Sztefano-Space

Biking, Hobbies, Sport Kategória | Hirschengarten-Strecke Címkézve | Hozzászólás

Szezonnyitó MTB az Anningerre

Közzétéve 2014-03-29 | Szerző: Sztefanó

Az Anninger hegy, Mödlingtől délre, a bécsiek egyik legkedveltebb séta és túraparadicsoma. Hivatalosan kijelölt hegyi biciklis út sajnálatosan csak egyetlenegy vezet fel rá, amit ma ki is próbáltam, lévén ez is a fontos teendőim képzeletbeli listáján.

Az utólsó negyeden szelídül a kaptató

Egy egészen rövid, kaptatós erdei bringaútról van szó. Azért is esett erre a számomra még teljesen ismeretlen útra a választásom, mert nem akartam az évad legelső MTB kiruccanásán túllőni a célon. Fogalmam sem volt, mit tett velem a téli kihagyás. Belelendülni csak szépen, fokozatosan! Így utólag, remek választás volt, mert bevallom, különösen az első harmadon, még elég szokatlanul ízlett a bringás mászás.

Nyomvonalam letölthető. A táv (Mödling, Anninger, Mödling) cirka 17.5 km, 440m szintemelkedés, bruttó 1:35 óra. Kékkel a hőmérséklet változása.

Valahogy nehezen indult be a test-kazánom. Aztán miután hárman is megelőztek, megembereltem magam és további nyavalygások nélkül teljesítettem a távot az Anninger tetejéig. Bele is jöttem annyira a mókába, hogy kifejezetten sajnálatosnak találtam a hirtelen megérkezést. Jé, már fel is értem? Valóban úgy éreztem, hogy mire belejöttem volna a tekerésbe, már vége is lett. De sebaj, olyan szépen sütött a nap, olyan kellemes volt az idő, hogy ez kárpótolt mindenért.

Némi sütkérezés után kezdtem csak neki az ereszkedésnek. Napsütés ide, tavaszi langy idő oda, a lefelé tartó vágtában megdidergetetett az ébredő erdő fenyőszagú fuvallata. Jól esett felvenni egy réteg ruhát, ami, kellemesebbé tette a kiindulópontba tartó további száguldozást.

Az Anninger Schutzhaus a domb (akarom mondani, hegy) tetején

Biking, Hobbies, Sport Kategória | Anninger, Mountainbiking Címkézve | Hozzászólás

Erőpróba, avagy a HTL kihívás

Közzétéve 2014-03-22 | Szerző: Sztefanó

Nem szeretek a HTL beszállója alatt hosszasan elidőzni. Esetleg még meggondolnám magam. Csak semmi felesleges késlekedés! Még egy korty ital, és a hevederek utolsó ellenőrzése, aztán akasztás.

Az évek során a rengeteg hegymászó tükörsimára koptatta a beszálló sziklafal első métereit. Itt kétszer is megcsusszanok, és ez elbizonytalanít. Most, bakancsban szálltam be, és ennek tulajdonítom a sikamlósságot. Mégis csak a sziklamászó csukát kellet volna felvennem, fut át az agyamon. A felismerés, hogy nem a legoptimálisabb cuccban vágok neki, kifejezetten megrémít, és már-már a visszafordulásra gondolok, de aztán az áthajlás alatt találok egy jó támpontot, ahol összeszedhetem magam. Csak semmi pánik, menni fog ez, mint a karikacsapás. Tudom, a fölém tornyosuló áthajlást pihenés nélkül, egyetlen nagy lendülettel kell leküzdenem. Nincs kecmec! Az összpontosítás kirekeszt minden további negatív gondolatot a fejemből és már csak a feladat számít.

Nekiveselkedem. Pattanásig feszülő izmok, 100% teljesítmény leadás, maximális megterhelés. A feladatot valamelyest könnyíti a bal lábnak támpontot adó, tavaly bevert hosszú vastüske, de nehezíti, hogy a kritikus áthajlás közvetlen tövében egy kézen lógva kétszer is át kell akasztani a karabinereket. Tudniillik a fentről és a lentről vezetett drótkötelek végei éppen ebben a pontban vannak spéci szegekkel összeillesztve. Na, erre már nem emlékeztem. Vajon melyik vadbaromnak jutott eszébe pont ide biggyeszteni az összeillesztést? De már át is lendülök és az áthajlás feletti pontban kifújhatom magam. Valszeg maximális a pulzusom. Zihálok, gyöngyözik a nyakamban a verejték, mégis elégedett vagyok. A mutatvány pompásan sikerült. Semmi kicsúszás, semmi felesleges kéz- vagy lábmozdulat. Gördülékenyen, szépen tornáztam fel magam.

Következik a függőleges bevágás, melyet egyáltalán nem szeretek. A drótkötél jusztból sem a bevágás mélyén fut, ott, ahol jó támaszok lennének a lábnak, hanem a sima falon, a jobb vállam fölött egy karnyújtásnyira. Természetellenesen kifordult testtartásból próbálok, ott ahol lehet, kényelmesebb pozícióba fordulni. Ez sok leleményességet, de annál is több karizmozást kíván.

A következő kritikus pont az első traverz, mely az első rész rámpájához vezet. Nyújtott kézzel markolom a drótkötelet, bakancsom talpát a sima függőleges sziklafalnak vetve araszolok balra. Exponenciálisan fogy az erőm, de még időben elérem a falból kinövő csenevész törpefenyő törzsét, mely pihenésre alkalmas.

Hát valahogy így indult a pénteki soros mászásom a Hohe Wand és egyben a környék legkeményebb Klettersteigjén. A műfaj igényessége sokadik alkalommal is lenyűgöz! A Gebirgsvereinssteig, a Hohe Wand a második legnehezebb ferratája, kifejezetten jámbornak és ártalmatlannak tűnik a HTL árnyékában.

Most elkísért Gábor is, aki a Sky-Walkról fotózva örökítette meg az akciót. Onnan fentről az első, legnehezebb rész, még nem belátható. Így aztán a kamera lencséje a második és a harmadik részen kísért figyelemmel.

HTL Klettersteig

Gebirgsvereinssteig & Wildenauer

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | HTL Klettersteig Címkézve | Hozzászólás

Szezonnyitó dupla, Gebirgsvereinssteig és Wildenauersteig

Közzétéve 2014-03-14 | Szerző: Sztefanó

Állítólag ma van a hosszantartó kora tavaszi langy időjárás utolsó szép napja. Holnaptól hidegfront közeleg. Nosza, ezt még akkor gyorsan ki kell használni és eleget tenni viszkető markom unszolásának. Az elmúlt hétfőn körbejártam azt a területet, mely felöleli a Hohe Wand két fűszeres ferratáját, a Gebirgsvereinsteiget és a Wildenauert, anélkül, hogy akasztottam volna a karabinereket. Nos, mai célom, ide, a mondásos kása kellős közepébe vezetett.

GPS-re a Hohe Wandon már javarészt szükségem nincs. Elég jól ismerem a járást, na, meg aztán, csak fölösleges súly, mászás közben. Képeket viszont készítettem, mert az elmúl hétfőn a késődélutáni napsütésben a Schneeberg nem mutatott jó képet. Ma sikerült is szép lencsevégre kapnom Alsó-Ausztria legmagasabb kidudorodását. Íme:

A Schneeberg a Gebirgsvereinstegről szemlélve. A táv, Zwieresdorf, Gebirgsvereinssteig, Hubertushaus, Springlessteig, Wildenauersteig, Hubertushaus, Springlessteig, Zweiersdorf, bruttó 5:30 óra (ebből majdnem egy óra ébédszünet). Nyomvonal a korábbi túrákból meríthető.

A Gebirgsvereinsteigen ma szálegyedül araszolgathattam, ami elég szokatlan, hiszen a Hohe Wand egyik leglátogatottabb ferratájáról van szó. Engem persze egy cseppet sem zavart a magányos mászás. Ilyenkor kedvem szerint szabhatom meg a tempót. Zweiersdorfból mintegy 40 perc alatt érem el a beszállót és cirka 50 perc alatt birkózom meg a magával a Klettersteiggel. Tekintettel a tényre, hogy direkt sem sietek, ez elég jó idő. Ezután a Springlessteigen visszaereszkedem ugyanoda, ahonnan elindultam, de most a piros pöttyöket követve egy emelettel feljebbre mászom fel, a Wildenauer beszállójához. Két diákforma hosszasan készülődik éppen, amit kihasználok, és még előttük nekivágok.

Szokásomhoz híven, most sem biztosítom magam az első szakaszon. A második szakaszon, meg, ha akarnám, sem lehet, mert 1/1+ mászással kell felérkezni az U-vasakkal biztosított sziklafalhoz. Innétől kezdve aztán már folyamatosan lehetett akasztgatni a karabinereket. Stílusában a Wildenauer az előzőhöz képest egészen más. Itt előnyben a magasak és a hosszúkarú, nyúlánk testalkatúak. Némely jó fogódzót bizony én is csak nyújtózkodva érem el (megj. 180 cm vagyok). A kürtőben meg aztán eleve halálra van ítélve az, akinek túl nagy vagy túl kövér a hátizsákja. A kisebb, a soványabb a jobb. Csak emilyen kicsinyített pakkal tudom ügyesen feltornázni magam a szűk folyosóban. A „hátizsák cselről” meg már korábban írtam.

Még ami eszembe jut, hogy ez a Gebirgsvereinsteig-Wildenauer kombináció, mintha nagyobb testvére lenne a Währingersteig-Drobilsteig párosnak. Persze felfogás kérdése. Gyönyörű nap volt ez mai! A végén egy korsó Schneeberg márkájú sötét sörrel jutalmaztam teljesítményemet a Hubertushaus fenséges napsütötte teraszán.

Springles- & Wagnersteige

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport Kategória | Hozzászólás

Lazítás a Hohe Wandon

Közzétéve 2014-03-12 | Szerző: Sztefanó

A vasárnapi nyolcórás kiruccanás után hétfőn még szabadom volt, ám ilyenkor a test izmai és porcikái még kellemesen fáradt, sajgó állapotban vannak. Ezért aztán nem is kívánkoztam semmi nagyszabású vállalkozásra. A nap viszont szép sugaraival csalogatott. Valamerre mégis csak ki kellene mozdulnom, gondoltam, mégpedig egy olyan lazító túrára, ami nem túl hosszú és nem igényel semmiféle felkészülést.

Hétfő délutánra aztán össze is szedtem magam annyira, hogy nekiiramodhassak a Hohe Wand lábánál fekvő Zweiersdorfnak. Elvileg vihettem volna a mászáshoz szükséges cuccokat is (kantár, sisak, beülő, stb.), de mint említettem, egyszerűen csak sétálni és lazítani kívántam a kellemes kora tavaszi időben. Fontos szempont, hogy a vér azért mégsem alvadjon meg az ereimben. Így történt, hogy felkaptattam a Springelssteigen a Hubertushaushoz, majd a platón enyhe emelkedőn az Eicherthütte felé vettem be az irányt. Odáig érkezve elidőztem egy kicsit a Große Kanzel kilátóban. Sajnos a délutáni nap állása és a párásság miatt a Schneeberg csak homályosan volt kivehető. Furcsa és felemelő érzés, hogy a tegnapi napon éppen ott fenn jártunk.

A táv (Zweiersdorf, Springlessteig, Wagnersteig, Zweiersdorf) cirka 6 km, 580m szintemelkedés, bruttó 3:00 óra.

Ezután leereszkedtem a Wagnersteigen, amiről azt hittem, hogy ismerem, de lefelé menetben azért mégsem hatott rám kifejezetten lazítóan. Jól oda kell figyelni és a felső része elég kitett ahhoz, hogy effektíve meggátolja a rózsaszín wellness érzések feltámadását. De sebaj, így legalább tényleg nem alvadt meg bennem a vér. Amit meg mondani akarok, az csak annyi, hogy ezt a kört tán érdemesebb fordított irányban abszolválni. Ha már egyszer szabadon lehet választani, akkor a Wagnersteigen jobb felfelé mászni, míg lefelé a Spriglessteig a kevésbé rázós döntés.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Uncategorized Kategória | Hozzászólás

2014. március 9.

Közzétéve 2014-03-11 | Szerző: Sztefanó

Megj. magyarázat, bővebb szöveg, leírás, komment stb. az előző posztból merítendő… Itt és most csak makulátlan napsütés, kék ég és vakítóan patyolat hómezők. Egy álom…

A Schneeberg platóján, útban a csúcs felé.

Felbukkan a Fischerhütte, jobbról a képben a Klosterwappen.

Pillantás a Klosterwappen felé a Fischerhütte irányából.

Pillantás a csúcsról délnyugati irányban.

Visszatekintés, balra a Schauerstein sziklái, jobbközépen a Schneegraben, felette a Klosterwappen.

Hiking-Climbing, Hobbies, Photo Kategória | Hozzászólás

Mosolygós Schneeberg

Közzétéve 2014-03-10 | Szerző: Sztefanó

A múlt héten csúcskereszt élmény nélkül, azaz gyakorlatilag dolgom végezetlenül hagytam el a Schneeberget (az okokról bővebben lásd a posztot). Újabb kísérletem során elkísért a lányom is, Cirmi.

A táv (Losenheim, Fadensteig, Klosterwrappen, Wurzengraben, Losenheim) cirka 14 km, 1280m szintemelkedés, bruttó 8:00 óra.

A Fadensteigen át vezető útvonalat már becserkésztem, tehát meglepetésekkel számolnunk nem kellett. Annyi változás történt az egy héttel korábbi állapotokhoz képest, hogy valamivel több lett a hó. Ezen kicsit meg is lepődtem, mert számottevő havazásról nem értesültem. Igaz, szerdán és csütörtökön egy hidegfront vonult át felettünk, amit idelenn a völgyben alig-alig vettünk észre, de íme a felsőbb régiókban mégis hintett némi “porcukrot”, ajándékba.

A másik lényeges és örvendetes különbség az elmúlt hetivel szemben a pompázatos, már-már giccsesen szép túraidőben leledzett. Felhőtlen kék égbolt, napsütés és ultraibolya a legjavából. Csak a plató tetején és a csúcson cibálta meg az arra vetődő számos látogatót némi viharosnak éppen nem titulálható szél, ami miatt a levegő hőmérséklete legalább 5-8 fokkal érződött hűvösebbnek (az úgynevezett wind chill effektus). A makulátlanul fehér téli világ látványa, a Fischerhütte jégbordás teteje, a szellős perspektívák, a végtelen panoráma, mindenképpen megérték a fáradtságot.

Lefelé a két oldalról zárt és lefelé szűkülő Wurzengrabenen át ereszkedtünk le, amelyben viszont még a szellő sem rebbent és így jócskán megrekedt benne a hőség. Ennek az árok alját elég szépen kitöltő hó és a számtalan szembejövő sítúrázó látta kárát. Némely sportemberről szinte patakokban csurgott a verejték. Egy-egy kritikusan felhevült és csapzott állapotban lévőnek bíztatásként odavetettem a jó hírt, hogy szenvedésüknek hamarosan vége, a platón várja őket a hegy hűvös fuvallatta.

A Fadenwegre kiérve megváltunk a hágóvasaktól, amit később sajnáltunk, mert az Edelweißhütte alatti ereszkedés a teljesen eljegesedett síterepen nyaktörő mutatvány. A biztonság kedvéért aztán kénytelenek voltunk újra felcsatolni a hágóvasakat, melyek segítségével biztos lépésekben cammoghattunk vissza parkolóba.

Ez a kirándulás is bevonul a mindenkori legcsodálatosabb, legemlékezetesebb és legélvezetesebb túrák képzeletbeli panteonjába.

Klosterwappen Winter

Uncategorized Kategória | 2 hozzászólás

Téli túrára vigyél magaddal aprópénzt, Schneeberg

Közzétéve 2014-03-06 | Szerző: Sztefanó

Az elmúlt szombaton kaptam némi ízelítőt a Schneeberg zord és hirtelen változó természetéből. Felhőtlen kék égből, néhány perc leforgása alatt szakadt a nyakamba egy kisebbfajta helyi vihar. Az időjárás jelentés ilyesmire nem utalt, és aznapra úgy szólt, hogy “A déli óráktól élénk déli szél kíséretében felhők takarhatják el a napot”. Ennyi!

Tulajdonképpen semmi rendhagyó nem történt. Egyetlen pillanatra sem forogtam veszélyben, de az előttem kibontakozó kép nem volt éppen megnyugtató. Közben az is bizonyossá vált, hogy egy kifejezetten lokális jelenségről volt szó. Tudniillik Robert Rosenkranz ugyanezen a napon a családjával az Eisensteinen túrázott és dél körül, kellemes napsütéses langy időben lefényképezte a Schneeberget. Kommentárjában megjegyzi, hogy a hegy teteje felhőkbe van burkolódzva. Nos, pont abban a felhőben, pont abban az órában jártam én odafenn.

Ami mindenekfelett elbizonytalanított, az sorstársaim eltünedezése volt. A képek tanúbizonysága szerint (lásd az előző bejegyzésemhez tartozó képsoraztot), öt más túrázóval érkeztem a platóra. Két hódeszkás a Lahningriessben akart lecsúszni, tehát eleve másfelé, azaz balra tartottak. Egy idősebb kutyás túrázó elindult ugyanazon az ösvényen, mint jómagam, de amikor kezdett ránk szakadni az égi áldás, megállt, majd visszafordult. Valószínüleg jobbnak látti visszaereszkedni a Fadensteigen. Egy sítúrázó előttem haladt, egy másikat megelőztem. Ő egy darabig még leszakadva követett. Később az előttem haladó bevárta a társát. Vissza-visszatekintgetve nem nyugtatott meg, hogy hamarosan elnyelte őket a köd. Így maradtam egyedül félúton a csúcs felé.

Egy bécsi lakatosmester, Michael Bübl, tapasztalt hegyi túrázó viszont, 2011. február 25.-én társával majdnem a Schneebergen hagyta a fogát. 200 méterrel a csúcs alatt lepte meg őket egy viharos szél, ónos eső és köd kíséretében érkező hirtelen lehűlés. Elbeszélése szerint, az eljegesedés miatt a leereszkedésre gondolni sem lehetett. A Klosterwappen csúcskeresztjénél kibukkanva még órákon át keresték a Fischerhütte életet mentő, áldásos téli menedékét. Ez normál körülmények között legfeljebb 10-15 perces séta! A látási viszonyok annyira rosszak voltak, hogy egy útjelző karótól nem lehetett ellátni a követekezőig. A szálláson van ugyan egy pénzérmére működő hősugárzó, de megérkezésük után még órákig vacogtak, mire egyáltalán képesek voltak egy fém euróst bedobni a készülékbe. Michael Bübl részletes beszámolója online olvasható (kattint a képre). Címe, Menekülés a Schneeberg poklából.

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Story Kategória | Schneeberghölle Címkézve | Hozzászólás

Viharos Schneeberg

Közzétéve 2014-03-01 | Szerző: Sztefanó

Van egy képzeletbeli listám a közeli és távoli jövő fontos teendőiről, az úgynevezett To-Do List. Mivel elég hosszú már, úgy gondoltam, a mai nap legalább egy pozíciót elintézek. A teendő neve, télen megbirkózni a Schneeberggel. Tudniillik nyáron már rengetegszer jártam fenn, de hóban, jégben még nem. Alapvető fontosságú kellék, a hágóvas, amit már egy éve beszereztem, de még nem használtam. Ma a Fadensteigen bevetésre került.

Panoráma a Schauerstein középső részéről, balra a Schneealpe

Reggel nyolc órakor indulok Losenheimből. Kék ég, langymeleg tavaszi napsütés fogad. Olvadozó hófoltokon át taposok az Edelweißhütte irányába. Nem egészen egy óra alatt érem el. A Fadensteig és a Fadenweg kereszteződésében az előbbit megcélozva, balra tartok.

Alig érek be az erdőbe, máris meg-megcsúszom az eljegesedett meredek kaptatón. Jobbnak látom azonnal hágóvasra váltani. Ez rögvest meg is oldja a problémát. A járásom biztossá válik, többé nem gond a jég. Az erdő fölött sziklás terepre érek, ahol csak gyéren van hó. Itt akár mellőzni is lehetne a hágóvasat, csikorog a sziklán, de nem válok meg tőle, mert tudom, hogy a továbbiakban még nagy szükségem lesz rá. A sziklás labirintus az erdőhatár fölött ér véget. Sziklamorzsalékos terepen kígyózik felfelé az út. Hó, jég és száraz szikla harmadrészt osztoznak a terepen.

A táv (Losenheim, Fadensteig, Schauerstein, Fadenweg, Losenheim) cirka 12.5 km, 1210m szintemelkedés, bruttó 6:00 óra. Kékkel a hőmérséklet változása (lásd a plató tetején -5C fok). A zöld profil “szakállai” a szélvihar okozta barometrikus változások jelei.

A következő szakaszon az ösvény beér a Fadenwand sziklafal árnyékába. Itt már megszaporodik a hó is meg az alatta alattomoskodó jég is. Hamarosan jönnek a kulcspontok. Meredek kaptató visz fel egy bevágás alján a drótkötéllel biztosított traverzhez. A drótkötél fele szabadon, másik fele a hó alá fagyva. Hallomásból tudom, hogy vannak hóban gazdag telek, amikor ki sem látszik, csak sejteni lehet a létét. A traverz után balra kanyar jön és egy újabb meredek felszökés, egy az előbbihez kísértetiesen hasonló drótköteles traverzhez. Ezután ismét balra kanyarodik az ösvény, majd a végső felszökés következik, mely a platóra lyukad ki .

Fenn ragyogó napsütés fogad, meg egyre erősödő szél is. Helyenként kilátszik a tavalyi száraz fű és kezdek barátkozni a gondolattal, hogy leveszem a hágóvasat. Egy heves széllökés, mely szélesen teríti a valahonnan fentről hozott finom porhót, jobb belátásra bír. Tudniillik a jeges kaptatásnak még egyáltalán nincs vége. A Fischerhütte irányába emelkedö ösvényt egyre vastagabb rétegben fedi a jégkérges hó .

A Schneebergre oly tipikus, percek alatt lejátszódó időjárás változást élek át. Először csak arra leszek figyelmes, hogy sötétszürke fellegeket takarják el a napot. Ezzel egy időben viharossá fokozódik az éppen szembe fújó szél ereje. Mintha ez még nem lenne elég, a szürke fellegek rátelepszenek a tájra és már nem látok semmit, csak a fakó ködöt. Ha nem lennének az utat jelző karók, fogalmam sem lenne, merre vagyok, merre kell mennem. Így viszont karótól, karóig araszolgatok.

Minden lépés egy küzdelem. Nem csak a viharos szél visszatartó erejét kell plusz erőbedobással ellensúlyoznom, hanem időnként beszakad alattam a jegesen csillogó hókéreg is. Ennek a fele sem tréfa! Amikor a Fadensteigből kiértem a platóra, azt hittem, túl vagyok a nehezén. Nem gondoltam volna, hogy majd a továbbjutás lesz a nagyobb kihívás.

Végre egy másik, karófákkal jelzett út, a Schaurestein keresztezi haladásom irányát. Egy darabig tanakodom, hogy vajon menjek-e még tovább a Fischerhütte felé. Elvileg már látnom kéne a menedékházat, de a makacs köd nem nyílik meg. A vihar meg már időnként majdnem lever a lábamról is. A körülményekre való tekintettel, nincs itt semmi további keresnivalóm. Menekülésszerűen hagyom el platót a Schauersteinen át a Fadenweg irányába. Ez a Gölleren megélt viharra emlékeztet.

Egy negyedórányi ereszkedés után kiérek a felhők alá. Balra, alattam a Wurzengraben szélvédett árka húzódik. Már bánom, hogy nem arra megyek le, mert a Schauersteinen továbbra is tép, szaggat a viharos szél. A Krempel-Hüttét elérve mérséklődik szellővé. Ott befordulok a Fadenwegre és egy széles sípályát találok. A rengeteg sítúrázó fényesre és simára csiszolta.

Az első alkalmas terebélyes fenyőfa szélcsendes tövében elemózsiázom, majd mintegy kétórás gyaloglás után rendre visszaérek az Edelweißhütte alá. Nagy meglepetésemre működik a felvonó, de nem fanyalodom rá, hanem inkább a sárkásás sípályán ereszkedem le a völgybe.

Fadensteig

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Türnitzer Höger

Közzétéve 2014-02-27 | Szerző: Sztefanó

A Türnitzer Höger egy tipikusan tavaszi túra célállomása. Ennek a legfőbb oka a Türnitzer Hütte déli irányba tekintő, szélvédett terasza. Amikor még friss az idő és a nap még csak próbálgatja az erejét, fantasztikus kényelemben lehet itt a teraszon napot tankolva pihizni, melegedni, lazítani és elemózsiázni.

Panoráma a Türnitzer Hütte teraszáról, balra a Schneeberg jellegzetes hókupolái.

Szimptomatikus az idei télre, hogy míg az elmúl esztendőben a tavasz köszöntése a Högeren májusig váratott magára, addig az idén már február 26.-án nekiveselkedhettünk. Ezúttal Cirmi is elkísért.

A Höger egy kisebbfajta túraparadicsom. Legalább 6-7 különböző úton és irányból lehet megközelíteni. Tavaly Hohenbergböl a Steinparztalon át érkeztem és a Stadelbergkammon bandukoltam vissza. Tegnap az egyik leghosszabb variánst választva, Türnitz kisvároskából indultunk majdnem pontosan 9:00-kor.

A pirossal jól jelzett turistaút a Scharbach patak mentén, északról visz fel a Högerwald gerincére, ahol kellemes langymeleg napsütésben, számtalan fel és alászállás után 12:15-re érjük el a Höger csúcskeresztjét.

A táv (Türnitz, Geierstein, Türnitzer Höger és vissza) cirka 14.5 km, 1080m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Kékkel a hőmérséklet változása (lásd a menedékház teraszán 20 C fok). Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

A túra különlegessége az említett “hullámvasutazás”. A Geiersteint elhagyva, kilométereken át szűnni nem akaró kaptatók és lejtők sorozatán át, 860m tengerszint feletti magasságban haladunk (+/- 20m) majd egy 200 méteres meredekebb felszökés után a korábbi ábra 1100m körül megismétlődni látszik. A tavalyi falevelek helyenként 30-40cm vastagságban borítják az ösvényt. Óvatosan araszolgatunk, mert az avarréteg alattomos sziklákat ist rejt.

Az utolsó félóra kaptatás úgy nyúlik, mint a rétestészta. Minden fenyőfa és minden kiemelkedés mögött a Höger csúcskeresztjét reméljük felfedezni, de emez csak-csak várat magára. Helyette csodálatos porhóval borított meredek hegyhátra érünk ki, és még ezen átmászva sem véljük felfedezni célunkat, ami pedig már csak alig egy-két percnyire lehet.

Nagy a magkönnyebbülés és az ujjongás, amikor végre felérünk a Högerwald legmagasabb pontjára. Szomjasak vagyunk és korog a gyomrunk, de még készítünk pár fotót, mielőtt kényelembe helyeznénk magunkat a menedékház csodálatos teraszán. Egy egész órás pihenő után, 13:20-kor indulunk vissza ugyanazon az úton, amelyen érkeztünk. Komótos ereszkedés után 16:00-ra érünk vissza Türnitzbe.

Türnitzer Höger 2014

Hiking-Climbing, Hobbies, Sport, Uncategorized Kategória | Hozzászólás

Präbichl

Közzétéve 2014-02-23 | Szerző: Sztefanó

Úgy döntöttem, még mielőtt lelkileg teljesen a pincébe csúsznék és maradandó károkat szenvednék, radikális végét vetem a depressziómnak. Bár még nem vagyok teljesen kigyógyulva, úgy döntöttem egy síelés minden bizonnyal jót tenne. Friss, kristálytiszta hegyi levegő nem ronthat el semmit. Ha meg elront, akkor legalább megpróbáltam, nem igaz?

Szemben a Grete Klinger-Steig, mely a Vordernberger Zinken gerincén visz.

Kapóra jött, hogy a vasárnapi előrejelzés síelésre kiválóan alkalmas időt jósolt, ragyogó napsütéssel kecsegtetett. Nosza, merre van még egy napi járásnyira hó? A Stuhleck szóba sem jöhet, mert bár a teteje (Steinbachalam & Co.) még élvezhető, de az alsó részei feltehetően a főn aktív sárkásás kárvallottjai. Mönichkirchen sem valószínű, hogy jó állapotban élte túl a plusz tíz fokokat. Annaberg és Mariazell egyaránt a létezés határán sínylődnek, hasonlóan, mint Lackenhof (Ötscher). Kiadós havazás A Hochkaron sem volt hetek óta.

Délebbre kell tekingetni, mert Holle anyó az idén arra rázta a dunnát. Egy jó jelölt Präbichl, az Eisenerz síterep. Különben is valamirevaló eisenerzi kletterezőnek illik télen is tiszteletét tennie errefelé. Így is lett. A puszta tény, hogy Präbichl relatíve magasan fekszik, menti a hó helyzetet. A völgyi állomás 1120 méteren indít, azaz cirka olyan szinten mint a Stuhleck középső állomása.

Nem is csalódtam az ottani kínálatban. Igaz, a terep önmagában nem óriási. Csak két valamirevaló négyüléses lift szállítja az síelőket, ha leszámítom a csákányosokat, amiket nem szeretek. Az egyik négyüléses, a Grübl-Quattro a völgy északi magaslataira szállít, míg a Polster-Quattro az átellenes oldalra. A Grübl a minden tekintetben szelídebb választás. Három lesiklója közül egy kék és két piros, de szerintem csak halványpirosak. A várakozók sora is eszerint oszlik meg a két völgyi állomás előtt.

Míg a Grübelre 10:00 óra után már tömött sorokban várakoznak, addig a Polsterre gyakorlatilag azonnal be lehet szállni. Mindjárt ki is derítettem az okát. A Polster két piros preparált pályája (5 és 5a) bizony jócskán embert próbáló. Sokkal igényesebb vállalkozások, mint az átellenes oldal kínálatai, Megkockáztatom, hogy a Polster legtetejéről indító mély zuhanórepülés felső szakasza ha nem is fekete, de minden bizonnyal kiérdemli a sötétvöröst, avagy a szürkét.

Bizonytalankodóknak készítettek ide egy kék bypass kerülőt, ami nincs bejelölve a kalauzba, de jó tudni. A nap múlásával buckásodik ez a vad ereszkedő és ezzel egyenes arányban csökken, az idevágyó érdeklődök száma is. Késődélután aztán már csak gyéren vitették magukat a síelők a Polsterre, míg a Grübl előtt változatlanul kanyarogtak a sorok. Aki vadul szereti, előnyben! Érdekes módon a Grübel lesiklói délutánra sem buckásodtak el, amire nem találok magyarázatot.

Még megemlíteném, hogy friss, mély hó esetére vannak itt natúr sí utak is, melyek a Polster Classis elnevezésű együléses hegyi állomásából érhetőek el (lásd a kalauzt). A terep nem nézett ki túl barátságosan, ezért a mostani alkalommal eltekintettem a kóstolótól.

Präbichl