Hetek, sőt immár hónapok óta próbálom magamba fojtani azokat az érzéseket, melyek nyomán eredetileg ez a honlap is létrejött, majd afféle metamorfózison ment át és utóbb egy túraalbummá nőtte ki magát. Pedig bárhova tekintek, minduntalan szembesülök a jelenlét torzszülött szörnyeivel, az uralkodó monokultúra abszurd, életellenes megnyilvánulásaival, melyektől indíttatva úgy érzem kevés egyszerűen csak kiabálni, vagy az alvó, fogyasztásra hipnotizált, régen tudatuktól fosztott, lelkükben kihunyt, béna tetszhalottakat újra önálló gondolkodásra bírni. Itt többet kéne tenni, de ha nem tudok, mert nem vagyok birtokában olyan tulajdonságoknak, mint ama képzeletbeli “B”, akkor tán legjobb, ha szégyenemben mégis csak hallgatok.
Nálam különbek és felkészültebbek bicskája is beletörött már a nagy akarásba. Figyelem például a jobb oldalon feltüntetett ajánlott oldalak termését. Elmondanak, elpanaszolnak, szóbahoznak majdnem mindent, ami bennem is gyakran megfogan. Szabad-e mégis gyermeki naivitással, türelmetlenkedve feltenni a kérdést, hogy az igyekezeteknek van-e vajon legalább egy kevéske foganatja? Van-e még valahol egy-egy magában kókadozó, elfelejtett szalmaszál, melybe tán reményteljesen kapaszkodni lehetne?
Nem, szerintem nincs, sem szalmaszál, sem pedig remény! A gőzhengernek nem lehet megálljt parancsolni. Olyan precízen működik, mint ama általa szült szörnyszerkezetek, melyek néhány óra leforgása alatt nyomtalanul elplaníroznak egy korábban élettől duzzadó, csodákkal átszőtt gyönyörű erdőt.
Itt-ott még azért csodálkozom. Például amikor ama tetszhalottak, akiket említettem, kidülledt és hályogos szemekkel kérdezgetik, hogy ez-meg az vajon miért van, miért így-vagy úgy történik? Miért mennek el az orvosak nyugatra? Miért nem lehet megélni a nyugdíjjakból. Miért gyengül a Forint? Miért építenek természetvédelmi területeken gyárakat? Miért növekszik a kriminalitás? Miért érezzük magunkat egyre cudarabbul? Miért kevesebb a mosolygós és boldog ember? Miért ingerlékenyek, betegek az emberek? Miért arat a rák annak ellenére is, hogy milliárdokat öltek már a kutatásába (vagy tán éppen ezért?). Miért gyárthatnak és forgalmazhatnak mérgező anyagokkal átitatott árukat? Miért van modern rabszolgaság, kizsákmányolás, tömeges éhhalál?
Akinek elég sok tél van a háta mögött és a tömegtájékoztatás (akarom mondani a tömegbutítás) rendszeres fogyasztása nyomán még nem vált teljes zombivá, mégis csak tudnia kéne, hogy itt és a világban mindenhol minden egyetlen jól megfontolt és tökélyre vitt optimalizációs függvény mentén zajlik. Szegről, végről tehát legalább az ilyenek tudhatnák, mi az elsődleges.
Valamely kedves blogozó oldalán olvastam, hogy ha az élő természet egy bank lenne, akkor már régen megmentették volna. Nyilvánvaló tehát, hogy a minket éltető természeti világ, a minket életben tartó csodálatos rendszer szükségletei és igényei nem lehetnek elsődlegesek. Nyilván nem elsődleges cél, hogy az ember ebben a világban friss és tiszta levegővel szívhassa tele a tüdejét, mert ha az lenne, akkor nem lenne Budapest és más világváros felett állandó jellegű a szmog (PM10). Mikor a szálló por koncentrációja az egekig szökik, akkor a “szakemberek” azt mondogatják, az időjárás az oka, mert nem cserélődik ki elég gyorsan az elhasznált, megmérgezett alsó légréteg. Mintha az ebadta időjárás lenne a tettes, mert berondítja a levegőnket. A mi nemes kultúránk nyilván csak áldozata a cudar természet rigolyájának! Bár sokakban nyilvánvaló tényként végre bekattan, hogy akárhogyan is fészkelődünk, egy egészséges, szép és élhető környezet megteremtése bizonyosan nem lehet a jelen rendszer elsődleges célja, mert akkor a meglévő technológiai tudományos lehetőségek birtokában, ennek már meg kellett volna valósulnia.
Nyilván nem lehet kultúránk elsődleges célja az öregek és az elesettek gyámolítása, mert akkor már ez is mindannapi valóság lenne. Nem lehet elsődleges cél az emberek boldogulása és boldogsága sem, mert akkor látható és tapasztalható lenne a haladás. Bizonyítom. Észrevetted? Például azt, hogy évezredek óta a paradicsomot keresik, mintha valamely titkos és homályba veszett, avagy elsüllyedt földrészen lett volna, mert úgymond ha megtalálnák, esetleg tán mégis mindenkit boldoggá lehetne tenni. Pedig mint tudjuk, jobb a szerencsétlen paradicsomnak, ha a nyugati demokrácia küldöttei nem lelelik meg soha. A vasárnapi Krone minap egy szomorú cikket hozott le, felsorolva azon igazi, paradicsomokat, ahol mindaddig háborítatlanul élhettek az emberek, amíg a nyugati kultúra olajt, szenet, gyémántot, vagy más egyéb rettenetesen fontos nyersanyagot nem lelt a vidék pompás vegetációja alatt (lásd Avatar).
Pedig az Apollo 8 (Frank Borman, Jim Lovell és William Anders) a Földet a Hold távlatából ábrázoló, világszenzációt keltett fotója sokakat felrázott a bágyadtságból, és leesett a tantusz, hogy az, amit évezredek óta keresünk, itt van, csak ki kell nyújtani érte a kezünket. Mi tudniillik a paradicsomban élünk, csak nem mondta nekünk senki és teljes gőzzel éppen azon munkálkodunk, hogy tönkreverjük. Valljuk be, egészen lenyűgöző sikerrel. A paradicsom, szegény, pedig itt hever, és egyszerűen csak rajtunk múlik, hogy a puszta felismerés eljut-e a tudatunkig és cselekvésre animál. Mint kiderül, sajnos nem nagyon jut el sehová.
Továbbra is keressük a boldogságot, a paradicsomot. Vajon merre lehetett a bibliai édenkert? Közben a multiknak nyilván máris kidolgozottak tervük van arra az esetre, ha netán mégis meglelnék. Arra vonatkozóan tudniillik, hogy milyen hatásosan és milyen gyorsan lehet kinyerni a kincseit és holdbéli tájjá változtatni. Nagy jártassággal, rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. Itt van példának jó okáért az arktiszi paradicsomi óceán. Minden biológus tudhatja, az élet csodálatos színteréről van szó. A multik viszont azt tudják, hogy köpnek rá egy nagyot, mert néhány éven, vagy hónapon belül eltűnik az örök jég és nagy sikert kecsegtetően meg lehet majd kezdeni a kőolajfúrásokat. Ha az élet és a természet tisztasága lenne elsődleges, vajon megtennék-e? Ha az óceánok élővilága lenne az elsődleges, akkor nyilván sem a Mexikói öbölben sem pedig a pólus közelében nem kovácsolnának újabb és újabb nagy rizikót is felvállaló terveket.
Ha az üvegházhatás megfékezése lenne elsődleges, akkor már régen beszüntettek volna minden olyan felesleges széndioxid és metánkibocsátást, mely tudvalevően negatívan befolyásolja a klímaháztartást. Ha egy élhető, kellemes, mérsékelt klímájú bolygó életfolyamatainak a fenntartása lenne elsődleges, akkor konkrét és komolyan vett megegyezések születnének a nevetséges színjátékokba torkolló, formalista, semmit meg nem oldó klímakonferenciák helyett.
Ennek a kultúrának nyilván nem lehet elsődleges célja az sem, hogy a felnövekvő generáció szabadon bontakoztassa ki tudását az iskolában, mert akkor minden gyerek szeretne tanulni járni és nem rettegne az iskolától, nem unná halálra magát az órákon.
És nyilván nem lehet elsődleges célja az sem, hogy megőrizzük az egészségünket, mert akkor minden bizonnyal nem lenne a rengeteg stresszt okozó körülmény, egészségtelen termék és kétes adalékanyag a piacon. Az anyatejben sem mutathatnák ki azokat a mérgező vegyületeket, melyek csak az életet, az egészséget terhelik.
Tudni lehet tehát, hogy a felsoroltak nem lehetnek elsődlegesek, de minden bizonnyal még csak nem is másodlagosak. Tán sejteni lehet, hogy valójában mi az elsődleges. Ki sem kellene mondani, de a teljeség kedvéért mégis megteszem. Elsődleges a profit és a mindenkor karöltve velejáró hatalom.
Ha valamely képzeletbeli mérleg egyik serpenyőjébe a profitot helyezzük, akkor bármit (értsd tényleg bármit!) is teszünk a másik serpenyőbe, az a mi kultúránkban könnyebb lesz. Csak még több profit és még több hatalom tudja lehúzni az előzőleg odahelyezett kisebb profitot és hatalmat. Ezért irtották ki az indián őslakósokat az amerikai kontinensen, mert a profit és más népek békés boldogulása között választva, nagyobb súllyal kerül a latba az előző és szinte értéktelen bóvlinak minősült a másik. Ez mind a mai napig így maradt. Valahányszor választani kell, bárhová is tekints, a profit a nyerő. Ebből a szemszögből vizsgáld mindazt, aminek a kimenetelét nem érted, nem tudod, miért történik. Második odafigyelésre kristálytisztán megleled a szabályszerűséget és nem kell majd többet kérdezősködnöd és éretlenkedned, hogy miért van ez meg az emígy meg amúgy.
