Sztefano-Space

Már vagy két éve tervezgetünk Sanyival egy közös Klosterwappen megmászást. Ő ugyanis még nem járt Alsó-Ausztria legmagasabb csúcsán. Valahányszor pedig a déli autópályán autózva meglátja a Schneeberg félreismerhetetlen szilütetjét, oda vágyik, fel a legmagasabb pontjára. Hát szombaton, végre, ez a kívánsága is beteljesedett.

A táv (Losenheim, Fadensattel, Edelweißhütte, Fadensteig, Fischerhütte, Klosterwappen, Wurzengraben, Fadenweg, Edelweißhütte, Losenheim), cirka 14 km, 1290 m szintemelkedés bruttó 6:30 óra.

Kék ég, zavartalan napsütés, de a Schneeberg tetején élénk, sőt erőteljes szél vár ránk. Ennyivel tisztában vagyunk, amikor hármasban, Magdival és Sanyival fél kilenckor elindulunk Losenheimből. A Fadensteigen át szeretnénk elérni a platót. A felfelé vezető utunk nagyjából három szakaszra bontható. Az első az Fadensattelban lévő Edelweißhüttenél ér véget, majd következik a legmeredekebb szakasz a Fadensteiggel és a harmadik a leghosszabb, egy mérsékelt kaptató a füves platón.

Az első, bemelegítő szakaszt olyan gyorsan hagyjuk maguk mögött, hogy szinte észre sem vesszük kaptató fakasztotta verejtéket a hátunk közepén. Csak a nyeregben garázdálkodó jeges fuvallatok nyomán tudatosítjuk, hogy máris jól megdolgoztunk.

A második szakasz a hegy, áldásos szél- majd később a kevésbé áldásos nap-árnyékában vezet. Megjelennek az első jéggé fagyott hófoltok, de a haladásban nem gátolnak. Érezhető, hogy a magassággal egyenes arányban élénkül a szél kacérkodása is. Az utolsó meredek mászós szakasz után, de még a plató elérése előtt tanácsosnak látom az alkalmazkodást a fejünk felett tomboló szél-viszonyokhoz. Viharkabátot, sapkát, kesztyűt öltünk és úgy lépünk ki az elsárgult füvel borított fennsíkra.

Az első métereken még csak élénk szél dudál, majd egyre durvább lökésekkel próbálja utunkat állni. Ez jócskán megnehezíti a haladást. Szerencsére a főn lehelete nem fagyos. Szinte szaladunk amint a Schauerstein elágazás után felbukkan a Fischerhütte. Mihamarabb szeretnénk elérni a téli szállás ígérte védelmet. A küszöböt átlépve egy csendes, békés világba érkezünk.

Két hosszú asztal padokkal áll a betérők rendelkezésére. Jókor érkezünk, mert az egyik asztal éppen felszabadul. Jólesik az otthonról hozott falat meg a termoszban idáig lötykölődő forró tea. Később egy nagy csapat próbál bekéredzkedni, így rövidebbre fogjuk a pihenőnket, hogy az újonnan jöttek is leülhessenek.

Aprólékos módszerességgel készülünk a Klosterwappen meglátogatására. Jól felszerelkezünk szélkabáttal, sapkával, sállal, kapucnival. Döntöget is a szél, úgy járunk, mint a részegek. A viharos körülmények ellenére elidőzünk valamennyit a csúcson. Mutatom az ismerős hegykulisszát. A Hohe Wandot, a Rax masszívumát, látszik az Ottohaus, a Jakobskogel és a Heukuppe, az Ötscher, a Göller és a távolban mintha még a Dachstein hegyei s feltűnnének.

Lefelé a Wurzengrabenben remélünk menedéket találni a szél ostroma elől. A lehető legrövidebb úton ereszkedünk. Az árokban nagy kiterjedésű jeges hófoltok fogadnak. Szerencsére, néhány rövidebb gázlón kívül, sehol sem állják utunkat. Helyenként szinte megáll a levegő és kellemes langymeleg kerekedik felül, máskor meg a szél juszt is besüvít, a plató felöl és megdideregtet.

A Krempelhüttet elérve magunk mögött hagyunk minden kihívó meredekséget. Lankás ereszkedés következik a Fadenwegen, először egy fenyveserdőn át, majd egy széles erdészeti úton. Az Edelweißhütte előtt aztán ismét erdőbe terelget a jelzés. Sanyinak éppen a Fadensattelban roppan meg a térde, de hallani sem akar az ülőlift szolgálatairól (a hétvégén működik). Így aztán óvatosan araszolgatunk lefelé az úton, amelyen reggel jöttünk felfelé.

Ez a túra a Schneeberg legkedveltebb klasszikusaihoz tartozik. A legrövidebb úton a csúcsig. Ma is jól ízlett, annak ellenére, hogy a szél odafenn pofozkodó kedvében volt.

		Fadensteig & Fadenweg 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Valami nem túl hosszú, de kihívó és eleddig még ismeretlen túrára vágyom. A Raxon szerencsére akadnak még ilyen szegletek. Felderítésre vár például a Gretchensteig (A). Preiner Gscheidből indulok cirka 9:00 órakor a Reißtalersteigen. Rossz ómen, hogy amikor kiszállok a kocsimból, a ködön át velőkig hatol egy távoli láncfűrész hangja. Nocsak! Tavaly hónapokig le volt zárva a Rax déli oldala az erdőgazdaság féktelen ámokfutása következtében. Azt reméltem, az idénre befejezték a pusztítást.

A táv (Preiner Gscheid, Schlangenweg, Karl Kantner-Steig, vadhajtás, Heukuppe, Karl Ludwig-Haus, Schlangenweg, Waxriegelhaus, Preiner Gscheid) cirka 10 km, 970 m szintemelkedés, bruttó 5:20 óra.

Sajnos alig indulok a Moassa vendégház felé vezető úton, máris belebotlom egy mellmagasságban keresztbe kihúzott piros szalagba és az alatta elhelyezett tiltó táblába. Az út, erdőgazdasági munkálatok miatt november 9.-ig le van zárva. Egy ideig töprengek. Na, most mitévő legyek? Esetleg ignoráljam a tiltást és másszak át a szalag alatt? Folytassam utam, mintha mi sem történt volna? Már többször is megtettem ilyet. Ha nem hallanám a láncfűrész sivítását, akkor minden bizonnyal fittyet hánynék az efféle táblákra, főleg ma, államünnep napján. Így viszont alternatívák után kutatok, és mindjárt beugrik a Karl Kantner-Steig (A/B). Megkönnyebbülten fellélegzem és átprogramozom magam az új célra.

Elindulok tehát a Waxriegelhaus felé vezető úton, melyen lefelé már sokszor, de felfelé még egyetlenegyszer sem mentem. Na, ez is egy újdonság. Ráadásul, a táblák útmutatatását követve, egy olyan útra tévedek, melyen még lefelé sem jöttem. Hát ez király! Egyenesen a látványos, sőt, lenyűgöző nagy Siebenbrunner Kesselbe gyalogolok bele. A délkeletre néző katlant széltében-hosszában bevilágítja a legragyogóbb őszi napsütés. Az út a Waxriegelhaus mellet vezet és a népszerű Schlangenwegbe torkollik.

A Karl Kantner-Steig a Schlangenweg egyik hajtű-kanyarulatában ágazik el balra. Az első vasalt biztosítások előtt utolérek egy idősebb párt. Úgy gondolom követem őket, nem sietek, előzgetni semmi kedvem. Ez “végzetes” döntésnek bizonyul, ugyanis a párocska, valószínűleg a Rax évtizedes ismerősei, egy ponton letérnek a hivatalosan is kijelölt ösvényről, és egy vadhajtáson haladnak tovább.

Mivel bennem még a gyanúja sem merül fel, hogy esetleg rossz úton haladok, már csak egy szűk, törpefenyők kusza ágaival gazdagon benőtt sikátorban veszem észre, hogy itt valami nem stimmel. Kijelölt turistautakon ritkán fordul elő, a haladást ilyen durván akadályozó vegetáció. Figyelmem tehát továbbra is az előttem haladókra összpontosítom. Ha már egyszer a véletlen miatt más útra vittek (akaratukon kívül), jó lenne nem elveszíteni őket a látókörömből.

Vesd össze: a Karl Kantner-Steig vonala (barna) és az én vadhajtásom (zöldes).

Lemondok tehát a helyes út keresgéléséről. A törpefenyő labirintusból kiérve, jobbra alattam regisztrálok ugyan egy széles ösvényt, ami így utólag, feltehetően a Karl Kantner-Steig vonala lehetett, de én balra felfelé folytatom az üldözést. Egy meredek bevágásban mászunk felfelé. Legalább 1/1+ és reménykedem, hogy ezt nem követi majd valami haladó sziklamászóknak való furfang. Amint felérkezem a bevágás tetejére, útmutatóim már a soron következő fal tetején bóklásznak. Felkiabálok nekik, hogy ez szerintem nem a Karl Kantner. Kérdezem, hogy jön-e még ettől cudarabb kulissza is? Mire nevetve mondják, hogy ez egy vadhajtás, aminek éppen ott a vége. Már csak ezt az egy szelíd felszökést kell megejtenem.

Nos így történt, hogy a Karl Kantner-Steig feléig (sem?) jutottam csak. A másik felét remekül pótolta a kalandos sziklamászás a vadhajtáson. Persze alkalomadtán majd még szívesen megejteném a Karl Kantner teljes vonalát is.

A mászásban ugyancsak forróra hevülve és csapzottan, ingujjban érek ki a platóra. Itt mindjárt belém mar az élénk déli szél hűvös-éles karma. Következő célom a Heukuppe. Még vagy kétszer meg kell állnom, hogy további ruharétegeket vegyek magamra. Kapucniba, viharkabátba bugyolálva érem el a csúcsot jelző négyszögletes emlékművet. A tömb szélcsendes északi oldalán átöltözöm, megválok átizzadt cuccaimtól majd megkezdem a laza ereszkedést a Karl Ludwig-Haus felé. Korai még az idő, így a menedékház mellet elhaladva a Schlangenwegen bandukolok tovább a Waxriegelhaushoz, ahol megejtem esedékes ebédszünetem. Innen már csak egy ugrás Preiner Gscheid.

A túra beváltotta amit ígért. Ennek ellenére továbbra is felderítésre várnak a Gretchensteig, a Karl Kantner-Steig teljes vonala és a közeli Raxmäuersteig.

		Karl Kantner 2015 DIASHOW ANZEIGEN ALLE HERUNTERLADEN

Október 24. szombat. Végre! Az ég megkönyörült rajtunk. Késett, de megjött. Itt van a vénasszonyok nyara! Legalábbis idelenn a völgyben. Mert mint majd megtudjuk, néhányszáz méterrel feljebb, télapó foggal, körömmel védelmezi előretolt állásait.

A táv (Lohmgraben, Blarergraben, Windberg, Lurgbauerhütte, Amaißbichl, Schauerwand, Lohmgraben) cirka 15 km, 1220 m szintemelkedés és bruttó 7:00 óra.

Cirmi még nem járt a Schneealpe legmagasabb csúcsán a Windbergen, túrázzunk tehát a Schneealmra. Tanakodunk, milyen legyen az optimális túra-gúnya? Könnyed, őszies langymelegre hangolódjunk, vagy inkább hóra, fagyra? Netán mindkettőre? A web kamerák képei szerint odafen, fehérre terítette asztalát a korai tél. Óvatosságból tehát pesszimisták vagyunk, ami később igazolja magát.

Altenberg an der Rax a kiindulópontunk, illetve Lohmgraben szájában lévő, túrázóknak szánt parkoló. Fagypont alatti a hőmérséklet, így elsőre nyugtázzuk, hogy jól döntöttünk, már ami az öltözékünket illeti. Ám alig kezdjük meg a kaptatást az árok napsütötte oldalán, máris gyökeresen változik a helyzet. Nyárias meleg fakaszt rólunk verejtéket. Hamarosan már csak egyetlen szál trikóra vetkőzve küzdünk az egyre fűszeresebb emelkedőkkel.

A Lohmgraben közepén jól jelzett kereszteződésben balra fordulunk és a Blarergrabenwegen folytatjuk utunkat, mely egyenesen a Windberget célozza. Az apróbb hófoltokat nagy kiterjedésű hómezők váltják fel a plató alatt. Hirtelen, szinte egyik pillanatról a másikra érkezünk a télbe. Legelőször is rendre visszaöltözködünk reggeli pozícióba, amiről gyorsan kiderül, hogy nem elégséges. A hátizsák mélyéről előkerülnek tehát a téli cuccok, az olyanok is, mint a sapka meg a kesztyű. A fagyos szél csontig hatol, ereje arányosan növekszik a megtett szintemelkedéssel. A Windbergen meg egyenesen viharossá fokozódik.

Alaposan beöltözve elidőzünk egy keveset a csúcson és álmélkodunk a rendkívül tiszta látási viszonyokon. Mióta a hegyeket járom, nem emlékszem, hogy valaha is láttam-e ilyen kristálytiszta panorámát. Balról-jobbra tekintve felismerjük a Stuhleckot, a Veitschalpet, a Hochschwabot, az Ötschert, a Göllert, az Amaißbichlt, a Schneeberget és persze a Heukuppet. Ha a szél nem korbácsolna ilyen cudaron, még maradnának, de így hamarosan ereszkedni kezdünk a Windberg mélyen behavazott észak-keleti gerincén.

A platóra visszaérve érezhetően melegebb van. A nap vidáman süt le ránk a gyönyörű kék égboltról és zsákoljuk a legmelegebb ruhadarabjainkat (de még szükségünk lesz rájuk). Laza bandukolás következik a Lurgbauer menedékházhoz. Mire elérjünk, bizony meg is éhezünk. A választék elég spártai. Látszik, hogy a gazdasszony már a szezon végére készül, de éhen azért nem maradunk.

Ebéd után Cirmi még okvetlenül birtokába kívánja venni a Lurgbauerhütte feletti Hangyadobot, az Amaißbichlt. A csúcson süvítő szél túltesz a Windberg fuvallatain is. Nem is maradunk sokáig, csak térülünk, fordulunk. Lefelé ereszkedve Cirmi kiböki, hogy nem is az Amaißbichlre akart felmenni, mert ott nincs csúcskereszt, csak egy prózai kőhalom, meg egy ferde karó jelzik az 1828 méteres csúcsot. Mint kiderül, nyári emlékeiben a Windbergen látottakhoz hasonló, szép kereszt után sóvárog, ami nem az Amaißbichelen, hanem a Schauerwandon díszeleg. Nosza, kaptassunk hát fel oda is.

A Schauerwandról aztán végérvényes ereszkedünk. Először a Lohmgraben felső torkolatához, majd beszállunk az olvadó hóval gazdagon és mélyen kitöltött árokba. A rengeteg hó ellenére lefelé haladtunkban egyre jobban érződik a nap melege. Mire ahhoz a bizonyos kereszteződéshez érünk, ahol reggel a Windberg felé vettük az irányt, már ismét dominál az őszi hangulat, hónak nyoma sem marad. Elérjük az erdőhatárt, majd eseménytelen ereszkedés következik egy giccsesen szép, vénasszonyok nyara festette erdőn át.

		Windberg 2015 VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Leopoldsberg, Kahlenberg, Hermannskogel & Co.. Hálás célpontok, amikor sem az idő nem villogtatja barátságos mosolyát, sem pedig a kedv, a pillanatnyi testi-lelki adottságok nem kedveznek a megerőltetőbb kalandok kivitelezéséhez. Fényképezőt nem viszek. Nincs sok értelme. A köd makacsul telepszik az erdőre. A hangulat ennek megfelelően tipikusan őszi, kissé misztikus, csendes. Megpróbálok új ösvényket felfedezni, amelyken még nem jártam.

2015. október 4. Leopoldsberg kerülő

A táv (Kahlenbergdorf, Waldbachsteig, Leopoldsberg, Josefinenhütte, Wildgrube, Unterer Weisleitenweg, Junghernsteig, Kahlenbergdorf) cirka 10km, 400 m szintemelkedés, bruttó 2:30 óra

2015. október 18. Hermannskogel kerülő

A lehető legrövidebb úton Kahlenbergdorfból a Hermannskogelra, azaz Bécs legmagasabb pontjára. Hiertelen elhatározásb nyomán, csak délután háromkor indulok, ezért sietősre fogom. Van ugyan velem lámpa, de nem szeretném, ha rámsötétedne.

A táv (Kahlenbergdorf, Eisernehandgasse, Wildgrubgasse, Krapfenwaldgasse,  Bei der Kreuzeiche, Jägerwiese, Hermannskogel, Jägerwiese, Wildgrube, Wildgrubgasse, Eisernehandgasse, Kahlenbergdorf) cirka 12 km, 600m szintemelkedés és bruttó 2:40 óra (jól kilépve). Kényelmesebb tempóban legaláb egy órával több azaz 3:00 / 3:30 óra

Továbi hasonló túrák a Kahlenbergen és környékén:

• https://sztefano.com/2013/03/11/kis-hal-is-hal/
• https://sztefano.com/2013/05/02/nnepnapi-rundumadum/
• https://sztefano.com/2015/05/20/hermannskogel/
• https://sztefano.com/2015/06/21/cscslmny-nlkl-avagy-leopoldsbergkahlenberg/

Beazonosítottam az alkar azon izomcsoportjait, melyek cirka 3 órás folyamatos és extenzív igénybevétel elteltével begörcsöltek a Ferencjóskán

• Musculus Extensor carpi radialis longus
• Musculus brachioradialis

Tehát nem az ujjakat hajlító izomzatról van szó, mint a legelső alkalommal, 2012-ben történt (köztük a Musculus flexor pollicis longus mely a hüvelykujjat hajlítja). A ProHands (Heavy és később az Extra Heavy) trénerrel hónapokon keresztül folytatott gyakorlatozás lényegében eredményes volt (2015 januárjától), de ez nincs hatással az alkar fenn említett izomkötegeire. A kérdés, hogy miféle gyakorlattal fejleszthetőek?

A képekre kattintva az eredeti forráshoz jutsz