Sztefano-Space

Folytatom az előző könyvismertetést. Lassan haladok, de lassan végzek is Stewart Brand könyvével. Csak esténként van időm lapozgatni – de ezzel legalább eleget teszek Paul Hawken a könyv hátoldalán található felszólításának, miszerint ez egy lassú olvasásra szánt könyv. Az író távlatokban gondolkodik, nem lehet, nem is szabad semmit elsietni.

Az Elnyújtott Pillanat Alapítvány tízezer évig működő óracsodája szigorúan lineáris meggondolások szerint épül, mintegy kihangsúlyozva az ember alapvető természetét és egyben antitézist állítva a minden határon túli geometriai haladvány szerinti növekedésnek. Az óra stabilitásának a záloga a gyors és a lassú részek alkotta harmónia. A viszonylag gyorsmozgású ingára épülnek a napok, hónapok, évek, évszázadok,  évezredek ritmusában egyre lassabban haladó, egymás feletti körkörös rétegek. Ebben az értelemben az óra semmiben sem különbözik egyéb más stabil tulajdonságokkal rendelkező rendszertől. A stabil dinamikus rendszerek közös és alapvető tulajdonsága, hogy a rendszer bizonyos részei a környezet gyors változásaira reagál, míg más részei lassúbb, hosszú léptékű változásokat egyenlítenek ki. Például, ha megfigyelünk egy erdőt. A falevelek évről évre lehullnak, majd újra nőnek, az ágak növekedése évekig tart, a törzs és a korona évtizedekig fejlődik, de akár évszázadokig is eltarthat, mire maga az erdő teljes pompájában kifejlődik. Évezredek eltelhetnek aztán, mire az erdő összetétele egyre-másra megváltozik például a rendszeresen visszatérő jégkorszakokhoz alkalmazkodva. Amint csökken a középhőmérséklet, fokozatosan veszik át a terepet a tűlevelűek, míg más melegkedvelő fajták visszahúzódnak. Ezért aztán nagyon sokáig, évezredekig létezhet és élhet az erdő, mindaddig, amíg egy esetleges jégpáncél teljesen be nem borítja.

Így van ez a jól működő szociális rendszerekkel is, és így kellene működnie az egészséges emberi közösségeknek is. A könyv megemlíti Freeman Dyson amerikai fizikus-matematikus megfigyelését az emberi faj fenntartható fejlődéséről és fennmaradásának feltételeiről az őt körülvevő különböző sebességű rendszerek tükrében. Dyson szerint az ember túlélése hat különböző léptékű időzóna együttes függvénye. Túlélni annyit jelent, mint eredményesen fejlődni és versengeni a hat zóna mindegyikében. A túlélés egységei különbözőek az egyes időzónákban. Leggyorsabban az évek peregnek, és itt ezen a szinten maga az egyén a felelős mérce. Az évtizedek időzónájában a túlélést biztosító egység a család. Évszázadokban mérve az időt az alapvető egység a törzs és a nemzet. Évezredek távlatából szemlélődve a túlélés egysége a kultúra. Az év tízezredek időzónájában a faj a túlélés alapvető egysége, míg az ennél is lassúbb eonok távlatából a túlélést ezen a bolygón az élet közössége biztosítja. Az ember és az élővilág, minden rétegben egyaránt végbemenő alkalmazkodás produktuma. Ahhoz, hogy túléljünk, majdnem hárommillió éven át szakadatlanul lojálisnak kellett lennünk (és kellene lennünk még most is) nem csak önmagunkhoz, hanem családunkhoz, törzsünkhöz, nemzetünkhöz, kultúránkhoz, fajunkhoz és az élet közösségéhez ezen a szent bolygón.

Stewart Brand felállítja egy jól működő civilizációról alkotott saját, kissé bizarr, réteges időzóna modelljét is. A leggyorsabban haladó felső réteget nála a szokások, a divat és a művészetek alkotják. Alatta helyezkedik el a kereskedelem majd még mélyebben sokkal lassúbb ütemek szerint járva az infrastruktúra jön. Tovább haladva a komótosabb járású rétegek felé a kormányzás következik, majd a kultúra és a legutólsó és egyben leglassúbb réteget a természet alkotja.

1. Szokások, divat, kultúra 2. Kereskedelem 3. Infrastruktúra 4. Kormányzás 5. Kultúra 6. Természet

Ha minden réteg egészséges, akkor, nem kell semmitől sem tartani, mivel a rendszer megfelelő sebességű részei elnyelik a nemkívánatos rezgésű külső behatásokat, így az egész stabil marad. A ma embere problémái, és feszültségei jelentős része abból ered, hogy a rétegek már nem harmonizálnak egymással, és figyelmünk súlypontjába egyre inkább a gyorsabb mozgású részek kerültek. Közben feláldozzuk a mélyebben fekvő, működésüket hosszabb időskálán kifejtő rétegeket. Nagyon fontos cégünk negyedéves kimutatása és persze az évzáró jelentés. Még a választások négy-ötéves ritmusával is elboldogulunk, de szinte vakok vagyunk, a sokkal lassúbb környezeti változásokat illetően.

Így válik az élővilág, a flóra, fauna, az erdők és a természet egésze, szinte észrevétlenül a kereskedelem és a falánk totalitárius mezőgazdaság áldozatává. Egy felszíni, viszonylag gyors folyású réteg, felfalja rövidtávú sikerek érdekében (lásd gazdasági növekedés) a hosszú távú stabilitást biztosító mélyebb rétegek gyökereit.

Figyeljük csak meg, mit jelent számunkra, a gyorsan élő ma embere számára a „most” avagy a „jelen” szó, mely az idő azon részét jelöli, amelyben aktuális tevékenységünket kifejtjük. A legtöbb ember számára ez a folyó hét, a mostani hónap, avagy legfeljebb a jelen kalendáriumi év. Ezen túlmenően már csak múltról, vagy a jövőről beszélünk. Ezzel szemben sok észak amerikai indián törzsnél és érdekes módon Ausztrália őslakosainál is megfigyelték, hogy a jelen képzete hét generációt jelent visszamenőleg a múltba és ugyancsak hét generációt a jövőben. Ez durván plusz mínusz 175 éves távlat az idővonalon.

A mostra és az azonnalra összpontosított figyelmünkben sokaknál jelentős változást eredményezett az amerikai Apolló program, melynek köszönhetően 1969-ben először csodálhattuk meg Földünk színes felvételeit a világűrből szemlélve. Lásd például a Holdon készült Földfelkeltét. Lenyűgözött minket bolygónk lélegzetelállító szépsége, és törékenysége. Sokak véleménye szerint ez adta a végső lökést a környezetvédő mozgalmak megszületésének. Az első Föld Napja 1970. április 22-én volt.

A Hosszú Most Alapítvány az utolsó előtti rétegbe, a kultúra szférájába helyezi önmagát, ott fejti ki tevékenységét. Tízezer éve létezik kultúránk. A Long Now órája még egyszer ennyi ideig tervezi fenntartani önmagát és intő üzenetét eljuttatni a jövő civilizációjának.

A tavalyi év augusztusában beszámoltam Danny Hillis Seattleban (WA) tartott előadásáról és a tízezer éves óra tervéről. Közben megrendeltem a Long Now Alapítvány világnézeti alapjait fejtegető kis könyvecskét, melyet Stewart Brand, az Elnyújtott Pillanat társalapítója írt. Tavaly még jobb híján szószerinti fordításban egyszerűen csak „hosszú most” névvel illettem az alapítványt, de végre ráleltem a hálón Koronczay Dávid 2004-ben kelt cikkére, aki az elnyújtott pillanattal, sokkal találóbb magyar elnevezésre talált.

Tavalyi írásomat a szingularitás felé lépkedő ember ködös képével zártam, mely már akkor is magyarázatra szorult. Mivel időközben földtani rétegek ülepedtek a témára, magam is elfeledtem a folytatást, mígnem a minap kezembe nem akadt a könyvecske.

A szingularitás egy olyan fizikai állapota az anyagnak, melyről abszolút semmit nem tudunk, mert az úgynevezett eseményhorizont mögött helyezkedik el. A szingularitás a köznapi szóhasználatban a fekete lyukkal azonos fogalom. Annyit azért tudnak róla a fizikusok, hogy óriáscsillagok összeomlásakor keletkezik. Amikor egy ilyen csillag elhasználja nukleáris fűtőerejét és szupernóvaként kileheli lelkét, a csillag megmaradó tömegét a gravitációs erő olyan sűrű anyaggá préseli, melynek szerkezetéről csak ködös elképzelése van a tudománynak. A végtelenül erős gravitációs erő miatt, létrejön egy olyan határ, melynek belterületét már a fény sem képes elhagyni. A határ az eseményhorizont, mely nem okvetlenül azonos a csillag összeroppant felületével.

Steward Brand fejtegetése szerint a civilizáció is hasonló szingularitás felé halad, melynek egyértelmű kifejezője és meghatározója a Moore törvényében kimondott alapelvek. Gordon Moore az Intel társalapítója még a félvezetők gyártásának forradalmi hajnalán, 1965-ben felismerte, hogy az egyetlen szilíciumkristályra elhelyezhető félvezető tranzisztorok száma nagyjából évente megduplázódik. A fejlődés mára igazolta Moore feltevését. Az Intel Core Dual elnevezésű processzorai olyan chipek, melyeken több mint egymilliárdnyi pirinyó kis tranzisztorocska működik egyetlen szilíciumkristályba beágyazva. Mellékelem az 1965-os eredeti feltevés grafikonját is (a könyvből), illetve a mai aktuálizált ábrát. Felhívnám a figyelmet arra, hogy az ábrákon csak azért „majdnem egyenes” a fejlődés ütemét jelző vonal, mert a függőleges tengely logaritmusokban van kifejezve. Lásd pl. a frissített ábrán kb. egy egység (cm) jut 1000, majd tízez ezer, majd százezer és így tovább alkatrészre, azaz mindig tízszerese az előzőnek – ez a tízes alapú logaritmus.

Emberi léptékben, azaz lineáris mércével kifejezve Moore törvényéből hamar Moore fala lesz, amint ezt a mellékelt kép ábrázolja. A fal egy képzeletbeli szinte már-már merőleges érintő felé tart mely mögé semmilyen emberi elképzelés nem képes belátni, mivel ama bizonyos eseményhorizont mögötti területről van szó. Hasonló gondolatokat rejt a sakkjáték történetét taglaló mendemonda, miszerint a játék kitalálóját a király, vagy a maharadzsa (éppen aszerint, hogy ki és hol meséli) szerette volna méltóan megjutalmazni. A szegény, de minden kétséget kizáróan dörzsölt feltaláló csak egy búzaszemet tett az első sakkmezőre és annyit kért belőle amennyi a sakktábla mezőin annak fokozatos megduplázódásából adódik, azaz 1 +2 + 4 + 8 + 16 + 32 + 64 + 128 + … és így tovább. A lineáris emberi léptékhez szokott uralkodó nagyot kacagott az ötleten és egy kicsit meg is sértődött rajta, hiszen úgy vélte a kérés nem méltó mérhetetlen vagyonához. Azt persze álmában sem hitte volna, hogy a feladat teljesíthetetlen. Mint kiderült, az egész birodalomban nem volt annyi búzaszem amennyi a nemlineáris, azaz a négyzetes haladvány eredménye (kettö a hatvannegyediken mínusz egy).

Az Elnyújtott Pillanat órája megpróbálja figyelmünket ezekre a látszólag lényegtelen dolgokra terelni, melyek akarva-akaratlanul, de meghatározó körülményeivé váltak a civilizáció emberének. Számomra ez annál is inkább érdekes eszmefuttatás, mivel csak nemrég számoltam be Leopold Kohr könyvéről, aki már az elmúlt évezred ötvenes éveiben eljutott arra a zseniális megállapításra, miszerint a civilizáció geometriai haladvány szerint növekszik (lásd Moore törvénye), míg problémamegoldó képességünk természetünknél fogva csupán csak aritmetikai haladvány szerinti, azaz lineáris.

Az ember lineáris léptékben képes feszültségek és görcsök nélkül élni és alkotni. A napok, az évszakok és az évek múlását, melyek abszolút meghatározói minden biológiai ritmusunknak, is csak azok szoros egymásutánjában, mindig egyet hozzáadva tartunk számontartani. Ezzel szemben viszont, kilépve a bibliai paradicsomból és kezünkbe véve önmagunk sorsát (lásd elvevők), a fejlődés nemlineáris, azaz geometriai haladvány alapú szellemét szabadítottuk el. Lehet ez az a csapda, avagy intelligenciateszt melyet a Földet és az univerzumot megteremtö erö az ember lába elé dobott?

Stewart Brand határozott utalást tesz arra, hogy esetleg akár a 2035-ös év is lehet majd a technológiai civilizáció eseményhorizontja, az szingularitás éve, az úgyneveuett techno-rapture. Az elmélet szerint, a fejlődés imígyen felfokozott tempója miatt legfeljebb 2035-ig tudjuk még kikémlelni jövőnket. Ezen túlmenően nem áll rendelkezésünkre adat, nem tudunk semmilyen becslésbe bocsátkozni, mert azt eltakarja Moore fala, az eseményhorizont.

Ezzel kapcsolatban ismét utalni szeretnék egy korábbi könyvismertetőmre. A Limits to Growth szerzői által kifejlesztett World3 matematikai modell „business as usual” forgatókönyve szerint 2030-ban fog elpattani a minden határon túli korlátlan fejlődés buboréka. Kísérteties egybeesés csak, avagy törvényszerű felismerés?

Ha figyelemmel késérsz, talán egyre világosabb lesz számodra is, miképpen futnak össze észrevétlenül a szálak, melyek egymástól függetlenül indultak, más-más felfogásból és más szemszögböl, de egyszerre csak ugyanbba az irányba mutatnak.

Linkek magyar:

• Koronczay Dávid; http://fu.web.elte.hu/irasok/ttt-24.html
• Moore törvénye; http://www.intel.com/cd/corporate/techtrends/emea/hun/210461.htm
• Moore törvénye; http://hu.wikipedia.org/wiki/Moore-t%C3%B6rv%C3%A9ny

Linkek angol:

• Moore törvénye; http://en.wikipedia.org/wiki/Moore’s_law
• Moore törvénye; http://www.intel.com/technology/mooreslaw/index.htm
• Moore törvénye, http://arstechnica.com/articles/paedia/cpu/moore.ars
• The Long Now foundation; http://www.longnow.org/
• The Long Now Exhibition; http://www.longnow.org/contact/

Elolvastam. William Ruddiman az ízig-vérig tudós mintaképe. Számára nem léteznek kétes hiedelmek, csak bizonyítható tények, avagy a legjobb esetben is valószínű és megalapozott feltevések. Ruddiman a szőrszálhasogató klimatológus, aki nem elégszik meg holmi jól hangzó állításokkal. Saját bevallása szerint munkastílusa leginkább Columbo felügyelő nyomozásához hasonlítható. Nála is mérvadóak azok az apróságok, melyek felett sokan elsiklanának és legyintenének, de őt nyugtalanítják, mint Columbót, aki távozóban még egyszer visszajön, hogy rákérdezzen arra az aprócska zavaró tényezőre. Nála csak az számít, ami egyértelműen kimutatható például a tengeri üledékekből, az évezredek alatt jégbe zárt levegőbuborékokból, az öreg, több száz éves fák évgyűrűinek a vastagságából és színéből. Azt is elmondja, mekkora testi erőfeszítésre van szükség felmászni egy sokezer méter magasságban fekvő gleccserig, majd több kilónyi jégmintával, biztonsággal visszatérni. Avagy mit jelent ritka trópusi betegséget beszerezni egy távoli lakatlan szigeten csupán csak azért, hogy még érintetlen korallzátonyokon gyüjthessen mintát a kutató nyomozó-tudós. Az így beszerzett és kiértékelt adatokat aztán újra felülvizsgálja és összeveti például az egyes földtörténeti korokban a Földre érkező napsugárzás mértékével, melynek változásit először a szerb csillagász Milutin Milankovitch írt le. Ma a számítógépes modellek minden kétséget kizáróan alátámasztották Milankovitch korabeli hosszadalmas kézi számításait, amelyeket egyébként Budapesten végzett 1914 után és 1920-ban publikált. A zseniális szerb nemzetiségü csillagász ezzel bebizonyította és megindokolta a rendszeresen visszatérő jégkorszakok tényét.

Ruddiman könyvéből megtudhatjuk, hogy az ember majd hárommillió éves történelme során mintegy negyven-ötven alkalommal volt kénytelen alkalmazkodni az újra és újra rendszeresen beköszöntő jegesedésekhez.

Aki esetleg még sohasem hallotta Ruddiman vagy Milankovitch nevét, és a klímaváltozás kapcsán mégis véleményt formál a globális felmelegedésről majd azt hangosan közzé is teszi, jobb, ha gyorsan elűzöd fokhagymával, kereszttel vagy szenteltvízzel, mint ama népszerű rémtörténetekben a vámpírokat. Biztosan állíthatom, vak és semmiről sem tud.

Ruddiman nem állít kevesebbet, mint azt, hogy ha a természetet, illetve a Föld növényzetét érintetlenül hagyta volna az ember, akkor jelenleg már útban lennénk egy újabb jégkorszak felé. Az újabb lehűlés menetrendszerűen el is kezdődött mintegy 10 ezer évvel ezelőtt, ám az ember elég korán, mintegy 8000 évvel ezelőtt megkezdett intenzív mezőgazdasági tevékenysége nyomán, a ciklus teljesen felborult. Az erdők szisztematikus kivágása és a nagykiterjedésű öntözött mezőgazdasági felületek nyomán keletkező metán és a széndioxid bizonyíthatóan késleltette a jegesedés megkezdődéséhez szükséges természetes pozitív visszacsatolások létrejöttét. Tudtad például, hogy levéltári adatok alapján is bizonyítható, hogy a Földet valamikor beborító összefüggő erdöségeket az ember Európában és Ázsiában már 1000 évvel ezelött mintegy 90% -ban kiirtott?

Sőt, ezeken túlmenően Ruddiman tarsolyában van egyéb meglepetés is. A kis jégkorszaknak nevezett lehűlés (lásd az ábrát – Little Ice Age) mely feljegyzéseink szerint az északi féltekén i.sz. 1200 és 1800 között alakult ki, pontosan a jégkorszakhoz vezető trend megnyilvánulása volt. De vajon mi okozhatta? Ruddiman összefüggést lát az emberiséget ebben a korszakban valósággal megtizedelő járványok és a széndioxid illetve a metángáz légköri koncentrációjának a csökkenése között. Az 1345 és 1400 közötti években a bubópestis például Európa lakóságának a 40% pusztította ki. Az Európából behurcolt járványok pedig 1500 és 1800 között Amerika őslakosságának mintegy 90% irtották ki. Az állandóan visszatérő járványok nyomán a korábban intenzíven művelt mezőgazdasási területeket újra visszahódíthatta az erdő. A gyors növekedésnek indult fák azonnal jelentős mennyiségű széndioxidot vontak ki a légkörből, illetve a metán koncentrációja is hirtelen lecsökkent a mezőgazdasági termelés hanyatlása miatt.

Sokan próbálták Ruddiman téziseit antitézisekkel kiforgatni, de mind a mai napig nincs olyan bizonyíték, amely megkérdőjelezhetné állításai helyességét. Itt van viszont néhány jellemző idézet a könyvből:

A mezőgazdasági termelésért nagy árat fizetett az emberiség. A talaj megművelésén alapuló új életmód olyan változásokat okozott, mely mindezidáig ismeretlen nagyságrendű és horderejű problémák sokaságának a kialakulásához vezetett. János Jelenésekről írt könyvében az apokalipszis három lovasa közvetve vagy közvetlenül, de mindenképpen kapcsolódik a mezőgazdasági termelés precedens nélküli sikeréhez….

A mezőgazdasági termelés sokkal nagyobb létszámú közösségek létrejöttéhez vezetett illetve elképesztő méretű gazdagsághoz. Ezek a kultúrák főfoglalkozású zsoldosokat fogadtak, hogy megvédjék az új gazdagságot illetve, hogy idegen területekre hatoljanak és elhódítsák mások kincseit…

Az emberiség történelmének egy animációs térképe szüntelen és sorozatos intenzív hadviseléseket, véget érni nem akaró csaták sorozatát mutatná.

Ezek a megállapítások nem Daniel Quinn szavai, bár származhatnának tőle is. Nem Leopold Kohr írta le őket, bár istenemre írhatta volna ő is. Az a megállapítás pedig, hogy az ember kiirtotta az élő Föld erdőit, ezzel jelentősen megkárosítva az évmilliókon át precízen működő rendszert, lehetne akár James Lovelock kijelentése is, aki írásaiban (Gaia elmélet) a végtelen erdőségeket a Föld bőrének tartja, mely hőmérsékletét szabályozza. És mindezt egy olyan tudós írja és vallja, akinek a lapjairól valósággal csak úgy csöpög Kultúra Anya kézjegye (ha érted mit akarok mondani).

Linkek:

• Ruddiman’s book: http://press.princeton.edu/titles/8014.html
• Ruddiman Wiki: http://en.wikipedia.org/wiki/William_Ruddiman 
• Ruddiman Virginia Univ: http://www.evsc.virginia.edu/faculty/people/ruddiman.shtml
• Klímacsapás Népszabadság: http://nol.hu/cikk/138926/
• Milankovitch Wiki: http://en.wikipedia.org/wiki/Milankovitch_cycles
• Milankovitch Wiki: http://en.wikipedia.org/wiki/Milutin_Milankovi%C4%87
• Milankovitch Cycles: http://www.homepage.montana.edu/~geol445/hyperglac/time1/milankov.htm 

Gigantikus méretek nem illenek bele a teremtés és az univerzum mintájába. A vörös óriásoknak nevezett csillagok gigantikus méretű robbanással, szupernóvaként múlnak ki. Valahányszor, valahol létrejön valami nagy, az előbb vagy utóbb megsemmisíti önmagát, miközben erőszakot szül és katasztrófát hoz környezetére – állítja Leopold Kohr az 1994-ben elhunyt osztrák származású gazdaságtudós, aki a nácizmus elől menekült Kanadába, majd híven a kicsiny méretekben vetett hitéhez Puerto Ricóban telepedett le. Később szállóigévé váltak jelmondatai, mint „a kicsi gyönyörű” illetve „ha valami rossz az feltehetően túl nagy”. Ezeket a gondolatokat a Nemzetek lebontása (The breakdown of nations) című könyvében fejti ki, melyet a karácsonyi szabadságom alatt olvastam nagy örömmel és melyet sikerült is befejeznem.

Kohr úgy jutott el felismeréséhez, hogy először csupán csak arra a kérdésre kereste a választ, hogy miben gyökerezik az emberiséget történelme során folyamatosan sújtó szenvedés és nyomor. Könyvét is azzal kezdi, hogy aprólékosan elemezi múltunkat, és közben megfigyeli, hogy a nyomor szinte állandó velejárója a zsarnokság és az agresszió mely a túlságosan nagyra nőtt állam és az ezzel társuló hatalom mindenkori attribútumai. Az ilyen hatalom ellenállhatatlan nyers erejénél fogva immunitást élvez, mert minden ellenőrzés felett áll.

Az író sorra veszi a közismert klasszikus elméleteket, melyek így vagy úgy megpróbálják magyarázni a szűnni nem akaró általános nyomor és az agresszív magatartás okait. A lista aprólékos és hosszú – tán azért, nehogy vád érhesse, hogy valamit kihagyott. A teljesség kedvéért szól a képzelet szülte imaginárius okokról, boszorkányok és egyéb természetfeletti erők rontásáról, illetve „kozmikus erőknek” tulajdonított hatásokról, melyek a középkorban voltak rendkívül népszerűek.

Ezután a nyomor okait kutató valós alapú elméleteket veszi sorra. Például azokat, melyek a piacgazdaságot és a tőkét okolják és amit már Marx is behatóan tanulmányozott. Elemzi a különféle ideológiákból (pl. szocializmus, kommunizmus, stb.) fakadó elméleteket. Megvizsgálja a személyi kultuszon alapuló elméleteket. Szól a különféle kulturális magyarázatokról, melyek szerint elég lenne megemelni a népesség és az uralkodók átlagos műveltségi színvonalát ahhoz, hogy eljussunk a tejjel mézzel folyó Kánaánba. Sorra veszi a nemzeti és biológiai elméleteket is, ám minduntalan talál olyan konkrét történelmi példát az agresszió okozta nyomor megjelenésére, melyet a felsoroltak közül egyetlen elmélet sem tud tarthatóan megmagyarázni.

Így jut el Kohr egy kézenfekvő minta felfedéséhez, mely törvényszerűen megjelenik valahányszor elviselhetetlen a nyomor, terror és agresszió dúl. A minta mibenléte az optimális méreteket meghaladó struktúrák létrejöttében van, a minden határon túli gigantomániás növekedésben, a túlságosan nagy és így ellenőrizhetetlen hatalom kialakulásában, a zsúfoltságot okozó népességnövekedésben, a nagyméretű országok, városok, közigazgatási egységek kifejlödésében. Az ilyen típusú növekedést az élő szervezet rákos sejtburjánzásához hasonlítja, mely a torzulások elsődleges okozója. Kohr szerint a népességnövekedés által keletkező újabb és újabb problémák geometriai haladványként nőnek, míg a civilizáció, az emberiség problémamegoldó képessége csupán csak aritmetikai progresszió szerint. Közben nem csak a statikus létszám nyom a latban, hanem a fejlődés dinamikája is. Két gyakorlatilag teljesen egyforma méretű és lakosságú állam nem feltétlenül szül azonos nagyságrendű gondokat. Ha például az egyik fejlődésének az üteme kétszer olyan gyors, akkor ez ugyanolyan gondok forrása lehet, mintha a lakosság száma duplázódott volna meg. 

A növekedésből fakadó nyomor és az agresszív hatalmak okozta problémákat nem lehet tehát a gyakran alkalmazott összevonás, egyesülés vagy pedig uniók megalapításával orvosolni, mert az ilyen gyógymód csak ront a helyzeten. Inkább a nagy alakzatok kisebbekre történő lebontása hozhatja meg a megoldást. Kohr számtalan történelmi példával támasztja alá kijelentését, miszerint a kis államok lakossága bizonyíthatóan boldogabb, békésebb, kreatívabb és sikeresebb (persze mindaddig, amíg a nagyok békén hagyják). Ez szolgál némi magyarázattal azokank is, akik idáig nem értették, hogy miért nem akar Svájc belépni az EU-ba, vagy hogy miért nem adják fel a britek meg a dánok saját fizetőeszközeiket.

Elég, ha körülnézünk a mában, szinte kiszúrja a szemünket a tény, hogy a nyomornegyedek, gettók és a megoldhatatlan mizériák valóban a nagyobb és a még nagyobb országok, városok elsődleges velejárói, míg a kicsik, szinte társadalmi berendezésüktől függetlenül, mentesek az ilyen jelenségektől.

Kohr egyébként nem ellenzi Európa integrációját, amennyiben mint mondja, az egyenrangú, kicsiny földrajzi régiók szövetsége (lásd pl. Elzász, Normandia, Morvaország, Szilézia, Erdély, stb.) és nem néhány aránytalanul nagy és hatalmas nemzeti állam tömörülése, melybe egyszerűen beleolvadnak a kisebbek. Az uniók avagy a federációk általában is csak akkor működhetnek jól, ha a tömörülést alkotó részek egyike sem olyan nagy, hogy érdemben képes lenne kihívni és vetélkedni a föderáció központjával. Ez sajnos nem áll fenn sem az EU sem pedig az ENSZ esetében. Az Unióban a négy nagy (Olaszorság, Franciaország, Nagy Britannia és Németország) bármelyike képes megvétózni az EU parlament döntéseit, a világszövetségben pedig a nagyhatalmak túlsúlya még zavarbaejtőbb.

Kohr elmélete mind a mai napig nem népszerű – nyilvánvaló okokból. Könyvét is csak negyedik nekifutásra adták ki. A minden határon túli piaci növekedés prófétái az óta is vagy elhallgatják, vagy megpróbálják ellehetetleníteni. Például az angol nyelvű wiki jelenlegi ismertetése szerint Kohr anarchista – ami jóesetben is a cikk írójának a tudatatlanságát jelzi. Az anarchisták tudvalevően elutasítják az állam és a hatalom minden formáját. Aki elolvasta Kohr könyvét az tudja, hogy ő csak a rákos daganatokat utasítja el, a túl nagyra nőtt államok, túl nagyra duzzadt apparátusait, míg a kis államok, kicsiny kormányai ellen egyáltalán nincs semmi kifogása. Sőt minduntalan példaértékű szerveződésként kezeli Svájc kantonrendszerét, avagy a kisméretű Hollandiát, Norvégiát, Andorrát, Lichtensteint.

Minden kedves visszatérő érdeklődőnek kívánom, hogy az új 2008-as esztendő meghozza tervei megvalósulását, melyhez kitartó alkotó erőt, jó egészséget és egyben kíváncsi, gyötrő vágyat kívánok annak megértéséhez, hogy hogyan lettek ilyenek a dolgok? Az érdeklődés felcsigázásához jöjjön egy idézet, mellyel élni szoktam valahányszor csak ajánlom a könyvet (mert annyira találó):

Ritkán esik meg az életben, hogy egy könyv minden előzmény nélkül úgy fordítsa fel az ember világképét, hogy ne csak romboljon, de építsen is. Én így jártam az Izmaellel. Semmi új tényt vagy adatot nem tudtam meg belőle – csupán egy új szemüveget kaptam, amelyen keresztül egész más arcot mutat a világ. Bár talán helyesebb úgy fogalmaznom: lekerült rólam az a torzító szemüveg, amelyet Kultúra Anya biggyeszt mindannyiunk orrára, tudatra ébredésünk első pillanatában. S ily módon megszabadulván egy hatalmas optikai csal(ód)ástól, végre elfogadható magyarázatot kaptam arra, hogy „hogyan lettek ilyenek a dolgok.” …B. Balázs

Ja és persze érdemes megemlíteni, hogy a könyv főbb gondolatainak remek áttekintése megjelent a magyar wikin (ami persze nem helyettesítheti a könyv elolvasását, de mint étvágygerjesztő, rendkívül hasznos).