Sztefano-Space

Úgy döntünk, hogy Wienerwald XXL után, átmenetileg, valamivel gyengédebb nótára fogjuk és a Bad Vöslau feletti Hoher Lindkogelre kaptatunk fel hármasban, Angikával és Cirmivel. Különleges az alkalom, hiszen ilyen felállásban eddig még, sehol nem jártunk. A fel és lejutás lehető legrövidebb és a legcsendesebb módozatát választjuk, minek következtében távol maradunk a napos vasárnapokon tömegeket vonzó Helenentaltól.

A táv (Haidlhof, Merkenstein, Murggengartengraben, Hoher Lindkogel 834m, Esoterik-Weg, Haidlhof) cirka 11 km, 550 m szintemelkedés bruttó 4:50 óra (nettó 3:15 óra)

Haidlhof mellől indulunk Merkenstein romvára felé. Az út, melyet még valamikor 2011-ben becserkésztem, egy lövölde (Schießstätte) mellett vezet. Hallani, ahogy emitt-amott ropognak a fegyverek. A vonalvezetésen csak annyit változtatunk, hogy lefelé majd az úgynevezett Esoterik-Wegen jövünk le. Hogy honnan e különleges név, nem sikerült kideríteni.

Korvin Mátyás hódítását, sajnos jobb csak a távolból szemlélni. Mióta a török felrobbantotta, a falak porladnak, a magasból hullik a szikla és kő. Innen szép nyugodt tempóban alig másfél óra alatt érjük el az Eisernes Tort (Vaskapu).

A hegy tetején lévő kilátótorony, Sina báró Simon György nevét őrzi, akinek az adományából, 1856-ban épült. Az adakozó osztrák bankár a családi vagyonból állítólag a Magyar Képzőművészeti Egyetem építését is támogatta.

A szeles toronyban szétnézünk a világtájak felé, különösképpen pedig az Anninger irányában érdeklődünk, hiszen az idén Angikával már ott is jártunk. Utána, a vendégház napsütötte teraszán megejtjük esedékes ebédszünetünket.

A hegyi-bicikliseknek kijelölt úton bandukolunk egy szakaszon lefelé. Nagy a nyüzsgés, van, aki száguld lefelé, mások viszont még csak az ellenkező irányból lihegnek. Hamarosan azonban elhagyjuk az MTB-műfaj sziklás ösvényét és szelídebb vizekre érkezünk. Az ezoterikus út csendes, szinte kihalt, szöges ellentettje az imént még egy forgalmas műút benyomását keltő ösvénynek.

Egy hatalmas és minden bizonnyal több száz éves bükkfa mellett sétálunk el. A turistakalauz tudni véli, hogy egyenes az Úr bükkjéről van szó (Herrgottsbuche). Nos, éldegéljen egészségben még több más száz évet. Az út egy más attrakciójáról, arról a bizonyos áldozati kőről (Opferstein) lemaradunk. Na, de majd legközelebb, figyelmesebbek leszünk.

		Hoher Lindkogel 2016 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Bevallom, nem tudtam mire vállalkozom, amikor Robert Rosenkranztól ihletve kiszemeltem magunknak ezt a minden rekordunkat megdöntő körutat. Mit nekünk Schneeberg és Rax, mit nekünk Dachstein, amikor itt az orrunk alatt a “gyengéd” bércek láncolatát felölelő Wienerwaldban is össze lehet szedni több mint 2000 méter szintemelkedést (!).

A táv (Furth an der Triesting, Gaisstein, Schindelgrat, Gaissruck, Kieneck, Reingupf, Veiglkogel, Rotes Kreuz, Hocheck, Furth an der Triesting) cirka 30 km, 2050 m szintemelkedés, bruttó 11:10 óra, nettó 9:00 óra.
GPS-részlet, a Gaisstein Ost- Westgrat, illetve a Schindelgrat vonalát mutatja

Gaisstein

Furth an der Triesting túrázóknak szánt tágas parkolójából indulunk első célunk a sziklás Gaisstein mind keleti, mind pedig nyugati gerincének a meghódítására. Egyszer már ugyan tettem tiszteletem a Gaissteinen, de akkor, első alkalommal, illedelmesen kopogtatva a szerényebb feljutás módozatait alkalmaztam. Ezúttal a szilaj Ostgratot szemeltük ki magunknak, mely bizony megkíván némi plusz bátorságot és csipetnyi vállalkozó szellemet.

A jelöletlen, de jó egynéhány beszámolóban leírt útmutató szerint a Gaissteint északról kerülő erdészeti útról, közvetlenül az első sziklatorony után szállunk be. Kitaposott ösvényt, nyomokat hiába is keresnénk. Közvetlen a sziklafal alatt mászunk egy irdatlanul meredek kaptatón. Vihar döntötte vastag faág sorompóként állja utunkat. Némi furfanggal, megküzdünk az akadállyal. Felfelé haladtunkban egy ponton el kell döntenünk, hogy direkt nekimegyünk a gerincnek, vagy kissé jobbról, egy valamivel barátságosabb vonalon közelítjük meg. Ösztönösen az utóbbit választjuk, minek következtében elvétjük az Ostgrat főbb attrakcióját, a sziklaablakot. A második különlegességnél a Hasenbankerlnál érjük el a szakadékkal határolt gerincet. Ezután a terep a csúcsig fokozatosan szelídül.

Lefelé a szintén vad Westgraton ereszkedünk le. Feljebb még csak-csak megemészthető a lejtő meredeksége, de egyre lejjebb érkezve, egyre mélyebbre kell tekinteni és ez erősen megdobogtatja a szívemet. Meg is fogadom, hogy ha legközelebb jövök, megpróbálom az Ostgrat teljes hosszát felderíteni, de a Westgratot valószínűleg először és utoljára vállaltam be.

Schindelgrat

Miután szerencsésen leértünk, átvágunk a Schindelbodenalmon és egyenesen nekimegyünk a következő attrakciónak, a szintén jelöletlen Schindelgratnak. A gerincre való feljutás jó lehetősége egy mély bevágás a hegyben, mely szinte kínáltatja magát erre a célra. A kaptatás végül is teljesen probléma mentes és a Schindelgerinc sem ér fel a Gaisstein nyújtotta szilajságokkal.

Természetesen nem mászunk át valamennyi kínálkozó sziklatornyon, némelyeket csak balról kerülünk. Végül elérjük a rendesen kijelölt turista utat, mely a Gaisruckon át egyenesen a Kieneckre vezet.

Kieneck

A további út már nem szolgál a fentiekben ecsetelt attrakciókkal. A Kienecken megejtjük ebédszünetünket. Mellbe vág, hogy ugyan még jóval dél előtt elérjük el a menedékházat, a teraszán mégis annyi nép sütkérezik már, hogy gombostűt leejteni nem lehet. Megoldás, bemegyünk a vendégházba, ahol mi vagyunk az egyetlenek. Így gyors kiszolgálásban részesülünk és már 11:40-kor felkerekedhetünk, hogy folytassuk utunk fennmaradó kétharmad részét.

A Gutensteini-Alpokat a  Wienerwalddal összekötő hegygerincen tudatosítjuk, mire is adtuk a fejünket. Az állandó és izmokat-energiákat, lassan de biztosan felőrlő kaptatók és ereszkedők láncolata okozta megterhelés hasonlatos a hosszútávfutók intervallum-tréningjéhez.

Wienerwald

A tervezettnél cirka fél órával később érjük el a Veiglkogel alatti kereszteződést, melynek balra tartó ága Araburg felé visz, míg mi jobbra, a Hocheck irányába fordulunk. Ezzel tulajdonképpen megérkeztünk a Wienerwaldba, miközben máris 1400 méter szintemelkedést gyűjtöttünk be. De még ehhez jön majd 650.

Mikor elérjük a Rotes Kreuzot, egy tényleg pirosra pingált krisztus-keresztet, már bizakodóak vagyunk, hogy a vállalkozást sikerre visszük. A maradék kaptatók láncolatát optikailag enyhíti, hogy a végcél, a Hocheck tetején emelt kilátó, mindvégig jól látható marad. Mint a ló, akit úgy bír haladásra a kocsis, hogy egy pecaboton sárgarépát (a Hochecket) lógat az orra elé.

Nekem már úgy sajog minden tagom, hogy inkább lemondok a kilátótorony megmászásáról. Cirmi még “üde és friss” benyomást próbál színlelni és felszökell a toronyba, de amikor helyet foglalunk a Hocheck-Schutzhausban, bizony őt is elkapja hideglelés. A nap ereje már megfakult, a kályhában a tűz kialudt és a helységben kezd eluralkodni a vacogi hideg. Miután jól teleittuk magunkat és elmajszoltunk egy-egy csokis-meggyes süteményt, hogy mihamarabb továbbálljuk.

Több mint 11 óra elteltével, végül is jó érzéssel eltelve de hulla fáradtan érkezünk vissza Furth an der Triestingbe. Elárulom, tulajdonképpen egy hasonlóan megerőltető, de még ezt is robbantó tervünk úgymond bemelegítője volt ez a túra. Figyeld csak, mi lesz a folytatás.

		Wienerwald XXL VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Tudniillik az első felvonás során, tavaly októberben, két előttem haladó hegymászót vakon követve (beszámoltam) sikerült elvétenem a Karl Kantner –Steig felső részét. Ezt mindenképpen ki kellett vasalnom. Érdekelt, vajon hol lehet az a pont, ahol letértem a pirossal jelzett ösvényről.

A táv (Preiner G‘scheid, Siebenbrunnenkessel, Schlangenweg, Karl Kantner-Steig Heukuppe 2007m, Karl Ludwig-Haus, Predigstuhl 1902m, Waxriegel, Waxriegelhaus, Preiner G’scheid) cirka 11 km, 1100 m szintemelkedés bruttó 6:00 óra alatt megtehetö (nettó kevesebb mint 5:00 óra).

Legnagyobb örömömre, most két társam is van. Cirmi mellé Sanyi is társul. Klasszikus stílusban Preiner G’scheid hágón lévő tágas parkolóból indulunk a Rax falai felé (8:55), egyenesen bele a nagy Siebenbrunnenkesselbe (katlan). Itt elérjük a Schlangenweg szerpentinekben felfelé kígyózó vonalát, melynek második hajtűkanyarjából válik le balra a Karl Kantner beszállójához vezető, pirossal jelzett turistaút (9:45). Itt, törpefenyők bolyhai közt találkozunk az első olvadozó hófoltokkal, melyekbe most meg majd még később is, helyenként térdig bukunk.

Az ég szinte ragyog a makulátlan fenséges kéktől. Csak a 6-os erősségű délnyugati szél (40-50 km/h) fog gondot okozni, mint azt az előrejelzésekből tudjuk. A nagy katlanban még csak módjával fuvoláz, a Karl Kantneren meg szinte teljes szélárnyéknak örvendhetünk. A platóhoz közeledve viszont már sejlik, miféle légáramlatok várnak ránk odafenn.

Piros nyíl jobbra jelzi a kijelölt utat, a kék nyíl egyenesen felfelé pedig a múltkori tév-utamat

Kilépve a füves fennsíkra (10:35) el is kap a minket a nyitány, mely a csúcshoz közeledve egyre csak erősödik. A kibontakozás természetesen a Heukuppe legtetején emelt emlékmű közelében tetőzik, ahol már lábról döntögetne, de még sikerrel ellenállunk (11:15).

Az elemek ilyesféle rakoncátlankodása nyomán, bár a szomszédos hegyek hófödte kupoláira lenne rácsodálkoznivaló elég, mégis elég gyorsan távozunk a Karl Ludwig-Haus felé. Alig érünk a Heukuppe taréja mögé, máris érezhetően csökken a délnyugati szél ereje.

Úgy terveztük, a Bismarcksteigen érjük el a Waxriegelsteig vonalát. Alulról mustrálgatva, egy-két árválkodó hófolttól eltekintve száraznak tűnt a Bismarck. De minő csalódás (12:00)! A beszállót egy jégfal blokkolja úgy 40-50m szélességben. A drótkötelek is a hó fogságában. Bár az ösvény látható folytatása teljesen szárazon tikkad a napafényben, a megközelítése extra rizikó nélkül nem lehetséges. Nem vállaljuk. Így a B variáns mentén (mindig van egy a tarsolyban) felkaptatunk a Predigstuhlra és onnan cserkésszük be a lefelé tartó Waxriegelt.

Csalódva mustrálgatjuk fentről a Bismarcksteig eltorlaszolt beszállóját

Hómezőket és hóval telt árkokat keresztezünk. Meglepetésünkre még sok a síelő, látszik, hogy ismerik a terep adottságait, meglelik a nap erejének elég tartósan ellenszegülő, még majdnem teljesen összefüggő havas szegleteket.

13:35-re elérjük az egész évben nyitva tartó Waxriegelhaust, ahol megtartjuk ebédidőnket. Alig háromnegyed óra elteltével 14:12-kor már fel is kerekedünk, hogy lebandukoljuk az út maradékát. Cirka fél óra elteltével, a legszebb tavaszi kikeletbe és szellővé szelídülő szél kíséretében érkezünk vissza a kiindulópontunkba.

		Rax Karl Kantner 2016 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Előző beszámolómhoz kapcsolódó megjegyzés: Helmut Mucker albumában megtaláltam azt a kulcsfontosságú képet, mely elég jól beazonosítja az Adolf Kögler-Haus tövéből a Hoher Hengstre induló jelöletlen, de kitaposottnak látszó ösvény vélhető helyzetét. Ami biztos, hogy nem a Hütte mellett, hanem közvetlen mögötte kell az utat keresni. Íme, egy a ház feletti perspektíva, fentről lefelé jövet készült:

Ezen felül a legújabb openmtbmap.org Austria-térképen is fel van már tüntetve az ösvény teljes vonala (késön aktualizáltam ). Ahol a padok vannak (karikázva), ott a beszálló.