Author Archives: Sztefanó

MTB: Kahlenberg via Wildgrube

Általában hetente egyszer felkarikázom a Kahlenbergre. Kahlebregdorfból illetve Nußdorfból legalább négy különböző ösvény vezet fel a Kahlenbergdorf tetején elhelyezkedő Josfsdorfba. A legismertebb az a bizonyos hírhedett Eisernehandgasse (lásd piros egyes a képen), mely legelső próbálkozásom tanúja volt. Azóta még kétszer … → olvasásának folytatása

Biking, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: setback

A múltkori nyolc kilométeres táv után logikusnak tűnt, hogy ismét egy picivel továbblépek, ami kedden 9 km-t eredményezett. Megjegyzem többnapos kihagyás után, de jólesett. Tegnap aztán ezen felbuzdulva szerettem volna megdönteni a 10 kilométeres álomhatárt, de az első 4 kilométer … → olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

Hochschwab via G’hackte

Még nem jártam a Hochschwabon, ami halaszthatatlan kiigazításra szorult. Pedig ha a térképet elővesszük, kiderül, kerülgettem már eleget fentről is, meg lentről is. A Hochschwab a Keleti-Alpok csücskének legnagyobb gyémántja (egy közhelyszerű hasonlattal élve). Egy több száz kilométeres hegylánc részeként … → olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | 2 hozzászólás

Heukuppe és Bismarcksteig

A kiszemelt célt a déli órákban el kell érni. A délután kizárólag a leereszkedés és a visszatérés jegyében teljen el. Ezek a jó túra tervezés alappillérei. Az időjárás függvényében ezen néha igazítani kell. Nincs ez másként vasárnap sem. Délután északnyugati … → olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | , , , Címkézve | Hozzászólás

Maintenance

Kötelességszerűen ma a téli és a nyári túracipők méhviasz alapú kenőccsel történő impregnációja volt soron.

Hiking-Climbing, Hobbies Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 8 km

Bizakodó vagyok. A negyedik “mezítlábas” tréning sem okozott panaszokat, sőt… Tudni illik, némi gondban vagyok a bal térdemmel, ami túrák után tompa nyomás-jellegű fájdalommal jelentkezik (néha). Azt hiszem a meredek lejtők követelik a jussukat. Ilyenkor óvatosan kell a lépcsőznöm, bár … → olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 7 km

Harmadik “mezítlábas” nekilendülésem alkalmával ismét bővítettem (OK, rendben, megadom magam, majdnem mezítlábas). Ez a hevesség nyilván nem követendő példa azok számára, akik újoncként ugranak fejest az új élmény, az új futóstílus vizébe. Csak azért merem viszonylag gyorsan növelni a távokat, … → olvasásának folytatása

Hobbies, Running, Sport Kategória | Címkézve | Hozzászólás

A Nagy-Vadtaréjon (Großer Wildkamm)

A stájerországi Hohe Veitsch tőszomszédságában található szilaj Großer és a Kleiner Wildkammon át vezető ösvényt, előző híradásom érintettjéhez hasonlóan, hiába keresnénk a túrakalauzok jegyzékében. Leginkább csak hegymászó-fórumokon (http://gipfeltreffen.at) olvasható ezzel kapcsolatos beszámoló. Már 2012-es őszi ott jártamkor szemet vetettem a … → olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

Oktobergrat-Herminensteig és Fadensteig

A Schneeberget többé-kevésbé igazi hegymászással meghódítani kívánók egyik legkedveltebb útvonala a Felső-Herminensteig. Kevésbé ismert, hogy az Északi-Grafensteigről induló ösvénynek létezik egy érdekesebb variánsa is, az Oktobergrat. Túrakalauzok mindezidáig nem említik és ritka az olyan térkép, amelyen be lenne rajzolva.   … → olvasásának folytatása

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Hozzászólás

MTB: Köhécslő bringám

Vészesen puha a hátsó fékem. Elviszem hát beállítatni egy közeli szervizbe. Ott gyorsan kiderült, hogy a fékpofák koptak el. Pedig a tavasszal lettek kicserélve. Hmmmm! Az első fék sincs a legpompásabb állapotban. Na, jó, hát akkor legyen az is felújítva! … → olvasásának folytatása

Biking, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: 5 km

Ma egy kilométerrel növeltem a mezítlábas távot. A következő egynéhány tréning során maradok majd még egy ideig ennél a penzumnál. Tudniillik nem állíthatom, hogy a tegnapi bevezető futás nem hagyott nyomokat bennem, illetve a talpamban. Ma úgymond jobban, azaz kifejezetten … → olvasásának folytatása

Health and wellness, Hobbies, Running, Sport Kategória | Hozzászólás

A kisérlet: az első négy kilométer

Kaptam karácsonyra egy könyvet, de mostanáig halogattam az elolvasását. Nem siettem kézbe venni, mert úgy gondoltam, ez is csak egy, a sok futásról szóló szokványos bölcselet közül. Valami ultrafutókról szól. Egy olyan műfaja a futásnak, ami sohasem állt hozzám közel. … → olvasásának folytatása

Hobbies, Humanity, soul, mind, Running, Sport Kategória | Hozzászólás