Sztefano-Space

Újra hazai vizeken. Itt is akadnak még szépszerével felderítetlen fehér foltok. Nos, a vasárnapi túrámon a Rax két ilyen, számomra még ismeretlen szegletét kívánta felkutatni. Az egyik a jó meredekre sikeredett Rudolfsteig, a másik pedig a Rax harmadik legmagasabb kiemelkedése a Scheibwaldhöhe 1943m (tudniillik a Heukuppe 2007m és a Dreimarkstein 1948m után). Ezen felül megpróbáltam annyi szintemelkedést összekaparni, amennyit csak lehet. Sajnos “csak” 1650m jött össze.

A táv (Höllental, Rudolfsteig, Scheibwaldhöhe, Preinerwand, Jakobskogel, Wachthüttelkamm, Höllental) cirka 18 km, 1650m szintemelkedés, bruttó 8:30 óra. A nyilak a három csúcsot hivatottak jelölni. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Vasárnapra verőfényt ígértek a felhőjárás ismerői, de valamelyest ismét csak csalódnom kellett tudásukban, mert reggel, a Höllental felett, ahonnan indulok, félelmetes lila-fekete felhők őrködnek. Semmi sem utal a beharangozott verőfényre. Mind a szomszédos Schneeberg teteje, mind pedig a Rax platója felhők fogságában. Néhány csepp eső is hullik alá az égből, ami kezd teljesen elbizonytalanítani. Annyi bizonyos, hogy nem zivatarfelhők mutogatják magukat. Ha tehát megnyílnak az ég csatornái, legfeljebb záporról lehet szó. Mivel ilyesmire jól fel vagyok készülve, mégiscsak nekiiramodom.

A Pokolvölgy mélyéről, cirka 550m magasságból veszem ostrom alá a Klobenwand 1600m magas tetejét. A Rudolfsteig, melyet választok, a legmeredekebb turistautak listájára való. Mászni ugyan még nem kell, de jó néhány helyen szükséges úgymond kezet emelni a sziklákra a biztonságos fel és előbbre jutás segédlete céljából. Az első 700-800m szintemelkedés tajtékoztató. Kifejezetten friss az idő, a felhők nem engedik érvényesülni a nap erejét, én mégis úgy érek a Klobenwand platójára, mintha zuhany alá álltam volna. Aki lát esetleg nehezen dönti el, hogy csak csapzott vagyok, avagy eső kapott el jöttömben.

Meglep és megelégedéssel nyugtázom, hogy bár az északi fekvésű Rudolfsteigen egyértelmű nyomokat hagyott az előző napok bő esőzése, az ösvény még sincs drámain felázva. Ettől ugyanis tartottam rendesen. Az itt állandóan mozgó széláramlatoknak tulajdonítom a viszonylag száraz kulisszát.

Felérve a Klobenwandra, a további mérsékelt emelkedőn a Klobentörl felé aztán rendezem soraimat és erőtartalékaimat a következő rohamhoz. A Scheibwaldhöhe bevétele a plusz 300 méter szintemelkedés, a Rudolfsteig tükrében, szinte gyerekjáték. Ami meglep, az a hőmérséklet hirtelen csökkenése. A Scheibwaldhöhe tetején, ahová szinte pontban 11:00-ra érek, becslésem szerint nem lehet több 5 foknál. Arra gondolok, miért nem hoztam termoszban teát. Augusztus lévén még inkább hideg sörben gondolkodom. A kezem zsebre dugom, mert úgy érzem, elfagy. Ehhez élénk szél társul, helyenként viharos fuvallatokkal. Nem is maradok sokáig, hanem iramodom soronkövetkező célom a Seehütte felé.

Folyamatosan lejt a terep. Megengedek magamnak egy a kijelölt turistaútról balra tartó, jól láthatóan kitaposott rövidítést. Ez biztonságosan el is visz a Trinkensteinsattelba, majd innen le az említett menedékházhoz, ahová 11:45-re érkezem. Az itt szokásos menüm után 12:10-kor már úton vagyok második csúcsom a Preinerwand teteje felé.

Közben vége szakad a Seehütteig tartó áldásos magányomnak. Innentől kezdve ceprek és egyéb más vonuló népesség hadával van dolgom. Nyilván a legtöbbje kötélpályás liftező turista. De ne érje szó a ház elejét, jómagam sem voltam kivétel a Dachsteinen (lásd ott) .

Útban a harmadik csúcs, a Jakobskogel felé kell sártengerrel megküzdeni. A törpefenyők közt kanyargó utcácskák alja szinte mocsári. Mindezen kellemetlenségek és akadályok ellenére 13:10-re a Jakobskogel csúcskeresztjénél állok. Innentől kezdve aztán tényleg csak lefelé visz majd az út.

A már unalomig ismert Wachthüttelkammon ereszkedem alá, ami cirka 29 vaslétrát és három drótkötéllel biztosított A/B Klettersteig- szakaszt jelent. A túrabotok használata itt az említett akadályverseny miatt nem célszerű, ezt tudom már korábbról. Ott ahol a Teufelsbad-Stubensteig összeér a Wachthüttelkammal, összecsukom a pálcáimat és nekiveselkedem az út eme nem kifejezetten kellemes részének. Cirak 16:00-ra vagyok lenn. Élvezet megválni a bakancsaimtól.

		Scheibwaldhöhe VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Eddigi legmagasabb önerőből (talpától a tetejéig módozatban) elért csúcsom a 2277 méteres Hochschwab volt. A Dachstein remek lehetőségeket kínál túlszárnyalni önmagunk határait. Augusztus 8.-a péntek, remek idővel kecsegtet. Elsődleges célom a 2147m magasan fekvő Guttenberghaus, mely a Sinabell (2349m) és az Eselstein (2556m) csúcsai közé van beékelődve. Mindkét hegyre egy-egy alpesi Klettersteig vezet. A menedékháztól 20 percnyire fekszik a régebbi, Eselsteinre vivő, papírforma szerinti C/D Klettersteig, illetve 10 percnyire a 2012-ben átadott, Sinabellre vezető C kategóriás ferrata.

A táv (Ramsau-Kulm, Feistererhof, Lärchenbodenalm, Guttenberghaus, Sinabell és vissza) cirka 16.4 km, 1350m szintemelkedés, bruttó 7:00 óra. Ábra szerinti gpx-nyomvonalam kérésre hozáférhető.

Amikor elindulok Ramsau-Kulmból (1080m), még nem tudom melyikre szánom majd el magam. Természetszerűleg a Sinabell felé tendálok, mégpedig abból az egyszerű okból, hogy az a legkézenfekvőbb variáns.

A kalauzok a Feistererhof vendégház parkolóját jelölik meg a túra kiindulópontjaként, ami sajnos félrevezető. Ezt valószínűleg kritika nélkül egymástól másolták le a szerzők. A valóságban a Feistererhof sorompóval lezárt parkolója, kizárólag a szállóvendégek számára van fenntartva. Mivel már vannak ilyen jellegű negatív tapasztalataim, inkább már Ramsau-Kulm egy tágas parkolójában állítom le a kocsimat. Később aztán kiderül, a turistáknak szánt nagyobb és egy kisebb parkoló jóval a Feistererhof alatt találhatóak (lásd a térképszeleten).

A Guttenberghausig nagyjából 1000m a szintemelkedés. A turistaút egy széles, a délelőtti órákban még árnyékos árokban kanyarog felfelé. Az ég felhőtlen, kék, de én mégis didergek a testemet érő hideg fuvallattoktól. A körülmények tehát nagyobb tempóra ösztökélnének. Tudatosan kell fékeznem magam. Katrin még mindíg Demoklesz kardjaként lebeg felettem. Csak semmi túlhajszolás, semmi heveskedés, semmi olyan, ami egy esetleges combgörcs melegágya  lehetne a későbbiekben.

Sokáig egy széles, terepjáróknak kiépített erdei úton haladok. Hamarosan rájövök az okára. A Guttenberghaust ellátó kötélpálya lenti állomásáig vezet, ami egy jellegtelen fabódé valahol a Lärchenbodenalm és az erdőhatár felett. Innentől kezdve ösvénnyé szűkül a turistaút és törpefenyős környezetben halad. Később végre kiérek a napsütésbe. Utamat lila-rózsaszín alpesi virágok tengere szegélyezi. Visszapillantva rácsodálkozom a horizonton feltűnő távoli jégmezőkkel borított hegyekre, valószínűleg a Glocknergruppe.

Közben egyre jobban kibontakozik a Sinabell délnyugatra néző sziklafala. Foszlányfelhők növekednek szemmel látható sebességgel. Először csak az Eselsteint takarják be, majd a Sinabellre is rátelepszenek. Ez nem igazán nyeri meg a tetszésemet. Semmi kedvem ködbe vesző Klettersteigeken nyargalászni.

Két és háromnegyed órás kaptatás árán, nem sokkal fél tizenegy után elérem a Guttenberghaust. Kedvemre van, hogy a Sinabell sziklafalából egyre nagyobb felülteket hódít el a napsütés. Mivel rengeteg időm van, úgy döntök, pihenek egy nagyot, és hagyom, hogy a delelöjére hágó nap teljes munkát végezhessen.

11:00 óra körül aztán felveszem a beülőt, kantárt, miegyebet és elindulok a beszálló felé. A korábbi zavaró foszlányfelhők felszívódtak a Sinabell ormáról. Egy cseh duó mögött haladok, nagyjából velük azonos tempóban, így jól megvagyunk egymással.

A Klettersteig papírforma szerinti besorolásával vitatkoznék. Egy kellemes mászásra számítok, valami olyasmire, mint a múltkori utamon a Trawengre, de már a Sinabell optikája sem ígér ilyen szempontból semmi jót. Egy német cikk szerint “Keine leichte Aufgabe. Beim Blick auf die direkt über dem Guttenberghaus (2147 m) aufragenden, mauerglatten Felsabstürze des Sinabell (2349 m) kommen leichte Zweifel auf, ob der im Juli 2012 eröffnete Steig wirklich nicht schwerer ist als C – so steil und abweisend steht die Wand da.”. Szabadfordításban: a Sinabell visszautasító, sima sziklafala láttán komoly kétségei támadnak az embernek afelől, hogy a 2012 júliusában megnyitott Klettersteig C-je vajon fedi-e a valóságot, avagy inkább alulértékel. Nos, igazolhatom, minden tekintetben alulértékel.

Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy most csak a nedvesség okozta csúszós viszonyok ludasak a dologban. Fentről hol szélesebb, hol meg keskenyebb sávokban szivárog lefelé a víz, több helyen is keresztezve a drótkötél útvonalát. Máshol meg az útvonal pontosan olyan függőleges bevágásokban szökik felfelé, amely szivárgásos nyálkával bevont.

Úgy húsz-harminc méter mászás után kicsúszik a jobb bakancsom és a bal lábammal, könyökömmel nekicsapódom a falnak. Semmi komoly, a karjaim megtartanak, megúszom egy jelentéktelen horzsolással. Ezután minden fogásba kétszeres erőt adok.

Elvszerűen egy ferrata akkor C, ha a lábnak mindenhol található jó támpont. De itt erről szó sincs. A sziklafal sima, hiánycikknek számítanak a jó éles kis kiugrások, lépcsőfokszerű bevágások. A vonalvezetés tehát gyakorlatilag a csúszó-súrlódásra épít, ami száraz viszonyok esetén elvileg működhet. Itt-ott a falba vert kisméretű U-vas formájú nittek segítik a mászást, amelyeket köszönttel el is fogadok. Phizésre alkalmas helyek tudniillik nincsenek. Ezeken a vasakon, egy lábon állva tudok szusszanni, mert különben, a csúszó-súrlódási tényező művi fenntartása érdekében mindenhol extra erőkifejtésre van szükség.

Pillantás a Sinabellröl a Schladminger-Tauern felé

Az ilyen falból kiszállva, cirka 1 óra és 20 perc mászás után, dupla öröm a megérkezés. A Sinabell füves platóján lenyűgözi panoráma fogad. Legelésző bárányok mellett elhaladva, bejárom a nem túl nagy fennsíkot. Rácsodálkozom a Dachstein északi irányban elterülő  holdbéli sziklarengetegére. A távolban a Totes Gebirgét, nyugatra pedig a jellegzetes Grimminget vélem felfedezni. Vele átellenben még a Tauplitzot is sikerül beazonosítanom. Déli irányban a schladmingi sí-cirkusz hegyei láthatóak katonás sorrendben, kelet-nyugati irányban a Hauser-Kaibling, Planai, Hochwurzen és a Reiterlam.

A lazító és kellemes álmélkodás után mintegy félórás ereszkedés következik egy jelöletlen, de egyébként jól kivehető ösvényen a Guttenberghausig. Itt szusszanok, ismét egy nagyot, majd elindulok lefelé a völgykatlanban futó úton, melyet így délutánra már a talpáig beragyog a nap. Boldogan araszolgatok lefelé. Első igazi szembesülésem a Dachsteinnel jól sikerült. Máris tervezgetem a jövőt. A későbbiekben majd az Eselstein is sorra kerül, de egyéb más vérmesebb terveket is szövögetek.

		Sinabell VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL

Az Ezüstkatlan-szorosban az idei szezontól már három ferrata is várja a kletterezők rohamát. A legújabb és a három közül a legnehezebb a Rosina. Kilenc óra után érkezem a szoros bejárata előtti, még félig üres, tágas parkolóba. Mindjárt felveszem a beülőt, kantárt, mert tudom, csak néhány perces gyaloglás választ el a legelső dachsteini Klettersteig-élményemtől. A szoros magántulajdonban van, a belépő ára 3€. Dachstein-Sommercard tulajdonosoknak viszont szabad a belépés.

Mivel kezdjem a mászást? Legyen a Hias az első, avagy jöjjön a tőszomszédságában lévő Rosina? A kérdést megoldja a természetes sorrend. A szorost egy vad patak szeli át. Fapallók és falépcsők visznek felfelé a zuhogók mentén. Íme, a Hias jobbról elsőként kínáltatja magát. Papírforma szerint D kategóriás, azaz egy nagyon nehéz ferratáról van szó. Egy rövid, stílusos függőhíd visz a patak átellenes oldalára, ahol sziklába vert nittekkel indít a Hias. A mászás nem igazán nehéz, de felettébb kellemetlen a nedvesség miatt. Az elmúlt napok esőzéseinek köszönhetően alig vannak csontszáraz szakaszok. A csúszós körülmények helyenként karizomból történő erőteljes kompenzációt kívánnak.

A fal felénél utolérek egy különös cseh hármast. Egy tízéves forma fiút, aki saját erejéből láthatóan nagy gondokkal küzdve és csak lassan jut előre, húz, cibál fentről egy hölgy, akit az anyjának nézek, alulról meg tol egy férfi, aki vélhetően az apja lehet. Egy tragikomikum! A fiúnak egy régi csavar karabineres kantárja van, ami első látásra sem felel meg az érvényes alpesi előírásoknak. Energiáit annyira leköti a mászás, hogy képtelen az átkapcsolással foglakozni. Hol a felette bóklászó anyuka, hol pedig az alatta őrködő apuka csatolja át a karabinerét, aszerint, ki éri el jobban. Hajmeresztő!

Az anyuka éppen lekapcsolja a drótkötélről a fiúcskát, de minő könnyelműség, ahelyett, hogy a drótkötél rögzítő nitt felett azonnal újra becsatolná, húzni kezdi felfelé a gyereket a kantárnál fogva. Közben a fiú nincs biztosítva. Egy esetleges kicsúszás, zuhanás fatális következményekkel járna. Nem hiszek a szememnek! Mi ez? Rossz álom?

Egy alkalmas helyen leelőzöm a triót és meg nem állhatom, hogy szóvá ne tegyem a dolgokat. Ha már az anyuka nem tartja szükségesnek egy biztonságos kantár használatát, mondom, tán ér a gyerek élete annyit, hogy, megérdemeljen egy, az alpesi szabványnak megfelelőt. Különben is, a gyerek képességeihez jobban illő, könnyebb ferratát kellene választani.

A hátráltató intermezzo ellenére is, a papírforma szerinti háromnegyed óra alatt gyűröm le a Hiast. Túl van értékelve, mint a Haidsteig a Raxon. Szerintem legfeljebb csak C/D fokozatú. Előnye, és a fent említett trió szerencséje, hogy több helyen is lehet rajta hosszasan lazítani és pihengetni.

Nem sokkal a kiszálló alatt, az egyre szürkülő ég apró cseppekben kezd permetezni. Az ilyesmit egyáltalán nem szeretem. Később, szerencsémre, mire felérek a Silberkarhüttehez vezető ösvényre, már el is áll az eső, de az égi áldás nedves hajlama megmarad a továbbiakban is.

Negyedórányi ereszkedés az Ezüstkatlan közepén elhelyezkedő menedékház. Itt azonnal a soron következő Siega felé veszem az irányt. További negyedóra egy meredek kaptatón a beszálló. Akasztok és most megilletődésektől mentesen indulok. Elvileg könnyebbnek kellene lennie az előzőnél, de én nem érzek markáns különbségeket a Hias és a Siega között. Alig 40 perc alatt végzek. Látványban mindenképpen élvezetesebb a Hiasnál. De ez is csak egy sport Klettersteig, mint az előző. Nincs csúcsélmény, sem csúcskereszt. Csak egy fára szegezett ösvénynapló kínáltatja magát vigaszdíjként.

Félórás meredek ereszkedés következik vissza a Silberkarhüttehez. Nagy a szembejövő forgalom. A turistaút a Silberkarseehez vezet. Mire leérek, gyerekes családok vásári zsibongása lepi el a menedékház teraszát és környékét. Nehéz szabad helyet találni az asztaloknál, de aztán ez is sikerül. Pihenek és feltöltöm biológiai készleteimet. Közben az idő egyre savanyúbb arcát mutatja.

Indulok lefelé. Mire a Rosinához érek, nagy cseppekben ismét megered az eső. Így aztán gyorsan elvetem a harmadik mászás gondolatát. A Rosina egyébként is egy vízesés tőszomszédságában fut. Semmi kedvem nedvesség okozta kicsúszásokkal kihívni a sorsot. Majd legközelebb. Bruttó 4 órás terepszemlém után félig-meddig elégedetten távozom a Silberkarklammból. Egy színültig megtelt parkolóra találok. Még a parkolóhoz vezető út egyik fele is gépkocsikkal van szegélyezve. Jobb ha korán érkezik, aki ide kíván jönni a szezonban.

		Silberkarklamm VIEW SLIDE SHOW DOWNLOAD ALL