Folytatom Howard Zinn vastag és helyenként nem könnyű művének olvasását. Most 266. oldalon járok a „Robber Barons and Rebels“ című fejezetnél, mely az ezredforduló előtti monopolista kapitalista viszonyokat részletezi. Döbbenetes olvasmány, mely rengeteg dolgot helyretesz az egykoron (tudniillik még a cocalizmusban) hőn áhított példakép, az Egyesült Államok képzelt viszonyairól. Minduntalan csodálkozni kényszerülök, hogyan kelhetett egy ilyen brutális erőszakra épülő, elnyomó múltú országnak ilyen tiszta, legendás, igazság meg emberi szabadságjogok bajnoka, blá-blá, egy frász – híre. Itt van például a közismert legenda a nemzetek nagy olvasztótégelyéről, ahol a nációk békés együttélése természetes, de bezzeg itt Európában… Humbuk , a fele sem igaz!
Már a „Gangs of New York” című hollywoodi produkció is hitelesen bemutatta mennyire szerették egymást a frissen bevándorolt írek meg az önmaguknak őshonos jogot formáló angol "benszülöttek". Amikor néhány éve megnéztem, megrettentem a film brutalitásától, és hajlottam arra a nézetre, hogy azt valószínüleg feltupírozhatták a jobb hatáskeltés kedvéért. Howard Zinntől megtudhatjuk, hogy minden valószínűség szerint az alkotás történelmileg teljesen hiteles közegbe van ágyazva.
Szóval arról szerettem volna morfondírozni, hogy legutóbbis megértettem miért nem győzhetett az Egyesült Államokban a proletárforradalom, holott a viszonyok leglább olyan jól adottak lettek volna hozzá mint Szent Pétervárott. Zinn erről így ír:
Az Egyesült Államok kormánya időközben (1877 tájékán) pontosan úgy viselkedett, mint a Marx Károly által jellemzett kapitalista állam: a rend fenntartása érdekében (osztály-)neutralitást színlelve, ám kizárólag a gazdagok érdekeit szolgálva. Nem mintha a vagyonosok egymással jól kijöttek volna, hiszen nézetkülömbségekből eredő vitáik voltak, de az államnak pont az volt a küldetése, hogy a felsőbb körök ezen vitáit békésen rendezze, kordában tartsa az alsóbb osztályok lázadásait és hogy olyan törvényeket hozzon, mely hosszútávon a rendszer stabilitását biztosítja.
A munkásság sorsa ezidőben olyan sanyarú volt, hogy a proletariátus láncain kívül egyebet az osztályharcban nem nagyon veszíthetett. A szüntelen (napi 12 órás, helyenként még több) robotban a családok tagjai csak ritkán találkozhattak és teljesen elidegenedtek egymástól. Milyen szörnyű ezt ma hűen elképzelni. Itt van a könyvből egy korabeli vasalónő bizonyos Morris Rosenfeld, Kisfiam (My Boy) című verse, mely ezt jól érzékelteti (sajnos nem vállakoztam a magyar fordításra):
I have a little boy home,
A pretty little son;
I think sometimes the world is mine
In him my only one…
‘Ere dawn my labor drives me forth;
This night when I am free;
A stranger am I to my child;
And stranger my child to me…
A proletárforradalom meghiúsulásának fő oka a munkásmozgalom teljes megosztottsága volt, ahol a különféle nációk mind külön érdekképvisletei szervezetekbe tömörültek, egymásban gyakran vagy egyáltalán nem bízva. Gettók alakultak nemzetiségi alapon. 1880 és 1890 között újabb és újabb bevándorlók hulláma öntötte el az USA kelet
i partjait. Először jöttek az írek (lásd Gangs of New York), majd a németek, az olaszok, a csehek, őket követték az oroszok, zsidók, görögök és egyéb déleurópai népek. Az újak jötte egyre lejjebb nyomta a béreket, lazította sztrájkfegyelmet. Gyanakvás és bizalmatlanság uralkodott. Ehhez természetesen hozzáadódtak a feketék és az idiánokkal szembeni rasszista fenntartások, majd később a vasút építésére az országba hozott nagyszámú kínai ellen irányuló attrocitások, de a társadalom szélére rekesztett teljes jogfosztottságban sínylődő nők alárendelt szerepe sem volt éppen összetartó erejű. Így a monopilsta tőkét (lásd Rockefeller, Morgan, Mellon, Carnegie, stb…) kiszolgáló hatalom és a törvényhozás “oszd meg és uralkodj” alapon sikeresen a csírájában folythatta el az egy munkáspárt megalakulását, mely a korán létrejött kétpártrendszer alapvetően megosztó erejét közömbösíthette volna.
