Sztefano-Space

Bár közismert tény, nem árt újfent megjegyezni, hogy a Wildenauer-Steig a Hohe Wandon nem egy klasszikus Klettersteig. Azt akartam írni, hogy nem hagyományos, de ez helytelen lenne, mivel éppen hogy hagyományos. A korai Klettersteigek ugyanis pontosan ilyen falba vert nagydarab vasakkal voltak biztosítva. A feszesre kihúzott drótkötél, ami a Wildenaueron nincs, egy későbbi találmány.

Tévelygések zivatar-formálta útvonala (Springlessteig és Wandfußsteig duplán véve) 6.5 km, 700 m szintemelkedés bruttó 3:40 óra

Alig indulunk el újfent, koraesti mászó kalandunkra, éppen születőben van egy zivatar a Hohe Wand déli tőszomszédságában. Zweiersdorf felé autózva balról egyre csak feketedik az égbolt, miközben jobbról még ragyog a kék a plató felett. Na, vajon ebből mi fog kisülni? Úgy határozunk, lesz, ami lesz alapon, legalább felbaktatunk a Wildenauer beszállójáig, ott majd döntünk a továbbiakról.

Elérkezünk a Wandfußsteigre majd a Gebirgsverein beszállójához, ahonnan a pirosan pöttyözött ösvény mentén kaptatunk jó meredeken feljebb a sziklafalak alá. Közben már érződik a karnyújtásnyira tomboló zivatar hűvös lehelete, sőt az égzengés is egyre közelebbről hallatszik. A nemjóját! Nem kifejezetten Klettetrsteigre való idő. Egyáltalán!

A beszállónál vágyakozva tekintgetünk a jól látható nittek irányában, de a  szűnni nem akaró égzengés jobb belátásra bír, és inkább továbbhaladunk a Hohe Wand függőlegesen az egeknek törő tipikusan sárgás falai alatt. Mivel ezt az ösvényt még nem jártam be soha, legalább valami új. A piros pöttyök mentén egy szűk, kitettségnek gyakran örvendő ösvény hamarosan a Springlessteigbe torkollik.

A Springlessteigen újra kémleljük az égboltozatot és fülelünk a kulisszák hangjaira. A dörgések mintha távolodnának. Mire elérjük a kékkel jelzett Wandfußsteiget, majdnem bizonyossá lesz, hogy a vihar elkerüli a Hohe Wandot. Lendületből, beletörődve a sorsba, ereszkedünk mégis tovább. Kiérünk egy széles erdei útra, amit már beragyog a nap. A távolban egy sötét kékesszürke háttér előtt szivárvány. Megtorpanunk és bizonytalankodunk. Illetve hát, már biztos, a zivatar elkerült minket. Nosza, akkor hátra arc!

Újfent nekivágunk a kaptatóknak. Vissza a Wandfußsteigre, vissza a Gebirgsvereinsteig beszállójáig, majd tovább a pirosan pöttyözött ösvényen a Wildenauer beszállója alá. Uff! Indulhat mégis a tánc. Igaz már elmúlt este 6 óra, de legkésőbb hétre a platón leszünk és nyolcra visszaérkezhetünk a zweiersdorfi parkolóba.

A rendhagyó kaland tehát innentől kezdve papírformát ölt. Meglepetések és megtorpanások nélkül vesszük az akadályokat. Felszökellünk az “új” bevezető ágon (egy C) ahol ki-ki biztosíthatja magát kedvére vaskapocstól-vaskapocsig. Jómagam a korábbiakhoz hasonlóan nem érzem szükségét a csatolásoknak

A tulajdonképpeni igazi Wildenauer alatt még kortyolgatunk, a magunkkal hozott elektrolitból aztán nekivágunk a cirka 1+ szintű biztosítás nélküli mászásnak. Azt hiszem már elmondtam, hogy ezen az első szakaszon nem érdemes kizárólag a vaskapcsok mentén haladni, hanem inkább balra tartva, a gerinc irányában találhatók a legjobb fogások a sziklán.

Amint elérjük a sűrűbb U-vasak láncát, ismét lehet biztosítani kapocstól-kapocsig. A standard Klettersteig-szettek kantárjai elég hosszúak ahhoz, hogy kihagyás nélkül működjön a művelet.

A kulcspont, egy kitett traverz, ahol az egyetlen ősrégi T-vasra kell ráhuppanni. Inkább csak a pszichére nézve megterhelő, egyébként egy nagy lélegzetvétellel elmegy. Ezután már csak kapocstól kapocsig mászunk (C – C/D) fel a kürtő alá, majd be magába a szűk kürtőbe. Itt a vékony és piciny hátizsákkal rendelkező alkatok előnyben.

A kürtőt elzáró szikla alatt jön a hátizsák-mutatvány. A magunkkal hozott hevederrel és egy karabinerrel ráakasztjuk a hátizsákot az egyik vaskapocsra, majd ezután ki lehet kecmeregni a kürtöböl. Ezután ki kell emelni a hátizsákot is. Amint hátunkra vettük, jöhet a rövid, de annál fűszeresebb folytatás és befejezés (cirka C/D – D szinten).

A platón kifújjuk magunkat es elkötjük uzsonnánkat. Eközben már szélesen vigyorog ránk az esteledő felhőtlen ég. Különös nyugalom és csend honol. Öröm belehallgatni a semmi kánonába. Szinte lábujjhegyen, a nyugalmat megbolygatni még véletlenül sem akarva ereszkedünk le a Springlessteigen.

Utóirat: mint később kiderült, a betyáros zivatar, mely szerencsére elkerült minket, hevessége nyomán nevet is kapott. Renáte Sturmtief sár- és sziklatörmelék-lavinával, medrükből kilépő patakokkal hagyta hátra védjegyét Gloggnitz és főleg Schottwien térségében, azaz légvonalban, a Hohe Wandtól cirka 8-10 kilométrre délnek.

A Hohe Wandon a hétvégék mostanság kissé túlcsordultak a látogatók tömegeitől. A dolgos munkanapokon, a koraesti órákban viszont még szinte akadálytalanul lehet bejárni a népszerű Steigeket.

A táv (Zweiersdorf, Springlessteig, Wandfußsteig, Gebirgsvereinsteig, Hubertushaus, Steirerspur, Hubertushaus, Springlessteig, Zweiersdorf) 4.5 km, 500 m szintemelkedés bruttó 3:00 óra

Van már öt óra mire Zweiersdorfból elindulunk a Wandfußsteig irányába. A néhány nappal ezelőtti esőzések kiszáradt nyomai jól kivehetőek. Az ösvények viszont mostanra kiszáradtak és ez jó jel. Árnyas fenyőerdőben kaptatunk felfelé sietség nélkül, mégis patakzik rólunk a verejték. Nem egészen egy óra alatt érkezünk a beszállóhoz. Egy sportos alkatú fiatalember indul előttünk és olyan gyorsan veszi a blattot, hogy mire kiérünk a sárga fal alá, alakja már a messzeségbe vész.

A szikla felülete végig remek, csontszáraz. Nem kell tehát sehol harcot vívni a nedvesség ellen. Cirka 50 perc alatt végzünk a Gebirgsvereinsteiggel. Gyorsaságunk fő oka a szabad pálya. Sehol sem kell senkire várakoznunk. A platóra kiérve aztán megbeszéljük, hogy bejárjuk még a közeli Steirerspurt is (ha már egyszer itt vagyunk).

A Steirerspur így a Gebirgsvereinsteig után valóban csak apró hab a tortán. Alig 15 perc alatt kivégezzük. Utána még iszunk és csendesen eluzsonnázgatunk az elhagyatott Hubertushaus előtti padon (a vendégház csütörtöktől vasárnapig van nyitva). Eltelve a közelgő est hangulatával szépen nyugodtan és főleg megelégedve a jól sikerült mászással leereszkedünk a Springlessteigen.

Ha valaki mindenáron sziklát tapintva kíván talpától a tetejéig stílusban feljutni a Schneeberg platójára, akkor a legtöbb sziklarandevút a Felső Herminensteig ígéri. Biztosítás nélküli mászásról van szó az UIAA 1+ szintjén, a kulcspontot pedig 2-re értékelném.

A táv (Schneebergdörfl, Schneidergraben, Nördlicher Grafensteig, Herminensteig, Waxriegel, Fischerhütte, Klosterwappen, Hochschneeberg, Baumgartner, Schneebergdörfl) 17.2 km, 1470 m szintemelkedés, bruttó 7:50 óra

Kellemetlen emlékek árnya vetül óhatatlanul tegnapi kirándulásunkra, melyet ugyan már egyszer kivasaltam, de a félsz bennem munkálkodik, hogy az áldatlan izomgörcs ismét jelentkezhet. Majd elválik. Elvileg megtettem mindent annak érdekében, hogy ez már ne következzék be.

Az előrejelzés szerint délelőtt még mindenképpen stabil idő lesz, majd az est közeledtével a zivatarok valószínűsége növekszik. Hajnalban kelünk tehát hogy már 6:20-kor indulhassunk Schneebergdörflből. Az időjárás függvényében több ponton is kiszállhatunk a völgy felé. A teljes 8 órás túra magába foglalja a Klosterwappent és a Fischerhütte meglátogatását is.

Biztató, hogy a korábban még eszméletlenül meredeknek és igényesnek megélt, sziklagörgeteggel borított Schneidergraben akadályait különösebb gyötrelmek nélkül vesszük. Egy szusszanásnyi pihenő a Nördlicher Grafensteig elérése után, majd 8:00-ra már a Herminensteig felé tartó leágazásban vagyunk, ahol viszont kötelezően 5 percnyi szünetet tartunk (megisszuk Cirmi varázsitalát melytől dagad bennünk ismét az erö).

A Herminensteigen kevés kivétellel majd a tűző napon visz az út. Az ösvény élénkpirossal jól jelzett. Ha később netán nem látnál ilyen jeleket, biztos eltévedtél. Folyamatos élvezetes mászással, három óra és tíz perc után 9:30-ra elérjük a Waxriegelt. A langyos szél elég durván dobál a tetőn. A Klosterwappen szürke felhők mögé rejtőzködött. A gyorsan szálló párafoszlányok olykor a Fischerhüttet is teljes eltakarják. Választhatunk, elindulunk vissza, vagy még bevesszük a legmagasabb pontokat is. Mivel a felhők nem néznek ki különösebben veszélyesnek, az utóbbi mellett döntünk.

Jól kilépünk és rekordidő, 45 perc alatt érkezünk el a Fischerhüttehez (normál esetben egy órás menetelés). 10:15-kor tehát már a kunyhóban iszogatjuk italainkat. A vendégház még ez idő tájt gyéren látogatott, ám hamarosan a fogaskerekűvel érkező ceprek hada fogja ellepni.

11:00-kor a csúcskeresztnél vagyunk, majd megkezdjük a folyamatos ereszkedést. Cirka 12:30-kor érkezünk Baumgartner állomásba majd innen a Mieseltalon át, 14:07-kor  érkezünk vissza a kiindulópontunkba.

		Herminensteig 2016 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Nem lehetne azt állítani, hogy amikor a Haidsteigre látogatok, akkor valamiféle ismeretlen terepre tévednék, hiszen már korábban háromszor is (2011, 2013, 2013) bejártam. Mindhárom alkalommal C-re értékeltem az út nagy részét és úgy véltem, hogy csak a katlanbéli rövid kulcs-szakasz miatt könnyű D (avagy C/D) besorolású ez a ferrata. De meglepetések vannak még! Uff! A tegnap megélt formájában ezt a népszerű Klettersteiget még nem ismertem. Az esőáztatta tavasz és koranyár valódi D/E-re emelte a kulcspont követelményeit. Jól vigyázz!

A táv (Griesleiten, Bachingerbründl, Holzknechtstieg, Hans Haidsteig, Preinerwand, Neue Seehütte, Göbl-Kühn-Steig, Griesleiten) 10.3 km, 930 m szintemelkedés, bruttó 5:50 óra

Sanyival már hetek óta figyeljük az időjárás alakulását és az első alkalmas pillanatban le is csapunk. Csütörtökön felhőtlen kék ég és ami a legfontosabb, stabil légköri viszonyok várnak ránk.

Nem sokkal múlik 8:00 óra, amikor Griesleitenből nekiveselkedünk a mérsékelt kaptatóknak. 9:00 órára elérjük a Bachingerbründelt majd 9:30-ra, tervszerűen a beszállónál vagyunk. Sanyinak ez az első úgymond igazi alpesi Klettersteig kalandja. Felkészülés gyanánt jól belőtte magát a magyar ferratákon. A Preinerwand látványa ebből a perspektívából nagy tiszteletet parancsoló. Mivel az idén ez az első mászásom, nekem is van egy piciny gombóc a gyomrom közepe tájékán.

Akasztunk tehát és indulunk. A szikla ez elején még száraz, remek állapotban van. A nap sem tűz ránk akadálytalanul. A délnek forduló főpillér még jól elfedi a jobbról kelő nap hevét.

10:18-ra érünk a sorsszerű katlanba. Ide valószínűleg csak néhány percre, vagy legfeljebb egy órára süthet be a délutáni nap. A ferrata útvonala nedves, tócsákban áll a víz és a számtalan bakancs koptatta szikla tükörsima. Ez így együtt eleve több mint fűszeres.

A Bergsteigen falrajza figyelmeztet, hogy nedves viszonyok esetén az ártalmatlan C/D-ből D is lehet. Igazolhatom, hogy akár D/E is veszélye is fennforog.

Az enyhén visszahajló vaslétráig még csak elmegy, de ami azután jön, az egy rémálom. A szűk bevágásban a lábnak nincs semmi támasza. A bakancs úgy csúszik le a sima nedves, nyálkás sziklán, mintha jéggel lenne borítva. Igen, egy jégpálya, mondja később az előttünk haladó páros hölgytagja is, amikor találkozunk a Neue Seehütte teraszán. Neki is több seb díszeleg a rövidnadrágos térdén és lábszárán, amiket itt szedett össze. Én sem úszom meg a küszködést horzsolások nélkül. Csak a karjaimban bízhatok. Az egyedüli fix pont a kezemben tartott drótkötél. Akinek itt elfogy az ereje, komoly gondok elé nézhet.

Szóval magam sem tudom miként, de végül sikerül kievickélnem a kuloárból. Annyit mondhatok, hogy a karjaimmal még tán soha nem szakítottam ekkorát, mint itt (na jó, azért volt már ilyen ). Következő gondolatom Sanyi! Hogyan fogja felküzdeni magát? Máris azon tépelődöm, miként tudnék neki segíteni. Közben látom, sisakja érkezik a nyílásból, tehát harcol és küzd. Nem tehetek érte pillanatnyilag semmit, készítek hát pár képet az utókornak.

Mindig is mondtam, hogy Sanyi született tehetség. Megdolgozik érte. Sikerrel veszi a kulcspontot és mindketten fellélegezhetünk. Jöhet a Fekete Madonna és egy kis pihizés a nagy erőfeszítés után. Ami még ezután következik, már papírforma, száraz szikla, 1-, B pontszerű B/C felszökésekkel.

A kötelező csúcskereszt fotó (11:15) után lebaktatunk tehát a Neue Seehütte felé, ahol megejtjük jól megszolgált ebédszünetünket (11:40). Nem sokkal 12:15 után elindulunk a völgybe a Göbl-Kühn-Steigen. 14:10-re érkezünk vissza a kiindulópontba.

A tanulság pedig annyi, hogy a hegyvilág nem statikus. Az évszakok és az időjárás függvényében egy jól ismert útvonal is rejtegethet még nem várt meglepetéseket. Mindig légy tehát résen!

		Haidsteig 2016 DIASHOW ANZEIGEN ALLE HERUNTERLADEN