Sztefano-Space

Seekofel 2810m

Közzétéve 2015-09-05 | Szerző: Sztefanó

Eddigi legmagasabb csúcsom a Seekofel. Tudniillik amit talpától a tetejéig stílusban másztam meg. 7:20-kor indulok a Pragser Wildsee melletti tágas parkolóból. A völgy még árnyékban, csak a tó túlsó felén, áthatolhatatlan falként a magasba törő hegy csúcsa sütkérezik a nap reggeli sugaraiban. Mintha a csúcskereszt is derengene. Tudom, egy fakeresztről van szó, tehát nem veri vissza, nem tükrözi a napfényt, így nem könnyű meglátni.

A táv (Pragser Wildsee, Nabiges Loch, Ofen/Ofenmauer, Ofenscharte, Seekofel, Ofenscharte Seekofelhütte, Ofenscharte, Ofen, Nabiges Loch, Pragser Wildsee) cirka 17 km, 1520 m szintemelkedés és bruttó 8:26 óra

Velem egy időben indul egy piros fejkendős hegymászó, akivel a két nappal korábbi helyzethez hasonló szituba kerülök. Tudniillik először még illedelmesen kerülgetjük egymást, hol én fényképezek és ez alatt ő előz meg, hol meg fordítva, mígnem célja felől érdeklődöm. Kiderül Hermann, Sillianból azaz Kelet-Tirolból ruccant át egynapos túrára és ugyanoda tart, mint én. A dolog érdekessége, hogy szinte azonos tempóban haladunk, így aztán természetes, hogy beszélgetésbe elegyedünk. Hermann meséli, csak néhány napja volt a közeli Toblacher Pfannhornon (2663m) majd a Großglockneron tett látogatását ecseteli. Társaságunk aztán szoros kötelékké alakul és a túra végéig kitart.

Az út az óramutató járásával azonos irányban, nagy ívben kerüli meg az északi irányból, azaz a tó felől hozzáférhetetlennek tűnő Seekofelt. A Nabiges Lochot elérve kiérünk a napra és egy függőleges fal tövében kaptatunk egyre feljebb. Egy drótkötelekkel biztosított szerpentines szakasz után egy mérsékelten emelkedő széles völgykatlanban találjuk magunkat. A katlan neve Ofen, azaz kályha/kazán. Szemben, majd miután jobbra kanyarodunk, balról az Ofenmauer köszön ránk. Egy érdekes képződmény. Még soha nem láttam olyan hegyet, melyen ennyire jól látszódott volna az üledékek képezte geológiai rétegződés. A hegy, minden bizonnyal évmilliókkal ezelőtt még valamely óceán fenekén nyugodott.

10:10-kor elérjük 2388 méteren az Ofenschartet (Forcella Sora Forno) ahonnan belátható a nyereg túlsó oldalán lévő Seekofelhütte (Rifugio Biella). Majd csak a sikeres csúcsostrom után kívánjunk meglátogatni. Az Ofenscharteban ismét csak jobbra tartunk, egyenesen a Seekofel délkeletnek néző gerincének. A mászás 1- szakaszokkal gazdagon tarkított. A túrabotok inkább gátolnak a folyamatos haladásban. A turistaút (hmmm…, nincs is ilyen) jelöletlen. Ezen elcsodálkozunk, mert az Ofenscharteig rendes piros színjelekkel találkoztunk. Jól oda kell figyelni, hogy el ne vétsük a legegyszerűbb feljutást biztosító ösvényt. Feljebb drótköteles rész jön, majd ismét úttalanul, számtalan kusza nyom közül válogatva, kőemberkék között lavírozva közeledünk a csúcshoz.

11:20 mutat az óra, amikor elérjük az egyszerű fakereszttel jelölt Seekofel tetejét, azaz, az indulástól számítva, szinte perce pontosan 4 óra alatt. A csúcson hűvös szellő fuvoláz, ami azonnal arra késztet, hogy valami cuccot vegyünk izzadt testünkre. Ezután lehet nézelődni, fényképezni és belecsodálkozni a gyönyörű panorámába. Az ég felhőtlen, és a legszebb kékjét öltötte fel aznapra. A levegő tiszta, a látótávolság kiterjedt, csak éppen a Drei Zinnen fekvésével van némi baj. Pontosan a delelője felé igyekvő nappal szemben mutatja magát. Így ez a természeti csoda kissé a homályba vész.

Egynegyed órás csúcspihenő után megkezdjük az ereszkedést. Lefelé nagyobb odafigyelést igényel, teljes koncentráció kiván a meredek lejtő. 12:30-ra elérjük a Seekofelhüttet, ahol némi rösztivel és tükörtojással csillapítjuk étvágyunkat. Néhány perccel 13:00 után lépünk ki ismét a menedékházból. Először visszakaptatunk az Ofenscharte szintjére, majd ugyanazon az úton, amelyen érkeztünk, leszállunk a holdbéli tájat idéző katlanba. Egy ponton előtűnik a Drei Zinnen. Innen mintha tisztább bontakozna ki a képe, mint a csúcsról.

15:10-re visszérkezünk a leggyönyörűbb smaragdjával dicsekvő Pragser Wildseehez, amit most a másik oldalról, mintegy fél óra alatt kerülünk meg. 15:45-kor érjük el reggeli kiindulási pontunkat. Hermannal még címet cserélünk és egy jövőbeni esetleges újabb közös túra reményében búcsúzunk el egymástól.

Seekofel 2015

VIEW SLIDE SHOW

DOWNLOAD ALL

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Kronplatz körút (Rundweg Corones)

Közzétéve 2015-09-05 | Szerző: Sztefanó

A Kronplatz (Plan de Corones) Dél-Tirol legkedveltebb sí központja, mely a nyári holtszezonban is kiérdemel egy látogatást. Egy kiadós túrán kívül még legalább két más különleges látnivalóval is szolgál. A Concordia 2000 békeharangra és a legújabb, a hatodik, idén júliusban átadott Messner Mounatin Múzeumra (MMM) gondolok.

A megtett táv (MMM, Grazianihütte, Corones Rundweg, Grazianihütte, Concordia 2000 békeharang) kb. 8 km, 315 m szintemelkedés és süllyedés amit mi nem sietve bruttó 4:20 óra alatt teszünk meg. Ebbe belefoglatatik legalább 1 óra (de inkább több) ebédidő.

Angikával indulunk Olangból. Az Olang I-II kabinos lifttel vitetjük fel magunkat a hegyre. Legelső célunk a Kronplatz csúcsán felépített Concordia békeharang. A szabályos kör alakú talapzat érdekessége a Kronplatzot körülölelő hegyvilág bronzba öntött kicsinyített mása. Körbejárjuk a modellt és megpróbáljuk azonosítani a távoli hegycsúcsokat a bronzkoszorún feltüntetett adatok alapján.

Ezután egy széles turistaúton, táblák útmutatása szerint elbandukolunk a közeli Messner Múzeumhoz. Úgy hírlik, Messner ezzel befejezettnek tekinti a 6 különálló egységből álló múzeumláncolatot. Szavaival élve, ez a 15. nyolcezrese. A Kronplatzon trónoló impozáns épület, a hagyományos alpinizmusnak, a hegymászás bölcsőjének és fejlődésének van szentelve.

Az kiállítási tárgyak legalább fele hegyeket ábrázoló festmény és szobor. Kisebb hányada mutatja csak be az alpinizmus tényleges technikai fejlődését, köztük a hegymászásban használt kötelek, bakancsok és hágóvasak formai és anyagi metamorfózisait. Nos, engem pont ez ragadott meg a leginkább. Látni, milyen vasalású lábbeliben indultak el hegyet mászni 1920-ban, milyen volt a még primitív szerkezetű hágóvasak kivitelezése. Természetszerűleg, az ilyen jellegű anyagból vártam többet. Lényegesen többet (és kevesebb festményt).

Van egy kisebb mozi is, ahol éppen egy kb. félórás dokumentumfilm pergett az alpinizmus tán utolsó problémájának a megoldásáról, a Kunyang Chhish East-ről, melyet 2013-ban, harmadszori nekifutásra hódított meg Simon Anthamatten, Matthias Auer és Hansjörg Auer. Nos, nem rossz, de nem is vagyok elragadtatva attól, amit láttam (és ezt nem a filmre értem). Szerintem az impozáns vasbetonba öntött formához még túl szerény a tartalom.

Miután kívülről is megcsodáltuk az épület architektúráját, leereszkedünk a Grazianihütte szintjére, és megkezdjük a “B”-vel jelölt Corones körutunkat. Van egy “A” jelzésű körút is, a Concordia Panoramaweg, mely túl könnyűnek és főleg rövidnek bizonyulna ahhoz, hogy kitöltsük vele a nap fennmaradó részét.

A Garzianihütte kb. 200 méterrel fekszik a csúcs alatt. Ezen a szinten, tehát 2000m tengerszint feletti magasságban fut a Kronplatzot körbejáró, cirka 8 km hosszú, könnyű turistaút is. Az óramutató járásával ellenkező irányban indulunk. Széles turistaúton haladunk, itt-ott árnyékos ligeteken át, majd egy poros autóúton, melyen valószínűleg a menedékházakba és a serényen folyó építkezésekhez szállíthatják az anyagot. Vasárnap lévén szerencsére egyetlen járművel sem találkozunk. Később egy kaptató után a mountainbájkosok uphill útvonalán sétálunk tovább, melyen lihegve és izzadságban fürödve araszolgatnak a csúcs felé, hogy később a preparált downhill utakon nyaktörő tempóban ereszkedjenek vissza a völgybe.

Mire visszaérünk a Grazianihütte mellé, meg is éhezünk, így logikus döntés, hogy betérjünk déli pihenőre és a menedékház napsütötte panoráma teraszán megebédeljünk. Kiadós pihenőnket beárnyékolja a tudat, hogy a túra elején megtett 200 m ereszkedést most majd fordított irányban, azaz felfelé is meg kell tennünk. A mutatvány aztán Angikának is jobban sikerül, mint gondoltuk. Még elidőzünk jó egy órát a Kronplatz tetején mielőtt újra beszállnánk az Olang I-II kabinos liftbe, hogy visszavitessük magunkat a völgybe.

Kronplatz 2015

VIEW SLIDE SHOW

DOWNLOAD ALL

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | Hozzászólás

Paternkofel 2744 m via Innerkofler-De Luca Klettersteig

Közzétéve 2015-09-04 | Szerző: Sztefanó

A német rendkívül gazdag szókinccsel rendelkezik, amikor a hegyeket, formájuk szerint megnevezi. A közönséges, Gipfel mellett itt vannak az olyanok mit az Eck, a Horn, a Riffel, a Zinne, Zinken, a Kanzel, a Kuppe, Kogel, a Kofel, Nock, a Kulm vagy a Stuhl és akkor ez a felsorolás még nem is teljes. A lényeg, hogy a célom ezúttal egy Kofel, a Paternkofel, mely lélegzetelállítóan gyönyörű perspektívát kínál a Három Toronyra, ezúttal valamivel feljebbről. Nem egészen, mert a Drei Zinnen középső, legmagasabb csúcsa 2999 méterre nyúlik, így jóval felülmúlja a Paternkofelt.

A Gamsscharte és a csúcs környéke (nyomvonal részlet kinagyítva)

A táv (Fischleinboden, Talschlusshütte, Drei Zinnen-Hütte, Frankfurter Würstel, Gamsscharte, Paternkofel, Gamsscharte, Passportenscharte, Paternscharte, Drei Zinnen-Hütte, Talschlusshütte, Fischleinboden) kb. 19 km, 1390 m szintemelkedés és bruttó 8:30 óra.

Ezúttal talpától a tetejéig stílusban kívánok feljutni a csúcsra, ezért a Fischleinboden völgyből indulok. Van ott egy sorompós fizetős parkoló, mint kiderül, 3€ fejében majdnem egész napra le lehet állítani a gépkocsit.

Kb. 7:40-kor indulok. Elhaladok egy sor elithotel mellett, majd egy szinte teljesen sima és széles turistaúton, igénytelen sétával érem el a Talschlusshüttet, mely egyben a kaptatók kezdetét is jelenti. Az út kettéágazik. Balra a Zsigmondyhütte, míg jobbra a Drei Zinnen-Hütte. Én az utóbbi felé tartok.

Útközben felváltva előzgetjük egymást egy hölggyel, mígnem megelégelem és utat nyitnék számára, mert nem szeretem, ha valaki a sarkamban jár. A svájci Madeleine, mert később megtudom nevét is, viszont megfelelőnek találja a tempómat és inkább mellém szegődik, amit végül cseppet sem bánok. Beszélgetünk erről-arról, hegymászásról, sítúrákról, Reinhold Messnerről, a múzeumairól, a Huber testvérekről és golfozásról is (amihez viszont semmit nem konyítok).

Madeleine mesél a Martinslochról, egy cirka 20 méter széles sziklaablakról, melyen évente két alkalommal süt be a nap, egyenesen a völgyben fekvő Elm településre. Egy meghiúsult turpisságról, amikor néhány helybéli megkísérelte fekete vászonnal eltakarni a lyukat a várva-várt mágikus időpont előtt. Sajnos (vagy szerencsére) az éppen rosszkedvében dúló szél cafatokra szaggatta a leplet és a tréfa nem sülhetett el.

Így elbeszélgetve szinte észrevétlenül telik el az út java és a cirka 950 m szintemelkedés. Már csak azt vesszük észre, amikor felbukkan a Három Torony. 10:05-re, azaz 2:25 alatt érjük el elsődleges célunkat, a Drei Zinnen-Hüttet. Itt sajnos elválnak útjaink. Madeleine indul a Sextenerstein felé, majd további célja a Zsigomdyhütte. Jómagam némi pihenés után felöltöm a Klettersteig felszerelést, ugyanis a Paternkofelre egy B/C ferrata vezet.

A Klettersteig különlegesség, hogy párját ritkító mixet kínál a legkülönfélébb műfajokból.

Először is itt van ugye a ferrata önmagában, egy nem túl nehéz, de élvezetes, drótkötéllel biztosított B/C-re értékelt mászás.
Másodszor, a ferrata tulajdonképpeni beszállójához egy történelmi, az első világháborúban kivájt alagúton át lehet eljutni. Sisaklámpa okvetlenül szükséges, mert helyenként teljes a sötétség. Az alagút kb. 600m hosszú és meredek lépcsökön visz a hegy belsejében egyre magasabbra.
Harmadszor a mászás 1-/1+ elemekkel tarkított. A kulcsfal (1+) tövében gyakori a dugó, mert a nem várt nehézségek sokakat elbizonytalanítanak.
Negyedszer, a csúcsról olyan panoráma tárulkozik, amit még életemben nem láttam, pedig aki hébe-hóba ide bekukkant, az tudja, jártam már néhány magaslaton.
És ötödször a visszafelé vezető út egy extra kalandi utazás, mert a Passportensteigen extra adag odafigyelést kíván a legalább 1- szintű ereszkedés.

A Klettersteig, illetve az alagút kezdetét sem okvetlenül egyszerű megtalálni. Egy irányjelző fatábla a Drei Zinnen-Hütte mellett az egyedüli támpont. Színjelzés a sziklákon nincs. A legkézenfekvőbb a Frankfiurter Würstelnek nevezett fallosz formájú sziklatömb (kép) szerint orientálódni. Fel kell mászni a tövéig, majd a már jól látható ösvényen jobbról megkerülni. Még egy-két perces gyaloglás és előbukkan az alagút sötét bejárata.

A kép közepétől balra a Frankfurter Würstel fallosz

Az első szakaszon, az oldalvájatokon keresztül még beszűrődik némi napfény, de egyre feljebb haladva egyre sötétebb lesz, mígnem az örök feketeség veszi át az uralmat. Az előttem haladók távoli sisaklámpái keltenek kísérteties fényeket. Itt-ott, régi lőréseken át, beszűrődik némi napvilág. Ezeket a vájatokat a környező tér megcsodálására lehet/kell kihasználni.

Az alagútrendszer egy kitett párkányon ér véget. Kiérve a fényre a hegy keleti oldalán találom magam. Itt van a tulajdonképpeni beszálló. Helyenként megszakad a drótkötél és 1- mászás és útkeresés következik a következő drótköteles szakasz kezdetéig. Könnyebb dolga van annak, aki előtt már haladnak, ugyanis akkor jól látható a helyes irány. Egyébként, mint említettem, színjelzés után hiába is kutatnánk a sziklákon.

A Gamsscharte, egy fatáblával jelzett nyereg, három Klettersteig kereszteződése. Jobbra az Innerkofler – De Luca (B/C), balra a Schartensteig (B) és egyenesen meredeken lefelé a Passportensteig (A/B, amit még akkor nem ismerek fel) vezet. Az Innerkofler – De Luca itt egy-egy felmenő és visszaérkező ágra oszlik. A torlódásnak ezzel a konstrukcióval könnyebb elejét venni. A szakasz vége a Klettersteig végét is fémjelzi, mert ezután ismét jelöletlenül mászás jön, mígnem egy cirka 6-8 méter magas fal állja utamat. Itt választhatok egy szerintem 1+ illetve tőle balra egy 2-/2 szintű felszökés között. Ki-minek a mestere?

A kulcsfal után egyszerű terep következik. Hamarosan már a kereszt is látszik, tehát jó úton járok. 10:44-re érem el a Paternkofel csúcsát. A kilátás ámulatba ejt. Ilyen panorámát még nem láttam. Elnézelődöm egy teljes negyedórát. Pontban 12:00-kor elindulok lefelé. Még maradnék, de nem tudom, meddig tart majd az ereszkedő a Passportensteigen.

Visszaérve a Gamsscharte kereszteződésbe kissé megrökönyödöm. A GPS szerint délkeleti irányban kellene kezdődnie a Passportensteignek, de onnan csak egy mélység köszön vissza. Hitetlenkedve szemlélgetem. Tényleg oda kellene lemásznom? Már-már azon vagyok, hogy ugyanazon az úton térjek vissza, mint érkeztem, amikor egy a csúcsról érkező német pár útbaigazít. Kérdezem, céljuk felöl, mire kiderül, ők is a Passportensteigen kívánnak továbbhaladni. Némi odafigyelés után, csodák-csodája, apró vörös háromszögjelzésekre leszek figyelmes. Tehát mégis ez a helyes út!

Visszapillantás a meredek Passportensteigen: kinagyítva a piros nyíl a sziklán, lefelé mutat

Az ereszkedés nagy odafigyelést kíván. Örülök is, amikor végre leérek az árok aljára, ahol egy hídszerű ösvényen át megszelídülve vezetnek továb a nyomok. Egyszerű, de impozáns útszakasz következik a Passportenscharteig. Itt egy újabb alagútnak kellene nyílnia, de nem látom merre, ezért kitaposott nyomokat követve áttérek a hegy nyugati oldalára, ahonnan ismét a már jól ismert Három Torony látványa köszönt, lenn pedig, a turistaúton, hangyaszerűvé zsugorodott emberkék hada. Részemről, egy esetleges újabb sötét alagúttal összevetve, mindenképpen a látványosabb alternatíva.

A helyenként drótköteles szakaszokkal biztosított könnyű útvonal a Paternscharteban ér véget (tudniillik a Cime Passporto és a Cime Piccola közti nyeregben). A Paternscharten át visz a széles turistaút is a Lavaredo és az Auronzo vendégházak felé. A jelöletlen, de jól kivehető ösvény, melyen a Drei Zinnen-Hütte felé bandukolok vissza, a Passportensteig és a lenti széles turistaút között kanyarog. 13:45-re érem el a vendégházat. Ott már ismerem a járást (előző napról), így a sorban állók tömegére fittyet hányva gyorsan helyet foglalok egy szabad asztalnál és varázsszóra szinte pillanatok alatt ki is vagyok szolgálva. Íme!

14:15-kor indulok vissza a Fischleintalba! Az ereszkedés immár eseménytelen. Útközben azon merengek, hogy honnan a számtalan ér és patak, hangosan zúgó vízesés és a bővizű Fischleinbach, amikor már napok/hetek óta tart a szárazság és a szokatlanul meleg nyár. A természet kiapadhatatlan kincsei, a szivacsos kőzet, rejtett földalatti víztárolók, csodák birodalma! 16:15-re érek a parkolóba.

Paternkofel 2015

VIEW SLIDE SHOW

DOWNLOAD ALL

Action, Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

A Három Torony (Drei Zinnen) körút

Közzétéve 2015-09-03 | Szerző: Sztefanó

A Zinne szó eredeti jelentésével a német ajkúak sincsenek tisztában. Nos, a Duden szerint a Zinne a várfal felső párkányára épített négyszögletes mellvéd. A Zinne, lőrésekkel kombinált láncolata alakítja a középkori erődök tipikusan csipkés kinézetét. A magyar „Három Torony” fordítás tehát kicsit sántít, de az világos, hogy a Dolomitok védjegyéről, az egyik legszenzációsabb és leglátványosabb geológiai képződményről van szó.

A táv az óramutató járásával azonos irányban (Auronzohütte, Langalm, Drei Zinnen-Hütte, Lavaredohütte, Auronzohütte) cirka 10.3 km, 480 m szintemelkedés. A kör hivatalosan nettó 3 óra alatt teljesíthetö, de akkor csak rohanás van, nem látsz semmit. Mi bruttó 5:50 óra után érkezünk vissza a kiindulási pontunkba. Ebbe legalább 1 óra ebédidő is belefoglaltatik.

A dolog lényegéhez tartozik, hogy a cirka 2400 méteren trónoló tornyokhoz edzéssel kifejlesztett kondíció nem szükséges, mert a hegy tövében felépített Auronzohütte (Rifugio Auronzo) szintjére (2320m) kényelmesen fel lehet kocsikázni. Nos, ki-ki hogyan áll ezzel a kérdéssel. A turizmus örvend a látogatók tömeges ostromának, a hegyek valódi szerelmesei nem okvetlenül. Aki mégis a látogatás eme egyszerű formáját választja és Misurinánál nekiveselkedik a fizetős kaptatónak, a vámköteles hegyi út alján kisebb-nagyobb torlódásra számítson. Mi, cirka 15-20 percet araszolgatunk, míg a sorompós vámszedőposzthoz érünk. Ezután 1700m tengerszint felettiről 2350m-re lehet bömbölő lóerőkkel felhajtani. Fenn a parkolás irányított, azaz a parkőrök utasítása szerint történik a szerpentines útkanyarulatok egyik vagy másik oldalán.

A parkoló szintjére érkezve két választása van a ceprek tömegének. Vagy azonnal a lényegre tér és a lehető legrövidebb úton, a legkisebb ellenállás ellenében alig 1 óra alatt eléri a Drei Zinnne-Hüttet, vagy pedig a hosszabb variáns mentén balról, illetve hát az óramutató járása szerint kerüli meg a Három Tornyot.

Mi az utóbbi, lényegesen hosszabb és valamivel igényesebb útvonalat választjuk, melynek előnye, hogy mégis többet ad és olyan perspektívákat is nyit, melyek a másik, az egyszerűbb út felöl elképzelhetetlenek. Az is kiderül, hogy a Három Torony tulajdonképpen inkább négy, de a negyedik jellegénél fogva mintha nem illene a másik háromhoz, illetve emezek szégyellnék a rút kisöcsi létét.

Utunk teljesen gyanútlanul, enyhe lejtővel kezdi, majd hasonlóan gyenge emelkedőkkel tarkítja, mígnem a Langalm-Hütte után (frissítőt és egyszerű falatokat kínál) egy komoly lejtőn egy mély horpadásba érkezünk. A helyenként ugyancsak meredekre sikeredett lejtő ráadásul még sziklamorzsalékkal is rendesen megáldott, aki nem szokta, most majd kicsit izzadni fog. A katlan alján kifújjuk magunkat és csodálkozunk, hogy innen lentről a Három Toronyból már csak csúcsaik látszanak (az említett negyedik egyáltalán nem).

Felkészülünk utunk következő, legnehezebb szakaszára, mely cirka 250-300m szintemelkedéssel éri majd el a Drei Zinnen-Hüttet. Miközben a teljes erejéből tűző napon pörkölődve kaptatunk felfelé, egy helikopter érkezik valakit megmenteni. Tanúi vagyunk, mint emelik be a mentők a szenvedőalanyt a sárga gépbe, mely aztán fülsiketítő robajjal emelkedik a levegőbe, hogy elszállítsa betegét a völgybe.

A Drei Zinnen-Hütte előtti tér olyan, mint egy zsibvásár. Az említett rövid és könnyű úton, mely a Paternkofel alatt visz, libasorban érkeznek egyre újabb hullámokban a tarka tömegek. Az említett körülmények tudomásul vételével, ezen nem is lehet nagyon csodálkozni. A vendégház látszatra képtelen az érkezők éhes és szomjas hadát kiszolgálni. De csak látszatra, mert a helyzet gyors áttekintése után kiderül, hogy csak akkor kell a szinte mozdulatlan és hosszú sorba beállni, ha valaki a napsütötte teraszon kívánja elkölteni elemózsiáját (akkor Selbstbedienung – önkiszolgálás). Ezzel szemben, aki benn foglal helyet, azt elég effektíven és gyorsan kiszolgálják a fürge pincér-lányok.

Némi ebédutáni nézelődés után mi is elindulunk visszafelé a ceprek által folyamatosan ostromlott úton, mely ismét csak új perspektívákat kínál a Drei Zinnenre. Ezúttal oldalról, majd a Lavaredohütte (Rifugio Lavaredo) szintjén a túlsó oldalról is meg lehet csodálni ezeket az impozáns tornyokat. A középső legmagasabb csúcs, csupán csak egyetlen méter híján 3000 méter magas.

Drei Zinnen

VIEW SLIDE SHOW

DOWNLOAD ALL

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | Hozzászólás

Nézőpontok (3, látszat és valóság)

Közzétéve 2015-08-26 | Szerző: Sztefanó

Kultúránk egyik jellemzője a szakadék látszat és a mögötte megbúvó valóság között. Talán éppen ez a durva áthidalhatatlanság különbözteti meg a civilizált ember jellemét más kultúrájú, egyenes gerincű természeti népekétől. Hogy tudniillik a hazudozás, mert ez a szakadék becsületes neve, olyannyira vérünkké vált, hogy már észre sem vesszük. Mindig van egy külsőség, egy homlokzat, amit harsonaszóval terjesztünk, ám létezik a külszín árnyékában rejtőzködő valós ok, az események láncolatát meghatározó tényleges mozgatóerő.

Itt van néhány konkrét példa. Az, hogy az EU egy békeprojekt, az egy szent látszat, ami egy jó dolog. A valóságban viszont, az EU egy profitot maximalizáló gőzhenger, melyet elsősorban a az európai multinacionális cégek és bankjaik hoztak létre az ázsiai és természetesen az amerikai piacok és érdekeik ellensúlyozására.

Azt mondjuk, a média azt a látszatot kelti, hogy mi az emberi jogok bajnokai vagyunk, de nem átallunk baráti viszonyokat ápolni olyan országokkal és képviselőikkel, ahol durván köpnek az emberi jogokra, ahol a nő nem egyenrangú a férfival, ahol halálbüntetés van érvényben, ahol politikai és vallási nézeteikért megkínozzák és üldözik az embereket.

Vagy amikor úgynevezett átszervezést, avagy racionalizálást hajt végre hol az egyik, hol meg a másik multi, akkor ez természetesen csak látszat. A valóságban megpróbálja maximalizálni a nyereséget, elsősorban a bérek rovására.

Már közhelynek számít a Görögországot megmenteni akaró milliárdos csomagok. De ez a szójáték, a megmentésről megint csak egy turpisság, egy látszat. A valóságban természetesen a német bankok önmagukat mentik meg, mert ha Görögország csődbe jutna, akkor nincs többé az eladósodott rabszolga, amin be lehetne hajtanai a törlesztendő részleteket. Hisz nem is tagadják, hogy az országnak folyósított kölcsönök túlnyomó része újra csak a kölcsön törlesztésére fordítódik, tehát ugyanazoknál köt ki, akik adták. Egy röhej!

Az EU nyilvánvalóan nem érdekelt gátat vetni a menekültek áradatának, sőt kifejezetten húzó politikát folytat, mint az a Kossuth rádió mai Ütközőjében is elhangzott. A látszat az emberi segítségnyújtás szükségének zengzetét pengeti a valóságban viszont a finánctőke máris dörzsölgeti tenyerét, mert a migráció felhígítja majd a szigorú európai bérnormákat. Ezután majd nem kell a leányvállalatokat Kínába, ázsiai rabszolga munkaerőben gazdag országba kivinni, hisz itt van, eljött a Kánaán Európában is. Ismét versenyképesek leszünk akár Kína, India ellenében is. Hát nem egy ragyogó jövő, ami az európai polgárokra vár?

A menekültek százezres, milliós tömegei nyomán kinek jutna majd még eszébe minimálbéremelés meg plusz szociális juttatás, ha a szerencsétlenek 3-4€ órabérét is hajlandóak akár a hét minden napján, naponta 12 órát is dolgozni. Ugyebár. Ha eddig még nálunk nem léteztek a Riói stílusú nyomornegyedek, majd ezután gomba módjára szaporodhatnak a hullámlemezből és más szemétből épített siralomvölgyek. De ez kell nekik, hogy felvehessék a versenyt a világ azon részeivel, ahol ezen már senki sem ütközik meg. Nem tudtad..? Ugye érdemes EU tagnak lenni…

Egypercesek, The Problem of Civilization Kategória | Hozzászólás

A sokadik ómega

Közzétéve 2015-08-26 | Szerző: Sztefanó

Újra itt van, újra itt van, újra itt van a nagy csapat,
Csapjad össze, csapjad össze, csapjad össze a mancsodat!
Újra hallom, újra hallom, újra hallom a hangokat.
Légy a vendégünk, légy az emlékünk,
Ünnepeljük meg az új találkozást,
És hogy elférjünk, arra megkérünk,
Ne csinálj felfordulást – csak egy kis hegymászást Smile

Weather Kategória | Hozzászólás

MTB: Parapluie és Pappelteich

Közzétéve 2015-08-24 | Szerző: Sztefanó

A Pappleteich körutat még nem ismerem, nosza, a kellemes későnyári időt ígérő vasárnapon járjuk be. A dolog bökkenője, hogy egy viszonylag rövid útvonalról van szó, túl gyorsan lehet véle végezni. Hozzá kellene ötvözni egy kis kiegészítőt. A Parapliue hegyen át vezető hegyi biciklis úttal már megismerkedtem. A két útvonal legalább 10 kilométeren érintkezik. Jól összeolvaszthatóak egyetlen nyomvonalba.

A táv (Parapluie útvonal Perchtoldsdorfból, Sulz im Wienerwald, Breitenfurt, Laab im Walde, Pappelteich útvonal, Gasthaus zur Schießstätten, Perchtoldsdorf) cirka 37 km, 860 m szintemelkedés bruttó 4:25 óra (ebböl leglább 35-40 perc a vendégházi pihenő).

A Parapluie útvonal perchtoldsdorfi beszállójánál van egy tágas parkoló (Berggasse/Lohnsteinstrasse érintkezésénél), innen kezdjük a túrát. Szinte azonnal emelkedővel indítunk. Először enyhén, majd egyre meredekebben, mígnem a Parapluie hegy gerincére vezető végső felszökésbe már a comboknak teljes gőzzel kell belefeszíteniük. Megelégedéssel konstatálnom, hogy a jelen próbálkozás alkalmával ez a mutatványom gördülékenyebben és jóval kevesebb lihegés árán sikeredett. Ez azt is jelenteni, hogy az elmúlt egy-két év során sikerült valamennyit fejlődnöm.

A hegy gerincén hullámvasutas stílusban még növeljük a magassági szintet, majd a Parapluie nyugati végében hosszan tartó lejtők sorozatába torkollunk, melyet aztán még kisebb-nagyobb emelkedők, de lineárisan csökkenő magasságú láncolata tarkít az út végéig (lásd a profilt).

A Parapluie egy ártalmatlan, kellemes erdei bringázást nyújtó élményösvény, ahol a lefelé tartó vágták is biztonsággal bevállalhatóak a mindvégig széles erdészeti utakon. Single-Traillal itt nem találkozunk.

Valahol a Pappelteich-Strecke még ártalmatlan részén

Merőben más jellemzi a Pappleteich útvonalat, bár eleinte, és mivel a Parapluievel hosszú a közös szakasz, hasonló az arculata is. Legalábbis a Diebsgrabennek mondott nedves erdei horpadásig, mely aztán alaposan megizzaszt. A szakasz veszélyességére egy külön tábla figyelmeztet. Az emelkedő utat számtalan vízzel, iszappal telt árok szabdalja szét. Vékonyka, ingatag ösvények, single-trailok kerülgetik a pocsolyákat. Nem mindenki kenyere a sima nyeregben maradás. Végül leszállásra kényszerülnek a legkeményebbek is azon a ponton, ahol az út hirtelen iramodik egy nagyot a sikamlós terepen felfelé.

Ez itt egy emelkedővel takított ingovány, a valóságban szaftosabb

Egy gyökerekkel tarkított csúszós emelkedő, a kép alig-alig adja vissza a terep ízét-zamatát

Cirmi még állhatatosan küzd, miközben én már kapituláltam, csak azért tudok fényképzni

A szaksz veszélyeire tábla figyelmzetet (lásd: gefährliche Mountainbike-Strecke)

A következő és egyben utolsó single-trail élmény a Schießtättenek keresztelt vendégházhoz vezet. Aki tehát éppen kiköpte a tüdejét, az azonnal betérhet egy korsóra a romantikus erdei vendéglő teraszára. Mi sem hagyjuk ki a kínálkozó lehetőséget. Feltöltött tartalékokkal immár meglepetések nélkül érünk vissza kiindulási pontunkba (amennyiben nem számoljuk a kacifántos emelkedős szakaszt a rodauni templomdombra, a Zugbergre).

A már lassan őszbe boruló Gasthaus zur Schießstätte

Biking, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Irg/Edelgrieß perspektívák

Közzétéve 2015-08-19 | Szerző: Sztefanó

A beszámolóm nyomán Tibi küldött nekem egy fotót arról, hogy milyen volt az Edelgrieß gleccser egy hónappal ezelőtt, azaz 2015. július 10.-én, amikor ők jártak ott. Összehasonlításul, alatta ugyanaz a hely, 2015. augusztus 12.-én. A méretek miatt legalul kinagyítva a kép közepe: jól látható, hogy hárman érkeznek éppen lefelé az Edelgrießen.

2015. július 10.

2015. augusztus 12.

Az útvonalunk pirossal jelezve (eltér a júliusi cspástól)

Viszonyításul (nagyítva): hárman éppen ereszkednek

Hiking-Climbing, Photo Kategória | Hozzászólás

Franzi, a hab a tortán

Közzétéve 2015-08-17 | Szerző: Sztefanó

Augusztus 14. péntek, dachsteini szabadságunk utolsó napján, záróakkordként a tavaly átadott vadonatúj, C/D-re értékelt Franzi Klettersteiggel kívánunk megismerkedni. A Franzi az első és egyben egyetlen Klettersteig a Dachsteinnel átellenben elhelyezkedő Tauern hegység területén.

A táv (Reiteralm, Franzi Klettersteig, Rippetegg, Gasselhöhe, Reiteralm) 6 km, 476 m szintemelkedés, bruttó 3:30 óra

Mivel aznapra az előző napokon tapasztaltaknál is nagyobb hőséggel riogat a meteorológia, úgy döntünk, kényelmesen, a kabinos Preunegg Jettel vitetjük fel magunkat a Reiteralmra. A Jet hegyi állomásától mindössze 20-25 percnyi járásra van egy új pihenőpaddal is megáldott beszálló.

A nap rendületlen ereje miatt valóban katlanszerű hőség fenyeget, de úgy gondoljuk, hogy azt az egyetlen órát, folyadékot bőven kortyolgatva, majd csak sikerül valahogy elviselni. Megjegyzem egy a délelőtti napnak kitetett keleti falról van szó. Az első méterek valóban tikkasztóak, de legnagyobb megelégedésünkre, ahogy egyre feljebb érkezünk, a hűvös légáramlás is fokozódik.

9:15-kor szállunk be. Az első szakasz könnyű B-vel, aztán vaslétrával indít. B/C szinten közelítünk az első függőleges falszakaszhoz, amelyen C- C/D szinten mászunk. Később ismét szelídül a terep és újra B/C módozatban közelítjük meg a második és egyben utolsó függőleges falszakaszt. Itt gyakorlatilag konstans C/D mászás következik a kiszállóig, mely egy szelíd A/B-vel ér fel a füves, csúcskereszt nélküli platóra. A panoráma szinte már-már giccsesen szép. Egyfelől a Dachstein monumentális hegyvonulata, másfelől a Schober és a Ripptegg csúcsai látszanak, lenn pedig a gleccsertavak látványa varázsol el.

Nagyon laza módozatban 50-52 perc alatt végzünk. Levetjük ferrata felszerelésünket és kaméleon módjára átvedlünk tömegtúrázóvá, hogy feltűnés nélkül elvegyüljünk a közeli Rippetegget (más változat szerint Rippeteck) ostromlók hadába. 10:15-kor elindulunk mi is 2126 méteres csúcs felé, amit 10:50-re érünk el. A csúcson elidőzünk egy keveset majd a Gasselhöhen át jutunk vissza a hegyi állomásra 12:10-re.

A táv (Reiteralm, Untersee, Reiteralm) 4 km, 170 m szintemelkedés, bruttó 1:30 óra

Ebéd után még sétálunk egy kicsit. Leereszkedünk ahhoz a gleccsertóhoz (Untersee), ami a Franzin szinte mindvégig látható volt. Egy meredek ösvényen érjük el a tó szintjét, majd letelepszünk a vízparton. Néhány perces pihenő után, még két más tó partján elhaladva érünk vissza a Hegyi állomáshoz. A délutáni kerülő teljes időtartama (pihizés nélkül) cirka egy óra.

Reiteralm-Franzi 2015

VIEW SLIDE SHOW

DOWNLOAD ALL

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Aktív pihenőnap

Közzétéve 2015-08-17 | Szerző: Sztefanó

Három nap pörgés után úgy döntünk, hogy a fáradalmakat valamilyen alkalmas formában ki kellene pihenni, ezért augusztus 13. csütörtököt kinevezzük relaxációs napnak. Délelőtt ZipLine lesiklás a Stoderzinkenről, délután Mountain Go-Kartozás a Hichwurzenról.

Regisztráció

Online rezerválunk két helyet 11:00-ra. 10:15-kor érkezünk a Gröbming melletti kalandparkba. Szerencsénk van, mert még találunk szabad parkolót. Az utánunk érkezők már csak zavartan kódorognak és az éppen indulókra vadásznak, hogy lecsaphassanak szabadon maradt helyükre.

A regisztráció sajnos gyengén megszervezett. Többedmagunkkal mi is gyanútlanul beállnánk a várakozók sorába, ha egy jó lélek meg nem szánna egy fontos részlettel. Csak akkor érdemes beállni, ha már megtörtént az előzetes számítógépes adatfelvétel. Erre egy külön konténerben, ha jól emlékszem négy terminál áll rendelkezésre. Meg kell adni a neveket, lakcímet, telefonszámot, születési adatokat. Mi a szösz? Ez mind, vajon mire kellhet a tulajoknak?

Miután az érintő képernyős terminálon bepötyögtetjük adatainkat (minden személyre külön-külön), kapunk egy kinyomtatott nyugtát, amivel aztán tényleg besorakozhatunk a bejelentkezésre várakozókhoz. Cirka 5-10 perc várakozás után kerülünk sorra. Itt meg lehet mutatni az online regisztráció bizonylatát, de elvileg elég csak a név, mert a hölgynek van egy listája az adott órára foglalt helyekről.

A pultnál mérlegre állítanak. Súlyunk alapján kapunk egy ránk szabott hátizsákot, melyről később kiderül, hogy egy összehajtogatott beülőt tartalmaz. Kezünkbe nyomnak még egy nehéz alumíniumöntetet is, melybe két kerék van befoglalva, és amelyről úgy gondoljuk, hogy a drótkötélen való kocsikázás tulajdonképpeni szerkentyűje. Személyes cuccainkat legfeljebb csak a zsebeinkbe tömködhetjük, mert az átvett felszerelésen kívül semmi más nem engedélyezett.

Imígyen felszerelkezve megvárjuk az autóbuszt, mely kb. félóránként érkezik. A busz cirka 15 perc alatt ér fel a hegyi állomás szintjére. Egy szerpentin kanyarjában kiszállít a sofőr és egy széles erdészeti úton, mintegy háromperces gyaloglás után elérjük a tulajdonképpeni rajt-állomást. Itt egy vaslétrán felkapaszkodunk egy vasplatformra, ahol mindenki elkezdi kibontogatni a hátizsákot. Előkerülnek az egész testre szabott spéci beülök, amit ki-ki megpróbál felölteni, a regisztrációnál a kezünkbe nyomott használati utasítás alapján. Aki sikerrel jár, az még összekapcsolhatja magát az alumíniumöntettel is, így teljes a stafírung.

Négyesével, invitálnak aztán befelé, egy titokzatos ajtó mögül a rajthoz. A többiek addig várakoznak a tikkasztó hőségben a platformon és figyelhetik, hogyan indulnak a már sorra került szerencsésebbek. Szerintem ez minden direkt úgy van kitalálva, hogy fokozódjon a feszültséget.

Repülés

Mielőtt elindítanak, egy fickó alaposan leellenőrzi, miként csatoltuk be magunkat és helyesbít, ha szükséges. Ezután beakasztja az alumíniumöntetet a kerekekkel a drótkötélbe és mi lengő pozíciót veszünk fel a platform szélén.

Az indulás hirtelen, de nem szabadesés szerű, ami sajnos elveszi az attrakció élét. Nincs az a bizonyos adrenalint kiváltó, gyomrot megemelő érzés, amit elvártam volna, hanem csak folyamatos, szinte már unalmasan szerény gyorsulás. A végsebesség tőlem elérheti akár a 100 km/h feletti értéket is, ami rendben is lenne, de így, ilyen lagymatag gyorsulással egyáltalán nem tud meghatni. Csak a szél süvöltése utal a sebességre, a testem érzékei nem közvetítenek szinkronban semmi különöset. Ám meglehet, a mászások miatt már megfásultam, a mélységek látványa, a kitettség megszokottá vált.

A hegyi állomásról szépen lelassulva érkezünk a köztesállomásra. Finoman lefékez a szerkentyű, tehát még ezt az élét is elveszik a dolognak. A szolgálatot ellátó fickó leveszi a kerekes alumíniumönteteinket az érkező drótkötélről és átteszi az induló oldalra. Az akció tehát még egyszer megismétlődik. A gyorsulás most is csak mérsékelt, de mintha a végsebesség valamelyest nagyobb lenne az előzőnél.

A maximális utazósebesség rövid ideig tart. A lassulás folyamatos, a völgyi állomásra történő megérkezés ismét zökkenő és adrenalin-mentes, nem vált ki különleges érzéseket.

Summa summarum, többet vártam. 5-6 perces gyalogos ereszkedés zárja a kalandot. A regisztrációs irodánál visszaszolgáltatjuk a felszerelést. Cirka bruttó 2:30 órát lehet számolni az akcióra.

Hegyi Go-kart

Délután a Hochwurzenra autózunk és felvitetjük magunkat a kabinos kötélpályával a csúcsra. Itt fenn szépen nyugodtan megebédelünk és veszünk két jegyet a Mountain Go-Kart elnevezésű háromkerekes járműre, melyet egyedül csak a Föld gravitációs ereje hajt. Így nincs is szüksége féken kívül semmi másra. Cirka 10-15 perces vágtával (aszerint, ki milyen gyorsan mer) lehet fentről leereszkedni a Hochwurzen völgyi állomásáig. Cirminek annyira megtetszik a dolog, hogy duplázunk.

Action, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Großer Koppenkarstein 2863m via Irg Klettersteig

Közzétéve 2015-08-16 | Szerző: Sztefanó

Megjegyzés Anno 2017: Vigyázat, az itt ismertetett jó öreg Irg Klettersteig már nem létezik, leépítették, helyette elkészült az új Irg II. A történet erről itt olvasható.

Miután mind technikailag, mind pedig kondi tekintetében hétfőn és kedden sikerült jól felkészülnünk, szerdára bevállaltuk az áhítottan várt Irg Klettersteiget. Képzeletemben, az évek során, mindenféle színben és árnyalatban megálmodtam már ezt a minden tekintetben csodálatos túrát, de a valóság még így is lekörözte legvérmesebb elképzeléseimet.


A táv (Hunerkogel, Schladminger gleccser, Rosmarie-Stollen, Edelgriße gleccser, Irg Klettersteig, Großer Koppenkarstein, Westgrat Klettersteig, Hunerkogel) 5.3 km, 580m szintemelkedés, bruttó 6:00 óra

Óvatosan tervezni

Első tanulság, hogy a bergsteigen.com néha téved. Mindenképpen ajánlatos a feltüntetetteket más forrással is összevetni. Konkrétan a Hunerkogel hegyi állomástól 50 percben megadott út a beszállóig, sehogy sem stimmel. Mi fokozott tempót diktálva is 1:50 alatt érjük el. A csúcsról 1:25 órában megszabott visszatérés is inkább szűkösen kimért, nekünk több mint két egész óránkba telik. Csak a mászásra szánt 2:00 órát nem merítjük ki és már 1:45 alatt elérjük a Großer Koppenkarsteint. A hivatalosan megadott 4:15 össz-időszükséglet tehát irreális. Mivel eleve 2:30 óra rezervával tervezem a völgybe való visszatérést, nem késsük le a gondolánkat.

Kalandos út a beszállóhoz

Pontosan 8:45-kor indul a kabinunk a Hunerkogelra. Mindössze alig 10 perc alatt röpít fel 2700 méterre. A hegyi állomás teraszáról jól lehet látni, hogy preparált út vezet a Schladminger gleccseren a Rosmarie-Stollen felé. Ez utóbbi egy sziklába vájt alagút, melyen át lehet jutni a Koppenkarstein déli oldalára.

A gleccsert prózai állapotban találjuk. Olvadt hólében, helyenként bokáig érő vízben tocsogunk, majd a Koppenkarstein árnyékában, igazi hó-jég alapon menetelhetünk felfelé az alagúthoz vezető függőleges létrarendszerhez. Itt mindjárt lehet akasztani a karabinereket. Nem tesz rosszul az, aki már a hegyi állomáson beöltözik és felveszi a ferratás kellékeket. Mi is így tettünk.

A beszállóhoz vezető út nemcsak hosszú, hanem kész vadregény. Illik rá az ilyet még nem pipáltam szólás-mondás. Az alagútból kiérünk a hegy napsütötte oldalára. Először egy drótkötéllel biztosított ártalmatlan vízszintes szakaszon gyalogolunk, majd következik a bekeményítés. A drótkötelek egy A/B ferrata- szerű ereszkedésre invitálnak az erősen nyúzott állapotban lévő Edelgrieß gleccser felé, avagy ami még maradt belőle. És maradt!

Legnagyobb meglepetésemre később eltűnnek a drótkötelek és csak szabad mászás, akarom mondani ereszkedés következik 1-/1 szinten. Helyenként valamely jólélek hegymászó kötelekkel biztosította a hajmeresztő árkok és bevágások kusza rendszerét. A kihelyezett segédeszközök nélkül bizony akár még egy fél órával is tovább tarthatott volna a beszállóhoz vezető út, ha egyáltalán elérkezünk odáig.

Az ereszkedés világos célja az Edelgrieß gleccser. Elképzelhető, hogy más időjárási viszonyok esetén, avagy koranyáron, tavasszal a gleccser felsö része akár két-három méterrel is feljebb van és jobban kitölti a katlant.

Hókásában araszolgatunk lefelé. Egy más helyen előtűnik a gleccser szíve, a több éves, esetleg évtizedes jég. Az olvadás miatt a jégbe fogott, kitüremkedő szikladarabok érdes szőnyege jó járást biztosít a gleccser felületén. Máshol időszakos erek hálózatát keresztezzük. Még máshol csak csúszva jutunk előbbre. Ha az éjszaka fagyos lenne, gondolom, hágóvas nélkül nem jutnánk messzire.

Végre átevickélünk a gleccseren és holdbéli, erősen tagolt, árkokkal, sziktömbökkel szétszabdalt tájra érünk. Az út kaptatósra vált. Közben hol a hőség gyötör, hol meg vacogunk a hegy jéghideg leheletétől. Végre elérjük a kijelölt rendes turistautat. Az Irg felé vezető irány is jelezve. Ez megnyugtat, mert eddig sehol sem találkoztunk ilyen jellegű információval. Még jó negyedórányi menetelés a beszálló.

Az Irg

Vadregényes utunk végén, hullára izgulva és bizony jól kifáradva érjük el az Irg beszállóját. Titokban meglibbent a visszafordulás gondolata is, csak egyikünk sem mondja ki (mint utóbb elmondásból megtudjuk). Ezt ellensúlyozza a rémes elképzelés, hogy az imént magunk mögött hagyott terepen másszunk vissza. Akkor már inkább jöjjön a betervezett Klettersteig.

A szituációt Cirmi csiából, rizstejből és más csodaszerekből készült varázsitala menti meg. Kemény túrára mindig viszünk ilyet. Egy fél litert lassan kortyolgatva érzem, mint tér vissza az élet a testembe. Mire kiürül a flaskóm, már újra kitűnően érzem magam. Minden porcikámban vágyom az Irggel való ismerkedésre.

Az Irg egy szemtelenül kemény D műfaj, de kifejezetten élvezetes. Még soha ilyen környezetben nem másztunk. Kitéve, fenn valahol 2700-2800 méteres szinten. A mászás nehézségeit csillapítja, hogy egy-egy keményebb szakasz után, mindig jönnek kisebb-nagyobb platformok, ahol állva kifújhatjuk magunkat. Közben rá lehet csodálkozni a körülöttünk kitárulkozó világra. Keressük és meg is találjuk az Eselsteint. Most úgy tekintünk a 2556 méteres csúcsra innen fentről, mint tegnap az Eselsteinen az alacsonyabb Sinabellre. Lenyűgöző!

Szerencsénket szolgálja, hogy a napot hosszabb időre felhők fátyolozzák le. Ez megóv a hőgutától, bár a hideg, hűsítő légáramlatok mindvégig elkísérnek, és a nap erejét is elveszik, amikor éppen kidugja a fejét.

A mászás egy nagyon hosszú A/B gerincvándorlással ér véget. A Großer Koppenkarstein sajnos egy katonailag hasznosított terep, radarállomás (akár a Klosterwappen), úgy is néz ki. Elcsúfítva, mindenféle szerkentyűvel. Valamely berendezés még a GPS készülékemet is kilövi, amit csak később veszek észre.

Visszafelé

Nincs is nagy kedvünk sokáig elidőzni a csúcson, elindulunk hát a Westgrat Klettersteigen vissza és lefelé. Mindvégig a hegy élén haladva, B-B/C formátumú akadályokon le és felküzdve magunkat érjük el a 2736 m magas Kleiner Koppenkarsteint. De még itt nincs vége az útnak. További lefelé majd felfelé tartó meredek szakaszok tarkítják utunkat. Egy szembejövő háromtagú társaságot kell bevárnunk, hogy elférjenek mellettünk. Ez jelentős időveszteséget okoz.

A Westgrat függőhídjánál egy katonai helikopter lep meg minket. Anyagot szállít egy építkezéshez. Lejjebb hegymászók dolgoznak, fúrnak a sziklába – Klettersteig épül? Boldogok vagyunk, amikor 2 órás ereszkedés után végre ismét elérkezünk a Schladminger gleccser szintjére. Még cirka 10 percnyi séta az osztályrészünk. Nem is olyan könnyű az olvadt hókásában kaptatni. 15:30-kor indul a járatunk lefelé. 14:45-re, tehát háromnegyed órával az indulás előtt érkezünk vissza Hunerkogel hegyi állomásra.

Irg 2015

VIEW SLIDE SHOW

DOWNLOAD ALL

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | 4 hozzászólás

Eselstein 2556m via Jubläumsklettersteig

Közzétéve 2015-08-16 | Szerző: Sztefanó

Mindenkori legmagasabb csúcsunkat az Eselsteint, talpától a tetejéig alpesi stílusban, mászva, a Jubiläeums Klettersteigen érjük el. A Feistererhof alatti parkolóból indulunk cirka 7:30-kor. Mintegy 2:20 órás kaptatással érem el támaszpontunkat a Guttenberghaust. Cirmi, cirka 10 perccel hamarább ér fel, és már vár rám.

A táv (Fiestererhof, Lärchenodenalm, Guttenberghaus, Jubiläums Klettersteig, Eselstein, Feisterscharte, Feistererhof) 14.8 km, 1460 m szintemelkedés, bruttó 8:00 óra

A Guttenberghaus egyik oldalán a Sinabellre vezető könnyebb és rövidebb Klettersteiget már tavaly bejártam, így most a másik, a nehezebb variánst kerítjük sorra. A Guttenberghaus teraszán pihizünk egy sort és elmajszolunk egy adag császármorzsát, hogy imígyen töltsük fel tartalékainkat.

10:15-kor kerekedünk fel ismét. Az Eselstein déli tövében futó, nyugatnak tartó turistaúton kaptatunk felfelé. Egy sárga tábla jelzi a beszállóhoz vezető elágazást. Először jól látható nyomot követünk, majd az egyre meredekebb sziklás terepen eltűnik az ösvény és keresgélnünk kell a célirányt. Hamarosan kiszúrom a 2270 m tengerszint feletti magasságban elhelyezett plakettet, mely a beszállót jelöli, minekutána toronyiránt mászunk odáig.

A ragyogó napsütés hevét hűvös szellő csillapítja, így bizakodó vagyok, ami a körülményeket illeti. Zivatar valószínűsége aznap, gyakorlatilag zéró. Beöltözünk és a mászást egy könnyű A/B-B szintű bevezetővel kezdjük.

A nehézségek gyorsan fokozódnak. Egy nagyon kellemetlen srég kéményben, majd egy pilléren megütjük a D szintet és karizmaink legjavát adjuk bele a mászásba. Az egyik kalauz így ír “In der Pfeilerpassage ist schon mancher Klettersteiger an seine Grenzen gekommen”, azaz, némely ferratázó már képességei határára érkezett el a pilléren. Ami erőtartalékainkat illeti, mi még nem jutunk ilyen messzire, de a felszökés mindenképpen minőségi, fanyűvős.

Egyre feljebb érkezve, egyre hűvösebb idő fogad. Érezni, hogy ez itt nem a jó ismerős Klosterwappen/Heukuppe/Rax szintje, hanem egy teljes emelettel felette. A Klettersteig végét 1:20 alatt érjük el, de még nem vagyunk a csúcson. Piros pöttyök vezetnek 1-/1 szintű ösvényen a célba, ahová alig 5 perc alatt érkezünk. A látvány döbbenetes! Tömény eufória érzése járja át zsigereinket. Csak a csúcskereszt hiányzik, de van helyette egy nagy kőhalom, meg egy ösvénynaplót tartó vasoszlop.

Elidőzünk egy darabig a csúcson, isszuk a Dachstein és környezete nyújtotta fenséges panorámát, majd uzsonnázunk és szomjunkat csillapítjuk. Később némi keresgélés után biztonsággal megleljük a lefelé vezető, kigyúrt utat is. Először szinte zuhan a görgeteges, instabil, meredek turistaút. Kész kihívás kicsúszás nélkül alászállni. Hamarosan azonban enyhül a lejtő dőlésszöge és immár szelídebb úton menetelünk a Guttenberghaus irányába.

Egy ponton sajnos eltűnik mind az utat eddig is csak gyéren jelző piros, mind pedig a kitaposott út szalagja. Szerencsére, a távolban megpillantom a Feisterscharte felé vezető turistautat. Két lehetőségünk van tehát. Vagy megyünk árkon-bokron át a GPS jelezte eredeti irányba (egy hivatalosan nem kijelölt ösvény), vagy pedig szintén úttalanul, megpróbáljuk elérni a biztosnak tűnő, jelzett turistautat. Az utóbbit választjuk.

Üröm az örömben, hogy egy hatalmas német turistacsoport, a szó szoros értelmében elveszi az étvágyunkat. Annyian vannak (legalább két autóbusznyian), hogy a Guttenberghaus minden eresztékéből repedezik tőlük. A gazda szerint legalább egy-másfél órát is várakozhatunk a rendelésre, ha egyáltalán találnánk szabad helyet. Sebaj, van még vésztartalékunk.

Közben azon gondolkodom, hogy honnan a jóságos mennykőből kerül ide egy ilyen nagyszámú cepercsoport? Ide, ahová csak saját erőből lehet feljutni? Tévedés! A titok nyitja, hogy a Hunerkogelre, 2700 méterre gondolával érkeznek, majd egy folyamatosan lejtő, könnyű turistaúton, 2-3 óra alatt érik el a 2170 méteren fekvő Guttenberghaust. Ez sajnos felér egy rosszindulatú merénylettel azon túrázókkal szemben, akik kifejezetten számítanak a menedékház szolgáltatásaira. Lehetne persze kisebb csoportot is vinni, de úgy látszik, a túrát kínáló társaság a lehető legnagyobb hasznot próbálja bezsebelni. Eszembe jut, hogy “whenever something is wrong, it is too big”. Definitíve igaz!

Nem marad más választásunk, mint a hőn áhított ebéd nélkül elindulni a völgy felé. Másfél óra alatt érkezünk vissza a parkolóba. Helyenként szinte futunk lefelé. Jólesik. Alternatívaként betérhetnénk a közbeeső Lärchenbodenalmra, de a táblákra kihelyezett kínálat szerint csak italokkal és édességgel szolgálnak. Na, bumm! Akkor inkább masírozzunk tovább! Az intermezzo utáni estebédünket a Ramsauer Waldschenkeben költjük el.