Ez a hét, meteorológiai szempontból, az azt megelőző ellentézise. Amott mínusz 15 sőt mínusz 18/20 fokos nappali fagyok, emitt langymeleg tavasz +6 sőt +10 fokig felszökkenő délutáni hőmérséklettel. Ezek alapján kifejezetten borúlátóan várom a betervezett schladmingi síelést, hiszen az előrejelzés már két héttel korábban jelezte a sajnálatos pálfordulást.
Szombaton 23.-án délben kelek útra, éppen egy meleg front okozta hóesés közepette. Az S6-on két egymás mellett haladó eke 30 km/h tempóban kotorja előttünk az utat. Egy órán át araszol az egyre hosszabb farkincájú pléh-lavina, mígnem a Semmering alagútlánc után a hókotrók letérnek és átadják a helyet forgalomnak. Megkönnyebbülés. Bruck an der Mur környékén a havazást eső váltja fel, mely elkísér Schladmingig. Az ablaktörlő folyamatosan dolgozik. Eszemben van a két évvel ezelőtti schladmingi kiruccanásunk, amikor hasonlóan komor előzmények ellenére mégis sikeres síelést könyvelhettünk el.
Szállásunk Ramsauban egy parasztház. Ennek megfelelően mit sem sejtve rátérek a mintegy 300 méterrel magasabbra vivő szerpentines összekötőútra, mely Schladming centrumából visz fel a Dachstein alá. Esik. A kinti hőmérő plusz 2 fokot mutat. Az első hajtűkanyarban aztán havas eső fogad, majd szinte a semmiből sűrű hóesésbe érkezem. Időközben leszáll az est. Pillantásom a műszerfalra fagy, –1 fok. Az úttest a korábbi fekete aszfalt helyett már fehérlik a reflektorfényben. A kerekeim egyre gyakrabban csúsznak meg a jeges-havas útfelületen.
A második hajtűkanyarban a kocsi irányíthatatlanná válik, és bár jobbra tekerem a volánt, a tehetetlenségi nyomaték csak viszi tovább, egyenesen a szemközti korlát felé. A fékek hatástalanok, de valami csoda folytán az út túlsó oldalán mégis holtpontra jutok. Jöhet a gáz. A csúszáskijelzőm minden színben villog, de a téli gumiknak köszönhetően sikerrel újra indulok és folytatom az emelkedő elleni küzdelmet. A harmadik (és egyben utolsó) hajtűkanyarban már az előzőekből okulva mindent jól csinálok, és íme, szerencsésen megérkezem a téli álmát alvó Ramsauba.
Napkelte Ramsauban. A Dachstein csúcsai köszöntik a nap első sugarait (szemben a legmagasabb a Scheichelspitze, tőle jobbra a Hohe Rams, az Eselstein majd pedig a Sinabell)
A vasárnap 25. az idei január utolsó fagyos napja. A hőmérséklet egész nap nulla fok alatti. A Hauser-Kaibling lejtőivel kezdem a sorozatot. Cirmi este érkezik Grazból, kimegyek érte a vasútállomásra. A hétfő sajnos egy savanyú nap. Esik a langyos eső. Reménykedünk, hogy feljebb a Hauser-Kaibling alatt majd hóba vált, mint ideérkezésemkor szombaton, de sajnos ez most hiú remény. Az eső a nap folyamán alábbhagy, majd délutánra eláll. Még sohasem síeltem ilyen viszonyok között. Legnagyobb meglepésemre, a pálya príma állapotban állja a síelők rohamát. Sőt, még délután sem buckásodik el, mint az egyébként szokása. Kompakt, sima, de nem jeges felület.
A Planai tetején: makulátlan síterep…
A következő napok sok-sok napsütést ígérnek. Kedden a Reiteralmon folytatjuk, majd szerdán a Planain és csütörtökre hagyjuk a négy-hegy közül a legkisebbet, a Hochwurzent. Mindhárom alkalomra jellemző az éjszakai fagy okozta reggeli jegesedés. A pluszfokoknak köszönhetően a pályák többsége a délelőtt folyamán lassan felenged. A napsugárzásnak hosszabb ideig kitett lejtökön délutánra buckás hókása alakul ki, míg az árnyékosabb helyek megtartják sima-kérges felületüket. A sítalpak okozta reszelék az ilyen helyeken porhószerű takarót érlel, rendes támaszt biztosítva a nagyobb lendületekhez is.
…pedig, íme a bizonyíték, plusz nyolc fok van
A kulisszához tartozik: a Dachstein valamely része szinte mindvégig a képben
Pillantás a Hochwurzen köztiállamásáról: a napok óta tartó erőteljes olvadás ellenére Schladming és környéke még mindíg télies, fehérbe öltözött.
Sztefano-Space 