Az idei évad tán legeslegpompázatosabb napja a mostani vasárnapra esett. Mintha a természet szellemei imígyen próbálnák kiengesztelni a nyárban csalódottakat. Ezen a napon, az ég a leggyönyörűbb kékjébe öltözve fogadja, a hegyekbe özönlők hadát. Felhőt még távcsővel sem lehetne felfedezni, hacsak nem vesszük számításba azokat a makacs ködtengereket, melyek megülik a völgyet.
A levegő kristálytiszta, a látóhatár többszáz kilométerre tolódik. Még a Dachstein gleccsereit is látni (lásd a fenti kép bal felső sarkában, jobbra tőle a távolban a Totes Gebirge, az előtérben a Schneealpe. Készült közelítve a Heukuppe tetejéről).
 |
 |
A táv (Preiner Gscheid, Großes Fuchloch, Heukuppe, Grasbodenalm, Habsburghaus, Seehütte, Waxriegelhaus, Preiner Gscheid) cirka 17 km, 1330m szintemelkedés, bruttó 7:45 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. |
|
Merengések
Nos, hová, merre egy ilyen ragyogó napon? Teendőim listáján elökelő helyen a Nagy-rókalyuk. Már régen vívódtam csendben önmagammal, hogy merjek-e nekivágni, képes leszek-e végigmászni rajta. Egy 1+ nehézségű sziklamászó ösvényről van szó (mások szerint 2+), mely a Rax déli falán tör utat a Heukuppera, ismertebb nevén a Fuchslochsteig.
Nos így utólag konstatálnom kell, hogy a Rókalyuk komoly csalódást okozott. Na, nem azért, mert nem szép, nem azért mert nem élvezetes, és nem azért mert nem lenne érdemes kipróbálni, hanem mert túlfűtött fantáziám és képzelgéseim már-már matterhorni rangra emelték. A valóságban viszont egyetlen pillanatra sem rendítette meg a hitemet. Ráadásul rövidke is, és az úgynevezett nehézségek egyetlen meredekebb fal megmászásában merülnek ki. Aki a Herminensteiget, vagy a Nandlgratot, vagy a Novembergratot, vagy az Oktobergratot, esetleg a Rauher Kammot, avagy a Großer Widkammot már teljesítette, annak a Rókalyuk csak amolyan falatka.
A lezárt turistaút
Az előző napok kiadós esőzései miatt nem sietek korán indulni. Szárítsák csak fel a felkelő nap sugarai a Rókalyukat, amennyire csak lehet. Alternatív opcióm csúszós, nyálkás viszonyok esetére, kitérő a Moassa fogadó felé, majd az Altenbergsteigen (melyet már ismerek) fel a Raxra.
Preiner Gscheid, korareggel, ahonnan indulok, makacs ködfelhőbe burkolódzva. Amikor kinyitom a kocsim ajtaját, jéghideg zimankó csap meg. Annyira didergek, hogy magamra szedek mindent, amim van. További rossz ómennek vélem az erdőgazdaság szokásos durva tréfálkozását. A Reißtalersteig, amerre utam vezetne, favágás miatt lezárva. Piros-fehér hivatalos benyomást kisugározni igyekvő szalagok zárják el több helyen is az ösvényt. Vasárnap lévén (alig hiszem, hogy dolgoznának) vagyok olyan szemtelen, hogy ignoráljam a figyelmeztetéseket és menjek a megtervezett utamon. Később találkozom néhány más sorstársammal, akik hozzám hasonlóan fittyet hánynak az egészen novemberig tartó zárlatnak (kérdés, hogy ezután marad-e még erdő a Rax déli lejtőin, avagy kopaszra nyírják az egész vidéket).
Pirossal az erdőgazdaság által 2014 november végéig tiltott területnek nyilvánított részt (körülbelül behatárolva).
Mászás
Szerencsére valóban nem hallok semmi olyan zajt, ami motoros fűrészre utalna, pedig óvatosan lépkedve jobban fülelek mint szokásos. A köd az erdőben hamar eloszlik és gyorsan kimelegedve azonnal meg is válok két réteg ruhától. A Reißtaler-Hütte mögött jobbra felfelé visz a turistaút, mely később újra elágazik. Jobbra felfelé a Reißtalesteig, míg egyenesen tovább a Fuchsloch felé vezet a fekete pöttyel jelzett út. Az ösvény itt-ott növényzettel alaposan benőtt állapotából ítélve látszik, hogy erre már kevesebben vetődnek. Minden nedves, sáros, ami nem is lep meg, de reménykedem, hogy a Rókalyuk sziklái azért mégis jobb állapotban lesznek.
Vágyaim beteljesülnek, a Fuchloch szikláit tapintva egyértelmű, hogy a kaland vállalható. A rikítóan jelölt beszállónál felveszem a sisakomat és nagy lélegzetet véve nekiveselkedem. Élvezetes és könnyű sziklamászás következik, először fel a rókalyuk szájába, majd egy hosszabb bevágásban rézsútosan fel a kulcspontig, amin túl egyben a nehézségek véget is érnek. Még néhányszor kell ugyan sziklát fogni, de a terep folyamatosan szelídül, majd kiér a Rax füves és hófoltokkal borított lankáira. Innen már gyerekjáték elérni a Heukuppet.
Laza séta
A csúcsról utam nyugati irányban vezet a Gamseck alatti kereszteződésig, ahol a Grasbodenalm felé fordulok, hogy ezen a számomra még teljesen ismeretlen úton érjem el déli (ebéd-) célomat a Habsburghaust. Tehenek már szerencsére nincsenek, csak pottyantott maradványaik árulkodnak nyári ittlétükről.
Fél egyre érem el a Habsburghaust, ahol egy órásra nyúlik az ebédszünetem. A kiszolgálás küszködik a látogatók nem kifejezetten seregnyi hadával, de ez itt, a Rax eme árva szegletében, távol a Hirschwangból kötélpályán érkezők hadától, mégis szokatlanul heves ostromnak számít. Közben három kedves hölgy telepszik asztalomhoz, akik cseverészéssel megosztják velem a várakozás perceit.
Fél kettőkor indulok tovább e Seehütte felé melyet egy óra alatt érek el. Innétől további egy óra a Waxriegehaus majd fél órányi ereszkedés jön vissza Preiner Gscheidbe. A parkolót most szépen beragyogja a délutáni nap. Híre hamva sincs a korareggeli ködnek. Ismét egy remek túrára teszek pontot, amikor nem sokkal négy óra után elindulok hazafelé.
![clip_image001[4]](https://sztefano.com/wp-content/uploads/2014/09/clip_image0014.png "clip_image001[4]"){kind=small}
) gyakorlatilag teljes egészében megtörtént. A normál adagnak számító 12 km köreimet minimalista futócipőben immár csakis így futom. A közönséges kitartó kocogást kiegészítő hosszabb sprintelős szakaszokat is beépítettem már a tréningbe. Vasárnap újabb 3 kilométerrel, azaz időben mérve cirka 20 perccel növeltem az adagot. Ezt aztán a végéhez közeledve meg is érezték a lábfejem boltív izmai, na meg a nagy lábujjam merevítői. További penzumemelés előtt tehát, még erősíteni és szoktatni kell néhány hétig a lábfejemet. Folyt. köv… 
.
Sztefano-Space 