Sztefano-Space

A Mistelbacher Höhe (Mistelbach Magaslat) Alsó-Ausztria egyik leghosszabb összefüggő hegygerincének a keleti gyöngyszeme. A mintegy 18-20km hosszú hegyvonulat a térképen, balról jobbra, azaz nyugat keleti irányban a Göllerrel kezdődik majd a Gippel taréján és a Schwarzauer Gippelen át az Obersbergig tart. Ha Schwarzau im Gebirge falucskából felmászunk az Obersbergre és a fakeresztes csúcson nyugati irányba indulunk tovább, akkor éppen a Mistelbacher Höhen találjuk magunkat, mely a teljes gerinc mintegy egynegyedét teszi ki. A tulajdonképpeni gerinctúra még két lokális csúcs (Bärenköpfl és Preineckogel) érintésével a Preinecksattelben (Preineck-nyereg) ér véget, ott ahol az út borsosabb része a Schwarazuer Gippel megmászásával kezdődne.

Gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. A táv (Schzwarzau im Gebirge, Obersberg, Mistelbacher Höhe, Preinceksattel, Preintal, Schwarzau im Gebirge) cirka 21 km, 1230m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra.

A Mistelbacher Höhe becserkészése egy igazi csemege. Különlegessége, hogy a hegygerincen haladtunkban minduntalan újabb és újabb lélegzetelállító perspektívák tárulnak elénk. A látvány nem csak egyetlen égtájra korlátozódik, mint sok más túra esetében, hanem a 360 fokos körpanoráma teljes egészére. A környező hegyvilág kulisszáira való rácsodálkozás a túra legelejétől folyamatos.

Az első meghökkentő élmény a szinte karnyújtásnyira fekvő Schneeberg látványa. Az Obersberg ugyanis abban a kiváltságos helyzetben van, hogy egyike azon kilátóknak, mely a Schneeberg tőszomszédságában tökéletes és akadálymentes rálátást biztosít erre a hegyóriásra. Ha nyugati irányba fordulunk, akkor az óramutató járásával megegyező irányban felsorolva, folyamatosan bukkannak elő a Rax, a Schneealpe, a Schwarzauer Gippel, Gippel, Göller, a Preinecksattelban az Ötscher és északi irányban a Türnitzer Höger, a Traisner Hinteral, Reisalpe, Hochstaff, Unterberg és még a Kieneck is kivehető. Valamennyi Alsó-Ausztria túraparadicsoma legismertebb és legkedveltebb célpontjai.

A túra elején, pillantás a Preintalba

Robert Rosenkranz ihletése nyomán ez a túra 2012 decemberében került fel céljaim listájára. Akkor, mint beszámoltam róla, a frissen hullott mély hó lepett meg fenn és akadályozott meg a szándékomban. Tegnap újra nekiveselkedtem, és az időjárás rakoncátlankodása miatt, majdnem ismét dolgom végezetlenül kellett távoznom.

Történt ugyanis, hogy útban Schwarzau felé, egy kiadós záporba kerültem. Nem csak csöpörgésről volt szó, hanem afféle kiadós esőről. Vajon kinek van kedve egy hosszú lélegzetű túrára indulni, amikor patakokban esik és a hegyek teteje felhőkbe merül?

Lassítok és latolgatom az esélyeimet. Nem fordulok azonnal vissza. A döntést majd Schwarzauba érve hozom meg. Alig fordulok Schwarza patak völgyébe, permetté oszlik az eső, majd elhaladva községet jelző tábla mellett, el is áll. A betegség miatt éppen bezárt Gruber fogadó előtt parkolok. Kiszállok és legnagyobb meglepetésemre, édes tavaszi illatokkal telített, nedves, szélcsendes kellemes idő fogad.  Körbehordom tekintetemet. Az ég egy apró sarkán még a szürke felhők is megnyílnak egy pillanatra és úgy látom, mintha egy távoli erdőhátat napfény világítaná meg.

Pillantás északi irányban, balról jobbra Türnitzer Höger, Trainser Hinteralm, Reisalpe, Hochstaff.

Mivel minden eshetőségre jól fel vagyok szerelve (esőnadrág, esőkabát, esőköpeny a hátizsákra, száraz váltásruha) egy percig sem habozok tovább. Húzom a bakancsom és indulok. Útvonalam annyiban tér el Robert Rosenkranz sémájától, hogy az Obersbergre nem a Schwarzau temploma tövéből induló északi normál utat választom, hanem a számomra még ismeretlen déli feljárót. Ez utóbb is remek választás, mert egy rövid, de kemény kezdeti kaptató után ez a pirossal jelzett turistaút túlnyomó része lankásabbnak, egyszerűbben tűnik. Szerintem tehát hótalpazásra is alkalmasabb terep, nem is értem, miért népszerűbb a másik útvonal.

Szerencsémre egyetlen cseppnyi eső sem hullik a továbbiakban, bár az erdő nedves, helyenként kellemetlenül csúszós, de sehol sincs sártenger. A talaj jól elnyeli az elmúlt napok esőit. Itt-ott hosszabb-rövidebb időre a nap is elődugja orcáját és ez igazi jókedvvel tölt el. Egy gyönyörű foltos szalamandrával találkozom. Lefotózom.

Az Obersbergalmon még nincsenek tehenek, az orientáció könnyű. Felfelé haladva viszont egyre hűvösödik. Mire elérem a Waldfreundehüttet, már a kilehelt pára is látszik a levegőben. Mellényt, viharkabátot veszek magamra, úgy telepszem le a menedékház széltől jól védett teraszán. A tulajdonosok éppen a jövő heti nyitásra készülnek, folyik az ablakmosás, takarítás, azaz a téli álomban szunnyadó kunyhó ébresztése. Elemózsiám végeztével meglátogatom az Obersberg egyszerű csúcskeresztjét és kíváncsian kezdem utam a Mistelbacher Magasloton.

Tipikus hullámvasutazós gerincvándorlás következik. Lefelé haladva kissé kihűlök és egy réteg ruhát kényszerülök magamra venni, majd felfelé kaptatva a testkazán beindul, ami arra kényszerít, hogy a ruhadarab visszakerüljön a hátiszákba. Ezt még néhányszor eljátszom, különös tekintettel az elém tárulkozó panoráma láttán. Többször is meg-megállok és gyönyörködöm. Próbálom beazonosítani az előbukkanó hegycsúcsokat. A tájékozódás könnyű, de odafigyelést igényel. Eltévedni ugyan nem lehet, de egy-egy mélységbe belezuhanni, annál inkább.

A Preinecksattelben egyik korábbi túrám útvonalát keresztezem és megkezdem a végérvényes ereszkedést a Preinecktalba, azaz a Preineck patak völgyébe. Két helyen rövidítem a szerpentines erdei utat és átvágok az erdőn. Mire a völgybe érek, kisüt a nap is. Szinte pont olyan az idő, mint az elmúlt alkalommal a Hinteralm-Reisalpe túrán. A Preinecktalban kiérek egy aszfaltútra és vagy 5 kilométeren át, vagyok kénytelen egész Schwarzauig azt követni. Az egyébként unalmas utat élvezetesebbé teszi a szemközt immár felhőtlen napsütésében elém tárulkozó Schneeberg látványa, a szintén napsütötte Mistelbacher Höhe karéja és a hangosan csobogó, bővizű Preineck patak. Még egy kisebbfajta vízesést is sikerül felfedeznem. Egy névtelen patak zúdítja imígyen vizét a Preineckbe.

		Mistelbacher Höhe VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

A  Traisner-Hinteralm és a Reisalpe a Gutensteini-Alpok két egymás tőszomszédságában fekvő népszerű túracéljai. Külön-külön mindkét helyen jártam már többször is, de a kettőt összekapcsolva, egy kalap alatt még nem volt szerencsém megismerni. Nosza, május első piros betűs ünnepe szép időt ígér, pótoljuk a mulasztást. Cirmivel elhatározzuk, hogy vállalkozunk erre a szép, hosszú és semmiképpen sem alábecsülendő körútra.

Gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. A táv (Inner Wiesenbach, Engeltal, Pichlersteig, Muckenkogel, Hinteralm, Gescheidboden, Reisalpe, Kleinzeller Hinteralm, Schindeltal) cirka 24 km, 1380m szintemelkedés, bruttó 8:30 óra.

Az Engeltal és a Schindlertal találkozásánál parkolunk le. Nedves, párás, nyálkás, zimankós idő fogad. A völgyben hangosan csobogó patak is azt meséli, hogy az éjjel kiadósan eshetett. A környező hegyek karéja, valamennyi úti célunk, felhőbe burkolódzva hárítja tekinteteinket.

Szinte percre pontosan 8:00-kor indulunk az Engeltalba, hogy egy tanyánál jobbra kanyarodva megkezdjük a kaptatást a Muckenkogel irányába. Egy dühös póráz nélküli kutya rontana ránk, de aztán mintha meggondolná magát és mégsem szalad fel hozzánk a gazdasági udvar fölötti kaptatóra.

A Pichlersteig meredek, sáros, csúszós, szűk ösvénye adja az út első szakaszának savát borsát. Alaposan megizzadva érkezünk a lilienfeldi egyszemélyes kötélpálya hegyi állomásához, egyenesen bele a lentről vészt jóslóan integető felhőkbe. Egy csapat ceper érkezik éppen, bevárják egymást. Lehetnek vagy tízen, és indulnak a Traisnerhütte irányába. Mi dzsekit, sapkát kerítünk gyorsan magunkra, és kesztyű után is áhítozunk, mert a hegyháton cudar hideg szél támad.

Nem is tart sokáig, hogy a tegnapi időjárás jelentéssel ellentétben, már most reggel, tíz óra körül megnyíljanak az ég csatornái. Kelletlenül esőkabátot szedünk elő, mert jól felkészültünk (kesztyűvel viszont nem számoltunk). A ceprek csapatát simán megelőzve érkezünk a teljesen ködbeburkolódzó Traisnerhütte elé. A látási viszonyok olyan rosszak, hogy már csak akkor vesszük észre a menedékházat, amikor már éppen belebotlanánk.

Úgy döntünk, hogy bemegyünk falatozni, és közben nyugodtan megbeszéljük, hogy mit tegyünk a továbbiakban. Maradunk-e eredeti szándékunknál, avagy a külön vészhelyzetekre kidolgozott B, illetve C tervvariánst alkalmazzunk. A B tervet, a Klosteralmon át történő visszavonulást gyorsan elvetjük. Maradunk annyiban, hogy a Gscheidbodenig mindenképpen elmegyünk, és az időjárás függvényében ott helyben döntünk a C terv alkalmazásának a szükségességéről. Ez a Moritzgrabenen át az Engeltalba történő visszavonulás (menekülés) útvonala lenne.

Közben megszűnik esni, és ahogy lejjebb ereszkedünk, csökken a szél fagyos, metsző ereje is. A nyeregbe érve (Gscheidboden) már a nap is kisüt, a fellegek fátyla fellebben mind a Resialpe csúcsáról mind pedig a szomszédos Türnitzer Högerről. Kétség sem fér hozzá, hogy maradunk a rendes útvonalnál és már kanyarodunk is a Reisalpera vezető ösvényre.

A napsütötte Kleinzeller Hinteralm a háttérben a Hochstaffal

Örvendezünk rendesen, hogy mire délután kettő tájékán, az utolsó rámpán kaptatunk, az időjárás kezdi mutatni a legszebb arculatát. Tekintetemmel a délutánra beígért zivatartornyokat lesem, de az ilyeneknek se híre se hamva. Betérünk tehát a Resialpenhausba is, ahol legnagyobb megelégedésünkre egy rezesbanda éppen akkor fejezi be évadnyitó előadását. Így a jóságos beállt csendben, asztalhoz ülünk.

Egy félórás pihenő után aztán megkezdjük a végső alászállást. Készítünk még néhány képet a csúcskeresztnél, ahol dideregtető friss szél adja tudtunkra, hogy mégiscsak 1400m-en vagyunk. A Reisalpe meredekebb északi oldalán lefelé óvatoskodva fokozatosan válunk meg feleslegessé vált ruhadarabjainktól. Mire a Kleinzeller Hinteralmra érünk, már kellemesen melengető verőfény simogat és mi rövid ujjúra vetkőzve, lassan bandukolva élvezzünk a remek panorámát.

Pillantás a Schindeltalba

Egy kicsit még eljátszunk a gondolattal, hogy megmásszuk–e az előttünk tornyosuló és a napfényben szilajul fürdő Hochstaffot is, úgy, mint azt Robert Rosenkranz hasonló körútján tette, de aztán elállunk ettől az extra “E” tervtől. Az még legalább másfél-két óra kerülőt jelentene. Kissé keresgélni kell a Schindeltalba vezető turistautat, de hamarosan rálelünk a sárga jelekre, majd a fakapura, mely a legelőt választja el az erdei ösvénytől. Útba ejtjük a Schindeltal egyik látványosságát a Schnindelbach vízesést, majd eseménytelen, hosszantartó fárasztó menetelés után érünk vissza reggeli kiindulópontunkba.

		Hinteralm-Reisalpe VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Aki karizomszaggató extrém Klettersteig élményre vágyik, tipikusan nem Magyarországra, hanem Ausztriára vagy Olaszországra gondol. Ki hinné, hogy mégis, a nem elsősorban a hegyeiről híres Pannonia valamely jelentéktelen magasságú várdombja rejti az Elő-Alpok egyik legkeményebb ferratáját, a Tálos Zoltán utat.

A vár alatti kék csík (patak) a Kőmosó-szurdok vonalát is jelzi

Persze nem kell mindjárt izompacsirtának lenni ahhoz, hogy a Cseszneki vár tövében megismerkedjünk a kletterezéssel. A Kőmosó-szurdok aljáról indul mindjárt három Klettersteig is. Mindenki választhat képességei és bátorsága szerint egyet-egyet, avagy éppenséggel szépen sorjában mindet. A ferraták építői remek munkát végeztek. Alkotásuk minősége és a helyi adottságok kiváló kiaknázása terén megállná a helyét bármely ausztriai Klettersteig tükrében.

Korán kell érkezni ahhoz, hogy a vár alatti kicsinyre szabott fizetős parkolóban még tülekedés nélkül leállíthassuk a kocsinkat. Hétvégén és jó túraidőben, a rengeteg idelátogató, déli harangszóra parkolóvá változtatja a várhoz vezető utcákat. Ha kiszálltunk az autóból és a vár felé fordulunk, akkor mászásra hangolva jobbra kell tartanunk, a Kőmosó-szurdok felé. Aki viszont csak a várra kíváncsi, balra vegye a lépteit.

A gyalogút (zöld) a szurdokhoz, északról kerüli meg a várat. Piros folytonos vonalak jelzik a ferratákat (már amennyire megsaccolható), szaggatottal a szurdokba visszavezetö ösvények.

Attilával, blogom egyik szorgalmas olvasójával érkezünk a vár tövébe, hogy próbát tegyünk. A parkolóból kiindulva, néhány perces lefelé tartó séta után egy régi temetőt keresztezünk, majd innen meredek partszakaszon lefelé, egyenesen a szurdok alján találjuk magunkat. A kiszáradni látszó csermely, impozáns, átellenes falán indul a Várpanoráma út. Két helyen C/D ízű felszökéssel van megtűzdelve ez az átlagban C nehézségi szintű ferrata. Mivel a sziklafal magassága erősen korlátozott, túlteng a traverz, ami engem az E60-as Klettersteigre (Flatzer Wand) emlékeztet.

Miután kiérünk a csúcsra, és elénk tárulkozik a vár panorámája, megértjük a névalkotás motivációját. Innen fentről jól látszik az átellenes oldalon a valamivel könnyebb, de semmiképpen nem alábecsülendő Ostromlók útját alkotó drótkötélzet. Alászállunk a szintén mintaszerűen biztosított lejtőn, és egyenesen a Tálos Zoltán út alatt találjuk magunkat. Miután a sziklafalon az égbe törő ferrata látványa nem kifejezetten hívogató, úgy döntünk, először még végigmegyünk az Ostromlók útján is.

Attilával a Várpanoráma út tetején

A szurdok alján északi irányban haladva gyorsan megtaláljuk a három közül hivatalosan a legkönnyebbnek titulált Ostromlók útja beszállóját. Itt még több a traverz, viszont az előzőnél valamivel kitettebb. Így a pszichikai faktorral kombinálva, mindkét út azonos nehézségi pontszámot kapna tőlem. A Várpanoráma egy hajszálnyival több karizmot igényel, viszont nem annyira kitett.

Az Ostromlók útja végében pihizünk egy sort, közben méltatlankodom, hogy szerencsétlenségemre éppen megsajdult a derekam. Az okait az előző napi MTB-re hárítom. Újra visszaereszkedünk a szurdok aljára, a Tálos Zoltán út beszállójához. Közben minden lépésnél azt vizsgálgatom, mennyire vagyok még „harcképes”. A beszálló alatt aztán úgy döntök, hogy az első harántolós szakaszról még éppenséggel visszafordulhatok, ha nagyon belém nyilallna a frász. Közben literszámra tódulhat adrenalin a vérembe, mert amint a függőleges felszökés alá érek, nem érzek már semmiféle fájdalmat. Jöhet tehát a haddelhadd!

Uram! Ez egy rövid, de extrém (E) izompacsirtázás a legjavából! Nem emlékszem pontosan, de tán a Blutspuron kellett valami ekkorát rántanom. Minden porcikám együttes megfeszülésével érem el fal tetejét. Csak pár méter, de ohó! Érzem, a mutatvány a még teljesíthető limitem határát súrolja.

Legközelebb majd megpróbálom az imént alkalmazott brutális fanyüvőzés helyett, valami technikásabb formával bevenni a falat. Így vagy út, 25-30 fekvőtámasz és 8-10 felhúzódzkodás teljesítése ajánlott előfeltétel, de legalábbis előny.

		Csesznek VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL