Sztefano-Space

Idén márciusban már jártunka a Kampalpen, de a meglehetősen meredek hírben álló Probststeiget jó okból kihagytuk. Ezt esedékes volt kivasalni. A jelen zéró hó állás mellett teljes biztonsággal bejárható. Mint kiderül, a meredekséggel riogató leírások is túlzók. Egy közönséges szerpentines, kanyargós ösvényről van szó, mely egy hegyoldalon keres utat a platóra.

Az út (Spital am Semmering, Probststeig, Kampalpe, Saurücken, Franziska-Quelle, Spital am Semmering) cirka 10 km, 770 m szintemelkedés és bruttó 3:50 óra, nagyon laza stílusban.

Vasárnap a völgyben ismét köd van menün, a hegyekben viszont ragyogó napsütés. Ráadásul ezúttal még a szél is csak mérsékelt marad a nap folyamán. Igazság szerint a viszonyok alkalmasak egy nagy és megerőltető túrára. Egy darabig gondolkodom a Hochschwabon, mely most remek jégkulisszával szolgálhat, de nincs partnerem, és az utolsó két kiruccanásunk sem volt éppen laza sétafikának nevezhető.

Lelkem mélyen egy csendes, gyengéd, minden stressztől mentes kerülőre vágyom. Őszinte leszek, felkelni sincs kedvem hajnali fél ötkor. Így jön a képbe a Kampalpe. Hogy azért némi apró éle is legyen, gondoltam, bejárom ama hírhedett Probststeiget.

Van már 10:30 amikor elrajtolok a Stuhleck alatti hatalmas parkolóból. Az érdeklődés korlátozott, a parkoló nagyrészt üres. Nem csoda, hisz sajnálatosan csak műhóval, akarom mondani műjéggel, szolgálhatnak.

Átbandukolok a sínek alatti alagúton és nekilendülök a csendes fenyőerdőnek. A nap átragyog a fák koronáin és én várom, hogy mikor jönnek a képzeletemben túlzó mélyfektére kifestett “gatyarohasztó” szakaszok. Végül is csalódnom kell, mert nincsenek ilyenek

A legnagyobb kihívást egy keresztben az útra kidőlt fenyőfa jelenti. Nagy nehezen találok rajta egy “lyukat”, levetem a hátizsákom, átmászok, és a végén kiderül, hogy a turistaút nem a fenyőfa mögött folytatódik, hanem egy hajtűkanyarban fordul még előtte és távolodik az ellenkező irányban. Nem marad más hátra, felülről, bozóton, tavalyi gallyakon át kerülöm ki a fenyőt és visszaszállok a rendes ösvény szintjére. Ezután már a plató jön.

A csúcskereszt nem a Kampalpe legmagasabb pontján helyezkedik el, hanem kissé lejjebb, egy remek kilátást biztosító sziklaszirten. Aki már járt itt, megérti, hogy valóban ez a legmegfelelőbb hely a kereszt számára. Mélyen belátni a Mürztalba és a szemben lévő Stuhleck sípályáit is hosszasan lehet innen mustrálgatni.

Később folytatom utam, mely természetesen érinti a Kampalpe hivatalosan kijelölt legmagasabb pontját is, mégpedig egy csúf, cirka 1m magas betonoszlop formájában. Innen viszont a túloldal hegyeit, a Raxot és a Schneberget, valamint a Sonnwendsteint lehet megcsodálni.

Betelve a látvánnyal megkezdem az alászállást a Saurücken felé. Még mielőtt elérném a Franciska-forrást, egy fapaddal ellátott kilátó kínáltatja magát. Letelepszem tehát és hagyom tekintetemet kószálni az előttem elterülő panorámán. Nehéz szívvel indulok tovább az árnyékos és jóval füvösebb erdőn át.

		Kampalpe via Probststeig 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

A Robert Rosenkranztól ellesett tradíció értelmében az esztendőt a Gölleren tett látogatással fejezzük be. Ilyenkor decemberben a Kernhof feletti Gscheid kicsiny parkolójából szokás rajtolni. Az innen induló út fonala ugyanis még lavinaveszélyes időszakokban is nagyrészt biztonságos, mivel hegygerincen vezet. Az út további előnye rövidsége, így még kétséges időjárás esetén is meg lehet vele próbálkozni.

A táv (Kernhof, Waldhüttsatttel, Göllerhütte, Göller, Kleiner Göller, Göllerhütte, Waldhüttsattle, Kernhof) 15 km, 1230 m szintemelkedés és bruttó 5:40 óra

A közvetlenül Kernhofból induló hosszabb ösvény, mely a Göllehütte érintésével a két Göller (kicsiny és nagy) közti kitett, szellős nyerget szeli át, ilyen szempontból sokkal háklisabb. Nagy hó esetén ritkábban használják. Már a Waldhüttsattelig vezető ösvény is legalább két helyen lavinaárkot keresztez és a Kleiner Göller alatti térség sem éppen életbiztosítás.

Az idei karácsony első ünnepén nincs mitől tartani, így vállaljuk a kalandosabb, hosszabb utat a csúcsra. Indulás cirka 8:30-kor. Három hete még jeges hómaradványok borították az erdőben vezető kaptató felső harmadát, mostanra teljesen elolvadtak. Az első jeges foltokra a Göllerhütte alatti ösvény árnyékban fekvő részein leszünk figyelmesek, majd a menedékház (10:10-kor érjük el) felett egyre több helyen kell óvatosan araszolgatnunk az éjjel kőkeményre fagyott sima jégen. A Kleiner Göller alatt pedig a törpefenyők között kanyargó turistaút végig vastag jéggel fedett. Járásunk bizonytalan, minden lépés kezd a kicsúszás veszélyével vívott küzdelemmé fajulni.

Szerencsénkre jól fel vagyunk készülve, a hátizsákjaink aljában ott lapulnak az ilyen esetre magunkkal hordozott könnyű hágóvasak (ún. szpájk). Rendre ráhúzzuk bakancsainkra, et voilà tout. Lépéseink egy csapásra biztonságossá válnak. A kicsiny acélkarmok olyan határozottsággal vájják magukat bele a jégbe, hogy akár táncra is perdülhetnénk.

A két Göller közti nyeregből szemlélődve olyan érzésünk támad, mintha csak a Rauher Kammon (Ötscher) lennénk. Igaz nem olyan hosszú, és mászni sem kell, de nagy Göller gerincének az optikája ilyen benyomást sugall. Továbbra is több helyen kell tükörsimára fagyott kaptatókat kereszteznünk. Szpájk nélkül elképzelhetetlen lenne a feljutás.

A Göller platóját viszont csak a rozsdabarna tavalyi fű uralja. Jég csak itt-ott található, foltokban, de a nap ereje nyomán valamennyi olvadozik (11:20; 1766m). Az előző évek gyakori szélviharait meghazudtolva, most csak mérsékelt szél borzolgat. Ki is használjuk az alkalmat és hosszasan élvezzük a pompás hegyi panorámát.

Visszafelé ugyanazon az úton ereszkedünk, mint jöttünk, de teszünk még egy kitérőt a Kleiner Göllerrre (11:55; 1673m), ahol még nem jártunk. Mindössze 90 méterrel alacsonyabb a bátyusnál. Útközben észrevesszük, hogy a cirka egy-másfél órás időbeni különbség már elég volt ahhoz, hogy a jégréteg felülete a plusz fokok nyomán megpuhuljon. Ennek ellenére a szpájkok továbbra is jó szolgálatot tesznek és csak a Göllerhüttte közvetlen közelében válunk csak meg tőlük.

A menedékház ilyenkor zárva, így a déli oldalán egy-egy farönkre telepedve, a magunkkal hozottakból uzsonnázgatunk és élvezzük a langymeleg napsütést (12:40). Sietség nélkül indulunk a völgybe. Olyan érzéseink támadnak, mintha tavaszodna. Vajon lesz még tél vagy a január bypassol és máris a kikeletbe katapultál? Kernhofba 14:10-kor érkezünk vissza.

		Göller 2015 Dez. VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Ritka alkalomnak számít, hogy december második felében, a Novembergrat, úgymond száraz lábbal, azaz hágóvas és téli felszerelés nélkül is bejárható legyen. December 20.-án vasárnap mi is megtapasztalhattuk, hogy néhány magányosan árválkodó jégburkolaton kívül semmi sem gátolt egy felettébb élvezetes 1/1+ mászásban a Schneeberg napsütötte platójára. Sajnálatos, hogy az ilyen alkalmak az elkövetkezendő években egyre gyakoribbak lehetnek.

A táv (Schneebergdörfl, Schneidergraben, Nördlicher Grafensteig, Novembergrat, Klosterwappen, Fischerhütte, Waxriegel, Baumgartner, Miesental, Schneebergdörfl) cirka 16 km, 1470 m szintemelkedés és bruttó 8:00 óra. A profilon látható “szakállak” a széljárás erejéröl tanúskodnak

Mivel a nap csak 7:41-kor kel és már 16:04-kor nyugszik, alig több mint 8 óra zavartalan napsütés áll rendelkezésünkre egy nagyon hosszú túrához. Ennek értelmében már napfelkelte előtt, 7:30-kor elindulunk Schneebergdörflből. A falucska éppen kilóg a mindent befedő sűrű ködrétegből, így jó rálátásunk nyílink a Schneeberg északkeleti falára. Valahányszor itt járok, megrendít a látvány és egy kicsit összerántja a gyomrom tájékát a szándék, hogy e rideg sziklavilág kulisszái közt találjak utat a hegy legtetejére.

Az első komoly megpróbáltatást a télen-nyáron rideg és barátságtalan Schneidergraben jelenti. Ez egy a sziklagörgeteggel kitöltött tüdőt köptető árok, ahol sok esetben két előre tett lépes után, egy akaratlan visszacsúszás következik hátrafelé. Ennek következtében az itt legyűrt szintemelkedés eleve egy bizonyos (pl. 1.3) koefficienssel szorzandó. Kész megkönnyebbülés cirka másfél órával később elérni a Grafensteiget, ahol könyörületre lelünk, mert szenvedéseink csillapítatnak.

9:00-kor már a Novembergrat beszállójánál vagyunk. Itt engedélyezünk magunknak egy kis pihenőt, elcsomagoljuk a túrabotokat, iszunk és megkezdődhet tulajdonképpeni célunk becserkészése. A szél élénk fuvallatokkal hívja fel magára figyelmet. Itt-ott megpróbál kibillenteni egyensúlyunkból, ami szakadékok szélén és a gerinc kitettebb részein kellemtelenül érint. Kissé aggaszt, hogy ha már itt ennyire virgonckodik, akkor vajon milyen lesz majd a platón.

Végül is a szél ereje nem lépi túl az élvezetes mászáshoz szükséges határokat és felfelé haladtunkban gyengül. A platón (10:40) meg nagy meglepetésünkre egyenesen simogatóvá szelídül, amihez tavaszi langy napsütés szegődik. A törpefenyők közti utcácskák még vastag kérges hóval kitöltöttek, de a halott, megbarnult fű réteg már nagy területeken megszabadult hótakarójától.

A Klosterwappen felé vezető ösvény alig 200m magasságkülönbséget hidal át, mégis évszakokat választ el egymástól. Míg az 1800 méteren előterülő platón tavaszias olvadás az uralkodó, addig 2000 méteres szinten, azaz a csúcs környékén kifejezetten télies a hangulat (lásd a fotókat). Legutóbbi ittjártamkor a szél ordas módon tépett minket, most meg csak kienegesztelően nyalogat. 11:20-kor érkezünk a csúcskereszthez.

Következő célpontunk a Fischerhütte téli szállása, ahol most csak egyetlen árva túrázóval találkozunk (mert ti. legutóbb tömve voltunk). Kényelmesen kicsomagolhatjuk tehát elemózsiánkat. A nap vígan besüt a kicsiny ablakokon. Szemügyre veszem azt a bizonyos 1€ érmére működő hősugárzót is (ha netán szükségem lenne rá a jövőben).

Visszafelé még tiszteletünket tesszük a Klosterwappen kistestvérén a Waxriegelen is (12:45) majd a domb túloldalán alászállva, az Elisabeth Kirche mellett elhaladva végleg elindulunk a völgybe. Baumgartner állomást 13:50-kor érintjük majd a Miesaltalon át vezető cirka másfél órás ereszkedés után 15:30-kor visszaérkezünk kiindulási pontunkba, Schneebergdörflbe.

		Novembergrat 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Ha Bécs felől autózunk az S6-on, akkor a Sememring alagútrendszer első alagútjából egy viaduktra érkezünk ki. Innen balra felfelé pillantva jön a képbe a Sonnwendstein a jellegzetes ORF adótoronnyal a csúcsán. Szinte szégyen, hogy ahányszor már erre elsiettem, a Sonnwendsteinen még nem jártam. Ezt mindenképpen ki kellet vasalni.

A táv (Maria-Schutz, Gebirgsjägersteig, Sonnwendstein, Erzkogel, Weinweg, Kummerbauer, Maria-Schutz) 12.2 km, 840 m szintemelkedés, bruttó 4:10 óra, de ha valaki betérne Kummernauerhoz, akkor ez nyilván elnyújtódik akár 5:00 órára is.

Vasárnapra erős (de nem viharos) szelet és magasban úszó fátyolfelhőt ígér a meteorológia. A szél valamelyest gyengébb lesz a Wechsel vidékén. Kiváló lehetőség egy nem túl hosszú körre, melynek elsődleges célja a Sonnwendstein.

Maria Schutzban a tűzoltóság melletti tágas parkolóból indulok. Amikor még működött a libegő, az épület a parkolóval a kötélpálya völgyi állomása lehetett. A Sonnwendstein tetejéről induló sípálya vonala még ma is látszik a térképeken és a légi felvételeken. Hivatalosan állítólag a nem megfelelő tűzvédelmi előírások miatt zárták be a liftet, de nyilvánvalóan az immár több mint egy évtizede tartó tél és hó hiány okozta a vesztét.

Nem sokkal múlik 8:00 óra, amikor elindulok a meredek Gebirgsjägersteigen, mely a valamikori lift vonala alatt szerpentinez a csúcs irányában. Főleg tűlevelűekből álló árnyékos erdőben haladok a hegy északi oldalán. Számtalan helyen tárulkozik gyönyörű panoráma. Legelőször is az S6 viaduktját csodálom meg, mert ebből a szokatlan perspektívából. Nem is tudatosulhatott bennem, hogy közvetlen alatta terül el Schottwien település.

Feljebb haladva aztán beúszik a képbe a Rax, a Schneeberg meg a Bécsi-Alpok többi ismert kidudorodása. Érdekes megfigyelni, hogy a hóhatár nyilvánvalóan azonos az erdőhatárral, ami teljesen logikus magyarázatot ad arra, hogy miért alakult ez a választóvonal pontosan így.

A Pollershütte (a valamikori hegyi állomás) ilyenkor zárva. Innen még néhány perc a csúcs, amit 9:50-kor érek el. Rendhagyó, hogy egy kápolnát találok fenn a többi nem túl esztétikus technikai toronnyal egyetemben. A kilátás egymaga megéri a kaptatás fáradalmait. A csúcsról visszaereszkedem a Pollershütte szintjére, majd jobbraáttal elindulok következő célom a közeli Erzkogel felé. A hatalmas fakereszt már jól látszik. Tőle jobbra a Stuhleck félreismerhetetlen dombja magaslik.

Az Erzkogel tövében jéggé fagyott hórétegen araszolok óvatosan. A csúcsra is eljegesedett hófoltokon át vezet az út. 10:15-kor érkezem idáig. Némi nézelődés után a gerinc déli, hó mentes részen szállok alá és követem megtervezett utam fonalát a kijelölt turistaúton, azaz a Weinwegen (még találgatni is nehéz, vajon miért nevezik Bor-útnak == Weinweg). A Weinweg a Kummerbauerstadl vendégfogadónál ér véget, számomra pontban 11:22-kor. Az idáig felhúzott aszfaltúton éppen érkezik jó egynéhány ebédre éhes úgynevezett “vándor”.

Kummerbauertól még nagyjából egy órányi a kellemes lejtésű út vissza Maria Schutzba. Optimális hóviszonyok esetén inkább ezt az utat választanám, ha téli viszonyok közepette fel akarnék hótalpazni a Sonnwendtsienre. A Gebirgsjägersteig helyenként túl meredeknek tűnik és kétséges, hogy a szűk ösvény fellelhető-e egy félméteres hóréteg alatt.

Egy jóleső, remek túrára teszek pontot abban a meggyőződésben, hogy először, de nem utoljára jártam a Sonnwendsteinen. Akad még jó egynéhány variáns a jövőbeni látogatások megtervezéséhez, az olyanok például, melyek útba ejtik a Hirschenkogelt, az Aplkogelt, vagy a Schanzkapellet.

		Sonnwendstein 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

A Krummbachstein egy örökzöld klasszikus. Különlegessége a Schneebergre való  közvetlen rálátás lehetősége. Nincs még egy olyan kilátó, ahonnan ilyen közelről lehetne szemügyre venni a nagy szomszédot, a Waxriegelt, a Klosterwappent és persze a Südlicher Grafensteig vonalát.

A táv (Payerbach, Schneedörfl, Eng, Lackaboden, Alpleck, Alpenfreundehütte, Krummbachstein, Knofelebenhaus, Eng, Schneedörfl, Payerbach) 17 km, 1180 m szintemelkedés bruttó 6:50 óra, vagy több, aszerint, ki mennyit tölt vendégeskedéssel

Rendhagyó decemberi hóviszonyok közepette nehéz egy-egy túrára optimálisan felkészülni. A minap hófoltokra hangolódva indultunk és visszafordulni kényszerültünk a hótömegek miatt, tegnap meg fordítva. Téli bakancshoz gamáslit is öltve vártuk, hogy belegyalogoljunk télapó birodalmába, aztán meg csak országa foszlányaival találkoztunk. Ergo megtette volna a standard őszi felszerelés is.

A célunkat több más eshetőség közül végül is két szempont alapján választjuk ki. Ne legyen messze, és az útvonalunk érintsen egy még nyitva tartó menedékházat. Mindig jóleső érzés tudni, hogy a megpróbáltatások után valahol majd le lehet huppanni egy-egy tál, gőzölgő palacsintás levesre (Frittatensuppe). Így áll össze a kép a már jól ismert Krummbachsteinnel és a Knofeleben-Haussal egyetemben.

Egy 2013-ban már bejárt variáns mentén indulunk a vadromantikus Eng szurdokon át. Payerbachban a vasútállomás mellett parkolunk, majd ködös, fagyos időben 7:30-kor vágunk neki a feltételezések szerinti napos hegyvidék becserkészésének. Átbandukolunk a vasúti sínek alatt, majd Schneedörfel falucska érintésével bevetjük magunkat az erdőbe. A Mariensteiggel kezdődnek a nem túl igényes, de ízükben-zamatukban egyedi, szurdokban kanyargó stílszerű kaptatók.

Két és egynegyed óra elteltével bukkanunk ki a platón vezető erdészeti útra. Míg a szorosban majdnem szélcsendben baktathattunk, idefenn olyannyira megélénkül a déli szél járása, hogy kesztyűt, sálat, sapkát, szélálló mellényt öltünk hirtelenjében. A csúcsig még egy óranyi járás következik egy derekasan ellenszegülő kaptatón. Szinte óramű pontossággal, 1 óra alatt érünk a csúcskereszthez, azaz indulástól számítva, összesen 3:15 alatt. Érdekes fenomén, hogy emitt fenn gyengédebb a széljárás, mint lejjebb a domboldalon volt.

A láthatóság rendkívül jó. A messzi hegyek csúcsai még ugyan fehérlenek, de a közeli Schneebergen már meglátszik a gyorsan zajló olvadás nyoma. Ezzel szemben a Rax még szép fehéren villog, és a Göller sem vetette le hófehér köntösét. Némi nézelődés után elindulunk ebédünk felé. A Krummbachstein meredekebb nyugati felén óvatos, odafigyelő ereszkedés szükségeltetik. Alig 50 perc alatt érkezünk el a Knofelebenre. A vendégház az interneten közöltekkel összhangban, valóban nyitva. Olyan szépen süt a langymeleg nap, hogy inkább a nyitott teraszon foglalunk helyet.

A visszatérést nem siettetjük, hiszen legfeljebb két és fél óra alatt mindenképpen lent vagyunk a völgyben. A végén mégiscsak felkerekedünk, mert a téli nap ugyan érezhetően simogat, a helyenként élénken libbenő szél fagyos lehelete viszont tudatja, hogy ez még nem tavasz. Indulás tehát a szürke ködfelhőkkel fedett völgyvilágba!

		Krummbachstein via Eng 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL