A német rendkívül gazdag szókinccsel rendelkezik, amikor a hegyeket, formájuk szerint megnevezi. A közönséges, Gipfel mellett itt vannak az olyanok mit az Eck, a Horn, a Riffel, a Zinne, Zinken, a Kanzel, a Kuppe, Kogel, a Kofel, Nock, a Kulm vagy a Stuhl és akkor ez a felsorolás még nem is teljes. A lényeg, hogy a célom ezúttal egy Kofel, a Paternkofel, mely lélegzetelállítóan gyönyörű perspektívát kínál a Három Toronyra, ezúttal valamivel feljebbről. Nem egészen, mert a Drei Zinnen középső, legmagasabb csúcsa 2999 méterre nyúlik, így jóval felülmúlja a Paternkofelt.
 |
 |
A Gamsscharte és a csúcs környéke (nyomvonal részlet kinagyítva) |
A táv (Fischleinboden, Talschlusshütte, Drei Zinnen-Hütte, Frankfurter Würstel, Gamsscharte, Paternkofel, Gamsscharte, Passportenscharte, Paternscharte, Drei Zinnen-Hütte, Talschlusshütte, Fischleinboden) kb. 19 km, 1390 m szintemelkedés és bruttó 8:30 óra. |
Ezúttal talpától a tetejéig stílusban kívánok feljutni a csúcsra, ezért a Fischleinboden völgyből indulok. Van ott egy sorompós fizetős parkoló, mint kiderül, 3€ fejében majdnem egész napra le lehet állítani a gépkocsit.
Kb. 7:40-kor indulok. Elhaladok egy sor elithotel mellett, majd egy szinte teljesen sima és széles turistaúton, igénytelen sétával érem el a Talschlusshüttet, mely egyben a kaptatók kezdetét is jelenti. Az út kettéágazik. Balra a Zsigmondyhütte, míg jobbra a Drei Zinnen-Hütte. Én az utóbbi felé tartok.
Útközben felváltva előzgetjük egymást egy hölggyel, mígnem megelégelem és utat nyitnék számára, mert nem szeretem, ha valaki a sarkamban jár. A svájci Madeleine, mert később megtudom nevét is, viszont megfelelőnek találja a tempómat és inkább mellém szegődik, amit végül cseppet sem bánok. Beszélgetünk erről-arról, hegymászásról, sítúrákról, Reinhold Messnerről, a múzeumairól, a Huber testvérekről és golfozásról is (amihez viszont semmit nem konyítok).
Madeleine mesél a Martinslochról, egy cirka 20 méter széles sziklaablakról, melyen évente két alkalommal süt be a nap, egyenesen a völgyben fekvő Elm településre. Egy meghiúsult turpisságról, amikor néhány helybéli megkísérelte fekete vászonnal eltakarni a lyukat a várva-várt mágikus időpont előtt. Sajnos (vagy szerencsére) az éppen rosszkedvében dúló szél cafatokra szaggatta a leplet és a tréfa nem sülhetett el.
Így elbeszélgetve szinte észrevétlenül telik el az út java és a cirka 950 m szintemelkedés. Már csak azt vesszük észre, amikor felbukkan a Három Torony. 10:05-re, azaz 2:25 alatt érjük el elsődleges célunkat, a Drei Zinnen-Hüttet. Itt sajnos elválnak útjaink. Madeleine indul a Sextenerstein felé, majd további célja a Zsigomdyhütte. Jómagam némi pihenés után felöltöm a Klettersteig felszerelést, ugyanis a Paternkofelre egy B/C ferrata vezet.
A Klettersteig különlegesség, hogy párját ritkító mixet kínál a legkülönfélébb műfajokból.
- Először is itt van ugye a ferrata önmagában, egy nem túl nehéz, de élvezetes, drótkötéllel biztosított B/C-re értékelt mászás.
- Másodszor, a ferrata tulajdonképpeni beszállójához egy történelmi, az első világháborúban kivájt alagúton át lehet eljutni. Sisaklámpa okvetlenül szükséges, mert helyenként teljes a sötétség. Az alagút kb. 600m hosszú és meredek lépcsökön visz a hegy belsejében egyre magasabbra.
- Harmadszor a mászás 1-/1+ elemekkel tarkított. A kulcsfal (1+) tövében gyakori a dugó, mert a nem várt nehézségek sokakat elbizonytalanítanak.
- Negyedszer, a csúcsról olyan panoráma tárulkozik, amit még életemben nem láttam, pedig aki hébe-hóba ide bekukkant, az tudja, jártam már néhány magaslaton.
- És ötödször a visszafelé vezető út egy extra kalandi utazás, mert a Passportensteigen extra adag odafigyelést kíván a legalább 1- szintű ereszkedés.
A Klettersteig, illetve az alagút kezdetét sem okvetlenül egyszerű megtalálni. Egy irányjelző fatábla a Drei Zinnen-Hütte mellett az egyedüli támpont. Színjelzés a sziklákon nincs. A legkézenfekvőbb a Frankfiurter Würstelnek nevezett fallosz formájú sziklatömb (kép) szerint orientálódni. Fel kell mászni a tövéig, majd a már jól látható ösvényen jobbról megkerülni. Még egy-két perces gyaloglás és előbukkan az alagút sötét bejárata.
A kép közepétől balra a Frankfurter Würstel fallosz
Az első szakaszon, az oldalvájatokon keresztül még beszűrődik némi napfény, de egyre feljebb haladva egyre sötétebb lesz, mígnem az örök feketeség veszi át az uralmat. Az előttem haladók távoli sisaklámpái keltenek kísérteties fényeket. Itt-ott, régi lőréseken át, beszűrődik némi napvilág. Ezeket a vájatokat a környező tér megcsodálására lehet/kell kihasználni.
Az alagútrendszer egy kitett párkányon ér véget. Kiérve a fényre a hegy keleti oldalán találom magam. Itt van a tulajdonképpeni beszálló. Helyenként megszakad a drótkötél és 1- mászás és útkeresés következik a következő drótköteles szakasz kezdetéig. Könnyebb dolga van annak, aki előtt már haladnak, ugyanis akkor jól látható a helyes irány. Egyébként, mint említettem, színjelzés után hiába is kutatnánk a sziklákon.
A Gamsscharte, egy fatáblával jelzett nyereg, három Klettersteig kereszteződése. Jobbra az Innerkofler – De Luca (B/C), balra a Schartensteig (B) és egyenesen meredeken lefelé a Passportensteig (A/B, amit még akkor nem ismerek fel) vezet. Az Innerkofler – De Luca itt egy-egy felmenő és visszaérkező ágra oszlik. A torlódásnak ezzel a konstrukcióval könnyebb elejét venni. A szakasz vége a Klettersteig végét is fémjelzi, mert ezután ismét jelöletlenül mászás jön, mígnem egy cirka 6-8 méter magas fal állja utamat. Itt választhatok egy szerintem 1+ illetve tőle balra egy 2-/2 szintű felszökés között. Ki-minek a mestere?
A kulcsfal után egyszerű terep következik. Hamarosan már a kereszt is látszik, tehát jó úton járok. 10:44-re érem el a Paternkofel csúcsát. A kilátás ámulatba ejt. Ilyen panorámát még nem láttam. Elnézelődöm egy teljes negyedórát. Pontban 12:00-kor elindulok lefelé. Még maradnék, de nem tudom, meddig tart majd az ereszkedő a Passportensteigen.
Visszaérve a Gamsscharte kereszteződésbe kissé megrökönyödöm. A GPS szerint délkeleti irányban kellene kezdődnie a Passportensteignek, de onnan csak egy mélység köszön vissza. Hitetlenkedve szemlélgetem. Tényleg oda kellene lemásznom? Már-már azon vagyok, hogy ugyanazon az úton térjek vissza, mint érkeztem, amikor egy a csúcsról érkező német pár útbaigazít. Kérdezem, céljuk felöl, mire kiderül, ők is a Passportensteigen kívánnak továbbhaladni. Némi odafigyelés után, csodák-csodája, apró vörös háromszögjelzésekre leszek figyelmes. Tehát mégis ez a helyes út!
Visszapillantás a meredek Passportensteigen: kinagyítva a piros nyíl a sziklán, lefelé mutat
Az ereszkedés nagy odafigyelést kíván. Örülök is, amikor végre leérek az árok aljára, ahol egy hídszerű ösvényen át megszelídülve vezetnek továb a nyomok. Egyszerű, de impozáns útszakasz következik a Passportenscharteig. Itt egy újabb alagútnak kellene nyílnia, de nem látom merre, ezért kitaposott nyomokat követve áttérek a hegy nyugati oldalára, ahonnan ismét a már jól ismert Három Torony látványa köszönt, lenn pedig, a turistaúton, hangyaszerűvé zsugorodott emberkék hada. Részemről, egy esetleges újabb sötét alagúttal összevetve, mindenképpen a látványosabb alternatíva.
A helyenként drótköteles szakaszokkal biztosított könnyű útvonal a Paternscharteban ér véget (tudniillik a Cime Passporto és a Cime Piccola közti nyeregben). A Paternscharten át visz a széles turistaút is a Lavaredo és az Auronzo vendégházak felé. A jelöletlen, de jól kivehető ösvény, melyen a Drei Zinnen-Hütte felé bandukolok vissza, a Passportensteig és a lenti széles turistaút között kanyarog. 13:45-re érem el a vendégházat. Ott már ismerem a járást (előző napról), így a sorban állók tömegére fittyet hányva gyorsan helyet foglalok egy szabad asztalnál és varázsszóra szinte pillanatok alatt ki is vagyok szolgálva. Íme!
14:15-kor indulok vissza a Fischleintalba! Az ereszkedés immár eseménytelen. Útközben azon merengek, hogy honnan a számtalan ér és patak, hangosan zúgó vízesés és a bővizű Fischleinbach, amikor már napok/hetek óta tart a szárazság és a szokatlanul meleg nyár. A természet kiapadhatatlan kincsei, a szivacsos kőzet, rejtett földalatti víztárolók, csodák birodalma! 16:15-re érek a parkolóba.
Sztefano-Space 