Észrevetted? Folyamatosan idétlen vagy legalábbis értelmetlen választások elé vagyunk állítva és elvárás szerint szinte kötelességszerűen, hol az egyik hol meg a másik táborba kényszerülünk beállni. Jobbra menjünk-e, avagy inkább balra? A konzervatívokra voksoljunk-e, avagy inkább a vörösökre? Legyen megengedett az abortusz, avagy mégsem? Legyen kötelező testnevelés az iskolában mindennap, avagy sem? És per pillanat itt van a nagy, de mégis teljesen értelmetlen dilemma: megszorítások (Austerity) avagy költekezés, mégpedig borsos kölcsönök árán is (Spending)? Közben szívünk mélyén, a zsigereinkben érezzük (már aki), hogy tulajdonképpen itt elsősorban a feltett kérdésekkel van a legnagyobb baj, mert balra, avagy jobbra indulsz, költekezel-e avagy megszorításokkal élsz, ez az út a végén minduntalan ugyanoda vezet, ugyanott lyukad ki.
A megoldás pedig, két alternatíva közül inkább a ki nem mondott, de a levegőben lógó harmadikat választani. Valószínű ugyanis, hogy sem a baloldali sem pedig a jobboldali út nem része a megoldásnak és a választási lehetőségek csupán csak egy nagy szemfényvesztés részei, a választás szabadságának a látszatát kívánják fenntartani egy olyan rendszerben, ahol az élet egyetlen előre meghatározott útja régen eldöntött és igazi gyökeres változásokban a hatalmi oligarchia nem érdekelt.
A nyugati demokráciákban a folyamat legjobb bizonyítéka például a választási színjáték. A valóságban a népesség túlnyomó része szempontjából teljesen mellékes, hogy mely párt nyeri meg a választásokat (demokrata, zöld, republikánus, szocialista, liberális vagy konzervatív). Elvileg és végeredményben csak személyi rosádákhoz vezet (ki kerüljön közel a húsosfazékhoz), de lényegi kérdésekben, a hatalmi rendszer pillérein, a természeti világhoz fűződő viszonyunkon, a Gazdasági Növekedés Mindenáron (GNM) tényén nem változtat, sőt, bárki nyerje is a választásokat, valamennyi sarkalatos ponton betonozni fog. Vajon mi változott pl. Németországban, amikor Jóska Fischer zöldjei ültek a kormányban? Ezért növekszik a folyamatosan a frusztráltak és nem választók tábora. Már nagy siker, ha a jogosultak legalább 30-40%-a az urnákhoz járul. Egyre kevesebben hisznek abban, hogy leadott szavazataik nyomán a világ dolgai, avagy személyes sorsuk változni fog.
Itt van más példának okáért az egykor még istenített Barack Obama, aki képes volt valamiféle nehezen definiálható kisugárzás birtokában egy egész világgal elhitetni, hogy ő majd mindenen változtatni fog. Az intő tanulság pedig, hogy tudniillik minden maradt a régiben, csak a színfalakra felaggatott drapériák változtak. A szegények és kisemmizettek sorsa és a dúsgazdag hatalmasok viszonyában a legkisebb eltolódást sem tapasztalható, sőt az otthonaikból kisemmizettek száma éppen Barack uralkodása alatt tetőzött. Az olajfaló finánckapitalizmus szereplői ugyanolyan mohón zabálják és pusztítják a természet kincseit, mint annak előtte. A CNN tényfeltáró riportsorozata alapján (Modern day slavery) barack ide alma oda, a transznacionális vállalatok a harmadik világban ugyanúgy bérrabszolgák és gyermekmunka alkalmazásával, maximalizálják a profitot, mint annak előtte.
Legújabban azt kívánják tőled kicsikarni, hogy Merkel megszorító intézkedései követendőek-e avagy bátran lehet továbbra is hitelekből élni és amúgy franciásan költekezni. Nyilván, így vagy úgy, de mindkét út a pokolra vezet, tehát egyiket sem lehet választani. A civilizáció adott keretein belül minden bizonnyal igazat szólnak a szakértők (the experts) akik szerint megszorításokkal nem lehet GNM-t produkálni (naná!). És igazuk van azoknak a más gazdasági szakértőknek is, akik szerint a hitelek halmozása, az adóság buborék felrobbanása a nagyobb veszély. Akkor tehát merre, hogyan tovább?
A lényeg, hogy még ha a civilizáció önpusztító keretei között próbáljuk az egyenletet megoldani, nos, még akkor is létezik legalább egy teljesen nyilvánvaló harmadik út (tán több is). Különösen igaz ez, ha világunkat holisztikus szemszögből vizsgáljuk, és az élet egészét nézzük.
Ha tehát első nekirugaszkodásra kultúránk uniformizált kereti között maradunk, akkor sem jók a felkínált válaszok, hanem egy még meg nem nevezett harmadikat kell keríteni. Ehhez viszont, legalább nagyvonalakban meg kell érteni a probléma okait. Észre kell venni, hogy milyen egyoldalú és egyre gyorsuló az általános eladósodás üteme, miközben, a túloldalon ezzel egyenes arányban rendületlenül folyik a töke koncentrációja. Ez az egész tulajdonképpen a hivatalosan betiltott piramisjátékok elvén működik, mert a kamatozó (azaz exponeciálisan növekvő) adóság állományt az adós gyakorlatilag képtelen visszafizetni. Ez tehát egy csapda, amibe nem csak privátszemélyek, családok vagy társaságok zuhannak bele, hanem egész országok, népek és kormányaik (mint mondjuk Magyarország vagy Görögország).
A kelepce csalija a GNM víziója, miszerint az majd megold mindent. A pénzügyi piacok (bankok) elsődleges célja tehát, hogy minél többen forduljanak hitelért abban a reményben, hogy az majd hatalmas és örökös GNM-t produkál. A valós cél viszont (a kölcsönzök, általában köpnek rá, hogy lesz-e GNM a végén) egy függő viszony megteremtése és megszilárdítása a tehetetlenül kiszolgáltatott adós és uzsorása között.
A kamattörlesztésekből rendszeres befolyó összegeket pedig kimenekítik, spekulatív üzletek lebonyolítására használják, majd jövedelmeiket kifehérítik és adómentesen halmozhatják. Egy jó (harmadik) megoldás (a civilizáció jelen keretei között is) tehát az lenne, ha a törlesztett részleteket kivétel nélkül visszaforgatnák ugyanabba a gazdaságba, amely azt törleszti. Nem lenne szabad megengedni, hogy a kifizetett részleteket a nemzetközi pénzintézmények egyszerűen, mint nettó hasznot elvigyék, zsebre vágják. Nem kéne beletörődni, hogy a kimenekített milliárdok spekulatív megmozgatásával lefölözött tőke szem elől vesszen valamely adóparadicsomban. Nos, a nagy vagyonok adómentes elillanásának rendkívül szellemdús megoldásait kellene csak megakadályozni, mint arra már évekkel ezelőtt az Asoziale Marktwirtschaft c. könyv szerzői rávilágítottak.
Nem megszorításokban és/vagy újabb kölcsönök felvételének kétdimenziós behatárolt terében kellene tehát gondolkodni, hanem egy olyan tisztességes kapitalista rendszer kialakításában, ahol ugyan továbbra is bárki bármekkora haszonra szert tehet, de a nyereség utáni adó kivétel nélkül behajtható legyen és a tőke spekulatív mozgatásával ne lehessen vagyonokra szert tenni. Azt is meg kell adóztatni! Ez egy cukira jó harmadik válasz lehetne, és akkor még a forradalmár bélyegzőjét sem üthetnék rá senkire, hiszen ez nem baloldali, nem Marxista, nem is anarchista, hanem csupán csak egy tisztességes gondolat. A gond, hogy ennek a szónak, a mi kulturális köreinkben ismeretlen az értelme. Mint Derrick Jensen könyvében olvashatjuk “… az igazság forradalmi, ezért a hatalom birtokosai folymataosan hazudnak…”
Az igazi harmadik válasz pedig túlmutat a mai kórosan skizofrén rendszeren, mert alapjában véve, mint korábban ezt már két különböző oldalról is megvilágítottam, nem gazdasági növekedésre van szükségünk. Sőt GNM-re egyáltalán nincs szükségünk! Ami rettenetesen jól jönne, és amire mindenki vágyik, az egy tiszta, fenntartható és élhető világ, melyben nem a gazdaságnak, hanem az Életnek, a változatosságnak, a természeti világ szükségleteinek van elsőbbsége. Egy olyan világra lenne szükségünk, melyet Galeotto Marzio Mátyás udvarában tett látogatása után találóan feljegyzett, miszerint Magyarország vizei annyira tele vannak hallal, hogy a magyarok szerint a folyóknak csak kétharmada víz, mert a többi hal.
A fent említett állapot még néhány évszázaddal korábban nyilván nem csupán a magyar folyókra volt jellemző, hanem világszerte az erdőkre, az óceánokra és a tengerek élővilágára is. Valamikor a vándorgalamb (passanger pigeon) olyan nagy számban élt ezen a Földön, hogy egy raj fekete felhőként órákra eltakarta a napot. Mára hűlt-hamva, hírmondója sem maradt, mert színtiszta gazdasági érdekből kiirtották. Hasonlóan a többi, mára elfeledett fajhoz. A GNM a Dunából először csak a Vizát, majd mára a többi halfajt is effektíve likvidálta. Ugyan kinek számít, hogy unkáink sem fogják látni, tán már a bálnákat sem, meg a többi Vörös Könyves kihalófélben levő fajt.
Ez a szó is milyen civilizált! Azt mondja, kihalóban van, mintha csak úgy ripsz-ropsz gondolt volna egyet és magától halna ki. Mert nekünk, a mi kultúránknak nyilván semmi köze hozzá – sugallja az ilyen szóhasználat. Mert az igazság megkívánná, az irtás illetve a népirtás szó gyakori használatát, mely a GNM érdekében sem állatok, sem növények, de még emberi kultúrák előtt sem torpant meg még egyszer sem. A misszionáriusok magasra emelt krisztusi keresztje jelezte a fehér ember, a mi kultúránk vérengzését minden kontinensen, ahová csak betettük a lábunkat és GNM-et kezdtünk produkálni. Például úgy, hogy elsősorban gyorsan eltüntettük, azokat, akik vélhetően a gazdasági növekedés útjában álltak. Például az indiánokat (a “vadakat”), mert szülőföldjük gazdasági hasznosítása sok spekuláns felemelkedését alapozta meg. Ugyan ki törődött azzal, hogy ennek mi a pontos ára? A könnyáztatta ösvény, a Cserokik áttelepítése, az Irokézek kiéheztetése, a bölények kiirtása, a természetes környezet monokultúrává holdbéliesítése meg többi véráztatta kaland, bárhova is bököd is az ujjad a megpörgettet glóbuszon. A kérdés csak az, hogy mikor, milyen formában kerülünk mi magunk is sorra? Szerinted?
