Nézőpontok (2, van véleményem)

Összeomlóban a világ, amit még ismerünk. Sorsdöntő, történelmi jelentőségű változások elébe nézünk. Riasztó, hogy akik hivatásból vannak megbízva és felhatalmazva a problémák megoldásával, szakmailag nem felkészültek, erkölcsileg pedig nem feddhetetlenek, sőt teljesen megbízhatatlanok (lásd Juncker, a kecske, akire rábízták a káposztát). Szűk látáskörű tökjanik (Popperi értelemben), amerre csak a szem ellát. A sötétség és a tudatlanság tapintható, sőt a már-már tudatos rontani- akarás Brüsszel felé pillantgatva egyre töményebb.

Nyilvánvaló, hogy egy betegség hatásos/eredményes orvoslása nem szorítkozhat kizárólag a szimptómákra. Aki lázas, nem biztos, hogy aszpirinnel túléli. Jelen esetben viszont még ez sem történik meg. Egy átfogó, holisztikus rálátás (kitéve magamat annak, hogy majd tudálékossággal vádolnak meg) nyilvánvalóvá teszi, hogy a népvándorlás motorja és katalizátora globális folyamatokra vezethető vissza.

A vatta és a törmelék lebontása után kitűnik, hogy aki a minden határon túli növekedés mellett teszi le a voksát, az a globalizáció malmára hajtja a vizet és közvetlenül is felelős az Európát érő és azt mélyen megosztó migrációs hullám létrejötte miatt. Nem lehet egyszerre gazdasági növekedést prédikálni, másfelől meg kifelé mutogatni, másokra hárítani a minket fojtogató neo-kurgáni hullámot.

A globalizáció nem csak a klímaváltozásért felelős! Olyan körülményeket teremt, mely melegágyat biztosít a szélsőségeknek. A szélsőségnek ugyanis, ahhoz hogy nagy ütőerővel rendelkezzen, gazdasági, szilárd pénzügyi alapokra kell helyeznie akcióterveit. Nyilvánvaló, hogy a globális piacon végrehajtott kereskedelem szolgáltatja a folyamatok fenntartásához szükséges hátteret (pénz, olaj, fegyver, kábítószer, embercsempészet, stb.).

Minél extrémebb méretek ölt a globalizáció, a növekedés, annál áttekinthetetlenebbé válik a finánctőke ámokfutása, annál több variáció kecsegtet a megcsapolásra. Olyan ez, mint a mesebeli hétfejű sárkány, amelynek ha lecsapják az egyik fejét, helyette nyomban kinő a másik, sőt még egyel több. Nem a sárkány fejét kellene tehát megcélozni, hanem egészét kiéheztetni és felhagyni a növekedés hajszolásával, felhagyni a neo-liberalista eszmék implentálásával és legfőbbképpen pedig kilépni az EU-ból. Ez utóbbi ugyanis nem más, mint béke-köntösbe öntöztetett profit-gőzhenger, mely puskalövés nélkül dönt népeket és országokat nyomorba. Németország, a német multik és szent templomaik, a bankok, úgymond békés és legális eszközökkel nyerik a tulajdonképpeni harmadik világháborút. Tudniillik a globalizáció szent eszközeivel.

Aki nem olyan felkészült, nem olyan jól megszervezett, pontos, precíz (nem annyira neurotikus), mint a puritán, munka-orientált germán kultúra csecsein nevelkedettek, az elveszett. Nincs helye a részemről bizonyos tagadhatatlan szimpátiával méregetett lazaságnak, az élet élvezetét előtérbe helyező, stressz mentes, megengedő magatartásnak. Az ilyenek elvesztek, felőrlődnek, alulmaradnak a nagy és maximális összpontosítást igénylő versenyfutásban.

Egyetlen módon lehet megküzdeni ellene. Nem részt venni a partin, elhatárolódni, felosztani, kilépni, határokat húzni, mert Small ist beautiful. Mint az index.hu egyik mai cikke is megjegyzi “A közös pénz egy német imperialista projekt, legjobb lenne visszacsinálni, de már késő”.

Másfelől nem lehet kizárni azt az evolúciós opciót, melynek értelmében az élet értelme abban leledzik, hogy a legmesszebbmenőkig kitapasztalja saját lehetőségei határát. Ez már az ember ténykedéseit figyelmen kívül hagyva is megfigyelhető. A legkülönbözőbb szintű életformák léteznek a Föld minden övezetében, a leghidegebb antarktiszi saroktól kezdve a legforróbb, legsötétebb vulkanikus tengeri árkokig, ahol akár egy tojás is keményre főne rövid idő alatt.

Élet ott is van, ahol nem is feltételeztük. Ez a paradigma általánosítható, különösen, ha az emberre vonatkoztatjuk. Mintha kizárólag egyetlen függvény mentén történne minden. Elmenni a lehetőségek legvégső határáig. Meghódítani a legmagasabb hegyeket, lehetőleg oxigénpalack nélkül. Lemerülni a legmélyebb árkok fenekére, túlélni a legnagyobb és a legkisebb atmoszférikus nyomást. Megtudni, milyen gyorsan, meddig vagyunk képesek elfutni. Milyen magasba tudunk ugrani, mennyit bírunk teljesíteni alvás nélkül, levegő, víz, élelem, sex nélkül.

Képesek vagyunk élni kalitkába zárva is? Meddig? Hány gyermeket tud nemzeni egy férfi, világra hozni egy nő. Hány áldozata lehet egy gyilkosnak, mekkora milliárdokat lophat egy menedzser, büntetés nélkül… és még sorolhatnám. Egyre többet, egyre gyorsabban!

Mintha valaki tudni akarná, hogy ez az adott DNS/RNS-be ágyazott szoftver mire képes. Perfomance & Stresstest, mondaná a szakember. A funkcionális teszt már lezajlott. Az ember képes túlélni, képes úgy megszervezni az életét, hogy visszatérő jégkorszakok és éhínségek ellenére is szaporodjon és sokasodjon. Számomra ez az egyetlen elfogadható magyarázat arra az őrületre nézve, mely, mint egy örvény, magával ragad, felszippant és pusztít mindent.

Egypercesek, The Problem of Civilization Kategória | 1 hozzászólás

Az előrejelzés szerint…

…a soros ciklon mára kisöpörte a szaharai kemence forróságát. Valószínűleg legalább egy hétre. Közben elment a hangom, és teljes mellszélességben rám tört a nyári hörghurut legagresszívebb fajtája. Csak találgatni tudok, mely légkondicionálójából kiáramló baktériumtenyészetet nyeltem be. Munkahelyen? Vonatban? Metróban? Így tehát egyelőre nincs újabb túra, kényszerpihenő van terítéken. Az sem árt néha Sad smile

image

Health, Weather Kategória | Hozzászólás

Végre összeomlik az Ómega?

Immár lassan egy hónapja tart az Európa felett képződött ómega formájú magasnyomású terület, mely, mint köztudott, rendkívül stabil felépítmény. Ha egyszer befészkeli magát, hetekig ellenáll, túléli az északnyugat felől érkező ciklonok támadását is. Egyszerűen megrázza magát és újult erővel pirít minket rántottává. Az elején még élveztem (mert hosszan tartó instabil, túrákra nem igazán alkalmas időszakot váltott fel), de mostanára jómagam is összeomlóban vagyok 35-38 C fokos súlya alatt. Ha beigazolódnak a feltételezések, akkor ez a képen jelölt ciklon most egy darabig véget vet majd ténykedésének. Figyeljük! Én most bedobom a pihenőt és visszakapcsolok egy fokozatot… valahogy elfáradtam, belefáradtam… (pedig annyi tervem lenne)

image

Weather Kategória | Hozzászólás

Megszökni a hőség elől, avagy Wildfährte

Jó lenne egy hűvös hely, ahol kellemesen el lehet tölteni a forró napot. Mert szombaton kulminál a hőség. Menjünk tehát a felsőbb régiókba! 2000m tengerszint feletti magasságban legfeljebb 20-22 C fokra melegszik csak a levegő. Ha a feljutáshoz még egy hűvös, északi fekvésű ösvényt is találnék, ahol a nap inkább csak árnyék formájában van jelen, akkor az, pontosan beleillene az elképzeléseimbe.

 Wildfährte_2D  Wildfährte_3D
 WildfährteProfile

A táv (Hinternaßwald, Wildfährte, Heukuppe, Karl Ludvig-Haus, Predigstuhl, Habsburghaus, Peter Jokel-Steig, Hinternaßwald) cirka 20 km, 1500 m szintemelkedés és bruttó 8:10 óra.

A Großes Höllentalhoz hasonlóan, a Reißtaler Klamm, egy szinte majdnem pontosan észak-déli irányban elnyújtott völgykatlan, mely mintha konok elhatározással egyenesen a Rax északnyugati falának, a Kahlmäuernek akarna nekiszaladni. A függőleges sziklafal tetején pedig ott trónol az 1857 m magas Gamßeck, ahová három út is vezet. A Zahmes Gamsecksteiggel tavaly ismerekedtem meg, a Wildes Gamseck (UIAA szerinte II) még várat magára. Szombaton a harmadik variáns, a Wildfährte került sorra.

Reggel

Korareggeli utam a Höllentalon át vezet Hinternaßwaldba. Figyelem, mint csökken a kinti hőmérséklet. Payerbachban még 20 C fok, majd Kaiserbrunnál 17, míg Hinternaßwaldban már csak kellemesen dideregtető 15 fok van. Ehhez komor felhők és szitáló eső is párosul. A hajnali hírekben elhangzott friss időjárás jelentés úgy tudja, az esőfelhők a reggeli órákban feloszlanak, és később verőfényre lehet számítani, majd pedig a délutáni órákban zivatarokra.

Pontosan 7:00-kor vágok neki soros kalandomnak. Az eső miatt meg-megtorpanok, mérlegelem a helyzetet, miközben a hátizsákomra esőkabátot húzok. Van benne tartalék száraz gúnya. Jómagam inkább ázok, mert a felfelé kaptatás rendes tajtékozással társul, és egy levegőt elzáró ruhadarabot sehogy sem bírnék elviselni.

Ha nagyon megerednének az ég csatornái, akkor nem vállalom a B-nek minősített, mászással is tarkított Wildfährte Klettersteiget. A tervalternatívám (épp akkor ötlöm ki, ahogy ott kaptatok a szemerkélő esőben és előtűnik a Kahlmäuer vad sziklafala), hogy a Kaisersteigen felmászok a Habsburghausig és ott majd meglátom, mihez lehet kezdeni.

Wildfährte

Elérkezem a Wildfährte felé jobbra elágazó úthoz. Döntenem kell! Az eső, mintha egy kicsit alábbhagyott volna (képzelődés?). Hátam mögött, északon, már az ég királykékje is látszik, de előttem a Rax felett még sűrű, szürke fellegek trónolnak. Itt-ott viszont, mintha ez a záróréteg vékonyodna. Már láttam ilyet. A nap, felhőkön eredményesen áttüremkedő sugarai különös sárgás árnyalatot adnak a sötét felhők hasának. Indulok hát jó reménységgel a Wildfährte irányába.

A tavalyi özönvíz szerű esőzésekre emlékeztet a mélyen kimosott árok, melyet az akkori, nagy erejű, időszakos patak vájt itt ki. A sziklamorzsalékos hordalékot a Kaisersteigre szállította. A frissen kitaposott ösvény új útját keresgélve tétován cikázik ide-oda az árok két oldala között. Közben eláll az eső is. Juhé! A távolban két előttem haladó hegymászót fedezek fel, ők sem hátráltak meg tehát, ez felderít.

Később egy sziklagörgetegen kaptatok felfelé, majd az utamat álló sziklafal tövébe érve egy jól jelzett rámpa visz meredeken tovább a beszállóhoz. A drótkötél biztosítás előtt kicsiny kitett platform. Az előttem felérkező két fiatal már készülődik. Én is beöltözöm, sisak, kantár, beülő, kesztyű.

Az útvonal sehol sem nehezebb a hivatalos B besorolásnál, de helyenként kitett, ami miatt jól jön az önbiztosítás adta lehetőség (szimpla pszichikai trükk). Tapasztalt kletterezők és profik a kantár használatáról is lemondanak, mint azt a szélvészként közlekedő hölgy is teszi, aki a semmiből bukkan elő mögöttünk és tempósan le is előzi háromfős csapatunkat. Pedig mi sem szöszmötölünk, hanem haladunk rendesen. Még megjegyzem, hogy akármilyen menő is valaki, felettébb hanyag magatartás, ha még sisakot sem visel. Egy igazi profi ilyen hibát sohasem követne el.

Valahol úgy a Wildfährte közepén balra leágazik a Bärenlochsteig (szintén B ferrata), melyet szükség esetén (zivatar) akár menekülőútnak is lehet használni a Habsburghaushoz. A Widfährte kulcs-szakasza viszont még csak ezután jön. Egy rövid, de élvezetes felszökés, mely, ha kicsivel hosszabb lenne, akár B/C-nek is elmenne.

A drótkötél biztosítás végig makulátlan, hisz a Steiget tavaly szanálták, mégpedig pont az időtájt, amikor a vízözön elmosta a régi turistautat. Mindazonáltal a drótkötelek aránya tán még az 50%-ot sem éri el. A maradék rész felett kb. fele-fele arányban osztozik a közönséges kaptató és az egyes szintű sziklamászás.

Heukuppe és plató

Csapzottan érünk ki 9:25-kor a Rax platójára, ahol elbúcsúzom fiatal társaimtól. Nekik még kell egyet szusszanniuk. Én viszont amint levetkőzöm, máris továbbállok a Heukuppe felé.

A platón még csak imitt-amott süt a nap, libabőrösre borzoló szellő hűsít, ami erőteljes tempóra sarkall. Hja, hol van itt a kánikula? Cirka további egy óra alatt érem el a 2007 méteres csúcsot, majd egynegyed óra elteltével lehuppanhatok a Karl Kudvig-Haus teraszán.

Ebédidő ugyan csak 11:00-tól van, de a kedves kiszolgálólány eltekint a formaságoktól és 11-kor már egy tál meleg étel gőzölög elöttem, amit egy korsó sörrel locsolok. Imígyen feltöltődve 11:20-kor folytatom utamat a Predigstuhl irányába. Közben mintha leradírozták volna a felhőket az égről. A nap akadálytalanul mosolyogja be a vidéket. Ennek megfelelően megszűnik a szellők okozta kéjes borzongásom is, ám 1900-2000m szintjén haladva, a hőség sehol sem bántó, inkább kellemes útitársam.

A Rax platóját keresztező turistaút tán a legmagányosabbak közé tartozik. Sehol egy lélek, csak alpesi vadvirágok, sziklák és a pazar magashegyi panoráma. 12:30-ra érkezem a Habsburghaushoz, ahol még engedélyezek magamnak egy rövid pihenőt és egy hideg italt. Egynegyed óra elteltével, azaz 12:45-kor ismét útra kelek, ezúttal a Peter Jokel-Steig felé. Az alternatív ereszkedés a Kaisersteig lenne, de azt már ismerem.

Peter Jokel Steig

A Kaisersteig egy kereszteződésben balra tart, míg én egyenesen folytatom a menetelést. Egy jó darabig fennsíkon, széles erdészeti úton majd erdőben haladok. 13:45-kor érem el a Peter Jokel-Steig kezdetét. Hirtelen és meredeken torkollik a mélybe. Úgy hat rám mint egy kijózanító atyai pofon. Egy tábla gondosan figyelmeztet is a várható nehézségekre. Alpesi tapasztalatok itt elengedhetetlenek, mondja. Mi a szösz? Gyorsan meg is tudom miért.

Az ösvény kitettsége bő egy órán át köti le minden idegszálamat. Drótkötéllel biztosított szakaszok is jönnek, melyek sajnos nincsenek olyan jó állapotban, mint a Wildfährten. Egymás után három-négy helyen is kiszakadt a nitt a sziklából. A meredekség érzését fokozza a morzsalékos ösvény.

Ez volt az első és egyben az utolsó alkalom, hogy lefelé a Peter Jokel-Steiget választottam, esküdözöm magamban. Bár a Kaisersteig sem egy leányálom, de mindenképpen jobb alternatíva. Örülök is, amikor végre elérem az erdőt és csillapodik az ösvény meredeksége. Szinte felüdülés kilépni a széles és lapos Reißtalklammba.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | 2 hozzászólás

Hochschwab via Edelbodenalm

A Hochschwab nem csak méreteiben múlja felül északkeleti szomszédjait, a Schneeberget és a Raxot. A hegységre nem vezet sem fogaskerekű, sem pedig más kényelmet szolgáló szállítóeszköz. Aki a 2277 méter magas csúcs meghódítására vágyik, annak keletről, Seewiesenből is legalább 1300m szintemelkedéssel és 10 kilométerrel kell számolnia, délről Bodenbauertől 1600m szintemelkedéssel és 8 kilométerrel. A legkeményebb túrázók számára pedig az északi megközelítés Weichselbodenból ígéri a legtöbb hozadékot, cirka 1750m szintemelkedéssel és 11 kilométeres távval.

 Hochschwab_2DJPG  Hochschwab_3DJPG
 HochschwabProfile

A táv (Weichselboden, Edelbodenalm, Schiestlhaus, Hochschwab, Eismauer-kis csúcs, Edelbodenalm, Weichselboden) 22.5 km, 1800 m szintemelkedés és bruttó 10:30 óra

 Schiestlhaus_

Csúcsközeli nyomvanalrészlet (a Schiestlhaus feletti hegy megmászásával)

A déli útvonalat már ismerem (via G’hackte), a keleti nem elég kihívó, és Cirmivel egyébként is csak a legfűszeresebb variáns jöhet számításba, tehát az északi. 7:45-kor még dideregünk a csupán csak 5C fokos reggelben, amikor lépéseinket szaporázva nekiveselkedünk a nagy kalandnak. A nap akadálytalanul ragyog a kék égről. A stabil időjárási viszonyok minden tekintetben optimálisak, ami egy ilyen túra alapfeltétele. Zivatar még a késődélutáni órákban sem várható.

Első szakasz

A Mieskogelt nyugatról megkerülve, egy erdészeti utat keresztezünk árnyékos erdőkön át többször is. Egy helyen kikerülhetetlen ingoványon kell átevickélnünk, majd némi kaptatás után ismét az erdészeti úton találjuk magunkat. Az út jobbra hajló éles kanyarulatában egy jéghideg vizű forrás fakad. Vize egy favályúba helyezett különféle italokat hűt. Némi aprópénz fejében szabad a választás. Megjegyezzük, jól jöhet még lefelé.

Második szakasz

Ezután kezdődik csak a menet java. Egy vihar döntötte meredek hegyoldalban mászunk az Edelbodenalm irányában. Itt tehát kénytelenek vagyunk elviselni a nap tüzét. Csak közvetlenül az Edelbodenalm alatt maradt meg az erdő egy darabja. Rögvest ki is használjuk az alkalmat egy rövid hűsölésre.

Az Edelbodenalm egy hatalmas kiterjedésű, elhagyott alpesi legelő. Csak találgatni lehet, miért maradtak el a kolompoló tehenek, miért nincs gazda, miért pusztulnak magukban a faépületek. A legelőről jól belátható utunk törpefenyők között kacskaringózó következő szakasza, mely már a Hochschwab platójára visz.

Harmadik szakasz

Némi nézelődés után átvágunk a legelőn és megkezdjük utunk harmadik szakaszát, amennyiben az első szakasz az említett forrásig, a második az Edelbodenalmig tart, a harmadik a platóig és a negyedik pedig a platón, a csúcsig. Az egyre meredekebbé fajuló ösvényen akaratlanul is eszembe jut a régi dal refrénje a “Most kezdődik a, most kezdődik a, most kezdődik a tánc”…. mert tényleg most kezdődik még csak az ultimatív kaptatás a magashegyi környezetben.

Negyedik szakasz

Elhagyva az erdőhatárt egy sziklás, kietlen katlant keresztezünk, majd kiérünk a törpefenyők világába. 2000m környékén már a törpefenyők is elfogynak, itt ennek a fajtának is túl kemény az időjárás vasfoga. A füves, mohás, zuzmós dimbes-dombos le-feltartó turistaúton a ragyogó napfény ellenére is öltözködnünk kell. Az élénk északi szél világosan a tudtunkra adja, hogy ez itt az ő cudar világa.

Déli 12:00-ra érünk a Schiestelhaus vendégház tövébe, és tehát úgy döntünk, hogy a csúcsroham előtt helyet adunk gyomrunk korgásának, és megejtjük elemózsiaszünetünket. Csak ezután vágunk neki a még vagy 120 méteres szintemelkedésnek. Amíg pihengettünk, az északi szél ereje megsokszorozódott, így most nagyokat löknek rajtunk az egyes rohamok. Az egyre hevesebben osztozkodó szél miatt a tervezettnél valamivel rövidebb ideig tartózkodunk a csúcskereszt tövében.

Visszafelé

Cirminek még nem volt elég a Hochschwab legmagasabb pontjára hágni, útban a Schiestlhaus felé még kisüti, hogy feltornázza magát a vendégház feletti hegyre. Én is benne vagyok. A magányos csúcs tetején egy meteorológiai állomás rúdjára erősített mérőeszközök díszelegnek. A viharossá fokozódó szél miatt, mely elkísér majd egészen az Edelbodenalmig, elég gyorsan távozunk és megkezdjük az örökkévalóságnak tűnő ereszkedést.

Lábunk és talpunk minden porcikája sajog már, mire a forrásig érünk és megpihenünk. Jól esik lehuppanni az itt elhelyezett farönkökből ácsolt padokra. Bár szinte soha nem iszom kólát, most megkívánom és kihalászok egy üveget a hidegvízű vályúból. Az árát bedobom a kis pléh perselybe és mohón magamba döntöm a flaskó tartalmát. Az út egyedüli maradék kihívása az átevickélés a kikerülhetetlen lápos, sáros, cuppogó részen.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

A kánikulai útvonal, Gaißloch és Gustav Jahn Steig

Vasárnapra rekordgyanús 36 C0 fokot jósolt az előrejelzés. Egyáltalán lehet, vagy érdemes ilyenkor túrázni? Igen, de nem mindegy, hogy merre, hova. A déli irányba tekintő lejtőket és falakat jobb elkerülni. Egyes árynékos, északnak nyíló völgyek, mint a Großes Höllental, viszont kifejezetten alkalmasak a becserkészésre.

Amikor reggel 6:45-kor kiszállok a Schwarza völgyében, a hőségből, szerencsére, semmit sem lehet tapasztalni. Hűvös, 14 C0 fokos szellő borzol libabőrösre. Még egy plusz réteg ruhaneműt is elbírok, melytől csak a Schönbrunner-Steigen elhelyezett magas vaslétra végében válok meg.

 Gaissloch_2D  Gaissloch_3D
 GaisslochProfileA táv (Großes Höllental, Schönbrunnersteig, Gaißloch, Gustav Jahn Steig, Alpenverinssteig, Ottohaus, Wachthüttelkamm, Höllental) cirka 11.5 km, 1150 m szintemelkedés és bruttó 6:10 óra.

Célom a Großes Höllental legvégében lévő Gaißloch. Az út legeleje teljesen sima, később enyhén emelkedik, majd egyre meredekebbé válik. Jobbról elhagyom a Hoyossteig, majd balról a Teufelbadstube, később pedig az Alpenvereinsteig felé vezető leágazásokat. Egy kiszáradt patakmedret keresztezek és egy iszonyúan meredek kaptatón találom magam.

Egy és egynegyed óra alatt érem el a Gaißloch kb. 1200 méteren fekvő beszállóját, ami mintegy 700m szintemelkedéssel jár. Ennek megfelelően tajtékzom és kapkodom a levegőt. Amint kifújom magam, a loncsra izzadt cuccaimban végigfut rajtam egy kellemes didergés, a rendes kánikulából tehát még most sem érzékelek sokat.

Az igaz ugyan, hogy “csak” egy B ferratáról van szó, de jellegét tekintve ajánlatosnak tartom az önbiztosítás használatát. Az ösvény ugyanis többnyire miniatűr vízesések áztatta nedves, csúszós, nyálkás sziklákon, sikamlós fokú vaslétrákon vezet. A fentről permetező “eső” kifejezetten kellemes, különös ott, ahol a Steig egy szakasza kilyukad a tűző napra. Az itt bekövetkezett hirtelen hőmérsékletemelkedés csak átmeneti.

A Gaißloch egy nyeregben ér véget, mely úgyszintén sziklafalak árnyékában szendereg. Az általam követett út szalagja itt kettéválik. Ha egyenesen haladnék tovább, akkor a Wolfgang Dirnbacher-Hütte alatt érnék ki a platóra. Én a Gustav Jahn Steig felé, azaz a balra mutató elágazást választom. Maradok a sisak, kantár és beülő használatánál. Különösen, hogy látom, mint cikáznak “kődobáló” zergék a meredek falon, pont a drótkötéllel jelzett útvonal felett.

A jócskán kitett Gustav Jahn Steig is túlnyomórészt árnyékban vezet. Technikailag ártalmatlan, de a szellős panoráma vetekszik akár a Haidsteig kulisszáival is. A napos részek már-már kellemesek, mert a mélyen kitárulkozó völgyből érkező hűvös fuvallatok vacogtatóak. Az alig 40 perces traverz egy gyalogútba torkollik, mely később az Alpenvereinssteiggel egyesül. Innétől kezdve tehát már a korábbról ismert útvonalon haladok. Érdekes, hogy bár kitettségben az Alpenvereinssteig sem elhanyagolható, mégsem érzem igényét a kantár használatának. Bő fél óra elteltével érek fel a Höllental kilátóba.

A Großes Höllentalban, a Schönbrunnsteigen, Gaißlochsteigen, Gustav Jahn-Steigen és Alpenvereinssteigen át vivő utam, szinte egészen pontosan 3 órába telik. 10:15-kor már az Ottohaus előtti teraszon ebédelek és élvezem a Schneebergre nyíló kilátást. A napocska kellemesen simogat. Jól érzékelhető tehát a gyakorlatban is az elmélet, miszerint, a levegő hömérséklete 100 méterenként átlagosan 1 fokkal csökken.

10:30-kor elindulok a rekord mennyiségű, 32 vaslétrát számláló Wachthüttelkammon lefelé. Az ereszkedőm két és egynegyed óráig tart. Lefelé egyre tikkasztóbb az idő. Odalenn pedig egyenesen elviselhetetlennek tűnő hőség csap arcul.

Az útvonal megválasztása tökéletesre sikeredett. Bárkinek merem ajánlani olyan hőgutás időben, amikor a Höllentálba érkezők nagy többsége inkább csak a Schwarza hideg, kristálytiszta vizében kíván felfrissülni.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

A Hangyadombon (Amaißbichl)

Az Alsó-Ausztria és Stájerország határát alkotó hegygerincen kaptatunk a Schneealpe egyik kevésbé népszerű csúcsára a Hangyadombra (Amaisbühel/Amaißbichl, 1828m). A csúcsra törés leglátványosabb és legigényesebb változatát választjuk ezzel a döntésünkkel. A nap iszonyúan pirít és hálásan fogadunk minden egyes hűvös fuvallatot. Alapnak máris 1000m szintemelkedéssel indulunk, ugyanis bemelegítőnek, még a tulajdonképpeni célunk előtt felmászunk a Großer Sonnleitsteinre, a Schneealpe legmagasabb darabontjára (két hete cserkésztem be).

 Amaisbichl_2D  Amaisbichl_3D
 AmaisbichlProfile

A táv (Hinternaßwald, Franz-Jonassteig, Großer Sonnleitstein, Eisenkogel, Amaißbichl, Lurgbauer, Schauerwand, Karlalm, Hinternaßwald) 19 km, 1630 m szintemelkedés, bruttó 8:30 óra.

Hinternaßwaldból indulunk a Franz Jonas-Steigen. Az útvonal majdnem végig árnyékos erdőben visz, így természetszerűleg is kifejezetten alkalmas egy kánikulai kiruccanásra. Csupán csak a hegycsúcs környékén lyukadunk ki az ernyőtlen égboltozat alá. Majdnem pontosan két óra alatt érjük el első célunkat. Csúcs közelben, találunk egy árnyékos helyet, ahol jóízűen elköltjük az otthonról hozott, csiából készült tarahumara energiaitalt (lásd Christoph McDougall könyvéből). A kalóriákra szükségünk is, lesz, mert még csak most következik a túra fűszeresebb szakasza.

Lefelé még egy darabon követjük a hivatalosan kijelölt ösvényt, majd egy széles erdészeti úton, jelöletlen úton haladunk tovább, a Sonnleitsteinről jól belátható hegygerinc felé, mely egyenesen az Amaisbühelre vezet. A GPS szerint egy meghatározott ponton el kell hagynunk az erdészeti utat és árkon-bokron át, az erdő alján megpróbáljuk meglelni a Kreuzsattel felé haladó turistautat. Némi bóklászás után sikerül meglelnünk az ösvény kitaposott vékony csíkját, tehát jó helyen járunk. Hamarosan azonban ismét el kell hagynunk a jelölt utat, hogy feljussunk a második célunkhoz vezető hegygerincre.

Balról egy tisztás “salátásához” érkezünk. A térdig érő nagylevelű aljnövényzetben megpróbálok valami olyasmit felfedezni, ami egy csapásra emlékeztet. Sikerül is egy ilyen nagyon halványan materializálódó fonalszerűségre rákattannunk, remélve, hogy jó helyen járunk. A GPS-re vetett pillantás mindenképpen biztató.

Hamarosan erőteljesebbé válik a csapás vonala, majd ráadásnak még fatörzsekre pingált sárga pöttyöket is lelünk, melyekről bebizonyosodik, hogy utunkat jelölik. Egyre feljebb és egyre tovább érve a csapás is egyértelműbb, szinte már elvéteni sem lehet. Ez mindenképpen megnyugható tényező.

Körülbelül két órás, le és feltartó hullámvasutazással számolunk az Amaißbichl csúcsáig. A célhoz közeledve aztán elfogynak a lejtős szakaszok és a forrón sütő napot is a képbe kalkulálva, brutális kaptatássá fajul a menetelés. Úgy érzem soha nem érem el a csúcsot. Az egész színjáték a legkorábbi Grete Klinger Steigemre emlékeztet, amikor egy-egy vélt csúcsra feljutva csalódnom kellett, hogy mögötte újabb, még magasabb csúcs nyílik, amiről még mindig nem lehet tudni, hogy az utolsó, avagy még újabbak követik.

IMG_1658

Erőfeszítéseimet a végén mégiscsak siker koronázza, és felérek a már hosszú percek óta rám várakozó Cirmihez. Az utolsó szakaszon azon drukkolok, hogy be ne görcsöljön a belső combizomzatom (mint jellemző módon ez olykor megtörténik). Nem tudni, hogy az edzéseim segítettek-e a sikerhez, avagy a tudatosan megválasztatott elektrolit-stratégiám (avagy mindkettő együtt), de minden ilyen gond nélkül felérek a csupán csak egy rakás kőtörmelékkel jelzett csúcsra.

A gyéren látogatott Lurgbauerhütteben kerítünk sort a déli pihenőre. Itt bezzeg nincsenek tömegek, nem ostromolja ceprek hada a gazdasszony konyháját. Az okok nyilvánvalóak. Nincs kényelmet szolgáló kötélpálya sem közel, sem távol. Az éhes vándornak legalább 1100 méter szintemelkedést kell leküzdenie ahhoz, hogy idáig érkezzen. Pedig az étel az átlagosnál is ízletesebb, a turistaház nyersfából ácsolt berendezése is mutatós, hangulatos.

Pihenőnk után még megejtjük harmadik csúcsunkat is, a Schauerwandot (Zivatarfal), mely alig néhány percnyire fekszik csak a Lurgbauerhütte felett. Innétől kezdve folyamatosan ereszkedünk a lehető legrövidebb úton vissza Hinternaßwaldba.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Naturfreunde Klettersteig

A Naturfreunde Klettersteiget, más nevén Franz Scheikl ferratát mintha kifejezetten egy kánikulai napra tervezték volna. Északi fekvése garancia a nap, pirító sugarai ellen. Csak a legvégső felszökésben, ahol a drótkötél egy meredek pilléren vezet felfelé, lyukadunk ki az út napos oldalára. A Klettersteig technikailag szinte ártalmatlan, átlagosan B-B/C nehézségű, itt-ott pontszerű C szakaszokkal (a legvégén). Rendkívül alkalmas főleg olyan kezdő ferratázóknak, akik biztonságosan szeretnék megízlelni kicsiben a hosszú, igazi nagy alpesi ferraták zamatát.

 Hochlantsch_2D  Hochlantsch_3D
 HochlantschProfile

A táv (Zirbisegger, Naturfreunde KIelttersteig, Hochlantsch, Sterischer Jokl, Schüsserlbrunn, Zirbisegger) cirka 7 km, 780m szintemelkedés, bruttó 5:30 óra cirka 50 perc pihizéssel egybekötve.

A fenti jellemzők jól beleillenek Sanyi ferratás elképzeléseibe. Rövidebb sport-Klettersteigeken már jó néhányszor próbálgatta karmait, és most szeretett volna egy hosszabb lélegzetű, csúcsra törő ferratába is belekóstolni. Így történhetett, hogy immár harmadszor indulok a stájerországi Hochlantsch (1720m) meghódítására.

Bármennyire is piszkálja a fantáziánkat a Medveszurdokon át történő alternatív megközelítés, maradunk a már jól bevált klasszikus útitervnél, mely Zirbiseggerből, a néhai síterep parkolójából indul. Mixnitzből nem elhanyagolható 1600m szintemelkedéssel járna a ferrata és a Hochlantsch együttes megejtése (lásd pl. itt). Meghagyjuk egy következő alkalomra. Ezen a csütörtöki napon, a ferrata biztonságos bejárása az elsődleges cél.

Akárhány túrán is voltam már, lelkes kezdők minduntalan megszégyenítnek állóképességükkel. Mint most is. Sanyi nagy hévvel áll az élre, és kíváncsiság hajtotta rendíthetetlen tempóban kapaszkodik a beszálló felé. Jómagam egy icipicivel lazábbra vettem volna, de mégsem akarok “leszerepelni” és tartom az iramot.

A beszálló előtt van egy megviselt életkorú, de még stabil fapaddal is ellátott kis platform, ahol kényelmesen fel lehet ölteni a felszerelést. Cirka egy óra alatt érkezünk idáig. Teljes díszbe öltözve, még egy-két perces kaptatás következik a drótkötelek rajtjáig.

Az alpesi tanok szerint egy ferratán mindig a tapasztaltabbnak kell elöl másznia, így én kezdem a sort. A kötelező biztonságos követési távolság legalább két falba vert nitt-köz (sajnos a legtöbben a semmibe veszik, feltehetően soha nem is hallottak róla).

Jó tempóban vesszük az akadályokat. Szerencsénk van, mert a körülmények szinte optimálisak. A ferrata száraz, a hegy árnyékát pedig még az időközben a kék égen koraszülött fellegek is támogatják. Sanyi újoncokat meghazudtoló rutinról tesz tanúbizonyságot, még az utolsó meredek pilléren történő felszökés sem okoz gondot.

Papírforma szerint, szinte majdnem pontosan másfél óra után érjük el a ferrata végét, majd 10 percnyi gyalogút árán a szép nagy kereszttel jelzett csúcsot. Háromnegyed órás ereszkedés következik a Steirischer Jokl vendégházig, ahol elköltjük jól megszolgált ebédünket. Hja, ezek azok szép napok, amikért érdemes élni, mondogatjuk. Biztos sokáig fogunk még emlékezni rá. A következő mihamarabbi mászásig Sanyi, köszönöm a remek társaságot.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Jön az Omega!

… mármint a tipikus magsnyomású ómega időjárási helyzet, mely száraz napos időt hoz Európa középső része fölé. Az ómega lassú mozgása kelet felé nyíllal jelzett. Túrázok! Keletterezők! Hegymászók! Készítsétek a bakancsokat, karabinereket, eljött a mi óránk!

image

Weather Kategória | 3 hozzászólás

A kisérlet: 12km

Aki szeret a hegyekbe járni, az (kevés kivétellel) egy afféle kényszerpályán mozog. A sport biztonságos műveléséhez elengedhetetlenül szükséges kondit minden körülmény közepette fenn kell tartani! A semmittevés, lassan de biztosan felfalja. Valamit folyamatosan tenni kell ahhoz, hogy a szervezet ne kezdje el az extra erőtartalékok leépítését. Ez ugyanis már 4-5 nap, de legkésőbb egy hét henyélés után bekövetkezik. De mégis mit lehet csinálni instabil, villámokkal tarkított frontátvonulásos időben?

Lehet szobabiciklizni (amim nincs) vagy futni. A szeles, felhős, záporokkal, zivatarokkal tarkított hétvégén marad tehát a nyargalászás. Csípőproblémák miatt az utóbbi időben 8 kilométerre csökkentettem egy-egy futóadag hosszát. A negyedik kilométeremen van egy elágazás. Ha ott balra tartok, akkor rátérek a 12 kilométeres körömre. Ha jobbra fordulok, akkor maradok a nyolcason.

Vasárnap, az említett csomópontba olyan jó állapotban érkezek, hogy a balraát szinte természetesnek tűnik. A tempót kényszer nélkül, a közérzetem szerint választom meg. Szinte akaratlanul is repülök. Pillantásom az órára elárulta 5:10 és  5:20 közötti a jóleső iram sebessége (perc/kilométer). Azon a szakaszon, ahol utam tömény illatot árasztó hatalmas juharfák alatt vezet, még egy gyengébbecske “runners’ high” érzés (futók gyönyöre) is megajándékoz. Egy tökéletes, talppárnára érkezős futótréning. Smile

Running, Sport Kategória | 2 hozzászólás

Egyperces (32, kétségek gyötrésében)

Bevallom, szomorú és kétségbeesett vagyok, amikor a friss híreket hallom. Tulajdonképpen már nem is akarom tudni, hogy hány ezer új menekült érkezett az elmúlt napon, hogy hol robbantottak és gyilkoltak fanatikus merénylők, hogy miként próbálja a finánctőke valamely szabadkereskedelmi szerződés formájában kijátszani a köz érdekeit, és kibújni az utolsó még létező ellenőrzés alól, hogy miféle környezeti ártalmak terhelik a bioszférát, és hogy miként zsugorodik a még érintetlen tiszta természeti környezet.

satanSzemünk láttára pusztítja, falja fel a világot a globalizáció, ez az őrjöngő fenevad, mely minden negatív társadalmi és környezeti esemény motorja. Az akció-reakció egyetemes törvénye szerint erőszakot, kizsákmányolást, rabszolgaságot exportál és cserébe más kontinensek, idegen népek gondjait bajait importálja. Tényleg jó nekünk az egyre több, az egyre gyorsabb az egyre erősebb és egyre gyilkosabb életmód? Nem vágyódsz inkább nyugalomra, tartós csendre, kiegyensúlyozottságra, vidám stressz mentességre, mosolygó és barátságos emberekre?

Meggyőződtél-e már róla, hogy vajon igazak a skizofrén hitegetők, reggeltől estig folyamatosan ismételgetett érvei, a szent növekedési doktrína, mely a tőke apostolai és kiszolgálói szerint minden baj gyógyírja? Mond, vajon mit oldott meg ez idáig? Ha egyik kezével nyújt, a másikkal elvesz, duplán, rabol és követel. Mert nem kell hozzá sem különleges fejlett intelligencia sem pedig Nobel díj belátni, hogy a modernkori dogma, a fenntartható növekedés egy sivatagi dehidratált haldokló délibábja csupán.

Európai integráció helyett dezintegráció a helyes út, exponenciális növekedési törekvések helyett egészséges stabilizáció, kiegyensúlyozottság. Globalizáció helyett lokalizáció és óriások helyett sok szerény kis törpe, mert mint Leopold Kohr oly világosan megmondta „Ha valami rossz, akkor valami túl nagy” (Whenever something is wrong, something is too big).

Egypercesek, The Problem of Civilization Kategória | 1 hozzászólás

Csúcsélmény nélkül, avagy Leopoldsberg/Kahlenberg

Ma van a júniusi napforduló. A csillagászati nyár hasonlóan kezdődik, mint tavaly decemberben a tél. Nyüglődve, vonakodva és kínlódva. Egy kicsit ugyan már megmutatta magát, de csak annyira, hogy tudjunk létéről, de most még nincs kedve a teljes megnyilatkozáshoz.

 Leopoldberg_2D  Leopoldberg_3D

LeopoldbergProfile_

A táv (Kahlenbergdorf, Nasenweg, Leopoldsberg, Klosterneuburg, Weidling, Jägerwiese, Wildgrube, Kahlenbergdorf) 16.5 km, 860 m szintemelkedés, bruttó 5:00 óra.

Nehéz egy túrát megtervezni, amikor az időjárás jelentés szinte óránként alulmúlja önmagát. Az eredetileg kiszemelt célom (Fischbacher Alpen) szombaton reggel még 10 óra napsütéssel kecsegtet, majd délben már csak öttel és késődélután már csak 2 órával. Mivel tapasztalatból tudom, hogy ez gyakorlatilag összefüggő felhőréteget jelent, úgy döntök, a mai vasárnap csak futóedzést tartok. Nincs kedvem belegyalogolni a fellegekbe.

Reggel, amikor kitekintek az ablakon, szakadozott felhők uszályait látom. Imitt-amott kikandikál a nap is. A szél alig-alig leng. Úgy döntök tehát, hogy valahová muszáj mennem. Délelőtt 10:00 órakor viszont mégis csak késő a Fischbachi Alpok felé elindulni. Eszembe jut, hogy ilyen felemás időjárás esetére megterveztem egy rezerva túrát a Bécsi hegyekben. Gyorsan át is dobom a nyomvonalat a GPS-re és sietve összekapom magam. 

P1150871
Kilátás Bécsre a Leopoldsbergről

Kahlenbergdorf alatt a Heiligenstädter Straße szélén általában mindig van szabad parkolóhely. Ma sincs másként. A Nasenwegen ezen a jó meredek kaptatón kezdem az utam. Loncsra izzadtan érek fel a Leopoldsberg tetejére. Feljebb nincs tovább! Gyerünk leereszkedni Klosterneuburgba. A számomra még ismeretlen ösvény a Kollersteigebe torkollik. Odalenn kétszeri balraáttal, a Josefsteigen ismét nekiveselkedem a hegynek, amelyről csak az imént jöttem le. A Josefinenhütte mellett kilyukadva érek vissza a Kahlenberg tövébe, majd a jól ismert Kahlenberg-MTB-Strecke vonalát követem a Weidlingbe levezető elágazásig.

P1150882
Kilátás Klosterneuburgra

Weidlingben ismét térülök-fordulok és egy erdészeti úton, mely a Höllgrabenban fut a Jägerwiese felé veszem az irányt. Nem sokkal fél kettő után meg is érkezem a gyerekseregek által ostromlott mezőre.

Az Agnesbründl melletti fogadóban gondolom elkölteni ebédemet. A nem éppen ragyogónak mondható idő miatt csak félig telt. Ennek ellenére hosszas várakozás után sem terül-terül az asztalkám. Sztornózom a rendelést. Két nyugdíjas nénike megértően mosolyog rám a szomszéd asztaltól. Ők már érkezésem előtt egy jó félórával rendeltek, de még most is várnak. Sajnálgatnak, hogy éhen maradok, de megnyugtatom a nagyikat, hogy van rezervám a hátizsákomban.

P1150893 
Egy erdészeti út Weidlingből a Höllgrabenon át a Jägerwiese irányában

Megjegyzem, nem atipikus eset. A sógoroknak lenne mit tanulniuk még ezen a téren. Érdekes módon, azokon a helyeken, ahol magyar a személyzet, csúcsforgalom idején sincs torlódás. Példának jó okáért megemlíteném az Alois Günther-Haust a Stuhleckon, az Ottohaust a Raxon (üdv Rolandnak) és a Fischerhüttet a Schneeberg tetején (üdv Tibinek).

A Jägerwieset elhagyva jelöletlen ösvényen bandukolok, először egy bükkerdő mélyén majd egy szép kilátást nyújtó mező szélén letelepszem, és elköltöm az otthonit (mert biztonság kedvéért mindig van nálam legalább valami apróság). A Wildgrubet keresztezve érek ki a Kahlenberg alatti szőlőhegyre, majd az Eisernehandgassen át érkezem vissza kiindulási pontomba.

P1150912
Lefelé a szőlőhegyen, szemben a Leopoldsberg

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás