Az időjárási viszonyok olyan kedvezően alakultak, hogy ismét megkezdhettem a műfaj aktív hódolását. Jócskán felhevülve érek fel a beszállóhoz (valamelyest áthelyezték a télen kidőlt fák miatt), majd nagy szívdobogva, megállás nélkül, azonnal a lényegre térek. Pedig felfelé teperve még latolgatom, hogy esetleg mégse, mert talán inkább fel a Hermannskogelre, hátha nagy a sár, meg hasonló. De aztán ahogy ez lenni szokott, a zsigereim döntik el, merre, hová vezessen az utam. Egyenesen a Trailra. Az erdőben vezető csapás száraz, remekül, élvezetesen lehet szedni az akadályokat.
De nem is erről akarok beszámolni, hanem olyasmiről, ami korábban hidegen hagyott, mert a rendes-becsületes normalitás része volt. Visszafelé a Duna parton nyargalok és figyelem a kisebb-nagyobb csoportokba gyűlt pihenőket. Gyerekek, fiatalok, idősek gubancban, ölelkezve. Nagyon jó! Látom senki, tényleg senki nem tartja magát a hivatalosan ránk tukmált távolságtartáshoz. Ez megnyugtat. olvasásának folytatása
Sztefano-Space 