segít lokalizálni a helyet, ami gyakorlatlan szemnek nem egyértelmű, de aki keres az talál. Morzsalékos meredek talajon kászálódom kifelé, az árokból is látható, törpefenyők között futó utcácskába (lenti kép).

Valakik rendszeresen gondozzák az ösvényt, látni a levágott ágakon. Ellenkező esetben két-három év alatt teljesen benőné az áthatolhatatlan bozót. A törpefenyők közt haladó utat akésőbbiekben nem lehet elvéteni. Ahol elágazik a jobbra tarts a szabály, hiszen a Donnerwandot is erre kell keresni (lenti kép).

Hamarosan elő is bukkan a hegy a keletre néző zord, függőleges, tiszteletet parancsoló falával (fenti kép). Az út a Großbodenalmon bukkan ki (9:50), majd egyesül a Knopperwiese felöl érkező jelöletlen, de jól kitaposott ösvénnyel.

Idilli Bodenalm

Az út szalagja mindaddig jól követhető, mígnem kiér a Donnerwand füves déli lábához (10:06 – lenti kép). Itt nincs tovább. Mindenkinek magának kell meglelnie a helyes utat. Ez nem nehéz.

Toronyiránt neki a Donnerwand csúcsának. Érdemes a sziklásabb részeket választani, mert itt, a füvel benőtt helyekhez viszonyítva, könnyebb a feljutás. A dolog kulcsa betévedni abba a törpefenyő utcácskába, mely már nem sokkal a csúcs alatt köpi ki a látogatókat. Tulajdonképpen elvéteni nem is lehet, hiszen a növényzet tölcsér alakban terelget minden lentről érkezőt a helyes irányba.

A törpefenyők felett aztán szinte tetszés szerint lehet a kissé durvuló terepen mászni felfelé. Kezet sziklára csak kivételesen kell emelni. Itt-ott sziklaemberkék jelzik a helyes irányt, bár nélkülük is jól lehet boldogulni.

Pillantás a csúcsról a Melkbodenba

Pillantás a Kleines és Hohes Waxenegg (jobbra) felé, mögötte a Göller egészen jobbra

10:27-kor érkezem aznapi célomba. Lévén makulátlan stabil túraidő, nem sietek, a csúcson megejtem magammal hozott uzsonnámat. A lefelé menet kulcsa meglelni a Kleines Waxenegg felé vezető törpefenyő utcácska bejáratát. Ez valamivel a csúcs alatt található. Némi nyomolvasás (és persze a GPS) segítenek.

Itt is érvényes a korábbi megállapításom, miszerint dolgos kezek nagy igyekezettel tartják átjárható állapotban a bozótost. A karbantartás nélkül gyakorlatilag képtelenség lenne ide fel, vagy innen lejutni. Némi tájékozódási érzék mindezek ellenére elkel, ugyanis a jól követhető utcácska a terep adottságaiból kifolyólag időnként eltűnik.

A Taborsattel felleti Hohes Waxenegg

Még egy pillantás a nyugati Schneealpe szívébea  Bodenalmra

Egy helyen hosszabb és kitett traverz következik a Kleines Waxenegg elszűkült déli gerincén, aminek úgy lehet elvenni az élét (már aki akarja), hogy alászállva a fal tövében megyünk tovább, majd a végén visszamászunk a haladás szintjére. Jómagam inkább maradok fenn a traverznél.

A Taborsattelban (11:45 – lenti kép) egy nagy csorda tehén kérődzik, megpróbálom őket kikerülni. A legelő szögesdróttal ellátott kerítése alatt mászom át, amivel sikerül utamat is valamelyest lerövidíteni.

Eleinte toronyiránt, a Taborsattelból eső árok legmélyebb pontját követem. Valamikor itt egy turistaút lehetett, mert a piros jelek minduntalan feltűnnek fákon, sziklákon. Később a legelő egy erdőbe torkollik, majd egy más, elhagyatott, magas salátásba vadult legelőre érkezem. Itt a még jó állapotban lévő szögesdrótkerítésen egy úgynevezett Gatteren (átjáró) jutok a túloldalra.

Innentől kezdve ismét jól látható csapáson haladok egy vadászkunyhóig (12:10 – fenti kép). Az út itt egyszeriben arculatot vált és végig vakon követhetővé válik. 13:10 óra körül érkezem vissza a Kalte Mürz mentén haladó széles útra és 13:45-kor vagyok a reggeli kiindulópontomban.

Az eisenerzi verseny előtt, kéne valami lazító, formatartó túra. Mármint Cirminek, mert én csak megfigyelő-drukkoló-fényképész leszek. A Königsberg éppen megfelelőnek látszik. Nem fáraszt ki, mégis pezsdíti, mozgásban tartja a vért.

A táv (Ebnerbrand, Siebenhütten, Planstein, Schwarzkogel, Turnhöhe, Kitzhütte és vissza Ebnerbrandig) 12.3 km, 600 m szintemelkedés bruttó 4:05 óra alatt.

9:00 óra lehet, amikor leparkolunk a cirka 1100 méteren fekvő, Ebnerbrand névre keresztelt platón, ahol egy tágas parkoló áll a túrázók rendelkezésére. Innen indulunk aznapi havasi (akarom mondani alpesi) legelő-néző utunkra. Tudniillik a Königsberg gerincén szaladó kellemes út több almot is érint.

Azt mondja a fáma, hogy valamikor régen itt hét legelő (alm) és hét hozzájuk tartozó Hütte (kunyhó) létezett, amiből mára már csak kettő maradt. Nevükben mindmáig megőrizték a múltban rájuk kirótt sorszámokat: Siebenhütte és Vierhütte (Hét-kunyhó és Négy-kunyhó).

Barangolásunk során aztán felfedezni véljük a Fünfhütte maradványait és a Sechshüttet is, bár nem tudni, hogy ez a mi feltételezésünk fedi-e a valóságot. Célunk a Kitzhütte (Gida-kunyhó), ami bár nem sorszám, de meglehet, köze van a néhai egyeshez, az Einshüttéhez (csak találgatás).

9:20-kor már a Siebenhüttenél vagyunk (fenti kép). Korai még az idő, vendégeknek jócskán híja van. Három szerény csúcs meghódítását is tervezzük, itt van mindjárt az első. Felkapaszkodunk tehát a Siebenhütte feletti 1346 m magas Plansteinre (lenti képek).

Kilátás a Plansteinröl a Siebenhüttere

A továbbiakban útba ejtjük az 1452 m magas Schwarzkogelt, amire nem vezet jelölt út. A hegy északi hátán fekvő legelő kerítése mentén kaptatunk fel, majd az erdőt elérve átbújunk a szögesdrót alatt. Úttalan vadonban alig-alig látható csapáson érjük el a hegy legmagasabb pontját, ahonnan nincs kilátás. Egy légyölő galóca jelzi a csúcsot (9:50 – lenti kép), legalábbis a GPS útmutatása szerint.

Lefelé elég vadromantikus, mert keresgélni kell az utat. Legcélravezetőbb mihamarabb visszatérni a legelő kerítéséhez, majd azon átbújva leereszkedni a hegy nyugati lankáin. Itt egyenesen a Vierhütte karjaiba szaladunk, ami viszont nem fogad vendégeket, de szépen rendbe van téve.

Lefelé a Schwarzkogelról egy salátáson át

Leérkezve a Schwarzkogelról jobbra a Vierhütte köszönt. Furcsa fellegek ijesztgetnek.

A harmadik aznapi hegyünk a Durnhöhe (1439m, 10:35), más források Turnhöhenek mondják/írják. Innen szép kilátás nyílik a Stumpfmauerra (egy majdani túra célja). Érdekessége, hogy a Stumpfmauer és a tőle balra látható Tanzboden közti nyereg három osztrák tartomány határpontja: Alsó-Ausztria a hegyen innen, Felső-Ausztria a hegyen túl és Stájerország balkéz felől.

A Turnhöhe

A távolban a kétszarvú hegy a Stumpfmauer (jobb) – Tanzboden (bal)

A Turnhöhet elhagyva folyamatos ereszkedés következik a Kitzhüttéig (11:00 – fenti kép), ahová betérünk egy italra. Főtt étellel itt nem szolgálnak, de ha valaki megéhezne, különféle rakott-kent kenyérkínálatból válogathat.

A megmászott hegyeink alatt vezető széles erdészeti úton poroszkálunk visszafelé. Ennek során fedezzünk fel az említett Fünf– (12:12) és Sechshüttet (12:22 – képek).

Vierhütte

Fünfhütte…?

Sechshütte..?

Nyilvánvaló volt, hogy addig nem élhettem, míg be nem gyűjtöm a vadiúj, felújított Königschusswandrsteig skalpját. Miután a HTL-en (akarom mondani az ÖTK-n) megbizonyosodtam róla, hogy (még) alkalmas vagyok az ilyesfajta kalandokra, már csak a megfelelő időre vártam. És pénteken lecsaptam, mint a sas zsákmányára.

A táv (Griesleiten, Bachingerbründel, Haidsteig-beszálló, Holzknechstieg, Königschusswandsteig, Preinerwand-csúcskereszt, Neue Seehütte, Trinksteinsattel, Predigstuhl, Schlangenweg, Waxriegelhaus, Griesleiten) 13.7 km, 6:50 óra bruttó, 1200 m szintemelkedés.

10 perccel 8:00 óra előtt indulok Griesleitenből és követem a Haidsteighez vezető klasszikust. Jó tempóban érkezem a Bachingerbründelhoz majd 9:05-kor már a Haidsteig beszállója előtt vagyok. Mögöttem érkeznek a ferratázók csapatai, de maga a Haid még gyakorlatilag szabad.

A továbbiakban a Holzknechstiegen folytatom az utam aznapi beszállóm felfelé. Még soha nem nyüglődtem és nem küzdöttem ennyit egy beszálló elérése érdekében. A sziklamorzsalékos árokban, fűcsomókba, nagyobb szikladarabokba próbálok megkapaszkodni. Sokszor még négykézláb nekifeszülve is visszacsúszom. Ilyet még nem éltem. Tenyerestől, talpastól, úgy ahogy vagyok, megindul velem az egész morzsalékos aljazat. Csak bámulom tehetetlenül, hogyan szánkázom vissza lefelé.

Szerintem a bergsteigen.com a beszálló megközelítését megtévesztően ismerteti: “Bei einer markanten roten Schuttrinne (Markierung, 1495 m) zweigt man vom Weg ab und quert man nach rechts zum Einstieg (1520 m) an einem Pfeiler”. Egy markáns vörös sziklatörmelék árokról beszél (lásd fenti képen balról húzódik középtáj felé), de ha ezt elérnéd, akkor már túlhaladtál. Korábban kell jobbra térni és egy sziklapillér felett egy vörös folt szerint orientálódni. Pontosan alatta van a beszálló (lenti kép).

Kattint  a képre a teljes felbontáshoz. Középen a vörös orientációs folt, tőle balra egy hegymászó látszik. Lenn, a folt alatt a beszálló egy sárga táblával jelezve.

A beszállóból a Haidsteig Fekete Madonnáját lehet látni (kép közepén kattint teljes felbontáshoz)

9:37-kor végre elérem a tibeti imazászlókkal feldíszített beszálló előterét, ahol nyugodtan be lehet öltözni, van rá alkalmas hely. A mászás mindjárt szilajul indít, és teljes erőbedobást igényel, majd később szelídül. A tulajdonképpeni fő attrakcióig, a barlangig (10:15) egy teljesen normális C/D Klettersteig formáját mutatja. A falrajz szerinti D/E egy kamu. Várom, hol lehet, mikor jön, de nincs sehol D/E, legfeljebb D, de inkább csak C/D.

A tulajdonképpeni kulcspont a barlang (ami nem kamu és inkább D/E ízü)  és valójában nem is barlang, hanem egy szűk S-formát követő hasadék. A Wildenauer kürtőjéhez lehetne tán leginkább hasonlítani olyan szempontból, hogy a hátizsáknak alig-alig van helye. E hasadék első jobbra-fel tartó hajlatában van az a pont, ami némi furfangot és erőt igényel.

A kép bal felső szegletében már látszik a barlang-hasadék. A drótkötél pontosan a kép közepén visz (ott van az elöttem járó hegymászó is – na, megtalálod?), majd balra fordul.

Visszapillantás

A barlang előterében az elöttem haladó alakja látszik. Itt nincs D/E sehol.

A hasadékban, tehát, a drótkötél szerinti optimális vonalon a hátiszákommal nekiszorulok a plafonnak és vissza kell ereszkednem. Másodszorra balos ívben próbálkozom. Jobb kezemmel a drótot szorongatva, a ballal pedig sziklát fogva (nincs jó fogódzó sehol) sikerül a számomra nem evidens mutatvány. Közben a jobb lábammal a drótkötelet rögzítő nittre lépek és a cipőm beszorul a szikla és drótkötél közé. Eltart egy ideig, mire sikerül kiszabadulnom. Legközelebb nem árt erre is jobban odafigyelni.

1:10 óra elteltével (10:45-kor) elérem a Klettersteig végét. Ebből a perspektívából még nem láttam a Raxot, ez is újdonság. Még felbaktatok a Preinerwand csúcskereszthez (10:55 – kép) majd jöhet az elektrolitok pótlása a Neue Seehüttében (11:15).

A továbbiakban még felkaptatok a Trinksteinsattelba, meghódítok két névtelen csúcsot és a Predigstuhlon át leereszkedem a Schlangenwegen a Waxriegelhaushoz, majd onnan tovább a megszokott útvonalon vissza Griesleitenbe.

Summa-summarum, nem hiszem, hogy ez a ferrata valaha is túlcsordulna a látogatók hadától. A beszálló extrém nyűgös elérésé nyilván sokakat visszariaszt, de az sem mellékes, hogy ide nem elégséges útravaló a Haidsteigről hozott fizikai erőnlét. Lapos, könnyű hátizsákkal rendelkezők, vagy az nélkül mászók előnyben!

A Königschusswand tulajdonképpen az éppen árnyékban lévö sziklatorony neve. Vele szemben a Preinerwandon van a hasonnevü ferrata, tőle jobbra pedig a Haidsteig. Jól kivehető a Haid katlan-hasadéka is.