Szezonindító síelés

Hochkar3

Panoráma Hochkar-Vorgipfelröl délkeliti irányban (szemben a Hochschwab vonulata, a távolban kissé balra még a Schneeberg is kivehetö)

A magasnyomású stabil időjárási helyzet, választás elé állít. Hova, merre a hétvégén? Annyi bizonyos, hogy a hegyekbe, de ezen belül is mi legyen programon? Rendes hótalpazás, vagy síelés? Mivel a sítalpaim ezen a télen még nem láttak napvilágot, nosza, legyen az utóbbi. Választásunk a Hochkarra esik, egyrészt mert ott minden lift üzemel, másrészt pedig a hó ott minőségében feltehetően felülmúlja a többi Alsó Ausztria-i terepet. Még műhó nélkül is 60-80 centi az elmúlt havazásokból származó természetes hó alap. Nos, elvárásaink minden tekintetben teljesülnek. Álomszép, napos sí-idő fogad, alig-alig lengedező széllel és nulla fok körüli hőmérséklettel. Az árnyékos északi szegletekben (pl. Draxlerloch), kicsivel fagypont alatti illetve a napsütötte lejtökön (pl. Leckerplan) kicsivel fagypont feletti a hőmérséklet. A képek valószínűleg magukért beszélnek.

Hochkar2

Kilátás Hochkar-Vorgipfelröl déli irányban (Stájerország, Eisenerz Alpen)

Hobbies, Photo, Skiing, Sport Kategória | Hozzászólás

Pretul, a teljes kör

Pretul1

Íme, egy verejtéket bőven fakasztó kaptatás csodálatos ajándéka. Szinte mellbe vág a látvány, könnyeket fakaszt szemem sarkából, amint kiérek a Fischbacher Alpen gerincére és elém tárulkozik a Stájerország és Alsó Ausztria határait őrző hegyvonulatok napsütötte panorámája. Balról jobbra a Veitschalpe, Ötscher, Schneealpe és a Rax, majd az alsó felvételen még a Schneeberg csúcsa is látszik.

Pretul3

Beszámolóm címe a két héttel ezelőtti túrámra utal, amikor az ott említett okokból egy körút helyett az Alpannonia turistaúton jöttem-mentem. Ismét a hegyi pisztrángok falvából, Retteneggböl indulok útnak. A mostani alkalommal viszont felfelé a Planetenweget választom és a már megismert Alpannonia úton tervezek alászállni.

A Palnetenweg különlegessége, hogy a naprendszer irdatlan méreteit próbálja érzékeltetni. A centrum, a Nap, Retteneggben van, míg a Stuhleck csúcsán a Neptunusz. Egymillió kilométer a világűrben eszerint egy méternek felel meg a turistaúton.

 Planetwenweg_2D  Planetwenweg_3D
 PlanetwenwegProfile

A táv (Rettenegg, Planetenweg, Pretul, Alpannoniaweg) cirka 14 km, 860m szintemelkedés, bruttó 5:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Mivel az elmúlt napok időjárása az olvadás jegyében telt el, mint már oly sokszor, a hótalpakat csak a biztonság kedvéért viszem. Elérem a Szaturnuszt is, de hónak csak hervadó hírével találkozom. Aztán egy széles erdei-utat követve egyre mélyebben süppedek a jeges kéreggel fedett hóba, majd elérkezettnek látom a pillanatot, a könnyebb haladás érdekében felcsatolni a hótalpakat. Valószínűleg különleges érzékem lehet a legmagányosabb túrák kiválasztásához, mert ismét csak nekem kell friss nyomvonalat kezdenem. Egy hete szombaton havazott utoljára. Azóta ember nem járt errefelé, amin csodálkozom is erősen, hiszen a Planetenweg egy jócskán népszerű turistaút (a kalauzok ezt állítják).

A vadregényes barangolás kondíciós és orientációs csúcspontja egy katlanszerű horpadás keresztezése, ahol is az elmúlt alkalomhoz hasonlóan, a mély hóban hiába kémlelem az útbaigazító jelzéseket. Egyetlen egyet sem találok, hiába meresztgetem a szemeimet. Tudom valahol a fejem felett a kaptató tetején majd egy erdei utat kell kereszteznem, de bármerre is tekintgetek, a helyes csapást sejtető út sziluettje sehogy sem bontakozik ki. Marad tehát  a toronyiránt haladás, avagy inkább keresgélés és a bukdácsolás egy kifejezetten kellemetlenül meredek hegyoldalban. Erőfeszítéseim gyümölcse, hogy néhány hosszúra nyúlt perc elteltével tényleg elérem a távolból először csak tétován sejlő erdei utat. Feljebb ismét meglelem a jelzéseket. Innentől számítva az út ismét jól követhető. Elérem az erdőhatárt, majd az álomba szenderült hegyi legelőkön felkaptatva kiérek a gerincre.

Miután némileg összeszedem magam a panoráma okozta sokkhatás alól, balra veszem az utam a Pretul felé. Jobbra, még vagy fél, háromnegyed órányi járásra a Stuhleck Steinbachalm lesiklója és a felvonó hegyi állomás látszanak. A viharos széltől teljességgel tisztára söpört gerincen jobbnak látom levenni a hótalpakat. Magamra kapom a viharkabátom is, mert a szél most sem szűnő intenzitással ostoroz. Egy jeges hóval fedett horpadásban, testem súlya átszakítja a kérget és térdig süppedek. Miután kievickélek, ismét felcsatolom a hótalpakat és ezután, tanulva a tapasztalatokból, már meg sem válok tőlük a túra végéig.

A Roseggerhausnál megkezdem az ereszkedést a már jól ismert Alpannonia úton. Reménykedem, hogy majd meglelem két héttel ezelőtti nyomaimat, vagy legalább valamit, ami maradt belőlük. Behavazott, bágyadt utalások helyett, egészen friss nyomokat fedezek fel. Gondtalanul követem, majd egy pillantás a GPS-re elárulja, hogy mégiscsak rossz nyomon járok. Azonnal korrigálom a hibát és megpróbálom elérni a keleti irányba mutató, azaz a Retteneggbe tartó csapást. Némi küszködés után más, legalább négy hótalp taposta friss nyomot lelek, ezúttal, a megítélésem szerint, a helyes útvonalon. Az ereszkedés ezután teljesen gondtalan. Nem is kell mást tennem, mint a messziről kiabáló mély nyomokat követni. A vártnál korábban, már délután kettőre érek vissza Retteneggbe.

Hiking-Climbing, Hobbies, Photo, Snowshoeing, Sport, Uncategorized Kategória | Hozzászólás

A Kieneckre készültünk

Ha vasárnap reggel történetesen összkerék-meghajtásos autóm lett volna az átlagosnál magasabb fekvésű alvázzal, akkor terv szerint indulhattunk volna Cirmi első hótalpas tűzkeresztségére. Igen, néha kifejezetten jól jönne egy maffia típusú terepjáró. Különösen azok után, hogy egyre gyakrabban teszem tiszteletem igényesebb alpesi terepeken. Így viszont cirka egyórás késéssel veselkedhettünk csak neki az Enziánsteignek, ami így utólag eleve egy fantasztikus teljesítmény.

image

A tett színhelye

Tudniillik ennyi időre volt szükségem kiásni az autómat a hó fogságából. Thalból a Kieneckre igyekvők nyáron több alkalmas parkolási lehetőség közül is válogathatnak, télen meg viszont mintha mind eltűnne. Az Unterberg síterepre vezető út ugyan tisztára van takarítva, de a hókotrók torlaszokat emelnek az út két szélén. Leparkolni, úgy tűnik, legfeljebb csak az úton lehet, ami viszont nem igen javallott. Thal után, az út déli oldalán található nagy parkoló felületet is egy ilyen barikád “védi”. Miután megunom a keresgélését, kipécézek egy lyukat ezen a bástyafalon, és úgy döntök, áttöröm a nem túl magas gátat.

 Kieneck_2D  Kieneck_3D
 KieneckProfile

A táv (Thal, Enziansteig, Viehgraben) cirka 10 km, 530m szintemelkedés, bruttó 4:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Nekilendülök és majdnem sikerrel is járok, de egyszeriben csak fennakadok. Na, bumm! Se előre, se hátra! Elő a lapátot és munkára fel! Egy fiatal, síelni igyekvő pár megáll, és a segítségünkre siet. Megilletődöm ezen a segítőkészségen. Először csak egyesült izomerővel próbáljuk kitolni a kocsit az útra, de meg sem moccan. Ezután ágakat törünk a kerekek alá plusz izomerő, de ez sem segít. Mintha odabetonozták volna.

Negyedórányi küszködés után, megköszönöm a fialok önzetlen segítségét és Cirmivel magunkra maradunk. Megpróbálom feltenni a hóláncokat, de aki már csinált ilyet, tudhatja, ez egy eleve kudarca ítélt próbálkozás, hiszen a hólánc rendes felszereléséhez legalább még egy harmad- vagy negyedkeréknyi fordulatot kell tenni az autóval. Én meg moccanni sem tudok. A soron következő próbálkozás le is dobja a láncokat, hogy záróakkordként tökéletesen beszoruljanak a korábban fektetett gallyak közé.

Analizálom az eshetőségeinket. Felhívhatom az ARBÖ-t, vagy leinthetek könyörögve még néhány az Unterbergre igyekvő autóst. A közúti szolgálat hókotrója épp elvágtáz mellettünk, látják cudar helyzetünket, de fittyet hánynak ránk. Megpróbálok hideg logikával rámenni a dolgokra. Vajon miért nem mozdul meg az autó rendes erőfeszítésink ellenére sem? Fekszem le a hóba és nézek a kocsi alá. Na, világos! Az alváz lényegében megfekszik a nedves, tömör havon. Az autó súlya csak részben nyugszik a kerekeken. A megoldás tehát, kilapátolni az alváz alól a nehéz, tömörített, immár jéggé összeállt havat.

Mintegy félórás küszködéssel (több horzsolásból is vérzik már a kezem) eltakarítom az alváz alól a havat, majd bízva benne, hogy jól mértem fel a helyzetem, gázt adok. És lássatok csodát! A kocsi egy fél métert halad, majd újra elakad. De már optimista vagyok. Próbálok előre-hátra ringató mozgásból egyre nagyobb sebességgel törni az omladozó akadálynak és, … halleluja!

Csuromvizesen bár, – értsd kívülről a hótól, belülről az izzadságtól ázva – kőszikla hull le a szívemről. Nincs tovább parkoló keresgélés. Az első valamirevaló beugróban leállok és nekiállunk készülődni az eredetileg eltervezett hótalpas túrára. Nem is nézek az órára, tudom késésben vagyunk, de nem okozhatok Cirminek csalódást. Megyünk, ameddig időnk engedi, aztán majd visszafordulunk. Immár a cél nem az eredeti cél, a Kineck (1106m), hanem az út, a “fíling”, kipróbálni a hótalpazást.

Először csak a hátizsákjainkon visszük a hótalpakat, de alig teszünk meg néhány lépést, nyilvánvalóvá válik, hogy a rengeteg hó miatt érdemes azonnal váltanunk. Cirmi kóstolgatja a lépéseket, mint mondja olyan, mint nyáron strandpapucsban (flip-flops) slattyogni.

P1080858

Már jócskán az Enziánsteig derekán vagyunk, amikor az órámra nézek. Nyáron, optimális viszonyok estén is két és egynegyed óra út a Kieneck. Hótalpakkal még jól kilépve is mindig hosszabb. Legfőbb faktor a hó milyensége, mennyisége és a tény, hogy van-e már követhető nyom, avagy keresgélni kell a csapást. Szerencsénkre, friss, talán egy órás nyomot követhetünk. Cirminek viszont még hiányzik a rutin. Egyre feljebb érve egyre több cuccot kell magunkra ölteni, hogy ellensúlyozzuk a hőmérséklet csökkenését és a szél erejének a fokozódását. Meg aztán, képek is készüljenek az albumba. Inni is meg-meg kell állni. Olyankor le a hátizsákot, elő a bebugyolált flaskókat, kortyolgatás, visszacsomagolni a maradékot, fel a hátizsákot és mars tovább. Így aztán nem vagyunk kifejezetten gyorsak.

Fél egyre jár, mire a Kieneck alatti nyeregbe érünk. Mérlegelem a visszafelé vezető út alternatíváit. Eredetileg a Mareschsteig lett volna programon, de ahhoz még fel kellene mászni a Kieneckre, ami ugyan már nincs messze, de még legalább fél óra kapaszkodást jelentene. Közben kétségek gyötörnek. Tekintettel a tegnapi orkánszélre, nem tudhatom, mekkora hótorlaszok lehetnek a Mareschsteigen? Nekünk kell nyomot kezdeni, avagy már járt arra valaki?

A másik lehetőség ugyanazon az úton visszataposni, mint amelyen érkeztünk. Ez egy jó, de kissé unalmas választás lenne. Hótalpazáskor viszont sokszor a legjobb megoldás saját nyomainkban visszatérni a völgybe. A nyeregből, harmadik lehetőségként, elvileg egy széles erdei út vezetne lefelé a Marhaárokba (Viehgraben). Most viszont csak sejteni lehet ottlétét. Ha egy fa kérgén nem fedeznék fel egy kék jelet, nem tudnám eldönteni, merre visz az út, olyan mélyen van behavazva. Ha erre indulunk, hótorlaszok okozta meglepetéssel mindenképpen kell számolnunk. Nyomokat nem követhetünk, szűz hó fedi a tájat. Számolgatunk tehát. Ilyenkor, decemberben, délután négy órára sötét van. Optimális esetben két óra leérni Thalba. Bonyodalmakkal számolva ehhez mindenképpen legalább egy óra rezervát kell hozzáadni. Nem szeretném, ha Cirmi első hótalpazása kellemetlen élménnyel zárulna. A reggeli intermezzo után úgy is kész csoda, hogy még elindulhattunk. Megegyezünk tehát, hogy kihagyjuk az Enzianhüttet, úgy sincs nyitva és némi teázással egybekötött pihenő után azonnal megkezdjük az ereszkedést az ismeretlenbe.

Orkán hordta-rakta mély hóba gázolunk bele. Az út jól sejlik és még itt-ott a kék jelek is láthatók. A lejtő meredek, de hótalpaink biztonságot és szárnyakat adnak. Szinte úszunk lefelé. Igazi élvezetes hótalpazás. A haladás sebessége túltesz minden gyalogos igyekezeten. Rémálom lenne viszont visszafelé mászni egy esetleges áthághatatlan torlasz esetén. A legrosszabb most nem következik be. Simán érünk le az árok mélyére, ahol hamarosan a hótalpainkat is lecsatolhatjuk. Szinte pontosan fél háromra érünk vissza Thalba.

Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing, Sport, Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Hamisítatlan hótalpas a Pretulra

Rettenegg egy alig 700 lelket számláló, hegyi pisztrángjairól híres község, beékelődve abba szűk völgybe, melyet a Fischbacher Alpen és a Wechsel gerincei határolnak. Bécs felöl sajnos csak alpesi hágókon át közelíthető meg. Az S6 felöl a Pfaffensattel (1372m) vagy a Feistritzsattel (1298m) kínálkoznak. Akinek nem fűlik a foga a fagyos, jégbordás, meredek és valóban szűkre szabott alpesi szerpentinekhez, az egy hatalmas kerülővel délről, pl. az Alpl síterep felöl is próbálkozhat, ám kaptatókra itt is számítani kell.

P1080782

Utólsó méterek a Pretul tetejére épített Peter-Bergner-Warte felé

Rettenegget választom tehát az idény első potenciális hótalpazása kiindulópontjául. Innen kívánok felgyalogolni a Stuhleck egyik testvércsúcsára, a Pretulra. Amikor elindulok, még nem tudom, hogy a hátizsákomra erősített hótalpak bevetésre kerülnek-e. Az alapján viszont, amit a hágón átkeltemben láttam (Pfaffensttel), úgy hiszem, hogy igen. A völgybe érkezve még mutatóban sincs hó és ebből a perspektívából szemlélődve elég valószínűtlennek tűnik, hogy fenn gyökeresen más a helyzet. A Stuhleck síterep is csak kitartó hóágyúzás árán indította a szezont. Tavalyi tapasztalatim óvatosságra intenek. A lenti látszat csalóka. Párszáz méter mászás és fuldokolni lehet a hóban. Hát így is lett.

Felfelé haladtomban eleinte csak hófoltokra lelek. Később a porcukrozottság összefüggő réteget képez, majd egyre mélyebben süppedek a hóban. Egy ponton aztán nyilvánvalóvá válik, hogy elérkezett az a bizonyos pillanat, amikor fel kell csatolnom a hótalpakat. A nyomok alapján napok óta én vagyok az első és egyetlen túrázó a vidéken és nekem kell megtalálnom a helyes utat a szűzhavon. Ez nem is olyan könnyű, de annál izgalmasabb feladat. A fatörzseken található jelzések sokszor gyérek, majd olyan szakaszok is következnek, ahol teljesen eltűnnek.

 Pretul_2D  Pretul_3D
 PretulProfilA táv (Rettenegg, Roseggerhaus, Pretul) cirka 11 km, 810m szintemelkedés, bruttó 4:45 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Egy tisztásról, kis jóakarattal, három, villában elágazó, északnak tartó csapást is vélek felfedezni, jelzést viszont egyet sem. Ahol állok, onnan jól kivehető, hogy ezek a feltételes ösvények folyamatosan távolodnak egymástól. Az arany középutat választom. Hóval a felismerhetetlenségig befedett csemete fenyőkön bukdácsolok, majd egy mély árokba szakadok. Konstatálom, hogy vagy elvétettem a rendes ösvényt, vagy pedig mellette haladok. Kikászálódom a csapdából és tanakodom, hogy visszatérjek-e az utolsó fára pingált piros jelzésig és egy más csapással próbálkozzam. Pillantás a GPS-re elárulja, plusz-mínusz 5 méteren belül jó úton járok, így hát maradok és küzdök rendesen a tereppel, taposok tovább. Egy faiskolát keresztezek. Kitartásomat egy távoli karóra festett piros jel jutalmazza. Juhé! Itt azért van karó leszúrva, mert nincs jelzésre alkalmas nagyobb fa.

A továbbiakban kiérek egy széles erdei útra, melynek túloldalán sűrű egymásutánban már kiabálnak a piros jelzések. Az “Itt a piros! Hol a piros?” játék a jelzésekkel még többször is megismétlődik. Próbálom az erdő aljnövényzetének a mintázatából kitalálni, merre vezethet a hóval egyre mélyebben borított turistaút. Ösztöneim (na meg a GPS)vezérelnek. Aztán amikor már nem is remélem, egy fenyő kérgén lelem az alig látható, behavazott bizonylatot, a piros jelzést.

Hóval terhelt fiatal fenyők mélyen meghajolva bókolnak előttem. Hogy rendre továbbhaladhassak, meg-megrázogatom az ilyen útonállókat. Málhájuktól megszabadulva nyomban kiegyenesednek és vigyázzt állva utamra engednek.

Később kiérek egy fákkal gyéren szórt hegyi legelőre (gondolom az volt és lesz is belőle a tavasszal). Itt már csak toronyiránt vághatok neki az utolsó métereknek. Hamarosan el is érem az erdőhatár peremét és kilépek a metsző fagyos szelek elől védtelen platóra. A Rosegger menedékház alatt megértem, hogy a déli lejtőn összegyűlt vastag hóréteg innen fentről származik. A hegygerincet helyenként tisztára söpörte az északi szél és csak eljegesedett bordák maradtak mutatóban. Az ami innen hiányzik, oda lett áthelyezve, ahonnan érkeztem.

A platón hótalpak nélkül is el lehet boldogulni. Csodálkozom is, amikor egy csoport sítúrázó jön ki éppen a menedékházból és indul a már közeli Peter-Bergner-Warte felé. Én is arra tartok, anélkül, hogy betérnék melegedni. A jeges szél miatt viszont felveszem a viharkabátomat és a kapucnit is jó mélyen az arcomba húzom. Az északi szél éppen bever a kapucnim alá. Néha hátat fordítok a viharos szélnek, hogy arcomba visszatérjen a keringés. Van ugyan velem viharmaszk, de a Pretulig tartó rövid szakaszra úgy gondolom, nem érdemes bíbelődni vele.

A Pretul tetején csúcskereszt helyett egy kilátó fogadja az érkezőket. Az északi szél hordta hó bizarr jéglepellel vonta be a bástyaszerű kőépítményt. Mesebeli, ahogy kinéz itt minden. Leveszem a hótalpakat és a kilátó tetejébe mászom rácsodálkozni a világra. Közben latolgatok, és elállok eredeti tervemtől. Nem megyek el a Schwarzriegelig, ahol a Planetenwegen ereszkedhetnék vissza Retteneggbe. Igaz még csak 11 óra múlt, és az idő nem szorongat, de a déli lejtök mély hava óvatosságra int. Nem ismerem a járást és kételyeim vannak, hogy vajon rendre meglelem-e a visszafelé vezető utat. Itt fenn a gerincen sűrűn levert karók egymásutánja jelzi a helyes irányt, de nem tudom, vannak-e ilyenek a Planetenwegen is. A legközelebb majd alulról jövök fel és akkor megtudhatom.

Indulok tehát vissza a Rosenegger menedékház felé. Megnyugtató érzés, hogy lefelé majd egyszerűen és biztonságosan saját nyomaimat követhetem. A menedékház kéménye füstölög, főzik az ebédet és így kissé elbizonytalanodom, hogy betérjek-e. Eredetileg azt terveztem, hogy a völgybe visszaérkezve megkóstolom a Rettenegg büszkeségét, a kristálytiszta hegyi patakvízben nevelt pisztrángot. Aztán maradok a pisztráng mellet. Úgy számolom, legkésőbb fél kettőre a völgyben lehetek, addig meg nem gond az éhség.

Retteneggben a parkoló tőszomszédságában található a postához címzett helyi kisfogadó. Korábbi, nem éppen dicséretes osztrák vendéglős tapasztalataim miatt kissé gyanakvó vagyok, amikor betérek a kiszemelt pisztrángsültre. A morci kinézetű pincér viszont példásan és gyorsan elém rakja az ínycsiklandozó falatokat. Panaszom nem lehet, nincs is semmire. Ha majd valamikor a közeljövőben Planetenwegre jönnék, ismét csak itt fejezem be a kalandot. Bátram merem ajánlani bárkinek.

Hiking-Climbing, Hobbies, Snowshoeing, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

A Rax klasszikusai

Amikor a Raxon még nem létezett a kötélpálya, a Törlweg volt a messze leggyakrabban használt ösvény. Ezen szállították az utánpótlást is a néhai Raxkirály, Camillo Kronich (1876-1958) egykori rezidenciájába, az Ottohausba. Valamirevaló túrázónak nem hiányozhat a repertoárjából ez a Hirschwangból induló cirka 1160 méteres szintemelkedés.

 Törlweg_2D  Törlweg_3D
 TörlwegProfil

A táv (Hirschwang, Knappenhof, Törlweg, Praterstern, Gsolhirnsteig) cirka 15 km, 1150m szintemelkedés, bruttó 5:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Az út alsó és középső szakaszán dominál a hűvös, de szép napos, késő őszi idő. A hőmérséklet alig egy-két fokkal lehet csak a fagypont fölött. Nagyrészt erdőben haladok és csak az út vége felé, az erdősávot magam mögött hagyva érek sziklás alpesi terepre. Az első hófoltokra 1350 méteren leszek figyelmes. Felfelé egyre több van belőlük. Ahol a nap akadálytalanul éri a déli lejtő talaját, ott gyorsan vízzé tocsognak, de árnyékos helyeken meglepően vastag hókupacokba állnak össze.

A Törl magyar jelentése kicsiny kapu, azaz kapucska. A Törlwegen van belőlük kettő is, az alsó és a felső sziklakapu. Az alsó tőszomszédságában lyukad ki az ösvény a platóra, egyenesen a Kronich Eisenweg (ferrata) beszállójánál. A hidegen süvöltő szélben most valahogy nem lenne nagy kedvem megmászni. A felső kerek sziklakapu évszakok határmezsgyéje is. Az őszből a télbe lépek itt át. Fehérre porcukrozott táj fogad. A bakancsom alatt csikorog a hó és ez a tél hamisítatlan érzését közvetíti. A távolban a Schneeberg sima kupolája is fehér. Nem marad semmi, ami még az iménti őszre utalna.

Az Ottohaus körül szokatlan csend és békesség honol. Most van a kötélpálya háromhetes revíziója és így szünetelnek a járatok. Ebben az időszakban mind a Rax Berggasthof, mind pedig az  Ottohaus bezár. A személyzet szabadságol. Csak hébe- hóba bukkan elő egy-egy fanatikus túrázó. Akik jönnek, nem az Ottohaus konyhájára kíváncsiak.

Visszafelé egy hasonló klasszikuson a Gsolnhirnsteigen ereszkedem le. A turistaút a kötélpálya hegyi állomásától indul. Először északnak veszi az irányt és követi a Brandschneidet, avagy más néven a Kronichsteiget, mely Kaiserbrunnba visz. Egy markáns kereszteződésben azonban hamarosan szétválnak az utak. Én élesen jobbra kanyarodom és beveszem az irányt délnek míg a másik turistaút északi irányban fut tovább. A Gsolnhirnsteig szinte mindvégig erdőben kanyarog. Különlegessége, hogy áthalad a kötélpálya alatt. Itt már csak mutatóban marad hó. Aki a főszezonban esetleg elvétené a kötélpálya utolsó járatát, erre gyalog cirka két óra alatt simán lebandukolhat Hirschwangba. Az út felső része kissé meredeken lejt, de a továbbiakban a túra nagyrészt kellemes erdei sétává szelídül.

Uncategorized Kategória | Hozzászólás

GPS pontos vagy pontatlan?

A gyakori használattól kissé már meggyötört Garmin 62s-el a zsebemben szólnék pár szót az outdoor navigációs rendszerekbe vethető bizalomról. Mit lehet elvárni egy átlagos, 200-300 € értékű készüléktől, mely alapvetően gyalogos illetve kerékpáros felhasználók részére lett kifejlesztve. Vajon vakon rábízhatom magam?

ConstellationGPSA kérdést nem lehet egy egyszerű igennel vagy nemmel megválaszolni, ám annyi bizonyos, hogy az esetek túlnyomó többségében egy rendkívül hasznos segédeszközről van szó, mely nagyban megkönnyíti a mindenkori a tájékozódást, a helyes út meglelését. A legjobban akkor érvényesíthető a segédlete, ha a felhasználó tisztában van a rendszer és a készülék nyújtotta elvi és gyakorlati határokkal.

Ha végignézem az eddig feljegyzett nyomvonalaimat (halványkék színnel jelölve), és összevetem őket a térképeken kijelölt ösvényekkel, akkor a következőket lehet megállapítani:

  • Ugyanazon a turistaúton végighaladva a feljegyzés soha nem készít azonos nyomvonalat. Az eltérések átlagosan 5-10 méteren belüliek. Ritkábban bár, de ennek a többszöröse is előfordulhat (lásd az alábbi képeken).
  • Meredek sziklafalak alatt és északi fekvésű lejtőkön rögvest növekszik a pontatlanság, a pozíció-meghatározása esetenként teljességgel hasznavehetetlenné válik
  • Jól megfigyelhető, hogy egy a térképen berajzolt út és a valós ösvény nincsenek mindíg takarásban (egy nyomvonal valamelyest eltérhet a térképen feltüntetett vonaltól).

Wachthüttelkamm_Tracks_1
Wachthüttelkamm: eltérések a kijelölt útól
GriesleitenTracks
Griesleiten: rengetegszer ugyanazon az úton haladva
Höllental_BadTracks
Großes Höllental: teljesen megbízhatatlan kilengések, északi szurdok
  • Egy feljegyzés alapján nem lehet eldönteni, hogy pontosan ugyanabba a pontba érkeztem-e vissza, mint ahonnan elindultam. Az eltérés akár 10-12 m is lehet.
  • Egy a térképen kibökött fix koordinátát pontosan lokalizálni lehetetlenség. Csupán csak annyiban lehetünk biztosak, hogy a keresett pont durván egy jól meghatározható sugarú körön belül fekszik. Optimális esetben ez a sugár 2-3 méter.
  • Déli fekvésű lejtökön és sima, vagy enyhén dimbes-dombos terepen a készülék sokkal megbízhatóbb adatokat produkál

A kérdés, hogy miért van ez így? Válaszokra vadászva kiderült, hogy a pozíció-meghatározás pontossága arányos a készülékünk által befogható műholdak számával (direkt rálátás). Optimális esetben ez 8, de legfeljebb 10 vagy 12.

garmin_gpsmap62_page-satellites
Ez a képzeletbeli GPS készülék 8 műhold jelét veszi. A pontosság itt 2 méter (elmélet)
P1080655
A gyakorlat: 7 műhold, a megállapított pontosság itt 7 méter

 

P1080668
A Törlwegen (Rax) 9 műhold jelét fogva a pontosság 4 m (ritkán jobb)
P1080719
A Gsolhirnsteigen (Rax) a pontosság 5 m

Nem árt tehát időnként meglesni, hogy készülékünk éppen hány műhold adását fogja. Különösen akkor érdemes ezt ellenőrizni, amikor bizonytalanok vagyunk, hogy vajon jó helyen járunk-e. Valamelyest jól használható pontossághoz legalább négy műhold vétele szükséges, de ez megfigyelésem szerint egymagában még nem garantál minőségi meghatározást. Ilyen esetben soha sem szabad vakon megbízni a GPS-ről leolvasott adatokban. A látószögben legalább 5-6 műholdnak kell lennie ahhoz, hogy a pontosság elfogadható legyen. De vajon mit is jelent az, ha készülékünk 3, 4 avagy 5 méteres pontosságot jelez? Vajon hogyan kell a kijelzett adatot értelmezni?

GPS

A fenti képen látható valós 4 méteres pontosság az itt látható CEP (Circular Error Probable) grafikonon a belső sötétzöld kör sugarát jelenti.  Ilyenkor a készülékünk képes úgy meghatározni a pozíciónkant, hogy az esetek felében (mondjuk minden második mérés) a mért koordináták egy 4 méter sugarú kör belsejében fekszenek. Az esetek 95%-ban a koordináták a halványabb dupla sugarú 2*4 = 8 méteres körön belüliek, illetve az esetek 98.9%-ban 2.55*4= 10.20 méter sugarú körön belüliek.

Ennek annyi a gyakorlati haszna, hogy egy esetleges eltévedés legalább 4 méter, de legfeljebb 2*10.20=20.4 méter megtétele után minden kétséget kizáróan leolvasható a készülékről, minekutána a felhasználón a sor, hogy megtalálja az elvétett utat.

Készülékünk pontosságát a vehető műholdak számán kívül még a belső (fedélzeti) óra pontossága befolyásolja a legjobban. A GPS pozíció-meghatározás ugyanis időmérésen alapul. Tudniillik azt kell lemérni, hogy mennyi idő alatt érkezik meg a műhold jele a megfigyelőhöz. A műholdak egymással szinkronizált atomórái garantálják, hogy egészen pontosan tudni lehet, mikor lett kibocsátva a jel és ismert az egyes műholdak pontos pozíciója is. Ez alapján aztán kiszámolható a megfigyelő műholdtól való távolsága. Minél pontosabb a készülék órája, annál pontosabb a távolság meghatározás, ergo a pozíció-meghatározás is. Megfizethetetlenül drága atomóra esetén lenne a legprecízebb a pozíció-meghatározás. A gyakorlatban viszont valamennyi készülék quartz fedélzeti órát használ. 10m-es pontosságú távolságmeghatározás feltétele 0,00000003 másodpercnyi (30 nanosecundum) pontossággal történő időmérés.

Nem csoda tehát, hogy amikor a fél eget eltakarja egy sziklafal, akkor praktikusan feleződik a műholdakkal felvehető kapcsolatok száma is, mely, ha 4 alá csökken, akkor már teljességgel használhatatlanná válik. Egy mély szurdokban pedig az égre néző rés még akár egyetlen műhold vételét sem teszi lehetővé. Ezen kívül a sziklafalakról fogott visszaverődések még egy lapáttal rátehetnek a torzításra. Hasonló helyzet áll elő északra meredeken lejtő turistautakon, is (pl. Großes Höllental, Raxalpe, ahol a GPS helyenként teljességgel megkergül, lásd a fenti illusztrációt). A műholdak többsége tehát déli irányba tekintve fogható be a legjobban.

Ergo, a navigációs készülék nagyban megkönnyíti, segíti az orientációt, ám a konkrét csapást, a megfelelő turistautat végül is magunknak kell meglelnünk. Síkságon, sima fennsíkon, vagy enyhén tagolt aljzatú erdőben a készülék használata lehetővé teszi akár egy a GPS-en húzott nyomvonal (track) „toronyiránti” követését és garantálja a biztos célba érést is (lásd az optimális feltételeket). Szakadékokkal szétszabdalt hegyvidéki terepen viszont, kizárólag toronyiránt haladni teljességgel hamis elképzelés és ködben, csökkent látási viszonyok esetén akár lezuhanáshoz is vezethet. Ilyen környezetben GPS-el a felszerelkezve is simán el lehet tévedni, vagy el lehet véteni a jó csapást.

Ne feledjük tehát, egy átlagos GPS készülék kijelzőjére pillantva optimális körülmények esetén is csak annyit tudunk bizonyossággal megállapítani, hogy valahol egy méterekben meghatározható átmérőjű körön belül vagyunk.

Computers and Internet, Hiking-Climbing Kategória | Hozzászólás

Egyperces (18, még mindíg Lampedusa)

Néha a hivatalos imperialista sajtó is megbotlik és megszellőztet olyan kellemetlen híreket, melyek az uralkodó rezsimre nézve nem kifejezetten hízelkedőek. Akik pedig szeretik magukat az igazság rettenthetetlen bajnokaiként feltüntetni. We are the god guys. Oh, really? I simply can’t believe. Jó példának okáért a minap Lampedusáról és Afrikáról írott kétpercesemet alátámasztandó jelent meg az alábbi két híradás az ORF honlapján:

  • Vérarany: nemcsak vérgyémántok formájában zsigereli ki a fehérarcú (piros-fehér svájci) rablókapitalizmus Afrikát, hanem a cikk tanúbizonylata szerint, az aranyat is hasonló módszerekkel szabadrabolják a fekete kontinensről, konkrétan Kongóból.
  • Olajpestis: A Shell ködösít és tagadja a Niger deltájában észlelt olajszivárgások létét. Holott csupán csak 2012-ben 348 új szivárgás vált ismertté, miközben az ENI nigériai leányvállalata összesen több mint 1000 (!) evidált szivárgásról (Leck) tud, mely folyamatosan mérgezi a Niger ökológiai rendszerét.

schweiz_blutgold_kongo

Egypercesek, Humanity, soul, mind, News and politics, The Problem of Civilization Kategória | Hozzászólás

Hoyossteig a szelíd

Folytatom a Rax platójára vezető alpesi ösvények skalpjainak begyűjtését. A mostani alkalommal az Ernst Hoyos grófról elnevetett Hoyossteig volt soron. A Pokolvölgyből (Höllental) induló ösvény kiindulópontján több más hasonló alpesi turistaúttal osztozik, az olyanokkal mint a Teufelsbadstubensteig vagy az Alpenvereinssteig. A túrázókra rótt igényeket összevetve, a Hoyossteig sokkal szelídebb az említett másik kettőnél. Az irodalom szerint is legfeljebb csak A/B kategóriás ferrata, ami gyakorlatilag azt is jelenti, hogy nem igazi Klettersteig, hanem inkább egy fekete kategóriás alpesi vándorlás. A ferrata nehézségei is jobbára csak a beszálló falra összpontosulnak, majd a továbbiakban aligha haladják meg az A kategóriát. Az ösvény vasalt biztosítása, a drótkötelek és a kapaszkodást segítő láncok (két vaslétra) tökéletesek, biztonságosak  és megbízhatóak.

Hoyossteig_2D_  Hoyossteig_3D
 HoyossteigProfil

A táv (Höllental, Großes Höllental, Hoyossteig, Klobentörl, Praterstern, Wachthüttelkamm) cirka 15 km, 1350m szintemelkedés, bruttó 7:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A Hoyossteighez vezető ösvény bár pirossal jól jelzett, mégis némi koncentráció szükséges a beszálló megleléséhez. A probléma így ősszel a rengeteg lehullott levéllel van, melyek esetenként teljességgel elrejtik a helyreigazító jeleket. A másik probléma, hogy a hivatalosan kijelölt ösvény utolsó szakasza nem igazán sikeredett optimálisra. Számtalan szerpentines kanyargás után az út hirtelen stílust vált és egy sziklafal közvetlen tövébe érve meredeken felfelé kaptatat. Tapasztalt túrázók az évek során egy szelídebb alternatív csapást gyúrtak ki, mely elkerüli ezt az említett szakaszt és mely követésre csalogat. Sajnos az ösvény nem kizárólag a Hoyossteig beszállójához vezet. Egy helyen éles kanyarban jobbra felfelé elágazik. Az egyenesen tovább, északra vezető ágát valószínűleg sziklamászók használhatják és mely a Großes Höllental végében lévő sziklafalakhoz vezet. Kis figyelmetlenséggel, jól el lehet távolodni az eredeti úti céltól. Azt tanácsolom tehát, hogy aki először jár erre, szigorúan tartsa magát a piros jelekhez, és ha ilyeneket nem talál, addig keresgéljen, amíg meg nem leli valamennyit, mert bizony ott vannak, földön, elszórtan, sziklán vagy fán és ezek vezessék a beszállóhoz.

A Hoyossteig tehát nem a technikai nehézségével tűnik ki társai közül, hanem a legnagyobb szintemelkedéssel. A turistaút a Großes Höllental nyugati oldalát határoló fal a Klobenwand tetején lyukad ki. Aki innen a Klobentörl, Praterstern (Ottohaus) érintésével kíván a Wachthüttelkammon át visszaszállingózni a völgybe, annak először is le kell ereszkednie a Rax plató egyik legmélyebb pontjára, oda ahol a Wolfgang Dirnbacher Hütte található (bajbajutottak és megszorultak menedékhelye), majd innen 200 m kaptatással elérni az Ottohaust.

A Hoyossteig-Klobentörl útvonal a magányt és a meghitt csendet kedvelő túrázók útvonala. Ezt én úgy szoktam mondani, hogy amerre még a madár se jár. Sajnos az Ottohaushoz közeledve egyre nagyobb a forgalom. A visszafelé vezető úton aztán ugyan gyérül az emberi nemmel való találkozás gyakorisága, de soha meg nem szűnik. Nem is csoda, hiszen a platóra felvezető egyik legkedveltebb ösvény pont a Wachthüttelkamm. Ez szintén egy A/B ferrata, melyen 29 vaslétrát és három-négy szakaszon kihúzott drótkötél biztosítást számoltam meg.

Néhány hete már ereszkedtem erre lefelé, és akkor panaszoltam a vaslétrák cudar, billegő, már-már életveszélyes állapota miatt. Mostanra nagy meglepetésemre és megelégedésemre nyugtázhatom, hogy a létrarendszert komplett felújították. A laza részeket rögzítették, a letörött korlátok helyébe újakat szereltek fel, sőt új pót-létrákat is kihelyeztek a turistaút fenntartói.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Preinerwandsteig és Predigstuhl

Miként lehet egy fölöttébb népszerű hegyre, történetesen a Preinerwand/Rax platójára, ünnepnapon és káprázatos időben úgy feljutni, hogy közben megmaradjon a tisztes távolság a zajos  tömegek hadától? Nyilván nem kötélpályás segédeszközzel, sem pedig a túlcsordult Hans Haidsteig egyébként első osztályú élménnyel kecsegtető ferratáján. Nem, egy olyan szombaton, mely egyben államünnep is, más útvonalat kell választani! Ilyenkor ugyanis a bevásárló templomok  zárva vannak, és ez még azokat is a hegyre animálja, akik egyébként ilyesmire nem kaphatóak.

Nos, a Preinerwandsteig ilyen tekintetben egy tökéletes választás. A káprázatos idő ellenére elmondhatom, hogy aznap arra még a madár sem járt. A magány és csend tökéletes. Hosszasan és zavartalanul tudok gyönyörködni a Rax alatti völgy egyik szorosán át, kiömlő és azonnal elpárolgó ködfolyamon. A látvány lenyűgöz!

Preinerwandsteig

Pillantás a Preinerwandsteigről: a völgyből kifelé áramló ködtenger 

Ha a Preinerwand alatt állsz, akkor a csúcskereszthez balról a Hans Haidsteig kanyarog felfelé, míg a vele átellenesen, jobbról a Preinerwandsteig. Ha Griesleitenből indulunk, akkor a beszállókhoz vezető útvonal is azonos,  és csak a Bachinger Bründl forrás előtt ágaznak el. Balra, kissé lefelé a Hans Haidsteighez vezet az út, én viszont jobbra veszem az irányt, majd megkezdem az erőteljes kaptatást a Preinerwandsteig irányába. Az útvonal alsó sziklagörgeteggel kitöltött része elég vesződséges és jól oda kell figyelni, nehogy visszacsúszás legyen egy-egy próbálkozás vége. Mielőtt még kiérnék a fal tövébe, egy arra alkalmas helyen felveszem a sisakomat. Később, szilárdabb, sziklás terepre érek, mely élvezetes mászást nyújt.

 Preinerwandsteig_2D Preinerwandsteig_3D 

 PreinerwandsteigProfil

A táv (Griesleiten, Preinerwandsteig, Seehütte, Predigstuhl, Schlangenweg, Waxriegelhaus) cirka 14 km, 1200m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A Preinerwandsteig sok helyen, mint könnyű, A/B kategóriájú Klettersteig van feltüntetve. Ez nézetem szerint helytelen besorolás, bár valóban lehet itt találkozni efféle vasalt biztosításokkal is. A Preinerwandsteig inkább a felső Herminensteighez (Schneeberg) hasonlítató a legjobban. A fal leküzdéséhez valamennyi végtag koordinált bevetése szükséges. A szakirodalom ezt, UIAA I-es szintű mászásnak nevezi, tehát igazi hegymászás. Főleg akkor, ha kiderül, a kihúzott ósdi drótkötél mellőzésével, sziklát fogva, jobban és tán biztonságosabban lehet haladni.

A Preinerwandsteig felső, biztosított szakászához érve és a drótkötelet megmarkolva én is megpróbálok ösztönszerűleg ferratás stílusra váltani, de ez valahogy nem illik a képbe. A rengeteg remek fogást nyújtó szikla szinte kínálgatja magát, ezért felhagyok a kletterezéssel és a továbbiakban megpróbálok a drótkötélről tudomást sem venni. Ez jól működik. A drótkötéllel biztosított második szakasz egy traverz, de a biztosítás annyira laza, hogy ismét csak mellőzöm ahol csak tudom.

Az 1280m magasságban lévő útelágazástól valamivel több mint másfél óra alatt (1:40) érek fel a preinerwand csúcskeresztjéhez (1783m). Némi nézelődés után fél tizenkettőkor érem el a Seehüttet, ahol megebédelek. Ha tehetem, csakis ezt a kunyhót választom, mert ide “ingyen” eljutni nem lehet. Még aki a kötélpályával érkezik Hirschwangból, annak is némi táv-gyaloglásra van szüksége ideérni. Ezért aztán itt általában még ideális túraidőben és vasárnap sincs akkora tülekedés, mint mondjuk az Ottohausban vagy uram bocsá a tömegektől teljesen ellepett, szinte már-már ellehetetlenített Waxriegelhausban.

Karlgraben

A Predigstuhról a Karlgrabenba pillantva. A távolban a Semmering

Elemózsiaszünetem után még nem indulok el a völgybe, hanem egy még számomra ez idáig ismeretlen magaslatra, a Predigstuhlra (1902m) igyekszem. Itt már persze gyakrabban találkozom túrázókkal, de úgy tűnik, a Predigstuhl gerince mégiscsak elég fűszeres akadályát képezi a tömegek inváziójának. A kép aztán változik, amint 13:00-kor a Karl-Ludwig Haus alá érek, ahol az úgynevezett Kígyóút (Schlangenweg) kanyarog lefelé a Waxriegelhausig. Még nem ismerem, tehát ez a természetes választásom.

Itt már helyenként olyan érzésem támad, mintha a Mariahilferstrassen korzóznék. Szinte összefüggő sorokban kígyóznak a hegyre törekvők. Jól látszik, hogy sokan még ehhez az egyszerű kaptatóhoz sem nőttek fel. Kutyástól, macskástól, ronggyá izzadt trikókban kapkodnak levegő után az útszélen pihengetve. Ha tehetem, a jövőben ezt az utat megpróbálom mellőzni. A nyugalmat és harmóniát kereső túrázó számára viszont a legelrettentőbb kulissza, a Waxriegelhaus. Preiner Gscheidből ide lehet a legkönnyebben felkaptatni és ezzel összhangban fullasztó ostromzár alatt tartja a jobbára csak a zsíros falatokra éhes tömegek léha hada.

Felüdülés letérni a túrázó-autópályáról és a Waxriegelhaus mögötti erdőben ismét csendes magányban lefelé ereszkedni. Az útvonal innentől számítva már jó ismerősöm, hiszen azonos a Hans Haidsteigről illetve a Seehütte irányából lefelé tartó ösvénnyel.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Eisenerz, a nem alábecsülendő

Eisenerz a természetimádók és a kletterezők kisebbfajta eldorádója. A felszíni vasbányájáról (lásd Erzberg) és vasgyártásáról híres vidék (VoestAlpine) egykor fényesen ragyogó csillaga leáldozóban. A legutóbbi parlamenti választások sokatmondó statisztikái szerint itt, Leoben körzetben, országosan is legmagasabb az idős lakósok aránya. A fiatalok menekülnek, nem látnak jövőt Eisenerz zord völgyében. Különleges építészeti bravúrral kellett ide egy viaduktrendszert kiépíteni, hogy a régiót rá lehessen kapcsolni a civilizáció ütőerére. Minden hiába, a sorvadás folytatódik.

 Markussteig_2D  Markussteig_3D
 MarkussteigProfil

Nyomvonalam letölthető. A táv (Eisenerz, Markussteig, Pfaffenstein, Markussteig) cirka 8 km, 1060m szintemelkedés, bruttó 6:30 óra

Az említett negatív folyamatnak köszönhetőek az itteni híres és rendkívül népszerű Klettersteigek. Valakik úgy gondolták, hogy ez majd élénkíti a turizmust, ami segít a gondokon. Nos, a tervek nem nagyon váltak be. A Klettersteigeket ugyan ellepték a tömegek, de a cseh, lengyel magyar mászók otthonról hozzák hamuban sült pogácsáikat és sokszor az útszélen vadkempingeznek. Egy garas nem sok, annyit sem hagynak Eisenerzben. Másfelől meg a Kaiser Franz Josef Klettersteig kivételével a helybéli gazdaság sem kattant rá a felkínált lehetőségekre. Ott is csak azért, mert a Leopldsteiner tó egymagában is vonzza a látogatókat. A Kaiserschild esetében ecseteltem milyen kiábrándító az egyetlen árva helyi fogadó vendégszeretete. Két éve Johannessel másztunk a Pfaffensteinre, és bár a kiindulópont Eisenerz közvetlen peremén van, vendéglőt arrafelé aligha lelni. Mikor szomjunkat oltani betértünk egy helyi kisfogadóba, mindvégig éreztük a tulaj és a törzsvendégek testünket is átható szúrós tekintetét. Úgymond, kik ezek a jöttmentek, mit keresnek itt?

Ez az ismétlések évada. Ilyen vagy olyan okból, végigmegyek egy-egy korábbi útvonalon. Tegnap a Pfaffensteinre vezető kletteren Cirmi volt a társam. Ha nem számoljuk a Grete Klinger C kategóriás klettert, ami inkább egy túra (mondják sokan), akkor az Eisenerz/Paffenstein lenne a legkönnyebb a többi négy közül. Persze az, hogy mi a könnyű, relatív fogalom. Valamennyi eisenerzi ferrata komoly és megerőltető alpesi vállalkozás. Már korábban is megemlítettem, hogy számomra érthetetlen, hogy a papírforma (pl bergsteigen.com) miért értékeli a valójában könnyebb Haidsteiget (Rax) az Eisenerz/Paffenstein fölé. Személyes tapasztalataim egészen más képet mutatnak. Téves elképzeléssel érkezik Eisenerzbe az, akinek csak a HaHa megmászása lapul a tarsolyában. Itt komoly meglepetések érhetik! Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy HaHán szerzett legitimáció szükséges, de nem elégséges feltétele még e “legkönnyebb” Eisenerz Klettersteignek sem. Ezt tegnap is nyilvánvalóvá vált, miután, beismerem, némileg alábecsültem a kalandot. Abból indultam ki, hogy egyszer már sikerrel abszolváltam az utat, meg a jóval nehezebbre értékelt eisenerzi kletterekkel is köszönő viszonyban vagyok. Hol lehet itt gond?

IMG_2968

Cirmi és Sztefanó a Pffafenstein zászlórúdjánál. Egy lélegzeteállítóan szép panoráma helyszínén.

A gond sajnos ott van, hogy három hetet kihagytam és gyengélkedésem során (mint hírül adtam), teljesen leépültem (a folyamat sajnos villámgyorsan beindul, amint abbahagyod a rendszeres tréninget). Ezt onnan is tudom, hogy hetente felbicózok a Kahlenbergre és a múlt csütörtökön észrevettem, hogy azokon a szakaszokon, ahol feljegyzéseim szerint rendesen csak 120-125 a pulzusom, most percenként 140-t ver a szívem. A hosszútávfutók szokták mondogatni, hogy ahány hét kihagyás, legalább ugyanannyi hét/hónap tréning szükséges az eredeti kondíció visszaszerzéséhez. Tegnaptól ez még nyilvánvalóbban rajzolódik ki előttem. Amiről úgy képzeltem el, hogy majd könnyed sétafikálás lesz, abból egy megerőltető mászás lett.

A beszállóig 750m szintkülönbséget kell jócskán kaptatós terepen legyűrni, amit hosszabb pihenő beiktatása nélkül cirka egy és háromnegyed óra alatt teszünk meg. Az időjárás zavarba ejtő változatossággal kedveskedik, vagy éppen riogat. Amikor kitisztul az ég és napsütésben baktatunk, akkor gyorsan kimelegszünk és igyekszünk gyorsan megválni egy-egy réteg ruhától. Árnyékos, nedves, sáros latyakos részeken dideregünk a ránk izzadt göncökben és a levetett ruhadarabok után sóvárgunk. Nincs ez másként a hegygerincen, mászás közben sem. A hideg drótkötél miatt Cirminek a tenyérkesztyűben mindjárt az elején lefagynak az ujjai és szerencsére az ilyen esetre becsomagolt egészujjas kesztyűre vált. A hegygerincen, ha kisüt a nap, élvezetes a mászás, majd nyitott, szellős árnyékos részeken téli hideget lehel ránk az ég. Később kiderül, honnan a jeges lehelet, tudniillik a környező hegyek hófödte északi oldalairól.

Cirmi a kesztyűben felmelegedett ujjaival rendületlen elszántsággal követ. A HaHán még nehezményezte, hogy a beígért “szellős” kulisszából szerinte csak a fele igaz, addig itt tökéletesen elégedettnek látszik a látvánnyal és a szabad “fílinggel”. Immár csaknem három órája vagyunk pihenés nélkül úton. A legeslegutolsó meredek felszökés alá érve, ahol az ösvénynapló is el van helyezve, még időben megérzem a vészjeleket. Ha még egyet taposok, akkor menten begörcsöl a belső combom. Így aztán korábbi keserűen elszenvedett tapasztalataim azonnali megálljt parancsolnak. Kénytelen kelletlen itt hosszasan elidőzünk és pihengetünk. Cirmi megszid, hogy nem iszom eleget, ami persze tökéletesen igaz, mert majdnem a végénél járva még mindig szinte színültig a tömlőm.  Ezen nyomban változtatok. Beveszem az ilyen esetekre magamnál tartott só tablettát és bőven kortyolgatok hozzá, legalább vagy másfél liternyi italt. Ennyi aztán elég is ahhoz, hogy rendesen felérjünk a zászlórúdig (Fahnenköpfel) illetve a csúcskeresztig.

Fenn a kellemetlenül metsző szél elöl a hegy árnyékában menedéket találva elköltjük magunkkal hozott elemózsiánkat, majd betelve a csodás panorámával elindulunk lefelé a részben behavazott Markussteigen. Ez meglep minket. A lejtő betyáros meredeksége, a hó meg a lazán ülő görgetegek erősen igénybe veszik figyelmünket. Helyenként úgy érezzük, lefelé menni sokkal nagyobb kihívás, mint maga a Klettersteig. Szerencsére a Markussteig drótkötéllel és korlátokkal biztosított alsó szakasza, mely a beszállónál ér véget, kiér a hegy napos oldalára és ezért ott száraz. Valósággal fellélegzünk, amikor majdnem egyórás küszködés után idáig érkezünk. A menet további része szinte eseménytelenül telik el. A parkolóba visszaérve csodálkozunk a rengeteg gépkocsin, mely arra utal, hogy még csak utánunk érkezhetett a csúcsra a hegy szerelmeseinek nagyobb ostroma.

A tanulságok pedig így hangzanak:

  • Soha ne becsüld alá az alpesi ferratákat, még akkor sem, ha már korábban tiszteletedet tetted. Minden kihívás új!
  • Vedd komolyan tested jelzéseit!
  • Ha folyamatosan verejtékezel, igyál eleget még akkor is, ha közben nem érzel szomjúságot.
  • Hosszú túra előtti napon bővelkedj, tobzódj az innivalóban!
  • Őszi (október/november) mászások esetén, különösen árnyékos, északi lejtőkön számolj hóval, jéggel.
  • Rövidülő őszi napok beálltakor fordíts nagyobb gondot a tervezésre és korábban indulj útnak. Estenként a visszaérkezés hosszabb ideig is eltarthat, mint az belátható lenne.
Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Végre mászás!

Három hét kényszerszünet után nagy a megkönnyebbülés. Ismét neki a hegyeknek! Cirmi is alig bírta már kivárni, hogy nekiveselkedhessünk a soron következő kalandunknak. A mai vasárnapon aztán az őszi idő szerencsénkre a legbarátságosabb oldalát mutatta. Így tehát nem állhatott semmi annak útjában, hogy Cirmi a fokozatosság elve szerint, a Hans von Haidsteig arénája után a szerintem legalább egy fokkal technikásabb és igényesebb Gebirgsvereinssteigen is próbát tehessen. Ennek következtében tehát immár harmadszor látogattam el ide. Korábbi híreim itt meg itt találhatóak.

P1080232

Színpompás őszi Hohe Wand. A színültig megtelt zweiersdorfi parkoló

Persze sejteni lehetett, hogy egy aranyszínekben pompázó vasárnapon a Hohe Wandot majd szabályszerűen megostromolják a természet csodáira éhes látogatók. A Gebirgsvereinssteig beszállójánál Magyarország és Csehország vetélkedtek a tömegdíjért. A magyarokat képviselő nagytucatnyi főből álló társaságot sikerült némi szemfülességgel leelőznünk, minekutána a sárga falon beszorultunk egy kínosan evickélő cseh csapat mögé.

Mint megfigyeltem, esetükben az alpesi tanok nem nagyon hullnak termékeny talajra. Volt rajtuk mindenféle kacat, régi fémplakett-fékes kantár, az egyiken habszivacs sisak (ilyen csodadarabot még nem láttam!) a másikon meg éjfekete sí sisak. Mivel a Klettersteig napsütötte déli falán a hőguta ütögette az alá beszorult tulaj fejét, le is vetette. Mit számít a kőomlás! Hullott is rendesen a nyomukban a kőzápor, de egyikük sem méltatta volna az ilyenkor szokásos hangos figyelmeztetésre a mögöttük érkezőket.

Erről jut eszembe az a vicc, amikor az öreg cigány egy kiaggott lovat akar a vásárban elsózni. Az egyik érdeklődő bizalmatlanul méregeti a lovat, majd rácsap a farára, mire az megijed, nekiiramodik és egyenesen nekimegy a szemközti falnak. Te betyár! – fakad ki a vevő – Ez a ló vak! Ó, kigyelmes uram – mondja a cigány – dehogy vak! Bátor!

De vissza a valóságba. A mászás durván 1 óra 25 percig tartott, amiből 20-25 percre tehető az előttünk haladók miatti várakozás. A remek idő és a szép kilátás miatt ez nem okozott különös gondot. Cirmi sikeresen tornázta fel magát az áthajlásokon, amivel kvalifikálta magát a továbblépésre, mely az időjárás függvényében tán még az idén megvalósulhat. Summa summarum, Cirmi szerint is megalapozott volt a szubjektív feltevésem, miszerint a Gebirgsvereinssteig érzékelhetően nehezebb, mint a Haidsteig. A sorrend tehát megalapozott.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Hét perc rettegés

Steve Taylor rámutat a nagybetűvel írott Ego ellentmondásaira. Egyrészt képes a legfantasztikusabb technikai, mérnöki és tudományos bravúrokra, másfelől pedig ugyanaz a túlméretezett Ego, jobb sorsa szánt tulajdonságait ugyanazzal a vehemenciával használja fel a legelképesztőbb szociális egyenlőtlenségek létrehozására, a legválogatottabb elnyomás és brutalitás támogatására valamint a minket éltető ökológiai környezet pusztítására.

Jelen esetben arról hét percről van szó, melynek során a NASA Curiosity névre hallgató önjáró robotot járműve mesterséges intelligencia kizárólagos irányításával gyöngéden landolt a Marson. Az említett hétperces időablakban a földi irányításnak semmiféle információ nem állt rendelkezésére a rendkívül összetett művelet lefolyásáról. Innen a rettegéssel eltöltött hét perc.

image

http://www.jpl.nasa.gov/video/index.cfm?id=1090

Computers and Internet, News and politics Kategória | Hozzászólás