Sztefano-Space

A Palmauer (1248m) egy lokális jelentőséggel bíró, de remek kilátással kecsegtető sziklaszirt a Türnitzi-Alpokban. A távoli Ötscher (1893m) innen szemlélve olyan látványt nyújt, mintha megkoronázná a szemközti Tirol Kogelt (1380m). Palmauert legkönnyebben St.Aegyd am Neuwalde felől, a Zdarsky menedékház érintésével lehet elérni. Mivel ez a normál variáns túl egyszerűnek és rövidnek tűnik, Hohenberg felöl, indulok megostromolni a hegyet, melyet egyszer már, télen megcéloztam, de a hóviszonyok és tapasztalatlanságom meggátoltak az elérésében.

A körút hossza (Hohenberg, Wiesberg, Gschwendthütte, Linsberg, Plamauer, Zdarskyhütte, Grabenalm, Linsberg, Steinparztal, Hohenberg) cirka 18 km, 1180m szintemelkedés, bruttó 6:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető. Piorossal jelölve L = Linsberg, P = Palmauer, Z = Zdarskyhütte.

Hohenbergből mindjárt három különböző ösvény is indul a Stadlberg és a Geschwendthütte irányában. Mivel kettőt közülük immár jól ismerek, ezúttal a Wiesbergen át vezető kacifántosabb harmadikat választom, mely újdonságán kívül némi extra méter szintkülönbséggel is megajándékoz.

Összefüggő a magasban szürkén és didergetően lebegő ködréteg, amikor kevéssel 8:00 óra után nekivágok. Csak reménykedni merek, hogy célom elég magasan fekszik ahhoz, hogy legalább a csúcsa kilátszódjon a mindent elborító ködrétegből. Az időjárás ugyanis, aznapra, a felsőbb régiókban makulátlan napsütést ígér. 850m tengerszint feletti magasságban aztán meg is történik a csoda és átlépem egy más világ napsütötte kapuját. Az erdő fáiról esőszerűen csepeg a nap olvasztotta éjszakai zúzmara.

Jó tempóban haladva még jóval 10:00 óra előtt (cirka 1:40 alatt) elérem a Gschwendthüttét, mely egy lenti tábla állítása szerint 2:30 órányi járásra van. Alig néhány perc elteltével aztán már a Linsbergen állok, majd onnan fél órával később, 10:30-kor elérem Palmauert is. Ha direkt nem keresném a különlegesen szép csúcskeresztet, akár észrevétlenül el lehetne gyalogolni alatta az erdőben. Kicsinyke platón találja magát az, aki ide felér. Egészen hátra kell hajolnom, hogy a kereszt beleférjen a fényképbe. Balról jobbra először a hóval cukrozott Göller mutatja magát, aztán távolban a Hochschwab masszívuma dereng, majd az Ötscher a Tirol Kogellal párost alkotva és legvégül jobbról a Türnitzer Höger zárja a panorámát.

Déli irányban leereszkedem Palmauerról és jobbra fordulok a Zdarsky-Hütte felé, amit 11:05-kor érek el. Ebédszünetet tartok úgy, hogy még sikerrel elejét veszem a délben St.Aegydböl érkezők éhes rohamának. 11:40-kor távozom. Először ugyanazt az útvonalat követem, amin jöttem, de most nem mászok vissza Palmauerra, hanem a Grabenalmon át vezető turistaúton érem el a Linsbergen át vezető ellenkaptatót. Déli fél egyre fenn is vagyok a Madonna domborművel jelzett csúcson. Innentől számítva folyamatos ereszkedés következik egészen Hohenebergig.

Visszafelé az útépítés miatt hétfőtől péntekig éppen lezárt, árnyékos és hideg Steinparztalon át megyek. Az erdőgazdaság váj itt éppen széles “autópályát” a Stadelberg máris durva sebekből vérző oldalába. Holdbéli táj! Csak szörnyülködni tudok a pusztítás láttán. Közben akaratlanul is az eszembe jut az erdészek hegyi biciklizőkkel kapcsolatos fenntartása, miszerint zavarják a vadon élő állatok nyugalmát és az erdő magányát. Persze ezzel is csak úgy van, mint minden egyébbel ezen a világon. Ha a mérleg egyik serpenyőjébe a profitot helyezzük, lehet bármi ideál és nemes elv a másikban, az sajnos kivétel nélkül könnyebbnek találtatik.

		Palmauer 2014 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Aki egy olyan túrára vágyik, amerre úgymond még a madár se jár, az jó eséllyel választhat egy kiruccanást a Handlesbergre. A hegy viszonylagos elhagyatottságának vélhető okai a kulináris élvezetek nyújtását szolgáló kunyhók szinte teljes hiányában gyökerezhet. A túra kiindulópontjában, Schwarzau im Gebirge déli szegletében lévő Gasthaus Gruber is immár több mint egy éve betegség miatt zárva, tehát aki éhesen érkezik vissza a hegyről, arra sem vár terülj asztalkám. Így történhetett, hogy a párját ritkító káprázatos túra idő ellenére, az égvilágon senkivel sem találkoztunk. Vesd össze ezt a tegnapi beszámolómmal a Kieneckről, mely alátámasztja a fenti elméletemet.

A körút hossza (Schwarzau im Gebirge, Naturpark Schwarzau, Grubenfranzl, Falkenstein, Handlesberg, Hansl im Berg, Schwarzau im Gebirge) cirka 15 km, 950m szintemelkedés, bruttó 5:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Cirmit annyira motiválta a várható gyönyörű késő őszi napsütéses idő, hogy hosszúra nyúló Hallooween parti utáni kialvatlansága ellenére is rászánta magát, hogy útitársamul szegődjön. Nem bánta meg. A túra önmagában sem nem hosszú, sem pedig nem  kifejezetten nehéz. Hogy legyen mégis némi aprócska pikantériája a dolognak, a Handlesberg mellé bevezetőnek még hozzácsapunk egy látogatást a Schwarzau fölött trónoló sziklás Falkensteinre.

A Handlesbergre már egyszer felhótalpaztam magam, így volt némi elképzelésem arról, hogy hová megyünk, mégis meglepett az évszakok által felszolgált óriási különbség. Általánosságban érvényes, hogy a jeges-havas téli alpinizmus egy magnitúdóval igényesebb, amit szőröstől-bőröstől igaznak találtam a Handlesbergre vonatkozólag is. A felszökések, amelyeket télen csak nagy elszántsággal és pattanásig feszülő erőbevetéssel sikerült leküzdenem, most ugyan igényesnek de összességében mégis ártalmatlannak tűntek.

Amikor háromnegyed kilenckor elindulunk és bakanyarodunk a Gasthaus Gruber mögé, csak két-három fokot mutat még a hőmérő. Ennek megfelelően vagyunk beöltözve, de a kezdeti kaptatók szoros egymásutánjának köszönhetően, gyorsan üzemi hőmérsékletre melegszünk és kiérve az ösvény napsütötte szakaszára gyorsan megválunk a feleslegessé vált ruháinktól. Első célunkra a Falkensteinre mérsékelten emelkedő, széles erdei úton kaptatunk felfelé. Csak az utolsó felszökés rendhagyó és meredekségével kitáncol a sorból úgy, mint majd a Handlesberg csúcsára vezető végső kaptatók sorozata is.

Alig múlik 10 óra, amikor megpillantjuk a Falkenstein szerény fakeresztjét (egy ugyanilyet helyeztek el a szomszédos Obersbergen is). Bár ragyogó a napsütés, mégis megdidergünk a felhevült testet érő fuvallatoktól. Nem is időzünk sokat, hanem leereszkedünk a sziklaoromról és folytatjuk a menetelést fő célunk felé.

Falétrák vezetnek egy magas drótkerítés túloldalára, ami egy feltételezhető vadaskert belsejébe vezet. Az út innentől kezdve válik igényesebbé, amit a környező hegyek lassan kitárulkozó látványa feledtet. Különösen megkapó a Schneeberg tetejét bevonó összefüggő jégpáncél csillogása. Napsütötte, tüdőköptető emelkedők után érjük el a bekerített részből kivezető második falétra állványt. Árnyékos erdőben haladunk a piros jelzések után majd egy tisztást keresztezve a Falkenstein végső kaptatójához hasonló felszökéssel érjük el a kicsiny, de szép csúcskeresztet.

Némi nézelődés és fotózás után egy emelettel alábbszállunk, egy olyan helyre, ahol a sziklákat melengetően süti a nap és némi védelmet élvezünk a vacogtató fuvallatokkal szemben. Itt letelepszünk és kipakoljuk a magunkkal hozott elemózsiát. Félórás pihenő után nekilendülünk, hogy megtaláljuk a hivatalosan nem kijelölt visszafelé vezető utat, ami aztán a vártnál egyszerűbb.

Egy vadlesnél, melyet nem lehet nem észrevenni és amely (vigyázat) egy meredek szakadék szélén áll, kell balra fordulni és egy jól látható jobbra hajló csapáson a vadles alatti mezőre lejutni. Itt aztán nem kell egyebet tenni, mint a mezőről induló széles erdei utat követni, melyet valószínűleg vadászok használhatnak. Hansl im Berg tanya érintésével egy prózai és felettébb unalmasnak tűnő úton ereszkedünk eseménytelenül vissza a kiindulópontban lévő Gasthaus Gruberig. Feltételezem, hogy télen hótalpazásra, avagy sítúrára valamivel alkalmasabb lehet ez a variáns.

		Falkenstein & Handlesberg VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Ha ősz, akkor irány a Kieneck tetején trónoló Enzianhütte, ahol a gazdasszony első osztályú tökgulyásra vár. Tavaly szégyellem, elmaradt a látogatás, de csak azért mert, a vendégház honlapján egy szó sem esett a gulyáskínálatról. Korábbi éveken extra ki volt emelve a Kürbiszeit, és mivel az ismertetés elmaradt, azt hittem a tökgulyás is lekerült a napirendről. Mint kiderült, tévedés. Csak a honlap nem frissült. Íme, a bizonylat, ma is remek a narancssárga tökből készült főzet.

A túra elvileg egy “tök” laza kerülő a Gutensteini Alpokban. Az Alpok megnevezés, speciel itt, némi túlzásnak számít, mert a Kineck-csoport csak egy szelíd dombvidék. Aprócska kihívásnak hintek némi fekete borsot a túra-menümre és egy számomra még ismeretlen felvezető utat választok a Weidengrabenon át az Atzsattelba.

A körút hossza (Thal, Weidengraben, Atzsattel, Geisruck, Kieneck, Enziansteig, Thal) cirka 14.5 km, 830m szintemelkedés, bruttó 5:15 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Amikor nem sokkal nyolc óra után elindulok, Thalban még alaposan dideregtető a 4 fok. Örvendezek is, hogy hoztam kesztyűt is, meg sapkát is, jól elviselem. A Weidengrabenből egy jelöletlen, de jól követhető széles erdei út visz fel az Atzsattel alá. Ott, ahol majdnem eltűnik, jobbra fordulok és árkon-bokron át egy alig látható csapást követve kaptatok meredeken felfelé a nyereg irányába. Később elvesztem a nyomot, de eltévedni nem lehet, mert egy széles, mély árokban vagyok, ami a pirossal jelzett turistaútba botlik. Hamarosan el is érem, egy magas drótkerítés tövében kanyarog. Némi tájékozódás után nyugtázom, hogy a kerítés megfelelő oldalán vagyok. Kissé lejjebb megpillantom a kaput is, amelyen át már jöttem egyszer, Furth irányából.

Ezután a hegygerinc-vándorlásokra jellemző hullámvasutazás következik, sorozatos fel és alászállásokkal. Az utolsó leghosszabb és egyben legmeredekebb szakasz direkt a Kineck tetejére vezet. Nem sokkal 11:00 előtt, azaz cirka 2:50 óra szelíd menetelés után érem el menedékház napsütötte déli teraszát. Remek az idő, ragyog a nap, egy álom lehuppanni a langymeleg padok egyikére. A levegő kristálytiszta. Ilyen ragyogó távlatokra itt még nem emlékszem. Az Ötscher behavazott kupoláját is tisztán lehet látni, ami mégis csak ritkaság számba megy. Éppen két hete másztuk meg Cirmivel.

Átadom magam a tökgulyás élvezetének, majd némi sütkérezés után elindulok lefelé. November elseje ellenére a nap még olyan jól melegít, hogy elég egy rövid ujjú trikó. Közben délre jár, és egyre többen érkeznek. Kisebb-nagyobb csoportok, fiatalok és idősek vegyesen. Nem is bánom, hogy még időben elkerültem a tömegek kulminációját. Nem sietve fél kettőre érek vissza a kiindulópontba.

		Kieneck via Atzsattel VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Ha a Schneeberg Alsó-Austria keleti hegységeinek a zászlóshajója, akkor az Ötscher a nyugati térfél sztárja. A hegy jellegzetes gerincéhez két különböző arculat társítható. Míg a nyugati, majdnem szelíden és csaknem jóindulatúan visz fel az 1893m magas csúcsra, addig a keleti szárny, az Érdes Taréj (Rauher Kamm), nevét meg nem hazudtolva, kihívások gazdag tárházával rendelkezik. Az itt fellehető nehézségek mércéje 1+, azaz egy könnyű sziklamászást ígérő hegygerincről van szó. A szintkülönbség a beszállótól a platóig majdnem 400m.

A körút hossza (Lackenhof, Ötscherwiese, Raneck, Rauher Kamm, Ötscherschutzhaus, Kleiner Ötscher, Lackenhof) cirka 17.5 km, 1410m szintemelkedés, bruttó 7:30 óra. Pirossal karikázva a levágott Bärenlacken-kanyar. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Rendkívül hideg még az Ötscher árnyékos északi felén a reggel, amikor Cirmivel fél kilenckor elindulunk az Ötscherwiese felé, hogy Bärenlackenon át elérjük a hegy 1530m magasságban lévő gerincét. Tudniillik a pontot, ahonnan a Taréj indít. A +5C fok azért is dideregtető, mert a testkazán csak nagy nehezen indul be. Szinte sima terepen visz a több mint egy órás bevezető út. A mérsékelt kaptató majdnem észrevétlen, nem gyújtja be a máglyát. Ranecket (egy tanya) elhagyva végre rövidke napsütéses résbe érünk, ahol megválhatunk egy-egy réteg ruhától. Később ismét dideregünk, mert az út szalagja visszakúszik a hegy árnyékába.

Előttünk egy nagyobbacska csapat halad. Feltűnik, hogy a Bärenlacken előtti nagy ívű balos kanyarban letérnek a széles erdei útról és egy keskeny, de jól kitaposott ösvényen vágnak neki a kaptatónak. Pillantásom a GPS-re elárulja, hogy ez egy rövidítés, amiről már hallottam. Akár 20-30 perces unalmas kerülőt lehet így megtakarítani. Nosza, eredjünk mi is az úttörők nyomába.

Az ösvény első fele jól követhető csapás, ami később aljnövényzet nélküli erdőhátra ér, ahol a lehullott őszi falevelek a felismerhetetlenségig leplezik az út vonalát. Jól oda kell figyelni, mert a csapás egy helyen balra fordul és átvág egy bokros részen. Majdnem elvétjük. Arra leszek figyelmes, hogy már semmilyen nyom sincs, bárhogyan is vizslatom a terepet. Visszaereszkedünk, miközben keressük a bokros részen áthaladó ösvényt, amit aztán elég gyorsan meglelünk.

Hamarosan elérjük a pirossal jelzett turistautat. Ezután prózaian izzasztó kaptatók sorozata következik, egészen a napsütötte gerincig, amit még 11 óra előtt, azaz az indulástól számítva majdnem két és fél óra elteltével érünk el. Itt napot és tízórait tankolva pihenünk egy sort, majd nagy lélegzetet véve nekirugaszkodunk a tulajdonképpeni kalandnak, az Érdes Taréjnak.

A Taréj olyan, mint egy érem két oldala. Az északi, árnyékos fele vacogtatóan hűvös, dideregtető fuvallatokkal tarkítva. Itt jól elbírjuk a mellényt meg a sapkát is, mígnem a napsütötte déli oldalra vetődve pillanatok alatt felhevülünk és csurogni kezd rólunk a verejték. Szerencsére, az edződés, a hideg-meleg vetélkedése, hosszú távon a meleg részeknek kedvez. Felfelé haladtunkban a napfényes részek kerülnek túlsúlyba, majd a végén diadalmaskodnak.

A mászás élvezetes, jól fogható, szilárd sziklákon át vezet. Egy-egy sziklaszirtre fel, majd néhányszor alászállva jutunk előre. A kulcspontokon (1+, van belőlük több is) meg kell gondolni, hogy mely kiugrást vagy sziklaperemet érdemes elkapni, hova illik legjobban a bakancs orra. Máshol a piros jel mentén több alternatíva is adódik. Kissé jobbra-e, avagy inkább toronyiránt, netán balra? Ki-ki, ízlése szerint válogathat a széles fal nyújtotta lehetőségek közül.

A Rauher Kamm végéhez érve. A háttérben kissé jobbra a Schneeberg kupolája

A Taréj elején elhelyezett tábla egy órányi járást ígér a csúcskeresztig. Cirmi remek formában van, extra fordulaton pörgök, hogy tudjam vele tartani a tempót (ami nem sikerül maradéktalanul), mégis 1:15 óra után érjük el a kilépőt, azaz a részt, ahol az Ötscher áldozatainak az emlékplakettjei vannak elhelyezve. Innen még negyed óra a csúcs, tehát pihenés nélküli, friss tempójú másfél óra elteltével érjük el célunkat (az indulástól számítva 4 óra alatt).

A csúcson egy zsibvásár fogad. Mióta a hegyeket járom, ekkora tömeggel nem találkoztam. A ragyogó őszi idő, az évszak utolsó langymeleg túranapja, irdatlan tömegeket csalogatott ki a bércekre. A korosztályok széles sávját felölelő kavalkád túlnyomórészt nyilván az Ötscherschutzhausig felvezetett kétüléses kötélpálya lelkén szárad. Abból az irányból érkeznek libasorban, és ugyanarra indulnak lefelé a panorámával jóllakottak. Mi is így teszünk. Cirka egy óra alatt sikerül leereszkednünk a vendégház szintjére és fél kettőre asztalhoz ülni. Félelmem, hogy a látogatók hada miatt akár éhkoppon is maradhatunk, szerencsére nem válik be, sőt egészen fürge kiszolgálásra lelünk.

Háromnegyed órás déli pihenőnk alatt Cirmi úgy dönt, neki még kevés volt az Érdes Taréj, másszunk fel az Ötscher kistestvérére a Kleiner Ötscherre is. Ehhez először az 1280 méteren fekvő Riffelsattelba (nyereg) kell alászállnunk, hogy felkaptathassunk az 1553 méteres kistestvérre. A turistaút nem jelzett, csak a jól látható csapást követjük. Itt mindjárt meglátszik, hogy errefelé nem működnek a téli szezon sífelvonói, mert mindössze két túrázó párral találkozunk. A csúcson pedig szálegyedül vagyunk, amit, cseppet sem bánunk. A Kleiner Ötscher különlegessége, és amiért érdemes meghódítani, hogy bepillantást enged az Ötscher és a Gemeindealpe közé szorult Osztrák Grand-Canyonba.

A csúcsról egy fokozatosan halványodó nyomon, a sípálya ősziesen árválkodó mezein ereszkedünk le, amit speciel itt utoljára tettem. A piros síterep lejtői nem kifejezetten alkalmasak az ilyen célú használatra. Egyszerűen túl meredek és térdet egyáltalán nem kímélő vállalkozás. Aki teheti, kerülje.

		Rauher Kamm 2014 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL