Az ember fejlődéstanilag valószínűleg úgy lett “beprogramozva”, hogy gondolkodását, cselekedeteit és döntéseit bizonyos kulturális-társadalmi keretek (ún. Framework) irányítsák, és korlátozzák. Az ilyen keretekbe foglalt szellemi üzemmód óriási előnye a gyors döntéshozatal képessége, ami az evolúció szempontjából nyilvánvaló előnyökkel jár. Nem kell hosszasan elemezgetni, elég az aktuális sablont előhúzni, és a szürkeállomány megterhelése nélkül, (majdnem) mindenre fénysebességgel lehet megadni az elvárt, helyes dogmatikus választ.
A keretek alkalmazása persze jelentős hátrányokkal is bír, mert torzulásokat és hamis képzeteket konzervál, akár generációk határain túl. Beszéljünk például a vallásról. A mi nyugati civilizációs keretünk mindjárt adja rá a megfelelő választ. Nem is kell gondolkodnunk, mert azonnal tudjuk, hogy ez egy olyan fogalom, aminek el kell különülnie az államtól, de amire joga van az embernek és szabadon gyakorolhatja, ám a hétköznapi életben, különösen a businessben, a politikában, tudományban nincs helye. Ilyeneket sugall a mi keretünk.
Pedig ha hébe-hóba megpróbálnánk túllépni az effektíve megbéklyózó határokon, akkor egy egészen új perspektíva tárulhatna szemeink elé. Ehhez persze a szó definícióját is újra kellene fogalmazni, mert a mostani keretbeli meghatározás kirekesztő és torzító. Azt állítja, megválaszthatjuk a vallásunkat, valahogy úgy, mint az iskoláinkat, vagy mint a házastársunkat. Ez így a kereteken túl tekintve, nem igaz. A vallásunkat ugyanis eleve meghatározza az életmódunk, a kultúra, amibe beleszülettünk. Folyamatosan gyakoroljuk, tudatosan-e avagy ösztönösen, de meghatározóan. Ez az élet egészéhez való elvi és gyakorlati hozzáállásunk kulcsa.
Az ember legkorábbi kultúrái világosan felismerték, hogy létük a természet folyamataitól függ, Animisták voltak, tisztelték környezetüket, a flórát és a faunát, az évszakok változásait, ismerték a bolygók és a csillagok járását. Nem véletlen, hogy a keretekbe gyömöszölt kereszténység szinte valamennyi ünnepe erre az úgynevezett korai pogány korszakra tekint vissza. Amikor az ember számára még különös jelentősége volt a világosság, téli napfordulót követő újjászületésének (ma karácsony). Avagy a hosszú tél (halál) után a tavaszi ébredésnek (ma húsvét). A korai emberi társadalmak létét és mindennapjait közvetlenül is meghatározta a vallásuk, tehát a világmindenséghez fűződő alapvető viszonyukat.
Később fokozatosan háttérbe szorult a korai animizmus, mert az ember bizonyos tekintetben és az élet parciális viszonylataiban függetleníteni tudta magát a természet gyakorta nyomasztó kiszámíthatatlanságaitól. Tudott házat építeni, ahol átvészelhette a fagyokat, megtanult élelmet tartósítani, éléskamrát építeni, hogy kedvezőtlen viszonyok esetén se szenvedjen hiányt. Sokáig úgy tűnt, hogy egy alapvetően alávetett, függő viszony helyett a kapcsolat ember és természeti környezet között újrafogalmazódik. Az ember, úgymond, megzabolázza, uralja, hatalmába hajtja és leigázza a természetet. A képzet teljesen átformálta vallását, majd elvezetett a mindmáig tartó tévelygésekhez. A számtalan, ember által kiagyalt hitvilág virtualitásokon alapul és nem életszerű többé. Gyakorlati jelentősége, a formalitások szintjére hanyatlott (vasárnap a templomba vonult a falu apraja-nagyja; de senkit sem érdekelt mi a prédikáció…).
Vallásunk egyik impozáns katedrálisa
Az ember nem élhet vallás nélkül! Mindig is volt, van és lesz is fundamentális viszonya az őt körülölelő világhoz. Mert ez lehetne a vallás szélesebb értelemben vett definíciója, ami azt takarja, ami életünk egészét irányítja. A vallás az, aminek őszintén és odaadóan hódolunk, és ami a legfelsőbb prioritást élvezi, aminek katedrálisokat építünk és szentélyeibe csak az arra kiválasztottak léphetnek be.
A mi jelenkori vallásunk, ami szerint élünk, nem más, mint a profit és az ezzel járó pénzvilág iránti teljes hódolat és feltétel nélküli odaadás, amely katekizmusa és fődogmája a megrendíthetetlen hit, a minden határon túli gazdasági növekedés délibábjában. A mi vallásunk templomai a bankok, melyek főpapjai a bankárok és a multik menedzserei, akik az igazi hatalom képviselői, a mi vallásunk ultimatív őrzői.
Egy hamis, virtuális képződmény. Nem tükrözi valós, alapvető viszonyunkat a természethez, sőt, azt kifejezetten tagadja. Ezért lehetséges a mi életfenntartó rendszerünk szisztematikus és büntetlen pusztítása, mint ez néhány elrettentő példával jól illusztrálható:
Kína földi pokla: az ipari termelés mérgezö salakanyagai ellenörzés nélkül ömlik egy völgykatlanba
Az Apalache hegységben mintegy 500 hegycsúcsot robbantottak szét a feleszíni köszénfejtés technológiai folyamatában
Ormukat vesztett hegyek, vérzö természet (Apalache hegység)
![image_thumb[1]](https://sztefano.com/wp-content/uploads/2015/05/image_thumb11.png "image_thumb[1]")
Sztefano-Space 