Sztefano-Space

Lassan már hagyomány, hogy így a tavaszi óra átállítás tájékán egy derekas jeges túrával búcsúzunk a téltől. A mostani különlegessége, hogy honlapom egyik leghűségesebb követője, Attila is elkísér minket a Schneeberg tetejére. Azaz dehogyis, mi kísérjük el Attilát, hisz ő jött az ötlettel, mivelhogy utoljára még 2008-ban tette tiszteletét a bécsiek havas házi hegyén.

A táv (Losenheim, Fadensattel, Fadensteig, Fischerhütte, Klosterwappen, Schauerstein, Fadenweg, Edelweißhütte, Losenheim) 14 km, 1300 m szintemelkedés bruttó (betéréssel az Edelweißhüttebe) 8:10 óra (nettó 5:10)

Cirka 5 perccel nyolc óra előtt (7:55) indulunk a Szalamandra, ülő lift parkolójából, Losenheimből. Utunk apróbb eltérésekkel, lényegében a 6 héttel ezelőtti megismétlése. A különbség csak a bevezető és a végső levezető szakaszokban van. Tudniillik most a rövidebb változat mentén ostromoljuk a Fadensattelt, így legalább negyed órát megspórolva (8:40), olvadó, puha hómezőket keresztezve érkezünk az Edelweißhütte tövébe (lenti képek). Itt kezdődik a java.

Örömünkre szolgál, hogy az Edelweißhütte feletti fenyőerdő leárnyékolja a nap már kora reggel is jól érezhető hevét. Ennek azonban hátrányai is vannak, tudniillik a hó puha állaga fagyos jéggé mutál. Mi pedig lustaságból, illetve abból a meggondolásból nem vesszük fel a hágóvasakat, hogy az erdős szakaszt követő Alsó Fadensteigen úgysincs jég, elég lesz majd csak a Felső Fadensteig előtt felcsatolni a vasakat.

Az előttünk járók hóba taposott „jég-lépcsői” elég alattomosak, a kicsúszás veszélye velünk jár. Egyre feljebb egyre keményebb a jég állaga, és egy pillanatnyi rémületem mégiscsak arra késztet, hogy a nem éppen optimális meredek terep ellenére is hágóvasra váltsak. Ez óriási megkönnyebbülést és biztonságos haladást eredményez. Attila és Cirmi viszont továbbra is tartják magukat eredeti elképzeléshez, és csak úgy natúr, simán maguk mögött hagyják az erdő jeges ösvényeit.

Jómagam tehát bíbelődhetek a hágóvasak levételével és elcsomagolásával. Az Alsó Fadensteig következik (fenti képek), mely valahányszor páratlan panorámával hálálja az idáig elhullajtott verejtéket. A napos, már-már száraz szakaszokat azonban hamarosan újra árnyékos rész, a kulcspontot jelentő Felső Fadensteig követi. Itt természetesen valamennyien hágóvasra váltunk, mert olyan nincs, hogy itt télen ne legyen jégvilág.

A harántolós részhez félvezető barázdát olyan kemény jégréteg borítja, amivel még eddigi rövid alpinista pályafutásom során nem találkoztam. Gondolom az egymást követő olvadások és éjjeli fagyások sorozata edzették acélhoz hasonlóvá. A hágóvasak előrenyúló karmait nehéz úgy belevágni a felületbe, hogy az biztosan tartson (lenti kép).

A tulajdonképpeni traverz keményre összenyomott, de nem jeges hóból áll (fenti képek). Ezután könnyebb szakaszok jönnek, majd a platóra történő kilepő felszökésen köszönt ránk újfent az előzőekben már megismert jégpáncél. Előttünk egy csapat sítúrázó bóklászik hágóvasak nélkül. Látszik, hogy már régen küzdenek a saját felelőtlenségük okozta nehézséggel. Alig-alig haladnak, ami nem is csoda. Irigykedve nézik amint mi jó tempóban előzzük őket és mászunk felfelé ügyességgel.

A platón (10:22) őszi száraz fű és langymeleg napsütés fogad (fenti kép). Bár feljebb jól láthatóan újra összefüggő a hóréteg, úgy döntünk, a hágóvasakat el lehet csomagolni. És ez így is van rendjén. Cirmi lehagy minket és 10-12 perces előnnyel érkezik a Fischerhüttehez. Mi Attilával útközben, néhány megcsúszás után arra a nézetre jutunk, hogy hótalpakon valószínűleg könnyebb a menetelés, és akkor a hátizsákot sem nem húzzák. Ez valóban be is igazolódik.

11:30-kor érjük utol a Fischerhütte tövében türelmesen várakozó Cirmit. Nincs még dél (11:50), mire a csúcskereszthez érünk, amiről sajnos, a hat hete még oly csodás jégvirágok leolvadtak. Ez azonban egyáltalán nem csorbítja érdemeinket. Remek az idő, kívánni sem lehetne jobbat. A langymelegen ragyogó nap melegét időnként kellemes hűvös fuvallatok ellensúlyozzák.

A kötelező fotózás után a Schauersteinen át kezdjük meg az ereszkedést. Bár a Schauersteinen már sokszor jártunk, az ösvény névadója csúcsán még soha. Nosza, ezt most pótoljuk (12:45) és felmászunk a sziklaszirtre (fenti képek, kilátás a szirtről a megtett útra). A továbbiak, a térdízületeket nem kímélik, vaskarmos hótalpaink ellenére kicsúszásokkal is tarkítottak. Fellélegzünk, amikor végre elérjük a jóval simább terepet kínáló Fadenweget (13:15).

Az Almgatterl tájékán (13:50 – fenti kép) kicsit izgulok a nedves hólavinák miatt. Tudniillik itt kétoldalról meredek lejtők szegélyezik a Fadenweget. Kémlelem a terepet, de valódi veszélyre utaló jeleket szerencsére nem sikerül felfedeznem. Az út jobboldala feletti részek is nagyrészt már hómentesek. A behavazott erdészeti utat viszont egy majd 45 fokos, tömör hóréteg fedi, amin, hótalpakon kifejezetten bokaficamító a menet (lenti kép). Némi küszködés után aztán újra hágóvasakkal próbálkozunk (lenti kép), ami valamelyest segíti a könnyebb haladást, de a boka ízületek így sincsenek kímélve.

Örömmel vesszük tehát, amikor a még mindig félig hóba temetett Sparbacherhüttehez érünk (14:45 – lenti kép), majd betérünk a tőszomszédságban fekvőd Edelweißhüttebe pótolni az elpárologtatott elektrolitjainkat. Az Edelweißhütteben általában „Rote Linsen” egytáléltelt szoktunk enni. Most sincs másként. Ismét csodálkozom, hogy miért hívják „piros lencsének”, amikor az étel zöld színű. Hm. Egy jó félórás pihenő után aztán (15:20) a reggel már jól becserkészett, nagy kiterjedésű hófoltokkal borított úton szállunk alá, vissza Losenheimbe (16:00).

Egy remekre sikeredett túrával lettünk ismét gazdagabbak. Köszönjük Attila társaságát, nagyon élveztük a korábbi hegymászásait ecsetelő elbeszéléseit. Reméljük még majd sikerül a jövőben néhány hasonló kiruccanást összehoznunk.

Most kicsit csalódom a kedvenc hótalpas hegyemben, ugyanis reggel komor felhők mögé rejtett nappal fogad és ez így is marad a túra befejezéséig. A friss porhó, amiben oly fenséges érzés hótalpakon lefelé libegni, viszont maradéktalanul bejön. Igaz csak úgy 1100 méteres szint felett, ugyanis alatta, a napokban átvonult hidegfrontból, eső esett. A csapadékot követő fagyok pedig teljes munkát végeztek. A hóból kemény jégpáncél lett, amit leginkább csak fém vaskarmok fognak. Mivel a helyzetet jól ismerem fel, van velünk minden, ami egy ilyen vegyes viszonyú túrához elkel.

A táv (Schwarzau im Gebirge, Hirschkogel alatt, Obersberg, Obersbergalm, Hirschbach, Schwarzau im Gebirge) 11.5 km, 890 m szintemelkedés bruttó 5:40 óra alatt (nettó 4:00)

Schwarzau im Gebirge temploma tornyában lakó óra éppen háromnegyed kilencet kongat, amikor elmasírozunk mellette. Egyelőre hónak nyoma sincs, de alig érünk be az erdőbe, a Hauskogel alatt, máris gondunk akad, az olvadások és fagyok egymásutánjában edződött jégpáncéllal. Előkerülnek a magunkkal hozott vaskarmaink, minek következtében gond nélkül vesszük a kacifántosan meredek bevezető kaptatót, ami egy széles erdészeti úthoz visz fel (lenti kép).

A Hirschkogel alatt (fenti képek) két helyen is keresztezünk egy-egy délnyugatnak néző meredek hegyoldalt, ami szinte lehetetlen vállalkozás lenne segédeszközeink nélkül. Rövid hómentes szakaszok után ismét összefüggő jeges hóréteg fogad. A haladást később nagyban hátráltatják az úton keresztben fekvő, vihar döntötte fenyők. Pálcikaként derékban kettétört fatörzsek temetője. Egyre több helyen zárják el az utat, melynek folytatása gyakorlatilag kivehetetlen. A környező erdő ugyanis, még most is a januári hóviharok áldatlan jegyeit viseli. Méteres hó átfúvások és hópárkányok. Így nem is csoda, hogy a nyom, amire rátalálunk és köszönettel követünk, nagy ívben keres rést a természet alkotta barikádok között.

Porhó fogad, amikor az útvesztő újra a jelölt turistaútra talál kilyukadni. A fák kérgein látszik a piros jel, de olyan vastag a hóréteg, hogy az út fölé behajló faágak a szó szoros értelmében is „mellbe vágnak”. Odafenn napsütés hiányában is messzire ellátni. A magasban húzó felhők nem zárják le a láthatárt. 11:15-ko, azaz indulástól számítva úgy 2:40 óra elteltével érkezünk a csúcskereszthez.

Egy alternatív úton, az Obersberg-Almon át, kívánunk leereszkedni. Kémlelem árgus szemekkel, vannak-é arrafelé nyomok, de csak szűz hó amerre tekintgetek. Mivel már legalább háromszor volt szerencsém arra járni, bevállaljuk az ereszkedést az érintetlen hómezön át. És ez remek döntésnek bizonyul. Tudniillik jön a pihepaplanos könnyed ereszkedés a finom porhóban. Ha semmi másért, ezért érdemes felkaptatni a hegy ormára.

Közben azért egyik szemem a GPS kijelzőjén tartom, mert turistajelzések nincsenek, illetve csak nagyon gyéren. Egy erdőben futó út vonalát, csak a feltételezett út fölé behajló ágak formálta alagút alapján lehet sejteni. A nyomolvasás tehát némi tapasztalattal (és az említett technikai segédlettel) nem okoz gondot.

1100 méter alá érve ismét a kőkemény jégbevonatba botlunk és azonmód hótalpakról könnyű hágóvasra váltunk. Le sem vesszük a vasat a bakancsainkról, míg a Hirschbach patak menti Feldhaas/Seeböck településeket el nem érjük. A továbbiakban már csak aszfaltúton gyalogolunk vissza a reggeli kiindulópontba.

Egy önsanyargató kísérlet boldog áldozata vagyok. Vajon mit lehet kihozni a négy hete tespedő testből (tudniillik egy hét síelés és az ezt követő három hét hörghurut)? Az időjárás-jelentés olyan pazar hegyvidéki időt ígér, amit egyszerűen nem lehet, nem szabad kihagyni! Nincs idő a pedáns, legalább egy-két hetes fizikai felkészülésre. A Klosterwappen jeges csúcskeresztjével vágyom fotózni. Mindenáron! Abban reménykedünk, hogy a felmelegedés ellenére a jégkristályok még kitartanak addig, míg felérkezünk.

A táv (Losenheim, Almröserlhüte, Fadensattel, Fadensteig, Fischerhütte, Klosterwappen, Schauerstein, Fadenweg, Edelweißhütte, Losenheim) 15.7 km, 1300 m szintemelkedés bruttó 7:50 óra (nettó 5:50)

Ahogy az ilyenkor szokás, Losenheimből, a Szalamandra libegő völgyi állomásából indulunk, de gyalog (mivelhogy mások csapatostul veszik igénybe a könnyed feljutás lehetőséget – amit valljuk, be, most, tekintettel a kondimra, azért elviseltem volna. De Cirmivel ez lehetelen elképzelés.).

A hóviszonyok miatt most inkább az Almröserlhütte felé vezető hosszabb, de szelídebb erdészeti úton kaptatunk felfelé (lenti kép). Cirka egy óra elteltével 9:30-kor érkezünk az 1220 méteren fekvő Fadensattelba.

Az Edelweißhütte felett mindjárt elő vesszük a hágóvasakat, mert eddigi tapasztalataink szerint a Fadensteig beszállójához vezető erdei úton még mindig szükséges volt a használatuk. Most sincs másképp. A meredek szerpentines ösvényt alig lehet felismerni a rengeteg hótól és különösen pedig a hódűnéktől. Meredek párkányokra mászunk, a hágóvasak remek szolgálatot tesznek.

A Fadensteig alsó része (10:20) viszont mint rendesen (fenti képek), most is hómentes. Az egyik valószínű ok, hogy az uralkodó széljárás elhordja a havat és lejjebb rakja le, tudniillik az ide felvezető úton. A hágóvasakat nem vesszük le, mert tudjuk, hogy a Fadensteig felső részén elengedhetetlen szükség lesz még rájuk. Ez, valóban beigazolódik (lenti képek).

A felső Fadensteig (10:50) nagy katlanjából kivezető ösvényen a drótkötél teljesen a hó fogságában van, így nincs mibe fogódzkodni. Számomra ez teljesen új. Nagy odafigyelés szükséges az egyensúlyozó átjutáshoz. A továbbiakban kevesebb a hó, de több, vastagabb és alattomosabb a sziklák jégbevonata. Ezen a ponton bekövetkezik az, amitől tartottam. Az edzettség hiánya miatt a combon minden izomkötege panaszkodik, ég és görcsöl. Mivel az állapot számomra már ismerős, nincs semmi pánik, itt-ott meg-meg állok és a fájdalmak ellenére eltorzult arccal rendületlenül mászom tovább. 11:30-ra sikerül kilyukadnunk a napos platón.

Még hosszú út áll előttünk. A hágóvasaktól megválunk és a kényelmesebb haladást biztosító hótalpainkat vesszük elő. Bő egy órás kaptatás után (fenti képek) 12:35-re érkezünk a szép jégbordával bevont Fischerhüttehez. Ma sokan vannak. Rengeteg sítúrázót csalogatott fel a hegyre a pazar időjárás. A nap olyan melegen ragyog, hogy egy szál trikóban is kellemes. Megjegyzem nyáron 2:40 óra alatt tettük meg ugyanezt az utat. A tavalyi télen 3:00 óra alatt sikerült az, ami most, a fent említettek miatt egy egész órával tovább tartott. Hamu fejemre!

12:50-kor, azaz indulástól számítva 4:20 óra elteltével vagyunk Alsó-Ausztria legmagasabb bércén és én legnagyobb örömömre megkapom azt amire vágytam. Ujjongás! Egy képet a jégvirágokkal bevont csúcskereszttel. Ezt egyetlen télen sem szabad elmulasztani.

Lefelé a Schauersteint választjuk, tudniillik a más éveken preferált Wurzengraben most egy forgalmas sípálya. A sítalpas túrázok túlnyomó többsége ott érkezik és ereszkedik is alá. Ezzel szemben a Schauersteinen csak felfelé tartó forgalom van. A Fadenwegre érve kifújjuk magunkat és hibásan feltételezzük, hogy kellemes kis séta lesz az út maradék része. De tévedünk.

A széles Fadenweg többméteres hózátonyok, hó átfúvások tarkítják. A legkellemetlenebb, hogy 30-40 fokos dőlés szögű lejtökön kell harántolnunk, ami ugyancsak megviseli a bokát. És ez így megy megállás nélkül egészen az Edelweißhütteig. Sajnos, szó sincs élvezetes hótalpazásról! Kemény küzdelem az út, végig. Vékony nyomon is haladni képes síelőké az előny. Nekik a haránthaladás nem jelent gondot.

Utunk végső szakasza az Edelweißhütte alatti jeges sípályán visz. Tudniillik az alternatív lejutás a jelölt turistaúton egy hómentes szakaszon vinne át. Mivel nincs semmi kedvünk levetni a hótalpakat, marad tehát az önmagát kínáltató sípálya. Érdekes, hogy a tavalyi bruttó 7:30 óra helyett 7:50 a körünk időtartama. Hmm. Lefelé menetben tehát még így is behozzuk a felfelé elvesztegetett egy órát (?).