Sztefano-Space

Sokáig vonakodtam megnézni Mel Gibson Apocalypto c. filmjét – féltem a brutalitásoktól, a kínokat bemutató jelenetektől meg minden hasonlótól. Talán az előző Passion Christi hatása miatt is nehezemre esett túltennem magam a fogadkozáson, miszerint egy jó időre elég volt Mel Gibsonból. A döntésen tehát mostanra túl lennék. Megelégedéssel kell nyugtáznom, hogy érdemes volt az estét rászánnom. Nem tudom megítélni a filvásznon látható szörnyűségek bemutatásának történelmileg hiteles voltát, ám talán a jelentek, a nézők szemszögéből, mégsem lépnek túl egy ugyan elég magasra helyezett, de mégis valahol létező és meghúzott képzeletbeli fájdalomküszöböt.

Azon túl, hogy egy izgalmas és fordulatos történet részesei lehetünk a filmnek egyéb, mélyebb kultúrtörténeti vonatkozásai is vannak. Ezek az értékek (olvasva az Amzonon a pozitív kritikákat) sajnos rendre rejtve maradnak a legtöbb néző elől. Azon tűnődöm, hogy Mel Gibson tudatoson szőtte-e bele azokat a bizonyos kultúrtörténeti elemeket az alkotásába, avagy csak az igyekezet vezette őt rá a lehető legtarkábra színezni a sztori nem súlyponti részeit is. Akik ismerik Daniel Quinn munkáit, bizonyára azonnal tudják miről beszélek. Különösen akkor, ha már a Beyond Civilization c. könyvét is elolvasták, ahol Quinn külön is kitér az amerikai kontinens civilizációira. Az Apocalypto különös értéke – legalábbis a számomra –abban rejlik, hogy bemutatja az elképzelést arról, ahogyan a terjeszkedő civilizáció felfalja a környező, ősi, ártatlan törzsi kultúrában élő népeket. Bemutaja azt a nyomort, amit csak a civilizáció építése hozott meg az embereknek és ami teljesen idegen volt a természeti népeknél. Idegen volt évszázezredeken, évmilliókon át. Láthatjuk, hogy a megváltás különös gondolata is csak ott és akkor kél és szökken szárba, ahol a kín és a nyomor már teljesen elvislehetlenné teszi az életet. Érzékelteti és jól bemutaja azt is, hogy a félelem addig teljesen ismeretlen formájával kényszerülnek konfrontálódni a törzsi kultúrák. Ehhez hasonló szörnyeteggel az evolúció évmilliói során még nem találkoztak. Ez a félelem túlmutat a természeti erők okozta pusztítás miatti félelmen, túlmegy a vadállatok támadása miatti rettegésen és túl mindazon az emberi gonoszságon mely elképzelhető volt még számukra. A szörnyű félelem, mely begyűrűzik a szívbe, a zsigerekbe és megkeseríti az életet, ugyanúgy mint ahogyan egyetlen csepp olaj tesz hasznavehetetlenné több száz liternyi tengervizet. A külömbségek civilizáció és törzsi kultúra között nem lehetnének nagyobbak. Olvasd Daniel Quinnt, többet is megtudhatsz,… ha érdekel. Az is lehet, csak túl élénk a fantáziám, de ezt döntse el mindenki saját maga.

Csak most jutott az eszembe, hogy e hónap 3.-án lett Izmael 16 éves. 1991-ben ezen a napon kapta meg Daniel Quinn Ishmaelja a Turner Tomorrow Felowship alapítvány félmillió dolláros díját. Összesen mindegy 2500 benyújtott pályázati mű közül választották ki a győztest alkotást. A díj ünnepélyes átadás a New York-i Természettörténeti Múzeumban volt. A estről mellékelt képen balról jobbra Ted Turner (díjalapító), Daniel Quinn (Ishmael), Sara Cameron (Natural Enemies), Andy Goldblatt (The Bully Pulpit), Janet Keller (Necessary Risks) és Jane Fonda láthatóak. Azóta sem tüntettek ki semmilyen más irodalmi művet ekkora összeggel. A díjat az emberiség globális problémáinak kreatív megoldására tett javaslatokért írták ki. Ted Turner multimilliárdos neve mint a CNN televíziós hírhálózat és a Time Magazin megalapítója ment be az amerikai és a világ köztudatába. A szinte váratlanul jött siker Daniel Quinn 11 éves munkáját koronázta. A könyv nyertes 270 oldala tízezernyi megírt, félretett, kidobott és újrafogalmazott oldal desztillátuma.

Amikor 1992-ben a könyv napvilágot látott óriási érdeklődés övezte. Mindenki kiváncsi volt arra a munkára, melyért 500,000 dollárt seperhetett be az író. A sajtó csak úgy tolakodott a leghízelgőbb kritkákkal – elvégre ki merne ölre kelni egy ilyen vastagon dotált munkával. Mennyi volt tehát a láng és mennyi a füst az mostanra vált csak el. Az Ishmaelt ugyan 20 nyelvre lefordították, majd Daniel Quinn serényen nekiült a folytatásoknak is ám a gorilla által tolmácsolt gondolatok csak hézagosan férkőztek be a köztudatba. Sajnálatos tény, hogy a világ nagyobbik részében pedig teljesen ismeretlenek maradtak. Mint legutóbb megtudtam, a magyar kiadásokra is mindössze nyolcezren voltak kiváncsian. Azon tűnődöm, vajon miért nem lett a Quinnizmus (vagy Izmaelizmus) a nagy lendületű rajt után tömegeket megszólító mozgalom? Megítélésem szerint ugyanis az évek során egy a világ globális problémáira orvoslást kereső szűk olvasóréteg hobbijává zsugorodott.

Létezik egy izgalmas 1999-beli hollywoodi film Sir Anthony Hopkins és Cuba Gooding Jr. főszereplésével, melynek témáját Daniel Quinn díjazott műve inspirálta. A film eredeti címe Instinct, magyarul Ösztön néven vetítették a mozik. Vigyázat! Nem összekeverendő a hasonnevű Sharon Stone alakítással, az a Basic Instinct volt.

Folytatom Howard Zinn vastag és helyenként nem könnyű művének olvasását. Most 266. oldalon járok a „Robber Barons and Rebels“ című fejezetnél, mely az ezredforduló előtti monopolista kapitalista viszonyokat részletezi. Döbbenetes olvasmány, mely rengeteg dolgot helyretesz az egykoron (tudniillik még a cocalizmusban) hőn áhított példakép, az Egyesült Államok képzelt viszonyairól. Minduntalan csodálkozni kényszerülök, hogyan kelhetett egy ilyen brutális erőszakra épülő, elnyomó múltú országnak ilyen tiszta, legendás, igazság meg emberi szabadságjogok bajnoka, blá-blá, egy frász – híre. Itt van például a közismert legenda a nemzetek nagy olvasztótégelyéről, ahol a nációk békés együttélése természetes, de bezzeg itt Európában… Humbuk , a fele sem igaz!

Már a „Gangs of New York” című hollywoodi produkció is hitelesen bemutatta mennyire szerették egymást a frissen bevándorolt írek meg az önmaguknak őshonos jogot formáló angol "benszülöttek". Amikor néhány éve megnéztem, megrettentem a film brutalitásától, és hajlottam arra a nézetre, hogy azt valószínüleg feltupírozhatták a jobb hatáskeltés kedvéért. Howard Zinntől megtudhatjuk, hogy minden valószínűség szerint az alkotás történelmileg teljesen hiteles közegbe van ágyazva.

Szóval arról szerettem volna morfondírozni, hogy legutóbbis megértettem miért nem győzhetett az Egyesült Államokban a proletárforradalom, holott a viszonyok leglább olyan jól adottak lettek volna hozzá mint Szent Pétervárott. Zinn erről így ír:

Az Egyesült Államok kormánya időközben (1877 tájékán) pontosan úgy viselkedett, mint a Marx Károly által jellemzett kapitalista állam: a rend fenntartása érdekében (osztály-)neutralitást színlelve, ám kizárólag a gazdagok érdekeit szolgálva. Nem mintha a vagyonosok egymással jól kijöttek volna, hiszen nézetkülömbségekből eredő vitáik voltak, de az államnak pont az volt a küldetése, hogy a felsőbb körök ezen vitáit békésen rendezze, kordában tartsa az alsóbb osztályok lázadásait és hogy olyan törvényeket hozzon, mely hosszútávon a rendszer stabilitását biztosítja.

A munkásság sorsa ezidőben olyan sanyarú volt, hogy a proletariátus láncain kívül egyebet az osztályharcban nem nagyon veszíthetett. A szüntelen (napi 12 órás, helyenként még több) robotban a családok tagjai csak ritkán találkozhattak és teljesen elidegenedtek egymástól. Milyen szörnyű ezt ma hűen elképzelni. Itt van a könyvből egy korabeli vasalónő bizonyos Morris Rosenfeld, Kisfiam (My Boy) című verse, mely ezt jól érzékelteti (sajnos nem vállakoztam a magyar fordításra):

I have a little boy home,

A pretty little son;

I think sometimes the world is mine

In him my only one…

‘Ere dawn my labor drives me forth;

This night when I am free;

A stranger am I to my child;

And stranger my child to me…

A proletárforradalom meghiúsulásának fő oka a munkásmozgalom teljes megosztottsága volt, ahol a különféle nációk mind külön érdekképvisletei szervezetekbe tömörültek, egymásban gyakran vagy egyáltalán nem bízva. Gettók alakultak nemzetiségi alapon. 1880 és 1890 között újabb és újabb bevándorlók hulláma öntötte el az USA keleti partjait. Először jöttek az írek (lásd Gangs of New York), majd a németek, az olaszok, a csehek, őket követték az oroszok, zsidók, görögök és egyéb déleurópai népek. Az újak  jötte egyre lejjebb nyomta a béreket, lazította sztrájkfegyelmet. Gyanakvás és bizalmatlanság uralkodott. Ehhez természetesen hozzáadódtak a feketék és az idiánokkal szembeni rasszista fenntartások, majd később a vasút építésére az országba hozott nagyszámú kínai ellen irányuló attrocitások, de a társadalom szélére rekesztett teljes jogfosztottságban sínylődő nők alárendelt szerepe sem volt éppen összetartó erejű. Így a monopilsta tőkét (lásd Rockefeller, Morgan, Mellon, Carnegie, stb…) kiszolgáló hatalom és a törvényhozás “oszd meg és uralkodj” alapon sikeresen a csírájában folythatta el az egy munkáspárt megalakulását, mely a korán létrejött kétpártrendszer alapvetően megosztó erejét közömbösíthette volna.