Sztefano-Space

Cirminek szombaton akadt végre egy szabad napja, és így ismét együtt vághatunk neki a hegyeknek. Valami szép kihívásra vágyott. Olyasmire, amihez foghatót eddig még nem tapasztalt, de ne legyen túl messze. Nosza, szikla másszunk a Schneeberg tetejére a Nandlgraton, mely az itt hivatalosan kijelölt utak közül tán a leghosszabb, legigényesebb, de egyben (szerintem) a legszebb is.

A körút hossza (Schneebergdörfl, Bürklehütte, Rieshütte, Nandlgrat, Fischerhütte, Klosterwappen, Waxriegel, Baumgartner, Schneebergdörfl) cirka 16 km, 1500m szintemelkedés, bruttó 8:10 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Schneebergdörflből indulunk a Breite Riess irányába, hogy a Riess északi szélét képző gerincen, azaz a Nandgraton át érjük el a platót. Az ébredő nap fényében máris ragyogóan kivilágított sziklafalak magasztos óriásnak tűnnek a környező dombságok tükrében. Akár egy szentségtörés még a gondolat is, hogy a természet eme dómjának oltárát megérintsük. Hatalmas tisztelettel, de ragyogó kedvvel vágunk neki a Nördlicher Grafenstieg felé vezető mérsékelt emelkedő ösvénynek.

Jó tempóban haladva 1:20 alatt érjük el a Grafensteig vonalán posztoló Bürklehüttet. A kunyhó napsütötte teraszán, a Breite Riess lenyűgöző látványán legeltetve szemeinket, szusszanunk egy nagyobbacskát. 9:40-kor ismét felkerekedünk. Tíz perccel később elérjük a Nandlgrat beszállóját majd elhaladunk a Rieshütte mellett. Frissen aprított fa illata csapja meg orrunkat. Akik itt időznek, komolyan készülnek a hidegebb időszakok beköszöntére.

A Nandlgrat első része közvetlenül a Breite Riess szélét követi, minduntalan mély pillantásokat kínálva a híres mélyedés kőgörgeteggel és sziklatornyokkal kitöltött belsejébe. Az út igényessége fokozatosan növekszik. Az elején még használhatjuk a túrabotokat, később viszont jobbnak látjuk “kézi vezérlésre” váltani és botjainkat a hátizsákokra erősíteni.

Már túlnyomórészt sziklát fogva haladunk, amikor egy sziklaszirten kell át-, és mögötte lemászni. Az ösvény ezután nagy ívben jobbra kanyarodva kerül ki egy nagyobb fajsúlyú akadályt, minek következtében mintha tartósan eltávolodna a Breite Riess szélétől. Törpefenyők közt lavírozva keresi az út vonala azt a rést, melyen ismét a plató felé fordulhat, és felfelé törhet.

Egy markáns balraát után árnyékos mélyedésben, kellemetlen sziklamorzsalékos szakaszra lelünk (jön majd még több is). Magunk sem tudjuk, minek nevezzük a mutatványt, amit végzünk. Mászás-e ez, avagy inkább négykézlábazás. Később szerencsére ismét jól fogható sziklák társaságába kerülünk. Cirmit nem lehet fékezni. Fürge zergeként szökell szikláról-sziklára, mintha természetes elemében lenne. Szégyenszemre, alig bírom követni.

Helyenként gyalogos szakaszok is tarkítják a terepet, úgy, mint például a végső felszökés előtt, ahol ismét egy sziklatoronyból lemászva kell átgyalogolni egy kétoldalt szakadékkal övezett nyelven. Egy előttünk haladó páros platóra tartó igyekezetükben “rövidítenek” és bemásznak egy nézetem szerint III vagy IV szintű falba majd ott rekednek kőmorzsalékot zúdítva a fejemre. Először úgy tűnik, hogy valami nagy profikról van szó, akik új utat keresnek, mert már annyira unják a jól jelzettet. Később kiderül, hogy csak két balfácán szerencsétlenkedik, akik túlbecsülték önmagukat. A helyes utat mutató kék jelzés ugyanis szinte kiabál, elvéteni képtelenség. Az ilyen tulokságok a végzetes balesetek okozói. Ha történetesen a kőlavinával a páros is zuhan, akkor minket is elsodornak. Belátva helyzetük kilátástalanságát végül visszaeereszkednek a jelzett ösvényre.

Még jóval a déli harangszó előtt (11:35) bukkanunk ki a platón. Élénk szél fogad, ami gyors cselekvésre ösztönöz. Rögvest magunkra kapunk valamit. A füves platót keresztezve csatlakozunk a Fadensteigen jobbról érkezők soraihoz. Alig 20 perc elteltével elérjük a Fischerhüttet és azonnal asztalhoz ülhetünk. Félóra ebédszünet után még tiszteletünket tesszük a Klosterwappenon, majd lefelé ereszkedve, Cirmi unszolására még útba ejtjük a Waxriegelt is.

Úgy tervezzük, Baumgartner állomást elérve letelepszünk majd pár percre, de ez nem válik be. Az állomást egy 20-25 fős hangoskodó magyar csapat tartja ostromzár alatt (mi a szösz?). Elképzelni sem tudom, honnan hová igyekeznek ilyen számosan, de látszólag nem sietős nekik. Hosszú sor kanyarog az ételt-italt osztó ablak előtt, ami jól hallható nyelvi és kommunikációs nehézségeikben gyökeredzik. Mivel a sor apadni nem nagyon látszik, gyorsan el is állunk eredeti szándékunktól. Van elég innivalónk, akadálytalanul folytathatjuk maradék utunkat Schneebergdörfl felé. Nem sokkal több, mint 8 óra elteltével, 16:10-kor érünk vissza a kiindulópontba.

		Nandlgrat 2014 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Csak egy karnyújtásnyira van a Raxot kötélpályán ostromló tömegek hadától és mégis annyira távoli az a Hirschwang fölötti magányos sziklaszirt, melyre nem vezet hivatalosan kijelölt turistaút. Szépfalusi Csaba Bergerlebnis Schneeberg + Rax című immár klasszikus kalauzából vált közismertté a Mittagstein, és mára nincs valamirevaló túrázó Alsó- Ausztriában, aki még ne gyűjtötte volna be a hegy skalpját.

A táv (Hirschwang, Mittagstein, Knofeleben, Krummbachstein, Lackaboden, Eng, Scheiterplatz, Hitschwang) cirka 18.6 km, 1340m szintemelkedés, bruttó 7:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A Mittagsteinre való feljutás két okból is felér egy alapos kis kihívással. Először is szükséges némi nyomolvasói képesség, másodsorban pedig az útvonal sziklamászással tarkított, igaz, csak a legkönnyebb, egyes, nehézségi kategóriában.

Egy ragyogó napfényes őszi napot választok a Mittagstein megostromlására. Természetemből adódóan alaposan izgulok, hogy sikerül-e majd megtalálnom az utat. Készültem. Fórumokból és privát túraleírásokból tudom, hogy az ösvényt korábban valakik útbaigazító sárga és piros jelzésekkel látták el. Ezen felül az út szalagja jól kitaposott, állítólag nehéz elvéteni.

Hirschwangban 8:35-kor fordulok be az elhagyott vasútállomás mögé, ahol egy rámpa visz fel egyenesen az erdőhátra. Itt hamarosan találok egy hegyesszögben jobbra felfelé vezető keskeny nyomot, amit alig egy-két percig követek, mégpedig egy az úton keresztben fekvő fatörzsig. Az akadályt átlépve fordulok egy jól látható csapásra, balra fel. Alig néhány lépés után egy fa kérgén meglelem az első sárga foltjelzést, ami biztosít róla, hogy helyes úton járok. Később még több ilyen sárga jelet találok. Eltévedni egyelőre valóban nem lehet.

Az első bizonytalanság akkor jön, amikor egy villában elágazó kereszteződéshez érek a Mittagstein gerincén. Na, most balra, avagy jobbra? Mintha a balra vezető picivel szélesebb lenne, de lefelé visz. Hiába kémlelek útbaigazító színfoltok után, ilyenek nincsenek. Eszembe jut, hogy a fenn említett kalauz azt írja, az út vagy a gerincen halad, vagy pedig jobbról kerüli azt az erdőben. Tehát jobbra tartok, ami helyes döntésnek bizonyul, mert később egy jelzést is lelek hozzá.

Most jól oda kell figyelni! A Mittagstein alatt körbefutó jelöletlen ösvényen vagyok. Két-hárompercnyi gyaloglás után el kell hagynom ezt a kelti irányban haladó, követésre csábító útszalagot, mert nekem északra kell fordulnom. Megfakult jelek egy balra leváló soványabb csapásra terelnek. Innentől kezdve nehezebb a dolgom, mert a lehullott falevelek jól álcázzák a korábban még remekül kivehető nyomot és mintha a jelzések is ritkulóban lennének. Mindig nagy megkönnyebbülés, amikor egy-egy ilyenre lelek. A száradó falevelek egyenletes leplét mintha itt-ott egy-két napos lábnyomok ütötte sebek borzolnák. Ez azért sokat segít.

Később ismét a gerince érve sziklásodik a terep, és a sárga foltokhoz piros pöttyök is társulnak. Továbbra is eredményesen alkalmazom az egyenesen fel vagy a “jobbra kerüld a hegyet” stratégiát. Ez mindaddig működik, amíg fejem felett fel nem tűnik a Mittagstein sziklatornya. Itt jobbra legfeljebb szakadékba lehet hullani. Akik korábban jeleket pingáltak a fákra meg a sziklára, itt ezt nem tartották szükségesnek, mert a továbbjutás egyedül (implicit) egy balra meredeken felfelé nyíló széles árkon át vezet (bár ez első pillantásra nem nyilvánvaló). Az árok tetején jel (uff!), mely jobbra egy sziklabevágásba terel, egyenesen egy meredek fenyőerdő mélyére. Itt kissé balra tartva, egy alig látható ösvény feltételezhető nyomát követve érem el a nyitott csúcsot.

Az indulástól számítva 2:20 alatt vagyok fenn. A látvány, amit jutalmul kapok lélegzetelállító. Közvetlenül előttem a Rax, tőle jobbra a Großes Höllental és végezetül a Schneeberg a Klosterwappennal. Balra lenn a völgyben pedig Hirschwang. Hosszasan elidőzöm, nézelődve a csúcskereszt tövében, majd alászállok a Mittagstein felépítményéről és egy kellemes erdei úton a Knofeleben felé veszem utam. Bécs város két vadászkunyhója mellett elhaladva mindössze 40 perc múltán már helyet foglalhatok a valamikori Friedrich Haller-Haus (ma Konfelebenhaus) szép napsütött teraszán. A kiszolgálás kissé tovább tart, de ezt egyáltalán nem bánom, mert remek az idő és elsődleges skalpomat sikerrel begyűjtöttem.

Fél egy után indulok tovább a Krummbachsteinere, amit cirka háromnegyed óra alatt érek el. Negyed kettőre vagyok a csúcskeresztnél. Némi gyönyörködés után megkezdem az ereszkedést a Lackabodengraben-Eng kanyon felé.  Egy elhagyott havasi legelőt keresztezek, majd egyenesen belemasírozok a rétestészta módjára hosszan nyúló kanyonba. Az egyre jobban mélyülő bevágásban nedves, páradús félhomály fogad. Eltévedni nem lehet, csak a kanyon medrét kell követni.

A Mariensteigből kilépve oda kell figyelni, mert nem megyek Payerbachig, hanem egy jobbra leágazó ösvényt veszek Scheiterplatz felé, majd jelöletlen erdei úton, a Thalof-Strecke hegyi biciklis ösvényen masírozok le a Schwarza völgyébe. Egy remek túra mely magányos útkeresést és jól frekventált népszerű útvonalakat kombinál egy egységes szerkezetté.

		Mittagstein VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Vannak az évnek olyan napjai, amikor az időjárás konyhája minden szempontból tökéleteset alkot. Például amikor a korareggeli szomorkás, szitáló szürke ködöt áttöri az ébredező langymeleg aranyló napfény. Amikor az erdő színes lombkoronáin úgy hatolnak át a napsugarak, mint egy misztikus katedrális ólomüveg ablakain. Ilyenkor a megfelelő időben, a megfelelő helyen kell csak lenni ahhoz, hogy részesei lehessünk a természet eme nagyszerű színjátékának.

A táv (Steinwandklamm, Berg, Almesbrunnberg, Jagasitz, Jausestation Reischer) cirka 8.5 km, 540m szintemelkedés, bruttó 4:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Korareggel, amikor Angikával a Steinwadklamm felé igyekszünk, annyira szitál a köd, hogy még az ablaktörlőt is be kell kapcsolni. Kétségeink vannak, hogy aznap feloszlik-e majd ez a mindent beborító ködtenger. Így aztán egyszerűen csak sztoikus nyugalommal elfogadjuk az  elemek csendes színjátékát. A Kőfal szurdok (Steinwandklamm) mélyéről különben is csak résnyit látni az égből és a romantikus kanyon mélyén hangosan csobogó patak tökéletesen feledteti a felhők szintje történéseit.

Ahol a kanyon egy jobbraáttal északnyugatra fordul, válaszút előtt állunk. Vadul tovább, avagy szelíden. Egy vaslétrán a szemben lévő falaknak támadhatnának, hogy a Rudolf Decker-Steigen át (A/B Klettersteig) folytassuk utunkat. Mi viszont inkább maradunk a szurdokban és fapallókon, hidakon át követjük felfelé a patak vonalát. Erre még én sem jártam. A tursistaút hirtelen bukkan elő a kanyonból. Két oldalról eltűnnek a függőleges sziklafalak és helyüket lankás erdős dombhátak veszik át. Az imént még hevesen zúgó patak is csermellyé szelídül. Még mielőtt kiérnénk a széles erdei útra, megtörténik a csoda és a nap eloszlatja a ködöt.

Mire a Berg gazdasági udvar melletti pihenőhelyhez érünk, már csak úgy sziporkázik a nap. Van itt egy kis kiemelkedésre helyezett fapad, melyről a Gutensteini-alpok dombjai felett nyílik, szép kilátás nyílik a Schneebergre. Ki is használjuk a lehetőséget és szusszanunk egyet, napot tankolva.

Utunk további része az Almesbrunnberg felé nagy ívben kanyarodó turistaúton vezet. Mérsékelt kaptatókon át, kellemes tempóban közelítjük meg az 1000 méteres tengerszint feletti magasságot (tudniillik 540-röl indulva). Az Almesbrunnberg tövében némi tanakodás után Angika úgy dönt, hogy enged a kihívásnak és nekivág a turistaútból kieső kaptatónak az környék legmagasabb csúcsa felé (1079m). A mintegy 15 perces kaptatás jutalma egy csodás, a Schneebergre nyíló széles panoráma.

Az Almesbrunnberg lapos tetejéről először lankás ereszkedés következik, majd egy keskenyre szabott, sziklatörmelékes csapáson kissé meredekebben. Ez egyben az egész erdei séta kulcspontja. Aki esetleg nem kívánja kitenni magát még ennek a mérsékelt kihívásnak sem, követheti akár a széles erdei út természetszerűleg hosszabbra nyúló szerpentinjeit.

A Jagasitzhoz címzett vendégház csütörtökön és pénteken zárva, ezért a majdnem négyórás séta után visszaérve a kiindulóponthoz a Reischer uzsonnázó házba térünk be, hogy a napsütötte teraszon a környező színpompás erdőkben gyönyörködve költsük el jól megszolgált ebédünket.

		Steinwadklamm & Almesbrunnberg VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Aki az elmúlt vasárnapon kívánt megsemmisítően gyönyörű tájképeket készíteni a Raxon vagy a Schneebergen, annak csalódottan kellett távoznia. Az egy héttel ezelőtti kristálytiszta, száraz légkörnek híre-hamva sem maradt. A mi csapatunknak, ettől függetlenül, avagy ennek ellenére, az időjárásra panasza nem lehetett. A szokásos magányos farkas felállással szakítva, most ugyanis negyedmagammal vágok neki a Rax platójának. Magdi, és két Sanyi, még eddig nem jártak a Bécsi-Alpokban, hasonló kaliberű túrán karmaikat nem próbálgatták.

A táv (Hirschwang, Törlweg, Ottohaus, Jakobskogel, Ottohaus, Gsolnhirnsteig, Hirschwang) cirka 16 km, 1230m szintemelkedés, bruttó 5:30 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy az ősszel próbát teszünk. Vasárnapra aztán végre összeállt a kép, egymásba fonódtak szépen a szálak. A reggeli napsütés még a legszebb arcát mutatja, amikor nekivágunk, hogy a Törlwegen közelítsük meg az Ottohaust. Kissé izgulok, hogy vajon társaimnak miként fog ízleni a kaptatók egymásba fonódó láncolata, az 1150 méteres szintemelkedés. Puszta óvatosságból, bő négy órára tervezem a feljutást.

Tavaly novemberben cserkésztem be a Törlweget, amely bár nem tartozik a legkönnyebb turistautak kategóriájába, de némi elszántsággal és sportos alkattal nem okozhat túl nagy problémát. Knappennhofig mérsékelten emelkedik a terep, majd egy hosszabb, szinte már-már lankás, szélesre döngölt erdei úton haladunk. Később egy jobbraáttal térünk rá a rázósabb erdei emelkedőre. A nap még melengetően süt, ezért ingujjra vetkőzünk.

Az évek óta kiszáradat Lamplbründl forrásnál 1200m tengerszint feletti magasságba érve és cirka 700m szintemelkedés teljesítésével már túl vagyunk az út felénél. A kaptatók fűszeresebb és sziklásabb része azonban még csak most jön. Társaimat keményfából faragták, tajtékozva bár, de derekasan és jajszó nélkül küzdenek a rendületlenül felfelé kanyargó ösvénnyel. Az órámra pillantva nem hiszek a szememnek, hogy milyen jó tempóban haladunk.

Később ártalmatlan, de a napot effektíve eltakaró felhők rügyeznek ki az égen. Egyre feljebb érkezve a hőmérséklet is érezhetően csökken. A felhevült testet érő enyhe, hűvös fuvallat helyenként szinte dermesztő. A sziklakapukhoz érve, amelyekről egyébként a Törlweg is a nevét kapta, aztán újra magunkra öltünk néhány ruhadarabot.

Jakobskogel 1736m, jobbról balra V. Sanyi, Magdi, B. Sanyi és én

Gyakorlatilag nyert ügyünk van, amikor még 11:00 óra előtt néhány perccel áthaladunk a mezsgyéket elválasztó sziklakapun. Az Ottohaus immár csak karnyújtásnyira trónol felettünk. Mivel a betervezettnél legalább egy órával korábban érjük el célunkat, javasolni merészelem még a vendégház feletti Jakobskogel ostromát is. Mintegy 15 perc elteltével elkészülhet a csúcsfotó is. A panoráma aznap sajnos hagy némi kívánnivalót. A környező hegyeket csak sejteni lehet a többé-kevésbé sűrű párafelhők mögött. A napsütötte völgy is csak valahol odalenn a messzeségben dereng alattunk.

Még a déli harangszó előtt asztalhoz ülhetünk az Ottohausban. Sokan vannak, de a látogatók déli inváziója még nem kulminál, és így könnyen találunk szabad asztalt is odabenn. Délutáni látnivalónak ajánlom még a Großes Höllental kilátót, de ezúttal le vagyok szavazva. A társaság elfáradt, amit belátok, hisz ez volt első 1000 méter szintemelkedést meghaladó túrájuk.

Az Ottohausból elkísérem társaimat a kötélpálya hegyi állomásához, hogy a nagykabinos lifttel ereszkedjenek alá völgybe. Ezután elbúcsúzunk egymástól, mert én a klasszikusnak számító Gsolnhirnsteigen akarok lesétálni. Két órás menetelés következik az ősz színeit viselő és az enyésző falevelek jellegzetes illatával átitatott erdőben. 14:30-re érek vissza  a parkolóba. Remek túra volt! Magdi és Sanyik, köszönöm nektek a társaságot, szívesen máskor is.

		Törlweg & Jakobskogel VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Az idei évad tán legeslegpompázatosabb napja a mostani vasárnapra esett. Mintha a természet szellemei imígyen próbálnák kiengesztelni a nyárban csalódottakat. Ezen a napon, az ég a leggyönyörűbb kékjébe öltözve fogadja, a hegyekbe özönlők hadát. Felhőt még távcsővel sem lehetne felfedezni, hacsak nem vesszük számításba azokat a makacs ködtengereket, melyek megülik a völgyet.

A levegő kristálytiszta, a látóhatár többszáz kilométerre tolódik. Még a Dachstein gleccsereit is látni (lásd a fenti kép bal felső sarkában, jobbra tőle a távolban a Totes Gebirge, az előtérben a Schneealpe. Készült közelítve a Heukuppe tetejéről).

A táv (Preiner Gscheid, Großes Fuchloch, Heukuppe, Grasbodenalm, Habsburghaus, Seehütte, Waxriegelhaus, Preiner Gscheid) cirka 17 km, 1330m szintemelkedés, bruttó 7:45 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Merengések

Nos, hová, merre egy ilyen ragyogó napon? Teendőim listáján elökelő helyen a Nagy-rókalyuk. Már régen vívódtam csendben önmagammal, hogy merjek-e nekivágni, képes leszek-e végigmászni rajta. Egy 1+ nehézségű sziklamászó ösvényről van szó (mások szerint 2+), mely a Rax déli falán tör utat a Heukuppera, ismertebb nevén a Fuchslochsteig.

Nos így utólag konstatálnom kell, hogy a Rókalyuk komoly csalódást okozott. Na, nem azért, mert nem szép, nem azért mert nem élvezetes, és nem azért mert nem lenne érdemes kipróbálni, hanem mert túlfűtött fantáziám és képzelgéseim már-már matterhorni rangra emelték. A valóságban viszont egyetlen pillanatra sem rendítette meg a hitemet. Ráadásul rövidke is, és az úgynevezett nehézségek egyetlen meredekebb fal megmászásában merülnek ki. Aki a Herminensteiget, vagy a Nandlgratot, vagy a Novembergratot, vagy az Oktobergratot, esetleg a Rauher Kammot, avagy a Großer Widkammot már teljesítette, annak a Rókalyuk csak amolyan falatka.

A lezárt turistaút

Az előző napok kiadós esőzései miatt nem sietek korán indulni. Szárítsák csak fel a felkelő nap sugarai a Rókalyukat, amennyire csak lehet. Alternatív opcióm csúszós, nyálkás viszonyok esetére, kitérő a Moassa fogadó felé, majd az Altenbergsteigen (melyet már ismerek) fel a Raxra.

Preiner Gscheid, korareggel, ahonnan indulok, makacs ködfelhőbe burkolódzva. Amikor kinyitom a kocsim ajtaját, jéghideg zimankó csap meg. Annyira didergek, hogy magamra szedek mindent, amim van. További rossz ómennek vélem az erdőgazdaság szokásos durva tréfálkozását. A Reißtalersteig, amerre utam vezetne, favágás miatt lezárva. Piros-fehér hivatalos benyomást kisugározni igyekvő szalagok zárják el több helyen is az ösvényt. Vasárnap lévén (alig hiszem, hogy dolgoznának) vagyok olyan szemtelen, hogy ignoráljam a figyelmeztetéseket és menjek a megtervezett utamon. Később találkozom néhány más sorstársammal, akik hozzám hasonlóan fittyet hánynak az egészen novemberig tartó zárlatnak (kérdés, hogy ezután marad-e még erdő a Rax déli lejtőin, avagy kopaszra nyírják az egész vidéket).

Pirossal az erdőgazdaság által 2014 november végéig tiltott területnek nyilvánított részt (körülbelül behatárolva).

Mászás

Szerencsére valóban nem hallok semmi olyan zajt, ami motoros fűrészre utalna, pedig óvatosan lépkedve jobban fülelek mint szokásos. A köd az erdőben hamar eloszlik és gyorsan kimelegedve azonnal meg is válok két réteg ruhától. A Reißtaler-Hütte mögött jobbra felfelé visz a turistaút, mely később újra elágazik. Jobbra felfelé a Reißtalesteig, míg egyenesen tovább a Fuchsloch felé vezet a fekete pöttyel jelzett út. Az ösvény itt-ott növényzettel alaposan benőtt állapotából ítélve látszik, hogy erre már kevesebben vetődnek. Minden nedves, sáros, ami nem is lep meg, de reménykedem, hogy a Rókalyuk sziklái azért mégis jobb állapotban lesznek.

Vágyaim beteljesülnek, a Fuchloch szikláit tapintva egyértelmű, hogy a kaland vállalható. A rikítóan jelölt beszállónál felveszem a sisakomat és nagy lélegzetet véve nekiveselkedem. Élvezetes és könnyű sziklamászás következik, először fel a rókalyuk szájába, majd egy hosszabb bevágásban rézsútosan fel a kulcspontig, amin túl egyben a nehézségek véget is érnek. Még néhányszor kell ugyan sziklát fogni, de a terep folyamatosan szelídül, majd kiér a Rax füves és hófoltokkal borított lankáira. Innen már gyerekjáték elérni a Heukuppet.

Laza séta

A csúcsról utam nyugati irányban vezet a Gamseck alatti kereszteződésig, ahol a Grasbodenalm felé fordulok, hogy ezen a számomra még teljesen ismeretlen úton érjem el déli (ebéd-) célomat a Habsburghaust. Tehenek már szerencsére nincsenek, csak pottyantott maradványaik árulkodnak nyári ittlétükről.

Fél egyre érem el a Habsburghaust, ahol egy órásra nyúlik az ebédszünetem. A kiszolgálás küszködik a látogatók nem kifejezetten seregnyi hadával, de ez itt, a Rax eme árva szegletében, távol a Hirschwangból kötélpályán érkezők hadától, mégis szokatlanul heves ostromnak számít. Közben három kedves hölgy telepszik asztalomhoz, akik cseverészéssel megosztják velem a várakozás perceit.

Fél kettőkor indulok tovább e Seehütte felé melyet egy óra alatt érek el. Innétől további egy óra a Waxriegehaus majd fél órányi ereszkedés jön vissza Preiner Gscheidbe. A parkolót most szépen beragyogja a délutáni nap. Híre hamva sincs a korareggeli ködnek. Ismét egy remek túrára teszek pontot, amikor nem sokkal négy óra után elindulok hazafelé.

		Großes Fuchlosch VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Már sokszor túráztam a Raxon, de a hegység északnyugati szeglete még fehér foltnak számított. A péntek csúcsformájú túraidővel kecsegtetett, amire már több mint két hete vártam. Biztos, ami biztos alapon áldoztam tehát egy nap szabadot, hogy feltölthessem kiürülőben lévő erőforrásaimat.

A táv (Hinternaßwald, Naßkamm, Zahmes Gamseck, Heukuppe, Karl-Ludwig-Haus, Habsburghuas, Kaisersteig, Hinternaßwald) cirka 21 km, 1400m szintemelkedés, bruttó 8:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Az eldorádó

Hinternaßwaldból, ebből az isten háta mögötti, három hegy (Schneealpe, Rax és a Sonnleitstein) közé szorult falucskából veszem ostrom alá a Rax platóját. Később kiderül, a fehér folt szíve, Hinternaßwald, egy túraeldorádó, vagy egy féltucatnyi túracéllal és terjedelmes parkolóval megáldva. Mint a neve (naß = nedves, Wald = erdő) is elárulja, itt minden életforma a tartós nedvességre van berendezkedve. A szomszédos hegyekből megszámlálhatatlan patak zúdul alá, és lépten, nyomon egy-egy forrás fakad, esetenként akár közvetlenül az erdei út közepéből is.

Indulás

Órám 7:20-t mutat, amikor nekivágok. Az első útjelző tábla szerint 4 órányi járásra van a Rax platója, majd egy másik négy és fél órában szabja meg a Heukuppera vezető út hosszát. Legkésőbb tehát déli 12:00-re fel kellene érnem. Először egy mérsékelten emelkedő, sima és széles erdei úton haladok, egyenesen egy katlan közepébe, melyet délről a Naßkamm (Nedves-taréj) határol. A taréj különlegessége, hogy olyan, mint egy völgyzárógát. Kapocsként köti össze a Schneealpet és a Raxot.

A Habsburghaust ellátó teherlift völgyi állomása előtt kanyarodom jobbra fel a Naßkammra, melyen át a túloldalról ömlik a ködtenger. Érdekes időjárási képződmény. Úgy hiszem, egyenesen belegyalogolok. Ahogy egyre feljebb érek, valóban sűrűsödik körülöttem a köd. Misztikus érzés. Imitt-amott mintha a nap egy-egy eltévedt sugara próbálna hiábavalóan áttörni az összefüggő ködfüggönyön. A fák levelein lecsapódó nedvesség úgy csöpög alá, mintha esne az eső. Egy valódi és hamisíthatatlan Nedves-taréj élmény.

Mászás

A Grabnergupfl alatti nyeregben, úgy 1500 méteren merülök ki a ködtengerből. Oda kell figyelni, mert az út itt villában elágazik. Balra fel egy jól kitaposott, de jelöletlen út vezet a Wildes Gamseck felé (Vad-zergesarok, egy 2-es mászó ösvény), míg a jobboldali pirossal jelölt csapás, a Zahmes Gamseck (Szelíd-zergesarok) nevű könnyűnek számító (A) Klettersteig beszállója felé vezet. Én az utóbbi felé veszem az irányt. Néhány perc gyaloglás után elhagyom az erdőt és egy széles sziklagörgeteggel kitöltött meredek árkot keresztezek. Egy sereg zerge fogad, mintegy kinyilvánítva, ki is itt a vidék névadója. A továbbiakban kietlen sziklarengetegen kaptatok egyre meredekebben felfelé. A drótkötéllel biztosított szakaszt elérve összecsukom, és a hátiszákomra erősítem a túrabotokat. Élvezetes mászás következik. Megpróbálom tudatosan mellőzni a kifeszített drótkötelet és csak csupasz sziklát fogva mászni, cirka egyes fokozatban.

A csúcson

Pontosan 10:25-kor bukkanok ki a Rax platóján, ami azt jelenti, hogy majdnem egy teljes órával vagyok jobb a papírformánál, majd 10:40-re már a csúcsra érek (Heukuppe 2007m). Összességében tehát a lenti táblán beharangozott 4:30 helyett 3:20 alatt küzdöm le az 1300 méteres szintemelkedést. Időmilliomos vagyok. Élvezem a pompázatos napsütést és a gyönyörű panorámát. Körös körbe a már jól ismert “hazai” hegyek köszönnek vissza.

Eredetileg a Karl-Ludwig-Hausban kívántam elkölteni az ebédemet, de még csak 11:00 óra van, amikor odaérek. A gyomrom már ugyan delet jelez, és elvileg megszolgáltam az elemózsiát, de úgy döntök, folytatom utamat a Habsburghaus felé. Olyan közelinek tűnik a kristálytiszta levegőben. Mintha csak egy karnyújtásnyira lenne a szikrázó napsütésben. Úgy gondolom (rosszul), hogy egy félóra alatt játszi könnyedséggel elérhetem.

Séta

A Predigstuhl alatti nyeregben öt felé ágazik el az út. Jobbra le a Schlangenweg, kissé jobbra fel a Bismracksteig, egyenesen tovább a Predisgstuhl, kissé balra a Habsburghaus és balra le a Grasbodenalm („zum Hoida”) felé lehet elindulni. Az útkereszteződésben elhelyezett tábla szerint 1 órányi járás a Habsburghaus. Ebben már nem hiszek. Aztán, kiderül, olykor-olykor a tábláknak is lehet igazuk. Könnyű terepen, laza gyaloglás után majdnem pontosan délben érem el célomat.

A Habsburghausban aztán bepótlom az eddig elmulasztottakat. Háromnegyed órát pihengetek elmélázva a vendégház napsütötte teraszán, miközben jól megszolgált sörömet kortyolgatom. Velem szemközt a Heukuppe 2007 méteres csúcsa látszik. A távolban még a Karl-Ludvig-Haust is jól ki tudom venni. Nem győzök betelni a remek idővel, így aztán már majdnem háromnegyed egyre jár, mire elindulok lefelé.

Ereszkedés

Utam utolsó szakasza a meredek Kaisersteigen visz. Egy rövid részen drótkötéllel biztosított. Köszönettel el is fogadom a kapaszkodás lehetőségét. Később lankás erdei úttá szelídül a terep.

A jelenleg szanálás miatt lezárt Wildfährte (és Bärenlochsteig) felé vezető elágazást érintem. Itt egy pillanatra meghökkenek, és még méltatlankodom is azon, amit látok. Mintha teherjárműveknek szánt, friss, szélesre döngölt útra értem volna ki. Jobban megfigyelve aztán rájövök, hogy szó sincs ilyesmiről. Most a természet pusztított a maga módján. Az elmúlt napok esőzései hagytak itt markáns nyomot. Egy sziklatörmelékekből és homok-kavicsból álló lavina hordaléka terítette be az utat. A feltartóztathatatlan széles áradat mintegy  20-40cm vastagságú, betonszerű bevonatot hagyott az úton. Úgy nézem pontosan az említett Klettersteigek felöl zúdult alá.

A Habsburghaus melletti tábla 3:30 órában adja meg a távot Hinternaßwaldig, ami ismét bőre szabott, mert lazán, nem sietve 2:45 alatt, azaz 15:30-re érek vissza a kiindulópontba.

		Zahmes Gamseck VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL