Sztefano-Space

A hetedik napon az Úr megpihent és fáradtan bár, de megelégedetten tekintett vissza alkotására. Lelki szemei előtt máris megelevenedett a Föld és lassan kitárulkozott előtte teremtése minden részlete, gazdagsága, az élet lenyűgöző pompája. Az Úr és az angyalok serege sokáig gyönyörködtek és élvezték a pazar látomás minden részletét, mígnem, az Úr hirtelen megrettent. Azonnal tudta, hogy egy apró de végzetes hibát követett el akkor, amikor az embert Gábriel véleménye ellenére saját képére formálta és saját tulajdonságaival ruházta fel. Látta, amint az ember mérhetetlen kíváncsiságában, becsvágyában és gőgjében hamarosan megtagadja őt, a mindenek teremtőjét és megpróbál majd felülkerekedni az általa létrehozott renden és elpusztítja az univerzum számára létrehozott szegletét. Biztos akart lenni abban, hogy ez nem következik be.

Isten látta, hogy büntetésből hiába taszítja majd el az embert magától és hiába veti őt ebek harmincadjára. Teremtése olyan szívós, hogy mérhetetlen szenvedések árán, de kiheveri a megpróbáltatásokat. Isten ezen elgondolkodott. Olyan akadályt akart az ember elé állítani, mellyel csak akkor képes megbirkózni, ha tiszta a szíve és teljes tudatában van megszerzett hatalma minden következményének. Némi bizonytalan tétovázás után Isten úgy döntött, hogy egy rejtett csapdát állít az embernek. Ha képes lesz értelmét használva távlatokban gondolkodni, időben megláthatja a vermet és könnyen felülkerekedhet a buktatón. Ezzel kiérdemli a jutalmazó kegyet, mely lehetővé teszi számára elhagyni földi bölcsőjét és kilépni az univerzum végtelen térségébe, hogy szerzett tapasztalatával majdan összeolvadhasson magával a Teremtővel.

Isten, látomásai értelmében hozzálátott, hogy még időben megváltoztasson az emberen néhány apróságot és így szólott: Sokasodhasson és szaporodhasson az ember minden határon túl, még akkor is, ha az élet sanyarú körülményei nem kedveznek az utódok fennmaradásának. Eltérően más emlőstől, legyen az ember asszonya folyamatosan képes a fogantatásra. Nélkülözések, éhínségek és elviselhetetlen szenvedések idején, lelje a férfi egyetlen örömét asszonyával való hálásban.

Isten elmosolyodott még amint elkészült, mert immár biztos lehetett benne, hogy tökéleteset alkotott. Az ember nagyon korán azt hiszi majd, tudása hatalmával megzabolázhatja és rabigájába hajtja a Földet minden teremtményével egyetemben. Ám hamarosan látni fogja, hogy ténykedése nyomán a Földet emberi biomasszává alakítja át és rákfeneként mindaddig fojtogatja bölcsőjét, míg vagy jobb belátásra nem tér, vagy pedig elkerülhetetlenül visszakerül a rajtvonalra.

A CNN környezetvédelmi portálján szavazni lehet arról, hogy mi bolygónk legnagyobb veszedelme? Alább a kérdések és az adott válaszok százalékban. Íme, az istenek csapdája. Tudniillik a szemfüles szavazó azonnal észreveszi, hogy az első három kérdés is az utolsó függvénye.

A világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Zeitgeist film kapcsán (március 15.-én világszerte 95000-en látták) valaki azt kérdezte, hogy van-e bárkinek is joga a vallásos szellemben nevelkedettektől elvenni hitük alapját (tudvalevő a Zeitgeist első része intenzíven ezt a témát feszegeti)? Micsoda lehetetlen kérdés – volt az első gondolatom, de belátom, hogy érdemes erről az oldalról is megközelíteni a látottakat, hallottakat. Első tisztázandó lényegi megállapítás, hogy természetesen nincs szó kényszerről. A film csupán csak egy lehetőség, egy alternatíva. Ha valaki kíváncsi, tudásra szomjazik, itt van (végre) egy jól felépített és jól tálalt forrás, nyitott, tabuktól mentes, nem szokványos látásmóddal, mely felkínálja annak a lehetőségét, hogy megtudjunk valamit a világ rejtett és szorgalmasan elhallgatott összefüggéseiből. Utána pedig tessék, szabadon levonható a tanulság. Lehet kutatni és ha a film szerzője, Peter Joseph téved, ki-ki a maga módján bebizonyíthatja az ellenkezőjét, tudniillik, azt, hogy mégsem vagyunk legendák, kitalált mítoszok önkéntes, megtévesztett szereplői. Ez minden bizonnyal nehéz vállalkozás lesz.

Nero császársága idején sok akkori keresztény hite volt megrendíthetetlen, ez azonban nem gátolta a despota uralkodót abban, hogy keresztre ne feszítesse az elfogottakat. A hugenották is erősen és feltétlenül hittek, ám ez megint csak kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Szent Bertalan éjjelén halomra ne mészárolják őket. A zsidók is hittek, ám a Holokauszt mégis, vagy ettől függetlenül megtörtént. Tán furcsa, de igaz, hogy aki kevésbé hitt a csodában, és jobban odafigyelt az idők szavára, ti. az akkori kor szellemére (Zeitgeist), még idejében megmenekülhetett.

Szóval a hit egy csodálatos dolog, mely emberfeletti erőt adhat, főleg akkor, ha már nincs más kiút és minden bizonnyal szubjektíven megélt csodákra is képes. Az ember vitathatatlanul spirituális lény volt és marad is. Eleink, az ősmagyarok sem voltak hitetlenek, csak éppen évezredekig más meggyőződés szerint éltek, ami nem feltétlenül jelenti azt sem, hogy az ő hitük hitványabb, avagy alsóbbrendű lett volna a kereszténységnél. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, boldogabban és harmonikusabban éltek mint mi. De mi az, amiben még ezután, illetve hát a Zeitgeist után is hinni lehet? Erre is találunk utalást a film végén. A Föld, mint harmonikus, egységes élő szervezet (Gaiai), egy olyan világkép, melyhez úgymond „primitív” animista őseink minden bizonnyal sokkal közelebb álltak, mint a gőgös tudással tetszelgő „civilizált” atomkor?

Korábbi bejegyzésem e témáról: http://sztefano.spaces.live.com/blog/cns!27249FDA03344741!617.entry

Renáta, egy egyedül élő irodai alkalmazott panaszolja, hogy négy év alatt háromszor volt kénytelen elköltöznie. Első lakásából a szomszédos balkonon szakadatlan hévvel folyó lárma és ünneplés űzte el, a másodikban szörnyülködve vette tudomásul, hogy a válaszfal mögötti lakó hajnalok hajnalán jár haza dorbézolásából és ilyenkor hangos dübörgő diszkózással fejezi be a napot. Nem segített a csendháborítás miatt többször kihívott rendőrség, sem pedig a panaszok a házkezelőségnél. Renátának ismét csak a költözés jelentette az egyedüli kiutat. Sajnos harmadik, utcára néző lakásában sem pártolt mellé a szerencse. Ott ugyanis szinte elviselhetetlen a nagyvárosi forgalom beszűrődő zaja.

Ki az, kérdezi az esetről a mai vasárnapi újságban tudósító evangélikus lelkész, aki megvédi az ilyen és Renátához hasonló tisztességes munkát végző, becsületes ember jogait, aki stresszel terhelt munkanapja után nem vágyik semmi egyébre csak némi csendre és pihenésre a saját négy fala között? Gyakorlatilag nincs segítség. Sem a törvény erejére számítani nem lehet, sem a társadalom nem érdekelt az ilyen és ehhez hasonló gondok hatékony orvoslásában. Szinte kivétel nélkül mindig a pusztítók, az arrogáns magatartással fellépők a konfliktusok győztesei. Ők a vastagbőrű közömbösek, a fogyasztói társadalom primitív mintapolgárai, a civilizáció mérgező csecsein felnevelkedett degeneráltak. Mintha a szociális közösség is kivetné és kiközösítené a csendeseket, a szerényeket a gondolkodókat, egyszóval mindazokat, akik nem kívánnak aktív részesei lenni a kollektív tébolynak.

Az általános minta itt is jól felismerhető. Renátával ugyanaz történik, mint az élet közösségével ezen a bolygón. Ugyanaz, mint a jegesmedvékkel, a méhekkel, a gorillákkal és más veszélyeztetett fajokkal. A világ és a környezet szennyezése nem szorítkozik a fizikai hulladékra és a folyókban landoló mocsokra. A pusztulás csápjai meghosszabbodnak, és messze beleérnek mind az elektromágneses tartomány spektrumába, mind pedig a mentális pszichikai folyamatokba. A zajszennyezés, a fényszennyezés és az ózonlyuk egy-egy kirívó példái a hullámokban terjedő feltarlózhatatlan lavinának, a butító reklám, a televízió, a médiák pedig a szellemi folyamatokat hatásosan degeneráló démonok.

A társadalom hipnotikus, jobbára tetszhalott, cselekvésre képtelen állapotának bizonyítéka, a jelenben folyó pitiáner és lényegtelen politikai csatározások harsonái. Például a halvaszületett „népszavazás”. Ez olyan, mint amikor a halálraítéltet kiviszik a szakadék szélére, és még mielőtt a végrehajtó farba billenti, szavazhat arról, hogy piros vagy zöld legyen-e a szemkötője. Az univerzum és az emberi butaság végtelenek, jegyezte meg állítólag Einstein egy alkalommal. Harmadrangú kérdések feletti csatározásokkal tömegeket lehet kivinni az utcára. Az élet lényeges kérdései viszont hollywoodi produkciók szintjére lett száműzve. A hetvenes évek elején ígéretesen beinduló zöldmozgalmak mára teljesen kifulladtak, korrumpálódtak. Pedig az azóta eltelt negyven évben nem javult egyetlenegy lényeges környezeti mutató sem. A „business as usual” minden tekintetben közelebb sodorta a világot ökológiai egyensúlya elvesztéséhez és a teljes kollapszushoz. Néhány mazsolázott tény:

· Minden olajfúrás húsz négyzetkilométernyi tengerfeneket szennyez be. Az aljzat egyharmada mentes minden élettől.

· A Rába szennyezése minden kormányközi megegyezés és teátrális gesztus ellenére folytatódik.

· Az izraeli Haifa Chemicals a Földközi tenger legnagyobb szennyezője. Százezer tonnákban kifejezhető csak a mérgező ólom, kadmium és króm ürített mennyisége, mely az áramlásokkal Ciprusig is eljut (sok jó üdülést kívánok az ide készülődőknek).

· A Tunéziai-öbölbe a gyárak naponta, mintegy 12 ezer tonna foszfátos gipszet szivattyúznak, mely a műtrágyagyártásból marad vissza.

· Magyarországon nagyüzemi stílusban lopják és vágják az erdőket az erre hosszútávon is jól berendezkedett alvilági csoportosulások. Az MR1 múlt heti adása szerint nem is csoda, hiszen az erdőlopás bűntette tízezer (sic!) forinttal bírságolható, az illegális tevékenységből származó haszon pedig milliós. A rendőrség tehetetlen, apatikus – nem is érdekli. Ha a trend folytatódik, akkor Magyarországon néhány évtizeden belül nem lesz egyetlen erdő sem. Történik ez akkor, amikor a globális felmelegedés elleni egyik leghatásosabb intézkedése a nagyfelületű erdősítés lehetne, mely természetesen köti meg a széndioxidot. De tán az lesz a legjobb, ha elmész népszavazni, az biztosan megoldja…