Sztefano-Space

Megjelent az Apple új csodája az iPhone. A fogyasztói társadalom kifinomult trükkjei, az idejekorán bejelentett szándék, a megfelelően ütemezett és adagolt reklám megtették a magukét. Sokan már napok óta transzba estek és hosszú sorokban türelmesen várakoztak a készülékekre, hogy pénteken az elsők között vásárolhassák meg, 600 dollárért darabját. Egy igazi elrettentő rémtörténet, akár csak a Harry Potter legújabb köteteit körülvevő felfújt mánia, avagy csak tegnap a Sony „blue ray“ PS3 forgalomba kerülését követő veszett vásárlási őrület.

Ha elérted az elhülyülés ilyen magas szintjét, ahol már csak az áhított áru megszerzése érdekel, miközben minden más a háttérbe szorul, ha beindul az alagútlátás és az ösztönök is elfogadják az élet elsődleges feltételének az áru beszerzését, akkor elérted a civilizáció mintapolgárának ideális tudatszintjét (már ami a mindekori gazdasági-hatalmi piramis csúcsaiban elhelyzkedők érdekeit illeti). Kit érdekel, hogy néhány napon, avagy héten belül sorok és várakozás nélkül is kényelmesen megkaphatod az árut. Kit érdekel, hogy talán nem is ér az egész annyit amennyit otthagysz érte, hogy netán egy más készülékkel legalább olyan jól fel tudod hívni a barátnődet, gyerekedet, üzelttársadat. Bár általában nem hiszek a mondásban miszerint, nincs új a nap alatt (de mennyire hogy van!), ebben az esetben a „cirkuszt és kenyeret“ első fele tökéletesen működik.

Emlékezetem szerint az iskolai tananyagban – bizony elég régen volt már – a filozófia alapvető kérdése arról szól, hogy mi az elsődleges, a lélek avagy a test? Az erre adott válaszok szerint megkülömböztetünk materializmust valamit objektív és szubjektív idealizmust. Létezik viszont egy ettől sokkal fontosabb alapvető kérdés, melynek tétje súlyosabb az előzőnél. Az tudniillik, hogy fennmarad-e fajunk ezen a bolygón avagy úgy eltűnik mint azon 200 faj egyike, melyet totalitárius életvitelünk naponta folyamatosan irt ki.

És itt jön a kérdés:

Mi az elsődlegesen fontos, a néhány ezer éves szerzett tudás, avagy az evolúció során több millió év alatt kialakult ősi tudás, melynek köszönhetően fajunk fennmaradt és amelyet pedig tűzzel vassal sikeresen irt a mi kultúránk?

Más megfogalmazásban, belátjuk-e azt, hogy mindaz a viszonylag nagyon fiatal örökség ami ma kultúránk kereteit képezi és felöleli a tágabb értelemben is vett filozófiát, vallást, történelmet, szociológiát stb. abszolút rangelsőbbséget élvez-e minden más olyan sokkal ősibb és nem megszerzett, hanem öröklés útján átadott evolúciós tudással szemben, melyet pedig sikeresen elfejtettünk a Nagy Felejtés során?

A kérdésre adott válaszok szerint megkülömböztetünk úgynevezett elvevő (taker) és meghagyó (leaver) magatartást. Az elvevők szentül hiszik, hogy a földtörténeti léptékben mérve nagyon fiatal megszerzett tudás segítségével hasonlatosakká váltak Istenhez valamint a Jó és Rossz tudás birtokasai lettek, ami feljogosítja őket minden más életforma tetszőleges kiirtására. Az elvevők ugyanis tudni vélik, ki az aki élhet és ki az akinek halnia kell. A marha, meg a sertés, meg a csirke például éljenek, mert hasznunkra vannak (szegények), de pusztuljon csak nyugodtan a medve, meg a bölény meg a farkas, a tigris a jegesmedve.

Ezzel szemben a meghagyók úgy gondolják, hogy az ősi tudás előbbrevaló, mert évszázezredeken keresztül lett tesztelve (modern kifejezéssel élve) és kiállta az idők próbáit, aminek legragyogóbb bizonyítéka éppen az, hogy vagyunk (ti. az emberi faj) és létezünk és nem haltunk ki mint a kardfogú tigris meg a mamut. A meghagyók egy pillanatra sem gondolják azt, hogy hasonlatosak lennének az Istenhez, sem azt, hogy a Jó és Rossz tudás birtokosai. Ezért a meghagyók nem éreznek sarkalltatást eldönteni pusztulhat-e a bölény meg a teknős meg az ég madarai, hanem meghagyják (meghagyók) e kérdés eldöntését Isten fennséges kezeiben.

Tudniillik azt, hogy a globalizációt elítélő tábor lassan de biztosan mozgalommá nőtte ki magát. Nos ez még egyáltalán nem új, mert mindeki látja hacsak nem teljesen vak. A dolognak viszont van egy más kevésbé nyilvánvaló vonzata. Arról van ugyanis szó, hogy ha ez egy jelentős bázissal bíró mozgalom, akkor hol vannak azok a politikai pártok amelyek ezeket az elveket és nézeteket a parlamentarizms útján is felvállalnák? Sajnálatos módon nem ismerek ilyeneket, hiszen még a zöldek is (lásd Ausztria illetve Németország – Magyarországon a zöldek egyébként sem rúgnak labdába, tehát eleve nem lehet érdemben szólni róluk), akiktől méltán el lehetne várni egy ilyen politikai öntudatot, csak bénán és tétlenkedve ásítoznak a piacgazdaság és a fogyasztói társadalom értékrendjén belül.

A másik probléma, hogy az antiglobalizáció bár az általánosan elfogadotthoz képest jelentős szemléletváltás, mégis szerencsétlen módon teljes egészében Anyakultúra elvi gyökerein táplálkozik és ténylegesen is a proletariátus 19. századi marxista-szocialista, antiimperialista forradalmi elv hagyományain él. Ettől a virulens anarchizmus és az erőszakra való hajlam, hiszen mindez egy ósdi, a gyakorlatban életképtelennek bizonyult nézetetvilág fegyvertárából kerül elő.

Az antiglobalizáció tehát elvileg majdenm ugyanazon a szinten mozog mint a Nagy Októberi Szocialista Forradalom. A tőkés viszonyok és a profit hajszolása természetesen vitahatatlanul okai a világ bajainak és Marx korai tézisei is mind a mai napig megállják helyüket. A minőségi szemléletváltás azomban azzal a felismeréssel kezdődik, hogy maga az árukereskedelem, a civilizáció és a finánctőke bősz és szabadjára engedett garázdálkodása is csak következményei egy hamis elsődleges ideológiai keretnek, melyet Anyakultúra (Mother Culture) néven lehet azonosítani. Anyakultúra gondolatainknak kivetett háló, áthatolhatatlan szögesdróttal, magas betonfalakkal körülvett játszótér. A határokat az ilyen és ehhez hasonló axiómák fémjelzik mint:

• Az ember a teremtés koronája, az evolúció utólsó nagy eseménye.
• Isten a Földet ránkbízta, hogy annak gondját viseljük. Akik nem hisznek Istenben ugyanezt így gondolják: az embernek az a rendeltetése, hogy uralkodjon a Földön és igájába hajtsa az élet mindennemű más formáit.
• A civilizáció és a szabad piacgazdaság az élet egyetlen lehetséges formája a Földön.
• A mi nyugati és keleti kultúránk azonos az emberiség fogalmával
• A tudomány hasonlatossá tesz minket a mindenható Istenhez, mert hamarosan mi is olyan tudással rendelkezünk majd, mely akaratunk minden eddigi korlátait ledönti.
• Jó és Rossz tudói vagyunk, mert eldönthetjük ki élhet és ki/mi az aminek pusztulnia kell.
• A Föld csak egy bolygója a Naprendszernek, és a mi sorsunk az, hogy benépesítsük a csillagokat és génjeinket szétszórjuk az univerzumban
• Minden ami nem az emberi életet szolgálja büntetés nélkül kiirtható
• A mi mezőgazdasági termelésünk az egyetlen lehetséges módja megküzdeni az éhínséggel

Ezzel szemben, Anyakultúra friss berkein kívül:

• Az ember megjelenésével nem állt meg az evolúció. Nincs semmi olyan jel az univerzumban, mely erre utalna.
• Senki nem bízta a Föld kondjait az emberre, megvolt az önmaga is évmilliárdokon keresztül nagyon jól (tulajdonképpen sokkal jobban mint velünk).
• Az ember nem arra született, hogy civilizációban éljen. Csak történelmünk utólsó évezredeiben volt így, előtte kétmilliókilencszázkilenzvenezer évig az ember nagyon jól elvolt civilizáció nélkül is (máskülömben nem lennénk itt).
• A mi agresszív kulltúránk csak egyetlen a sok tízezer más kultúra között (amelyeket jobbára már sikeresen és büntetlenül kiirtottunk)
• Nem vagyunk Istenek, még kevésbé mindenhatóak.
• Nem vagyunk a jó és rossz tudás birtokában (csak sokan azt hiszik)
• Nem hogy a csillagokat nem fogjuk benépesíteni (nevetséges!), de hamarosan ezt az egyetlen, az élet fenntartására alkalmas bolygót is elpusztítjuk, mely idáig otthonunk volt.
• Biológiai vetélytársainkat nem irtahtjuk ki következmények nélkül.
• A mi totalitárius mezőgazdaságunk a Föld forrásait gyors tempóban gyúrja át emberi masszáva, kiszorítva az élet minden más olyan formáit mely ebben az igyekezetében nem támogatják.

Ha mindezt furcsának és bizarrnak de érdekesnek találod, olvasd az Izmaelt (írta Daniel Quinn): http://izmael.freeblog.hu/

Egyik néhány nappal ezelőtti megjegyzésemben bátorkodtam utalni az Al Gore filmjét (Egy kellemetlen igazság) ért kritikákra. Mint később kiderült, a kritikusok táborát leghangosabban képviselő német író maga Edgar Gärtner is nagy pontatlanságok áldozata. Egyik a globális felmelegedést kipellengérező munkájában (Was ist bloß mit dem Wetter los?) csak úgy mellesleg a jégkorszakokat az élet ellenségeinek titulálja illetve azt vallja, hogy az élet csak a hosszú jegesedések közötti viszonylag rövid felmelegedés időszakaiban virult igazán (ti. jelenleg is ott vagyunk). Továbbá szerinte bármit is teszünk a következő jégkorszak beköszönte biztos és ő már látni is véli egy újabb jégkorszak beköszöntének a biztos jeleit – nem hittem volna hogy a gleccserek általában tapasztalt visszahúzódása egy ilyen eseményre utalna.

James Lovelock Gaia bosszúja (The Revenge of Gaia) című köynvében részeletesen elemzi az élet optimális feltételeihez szükséges hőmérsékleti viszonyakat. Kitér az egyes földtörténeti korszakokra és természetesen külön figyelmet szentel a jégkorszakoknak is. Az Antarktisz jegének mélyfúrásiaból származó minták elemzése során Lovelocknak feltűnt, hogy a jégkorszakok alatt a dimetil szulfid (DMS) ötszörös koncentrációban volt jelen. A dimetil szulfid egy olyan gáz, melyet tengeri algák választanak ki. Az is bebizonyosodott, hogy ennek a gáznak kiemelt szerepe van a Föld klímaháztartásában. A jégkorszakok alatt feltehetően tehát a tengeri algák mennyisége is ötszöröse lehetett a mainak. Lovelock azt is bizonyítja, hogy azért élhetett több alga az óceánokban, mert a jegesedések korszakaiban a szaporodásukhoz szükséges optimális feltételek, a mintegy  4 – 10 fokos tengervíz, jobban adottak. A 10 fokosnál melegebb víz lassan megszűnik keveredni az alsóbb hidegebb vízrétegekkel, így elszigetelődik és gyorsan kifogy a tápanyagokból. Ennek következtében ez a felmelegedett felső mintegy 30 – 100 méter mély réteg tengeri sivataggá válik. A gyönyörű azúrkék tengervíz biztos jele egy ilyen tengeri sivatagnak, míg a hidegebb életben gazdag tengervíz zavaros és sötétebb színezetü. Ma az óceánok felületének túlnyomó többsége sivatag és az élet optimális feltételeit biztosító hidegebb vizek a pólusok körüli szűk rétegre korlátozódnak (ahová a bálnák járnak táplálék után – ezt sajnos a japán bálnavadászok is tudják). A jégkorszakok alatt ezek az életben gazdag, ma viszonyalg szűk tengersávok, eltolódnak az egyenlítő felé és felületük megsokszorozódik.

A szárazföldi életviszonyok is az élet javára változnak a jégkorszakok alatt, amiről Edgar Gärtner szintén nem szerzett tudomást, hiszen ő a jégkorszakok szárazulatait csak zord sivatagokként képzeli el magának. James Lovelock egészen más képet fest. Szerinte a jégkorszakok alatt a pólusok felől lehúzódó jégmezők tömege miatt mintegy 120 méterrel csökken az óceánok vízszintje. Ennek következtében a mai Afrika területének megfelelő felületű szárazföld bukkan elő a visszahúzódó oceánok helyében. Ezeken az alacsonyan fekvö szárazföldeken az élet szempontjából kellemes 20 fok körüli hőmérséklet uralkodhatott.

Lovelock végkövetkeztetése az, hogy a hosszantartó jégkorszakok hőmérsékleti viszonyai az élet szempontjából sokkal kedvezőbbek a rövidebb ideig tartó felmelegedés időszakaival szemben. Ez a megállapítás ellentmond Gärtner állításainak. Lovelock részeltesen és logikusan felépített magyarázatai, utalásai tudományos munkákra, kutatások és mérések eredményeire, elsöprőek. Gärtner megállapításai pozdorjává hullanak.

Érdekes módon Lovelock azt is megmagyarázza, miért csökken a széndioxid koncentrációja a jégkorszakok alatt. A CO2 a növényi élet egyik fontos alapanyaga. Ha sok a növény (alga), akkor az sok légköri széndioxidot tud megkötni, tehát csökken a CO2 koncentrációja. A felmelegedések időszakaiban a zordabbra forduló életviszonyok miatt csökken a növényi élet összmennyisége illetve a fokozódó bomlás miatt is növekszik a CO2.

Az ORF legújabb hírmorzsája sötét és főleg dugókkal gazdagon ékesített jövőt jósol Európa egyébként is túlterhelt útjaira. Óvatos becslések 2030-ig a közúti forgalom mintegy 50 – 65 százalékos növekedését prognosztizálják. A "szakemberek" szerint (az idézőjelet kihangsúlyoznám) a probléma egyik szerintük lehetséges megoldása az lenne, ha sikerülne függetleníteni a gazdasági növekedést a forgalom teljesítményétől. Nos ezt a badarságot többször is kellet olvasnom és nem is bírtam ki, hogy itt ezennel szóvá ne tegyem. Egyszóval ha nem értetted volna azt javasolják, hogy töretlen gazdasági növekedés mellett, termeljen bár az ipar több gépkocsit meg teherszállító jármüvet és főleg árut a szó legtágabb értelmében, valami trükkös úton módon mégis lehetséges csökkenteni a forgalmat illetve az áruszállítás volumenjét.

Tehát nem kell semmi egyebet tennünk mint az eddiginél egy kicsit még keményebben pedáloznunk a repülésre úgyis teljesen alkalmatlan zuhanó aerocikliben (lásd Daniel Quinn hasonlatát az Izmaelben). Majd úgy csportosítunk át eröket, hogy nagyobb erőt lehessen a hajtókarra vinni amitől majd egyszeriben gyorsabban pörög a propellerünk. Ettől bár nem szünik meg a zuhanás de olyan hangos zakatolás keletkezik, mely bizonyára túlharsogja majd a zuhanás okozta szél üvöltését is.

Az előző bejegyzésemben említett DVD-n Alan D. Thornhill azt kérdezi, hogy vajon miért kívánnak egyesek töretlenül még nagyobb népességnövekedéset? Miért kell nekünk a jelenlegi 6 milliárdnyi embernél is több? Meg tud-e valaki egyetlen olyan problémát nevezni ami majd megoldódik ha kétszer annyian leszünk a bolygón? Netán majd megszünnek a forgalmi dugók Európában…?

És tényleg, a sajtó a médiák de még a tudományok is mind csak növekedésről beszélnek, mintha ez lenne az egyetlen olyan üdvözítő dolog, amiért még egyáltalán érdemes élni. Több autót, de egy kicsit "zöldebbet", több embert, egy kicsit szorosabbra, több utat egy kicsit még sürübbre, több vágómarhát egy kicsit még olcsóbban, több hamburgert egy kicsit még gyorsabban… 

Mitől a vakság? Miért olyan nehéz észrevenni, hogy a megoldás a másik irányban van? Hol vagytok Ti akik már felébredtetek? Vagytok-e?