Sztefano-Space

A Waxencek, Pernitztől északra egy szerény hegyvonulat, legmagasabb csúcsa alig-alig éri el a 800 métert. Helyi nevezetessége a Waxeneck vendégház, mely télen-nyáron látogatható. Zimankós késő őszi időben, amikor már a menedékházak jelentős része bezár, túrák kedvelt célpontja. Ezúttal a miénk is.

A túra (Ortmann, Hohe Mandling, Fotzeben, Geyersattel, Waxeneckhaus, Feichtenbacher Schneide, Spatzenwälderkogel , Feichtenbach, Ortmann) 17 km, 930 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra alatt (nettó 4:50)

Ortmann vasútállomás parkolójából indulunk nem sokkal kilenc után. Ma két társam is akad, Jakub és Cirmi.  Első köztes célunk, a Hohe Mandling, amit ugyan már jól ismerünk, de ezen az Ortamnn felőli ösvényen még nem jártunk. Sűrű és makacs ködben menetelünk. Hangot adunk reményeinknek, hogy valahol, előbb-utóbb azért csak-csak kibukkanunk majd a ködtenger fölé. Ez a Mandling alatt, úgy 850 méteres szinten meg is történik (lenti kép). Az inverzió miatt érezhetően melegebb is van a 967 méteres csúcson és élénk szél fúj hozzá (10:23).

A Waxeneck felé vezető út sajnos lejt és újra belemerülünk a ködbe, tudniillik azon a ponton, ahol 1866-ban az utolsó alsó-ausztriai farkast elejtették (10:42). Emléktábla utal a sajnálatos eseményre (kép). A lombját vesztett erdő éjjel hízott zúzmarái erősen olvadoznak, amitől olyan, mintha záporeső hullana fejünkre. Nem kifejezetten idilli. Ha nem tudnának, mi az égi csapadék forrása, azt hihetnők, tényleg esik az eső. 

A Geyersattel utunk mélypontja (11:34). Innentől számítva ismét emelkedőn kaptatunk, aminek az áldásos következménye, hogy újra kibukkanunk a köd birodalmából. Halleluja, ismét napsütés (lent kép)! Az alsóbb régiókra telepedett pára okozta misztikus hangulat továbbra is megmarad. De végre nem csöpög fentről semmi. 12:10-kor érjük el déli pihenőnk célpontját, a Waxeneckhaust.

Odabenn kellemes meleg. Két öreg kutya fogad. Az egyik ugatva köszönt, nem tudni, hogy sopánkodik-e avagy csak így szokta meg. Egyébként szelíd jószágok. A kiszolgálás gyors, a falat ízletes. Nem sietünk. Átizzadt cuccainkat szárítgatjuk a radiátorokon. 12:55-kor kerekedünk ismét fel.

A Spatzenwälderkogel (750m) felé vesszük az irányt abban a reményben, hogy a hegygerincen vezető út a köd felett marad. Ez a feltételezés valóban be is jön. A Feichtenbacher Schneiden át (769m – lenti kép) vezet a turistaút az említett Spatzenwälderkogelig (14:06). Mivel az ösvény Pernitzbe vezet, itt mi visszafordulunk és úttalanul, az erdőn át megpróbálunk meglelni egy térképen feltüntetett csapást. Ez némi GPS támogatta bolyongás után sikerül is.

A továbbiakban elérjük a jelzett turistautat majd Feichtenbachon át kijutunk az aszfaltútra (14:44). Cirka 20 perces séta után érkezünk vissza kiindulópontunkba. A makacs köd gondoskodott róla, hogy ne legyen unalmas a kerülö. Mindazonáltal egy remek hangulatú, minden évszakban és kétséges idöben is vállalható kirándulás.

A Gahns egy szelíden tagolt fennsík a Krummbachstein keleti oldalán. A Gahnsleiten pedig a plató déli fala melyen legalább négy jelölt turistaút vetekszik egymással a túrázók kegyeiért. Az 1325 méter magas Schwarzenberg a Gahns legmagasabb hegye (akarom mondani dombja), nosza, gyűjtsük be a skalpját.

A követett táv (Prigglitz, Gahnsleiten, Waldburgangerhütte, Schwarzenberg, Kaiserwiese, Hartriegel, Rote Wand, Potschaherhütte, Prigglitz) 15 km, 900 m szintemelkedés bruttó 5:30 óra alatt (nettó cirka 4:00 óra). S == Schwarzenberg, H == Hartriegel

Előtte hiába keresgélek a neten, egyetlen túrára sem lelek, mely a Schwerzenberget ismertetné. Ebből arra a következtetésre jutok, hogy valami okból vagy megközelíthetetlen (kerítés, árok, tilalmi tábla, stb.), vagy pedig teljesen jelentéktelen. Az utóbbi látszik valószínűnek. Majd meglátjuk, tudniillik a Schwarzenberg felderítését tűztük ki aznapi fő célunknak.

8:45-kor indulunk Prigglitzből és a Gahnsleitenen át közelítjük meg az immár téli álomba szenderült Waldburgangerhüttet (10:30). Itt pihenünk egy keveset a kunyhó szép napos teraszán, majd indulunk tovább a tulajdonképpeni felderítésre.

Egy darabig még felfelé kaptatunk a Gahnsleten gerincén, majd egy erdészeti utat keresztezünk, mely irányát tekintve pontosan a Schwarzenberg felé halad. Úgy döntünk tehát, hogy itt elhagyjuk a jelölt turistautat. Az északnyugat felé mutató széles út egy szép napos és tágas mezőbe torkollik (lenti kép). Nyáron minden bizonnyal legelőként szolgálhat.

A legelőn egy jól látható széles csapást fedezünk fel (fenti kép), mely egy szögesdróttal ellátott kapuszerűség felé vezet északnak. Az irány továbbra is stimmel, követjük tehát. Átmászunk a szögesdróton és, mindaddig el sem hagyjuk, míg az út el nem vész valahol a fák között az erdőben. A GPS szerint úttalanul próbáljuk tehát meglelni a szelíd domb legmagasabb pontját (lenti kép), melyet sikerül is beazonosítanunk (11:06). Semmi jel nem utal rá, hogy az elmúl hónapokban járt volna itt emberi lény. Kilátás nincs, csak az erdő fenyőfái sóhajtoznak a szélben körös körbe.

A Schwarzenberg déli lejtőjén ereszkedünk vissza egy a térképen berajzolt erdészeti útra. Északkeli irányba követjük mindaddig, amíg el nem érjük a hivatalosan is zölddel jelölt turistautat. Közben Cirminek még nem volt elég a cserkészetből, és javasolja a Hartrigel (1204m) bevételét is. Elhagyjuk tehát a jelölt ösvényt és toronyiránt úttalanul, az aljnövényzetet óvatosan kerülgetve beazonosítjuk a természetesen ismét csak egy erdő kellős közepén árválkodó Hartriegelt (11:55).

A továbbiakban a legkisebb ellenállás útján, illetve tehát amerre az erdő ritkásabb, próbálunk visszatalálni a Gahnsleiten taréján futó turistaútra. Ezután még elnézünk a Rote Wand tetején trónoló kilátóba (12:10 – lenti kép), melyet téli hótalpazásomkor elvétettem. Ha az élénk déli szél nem hűtené oly hevesen kedélyeinket, a remek látványra való tekintettel még bizonyára elidőznénk itt. Közben meg is éhezünk. A december végéig nyitva tartó Pottschaherütte felé vesszük tehát az irányt.

12:50-kor érjük el a vendégházat. Az őszi nap olyan erővel ragyog még az égről, hogy odakünn a teraszon foglalunk helyet. Igaz beöltözünk, mert az időnként feltámadó fuvallatok üzenete egyértelműen fagyos tartalommal bír. 13:30-kor kezdjük meg a rövid alig 40 perces ereszkedést vissza Priglitzbe.

Remek túra mely bizonyítja, hogy nem kell okvetlenül mindenáron az erdőhatár fölé tolakodni, hogy érdekes ösvényeket követve el lehessen tölteni egy szép túra-napot.

Az idén még sem Lurgbauernél nem jártam (Schneelape), sem pedig Hintenaßwaldból nem indultam túrára. Tudniillik a túra-eldorádóból. A két hely közvetlenül is összeköthető egy arra szolgáló turistaúttal. A kirándulást aztán még lehet egy kicsit tupírozni a Hangyadomb (Amaißbichl 1828m) és a Schauerwand (1812m) meglátogatásával.

A megtett táv (Hinternaßwald, Karlalm, Naßkamm, Lurgbauer, Schauerstein, Lurgbauer, Amaißbichl, Naßkamm, Karlalm, Hinternaßwald) 14 km, 1200 m szintemelkedés bruttó 5:45 óra (nettó 4:30)

Szokatlanul későn, 9:00-kor indulok Hinternaßwaldból. A sárga útjelző Lurgbauerig 3:30 órás meneteléssel riogat. Egyáltalán nem hiszem, hogy ilyen sok időre lenne majd szükségem. A felsőbb régiók határozottan “cukrozott” lejtői viszont kissé nyugtalanítanak, mert jelentősebb hóval aznapra egyáltalán nem számoltam (lenti kép). Ráadásul csak a könnyű túracipőmbe bújtam, hisz a jelentés szerint. aznap 1500 méteren is 10 fok feletti hőmérséklet várható.

9:47-kor vagyok a Gamskogel alatt, tehát azon a ponton, ahol a széles és immár évek óra nem használt erdészeti út hirtelen véget ér. Az ösvény itt jó meredeken fordul balra és afféle pihenős szakaszok nélkül kanyarog felfelé határozott akaratossággal az ugyancsak elhagyatottnak kinéző Karlalmig (10:25).

A Karlalmnál a turistaút kettéágazik. Nem árt odafigyelni. Amit én követek, az továbbra is virgonc kaptatós kedvvel nyomul egyenesen északnak, míg a leváló ág kissé balra tart és csak enyhén emelkedik.

A Karlalm felett kiterjedt hófoltokra lelek (fenti kép). Helyenként bokáig gázolok a nedves hóban ami még nem lenne baj, hanem bizony egyszer-kétszer jó alaposan ki is csúszom. Szerencsére a terep nem kitett, így lezuhanás közvetlenül nem fenyeget. Elbizonytalanodásra viszont jó okot ad, mivel még nem tudhatom, Holle Anyó feljebb mekkora asztalt terített meg.

10:45-kor érkezem a Naßkammra (fenti kép). Ezzel vége az út meredekebb részeinek. Innétől kezdve mérsékelt és napos emelkedőn bandukolhatok tovább. A nap jóságos sugarainak köszönhetően a hófoltok is jelentősen olvadoznak, így tehát megnyugodhatok. 11:13-kor érkezem Lurgabuerhez, azaz a beharangozott 3:30 helyett 2:13 óra alatt. Ennyire nem lehetek jó! Inkább a tábla adatai szorulnak javításra, gondolom.

Nincs igazán sok hó, de mintha a menedékház vonzotta volna az elmúlt napok hópihéit. Körös-körbe hótorlaszok. A gazda éppen serénykedik, hogy szabaddá tegye a bejáratot. Mivel az ebéd még korán lenne, meglátogatom még a Schauersteint (lenti kép) majd dolgom végeztével, cirka 25 perc elteltével térek be a vendégházba.

A gazdasszony sajnálkozik, hogy az elmúlt napokban fagyott és le kellett ereszteniük a víztartályt. Minek következtében tehát a Hütteben nincs víz, miből pedig az is következik, hogy nem tudnak főzni. A lényeg pedig, hogy tehát palackozott innivalón és meleg levesen kívül nincs más a jelen kínálatban. A forró levest és az elektrolitot elfogadom. Jobban zavar, hogy hideg is van odabenn. Befűteni tán még azért lehetett volna. Hm.

12:00-kor már távozom is tehát (még mielőtt vacognék), egyenesen neki a Hangyadombnak. Odafenn meghányom, vetem, hogy esetleg az Amaißbichl gerincén menjek le. Az utat már ismerem, két éve arra jöttünk fel Cirmivel. Hajlanék is a mókára, de olyen erővel tép a nyugati szél, hogy rögvest el is vetem az ötletet. Inkább a szélárnyékos ereszkedést választom ugyanazon az úton, ahogy feljöttem.

13:08-kor vagyok ismét a Karlalmon, majd 13:48-kor érek ki a széles útra. Még majdnem egészen pontosan 1 óra a kiindulási pontig. Ez esetben viszont a Gamskogel alatt elhelyezett sárga tábla alulértékel. 45 percben szabja meg az út hosszát Hinternaßwaldig. Ja, persze, futólépésben ki is jönne. Nyugodtan poroszkálva viszont csak 14:43-kor fejezem be aznapi kirándulásomat.