Sztefano-Space

Hiszek az időjárás előrejelzésnek, mely szombatra és vasárnapra 6/7-es erősségű szelet (Beaufort skála) és rengeteg felhőt ígér. Valamit mégis csak kéne tenni, akarom mondani, menni. Mint általában ilyenkor jól jönnek a közeli Bécsi-erdő zsengébb kicsücsörödései.

A táv (Kahlenbergdorf, Wildgrube, Krapfenwaldl, Hermannskogel, Vogelsangberg, Kahlenberg, Josefsdorf, Kahlenbergdorf) 13 km, cirka 600 m szintemelkedés bruttó 3:00 óra (sietösen).

A Duna szintjéről, Kahlenbergdorfból indulok. Elhaladok a bronz-sellő szobra mellett, majd az Eisernehandgassen felbaktatok a szőlődombokra.

Mielőtt alászállnék a Muckentalba, végignézek a városon. Az árokba érve nem maradok a Wildgrube mélyén, hanem a Krapfenwaldl felé veszem az irányt.

Fagyos az idő, egyre több helyen borítja vékony zúzmarás hópiheréteg az utat. A Krapfenwaldlnál jobbra kanyarodom és a Hermannskogel felé vezető ösvényt követem.

A Jägerwiesen hirtelen kisüt a nap, először csak halványan szórja sugarait, majd egyre jobban belebátorodik.

A Jägerwiese után megkezdem a Hermannskogelre vezető, rövid, de nagyon meredek és teljesen eljegesedett út ostromát. A hegyi biciklisek ezt nevezik a Hermannskogel zúzdájának (mármint ha fentről érkeznek).

Ráadásul hatalmas szálfák dőltek keresztbe az útra. Nem is olyan egyszerű kikerülni az akadályt. Az ösvény jobb szélén török előre, úgymond árkon, de inkább csak bokrokon által. Erősen kerülöm az út közepe táját, mert a “porcukrozott” réteg alatt alattomos sima jég lapul. Sajnos nincs nálam a spájk, most is jól jött volna.

Két hölgy érkezik utánam. Leszólok nekik, útmutatva, hogy merről kerüljék a torlaszokat.

Végül probléma nélkül érem el célomat az ilyenkor lakatra zárt Habsburgwartet. A túlsó lankásabb oldalon lebandukolok vissza a Jägerwiesere.

A Jägerwiesen már kikékül az ég teljes széltében hosszában. Ezen felbuzdulva nem indulok még azonnal vissza, hanem nekivágok még a Vogelsangbergnek.

A Vogelsangbergen valaki kreatívkodott és készített egy miniatűr csúcskeresztet.

A továbbiakban még a Kahlenbergen is teszem még tiszteletem. Általában MTB-vel szoktam idáig feljönni, így most sajnálom kicsit, hogy az út lefelé tovább tart majd a szokásosnál.

De sebaj, Josefsdorf napfényben fürdik, így az én hangulatom is ragyogó.

A napsütés aztán elkisér egészen vissza a kiindulópontomig. Az utolsó képen Kahlenbergdorf temploma, a háttérben a Dunával.

A “Kirándulások időrendben“ menü alatt már meglévő listákhoz tájegységek szerintieket is telepítek. Aki keres, így talán könnyebben találja meg a számára megfelelő célpontokat. Most négy összefoglaló menüt gyűrtem be az “Outdoor (tájegységek szerint)” alá. Ezekből, két helyen, további almenük nyílnak, kivéve Itáliát és a Salzkammergutot. Ez utóbbi három osztrák tartomány részeit öleli fel (Oberösterreich, Salzburg, Steiermark.

Az alábbi kép a legutóbbi túránkon készült. A Schneeberget ábrázolja északról (aki netán nem ismerné fel). Megpróbáltam berajzolni az innen látható legismertebb hegyre vezető utakat (pirossal) és az egyes árkokat (feketével). Teljes felbontásért kattint a képre:

Balról jobbra haladva:

• Herm. == Herminensteig 1+/2-
• Okt. == Oktobergrat 1+/2-
• Elis. == Elisabethkirchlein 1796m
• Schn. == Schneidergraben
• Nov. == Novembergrat 1/1+
• Kr.R. == Krumme Ries
• Br.R. == Breite Ries
• Nandl. == Nandlgrat 1/1+
• Lahn. = Lahningries
• Klosterw. == Klosterwappen 2076m
• Fad. == Fadensteig 1-/1

Az Unterbergen  és a Kienecken már jártam, de a Gutensteini-Alpok eme két jellemző csúcsát összekötő turistaút teljes hosszát még egyben nem tettem meg. Az elmúlt napokban némi fehérség is hullott a vidékre, és háromkirályok napja szélcsendes, túrára alkalmas időt ígér.

A táv (Unterberg parkoló – Lamwegtal, Unterberg menedékház, Unterberg csúcs, Kirchwaldberg, Bettelmannkreuz, Kieneck, Bettelmannkreuz, Ramsental, Unterberg parkoló) cirka 15 km, 1080 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra

A hó olyannyira kevés, hogy az Unterberg síterep, melynek parkolójából indulunk, a frissen hullott áldás ellenére sem tudja fogadni a síelőket. Személyes véleményem szerint néhány éven belül, sajnos ide is elér majd a feltartóztathatatlan végzet.

A völgyben ugyancsak vacogtató –7C van, de felfelé haladtunkban gyorsan áthágjuk a nulla fokos határt és ezután szinte mindvégig zsenge és kellemes plusz fokokban vándorolhatunk. Az Unterberg menedékházhoz vezető turistaúton többször is átvágunk egy-egy árválkodó sípályán, melyek lejtését és vonalvezetését érdekesnek, sőt élvezetesnek találom. Kár lenne értük.

Az Unterberg menedékházat papírforma szerint 1:30 óra alatt érjük el. Innen még cirka 20-25 perc a csúcs. A végső kaptató bizony a legjobbakat is verejtékre fakasztja. Lefelé követjük az Unterberg keleti gerincét majd az erdőbe érve, fakó sárga foltokkal jelzett ösvényen haladunk tovább mindaddig, amíg el nem érjük a hivatalosan is kijelölt turistautat.

Innentől számítva már eltévedni nem lehet. Az út hegygerincen halad. Érinti a Kirchwaldberget majd leereszkedik a Bettelmankreuzhoz, mely a Ramsental végét (vagy elejét, ki honnan nézi) is jelzi. Ha már megjártuk a Kienecket, akkor idáig kell majd visszajönnünk, mert a Ramsentalon át szeretnénk visszatérni a völgybe.

Az Unterberg-Kieneck közti szakaszt állandó le-fel tartó hullámzás jellemzi. A láncolat utolsó felszökése magára a Kiencekre vezet, ahová indulástól számítva majdnem 4 teljes óra elteltével érkezünk. A menedékház nyitva (ezt tudjuk), így tervszerűen meg is ejtjük jól megszolgált ebédünket. A kunyhóban lobog a láng, meleg van, megszáradnak izzadságtól átnedvesedett cuccaink is.

Háromnegyed óra pihenő után indulunk vissza. Alig 15 perc alatt elérjük el a már említett Bettelmannkreuz kereszteződést, majd 14:00-kor visszaérkezünk a völgybe. A Ramsentaltól számítva még majdnem fél óra kissé unalmas gyaloglás következik az aszfaltúton vissza  parkolóig.

Unterberg 2016 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Amikor az ég felölti csalogatóan szép kék palástját és egyéb teendők sem vetnek gátat egy kiruccanásnak, akkor azt okvetlenül ki kell használni. Későn indulunk, de a tervbe vett délutáni kerülő legfeljebb három órás, friss léptekkel jóval kevesebb. A Dürnbachból induló útvonalat, mely a Kleine Klausen visz fel a Hohe Wand platójára, már ismerem, hiszen legelső túráim egyike volt. Érdekes, hogy akkor még, 2010-ben, mint zöldfülű kezdő túrázó, az ismeretlennek nekivágva, egy egész napos vállalkozásként éltem meg.

A táv (Dürnbach, Kleine Klause, Waldeggershaus, Große Klause-Waldeggersteig, Dürnbach) 7 km, 580 m szintemelkedés bruttó 2:45 óra

Most térkép és GPS nélkül találom meg Dürnbachban a néhai Nazwirt fogadó melletti parkolót és annak átellenes oldalán a jelzett ösvényt. Zimankós, nulla fok és szélcsend. Túránk a plató kivételével mindvégig a Hohe Wand északi fala árnyékban fut.

Alig félórás kaptatás után érjük el a sziklafalat, melynek tövében kétfelé ágazik az út. Balra a zölddel jelzett Krumme Ries (még nem ismerem) és jobbra a Kleine Klause, egy A/B és UIAA 1 kategóriás ferrata. Mi a piros jelzésen néhány lépés után elérjük a vas kengyelekkel gazdagon ellátott magasba törő falat. A szikla csontszáraz, így kicsúszástól nem kell tartanunk. Egy vadregényes, szűk szurdok mélyén (Kleine Klause) mászunk gondtalanul, és élvezetesen, bár mint minden hasonló tevékenység, ez is odafigyelést igényel.

Fél óra mászás után lyukadunk ki a napsütötte platón. Itt balra fordulunk, és néhány percig követjük az aszfalt utat. A napsütésben már messziről rikít a sárgára pingált Waldeggerhaus, mely egy remek kilátást kínáló domb tetején trónol. A panorámát a Schneeberg és a Dürre Wand dominálja, de a távolban jól felismerhető az Östcher is.

A decemberi napsütésből tankolva indulunk tovább a kékkel jelzett turistaúton a Große Klause irányában. Cirka 15-20 percnyi gyaloglás után érkezünk a sárgával jelzett Stanglsteinweg leágazásához, melyen egyenesen visszasétálhatnánk Dürnbachba, de mi továbbhaladunk az érdekesebb Große Klause felé. További 10 perc gyalogúttal érjük el a Saugrbanet, melynek északi folytatása a Große Klause néven ismert szurdok.

A Große Klause a Kleine Klause nagyobb testvére. Tulajdonképpen sok különbség nincs a két szurdok között. Lefelé mégis jobb a Große Klauset választani, tudniillik a meredek részek itt számtalan kisebb nagyobb vaslétrával vannak áthidalva, amin egyszerű és biztonságos a kb. egy órás ereszkedés.

A völgybe visszaérkezve az országutat kikerülve, fehér pöttyökkel jelzett ösvényen haladunk nyugati irányban, majd amikor az út meredeken a sziklafal felé fordulna, elhagyjuk és toronyiránt  folytatjuk a menetelést egy legelőn át, mely valóban visszavezet a Nazwirthez.

Egy remek kis kerülő, mely könnyen megejthető és jól variálható az említett Krumme Ries illetve a Stangelsteiggel, melyeket még nem ismerek és egy arra szűkebben kiszabott délutánon majd még minden bizonnyal sorra veszek.

		Kleine & Große Klausen 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Idén márciusban már jártunka a Kampalpen, de a meglehetősen meredek hírben álló Probststeiget jó okból kihagytuk. Ezt esedékes volt kivasalni. A jelen zéró hó állás mellett teljes biztonsággal bejárható. Mint kiderül, a meredekséggel riogató leírások is túlzók. Egy közönséges szerpentines, kanyargós ösvényről van szó, mely egy hegyoldalon keres utat a platóra.

Az út (Spital am Semmering, Probststeig, Kampalpe, Saurücken, Franziska-Quelle, Spital am Semmering) cirka 10 km, 770 m szintemelkedés és bruttó 3:50 óra, nagyon laza stílusban.

Vasárnap a völgyben ismét köd van menün, a hegyekben viszont ragyogó napsütés. Ráadásul ezúttal még a szél is csak mérsékelt marad a nap folyamán. Igazság szerint a viszonyok alkalmasak egy nagy és megerőltető túrára. Egy darabig gondolkodom a Hochschwabon, mely most remek jégkulisszával szolgálhat, de nincs partnerem, és az utolsó két kiruccanásunk sem volt éppen laza sétafikának nevezhető.

Lelkem mélyen egy csendes, gyengéd, minden stressztől mentes kerülőre vágyom. Őszinte leszek, felkelni sincs kedvem hajnali fél ötkor. Így jön a képbe a Kampalpe. Hogy azért némi apró éle is legyen, gondoltam, bejárom ama hírhedett Probststeiget.

Van már 10:30 amikor elrajtolok a Stuhleck alatti hatalmas parkolóból. Az érdeklődés korlátozott, a parkoló nagyrészt üres. Nem csoda, hisz sajnálatosan csak műhóval, akarom mondani műjéggel, szolgálhatnak.

Átbandukolok a sínek alatti alagúton és nekilendülök a csendes fenyőerdőnek. A nap átragyog a fák koronáin és én várom, hogy mikor jönnek a képzeletemben túlzó mélyfektére kifestett “gatyarohasztó” szakaszok. Végül is csalódnom kell, mert nincsenek ilyenek

A legnagyobb kihívást egy keresztben az útra kidőlt fenyőfa jelenti. Nagy nehezen találok rajta egy “lyukat”, levetem a hátizsákom, átmászok, és a végén kiderül, hogy a turistaút nem a fenyőfa mögött folytatódik, hanem egy hajtűkanyarban fordul még előtte és távolodik az ellenkező irányban. Nem marad más hátra, felülről, bozóton, tavalyi gallyakon át kerülöm ki a fenyőt és visszaszállok a rendes ösvény szintjére. Ezután már a plató jön.

A csúcskereszt nem a Kampalpe legmagasabb pontján helyezkedik el, hanem kissé lejjebb, egy remek kilátást biztosító sziklaszirten. Aki már járt itt, megérti, hogy valóban ez a legmegfelelőbb hely a kereszt számára. Mélyen belátni a Mürztalba és a szemben lévő Stuhleck sípályáit is hosszasan lehet innen mustrálgatni.

Később folytatom utam, mely természetesen érinti a Kampalpe hivatalosan kijelölt legmagasabb pontját is, mégpedig egy csúf, cirka 1m magas betonoszlop formájában. Innen viszont a túloldal hegyeit, a Raxot és a Schneberget, valamint a Sonnwendsteint lehet megcsodálni.

Betelve a látvánnyal megkezdem az alászállást a Saurücken felé. Még mielőtt elérném a Franciska-forrást, egy fapaddal ellátott kilátó kínáltatja magát. Letelepszem tehát és hagyom tekintetemet kószálni az előttem elterülő panorámán. Nehéz szívvel indulok tovább az árnyékos és jóval füvösebb erdőn át.

		Kampalpe via Probststeig 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

A Robert Rosenkranztól ellesett tradíció értelmében az esztendőt a Gölleren tett látogatással fejezzük be. Ilyenkor decemberben a Kernhof feletti Gscheid kicsiny parkolójából szokás rajtolni. Az innen induló út fonala ugyanis még lavinaveszélyes időszakokban is nagyrészt biztonságos, mivel hegygerincen vezet. Az út további előnye rövidsége, így még kétséges időjárás esetén is meg lehet vele próbálkozni.

A táv (Kernhof, Waldhüttsatttel, Göllerhütte, Göller, Kleiner Göller, Göllerhütte, Waldhüttsattle, Kernhof) 15 km, 1230 m szintemelkedés és bruttó 5:40 óra

A közvetlenül Kernhofból induló hosszabb ösvény, mely a Göllehütte érintésével a két Göller (kicsiny és nagy) közti kitett, szellős nyerget szeli át, ilyen szempontból sokkal háklisabb. Nagy hó esetén ritkábban használják. Már a Waldhüttsattelig vezető ösvény is legalább két helyen lavinaárkot keresztez és a Kleiner Göller alatti térség sem éppen életbiztosítás.

Az idei karácsony első ünnepén nincs mitől tartani, így vállaljuk a kalandosabb, hosszabb utat a csúcsra. Indulás cirka 8:30-kor. Három hete még jeges hómaradványok borították az erdőben vezető kaptató felső harmadát, mostanra teljesen elolvadtak. Az első jeges foltokra a Göllerhütte alatti ösvény árnyékban fekvő részein leszünk figyelmesek, majd a menedékház (10:10-kor érjük el) felett egyre több helyen kell óvatosan araszolgatnunk az éjjel kőkeményre fagyott sima jégen. A Kleiner Göller alatt pedig a törpefenyők között kanyargó turistaút végig vastag jéggel fedett. Járásunk bizonytalan, minden lépés kezd a kicsúszás veszélyével vívott küzdelemmé fajulni.

Szerencsénkre jól fel vagyunk készülve, a hátizsákjaink aljában ott lapulnak az ilyen esetre magunkkal hordozott könnyű hágóvasak (ún. szpájk). Rendre ráhúzzuk bakancsainkra, et voilà tout. Lépéseink egy csapásra biztonságossá válnak. A kicsiny acélkarmok olyan határozottsággal vájják magukat bele a jégbe, hogy akár táncra is perdülhetnénk.

A két Göller közti nyeregből szemlélődve olyan érzésünk támad, mintha csak a Rauher Kammon (Ötscher) lennénk. Igaz nem olyan hosszú, és mászni sem kell, de nagy Göller gerincének az optikája ilyen benyomást sugall. Továbbra is több helyen kell tükörsimára fagyott kaptatókat kereszteznünk. Szpájk nélkül elképzelhetetlen lenne a feljutás.

A Göller platóját viszont csak a rozsdabarna tavalyi fű uralja. Jég csak itt-ott található, foltokban, de a nap ereje nyomán valamennyi olvadozik (11:20; 1766m). Az előző évek gyakori szélviharait meghazudtolva, most csak mérsékelt szél borzolgat. Ki is használjuk az alkalmat és hosszasan élvezzük a pompás hegyi panorámát.

Visszafelé ugyanazon az úton ereszkedünk, mint jöttünk, de teszünk még egy kitérőt a Kleiner Göllerrre (11:55; 1673m), ahol még nem jártunk. Mindössze 90 méterrel alacsonyabb a bátyusnál. Útközben észrevesszük, hogy a cirka egy-másfél órás időbeni különbség már elég volt ahhoz, hogy a jégréteg felülete a plusz fokok nyomán megpuhuljon. Ennek ellenére a szpájkok továbbra is jó szolgálatot tesznek és csak a Göllerhüttte közvetlen közelében válunk csak meg tőlük.

A menedékház ilyenkor zárva, így a déli oldalán egy-egy farönkre telepedve, a magunkkal hozottakból uzsonnázgatunk és élvezzük a langymeleg napsütést (12:40). Sietség nélkül indulunk a völgybe. Olyan érzéseink támadnak, mintha tavaszodna. Vajon lesz még tél vagy a január bypassol és máris a kikeletbe katapultál? Kernhofba 14:10-kor érkezünk vissza.

		Göller 2015 Dez. VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL